Pest Megyei Hirlap, 1964. május (8. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-24 / 120. szám
1964. MÁJUS 24, VASÁRNAP Tó 9 ÜNNEPI KÖNYVHÉT, 1964 Bárányi Ferenc: HAZATÉRÉS Ü gy gondolom, Baranyi Ferencet már nem szükséges bemutatnom lapunk olvasóinak. Verseivel esztendők óta találkozhatnak újságunk hasábjain s a megye nem egy községében-városá- ban személyesen is megfordult már író-olvasó találkozók, irodalmi estek vendégeként. Szűkebb pátriájában, Pilisen és Monoren pedig nemcsak vendégként, de barátként, jószomszédként vagy éppen kedves falunk-fia- ként tisztelik. Első verseskötete, a Villámok balladája két esztendővel ezelőtt jelent meg, szintén az ünnepi könyvhét alkalmából. S az is az igazsághoz tartozik, hogy a negyvenöt verset tartalmazó kis kötet napok alatt elfogyott. Siker volt? Én inkább úgy mondanám: egy tehetséges fiatal költő reménytkeltő pályakezdése. Ám ez a megfogalmazás akaratlanul is magában rejti a kérdést: vajon milyen lesz a folytatás? A Villámok balladája versei egy erőtől duzzadó, de még sem harsogó, meleg, emberi lírájú ifjú költőt láttatnak, aki mindenre, amit csak lát és tapasztal, őszinte örömmel rácsodálkozik. Fiatalos lelkesedéssel tűzi célul maga elé, hogy a népből jött ifjú társakkal együtt egésszé formálja ,,e készen kapott fé- lig-kész világot’. Erről a „magasra nőtt felelősségiről, erről a néphez s a hazához kötődő hűségről szól az első kötet közéleti lírája — igen biztató kezdetet ígérve. A szülőföld szeretetéről írt poémák a falu, az otthon melegét és békéjét sugározzák s ha kissé nosztalgikusan is, de tiszta derűvel fénylenek fel bennük a kedves gyermekkori élmények. A Villámok bah ladája szerelmes ciklusa pedig újjongó felfedezése a szerelemnek, örvendés a megtalált nőnek. Ez volt Baranyi költészete. A most megjelent Hazatérés című kötete, ha verseiben kevesebb is — mindössze harminckettő kapott helyet a könyvben —, mondanivalójának tartalmi mélységét és gondolatainak művészi megfogalmazását illetően több az előző kötetnél. A Hazatérés költője már érettebb s ezért töprengőbb, vívódóbb, a válaszokat türelmetlenebbül kereső ember, mint a Villámok balladájának csapongó, néhol kamaszosan mutáló hangú diákja. Űj kötetében a szerelmes költő már nem azon örvendezik, hogy rátalált a szerelemre, hanem a szerelem tartalmát fogja vallatóra: vajon mennyiben őszinte és igaz érzésekből fakad: „ki jó volt lángnak lobbanón — jó most duruzsoló parázsnak” s kere- si-kutatja, mi az, ami összefűzi, együtt tartja azokat, akik szeretik egymást: „Hidd el, csak az a szerelem, melynek a nász sosem a vége.” Ezek a* szerelmes versek már nem a nő kiváltotta hirtelen fel- lobbanások, hanem viaskodás az élettársul választott nővel, a tudati és lelki emancipációért, viaskodás azért, hogy ez az embert emberhez fűző tiszta testi-lelki kapcsolat megszabaduljon minden külső sallangjától: „Egy szellőléptű lány jön itt — megfordulok utána, aztán megyek, veled, tovább. Megaláznál, ha megalázna téged, hogy férfi úgy vagyok, ahogy tenger lehet a tenger... nem férfiösz- tön-feladást — neked csak hűséget ígértem.” Ma már, amikar szülőfaluját, otthonát énekli, nem éri be a viszontlátás örömével, szemlélődve néz körül, s nemcsak a gyermekkorból oly kedves dűlőút keltette emlékeket idézi, de bosszankodva figyel fel arra is, hogy a rossz úton szinte nyomtalanul