Pest Megyei Hirlap, 1964. március (8. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-08 / 57. szám

Lányok a Sportcsarnokban A sportkörök erősítése Nem három a kislány, ha­nem nyolc. Dömsödről, Sziget­becséről, Szigetszentmárion'oól, Szigetcsépről, Szigetújfaluból és . Kiskunlacházáról jöttek kedden koradélután a főváros­ba, hogy újból aranyérmet sze­rezzenek. Röplabdázók, akik a megyei S miközben szünet után a Ceglédi Gimnázium ellen dön­tő fölénybe került a Ráckevei Ady Endre Gimnázium röplab­dacsapata (végeredményben 46:19 arányban győzött), Bor- kovits József testnevelő tanár számba veszi játékosait. — Jarosi Ilona a cs~paí1:c­röplabdasportunk utánpótlása. Ennek bizonysága, hogy Ha­vasiné nemcsak a szdgetcsépi Szalai Piroskára figyelt fel, hanem a ceglédi Ehrlich Má­riára, Korompai Ágnesre, va­lamint a szentendrei Lipcsei Évára és Varga Ilonára is. A nrelc ráckevei kislány Egy döntetlen — három vereség A vm. kerületi Tollaslabda Szövető áfe teremibaJ n oksá g á n a budaörsi férfiak is részt vesznek. B-csapaituk 6:0-ra kikapott a MŰM 2. együttesétől s 5:1 arányban alulmaradt az ÉVITERV-vel szem­ben. Az ..Á”-sok a MŰM 2 ellen kárpótlást szereztek. 3:3-as dön­tetlennel végeztek. A második he­lyen álló Mérésügy együttesétől azonban 6:0-ás vereséget szenved­tek. Inkább pontokért Hennádon népszerű a teké­zés. A földművesszövetkezet udvarán levő pályán azonban nem pontokért, hanem sörárt vetélkedtek a résztvevők. — Tudjuk, hogy az ilyen verseny nem sportszerű — mondotta Hmiró János, a Her­nádi KSK sportköri titkára. — Ezért elhatároztuk új pá­lya építését, s azon már nem, sörért, hanem pontokért küz­denek majd. Megtudtuk azt is, hogy Her- nádon a községfejlesziési alap­ból öltözőt, fürdőt építettek. Az örömbe azonban üröm is vegyült. A fürdőből kifelejtették a vízlevezetőt, s így nem csoda, hogy mosakodás után kisebb árvíz van a helyiségben. A Ráckevei Járási Párt- bizottság sportaktíva-ülésén sok szó esett arról, miként lehetne javítani az egyesüle­tek munkáját. Felvetődött az általános iskolákban működő testnevelő tanárok fokozott bekapcsolása, hisz jelenleg a testnevelők csak két-három községben segítik a sportolók tevékenységét. Sok helyütt a községi ve­zetők passzivitása jelent gá­tat. Nemtörődömségük a sportköri elnökség tagjainak kedvét szegi, s emiatt le­mondanak tisztségükről. Az eredményes munka záloga: az erők, a különböző szerve­zetek összefogása. Nem ezen az értekezleten Papp szabadfogásban ismételt Debrecenben bonyolították le a területi szabadfogású birkózó- bajnokságot. méghozzá nagy Pest megyei sikerrel, összesített pont­versenyben megyénk végzett ,az élen. Hajdú és Szolnok megye előtt. A nagykőrösi Papp László sza­badfogásban ismételt. Cegléden ö nyerte a területi kötöttfogású bajnokságon a könnvűsúlyúak küzdelmét és most Debrecenben Ismét az élen végzett súlycso­portjában. merült fel, de általános prob­léma: miért késik a megyei és területi labdarúgó-bajnok­ság tavaszi sorsolása. A rác­kevei járásban már elkészí­tették az I. és II. osztály műsorát, de nem tudják nap­világra hozni, mert el akar­ják kerülni az időpontütkö­zést a felsőbb osztályú mér­kőzésekkel. Előbb egyeztetni akarják a megyei és a járási programot. Március 22-én kezdődik a megyei bajnokság. Két hét van még hátra, s mivel még most sem került napvilágra a párosítás, ez zavarja, nem pedig erősíti a sportkörök munkáját. B. P. AZ ALBERTIRSAIAK telefonon közölték szerkesztő­ségünkkel, hogy a mára terve­zett ceglédberceliek elleni ba­rátságos labdarúgó-mérkőzés elmarad. Az irsaiak helyette délután 3 órakor edzést tarta­nak csupán. Cassius Clay az ENSZ-ben A ráckevei és ceglédi lányok találkozója a fővárosban. Háttal a megyebajnok keveiek. Épp Jarosi Ilona csapatkapitány parádés védése látható, amely egyben tamadasinditas is volt (R- L. felv.) középiskolás-bajnokságon idén js az első helyen akartak vé­gezni. A Ráckevei Gimnázium színeit képviselték. Már estére hajlott az idő, midőn Szentendre és Aszód le­győzése után a ceglédi gimna­zisták ellen pályára léptek. S miközben pattogott a labda a sportcsarnok nagypályáján, vé­dések, átadások, s leütések vál­togatták egymást, a nézőtéren Borkovits József ráckevei test­nevelő tanárral beszélgettünk. A beszélgetés azonban ne­hezen indult. A favorit rácke­veieket ugyanis a Korompai Ágnes vezérelte ceglédi lá­nyok a kétszer 15 perces ta­lálkozó elején meglepték. Böt- kovits tanár úr így nem ért rá. Taktikai utasításokat adott, s csak midőn az első fél­idő közepén magához tértek lá­nyai, s magukhoz ragadták a kezdeményezést, folytathattuk az alig elkezdett beszélgetést. — A ráckevei középiskolás sportnak hagyományai vannak, I fémjelzett gimnázium. Lá- ; nyaink immár hosszú éveken át nemcsak röplabdában, de kézilabdában is a megyei él­vonalban szerepelnek. A most játszó röplabdacsapat tavaly a kupában országos bronzér­met szerzetL. A játékosok több­sége, mint kézilabdás, az idei téli megyei teremtornán Szi- getszentmiklóson az ifjúsági csoportban veretlenül nyert öt pont előnnyel. Pedig a gimná­ziumnak nincs tornaterme. Ko­ratavasztól — késő őszig sza­badban, télen pedig a gimná­zium folyosóin folyik, már ahogy folyhat a testedzés. Mindez azonban nem látszik meg teljesítményükön. Vala­hogy sportgimnázium le' tünk. „Járási válogatott.” Hisz röp­labdái lányaink a ráckevei já­rás hat községéből járnak be naponta Ráckevére, közülük egy sincs ráckevei. — A tornateremhiányt feled­teti pár lelkes „kollega”. Bür­ger Lajos, a Csepel Autó női röplabdacsapa'ának edzője lelkes támogatónk. Rendszere­sen edzéslehetőséget és edző­partnert biztosít számunkra. Épp így Ballal Gáspár, a szi- getszentmiklósi általános isko­la tes nevelő tanára gyakorta enyhít teremgondjainkon. Az ő segítségük, áldozatkészségük nélkül megoldhatatlan fel­adat előtt állanánk. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács latJia. Föszorkesstő' Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VtH.. Blaha Luiza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Géplrószoba fhívható 20 óráiéi: 140—447. — Belpolitikai és SDort- rovat- 140—449. — Ipart rovat: 143—462. — Művelődési rovat: 141—2S8. Előállit.1 a Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 2S064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi oosta- , hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dli 1 hónapra 12 forint. pitány. U'.ánpótlás-válogatott röplabdában. Negyedik gim­nazista. A Testnevelési Főisko­lára készül Nemcsak röpös, szinte valamennyi sportághoz érzéke van. Kézilabdában ifi­válogatott kapus lehetett vol­na, ha á szíve nem inkább a röplabdához húzza. Mikor el­ső gimnázis'a volt, mint asz- táliteniszezőre is felfigyeltek rá. NB Il-es csapatba akarták igazolni, nem engedtük el. — Jarosi Ilona dömsödi. S hogy már a dömsödieknél ma­radjunk, beszéljünk két ide­valósi pajtásáról. Sántha Er­zsébet szintén negyedikes. Ma­tematika-fizika szakos tanár- nak készül, s így nem, csodál­ható, hogy a röplabdapályát is matematikai pontossággal mé­ri fel játék közben. Kitűnő ta­nuló. De ugyanez elmondható mind a nyolc kislányról, vala­mennyien az iskolapadban is évről évre kitűnő, vagy jeles eredménnyel vizsgáznak. A harmadik dömsödi: Nagy Ág­nes. Még csak másodikos és tartalék. De ma délután is ját­szott, utánpótlásunk legerő­sebb tagja. — S a többiek? A szigetbe­csei Draspó Etelka szintén pá­lyaválasztás előtt áll, a Test- nevelési Főiskolára készül, miként csapatkapitánya. Emel­lett iskolánk kézilabda-csapa­tának legjobb mezőnyjátékosa. Atlétikában is kiváló. Fő szá­ma a 400 méteres síkfutás, de magasugró eredményei is fi­gyelemre méltóak. — A szigetszentmártoni Geiszler Teréz még csak har­madikos. S bár a ráckevei ké­zilabdacsapat szélsője, ős is a röplabda^utánpótlás váloga­tott edzéseire jár Pestre. — Újoncunk, a szigetcsépi Szalai Piroska első esztende­jét tölti az Ady Endre Gim­náziumban. Még csak a má­sodik csapat tagja a kézilab­dában, de röplabdában már a legjobbak „standard" játéko­sa. Épp az előbb érdeklődött felőle Havasi Gyuláné, az or­szágos női utánpótlás-váloga­tott edzője. Közölte, hogy Pi­roskát is szeretettel várja az utánpótlás edzéseire. — D. Nagy Eszter szigetúj­falui. A Műszaki Egyetemre készül, mérnök akar lenni. Odahaza vitrinjében már spar- tákiád aranyérmet is őriz, hisz tavaly tagja volt az országos spartakiád győztes szigetújfa­lui női röplabdacsapatnak. — A nyolcadik kislány Ho- rák Erzsébet, kiskunlacházi. Szintén újonc, első gimnazista. Játékára nem került sor. A kispadon ülve figyelte a töb­bieket. Csupa szorgalom. Jö­vőre már nagy szükségünk lesz reá. Sok tehetséges középiskolás kislány küzdött egymással a háló kétoldalán kedden dél­után a Sportcsarnokban. De nemcsak Ráckevén, hanem szerte a megyében, Vácott, Cegléden, Aszódon, Szentend­rén hozzáértő, lelkes tornata­nárok keze alatt fejlődik női boldogan vette át a Sportcsar­nokban a megyei aranyérme­ket. Valamennyien jó tanulók, miközben a sportban is élen járnak. A ráckevei járásból jöttek. (alacs) HÉTFŐN KEZDŐDIK Hétfőn kezdődik a megyei alapfokú és középfokú sport­vezetőképző tanfolyam bu­dapesti előadássorozata. Mint Eladó Budapesttől 17 km-re (utcasorban, buszmegállónál) 674 n-öl kert. IX., Üllői út 73. házfelügyelő. Bedolgozók madeirá- zó-cakkozó príma hím­zőgép — esetleg beta­nítással — motorral olcsón eladó Braun műhímzőnél, Buda­pest, VIH., Kiss József u. 4. ________________ R ekamié kétszemélyes kolonnái eladó. Bp., Lenin krt. 80. II. 10. Fekete rövid zongora olcsón eladó. Nagykő- rös, Adám László u. 7. Orvoscsalád bentlakó háztartási alkalmazot­tat felvesz. Dr. Alánt, Újpest, Mária, u. 58. Eladó krémzománcos erős hálószoba, mű­vészi a ragta csillár, Budapest, Liszt Fe­renc tér 2. alatt. Ebéd­lőbútor darabok, asz­talok, kerti székek, aranyos állvány Nagy­kőrösön esperesi la­kásban. Jó Record- szövőszék teljes fel­szereléssel, anyaggal, perzsa-szövőszék Nagykőrösön, Dobay 1. alatt. Dr. Kovács Ferencné. __________ É rettségizett fiatalo­kat tanulónak felvesz az OFOTÉRT Vállalat. Bővebb felvilágosítást a megyében levő OFOTÉRT-boltban ad- nak._________________ A gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem labor- munkára felvételre keres nem régen vég­zett fényképész szak­munkásnőt. Jelentkez­ni lehet az egyetem gondnoki osztályán. Idősebb férfi ismeret­ségét keresi nyugdíjas idősebb asszony há­zasság céljából. ..Meg­értés 66 110” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. ___________ P estlőrincen kétszobás családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni Marx u. 100.______________ B ejáratott Pannónia oldalkocsival igényes­nek eladó. Érdeklő­dés: Fót, Gyermekvá­ros, porta. Hálózati és autóvilla­mossági villanyszere­lőt felveszünk. Úti­költséget nem térí­tünk. Cegléd, Cifra­kerti Állami Gazdaság. Gyönyörű háromméte­res kombinált szek­rény és hálószoba el­adó. Egyedi bútorda­rabok készítését válla­lom. Újpest, Aradi u. 2. Eladó a Kutyahegyen levő oínce. a hozzá­tartozó bekerített te­lekkel. Monór, Petőfi utca 23. szak­munkásokat és férfi segéd­munkásokat azonnal felveszünk áhandó munkára. Szállást biztosítunk. Tanácsi igazolás szükséges. Munkásfelvétel: ÉM Bács megyei Állami Építőipari V. Építésvezetősége: Cegléd, Puskin u. 4. Nagykőrös, konzerv­gyár építkezés, vagy Kecskemét, Klapka u. 34. Az ÉM 25. sz. Állami Építőipari Vállalat Bp. XXI. kér. (Csepel) Kiss János altábor­nagy u. 19—21. felhívja a 14—16 éves, nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkező ifjúmunkások figyelmét, hogy épületbádogos és vasbeton­szerelő szakmára jelentkezzenek a vál­lalatnál IPARI TANULÓNAK. A tanulókat tanuló­szálláson helyezzük el. A rendeletekben előírtak szerint mun­karuhát, bakancsot és teljes ellátást biztosí­tunk. Csak Pest, Nóg- rád, Heves. Hajdú megye területéről je­lentkezzenek. Jelent­kezést írásban kérjük azonnal. Az ÉM 25. sz. Építőipari Vállalat Budapest. XXI. kér., (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19—21. azonnalra felvesz Érd és környéke, Gödöllő és környéke, Vác és környéke, valamint budapesti munkahelyeire: kőműveseket, ácsokat, vasbetonszerelőket, kubikosokat és segédmunkás munkaerőket. Azonkívül szakipari részlegeihez víz- és köponti fűtés szerelőket, villanyszerelőket, épületburkolókat, bádogosokat, festő és mázolókat, tetőfedőket (kemény és lágy) épületüvegeseket és lakatosokat. Vidékieknek tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállást és napi meleg étkeztetést csekély térítés ellené­ben biztosítunk. Jelentkezés a fenti címen a munkaügyi osztályon. Ipari tanulónak je­lentkezhetnek 14—17 éves fiúk; ács-állvá­nyozó, épületburkoló (csempéző), kőműves, műkőkészítő, parket­tázó, vízszigetelő, te­tőfedő, szobafestő-má- zoló, épületbádogos, épületasztalos, épület­üvegező. központi fű­tésszerelő, vízvezeték- szerelő, villanyszerelő, általános építőgépsze- relő, és épületlakatos szakmákra. — Az ér­deklődők 'evelezőla- pon kérjenek tájékoz­tatót és jelentkezési lapot munkaügyi osz­tályunktól. Vállalatunk 1964. április 15-ig fogad el jelentkezéseket. ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. HIRDESSEN PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! már közöltük, négy helyen, Dabason, Nagykátán és Vá­cott, valamint a főváros­ban bonyolítják le az alap­fokú tanfolyamot. A daba- si, nagykátai és váci járá­sok hallgatói járási szék­helyükön tanulnak. A váci tanfolyamon vesznek részt még a szobiak is. A fővárosban sorrakerülő alapfokú tanfolyam két cso­portban kerül sorra. Az egyikbe a budai, ceglédi és monori, a másikba az aszó­di, gödöllői, szentendrei és ráckevei járás résztvevőit osztották be. A budapesti alapfokú, va­lamint a középfokú sport- vezetőképző-tanfolyam — amelynek összlétszáma 152 fő —, ünnepélyes megnyitó­ja hétfőn reggel 9 órakor lesz a Kismotor- és Gépgyár kultúrtermében (XI., Fehér­vári út 50.). ÉVZÁRÓ - ERŐS CSAPATTAL A Budakalászi TSZ SK labdarúgó-szakosztálya ma tartja évzáró összejövetelét. A vezetők azt kívánták, hogy erre a napra a kupá­ban továbbjutott csapatuk erős ellenfelet kapjon. Ez­zel is fokozni akarták a nap jelentőségét. Nos, nem lehet panaszuk, hiszen a megyebajnokságban jól sze­repelt tököli tizenegy láto­gat hozzájuk a Magyar Nép­köztársasági Kupa kereté­ben. Egyébként az egyesületet a budakalászi Szabadság Tsz patronálja. Érdekesség, hogy a mai kalászi összecsapás tsz-rangadó lesz, hisz akár­csak a helyi, a tököli egye­sület is termelőszövetkezeti sportkör. Az újdonsült nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok Cassius Mar­cellus Clay élvezi a népszerűsé­get. Nap mint nap nyilatko­zik. fogadásokon vesz részt és tesz hangzatosnál hangzatosabb kii elentéséket. A héten fivére társaságában lá­togatást tett az ENSZ-ben is* Megtekintette a tanácskozó terme­ket. kezet szorított az afrikai és ázsiai küldöttekkel, autogra­mokat osztogatott és szívesen áll* a fényképezőgépek lencséje elé. — Látni akarom az önök orszá­gát — mondotta Clav az afrikai és ázsiai országok küldötteinek — meg akarom ismerni keletet. Vi­lágbajnok vagyok, az egész vilá­got látni szeretném. Amikor elhaalvta az ENSZ épü­letét és meglátta a díszudvaron a 114 állam kitűzött lobogóját^ felkiáltott: —- Valamennyi ellen harcolnom kellett. Mindegyiket le kellett győznöm, hogy 1960-ban olimpiai bajnok legyek a félnehézsúlyban. Aztán még az ENSZ-szel kapcso­latban megemlítette, .hogy eddig még nem írt költeményt az Egye­sült Nemzeteik Szervezetéről. je­lentőségéről. munkájáról. Chicagóban a Daily News fe­dettpályás atlétikai versenyén Tom O. Hara 3:56.6 perccel új nemhivatalos világcsúcsot ért el az egymérföldes síkfutásban. A régi csúcsteljesítményt, is ő tar­totta kéttized másodperccel gyen­gébb eredménnyel. Santiagóban a brazil Santos labdarúgócsapata 4:2-re győzött a chilei Coloeolo ellen. A Nemzetközi Kerékpáros Szö­vetség (UCI) szombaton megkez­dődött kongresszusán a tagok so­rába felvették Szaud-Arábiát. Lí­biát. Madagaszkárt. Tajvant és a Kínai Népköztársaságot. A legkö­zelebbi kerékpáros világbajnok­ságot 1965-ben Spanyolország ren­dezi. A Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság ideiglenesen felvette te ei ai közé az afrikai szigetországot, a Malgas Köztársaságot. A Maltas Köztársaság végleges felvétele a NOB tokiói kongresszusán ke­rül sor. Otto Maver. a Nemzetközi Olim­piai Bizottság kancellária szom­baton a NOB elnöksége nevében táviratban fejezte ki részvétét II, Konstantin göröf* királynál, aty­jának I. Pál királvnak elhunyta alkalmából. II. Konstantin az I960, évi római olimpián még mint trónörökös olimpiai bajnok­ságot n vert ^ vitorlások sárkánv- haió osztályában, ö az első ural­kodó aki ohmnia» ba’roirc-ífrnt nyert és egyben tagja a NOB-nak is. CEGLÉD! APRÓHIRDETÉSEK Beköltözhető ház el­adó Cegléd. Vas utca 1/a. Érdeklődni vasár­naponként ___________ C egléd, IX. kér. Lajos utca 1. számú ház el­adó. azonnal beköltöz­hető. Eladó Kertész és Ma­dár utca sarok, beköl­tözhető új ház. Ér­deklődni lehet Bucs- kó Józsefnél Szesz­gyárban______________ C semö I. kér 317/a számú ház azonnal beköltözhető, eladó. Zöldhalmi állomáshoz tíz perc. buszmegálló­hoz öt perc. Érdeklőd­ni Ceglédi Nyomdá­ban. Pannónia eladó. Érte­kezni vasárnap, XIV.. Jászberényi Kárteszi. út 155, Trágya eladó IV. kér , Hajnal utca alatt. 3. szám Ház eladó Sallay Imre utca 20. szám alatt. Déllő utca 28. számú ház, beköltözhető, azonnal eladó. A Ceglédi Közlekedés- építési Gépjavító Vállalat segédmunkásokat gyakorlattal rendelkező fa mintaasztalost és lángvágót keres FELVÉTELRE. Jelentkezni lehet XIV. Külső Kátai út 35/a sz. alatt. Azonnal beköltözhető ház 800 n-öl szőlővel, Csemő község Balla- dűlőben. volt Magj^ar Simon-féle tanya el­adó. Érdeklődés Ceg­léd. Ságváry Endre utca 16, 1 Beköltözhető két szo­ba. konyha, mellék- helyiséges ház. mo­dern konyhabútor, több háztartási dolgok eladók. Perc u. T 'a Tél utca 16. számú ház eladó, beköltözhe­tő ____________________ E gyedülálló nyugdíjas asszony keres egy szo­ba, kamrás lakást. Cím a Ceglédi Nyom­dában^________ E ladó házhelyek bel­területen Külsőpesti út 119. betonút mellett, volt id. Jurászik-ház, Gyenesné_________ E ladó fél ház beköl­tözhető Szolnoki út 6. szám. Ugyanott haló- szobabútor eladó Eladó szőlő 800 n-öl. Hosszúcsemő 8. dűlő. Értekezni VITT. Madár utca 8. szám 800 n-öl szőlő öreg­szőlőben kunyhóval eladó Értekezni Ma­gyar utca 16. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents