Pest Megyei Hirlap, 1964. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-26 / 21. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! VIII. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM ARA 80 FIIJ.F.R 1964. IANUÄR 26, VASÄRNAP Összehívták az országgyűlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12. paragrafusa (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1964. január hó 30-án (csütörtök) délelőtt 11 órára összehívta. (MTI) Dobi István távirata Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke táviratban köszöntötte dr. S. Radhakrish- nant, az Indiai Köztársaság elnökét, az indiai nemzeti ünnep alkalmából. (MTI) Elsőrendű közüggyé lett az eredményesebb gabonatermesztés Mezőgazdászok, termelőszövetkezeti vezetők és az irányítás szakemberei is egyaránt vallják: az idén már hazai termésből tudjuk fedezni kenyérgabona-szükségletünket. Ehhez persze további ügybuzgalomra, főképpen pedig lelkiismeretes Alapos munkát végeznek az aszódi járásban Rendszeres ellenőrzés — Készen a terv, jöhet a tavasz A két szomszédvár zárszámadása (Riportunk a 2. oldalon) Őszintén, kendőzetlenül Az öregek megfiatalodnak (Cikkünk a 3. oldalon) A szentendrei patikárius (Portré egy nyughatatlan emberről) Endrére Látogatás Moszkvában 1981-ben (Amerikai író elbeszélése) Vigyázatlanok! (Képriportunk az 5. oldalon) A kulcskérdés Város lesz a vá ros (Cegléd terveiről a 6. oldalon) Postán is rendelhető kertimag Alkotmány utcai — Halló, ■magbolt? — Igen, Molnár Lászlóné boltvezető beszél. Mi érdekli a Hírlapot? — A Szövetkezetek Pest megyei Központjából kaptuk a tájékoztatást, hogy az idén már postán is felvesznek rendeléseket. — Így van. Már a múlt évben elkezdtük, de szervezettebb formában tulajdonképpen most vezettük be a rendeléseknek ezt a módját. — Milyen megfontolásból? — Kizárólag a vásárlók érdekeit tartottuk szem előtt. Pest környékéről az emberek százai keresik fel a vetőmagboltokat, s így nagy a torlódás, hosszadalmas a kiszolgálás. A postán feladott rendeléssel ennek elejét vehetik, mert a levél kézhezvételétől számított egy héten belül megküldjük a kívánt címre a csomagot, s a lehető leg- messzebbmenően kielégítjük a fajtán belüli igényeket is. — Milyen az érdeklődés az új kiszolgálási forma iránt? — Még csak kezdeti eredményről számolhatok be, mindenesetre az a tény, hogy közel kétszáz megrendelő kérte eddig a kerti mag postai leszállítását, biztatónak mondható. — Hány vásárlóra számítanak az iáén az Alkotmány utcai bolttan? — Ügy véljük, az idén sem lesz kevesebb, mint a múlt évben. Tavaly megközelítette ez a szám a százezer főt, forgalmunk pénzbéli értéke elérte a 8 millió forintot. Hozzá kell tennem: a magvakon kívül kertészeti kisgépeket, eszközöket, sőt növényvédőszereket, valamint antibiotikumos állati tápszereket is árusítunk. Magvakon kívül a növényvédőszereket és állati tápszereket is kívánatra postán eljuttatjuk vásárlóinknak, a megye bármelyik községébe. — Köszönjük a tájékoztatást. Még egy kérdést: csak az Alkotmány utca 29. szám alatti bolt rendezkedett be postai rendelések lebonyolítására? — Nem. Rajtunk kívül még a Rákóczi út 7. szám alatti bolt is elfogad postai rendeléseket. (tm.) munkára van szükség. Vidéki útjainkon tapasztalhatjuk, az eredményesebb gabonatermesztés termelőszövetkezeteink és állami gazdaságaink elsőrendű ügyévé lépett elő. Alig van már olyan közös gazdaság, amely ne csatlakozott volna a dömsödiek felhívásához, főképpen pedig ahol máris ne tették volna meg a szükséges intézkedéseket a sikeresebb gabonatermesztés érdekében. Legutóbb az aszódi járásban győződtünk meg, hogy a mezőgazdaságért feielős szakemberek legfontosabb gondja itt is az eredményesebb gabonatermesztés. Gulyás Sándor, a járási tanács mezőgazdasági osztályának főagronómusa elmondotta, hogy már az ősszel megkülönböztetett gonddal végezték a vetések előkészítését, s tették földbe a magot. Különösen vigyáztak arra, hogy biztosítsák a megfelelő agrotechnikai feltételeket, ösz- szesen 8401 holdon vetettek kenyérgabonát, az eredeti tervhez képest öt százalékkal többet, biztonsági tartalékként. A vetési munkákkal a megyében az elsők között végzett a járás. Ennek köszönhető, hogy már november végére, a korábbi évekhez képest példátlanul megerősödtek a gabonavetések. A mezőgazdasági osztály a tél elején megkezdte a gabonatáblák felülvizsgálását, hogy meghatározza, mennyi' fejtrágyára lesz szükség a tél utolján és tavasszal. Ebben a munkában a járás főagronómusa, az érdekelt termelőszövetkezet elnöke és ag- ronómusa vett reszt. Mint a jegyzőkönyvek is bizonyítják, szép fejlődésnek indultak a vetések, s a járás mezőgazdasági szakemberei szerint eddig a hótakaró és a vékony jégpáncél még nem okozott károsodást. Ahol vastagabb a kéreg, ott már megkezdték a táblák levegőztető feltörését, helyenként a fogatokat is bevonták ebbe a munkába. Egyelőre még nincsen ok a nyugtalanságra, a vetések jól fejlődnek, kedvezően telelnek a hótakaró alatt. A napokban tsz-agronómusi értekezletet hívtak össze a járásban és ezen ugyancsak fontos napirendi pontként szerepelt a kenyérgabona ápolása. Határozat született, hogy i ha szükséges nyomban naKádár János üdvözölte a leningrádiakat a város felszabadulásának 20. évfordulóján Leningrád és a Szovjetunió népe ünnepli a leningrádi győzelem évfordulóját. Húsz esztendővel ezelőtt szabadult fel teljesen a hős város, miután 900 napon át törhetetlenül ellenállt a német fasiszta csapatok ostromának. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnc’:c az évfordulón jókívánságait küldte a leningrádiaknak. Az üdvözlet szövegét közli a Vecsernyij Leningrad című lap. Február elsejétől: A könyv: a tudás forrása Ai MSZMP Pest métáéi Bizottságának felhívása a és tömegsierveietek vezetőihez és pártgyobb erővel hozzálátnak a jégpáncél feltöréséhez. (A gabonatáblákat külön felelősök figyelik rendszeresen.) Megbeszélték a tél végi fejtrágyázás lebonyolításának tennivalóit is. A fejtrágyázáshoz szükséges nitrogénműtrágya nagyrészt már a tsz-ek raktáraiban van. A tavaszi fej trágyázás menetrendjét is összeállították. Készülnek már a tsz-ek az esetleges belvizek, pangóvízek levezetésére. Az aszódi járás közös gaz- d' ságaiban évről évre növekszik a gépesítés foka. Tavaly az aratást már 85 százalékban gépi erővel végezték. Az idén kedvezőbbek a kilátások, hisz a tsz-ek gépparkja tovább növekszik. Ily módon gyorsan és veszteségmentesen tudják betakarítani a termést. A járási tanács illetékes szakemberei már most felhívták a tsz-ek figyelmét az idei tervek ésszerűbb elkészítésére. Rendkívül fontos: úgy állítsák össze a növényi sorrendet, hogy az őszi szántás-vetést a kintlevő termény ne hátráltassa. Azokra a területekre, ahová majd az őszi gabona kerül — javasolta a mezőgazdasági osztály — rövid tenyészidejű, korán érő kukoricafajtát ül- t issének, vagy olyan növényt, amelynek termését az őszi szántás-vetés előtt fel lehet szedni. (s. p.) Pártunk VIII. kongresszusa a feladatok előterébe állította az ideológiai nevelő munkát. A kongresszus határozata kimondja, hogy az osztályharc egyik fő területe most a szocialista tudat kialakítása, a dolgozók kommunista nevelése. A cél gyorsabb elérése érdekében eszmei offenzívára van szükség. Munkánk csak úgy lehet igazán eredményes & akkor tudjuk segíteni a gazdasági építés növekvő feladatait, ha a dolgozók kommunista nevelésével párhuzamosan folyik az általános és szakmai műveltség fejlesztése is. Meg kell tanulnunk és másokat is meg kell tanítanunk, mit jelent szocialista módon élni, dolgozni és gondolkozni. Az emberek tudata ott formálódik, ahol élnek, dolgoznak, szórakoznak. Ezért nagy feladat hárul a párt- és tömegszervezetekre, azokra a kisebb-nagyobb közösségekre, ahol az emberek napjaik nagy részt eltöltik, ahol jó, vagy rossz hatások érhetik, alakíthatják őket „Közös gonddá vált, hogy az emberek tanuljanak, szórakozzanak, látókörüket, ismereteiket bővítsék” — mondotta Kádár János elvtárs. Jobban kell támogatnunk népművelési intézményeinket, ahol a falvak, városok lakosságának tekintélyes része majdnem naponta megfordul. Gondolunk a művelődési házakra, klubokra, de különösen a könyvtárakra. A műveltség legfőbb forrása a könyv. Descártes. a nagy francia filozófus írja: „A jó könyvek olvasása nem más, mint beszélgetés a legkiválóbb emberekkel”. Fogadjuk meg Maxim Gorkij tanácsát: „Szeressétek a könyvet, a tudás forrását, mert csak a tudás válthat meg, csupán a tudás segítségével válhat belőlünk erőslelkű, becsületes, okos ember”. A könyvek legfontosabb közvetítői a könyvtárak, amelyek megtalálhatók megyénk minden községében. A járási székhelyeken kívül 30 nagyközségben önálló, egész nap nyitvátartó könyvtár áll az olvasni vágyó közönség rendelkezésére. A könyvtárak állománya az egész megyében 491 416 kötet, amely közül mindenki válogathat tetszése szerint. A tanácsok anyagi gondoskodása folvtán évente egy-egy könyvtár több száz kötettel gyarapodik. Ha lassan is, de egyre nő az ízlésesen berendezett szabadpolcos könyvtárak száma. A kölcsönzés kultúrált feltételeinek megteremtése nyomán növekszik az olvasók tábora is. 1963. végén 84 954 rendszeres olvasója volt a tanácsi könyvtáraknak. Ez megyénk lakosságának 10.87 százaléka. Az olvasók számából látjuk tehát, hogy sok ember él még falvainkban. tanyáinkon, aki nem tagja a könyvtárnak, nem találta meg még az utat a jó könyvekhez. Az MSZMP Pest megyei Bizottsága fontos politikai feladatnak tartja és támogatja a Könyvbarát mozgalmat, amelyet a Hazafias Népfront, a nőtanács, és a MÉSZÖV hirdetett meg megyénkben az olvasók táborának bővítése, a könyvállomány növelése és a könyvtárak anyagi feltételeinek biztosítása céljából. Ebben a mozgalomban számítunk minden párttagra, a tömegszervezetek tagságára és minden művelődni vágyó emberre. Legyenek a könyvtárak rendszeres olvasói, a jó könyv propagandistái. Beszélgessenek szomszédaikkal, ismerőseikkel a jó könyvekről és vezessék el őket a könyvtárba. Különösen fontos a tsz-ekben dolgozó parasztok megnyerése a jó könyvek, a l*;nyvtár számára. Pártnapokon, az oktatás keretében, tömegszervezeti összejöveteleken szakftsanák időt arVa. hogy felhívják a figyelmet a napirenden szereplő témával kapcsolatban megjelent és a könyvtárban található könyvekre. Jól tudjuk, hogy az olvasók szívesebben látogatják a szép külsejű, kényelmesen berendezett, bőséges állománnyal ellátott könyvtárakat. Kérjük, hogy a lehetőségekhez képest segítsék a könyvtárak gazdasági megerősödését. El kell érnünk, hogy megyénkben ne legyen egyetlen család sem, ahová ne jutnának el a haladó szellemű könyvek és ahonnan ne lennének tagjai a könyvtárnak. Továbbra is számítunk a megyénkben dolgozó könyvtárosok lelkes munkájára. A könyvállomány tervszerű bővítésével, a haladó szellemű művek ajánlásával, az olvasók igényeinek helyes kielégítésével segítsék a Könyvbarát mozgalom sikerét! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK PÁRTPOLITIKÁI ÉS SZERVEZÉSI OSZTÁLYA V 4 ^\\\\V^\\\\\\Vv\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\^^ A kijelölt OTP- és IBUSZ-fiókok illetékesek valutaügyben A Magyar Nemzeti Bank közleménye a magyar állampolgárok külföldi magánutazásának valutaellátáiáról A külföldi utazások az elmúlt évben jelentősen megnövekedtek és további növekedés várható. Az utazásokkal kapcsolatos valutaigények megfelelő kielégítése az eddiginél szélesebb szervezetet igényed. Erre figyelemmel a valutaellátás rendjét 1964. február hó 1-i hatállyal a következők szerint szabályozzuk: Az Országos Takarékpénztár és az IBUSZ felhatalmazást kaptak a magyar állampolgárok utazási valutaigényléseinek lebonyolítására. Ezt a feladatot kijelölt budapesti és vidéki fiókjaik útján látják el. A Magyar Nemzeti Bank és fiókjai valutaigényléseket nem vesznek át. Az utazások szempontjából elsősorban számba jövő' közeli szocialista országokba (Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia. NDK. Lengyel- Ország, Románia. Szovjetunió) és az egyéb szocialista országokba kiútazók valutáris ellátása az eddigi mértékben, a fenti szervek útján fog történni. A nem szocialista országokba irányuló utazási forgalomban az 1964. évi egy személynek juttatható valutaellátás a múlt évi mértéknek megfelelő lesz. Valutáéi látásra és valutában felmerülő utazási költségek fedezésére azok tarthatnak igényt, akik a Magyar Nemzeti Banktól az OTP és az IBUSZ fiókjai útján benyújtott ilyen irányú valutaigénylésre előzetesen úgynevezett ígérvényt kaptak. A turista célra benyújtott útlevélkérelmeket az IBUSZ 1964. február 1- től csak a Nemzeti Bank valutaigérvényének egyidejű benyújtása esetén fogadja el. Látogató és más célú útlevél: génylések az előző időszaknak megfelelően történnek. Az 1964. február 1. előtt turista jelzéssel kiadott útlevelek valutaellátását az útlevél érvényességi időtartamán belül, az OTP és IBUSZ fiókjai, a Ma,gyár Nemzeti Bank külön ígérvénye nélkül bonyolítják le. A valutaellátásnak az előbbieken túlmenő feltétele, hogy a kiutazó állampolgárok a szükséges vízumokkal rendelkezzenek. A Magyar Nemzeti Bank a nem szocialista országokba irányuló turistaforgalomban az erre rendelkezésre álló valutaösszegből az idén elsősorban azoknak az igényét fogja kielégíteni, akik ban egyéni magánutazásban nem vettek részt. Az IBUSZ, Express és a SZOT által szervezett társasutazásokban részt vevők valutakiutalásának rendje változatlan marad. Az utazási forgalommal kapcsolatban felmerülő bármilyen valutáris kérdésre részlete«; tájékoztatást az Országos Takarékpénztár és az IBUSZ fiókjai nyújtanak. (MTI)