Pest Megyei Hirlap, 1964. április (8. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-04 / 79. szám

a

‘“'ir/tírian

1964. APR I llv » SZOMBAT

Az elnökasszony

Alacsony falak, öreg tetőcserép, s ha a tábla nem bizonyítaná: „Üj Hajnal Termelőszövetkezet, Törökbálint’, hihetne az ember régi paraszti portának is. De odabenn modern bútorok, az ablak alatt kovácsoltvas virágállvány, fény, rend, tisztaság, asszonykéz nyoma.

férfi nép adja a szövetkezet többségét, mint itt, Törökbálinton, már kissé szokatlan a dolog, különösen akkor, ha a férfiak zömét volt kubikosok alkotják, akik soha nem tartoztak a könnyen hajlítható, vagy az asszonyuralomra egy szóval hallgató emberek köze. Aki nem hiszi, vessen egy pillantást az Üj Hajnal Termelőszövetkezet múltjára: tizenhárom esztendő alatt tizenhárom férfi elnököt „nyűttek el”; közülük valót és „hozott-nad- rágosat” egyaránt.

Három év múlt el azóta, a falusi élet három szorgos és egyhangú esztendeje, hogy ezt az alacsony, zömök, ereje teljében levő asszonyt az elnöküknek választották a férfiak. Igaz, nem könnyen, azon a márciusi közgyűlésen fagyos, mereven komoly kifejezést öltöttek a cserzett arcok, mintha egy ország jövőjét latolgató diplomaták lennének vala- hányan. Amikor a jáVaslat elhangzott — legyen az elnökük a Rózsi! — sokáig csak pillantásokkal tapogatóztak az emberek — te, hogyan gondolod koma? —, de szólni egyikük sem szólt. A holnapot latolgatták, megméretve az asz- szonyt: vajon milyen elnök válna belőle?

Régi képek elevenedtek fel az emlékezetekben: az első találkozás, amikor Garainé a faluba költözött, s csak annyit tudtak róla, hogy fiatal házas, a férje Pesten dolgozik. Megtűrték maguk között, szóbeszéd nélkül, talán azért, mert ók is akkortájt érkeztek ide. Két évvel később, egy márciusi napon eljött a szövetkezet irodájába is: belépne a közösbe, ha elfogadnák. Ez már nem ment olyan simán, néhányan esküdtek volna rá, hogy csak azért jelentkezett, mert így akar tejet szerezni kisfiának. De a kétkedőknek hamar be kellett látniok: dolgos asszony került a soraikba, csak nyertek vele. S ha nem is mondták a szemébe megváltozott véleményüket, befogadták maguk közé és két év után néhány jövőt néző ember javaslatára könyvelői iskolára küldték. Amikor elvégezte, már magától tanult tovább, kettősköny velői vizsgát tett. Akkor hirtelen sokan megharagudtak rá: amíg nem volt könyvelőjük, könnyebben jött- ment a pénz, senki sem figyelte s jegyezte a forintok mozgását, a pénz meg kerek, hamar gurul... De amióta Ró- zsika néni, vagy egyszerűen csak Rózsi, vigyáz rá, elveszítette ezt a jó' tulajdonságát. Törvényt ugyan nem hozott rá.

Az elnökasszony, Garai Gyu- láné, már közeláll a negyvenhez, élénk tekintete az idős ember arcát fürkészi, világosan látszik rajta, hogy gondolatait az előtte álló foglalkoztatja. A férfi kiszikkadt, ösz- szetöpörödött a kemény munkában, évtizedeken át oly keserű szerelemmel ragaszkodott a kubikos élethez, hogy teste belegörbült, előrehajolt, mintha nem tudna elszakadni az oly szenvedélyesen szeretett földtől, amely a tulajdona soha sem volt, mégis kenyeret, életet adott a családjának.

Az öreg- pattog, zsörtölődik, duzzog, akár egy gyerek — hatvan év után úgy érzi, megismerte már annyira az életet, hogy amit mond, igaz. S fújja egy szuszra: nem jó az új bé-» rezes, a kenyérrevalót sem keresi meg így az ember.

