Pest Megyei Hirlap, 1964. március (8. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-01 / 51. szám

a mtctti ■í/Círlao 1984. MÁRCIUS 1, VASÁRNAP .Emberközelben A festő szeme kellene hozzá, hogy szavakba foglalhassa az ember: hány féle színt játszik a kupolából vastag sugárbajt kiömlő izzó vasmassza. A tejfehértől a narancssárgán ál a bíborvörösig váltakoznak az árnyalatok a másodperc néhány tört része alatt; olyan tobzódása ez a színeknek, mint amikor váratlanul vihar támad az alkonyati égbolton. S ahogy a ki­robbanó vihart az ég távoli, monoton morgása vezeti be, olyan tompán fortyog a tűz-arcú fém a fánerben még akkor is, amikor már új került a megtelt helyére s a két markos ember egyre távolodik a kupolától. Naponta tizenöt-tizenhat tonna folyékony vas kerül ki a kupoló ezerháromszáz fokos gyomrából, hogy néhány perccel később szövőgép falává vagy alkatrészévé szelídüljön a formák hűvös és merev ölelésében. Szilárd fémmé dermed engedel­mesen, hogy szolgálatába szegődjék az embernek. Voge, Gyulával, a váci Könnyűipari Öntöde és Alkat­részgyár igazgatójával egy if­júsági ankétem találkoztam először. Nem az lepett meg, hogy ott találom, hanem in­kább az, hogy nem jött „üres kézzel” (semmitmondó nagy szavakkal!) erre a találkozó­id született, Vácott, Itt élnek a szülei is. Az apja szabó volt, az anyja textilgyári mun­kás. A bátyja is az. már har­mincöt esztendeje. Ö maga az esztergályos szakmát tanulta ki Újpesten. 1946-ban haza­jött szülővárosába és ebbe a gyárba szegődött — esztergá­megalkuszik, a példa ragadós. már addig is szép számmal voltak követői az öregnek. De ha leteremtettézi, mit szólnak majd a régi cimborák? Felej­tette talán, hogy tíz esztendő­vel ezelőtt ő is ott állt közöt­tük a gépek mellett? Ami előnyt jelentett az együtt meg­evett kenyér, azt most az egyik óráról a másikra elve­szítheti. Mégis ezt kockáztat­ta a szemethunyás helyett. • Jól választott. Ha morogtak is néhányan, az emberek több­sége neki adott igazat. És azok a régi kenyerespaj­tások. akik kezdetben elége­detlenkedtek, ma újra úgy szólítják, mint régen: Szer­vusz, Gyula! A napokban az egyik idén végzett technikus kereste fel. — Aztán mondd csak. fiam, hány éves is az a gyerek? A megtört válasz: — Három és fél... A szokatlan ügy nem hagy­ta nyugodni. Utánanézett a fiú adatainak. Aztán papírt és ceruzát vett elő és számol ni kezdett... Ha valóban így áll a dolog, akkor a fiú.. Ezt maga sem hitte. Újra utá naszámolt. Az eredmény me­gint csak ugyanaz. A fiútól nem sokat tudott meg. de bizonytalan válaszai­ból érezte: valami nincsen rendjén. Talán valaki rászed­te a gyereket. Felutazott Pest­re. hogy kiderítse az igazsá­got. Ez alig néhány napja történt. A tizennyolc éves leányanya éppen vizsgára ké­szült. Tehát egyidősek voltak akkor... Nem akarta meg­zavarni felkészülésében. így csak az ápolónőképző iskola igazgatónőjével beszélt... De mit is tehetett volna ő? Az ügy nem tartozik az igazgató feladatkörébe. Széttárja a karját: — Nekem is van két gyer­mekem ... C/.