Pest Megyei Hirlap, 1964. március (8. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-08 / 57. szám
"^Kíriav 1964. MÁRCIUS 8, VASÁRNAP Á fegyelem a vezetés tükre Az egyik üzemünkből elbocsátottak húsz munkást. A vállalatnál ugyanis nincs elég munka, termelvényeikből kevesebbet igényel a népgazdaság. A gyári vezetők, a párt és a szakszervezeti tiszt- i ségviselők úgy' határoztak:) útilaput kötnek azoknak a ) sarkára, akik fegyelmezett- j nek, gyakran hiányoznak, lógnak és selejtet gyártanak. A rangsorolást mindenki igazságosnak tartotta, hanem az elbocsátás végül is i nagy vihart kavart. Többen embertelenséggel vádolták a vezetőket, mert szerintük a szocializmusban megengedhetetlen a felmondás. Nem akarok az eset kapcsán hosszas fejtegetésbe bonyolódni, csupán egy hibás és meglehetősen általános nézettel szeretnék vitázni. Eszerint a szocialista társadalom humanizmusa minden áron garanciát jelent j a mihaszna dologkerülők eltartására is. Valahogy, ha kimondatlanul is, de él egy ilyen elv: ha nem tudod megnevelni, hát bűnhődj érte, Mert néhány hanyagért valóban ezrek bűnhődnek, hiszen a fegyelmezetlenek keresete levonás a becsületesen dolgozók életszínvonalából. Pedig a szocialista humanizmus lényegéből aligha következik a közösség érdekeit sértő emberek védelme^ Az új társadalom morálja a dolgozó tömegek jólétének megteremtését tekinti fő feladatának. A szocialista humanizmus ezért harcot jelent minden olyan jelenséggel, ami ezt akadályozza: a fegyelmezetlenség, a lógás, a korszerűtlen munka ellen. Ha szükséges, akkor a kényszer és az adminisztráció eszközeivel is. V./A a vezetők védelmében is szükséges leszögezni. Mert valljuk be őszintén, nemcsak a dolgozók éTmafátiof"' =,tabb rétegei. gyakorolnak, nyomást a vezetésre,' hanem esetenként még egyes társadalmi szervek is a hanyag, fegyelmezetlen munkás pártjára állnak, a szigorral és a következetes számonkéréssel szemben. Többek között ez a közszellem vezetett oda, hogy egyes vezetők úgy gondolják, hogy nekik minden áron valamennyi munkás barátságára kell törekedniük, akár elvtelen udvarlással, elnézéssel, bratyizással is. Valóban kialakult nálunk a nemet mondani és utasítani képtelen, az üres, népszerűségre vadászó vezető típusa, amely békülékenységet hirdet, fegyelmezetlenséget és lazaságot terjeszt. Ez lenne a vezetésben az új. a szocialista? Aligha. A munkások tényleges érdekeinek, a minden tekintetben fegyelmezett munka és az arra rá- szolgálókat állhatatosan fegyelmező, szigorú és igazságos vezető felel meg. Itt azonban egy lényeges dolgot nagyon jól meg kell jegyezni: a szigorúság és a keménység nem azonos a durvasággal és az önkényeskedéssel. Ez a módszer a tehetetlen, a vezetésre képtelen emberek sajátja. Aki a kettőt összekeveri, hamar meggyőződhet arról, hogy a törekvése ellenkező eredménnyel jár, mert nem találkozik a legnagyobb fegyelmező erővel: a munkáskollektíva egyetértő támogatásával. A fegyelem a vezetés tükre, ám a fegyelmezés mégsem a vezetés lényege. A szigornak, a keménységnek, a felelősségre vonásnak és büntetésnek akkor van foganatja, ha az párosul a vezető emberséges segítőkészségével, baráti felvilágosító és nevelő munkájával. Üresen hangzanak viszont a fegyelmező buzdítások ott, ahol a vezetés nem áll a helyzet magaslatán. Ahol állandóan pa- -näSükodngk T“ "munkálok, „rétecif anyag”, * ,fNincs szerszám”, „fíbsss á' rajz”. Ahol • I Tavaszi készülődés (Foto: Gábor) Tehénszarv Nagyon izgatott vagyok: ajándékot várok a pácéit Zöld Mező Tsz. tehenészetéből. Az ajándék nem lesz más, mint egy néhai szarv, amelyet valamelyik rossz kedvű marha hullajtott el verekedés közben., A nyáron múlt két éve, hogy fiam, aki nem sokat forgolódott eddig állatok között, egy ragyogó napon elkísért a Zöld Mezőbe. S míg Balogh János brigadéros vezetésével sorra jártuk az istállókat, jj gyerek némán gyönyörködött. Végül szerényen megszólalt: — Bácsi kérem, tessék nekem lecsavarni egy tehénszarvat! — Micsodát? — Tessék kisrófolni az egyik tehénkéről a szarvat — ismételte a fiam türelmetlenül. — Édes gyerekem, nem lehet azt — nevettek többen. — Hiszen odanőtt áz a fejéhez! — Dehogy, nem is igaz — zokogott már a gyerek. Odahaza nekem is van ugyanilyen tehenem. Csak az kicsi és nem él, de a szarvát annak is ki lehet csavarni. Balogh János ötletes ember, hamar átlátta c helyzetet. — Menj most nyugodtan haza — ígérte. — Ezek rágós tehenek. De amikor valamelyik elalszik, kifigyelem és lecsavarom a szarvát. Jó? A fiam pillanatok alatt megnyugodott. Már azt hittem, végleg feledte a régi ígéretet. A múlt héten azonban — hogy meghallotta — Pécelre készülök. komoly arccal felnézett a meséskönyvből és így szólt: — Nem azért mondom, de az a bácsi ott jól becsapott. Annyi idő alatt igazán találhatott volna alvó tehenet. A meglepetés: Balogh János bri- aádvezető. amikor ’•ámismert. felkiáltott: — Jaj, ha tudom, hogy ma este találkozunk, „kicsavartam volna a tehénszarvat, ne várjon hiába az a gyének... — k. m. — nap mint nap ilyen élesen felhánytorgatják a vezetés mulasztásait — de nyugodtan mondhatjuk — fegyelmezetlenségét. ott nincs erkölcs: alap a munkás mulasztásainak. hibáinak számon kérésére. Ha nincs szabatos anyagnorma és nem számoltatják el a műhelyeket a vételezett anyaggal, akkor frázis marad az anvagtakaré- kosság és a társadalmi tulajdon védelmének jelszava. Ilyen hibákból is táplálkozhat a vezetők bizonytalansága és liberalizmusa. A művezető munkájának hatékonyságát is rontja az anyagbeszerzés gondatlansága. a szerkesztés hanyagsága, hiszen saját munkáját félretéve kénytelen anyagbeszerzéssel foglalkozni, rajzmódosítás miatt futkosni stb. Még sem mondhatja a művezető: „Mosom kezeimet, ez nem az én asztalom." A vezetés munkája különböző szinten szervesen összekapcsolódik és csak együtt hozhat eredményt. A kollektív erőfeszítés és a műszaki alkotó munka teremthet olyan rendet, szervezettséget, gyártási színvonalat a műhelyekben, amely egy pillanatig sem tűri a fegyelmezetlenséget, Nem lehet ilyenkor magyarázkodni: úgy sem volt anyag... És szervezett körülmények között egyébként is kialakul a munkának az az egészséges ritmusa, amelynek sodrása — csak úgy, mint a munkások többségének szorgalma és igyekezete — magával ragadja azokat is, akik időnként megfeledkeznék magukról. A fegyelemnek tehát műszaki-gazdasági feltételei is vannak. Ahogy a szülők személyes t ulajdonságait felfedezheti ük a családon, a vezető képessége, tapasztalata, munkastílusa-.- egyénisége -ugyanígy rányomja bélyegét a gondjaira bízott kollektívára. Olyan munkahelyeken, ahol a vezető rendet tart, bizalommal van a beosztottjai iránt, igényes és igazságos, határozott és segítőkész, öröm dolgozni. S az igazán jó munkahelyet mindenki megbecsüli, kisebb a munkásvándorlás és Tlű" gyobb a kollektíva fegyelmező, nevelő ereje. Mindebben a vezető személyes magatartása, fegyelmezett viselkedése a legfontosabb tényező. A fegyelem megszilárdítása, bármilyen oldalról is közelítjük meg, feltételezi a vezetés színvonalának emelését. Nincs könnyű dolga ma nálunk a vezetőnek. Nagyok a követelmények. A tőkés vezető dolga talán könnyebb volt. Neki hatalmat és tekintélyt a mindenható gyár- tulajdonos bizalma kölcsönzött, ő nem kért, parancsolt, nem agitált, fenyegetőzött. Ma a „részvénytulajdonosok”, a gyári kollektíva szigorú társadalmi ellenőrzése alatt áll a vezető. Rendet, fegyelmet persze, most is kell tartania. Sőt, különbet, mint régen. Ám emberséges eszközökkel. Az új tulajdonos — a dolgozó — bizalmát aligha lehet durva, önkényes, parancsolgató mód- ' szerekkel elnyerni. Mégis, mennyivel feleme- lőbb és örömtelibb a mi vezetőink munkája, akik nem lakájai, kiszolgálói a tőkéseknek, nem állnak ellenségesen szembe dolgozó társaikkal, akiknek tekintélyt a tapasztalat, a szaktudás, az igazságos szigor és a dolgozók bizalma ad. Kovács József mm nap 1964. március 8, vasárnap, Zoltán napja. A nap kél: 6.12 órakor, nyugszik: 17.39 órakor. A hold kél: 2.57 órakor, nyugszik: 11.29 órakor. 1964. március 9, hétfő, Franciska napja. A nap kél: 6.11 órakor, nyugszik: 17.41 órakor. a. hold kél: 3.48 órakor, nyugszik: 12.23 órakor. Várható időjárás: Lassan mérséklődő szél, hófúvások. A hőmérséklet kissé tovább süllyed. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0 — és mínusz 5 fok között. — Tanácstagi fogadóórák: március 8-án Kisoroszi községben U. Budai János tanácstagi fogadóórát tart. Március 9-én Csömör községben Krizsán Ferenc, Budakeszin Illyés Lajos, Gödöllőn, a Király-telepen Ber- náth Józsefné és Pilisszent- iván községben a tanácsházán, délután 3 órakor Csomós József tart tanácstagi fogadóórát. — Szentendre és Érd új kenyérgyárat kap. Terveit most készítik. A megyei tanács közel félmillió forintot fizet ki a nagyteljesítményű üzemek tervezéséért. A két kenyérgyár építését jövőre kezdik meg. — Kétszázötven terítékes társasvacsorát rendez műsoros divatbemutatóval egybekötve a Dömsödi Földművesszövetkezet A március 14-i, esti programot a következő szombaton szövetkezeti vacsora követi. A vendéglá- „ tá?. .<úk?h$iya4, k^gtj.ák a nyereségrészesedést és megjutalmazzák a' legjbbb dolgozókat. — Gazdászbált rendeztek szombaton este Cegléden. A Hazafias Népfront járási-városi bizottsága és az Agrár- tudományi Egyesület ceglédi csoportja rendezte. A műsorban többek között fellépett Utri Anna magyamóta- és ‘jkos Stefi táncdal énekes. — Az úttörő kulturális szemle előkészítő és selejtező bemutatóját tartotta meg március 3-án az isaszegi Damjanich János úttörőcsapat A két órán át nagy sikerrel bemutatott műsort, a művelődési otthon úttörőnépi tánccsoportja zárta. — Befejezték az elektromos lemezjátszók gyártását íkladon a műszergyárban. A többsebességű, modern lemezjátszók előállítását ezután Budapesten, a Csillár Ktsz végzi. A változtatásra azért kerül sor, mert az ik- iadi üzemben ezentúl csak villanymotorok gyártásával foglalkoznak. — Tanácstagi fogadóórák március 10-én kedden: Aszód községben Seregélyes János- né. Tápióbicskén Orvos Istvánná, Kakucson Forgács György, Pilisvörös vá rótt Harnisch Vilmos, Szód községben Németh László és Nyáregyházán R. Mészáros Sándor tart tanácstagi fogadóórát. — Igazgatói megbeszélést tartanak a tanácsi vállalatok vezetői hétfőn délben egy órakor, a Pest megyei Tanács ipari osztályán. A tanácskozáson megvitatják a különböző vállalatok által benyújtott intézkedési terveket, az 1964-re szóló munkaprogramot. — Mérlegzáró közgyűlés lesz március 9-én, hétfőn a Pilisvörösvári Javító- és Szolgáltató Ktsz, valamint a Fóti Vegyesipari Kisipari Termelőszövetkezetiben. — Három és fél millió költséggel megkezdték egy nagyméretű szerelőcsarnok építését a Maglódi Gépgyárban. A nyár közepére tető alá kerülő építményben 150 hidroglóbus gyártását és ösz- szeszerelését végezhetik el évente. Magyar küldöttség utazott Párizsba A párizsi mezőgazdasági kiállítás alkalmából Királyi Ernő földművelésügyi miniszterhelyettes vezetésével négytagú küldöttség utazott szombaton Franciaországba. A küldöttség elsősorban a mezőgazdaság gépesítését tanulmányozza, s a kiállításon kívül megtekint több francia mezőgazdasági üzemet és intézményt. (MTI) — A Pest megye! Petőfi Színpad műsorából: máz’cius 8-án, vasárnap fél négykor Visegrádon, Tahitótfaluban este fél nyolckor a Gazdag szegény^k-et mutatják be. A Sportol az asszony című darabot Áporkán este 7 órakor viszik színre a Petőfi Színpad művészei. Egy ötös, 34 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 10. játékhéten öt találatot egy fogadó ért, el, nyereménye 2 405 704 forint* Négy találatot 34 fogadó ért el, nyereményük egyenként 70 756 forint. Három találatot 3314 fogadó ért el, nyereményük egyenként 725 forint. Két találatot 105 074 fogadó ért el, nyereményük egyenként 22 forint 80 fillér. (MTI) Indokolt szomorúság — Miért sírsz Pityuka? — Mert Jocó lett a Robin Hood, Ferike a Teli Vilmos, s én csak a Tenkes kapitánya ...! (Komádi rajza) A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORA VASÁRNAP KOSSUTH RADIO €.10: Zenés műsor. 7.15: Falusi életképek. 8.10: Édes anyanyelvűnk. 8.15: ODerettrészletek. 9.05: Nőnapi köszöntő. 9.15: Kíváncsiak klubja. 10.05: Közvetítés Varsóból. 11.09: Vörösmarty Mihály verse. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.55* Róbert László összeállítása. 13.15: Operakedvelőknek. 14.00: Csa ládi körben. 15.03: San Remo, 1964. 16.08: Népdal csokor. 16.30: A századik színjáték — bankkének Szigligeti Ede életéből. 17.25: Ü.i Zenei Újság. 18.05? Schumann: a-moli zongoraverseny. 18.40: Balia Anna írása. 18.50: Tombola. 20.05: Labdarúgó-mérkőzés. 21.05: Közvetítés a József Attila Színházból. — Uvegfigurák. 23.19: Operarészletek. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 8.30? Miska bácsi lemezes-ládája. 9.05: Operakalauz. 10.05: Gazda- szemmel. 10.20: Tánczene. 12.15: Szubtörpe csillagok. 12.30: Művészlemezek. 13.15: Százados .szenzációk. 13.45* Fúvószene. 14.25: Népi zenekar. 15.00: Nagy Piroska ösz- szeállítása. 15.30: Albert István összeállítása. 16.20: Ül versek: 16.30: A dzsessz kedvelőinek. 16.50: Krisztina kisasszony — zenés játék két részben. 18.50? A világ- irodalom remekei. 20.00: Vezényel Ernest Ansermet. 21.14: Gondolatok filmekről. 22.22: Johann Strauss: Vizsgabál — balettszvit. URH 18.35: Britten: Flóra és Miles. Kétfelvonűsos opera. 20.35* Kamarazene. 21.35: Tánczene. TELEVÍZIÓ 9.30: Iskola-tv. Fizika fisán.> 10.00: A Tenkes kapitánya. Ifjúsági tv-fiJmsorozat. 9. A puskapor fism.) 10.30: Ki miben tudós? A szombati irodalom elődöntő folytatása. 14.25* Kecskeméti Dózsa— Egri Dózsa NB Il-es labdarúgó- mérkőzés. Közvetítés Kecskemétről. Riporter: Vitray Tamás. A közvetítés szünetében* A Magvar Hirdető műsora. 16.20: Mezőgazdasági filmműsor. Csibenevelés, to- iástermélés. nagyüzemben. Előadó: Váradv Barna, a Felsőba- bádi Állami Gazdaság baromfi- telepének vezetője. 16.50: Ff fúgáéi Filmklub. Hannibál tanár úr. Magvar filmszatíra. 18.20: Az óceán mélvén szovjet kisfilm 18 <0: Esti mese. 18.50* A siker. A Magvar Tv dokumentum fii mié. 19 30: Tv- híradó. 19.50: A nemzetközi nőfettóé jáxetUié'... Olyan zamatos, ízletes a gyümölcsíz — dzsem! Meggy — sárgabarack — őszibarack izek: Dzsemek: 1/2 üvegben 5,90 Ft 1/2 üvegben 7,50 Ft 1/1 üvegben 10,— Ft 1/1 üvegben 12,50 ft napon. Somogvi Miklósnak. & SZOT elnökének köszöntője. 20 00: A zene barátainak. Marian Anderson énekel. 20.25: Nagv nevet- tetők. A burleszik műhelyében. Amerikai filmösszeállítás. 21.25: Telesport. 21.45: Tv-híradó 2. kiadás. 22.05* Nehéz szerelem. Vas István önéletrajzi regényéről beszél Boldizsár Iván. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Operettrészletek. 9.05: Kovács Júlia riportja. 9.20: Kamara- I zene. 10.10: Az óvodások műsora, j 10.30: Dolgos János jegyzete* 10.35: Népi zenekar. 11.05* Rádióiskola. 12.10: Mindenki kedvére. 14.10: Heti zenés kalendárium. 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.20: Zenekari muzsika. 16.10* A Gvermekrádió műsora. 16.50* Magyar népdalfeldolgozások. 17.05: Tudományos híradó. 17.20: ötórai tea. 18.10: Villanófényben: a minőség. 18.15* A kamarazene remekeiből. 18.41: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.00* Zenés posta. 20.34: I Volpong Ben Jon«on komédiáiá- j nak rádió változata. 23.13: Manón — operarészletek. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 14.00; Fúvószenekar. 14.25: Hanglemezek. 14.30: Lányok, asszbnvok. 15.05: Dallal, tánccal a világ körül. 15.40* Finnországi feljegyzések. 16.00: Lendvay Kamilló: Harminc esztendő — három férfikar. 16.16: Könnyű dallamok. 16.50: Iskolarádió. 17.05: Zenekari muzsika. 17.50: Dr. Garam József előadása. 18.00: Verbunkosok. *8.25: Tarasz Sevcsenko verseiből. 18.40: Esztrádzenekar. 19.00: Mi történt a nagyvilágban. 19.15: Régi híres énekesek műsorából. 19.40: Gazdaszemmel. 19.55: Édes an van vei vünk. 20.00* Tánc^ene. 2105: Bogdán István írása. 21.25: Közvetítés Lilian óból. 22 39: Régi híres prímások lemezeiből. URH 18.40? Tánczene. 19.25: Ambrus Tibor riportja. 19.40: Zenekart muzsika. 21.20: Offenbach operettjéből. 21.50? Kamarazene.