Pest Megyei Hirlap, 1964. március (8. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-08 / 57. szám

1964. MÄRCITJS 8. VASÁRNAP PK»T HF CY El + fChina II Nehézségek a Ciprusra küldendő ENSl-erők összeállításánál A török külügyminiszter lemondta moszkvai látogatását A Ciprusra küldendő ENSZ- csapatok összeállításában U Thant ENSZ-főtitkárnak ne­hézségekkel kell megküzdenie. Mint korábban jelentettük, Svédország feltételekhez kö­tötte részvételét, Írország pe­dig további felvilágosításokat kér, mielőtt végleges döntést hoz. Brazília viszont — amely Közép-Keleten és Kongóban is t bekapcsolódott az ENSZ rend- I fenntartó erőibe — pénzügyi | okokra hivatkozva kategóriku- i san elutasította, hogy kontin- | gensével hozzájáruljon az j ENSZ-csapatokhoz. A Bizton­sági Tanácsban hozott határo­zat értelmében a katonaságot küldő országoknaik kell az | Lao§z és Kambodzsa az el nem kötelezettség és békés együttélés mellett Souvanna Phouma herceg, a laoszi ideiglenes kormány vezetője ötnapos kambodzsai látogatás után visszatért ha­zájába. A látogatásról ki­adott közös közlemény alá­írói ismét megerősítik, hogy hisznek az el nem kötelezett­ség és a békés együttélés po­litikájában. Kifejezik meg­győződésüket, hogy a szuve­renitás, a területi integritás és a belügyekbe való be nem avatkozás elveinek tisztelet­ben tartása megkönnyítheti az államok közötti együtt­működést. Souvanna Phouma herceg kérésére — hangoztatja a to­vábbiakban. a közlemény — Norodom Sziltanuk hajlandó további erőfeszítéseket tenni a laoszi probléma megoldá­sának elősegítése érdeké­ben. A laoszi fél a maga részéről teljes mértékben tá­mogatja Kambodzsának azt a követelését, hogy a közel- - jövőben hívják össze a genfi i értekezletet Kambodzsa ügyé­nek a megtárgyaláséira. Kekkonen auschwitzi látogatása Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke, befejez­ve sziléziai látogatását, Krak­kóba menet kíséretével együtt megtekintette a volt ausch­witzi haláltábort. Keikkonen megkoszorúzva a mártírok ki- végzöhelyét, a „halál falát", a múzeum emlékkönyvébe lengyel nyelven a követke­zőket írta be: „Az önök vértanúhalála a legerősebb felhívás a világbéke meg­valósítására!" KATONÁKKAL A SZTRÁJKOLOK ELLEN anyagi terheket is vdllalniok, de U Thant bejelentette, hogy feladatát megkönnyítené az, ha más országok is vállalná­nak anyagi támogatást. A fő­titkár erre vonatkozólag tájé­kozódó lépéseket tett Nyugat- Némelországnál és Svájcnál. Az Egyesült Államok felaján­lotta, hogy repülőgépeket bo­csát rendelkezésre az ENSZ- katonáság elszállítására. Gondjai vannak U Thant- na\k a közvetítő személy kije­lölésében is. Az ENSZ-erők parancsnokává pénteken Gya- ni altábornagyot nevezte ki, s ehhez a kinevezéshez — mint Kiprianu ciprusi külügymi­niszter kijelentette — a nico- siai kormány is hozzájárult. Az ENSZ másik hivatalos kép­viselőjének személyében úgy látszik, nehezebb megegyezni. U Thant jelöltjét, a guatema- lai Rolz Benettet a törökök azzal a kifogással utasítják'el, hogy tagja az ENSZ-titkársdg- nak, s hírek szerint az Egye­sült Államok és a Szovjetunió is úgy véli, hogy jobb lenne, ha U Thant olyasvalakit ne­vezne ki, aki az ENSZ titkár­ságán kívül áll. Erlcin török külügyminiszter bejelentette, hogy lemondta március 23-ra tervezett moszk­vai utazását. A látogatás célja a két ország kapcsolatainak megjavítása lett volna, „de erre nincs kilátás azért, mert a Szovjetunió nyíltan támo­gatja Makariosz ciprusi elnö­köt” — mondotta. FRANCIA Szomálípart fel- szabadítási frontja levélben tiltakozott az ENSZ főtitkárá­nál, a francia gyarmati ható­ságok önkénye, a hazafiak tö­meges letartóztatása ellem. FELROBBANT és elsüllyedt esy lü 000 tonnás tartályhajó az Egyesült Államok észak- nyugati partvidékének közelé­ben, a 44 főnyi legénységből eddig 26-ot sikerült megmen­teni. WALTER HALLSTEIN, az Európai Gazdasági Közösség Bizottságának elnöke fél órán át tárgyalt Be Gaulle tábor­nokkal. A HÉT VÉGÉIN tízezer olasz filmszínház csukta be kapuit az érdeklődők előtt alkalma­zottainak munkabeszüntetése miatt. a görög fővárosba érkezett Arthur Miller, ameri­kai drámaíró, hogy részt ve- gyer legújabb darabjának gö­rögországi bemutatójául. JOHNSON ELNÖK fogadta Kohler moszkvai nagykövetet és megbeszélést folytatott ve­le. A dói-vie In ami hazafiak újabb győzelmei McNamara Honoluluban tárgyalt Egy amerikai szóvivő szom­baton megállapította, hogy február volt az egyik legsú­lyosabb hónap a Dél-Viet- namban régóta tartó harcok során. A dél-vietnami felszabadí­tás! front alakulatai — ismer­te be — 2240 kisebb-nagyobb méretű támadást intéztek a kormányerők ellen, s azoknak igen súlyos veszteségeket okoztak. A februári harcokban a kormánycsapatok 1593 em­bert vesztettek. Az amerikai hadügyminisz­ter Saigonba indulása előtt hosszú katonai tanácskozást folytatott Felt tengernagy, a csendes-óceáni amerikai erők főparancsnokának főhadiszál­lásán. A tanácskozásról közle­ményt adtak ki, amely szerint megvitatták a dél-vietnami katonai, ; litikai és gazdasá­gi problémák összességét, az amerikai katonai és gazdasá­gi segélynyújtás részleteit. McNamara honolului tartóz­kodásával egyidőben a John­son szigeten sztrájk folyik. Az amerikai rakétatámaszpontok bővítésén dolgozó munkások százai tiltakoznak sztrájkjuk­kal munkakörülményeik ellen. A hadügyminiszter e pillanat­ban azonban nem foglalkozhat ezzel a szintén nem jelenték­telen üggyel, mert a dél-viet­nami helyzet halogatást nem tűrően akcióra készteti az amerikai politika vezetőit. A hadügyminiszter pénteken- éj­félkor tovább utazott Saigon­ba. MEGALAKULT AZ ÚJ IRANI KORMÁNY Mint már jelentettük, Asz- szadollaih Álam iráni minisz­terelnök szombaton benyúj­TITO ÉS BEN BELLA NISBEN Ben Bella, az Algériai Demokratikus Köztársaság el­nöke, aki hivatalos látoga­táson Jugoszláviában tartóz­kodik, szombaton Tito el­nökkel együtt, országjáró kör­Mind fenyegetőbb mérete- j két ölt a körülbelül egy hó­nappal ezelőtt kirobbant pe­rui sztrájkmozgalom, melyet a baloldali pártok irányíts- j nak. Az ország gazdasági! életét legérzékenyebben a i dokkmunkások sztrájkja érin­nagyofob kikötőjében 15 000 dokkmunkás tagadta meg a munkát. A dolgozók mozgalmára a kormány fokozott terrorral válaszolt. Katonai erőiket irányított Callaóba és 23 tette. Calíaóban, Peru leg-1 más kikötőbe. „Charles, add meg a garasainkat!" Egyre szélesebb méreteket ölt a francia közalkalmazottak üyttfs bérkövetelési mozgalma A világóceán mozgásritmusa Földünk forgása nem egé­szen egyenletes. Vannak évek, amikor ingadozás figyelhető meg a napok hosszúságában. A legnagyobb, rövidülés felé mutató eltérést négyszáz év alatt 1872-ben észlelték, egyéb­ként az is mindössze a má­sodperc hatezredrésze volt. Igor Makszimov leningrádi oceanológus számításaival ki­mutatta, hogy ebben az 1872-es esztendőben az óceánok szintjének a sar­kok vidékén, az Egyenlí­tőnél észlelhető szinthez képest, nyolc milliméter­rel magasabban kellett lennie. A kutató véleménye szerint ez a minimális és szinte elhanya­golhatóan kicsiny eltérés ele­gendő ahhoz, hogy megváltoz­tassa a nevezetes Golf-áram irányát. A Golf-áram időnkint rej­télyes módon ingadozik: fő iránya hol Grönland, hol pe­dig Norvégia partjai felé for­dul. Ez pedig azért fontos, mert a Golf-áram viselkedésé­től függ Európa éghajlata, nevezetesen az, hogy mennyire zord a tél, csapadékos a nyár, milyen magas a Káspi-tenger szintje, s milyen vastagon ra­kódik le az iszap Olaszország és Karélia tavaiban. S ezzel még nem is soroltunk fel min­dent. Makszimov egybevetette a napok valódi hosszúságáról készült csillagászati adatokat az európai telek hidegéről és más éghajlati tényezők inga­dozásáról valló adatokal. Az időszak, amit vizsgált, száz­éves volt. A szovjet tudós ar­ra a következtetésre jutott, hogy egyenes összefüggés van a Föld forgási sebessége, a világóceán bevezetőben említett mozgásritmusa, a Golf-áram iránya és a kontinensek éghajlata kö­zött. A napok hosszúságában s következésképpen a Föld for­gási sebességében rendszerte­lenül bekövetkező eltérések eredményeként az óceánok a sorkok vidékén felduzzadnak. Ez a szintkülönbség a tenge­rek vizének mintegy „újrafel­osztásához” vezet. A Golf­áram irányának ingadozása és a zord tél alighanem az óceá­nok említett mozgásritmusá­nak a következménye, amit az vált ki, hogy a Föld forgása egyenetlen. A francia állami és közművi alkalmazottak újabb sztráj­kokra készülnek. A bérkövete­lő mozgalom kiterjed a vasút, a posta, a helyi közlekedés, a villamos- és gázművek mint­egy másfélmillió dolgozójára. Az állami alkalmazottak szak- szervezetei benyújtották kö­veteléseiket a kormánynak. El­sősorban a bérek rendezéséről van szó. A fizetések a kor­mány által életbelépletett „bérstop” következtében je­lentősen elmaradtak az árak mögött. A dolgozók ezenkívül a munkafeltételek megjavítását és a fizetett szabadság meg­hosszabbítását követelik. A vasutasszakszervezetekkel már közölte a kormány, hogy nem hajlandó tárgyalni a kö­vetelésekről. A CGT ezért március 18—19—20-ára orszá­gos sztrájkot hirdetett. A postásszakszervezetek már megegyeztek, március 19-én és 20-án sztrájkolnak. A bérkövetelő mozgalom a köztisztviselőkre, mérnökök­re is kiterjed. A postatisztek, vámtisztek, adóhivatalnokok „Charles, add meg a garasa­20 millió forint értékű építkezés Cegléden 1964-ben! A nagyarányú építkezésekhez építőipari szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat vesz fel állandó munkára- az ÉM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat építésvezetősége, Cegléd, Puskin u. 4. sz. és Kecskemét, Klapka u. 34. szám. Szállás biztosítva. inkát!” — kiáltásokkal tün­tettek Párizs belvárosában, az elnöki palota közelében. útjának első állomására, Misbe érkezett. A város több ezer lakosa lelkes fo­gadtatásban részesítette a magas rangú vendégeket. Nisbői Tito és Ben Bella Szvetozárevóha utazik, ahol ellátogatnak a kábelgyárba, majd pedig az algériai ál­lamfő folytatja útját Szara­jevó felé. Mint már közöltük, pén­teken megkezdődtek Tito és Éten Bella hivatalos tárgyalá­sai. A megkezdett tárgyalá­sok később Brioni szigetén folytatódnak. tóttá kormányának lemondá­sát a sahnak, aki azt el is fo­gadta. Az uralkodó az új kor­mány megalakítására Hasszán Ali Manszurt, az „Uj Irán'’ néven alakult párt főtitkárát kérte fel. Az új miniszterelnök a dél­utáni órákban közzétette a kormányának névsorát. Az előző kormány számos tagja a helyén maradt, így többek kö­zött Abbasz Aram külügymi­niszter is. Az AFP tudósítójának érte­sülései szerint nem várható változás Irán külpolitikájában. A kormányváltozásnak első­sorban gazdasági okai vannak. Ali Manszur jól ismert gazda­sági szakértő, és miniszterel­nökké történt kinevezésével feltehetően elsősorban azt a feladatot kaptu, hogy fellen­dítse a hároni esztendeje sú­lyos válságban tengődő nem­zetgazdaságot Szappanpisztolfos rabszökés Regénybe illő jelenetek a Ruhy-per tárgyalásán Bűnügyi regénybe illő je­lenetek játszódtak le pén­teken, Jack Ruby perének délutáni tárgyalásán. A te­remben a vád tanúinak utolsó csoportjait vették ke­resztkérdések alá, s az elő­szobában már ott várako­zott a védelem első tanúja: Karen Lynn Bennett, Ruby bárjának sztriptíztáneosmője. Ekkor történt, hogy _ föltéptek a folyosóra nyíló ajtót, s a bűnügyi bíróság épületéhez tartozó bör­tönből kirohant hét őri­zetes fogoly. Később derült ki, hogy a börtöntöltelékek megragadták a szappan kiosztás idején kí­nálkozó alkalmat, leteperték őreiket és át­törtek a szomszédos épü­letbe vezető függőfolyo­són. Amikor a védelem tanúja, a „kis Lynn” meglátta őket, sikoltozva összeesett. mert azt hitte, hogy bérgyilkosok törnek életére. A hét szö­kevény rab egyike, egy női börtönőr hátába nyomva szappanból és papírból ké­szített álpisztolyát, a sza­badba vezette társait, mi- köizibein a bírósági tisztvise­lőik és rendőrök egy csoport­ja a „sakkban tartott” börtön­őr életét féltve, . tisztes tá­volból követte őket. A hét szökött rab közül négyet hamarosan kézr eke­rítettek, hárman azonban még mindig szabadon van­nak. Ilyen izgalmak közben foly­tatták a vád utolsó tanúi­nak kihallgatását Brown bí­ró és az esküdtek előtt. Rendkívül érdekesnek bizo­nyult — mint a UPI írja: a bomba erejével hatott Dean rendőr őrmester' vallomása. i Dean elmondotta, hogy’ Ken­nedy meggyilkolásának nap­ján, november 22-én beszélt Rubyval. (Ruby és a dallasi rendőrség jó kapcsolata köz­ismert.) Ruby állítólag már azon az estén kijelentette, hogy I meg fogja ölni Kennedy állítólagos gyilkosát. I A vallomás után hatalmas i vihar támadt, a védelem kü- I lönböző kifogásodéra hivait- I kozva töröltetni akarta a val- | lomás szövegét a jegyző- j könyvből, de ezt nem enge- I délyeztélk. Mint ismeretes, a I vád többi tanújának kijelen- I téseiből is az tükrözik, hogy Jack Ruby előre meg­fontolt szándékkal, hideg­vérrel követte' el tettét. Ezután került sor a véde­lem első tanújának, Karen Lynn Bennettnek tanúvallo­mására. Lynn kisasszony — akit úgy kellett felmosni a nagy ijedtség után — azt bi­zonygatta, hogy Rubyt meny­nyire megrázta a Kennedy- merénylet híre, be is akarta zárni mulatóját emiatt. Érde­mes megemlíteni, hoigy a vet­kőzőtáncosnő neve már ko­rábban szóba került a Ruby- tcrténetekben. Egy előzetes tárgyalás alkalmával meg­motozták a szóba jöhető ta­núkat. Miss Bennett erszé­nyét felnyitva, revolver ke­rült elő, ami annál is inkább meglepő volt. mert a hölgy­nek. mint möndotta. soha éle­tében nem volt fegyvere.' NEVELJEN TÖBB LIBÁT A szerződéses hízott libáért kg-onként augusztus 1—november 15-ig 25,— F»-ot fizet november ló—december 20-ig 24,— Ft-oi fizet a hizlaláshoz állami áron 15 kg kukoricát ad. A szerződéses toll ára is magasabb, mint eddig. Első tépésű fehér kisliba tolláért kg-onként 105 Ft-ot, második, harmadik tépésű fehér libatollérf kg-onként 140 Ft-of fizet a FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET

Next

/
Thumbnails
Contents