óbel Béla kiállítása Párizsban Március 5-én, csütörtökön délután négy órakor nyílik Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása Párizsban; a Gelerie Zak-ban. A nyolcvanéves Mesternek sorrendben ez lesz a huszonnegyedik kiállítása. (Ebből tizenegy Párizsban, három Budapesten, három Berlinben, egy-egy pedig New Yorkban, Velencében, Genovában és Chicagóban volt.) A most nyíló kiállításon zömében a tavaly nyáron Szentendrén fes­tett képei szerepelnek, de helyet kapnak régebbi alkotásai is. Két képünk, a most nyíló párizsi kiállításon látható. ra. Megtörtént példák egész sorát hozta a tarsolyában, mert az ankét előtt összehívta a gyár fiataljait, persze nem mind a háromszázat, hanem akiiekéi aznap, szokásos ellen­őrző útja során szót cserélt: mondják el őszintén, mi fog­lalkoztatja őket, hogyan jelle­meznék önmagukat, ha szót kapnának azon az ankéten. Nem véletlen, hogy ő volt az ankét legszenvedélyesebb vitatkozója s akaratlanul is úgy érezte az ember, hogy az a harminc fiú és leány, aki részt vett a vitában, mind Vo­gel Gyula tulajdon édes fia és leánya. Már hallom, amint egyes gyárigazgatók — horribile dictu, ilyenek is vannak! — dühösen felszisszennek: hol van nekünk időnk arra, hogy leüljünk vitatkozni húsz-har­minc éretlen fiatallal! Ad ne­künk gondot és vitát eleget a gyár. Többet is, mint kellene! És Vogel Gyulának nem? Helyette talán más vezeti a gyárat? Legalábbis arra az időre, amikor éppen a fiata­lok gondjával-bajával „fog­lalkozik”? Ez a gyár sem más, mint a többi. Ebben a gyár­ban is első a termelés. Annál is inkább, mert egyre növe­kednek a tervfeladatok. 1957- ben. amikor Vogel Gyula a gyár élére került, még a ti­zenegymilliót sem érte el a termelési terv. Azóta — meg­kétszereződött ugyan a gyár dolgozóinak száma —, de a termelési terv meghatszorozó­dott. Az idei esztendőben már hatvankétmiUió! Ezek után nincs, aki azt ál­lítja, hogy a gyár életének az irányítása nem ad elég gon­dot az igazgatónak. És mégis mindig jut ideje arra, hogy ha kell, ne csak igazgatója, de testvére, apja. barátja, vagy akár cimborája legyen az em­bereknek. Amíg végigkísért a gyáron, nem egv munkás ígv köszön­tötte: Szervusz. Gyula! Igen. nem tévedés. Csak egvszerú- en így: per Gyula. Akkor ha­tároztam el. hogv meglesem a titkát, ame’yre már az anké- ton őszinte érdeklődéssel fel­figyeltem. lyosnak. Az államosítás után gyárrészlegvezetővé léptették elő. Aztán újra Pestre került. Évekig visszavágyott, de amikor 1957-ben megkérdez­ték tőle: vállalná-e a régi gyár vezetését, maga döbbent meg a legjobban. Nem attól, hogy visszakerül Vácra. inkább at­tól: hogyan fogadják, mint igazgatót a régi esztergályos cimborák. Hét hosszú eszten­dőre kiszakadt közülük. Va­jon felidézhetek még a régi ba­rátságok? S ha igen, nem él­nek-e vele vissza majd egye­sek? Az önvizsgálódás napjai, he­tei gondterheltté változatták máskor derűs arcát, ráncokat gyűrtek addig síma homloká­ra. Milyen lesz a visszavezető út? Az erejéből, a képességé­ből futja-e egy egész gyár ve­zetésére? És az emberek? Mit szólnak majd? Elfogadják-e igazgatójuknak? S az asszony hogyan reagál majd a válto­zásra? Akkor harminchét esztendős volt. Anna. a lánya tíz, Csaba hétesztendős. Keveset aludt azokban a na­pokban. A gyár híre sem volt túlsá­gosan bíztató, öreg, múzeum­ba való gépek, laza munka- fegyelem .. . Döntött. Elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy új úton folytassa tovább az életét. Nő a tükör előtt Ülő akt PATAKI PÁL: Nem volt díszes fogadtatás. Inkább várakozásteli izgalom. A maga részéről is, a munká­sok részéről is. Kerülgették egymást, mint a közmondás­beli macska a forró kását. Azt leste mindegyik: vajon a má­sik mit változott? Semmi sem tarthat örökké. A tapogatódzás, a kölcsönös udvariaskodás ideje hamar kitelt. Egy idős lakatossal akaszkodott össze elsőként. Az öreg vöröskatona volt tizen­kilencben, úgy gondolta, hogy a régi érdem örök menlevél. Gyakran késett, nemegyszer munka közben „kiugrott a gyár­ból” egy-két nagyfröccsre. Nehéz helyzetbe került. Ha DÖBBENET í íj Ma már Otthon érzem magam a gépállomáson. De az első íj -------------- három napon minden olyan furcsa, idegen volt. 'j Kizökkentem a megszokottból. Hiányzott a feleségem, íj ami otthon, különösen az utóbbi időben, csak ritkán történt ^ meg velem, az ismerős arcok az utcán és a villamoson, a íj gvár, a barátok, minden. Az esztergagépnek más hangja íf volt, mint a traktornak. 'í A katonaévek alatt még természetes lett volna. A harc- í, kocsi dübörgése után az esztergagépnek is más hangja volt. íj Szúnyogdongásnak tűnt. Azóta hozzászelidültem, s most a íj traktor dübörgése bántotta a fülem. Ma reggel azonban úgy ébredtem, mintha itt éltem volna 'j le az egész életemet. Már nem hiányzott a város, az otthon ké- íf nyelme, az asszony megszokott, évek óta egyforma, szenve- 'j dély nélküli csókja, az ismerős arcok látásából fakadó derű, íj a műhely váltakozó hangulata, semmi. íj Mi történt velem? Megváltoztam egyetlen éjszakán? Vagy í, valami bűvös varázslat kerített hatalmába. Este úgy szálltam le a traktor nyergéből, mint az előző nap: fáradtan, összetörtén a szokatlan munká­£ va a zsúfolt, de mégis oly megnyugtató pesti villamos után. íj Arra gondoltam: a többiek már hazaértek, az asszony vacso- í rát tálal, szinte éreztem a párolgó húsleves ínycsiklandozó il- 'j latát, utána jólesik lemenni egy pohár sörre vagy beülni va- íj lamelyik moziba .. . Egyszóval átkoztam meggondolatlanságo- í, mat, hogy felcseréltem a várost — ha csak néhány hétre is — g a gépállomással. Sietve léptem be az irodába, hogy számot adjak a vég- ^ zett munkáról, aztán iszkoljak tovább a fűtött szálláshelyre. És akkor, odabenn, megpillantottam. Karcsú, sudár termetű és sápadt lány volt. (Vagy csak a lámpa fénye sápasztotta amúgy is halvány bőrét?) Ott állt az ablak mellett, de ahogy be­csuktam az ajtót, összerezzent és felém fordult. Ajka nedve­sen ragyogott, homloka magas és domború volt; arckifejezése bájos, nyílt és érzelmes. Ilyen arcot itt látni, a szikkadt-cser­zett férfi nép között, meglepetést jelentett számomra. Fehér blúzt viselt s hozzá sötét szoknyát, mint az érettségire készülő diáklányok. Halkan mondtam a nevemet. Bemutatkozásnak szántam, de mert csak állt tovább az ablaknál moccanatlanul, folytat­tam azzal, hogy hol s merre jártam a határban, mit végez­tem a mai napon. Nem válaszolt, csak rövid biccentéssel nyugtázta szavaim, aztán a szekrényhez lépett, szélesre tárta ajtaját és keresgélni kezdett a munkalapok között Az asztalra támaszkodtam, mint akinek nem sietős a dolga és mohón lestem minden mozdulatát. Csak félig fordított hátat s így jól láttam a feszes blúz alatt apró mel­leinek rezdüléseit, öt éve házasodtam, de az asszony mellett soha nem éreztem azt az izgalmat, azt a zavart, amely ebben a perc­ben a lány jelenlétében elfogott. Ügy éreztem, valami külö­nös áramkör létesült köztünk. Végre megtalálta a lapomat, megfordult s könnyű lép­tekkel közeledett az asztalhoz. Közben rámnézett, de pillan­tása, amikor tekintetünk találkozott, nem árult el sem kacér- ságot, sem félszegséget. Fürkészve mért végig, de szemlélődé­sének láthatóan nem tulajdonított nagy jelentőséget. Bántott a csend, mely közénk fészkelte magát. Szerettem volna hallani a hangját, de ő továbbra is hallgatott, minden figyelmét a munkalap kitöltése kötötte Beszélni kezdtem sietős szavakkal, mindegy, hogy miről, csuk feloldjam a csen­det, és azzal a reménnyel, hogy felkeltsem érdeklődését sze­mélyem iránt. Bíztam abban, ha megindul köztünk a szó, le­Azt mondják: nyugalma: végtelen. Es cinkos szénülu- í nyorítással arra a hét álévá-; riumra céloznak, amely az- igazgatói iroda dísze. „Aki a> halakra fecsérli a szabad ide- ; jét ...” : Valóban nyugodt ember. De i vannak dolgok, amelyekben j az ő higgadtsága is tiszavirág ! életű. ; • Az öntöde — nehézipar. A; gyár mégis könnyűipari beso- \ roLást kap. A prémiumalap a; bérek nyolc százalékát sem f éri el. A nehéziparban a negy­ven százalék sem ritka. Je-; lenleg a gyár prémiumkerete í írd és mondd: harmincezer í forint! Dolgozóinak száma a ? félezret is meghaladja. Hosz-: szán sorolhatná, hány ember f. kérte ki a munkakönyvét •—' éppen ezért. Csak néhány sa- ■ rokka 1 kell tovább menniük. ? Akár az Egyesült Izzóba, akár a Fortéba. Havi több száz fo- 1. rint prémiumért igazán„meg-< éri**—- - .v.:-.-.-.-.'. A munkásvándorlás nem jó dolog. De pillanatnyilag — j tény. Az elmúlt esztendőben ■ kilencvenhét húsz éven aluli j; fiatalt vettek fel. Jelenleg í mindössze heten dolgoznak a ? gyárban ezek közül. A tavaly í belépett tizenöt technikusból ? pedig mindössze kettő maradt. : A maguk erejéhez mérten 5 megpróbálnak segíteni. Barna J László harmadé ves kohómér-; nök-hallgató gyári ösztöndíjat \ kap. Doroszlay József a mű- $ szaki, Takserer Márta a köz- J gazdasági egyetemen tanul. \ Rajtuk kívül hárman felső- > fokú technikumban, harminc- ij négyen pedig technikumban; tanulnak tovább a gyár dől- f gozói közül. Fizetési kimutatást tett elé az asztalra és kérte, írná alá. Megkérdezte: — Televíziót veszel, fiam? — s nézett rá büszkén, mert az utóbbi években már hoz­zászokott, ha a fiatalok ilyen ügyben keresik, akkor OTP- kölcsön van a dolog mögött, s a kölcsön televíziót, motorke­rékpárt, lakásépítést takar. A tizennyolc esztendős le­gén yke csak sokára válaszolt: — Gyerektartáshoz kell... Azt hitte tréfák Rákérde­zett: Évente négyezerötszáz tonna tűz-arcú vas ömlik a kupo- j lókból a fánerokba. De arról nincs statisztika, hogy mennyi í gát és válaszfal szakad át a gyárban, amelyet a régi erkölcs 'j és szokás emelt az emberek közé. Pedig az emberek forrná- í lódása. alakulása legalább olyan jelentős a társadalom szá- \ mára, mint a formákba ömlő vas a népgazdaságnak. 1 Prukner Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents