Pest Megyei Hirlap, 1963. november (7. évfolyam, 256-280. szám)
1963-11-16 / 268. szám
UKcrei </CíHan 1863. NOVEMBER 16, SZOMBAT Hiszékenység, óh! Még a nyár folyamán egy alkalommal ismeretlen fiatal nő állított be B:án, Szabó Sán- dornéhoz. Hasmáit ruhák; után érdeklődött, majd amikor beszédbe elegyedett a háziasz- szonnyal, felajánlotta neki, hogy ruházatának egyes darabjait hajlandó elvinni a templomba megszenteltetni. A hiszékeny háziasszony várt egy ideig, majd miután hiába várta, elment a rendőrségre és feljelentette. Hosszas körözés után most szerdán csípték el a fondorlatos fiatal nőt, név szerint Horváth Erzsébet 26 éves budapesti lakost Az egyik új Ha a lexikon nem is írja, aki ismeri, tudja, hogy Győr a legváros iasafob magyar város. Igaz az is, hogy régtől fogva az ipar egyik központja. Itt van mindjárt a legkellemesebb hely, a Koestlin, most Gyűri Ke'kszgyár. Folytathatjuk a Richards Posztógyárral, amelynek jó termékeit az angolok vásárolták, odakint lebélyegezték, s aztán eladták a magyar kereskedőknek, mint príma angol szövetet. Aztán itt van a vagon@yár, ahonnan sok vasúti kocsi és Rába teherautó, meg autóbusz indult országjáró útjára. Bennünket most a Győri Lenfonó érdekel. Nem azért, mintha a megye határait Győrig tolták volna, hanem mert a Pest megyed Lenipari Trösztnek egyik üzeme éppen a Győri Lenfonó lett. Ideje hírt adni róla. Ki- bejárnak az épülettörmelékkel megrakott autók és kxvaskocsik. Bontanak. A múzeum kincsei között Ugyancsak „divatba jött” mostanában az Európa-hirű szkita temető szomszédságában levő tápiószelei múzeum. Októberben 577 látopwló kereste fel, s amióta a televízió riportot készített róla, Pestről még taxival is érkeztek ide érdeklődők. .vw.\\\s\\\\\\\\\\\\\\\\\,i\\v,\\\xvwx\wwxvvxvw.w,xvwxwawxv,vwxxv,VWi-, Csak nem azt csatolták központunkhoz, amelyiknek lebontását már eltervezték? Na, erről nincsen szó. Ha fogy is most az épület, azért van, hogy újjal gyarapodjék. Háromezer négyzetméter területű beépített részt kellett kiüríteni, s mindezt összezsúfolni ennek negyedrészére. Ügy, hogy, most gép gép hátán — alig lehet megmozdulni. A kultúrterem furcsa közönséget lát vendégül. A színészi szóhoz, muzsikához szokott falak között tisztítóüzemet állítottak fel. Hogy az anyag- fel- és leszállítását is megoldják valahogy, daru dolgozik lift helyett. Mindezek után joggal hihetne az ember, hogy a káosz uralkodik itt, s csak nagy erőfeszítések árán lehet valamicske eredményt várni a sok gyakorlott, régen itt szolgáló tex- tilmunikástól. Valamennyink dicséretére válik, hogy egy dekagrammnyi adósságuk sincs. Rengeteg, külföidA múlt nem tér vissza soha, s mi azt őrizzük itt belőle, ami becses, ami drága a számunkra — magyarázza az ősi fegyverek, a felbecsülhetetlen értékű nemzeti ereklyék között a látogatóba érkezett katonáknak a 80 esztendős Tliaskovich János, a magyar föld történelmi emlékeinek fáradhatatlan mentője és őrzője Orrszarvúkoponya és más sok természettudományos anyag szolgálja a múzeumban a felvilágosítás szüntelen harcát. Ezt az orrszarvút egyébként gróf Keglevich lőtte 190"-ban a trópusokon, s a kései örökös, a nagykátai Üj Barázda Termelőszövetkezet adta 1952-ben a múzeumnak ről rendelt szövött lenárut indítanak útnak időről-időre. Azt említettem, hogy csupa idős embert látni itt, kár is ez, meg hasznos is. Kár, mert alig találni, kapni új jelentkezőt, s ez előbb-utótab megoldatlan gondok elé állítja a győrieket Másrészről az igazgatótól a főmérnökig, a munkatársakig minden régi jó ismerős, s ide gyökeredzett ezek közé a régi falak közé. Egymás gondjait és a gyár szavát igen jól megértik. Ezért mondhatják el nyugodtan és nem kis önérzettel, hogy itt még olyan akadály nem állhatott az útba, amelyet együtt félre ne állítottak volna. Érdemes néhány szót szólni a jövőről. Pontosan nem tudni, de a távlati tervezés tizenhét év alatt négyszeresére akarja növelni a Győri Lenfonó kapacitását. Ami ennél jóval közelebbi: a következő ötéves tervben éppen kétszeresére nő az áruk mennyisége. Nemsokára realizálódik mindennek a fedezete. Már eddig nyolc milliót költöttek a berendezések fejlesztésére, s a közeljövőben még ennél is' nagyobb összeget áldoznak. Szóbakerült, hogy jövőre nagyobb mennyiségű, talán száz szovjet automata lenszövőgépet kapnak, s állítanak munkába. Mindezeket egy nagyszerű szociális létesítmény koronázza. A győri üzem jó partnere, biztos segítőtársa és támaszpontja lesz megyénk lenipari trösztjének. T. Gy. VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK ©Mjl Megérdemlik a megbecsülést világítás korszerűsítése érdekében. Annak is örülnek a memóriák, hogy a Vörös Hadsereg út Mátyás király és Ságvári Endre utca közötti 300 méteres szakaszán makadámutat építenek, mintegy százezer forint értékben. Az aszfaltozásra jövőre kerül sor. A repülő brigád Végleges formában jóváhagyták a gimnáziumok reformtantervét l j tárgy a világnézetünk alapjai Gimn áziurna: nlkban jelenleg — az új gimnáziumi tántefTOft5 életbe lépéséig — átmeneti; óratervek alapján tanítanak. Dr. Szarka József, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgatója elmondotta, hogy az intézet tantervi bizottsága legutóbbi ülésén végleges formájában jóváhagyta a gimnázium reformtantervét, amelyet az országos vita tapasztalatainak figyelembevételével dolgoztak át. Az eredeti elgondolásnak megfelelően a gimnáziumok egységes óraterv alapján működnek, tehát nem lesz humán- és reáltagozat. A szükséges differenciálást az úgynevezett speciális (nyelvi, természettudományos és egyéb) osztályok teszik lehetővé. A heti óraszám valamennyi évfolyamban 33. Üj tantárgy lesz — hetenként. 3 órában — a gimnáziumok IV. osztályában a világnézetünk alapjai. Ennek oktatása hozzásegíti a diákokat, hogy eligazodjanak, ■korunk, társadalmunk fő kérdéseiben. A pszichológia, amit eddig csak kísérletképpen tanítottak néhány gimnáziumban. véglegesen helyet kap a tantárgyak között, s heti két órában tanítják majd a harmadikosoknak a tanév második felében. A tantervű bizottság állás- foglalása szerint a második idegen nyelv oktatását már az első osztályban megkezdik, s azt heti két órában tanulják maid a diákok. A fizika csak a II. évfolyamiban kezdődik, hogy az első osztályban elsajátíthassák a gyerekek a kellő matematikai alapot. Az osztályfőnöki órák részben kötött, részben kötetlen témájúak lesznek. A témákhoz kötött órákon a legfontosabb világnézeti, politikai, erkölcsi fogalmak megvitatását tűzik napirendre. A kötetlen osztályfőnöki órák lehetőséget nyújtanak a jelentősebb belpolitikai és nemzetközi események, közös olvasmányok, együttesén' megtekintett filmek, színdarabok, kiállítások megtárgyalására, az osztály tanulmányi és. magatartási helyzetének, időnkénti értékelésére, általában az iskola, vagy az osztály életéből, egyes tanulók problémáiból adódó kérdések megbeszélésére. lűH Az új gimnáziumi tantereteket még ebben a tanévben kinyomtatják. így a következő oktatási évben már az iskolák rendelkezésére bocsáthatják, hogy a tanárok tüzetesen megismerjék és kellően felkészüljenek az 1935-ben sorra kerülő bevezetési-e. Az új tantervét fokozatosan alkalmazzák: 1965—66-ban vezetik be az első, 1966—67-bsn a második, 1967— 68-ban a harmadik és 1968— 69-ben a negyedik osztályokban. (MTI) A traktorosok rendkívül derekasan dolgoztak az idén. Báa- még az őszi munkák egy része hátra van, sokan közülük máris túlteljesítették 1963. évi tervüket. A ceglédi Dózsa Népe Tsz különösen ■ megbecsüli a munkagépek ve- i zetőit. A traktorosok jó munkával hálálják meg ezt; a megbecsülést. Jancsik István a 340 hold műszaknorma 1 tervét már 420-ra teljesítet- j te. Eddig körülbelül 34 ezer j forintot keresett, ami 2800 forintnál is magasabb havi \ fizetésnek felel meg. Nem sokkal marad el tőle Serényi János, Egressi Lajos, Búzás Gyula vagy Kartali György sem, akik ugyancsak hatszáznál több munkaegységet szereztek, és éves tervüket is túlteljesítették. Emele'es házak épülnek Abonyban A napokban ülést tartott Abony község tanácsának végrehajtó bizottsága. Megvitatták a község távlati rendezési tervét. Elhatározták, hogy a falu közepén csak emeletes házak építéséhez járulnak hozzá. Nagy gondot okozott az építési osztálynak az abomyi úthálózat. A tervek szerint a főútvonalat bizonyos mértékig kiegyenesítik. A távlati tervben szerepel a község határában ötven méter széles zöld sáv létesítése is. gflSjORQVIgSgS Húzódoznak a moderntől A monori bútorszaküzlet eladói őszintén örülnek a nagy forgalomnak. Ennek ellenére panaszkodnak is. A vevőig nagy része ugyanis egyelőre nem kedveli a modern bátorokat. Nem ismerik a különböző garnitúrákat és nem szívesen vásárolják azokat. Az üzletnek pedig minden igényt kielégít a készlete. Érkeznek esdi, lengyel, német- és jugoszláv bútorok is. Gyarapodik Monor Monoron az Ady Endre utcában végig higanygőzlámpákat szerelnek fel a közA jó hír szárnyakon jár. Tudják Üllőn, hogy Csorba Benő kertészeti brigádvezető nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kertészet közmegelégedéssel termel a szövetkezetben, növekszik a közös jövedelem. Mindenütt ottvan, ahol csak segítségre szükség mutatkozik. Az asz- szonyók szorgalmasan végzik az őszi kerti munkát. Hetven asszony tagja van a brigádnak. Dicséretükre legyen mondva, messzi földön páratlan közösségi szellem alakult ki közöttük. Vetettek, kapáltak, szedtek, amire éppen szükség volt. És ha elfogyott a munka, kerékpárra kaptak, hogy a határ más részén folytassák. Innen is a nevük: a repülő brigád. Új szovjet filmeket mutatnak be a magyar mozik A közelmúltban' Moszkvában járt magyar filmátvételi küldöttség újabb 11 játék- és 3 dokumentumfilmet vásárolt meg hazai bemutatásra. Különösen érdekesnek ígérkezik közülük a Leníilm Stúdió Rokonvér című alkotása, ‘amelynek főszerepét Jevgenyij Mátra jev játssza. Egy atomkutató intézetben játszódik a Minden az embernek marad című Georgij Natanszon rendezésében készült film cselekménye. Két bűnügyi témájú szovjet filmet is bemutatnak majd a magyar filmszínházak. A jelenleg hazánkban tartózkodó Vszevolod Szanajev filmszínész játssza az Ez történt a rendőrségen című alkotás főszerepét. . Ugyancsak bűnügyi, tárgyú film Az ember, aki kételkedik. A megvásárolt filmek között három vígjáték is van, A jobbágyszínésznő című operettfilmet Roman Tyihomi- rov rendezte. Az átvett három dokumentumfilm egyike, Az utolsó oldal, Lenin életének utolsó éveiről szól. A hősök nem halnak meg című dokumentumfilm a szovjet hadvezéreknek állít emléket Érdekesnek ígérkezik a Varázsfény című dokumentumfilm is, amely a film történetét meséli el. A celluloidszalagon megelevenedik a film 70 éves múltja. Együtt a dolgozókkal a művelődésben üj ember került a konzervgyárba, függetlenített oktatási és kultúrfelelősnek. Torma Pál számára nem jelent új feladatot a munkakör. Bár tanárként dolgozott, most mégis sok tapasztalatát hasznosíthatja az üzemben. Elsősorban az oktatási tevékenységet szeretné fokozni, de terveiben szerepel a gyár nagyhírű zenekarának, énekkarának és tánccsoportjának támogatása is. Jelszava: mindenben együtt a dolgozókkal, jó példát mutatni a művelő- ; désben éppúgy.- mint a szórakozásban. Szálloda, színház, tornaterem Két és fél év múlva nyugdíjba megy a nagykőrösi tanács vb építési osztályának vezetője. Addig sok mindent szeretne megvalósítani. Elsősorban szívesen látná, ha egy korszerű szálloda épülne Nagykőrösön. Szükség lenne arra is, hogy néhány utcát a forgalomnak megfelelően átépítenének. Tervbe vették a konzervgyár Il-es telepének összekötését a vasútállomással. Ez nagymértékben tehermentesítené a város központjának forgalmát. Meg szeretné érni azt is, hogy a DÁV irodahelyén korszerű színház álljon, hogy az iskolák elegendő tornateremmel rendelkezzenek. Utat talált a közönség szívéhez A nagykőrösi asszonyklub tagjai izgatottan készültek Várnai Zseni estjére. Nem is csalódtak: feledhetetlen élményben volt részük az irodalmi esten. A költő'nő néhány versét adta elő, majd munkájáról szólt. A közönség lelkes ünneplésben részesítette Várnai Zsenit és egyértelmű véleményük az volt: a költőnő megtalálta az utat a közönség szívéhez. REKLAMÁCIÓ A legújabb lelet nagyító alatt. November 4-én hozták be a kísérleti gazdaságból ezt a csaknem egészében megmaradt szarmata edényt, amely 90 centi mélyről bukkant elő, midőn a répát prizmába rakták. Hihetetlenül sok leletet rejt Szelén a főid mélye, s Blaskovich János leghőbb óhaja, hogy küldene ki.a megyei tanács egy fiatal, mozgékony. szakképzett régészt a leletek pontos felbecsülésére és megmentésére. Az állami gazdaság lakást is felajánlott részére (Foto: Gábor Viktor) torlódás miatt kénytelenek voltunk másnapra halasztani a regény folytatását. Egy nap nem a világ! — vigasztaltuk magunkat. De nem így olvasóink. Másnap hajnalban megjelent egy fejkendős, fogasincs néni a szerkesztőség portáján. Onnan telefonon szóltak fel: X. Y. újságírót keresik. — Nincs benn, intéztük volna el kurtán a dolgot. A néni makacsnak bizonyult: — Akkor aki benn van, azzal akarok beszélni. Ha akar, akkor jöjjön, bizonyára rendkívül fontos közölnivalója van — véltük. A Különös vadászatról volt szó. Arról: Miért maradt ki a lapból? Hogyan tehettünk ilyet? Egész éjjel alig aludt, mert nem tudta, mi történt szegény Évával, a főszereplővel, akinek az életét kémek ■ fenyegetik. Mi mondtuk a magunkét: nem volt hely! Vigasztaltuk a nénit: másnap már benn lesz a folytatás a lapban. Hiába volt azonban minden bíztatás, a néni még sokáig békétlenkedett: — Nem szabad ilyet tenni az olvasóval. Miért idegesítjük az előfizetőket? Azóta azonban nem panaszkodhat, mindennap pontosan megjelenik a folytatás. A néni megnyugodhatott, mi pedig az eset óta szóra sem merjük nyitni a szánkat. Akkor is szerényen hallgatunk. amikor épp a mi ,mindennél fontosabb” anyagainkat szorítja ki a regény az újságból. — s. á. — Szerkesztőségünkben szinte naponta szidjuk a folytatásos regényt: \ — Már megint , mennyi helyet foglal el! — Emiatt nem fér be az én cikkem! — Sokkal komolyabb dolgoknak kellene fenntartani a hasábokat! — Egyáltalán kit, vagy kiket érdekel, mi történik a Különös vadászat című folytatásos regényünkben? Hogy kiket érdekel? És érdekel-e egyáltalán valakit? A napokban megkapták tá a választ a kételkedők. November 7 -én anyag-