robogott át az elmúlt tizenkilenc esztendő. „Elszomorít, vén vidék, hogy ősi dűlőiden csak sündörög a holnap” — írja és buzdítja, serkenti az ott élő embereket: „többé már ne hagyd, hogy szédítsenek saját romantikáddal útjaidat új szél söpör je végig...” A táj szépségét, az otthon melegét megéneklő költő így válik egyszeriben a közélet lírikusává. K étségkívül, ezek legértékesebb versei, mégis minden jó szándékuk ellenére, éppen ezekből a versekből hiányzik leginkább a lehiggadt, érett költő gondolati tisztasága. Ütravaló című versében helyesen fogalmazza meg költői hitvallását: „Ne a rebellist őrizzük magunkban, csak a tüzet — szándékká komolyítva” s vallja ezt másutt is: ? „tipor mindent a vad ló, de ff bölcs-vágtájú mén csak bő- ff gölyökre fúj ...”, ám mégis ff éppen ő ma»ga lázad anélkül, ff hogy megindokolná, miért s í kik ellen. „Vádolnak apró ff nyikhajok, szitokra tárulok, s ff fejüket csóválva feddnek f, nagy begombolkozók”, vagy: ff „Tizenhét évig töltöttük seré- ff nyen tudás-borral — kikéne- £ zett fejünk s nagy polcra téve ff néhol még kevélyen üres hor- ff dófej kong ukázt nekünk.” A ? megállapítás mindkét esetben ff általánosít, amelyet nem old ? fel sem az apró jelző, sem a ff néhol hely határozó. Az ilyest- f fajta általánosításnak ma már p nincs alapja. Természetesen 3 mindez nem jelenti azt, hogy? a költő nem emelheti fel sza- ff vát mindenkor és mindenhol f. az igazság védelmére — ahol | az valóban indokolt. De nem f általánosítva, mert különben ? költészete csupán „vad lő” ma- | rád „bölcs-vágtájú mén” he- á lyett » Néhány versének gondolati | tisztázatlansága ellenére új kő- tete mégis jelentős előrelépést ú jelent költészetében. A két kö- f tetet mérlegelve: nem múlt el ff nyomtalanul az elmúlt két esz- í temdő Baranyi költői fejlődé- | seben. Nemcsak abban, ami a | mélyebb és kiforrottabb em- ff béri mondandót illeti, hanem ? abban is, ahogyan mondja. | E gy dolog mégis elgondol-1 koztat s ez: két esztendő | — harminckét vers. Tudom, ff hogy többet is írt ez idő alatt | s az természetes, hegy egy kö- £ tetben a két év termésének ? csak a legjava kerül. Mégis g kevésnek ítélem ezt a har- g minőkét verset, annál is in- I kább, mert eseménydús két | esztendő volt ez Baranyi éle- | tében. Volt gyakorlótanár s | jelenleg újságíró, megháza- í sodott s számlálatiah író-ol- ff vasó találkozón vett részt, járt ff Olaszországban, Svédország-1 ban és Finnországban s a pro- | duktum mégis csak ennyi. Va- g jón miért? Talán ennyire las- g san érlelődnek verssé benne a ff gondolatok? Vagy egyszerűen ff csak kényelmes? Akár így van, | akár úgy, akik ismerik, több, s | még tisztább, gondolatgazda- ^ gabb verset várnak tőle. Ügy g gondolom, joggal. Tehetsége ff adja ennek zálogát. ^ Prukner Pál ff XNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXvXXXXXXXXXXXXXXXXXXXvXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX, re acéldarab. A reszelő!... Ahol még egy porszemnek sem szabad lennie, mert... berágódik, oda a drága henger .. .Fuccs az átadásnak, elúszik a terv... a prémium. Fel akart ugrani, hogy berohan a gyárba De aztán meggondolta magát. Ugyan, Lip- ták Sanyi! Hiszen csak az kellene, hogy berohanj a gyárba, mikor máskor majdnem odacsukják a gyárkapuval a sarkad. S hátha nem is otthagytad azt a reszelőt, vagy ha igen, mondd már. Utóvégre az öreg Csorbáé ... Reqqel ismert magára a tükörben. Hamuszínű volt az arca, mély karikák a szeme alatt. A cigaretta sem ízlett. Indult a gyárba. Sebtiben átöltözött, fejébe nyomta a hetyke kis svájci sapkát, s ment a szereidébe. Az öreg Csorbát kereste. Ott állt a mozdonyon az öreg. Közelében Szalai, a művezető. Kisvártatva a minisztérium megbízottja is megérkezett, a futópróbát ellenőrizni. Az új mozdony ugyanis exportra megy. Sanyi gépiesen olajat töltött a csapágyakba. Aztán fellépett a hágcsón a védházba, az öreg mellé. — Jó reggelt, Józsi bácsi... — Neked is! Az öreg kurtán biccentett a fejével. Ugyanúgy, mint máskor. Nem látszott az arcán semmiféle indulat. Se öröm, se harag. A fiú torkát mintha jeges kéz szorítaná. Szólni szeretne, de nem tud. Pedig csak annyit kellene mondania: — Józsi bácsi, hibáztam. A félhátú reszelő ott van a — gőzhengerben... Sanyi a torkában érezte a szívét. Az öreg már a kulisszát állítja, hogy a mozdony ne előre, hanem hátra, a tolópadra gördüljön. Kiáltani szeretne. Hang se jön ki a torkán. Őrjítő. Milyen nyugodt az öreg. Pedig ... Mindjárt itt a baj... Szinte már hallja az irtózatos recsegést, ropogást A fiú minden ízében remeg. Azt reméli, hogy majd ránéz az öreg Csorba, s meglátja rajta: baj van! Józsi bácsi azonban csak a feszmérő- ket figyeli. Most... feltolja a drótkeretes szemüveget. S nyúl a főszabályozóhoz.. A fiú dermedten kapaszkodik a védházba, s felordít: — Józsi bácsi!... Az öreg meghúzta a főszabályozót. Fújt a biztonsági szelep, s a mozdony — elindult! Az olajos arcon mintha mosoly villanna. A kajla bajusz gyanúsan remegett... — Mi az fiú, talán először vagy mozdonyon, hogy úgy elterelsz? Sanyi elvörösödött. Furcsa, idegen volt a hangja. Maga sem ismert rá. — Józsi bácsi... én., bent felejtettem a reszelőt a gőzhengerben .. Az öreg elfordult Merőn figyelte a fesszmérö finoman remegő mutatóját. Suta, nehéz csend ereszkedett közéjük. Józsi bácsi végre megszólalt: — Valóban ott volt. Ott találtam meg az este. Hát csak nem hagyom el a reszelöm, te bolond? A kiadóban el kell ff vele számolnom, ha nyugdíj- ba megyek. Kölcsönreszelő és f kölcsönkenyér... vissza- ff jár!... Jegyezd meg magad- 3 nak, fiam! Sanyi megkönnyebbült, ké- ff sőbb jutott csak eszébe: oda a ff becsületszava... ^ Munka után — éppen ami- f kor kinyitotta a dróthálós kis ff öltözőszekrény ajtaját — ér- f kezett oda Takács, a nyurga ff hegesztő. S rögtön az öreg ff Csorbának szegezte a kér- ff dést: ^ — Na, meglett a reszelő, ff Józsi bácsi?! ff Ijedten nézett az öregre, ff Az csak fűzte a bakancsát, ? majd közömbösen válaszolt: ? — Meg hát! Mit gondolsz, ff valaki csak úgy dobálózik’ a g becsületszavával?... y A nyurga hegesztő zavar- f-------------------------. tan hum- ff m ögött. Na jó, ö nem is azért 3 mondta. ff Sanyi arca fakó lett. Kiki- ff vánkozott belőle az igazság, ff — Józsi bácsi, én azt a re- ff szelőt... ff Az öreg felfortyant: — A pléhkrisztusát! Hagyd ff már azt a reszelőt, mert le- ff keverek egyet. ff — Józsi bácsi, én... ff — Hallgass! Inkább arról ff beszélj: mi lesz vasárnap? ff Mert ha nekem az ötösről ff megint fölé lövöd a labdát, ff megnézheted magad! ff A fiú megvárta, míg az ff öreg bepakol a kis, viharvert ff vulkánkofferba. Aztán mellé- ff szegődött. Együtt vágtak át a ff macskaköves gyárudvaron. á DIAKOK Foto: Kotroczó