Az asszony arca komoly, csak a szája szögletében bujkál valami viliódzó derű, árulkodva, hogy magában mosolyog az öreg kifakadásán. Ismeri már az emberét: tavaly ugyanígy békétlenkedett a munkaegység-számításon, mondta, hogy hidegvízre sem lesz az elég, amit megkeres, még’S üzenegyezret részelt a közős jövedelemből, ami hatvan évesen már nem kis dolog! És az idén, a fagyos, hideg februárban kileneszáz- tizenhat forintot keresett az új bérezés alapján — tíz napi munkával.

Az öreg azt szeretné, ha az asszony belekapna a szavába, de mert az csuk megértőén bólint rá, megunja az egyoldalú lázadozást, a kalapjához böki a kezét és megy, olyan váratlanul, mint ahogyan előkeveredett.

Az elnök asszony mentegeti:

— Nem rossz ember ez! És a többi sem. A múltban megszenvedtek mindenkit és mindent: embereket, elemeket és önmagukat. Hihetetlenül munkabíró népek a kubikosok. Ha neklgyűrkőznek a dolognak, egész magukat a munkának áldozzák. Csakhogy . .. Azonkívül, hogy az öreg élt,' mit kapott a múltban mindezért?

Ráncokat. Most pedig már nehezen érti, hogy- másként is lehet.

Hallgatom szavát, bámulom töretlen akaratát. Ha Zsámbo- kon, vagy Galgahévízen találkozom vele, ahol a szövetkezet tagságának középhada nő, nem lepődöm meg, hogy az elnök — asszony. Ahol az asszonyok vannak többségben a munká- • ban — mert a férfi nép java hátat fordított a földnek —, úgy dukál, hogy’ asszony legyen az elnök is. De ahol a

I

építi 5

Az elnökasszony három esztendeje alatt megerősödött az Üj Hajnal Termelőszövetkezet, s ez többet mond egy gazdaság életképességének tényénél. A régi kubikosnépek új életformájának alakulását példázza.

Prukner (Pál

Kicsiny szobámnak kajütablakában Minden reggel mint óriási szem.

Lassan kinyílik, kerekre kitágul S benéz hozzám a kékiő végtelen.

A fagy lilán peng künn a virradatban És minden pórust betölt hidege,

A fákon át is hozzám ér, reámfúj,

A végtelen térség Iehelete.

Mint nagy hajó, suhan a föld alattam,

*

Halványulnak a messzi csillagok,

S akár csak künn, a domb hullámain túl. Bennem is mélyen a nap fölragyog.

Ragyogj sugár, erős hitem sugara, öntsél reményt, öntsél ismét belém,

Hogy annyi vérrel', rommal, szenvedéssel, Egy bomlott korszak mégis véget ért.

Feledtesd vélem mind, ami belém mart, Rablást, öldöklést, és tömeghal ált És száliljál szembe korszakunk fagyával, Amint a nap a téllel szembeszállt.

CSEH GUSZTÁV: GYÁRUDVARON

Tersanszky Józsi Jenő:

DALOLNAK A FECSKÉK

CSEH GUSZTÁV; FIATALOK

lya úgy fogalmazott meg, hogy: a kapitalizmus hatalmas lendülettel tört előre az egész világon és nálunk is ugyancsak kiteljesedett ere- je.

Hogy ez mit jelentett?

Például egyik, azóta elhunyt, magyar író megírta és regélte, süket fülek számára. hogy: a saját édesapja gyújtotta rá szérűjét és a megye birtokosai, a párbajtól a csendőrszuronyig mindennel fenyegették. És ennek oka? Csak at volt, hogy a jámbor író, édesanyjától örökölt több száz holdas birtokán, fölemelte a mezőgazdasági munkások bérét és mégis kitünően, sőt több jövedelemmel gazdálkodott, mint' a megye akármelyik birtokosa, viszont emberie- sebb munkabérek rémével ijesztette birtokostársait.

Aztán a Tisza-háton, ahol a sétapálcát tövig lehet dugni le a televénybe, nyomorult zsellérek, sommások, hatodos- részesek, több hiteles szemtanú szerint akácfaievélből főztek maguknak sós vízben levest.

És a külföldön negyven filléres árakon vesztegetett magyar cukorból nem jutott a szegény napszámos gyerekeinek, mert itthon háromszoros árú volt kilója.

Nemzeti dicsőség lett, hogy a francia selymet kiszorítottuk Franciaországból. Viszont a magyar selyem, az éhbéren megvakult, megnyomorodott, tüdővészben ziháló nemzedékszámra satnyuló és korcso- suló magyar munkásnép verejtékén győzött odakinn és ide benn.

És a többi, meg a többi...

Ahol ezek a szörnyűségek zajlottak, ott bizony nehezen termett és tört föl a mellekből a nóta.

Miért jutott most mindez

az eszembe? i

Az ostrom utáni Budapestre gondoltam, egyik legjobban kikészített romnegyedre. Egy félig ép épület állványain. serényen folyt a munka.

És hihettem-e fülemnek? Az állványokról, mindenfelől da- nolás hangzott... Hohó! A fecskék megint énekelnek!

ó

bárcsak soha, semmiféle átkos, páncélpénzszek- rényekből. meg kapzsi, gonosz telkekből leselkedő, új világromlás se tudná jó kedveteket, betevő falatotokat és nótátokat elvenni többé tólétek!

Meggyőződéssel és olyan ^ elégedettséggel beszél, amit $ a teremtő ember érez a gyor- j san és jól végzett munka után.;

— Százhat hold új telepi- tésü őszibarackosunk van, # s ez évről évre húsz holddal nő. Ez a legféltettebb kincsünk. És negatív már a' tehénállományunk is. Igaz, tavaly még csak kétezer- j háromszáz liter volt a tej- J átlagunk, de az idén elér- / jük a kétezerhatszázat, s az- - után — eltűnődik egy pilla- i naíra — azután, talán nem is ^ olyan elérhetetlen az a bű- £ vös háromezer liter.

És mondja, mire építi $ nagy bizakodását. £

— Ma még nem mindenki í tudja felmérni, mekkora f kincs, gazdagság yam a ke-? zünkben. De ha a három esz- 'j tendőre gondolok látom a zá- 5j logát annak, hogy ami ma J még csak terv, az holnap, j holnapután olyan kézzelfog- ható lesz. mint ez az asztal, j vagy a keresetnek az a hat- ^ van százaléka, amelyet min- ^ den elsején kifizetünk.

A szava ünnepélyes és még- ^ is az egyszerűsége az, ami £ benne megragad. Úgy be- £ szél, mint aki nemcsak hl- j szi, amit mond, de érti is j a titkát annak, hogy a ma hi- £ tét holnap a valóság váltjai fel. ^

Az Uj Hajnalban a parasztig szótlanság már a múlté, akár- ^ csak a régi kubikosvándorié- ^ sok keserves emléke. Egyet- í len délelőttön — míg beszél- 'j getünk — legalább tíz em.ber^ nyitja ránk az ajtót. Jönnek, £ panaszkodnak, javasolnak, £ dicsérnek és bírálnak, egy- í szóval a kimondott szó olyan j természetessé válik, mint a'', kenyér a terített asztalon, az'j előleg elsején és a televízió a í tisztaszobákban. J

A cseppben meglátni a ten- ^ gert — nehéz. De képet al- 'j kotnj róla — ha ismerem ősz- ^ sze tevői t —, már egysze- £ rűbb. A csepp még a szóm- ^ ját sem olt ja az embernek, de £ a tenger a legnagyobb hajót ; is pehely ként hordozza a há-; tán. Valahogy így van ez £ az emberi életek valóságában í is. Egy erő önmagában — J szinte semmi. De száz! Vagy / annál is több, már nagy tettekre képes — a tönökbá- ^ Hnti példa bizonyítja ezt. £

— A falunkban összesodró- ; dott kubikos népek külön- \ külön legfeljebb éltek volna — gondolkodik hangosan . az elmökasszony, — de együtt, '• közösen már jól élnek. Pe- j dig még számtalan a le- i hetőség, megvalósításuk a J holnapra vár.

A holnapra, amely olyan- '■ ná válik, amilyenné az emberek formálják.

de szigorúsága egyre azt példázta: húzza össze magát, aki nem dolgozik!

Az emberek nehézkes megfontoltsága, gyanakvó körültekintése, amely hosszú hallgatásokkal párosult, végül is igent mondott. Tizenhárom év után asszonyt választottak az elnöki székbe.

Vallatom az arcát, a tekintetét, árulná el titkát, de az arca konokul nyugodt, a tekintete meg olyan tiszta, hogy szinte átlátszó, nyoma sincs benne semmi titokzatosságnak. Pedig jó lenne meglátni a cseppben a tengert," egy élet változásán lemérni — magát az életet.

A falu, sokszínű, az ország más tájáról jöttek ide, s vertek tanyát az emberek. Paraszt lésvés volt közöttük, ez ma is a legnagyobb gyengéje a szövetkezetnek. Az értő emberek hiánya. Pedig itt tudást igénylő gyümölcskultúrával találták szembe magukat. A törökbálinti őszibaracknak híre, rangja volt, s van is. Az emberek nekifeszültek a dolognak — o kubikosnépek legfőbb erénye az erő! —, de dühödten látták, hogy a munka nem minden. Csatornát ásni, talics- kázni, földet mozgatni nehéz és mégis egyszerű, de fát metszeni, iskolázni, nemesíteni hiába könnyű munka, mégis nehezebb, mint a kubikolás. És a jószág is szakértelmet követel, meg a gépek kezelése is. Voltak, akik elkeseredtek, kifakadtak, mert a múlt arra szoktatta őket, hogy vándoroljanak, tovább álltak egy faluval, vagy akár három megyével is — ma sincs sokkal többjük, mint volt azelőtt, s az életük nem igazi élet.

De a többség megmaradt. S mert megmaradt, beleszokott az újba, az ismeretlenbe és nem röstellte azt sem, ha tanulnia kell. Voltak, akik gépésziskolára meritek, mások tanfolyamokra, s ha ..még..ipa .nem is döntő a vál- 'tozás, ~3e‘ már 'számottevő.

Megkötődtek az emberek, s akik azelőtt csak egy hónapban egyszer töltöttek el másfél napot a szülőfalujukban, rátaláltak az igazira — ha nem is itt születtek — ahol nemcsak aludni, de lakni és élni is érdemes. És ebben nem kis része van az Uj Hajnal eLnökasszonyának.

Amikor erre a posztra került, negyedmi Ili ős adóssága volt a szövetkezetnek. Ma már három traktoruk, teherautójuk, vetőgépük van, s az idei zárszámadáson tizenhat ezer száz forint volt a tagság közösből szerzett átlagkeresete, ami magasabb aíz országos átlagnál.

4 nagy békeidőben, a kőéi művesek gúnyneve a „j cske” volt.

Talált rájuk, kétféle okból is. Mert liogy a fecskék is nagy építőművészek. Meg, hogy reggeltől estig csicseregnek..

A kőművest az állványon valami egészen különös baj, gyász, bú kellett érje, hogy némán rakja a téglát, vagy csapdossa kanalával a maltert. E gy-egy építkezésnek minden zege-zugából dal harsogott a világba.

Aztán az első világháború után már alig-alig hangzott ének a kőművesek ajkáról. Végre pedig egészen kiment a divatból a hangos vigság.

Ez volt az a szép időszak, amelyet a társadalomtudomány néha igazán gyermeteg kedvességgel gügyögő iráCSUKA ZOLTÁN:

Szemben a virradattal