Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-10 / 237. szám

1983. OKTÓBER 10. CSÜTÖRTÖK íKvssnr MBCiei ^SCsi'laii í CIKKÜNK NYOMÁN: A megyei tanács tervosztálya a bugyi lakótelep hibáiról Több ízben is foglalkoztunk a bugyi lakótelep építési hi­báival, amelyeket különben a népi ellenőrzési bizottság is vizsgálat tárgyává tett. Egyik legutóbbi, augusztus folyamán megjelent cikkünkre most a Pest megyei Tanács tervosz­tálya reflektált szakszerűéin és részletesen megállapítva a hibáikat, valamint azok ere­dőjét. Megállapításaik lénye­gét az alábbiakban közöljük: Kétségtelen, hogy a lakó­telep végleges szennyvíz- elvezetése a cikk megjelenése napjáig nem oldódott meg. A derítőberendezés mellett ideig­lenes jelleggel a húsz lakás üzemeltetésének biztosítására egy szikkasztómező készült, amely az első ütemben el­készült lakásokhoz volt mé­retezve. Funkcióját mindad­dig be is töltötte, amíg a to­vábbi 80 lakás el nem ké­szült. A teljes lakótelep üzem­be helyezésekor a derített szennyvíznek tisztítása után zárt nyomóvezetéken keresz­tül a lakóteleptől körülbe­lül 700 méterre fekvő Te­lefongyár biológiai derítőjé­be kellene jutnia. A derítőig a szennyvíz­nyomócső készítése me­gyei beruházási feladatot képezett, és el is készült. Használatba venni azonban -nem lehetett, minthogy a Te­lefongyár biológiai derítője nem lett kész sem az eredeti, 1962 augusztusra kitűzött ha­táridőre, sem mostanáig. A tervosztály többször meg­sürgette a határidő betar­tását, e pillanatban az a helyzet, hogy előreláthatólag a derítő napokon belül elké­szül. Építése elhúzódásáért a Telefongyáron kívül az ÉM 25-ös Építőipari Válla­lat felelős. A vízkezelő épület valóban nem készült el teljes egészé­ben, mert az egyik gépegység szál­lítását az illetékes vál­lalat csak 196'4-re he­lyezte kilátásba. Az utat illetően megállapít- j ja a tervosztály, hogy azt az ; átvevő bizottság nem vette át és az építő vállalatot a j hiányosságok megszüntetésére ■ kötelezte. „A cikk megállapítja — ír- j ja hozzánk intézett levelében a tervosztály —, hogy kilenc ! épület közül hét süllyed és j a 7. számú épület földszintjén 1 Vitéz Mihályékra rádült a fal. Ez túlzás. Kétségtelen, hogy a lakótelep egyes épüle- : teinek földszinti válaszfalain az alápincézetlen részen üle­pedés következtében repedé­sek keletkeztek. Ezek kija­vítása elkészült, kivéve a 7. számú épületet, ahol a süly- lyedés nagyobb mérvű volt tűk, ez utóbbi megállapításá­val nem értünk egyet. A fő­elzáró csapokat jelző táb­lácskák hiányáról, a csapok betemetett helyéről ugyanis saját szemünkkel győződtünk I meg. ___________ (Sz. E.) — Jégverés okozta káro­kért 25 000 forintot fizetett ki az Állami Biztosító da- basi járási fiókja Csiszton Mihály, László Gyula, Szla- ma Imréné, Ujváry Imre és Ujváry József, tatár- szentgyörgyi lakosoknak. — Százhúsz ágyas szál­loda épül Leányfalun. A Dunakanyar első turista áru­házát is rövidesen felépí­tik. mainap 1963. október 10., csütör­tök, Gedeon napja. A nap kel: 5.55 órakor, nyugszik: 27.07 órakor. A hold kel: 23.01 órakor, nyugszik: 14.05 órakor. Várható időjárás: az eső­zés keleten is megszűnik, a felhőzet felszakadozik. Pár órás napsütés. Mérsékelt szél. A nappali felmelegedés és az éjszakai lehűlés kissé fokozódik. — Gödöllőn vendégszere­pei ma a Bukarest Cirkusz. A májusban hazánkba érke­zett cirkuszegyüttes utolsó fellépését Vácott tartja. a gyors helyreállítás ér­dekében vált szükségessé a lakók átköltöztetése. A válaszfal süllyedésének a feltöltés tömörítetlensége volit az oka, amiért a felelősség a kivitelezőt terheli.” Az épületek mellett hú­zódó ivóvíz-nyomóvezeték fő­csapját a falakon feltüntetett táblácskák jelzik — írja a tervosztály — s kifejti, hogy szükséges lenne a községi tanács megfelelő képzettsé­gű szakemberének kioktatá­sa, amivel, továbbá a be­rendezések megfelelő karban­tartásával az egyes főelzáró csapok megtalálhatók lenné­nek. Leszögezve, hogy cikkeink­ben a lakótelep hibáiért a tervosztályt soha sem okol­A rádió és a televízió mai műsora kossuth-rAdio 8.10: Opcrettrészletek. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Iskolarádió. 9.20: Zonsoraművek. 10.10: Vidám műsor gyermekeknek. 10.55: Zene­kari muzsika. 11.32: Rádió sza­badegyetem. 12.15: Tánczenei kok­tél. 13.00: Napirenden. 13.05: Hét­tőtől szombatig. 13.45: A Gyermek- rádió műsora. 14.10: Népi zene­kar. 14.50: Gazdasági baedecker. 15.00: Operarészletek. 15.40: Rozs­datemető — regény folytatások­ban. 16.10: Könnyűzene. 17.05: Ka­tona István írása. 17.20: Zenekari muzsika. 18.15: Szüreti dalok. 18.40: Ifjú figyelő. 19.00: Tánc­zene. 20.25: Két Jelenet. 20.45: Operahangverseny Verdi születé­sének 150. évfordulója alkalmából. 21.45: Tanítók, tanárok fóruma. 22 .15; A budapesti nemzetközi ze­nei versenyről jelentjük. 22.50: Könnyűzene. 0.10: Éji zene. PETÖFI-RADIO 14.00: A Berlini Rádió énekkara énekel. 14.25: Hacsaturján: Hege­dűverseny, 15.05: Könnyűzenei híradó. 15.55: Tömegdalok a Moszkvai Rádió műsorából. 16.10: Két elbeszélés. 16.30: Kamarazene. 17.05: Részletek Bernstein West Side-i történet c. zenés szinjáté­kábőL 17.30: Egy nyár története. 18.00: Hangverseny a stúdióban. 18.25: Külföldi tudósoké a szó: Nubia kincsei II. 13.40: Könnyű­zene. 19.05: Bayreuthí ünnepi iá- tékok 1963. 20.20: Versek. 20.25: Előszóval — muzsikával. URH 18.40: Bécsi vér — operettrész­letek. 19.05: Bayreuthi ünnepi já­tékok 1963. 20.20: Tánczene. 21.05: Ismeretlen francia szerző komé­diája. 21.35: Zenekari muzsika. TELEVÍZIÓ 17.35: Hírek. 17.45: Beszélges­sünk oroszul. Nyelvtanfolyam haladóknak. 18.05: Zenekedvelő Gyerekek Klubja. 18.50: Falusi dolgokról. Illés Sándor jegyzete. 18.55: A jövő hét műsora. 19.05: Telesport. 19.30: Tv-hiradó. 19.45: Szép álmokat. gyerekek! 19.55: Mai vendégünk: dr. Csanádi György, a közlekedés- és posta­ügyi miniszter első helyettese, a MÁV vezérigazgatója. 20.10: Pe­gazus Pannóniában. 20.30: Egy csónak visszafordul. Tv-film. 16 éven felülieknek. 21.20: Felhívás táncra. Az éjszaka démonja. Francia balettfilm. 21.45: Hírek. Tv-híradó (ism.) — Vendéglátó napokat rendeznek Cegléden, október 11-től 13-ig. Esténként ma­gyaros ételbemutatót tarta­nak a Kossuth Étteremben, amelyen fővárosi vendégsza­kácsok is részt vesznek ké­szítményeikkel. Az étterem téli kertjében hideg konyhai és cukrászati bemutatót tar­tanak. — Szombaton délben nyit­ja meg a Képcsarnok Válla­lat Budapesten a Derkovics Gyula Teremben Veress Pál festőművész -kiállítását. Meg­nyitó beszédet Somlyó György mond. — Csinosítják jövőre a gödöllői vasútállomás kör­nyékét, A MÁV veszi keze­lésbe a környező parkot, aho­vá szökőkutat is építenek. — Mikus Sándor szobrász- művész új kútfigurán dol­gozik. A szobrot, ha elké­szül, Vácott állítják fel. — Háromszázötven kül­földi intézettel tart fenn kapcsolatot a tápiószelei Or­szágos Ag-robotanikai Inté­zet. Az utóbbi időben több külföldi növényfélét honosí­tottak meg hazánkban az in­tézet kutatói. — Erdőnevelési és fater- méstani bemutatót tartottak a napokban az Erdészeti Tudományos Intézet rende­zésében a Lajos-forrás kö­zelében levő kísérleti töl­gyesben. A bemutatót elő­adás követte, amelyet az Akadémián tartottak. — Elektromos letapogató készülékkel dolgoznak a ré­gészek a budaörsi Kamara­erdőben, ahol egy újabb római település romjait fedezték fel. A műszer se­gítségével eddig különféle vasszerszámokat és ezüst­pénzeket sikerült felszínre hozni. — Nagykőrösön vendég­szerepei a Déryné Színház október 18-án. Este fél 8 órai kezdetted az együtt«; tagjai a Szeretve mind a vérpadig című, háro-mfelvo- násos drámát adják elő: Október 22-én délelőtt fél 11 és délután három óra­kor az Állami Bábszínház vendégszerepel Nagykőrösön. — Tanácstagi fogadóórák: Arató Jenő megyei tanács­tag október 10-én 10 órá­tól Nyársapát községben fogadóórát tart. Fazekas Ernő Úri községben 10-én 15 órától 19 óráig, Bada Gyula megyei tanácstag Vámosmikolán ugyancsak október 10-én 17-től 19 óráig tart tanácstagi fo­gadóórát. Október 11-én Ba­da Gyula Percesén yben, Bernáth Józsefné megyei tanácstag pedig Gödöllőn 16 —18 óra között tort tanács­tagi fogadóórát. Jobb, vagy bal oldalon ? Közöltük tegnap a megyei rendőrfőkapitányság közlekedés- rendészeti vezetőjének nyilat­kozatát abból az alkalomból; hogy a mai naptól kezdve ná­lunk is bevezetik a közutakon a helyszíni bírságolást. A nyilatko­zat egyik mondatával kapcsolat­ban a tegnapi nap folyamán, több kérdés érkezett szerkesztő­ségünkhöz. E mondat szerint a gyalogosok tízrfaúsz forintra büntethetők, ha az országúton nem a menetirány szerinti jobb oldalon haladnak. A mondatba — sajtóhiba foly­tán — elírás került. A mondat helyesen így hangzik: a gyalogosok tíz-húsz forintra büntethetők, ha az országúton nem a menetirány szerinti b a ] oldalon haladnak. Tehát, ked­ves gyalogosok, ha az ország­úton, lakott területen kívül men­nek, a menetiránnyal szemben« az út bal oldalán haladjanak. ! tóinknak — 15.20: Verbun­kosok, magyar nóták, csár­dások. — 16.50: Ötórai tea. — 18.15: Zenekari muzsika. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió műsora — 19.25: Szórakoz­tató magyar muzsika. — 20.25: Gyilkosság gyilkos nélkül. Rádiódráma. — 21.30: Col ette Dereal éne­kel. — 22 30: A budapesti nemzetközi zenei verseny­ről jelentjük ... — 23.05: Részletek a Nagyidaj cigá­nyok c. dalműből Petőfi-rádiő: 14.25: Tánc­zene. — 14.50: A világ min­den tájáról. — 15.05: Egy- gyüttesek vigoperakból — 15.40: Viszontlátás. Elbeszé­lés. — 16.00: Operettrészle- tek. — 16.50: Iskolarádió — 17.05: Rádióegyetem. — 17.55: Magyar fúvószene. — 18 15: Barát érkezik a ház­hoz. — 18.35: Sanzonok és dalok. — 19.05: Kamaraze­ne. — 19.40: Gazda-szemmel hazánk mezőgazdaságáról. — 19.55: Édes anyanyel­vűnk. — 20.00: Könnyűze­ne. — 20.50: Gazdasági fo­galmak felfrissítése — 21.05: Esti hangverseny. — 21.50: Oda a Nyueati szél­hez. — 21.55: Bartók művé­szi pályája. — 22 3C: Népi muzsika. Kedd, október 15. Kossuth-rádió: 8.10: Ope­rettrészletek. — 9.00: A Gyermekrádió műsora — 9.40: Fúyósátiratok. — 10.10: Rádióegyetem. — li.OO: Ki­rándulás. — 11 14: Dallal­tánccaJ a világ körük — 11.52: Sokszemközt — 12 15: Tánczenei koktél. — 13.00: Törvénykönyv. — 13.15: Operarészletek. — 14.10: Egyiptomi műsor. — 14 55: Napirenden. — 15.00: Zongoraművek — 15.40: Rozsdatemető. Regényrész­let. — 16.10: Iskolarádió. — 16 30: Rémusz bácsi meséje. — 16.45: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkóru­sa énekel. — 16.50: Nóta­csokor. — 17.23: Rádióisko­la. — 18 15: Tombola. — 19.05: A Szabó-család. — 19.55: Budapesti Zenei He­tek, 1963. — 21.40: Népi muzsika — 22.15: Mai szem­mel. — 22.25: A budapesti nemzetközi zene] verseny­ről jelentjük. — 23.00: Tánc­zene. — 23.30: Kamarazene Petöfi-rádió: 14.25: Zene­kari muzsika. — 15.05: Ten­19.53: Muzsikáló Esztergom városa. — 20.53: Búcsú. Bo­tev verse. — 21 05: Élőszó­val. — muzsikával. Szerda, október 16. Kossuth-rádió: 8.10: Ope­rarészletek. — 9.00: ,,Nagy fiákban tettek érjenek ” — 9.30: Népi muzsika. —- 10.10: A Gyermekrádió műsora. __ 10.20: A Magyar Rádió­és Televízió Gyermekkóru­sa énekel. — 10 40: Fúvós­zene. — 11.00: Napirenden. — 11.05: Kamarazene. — 11 25: A Szabó-család. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Válaszolunk hallgató­inknak. — 13.16: Dvorzsák: TJj világ szimfónia. — 14 10: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara énekel. — 14.30: Te és a társadalom... — 14 50: Mai asszonyok .. • — 15.00: Operettrészletek. — 15.40: Rozsdatemető. Re­gényrészlet. —16 10: Német romantikus operákból. — 17.00: Százados szenzációk. — 17.30: Népdalcsokor. — 18 11: Mai dalok, mai té­mák ... — 18.40: Horizont. —• 19.00: Beethoven művek — 20.25: Tánczene. — 20.45: Jót nevettünk . . — 22.35: A budapesti nemzetközi ze­nei versenyről jelentjük. — 23.05: Kórusok és népi ze­nekarok. — 23.30: Zenekari muzsika Petöfi-rádió: 14.25: Tánc­zene. — 15.05: Mai magyar költők szerelmes verseiből. — 15.26: Zenekart muzsika. —■ 16 10: Iskolarádió. — 16.25: Népi muzsika. — 17.05: Leohnitzky Erzsébet és Várhelyi Endre hangverse­nye a stúdióban. — 17.40: Orvosi tanácsok. — 17 45: Hírdetőoszlop. — 18.00: Bé­két kíván a világ . . . Tö­megdalok. — kásakadémia. Prágai Rádió kara játszik. ■ éhes város. Rádiójáték. — 20 14: Cosi fan tutte. Rész­letek Mozart operájából. — 21.05: Könnyűzene magyar szerzők műveiből. — 22.00: A mazurka Chopin művé­szetében. — 22.40: Cimba­lom-. furulya- és tambura- muzsika Csütörtök, október 17. Kossuth-radió: 8.10: Szí­nes népi muzsika. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — — Kb. 7.30: Színházak és £ Mű- 2-t : Hírek, lapszemle, időjárás jelent és. — U.59: Időjelzés. L2.00: Déli harangszó, £ k, idő járásjelentés. — 16.59: Időjelzés. - 17.00: Hírek. — 19.50: Jó éjszakát, J jelentés. — 6.00: Falurádió. 6.35: Sport- és totóbírek — 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 7.10: Üj könyvek. mozik műsora. — Kb. 7.45: Hírdetőoszlop. — 7.59: Pontos időjelzés. — 8.00 sorismertetés, idő járásjelentés. — 8.08: Technikai szünet. — 8.59: Időjelzés, 10.00 hírek. _ gyerekek! — 19.59: időjelzés. — 20.00: Esti krónika, időjárásjelentés. — 21.59: f. Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika, időjárásjelentés. — 24.00: Hi- ^ rek, időjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. — Utána: Víz jelzőszolgálat. Petőfi-rádió. 5.30: Hírek, időjárásjelentés. — 6.00-tól 8.00-ig: Reggeli zene. £ — Közben kb. 6.25: Színházak és hangversenyek műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: y Hírek, időjárásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. 13.50: idegen nyelvű vtzjeizőszolgá- £ lat. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. —16.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 18.00: 4 Hírek, időjárásjelentés. — 21.00: Hírek, időjárásjelentés. — 23.00: Hírek, időjárás- £ jelentés. — 23.15. Műsorzárás. $ ^\\V\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\VV\\\\\\\\\\\\\\\\VN\\\>\\\\\\\\\V^^^ 18.15: Mun- — 18.40: A esztrádzene- 19.05: Az 9.00: Iskolarádió. — 9.20: „Cuhárétól” a művelődési otthonig. 9.35: • Keringők operettekből. — 10.19: Jaj, csak borzongani tud­nék! Mesejáték. — 10.57: Mendelssohn: d-moll trió. — 11.25: Munkásakadé­mia. Az arany. Beszélge­tés. — 11.50: Az építész jegyzetfüzetéből. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: A társadalom peremén. •— 13.10: Hétfőtől — szomba­tig. — 14.10: Délutáni hangverseny. — 15.40: Mit olvassunk? Heti könyv­szemle. — 16.10: Tánczene. — 17.05: Székely Mihály magyar nótákat énekei. — 17.20: „Számtávirat va­lamennyi magyar királyi követségnek”. — 17.36: Adagio és scherzo. — 18 15: Operarészlet. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Könnyűzenei híradó. — 20.25: Operett-est. — 21.00: Fintorgó múzsa. — 22.15: A budapesti nemzetközi ze­nei versenyről jelentjük... — 22.50: Élők, vigyázza­tok! Ballada a Vörös Bri­gádról. — 23.00: Operafiná­lék. — 23.40: Verbunko­sok. népdalok, csárdások. Petőfi-rádió: 14.00: Le­hár: Cigányszerelem — nyitány. — 14.25: Népda­lok, népi táncok. — 15.05: Tombola. — 15.55: Rap­szódiák fúvószenekarra. — 16.10: A Gyermekrádió műsora. — 16.26: Éva Ber- natova zongorázik. — 16.50: A külföldi sajtó hasábjai­ról. — 17.05: Zenei műsor. — 17.50: Múzeum a föld alatt. — 18.00: Könnyű hangszerszólók. — 18.15: Nevető irodalomtörténet. — 18.40: A Mazowsze-együt- tes műsorából. — 19.05: A Gyermekrádió műsora. — 19.25: A könyv, a kert és a gyermek. — 19.35: Buda­pesti zenei hetek 1963. — kb. 22.00: Tánczene. Péntek, október 18. Kossuth-rádió: 8.10: Na­pirenden. — 8.15: Táncze- . ne. — 9.00: Híradás a film­híradóról. — 9.15: Zeneka­ri muzsika. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Zenés színjátékokból. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: A költözködés. El­beszélés. — 11.20: Kamara­zene. — 12.15: Népdal a hangversenyteremben. — 12.50: Iskolarádió. — 13.05: A vidéki színházak műso­ra. — 13.08: Operaötösök. — 13.45: Gazdaszemme! a nagyvilág mezőgazdaságá­ról. — 14.10: Tánczene. — 14.30: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18.15: Magyar népköltészet — magyar népdalok. — 18.35: A mik­rofon előtt: Kossá István közlekedés- és postaügyi miniszter. — 18.50: Schu­mann: a-moll zongoraver­seny. — 19.23: Vidám fél­óra a „Tekintetes Bírósá­gon.” — 20.25: Mindenki kedvére. — 22.30: A buda­pesti nemzetközi zenei versenyről jelentjük. — 23 00: Magyar nóták. — 23.25: Zenekari muzsika. Petőfi-rádió: 14.25: Sza­bó Ferenc: Ludas Matyi — szvit. — 15.05: Könnyűze­nei híradó. — 15.55: Ma­gyar kórusmuzsika. ‘ — 16.15: A horváth hádisten. — 16.45: Mezei csokor. — 17.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 17.20: Világvá­rosok: Genf. — 17.50: Bo- da Eszter hangvérsenye a stúdióban. — 18.20: A né­gerkérdés és Afrika. — 18.35: Könnyű dallamok. — 19.05: Láttuk, hallottuk. . — 19.25: Tánczene. — 19.35: Mascagni: Parasztbecsü­let. — 21.05: A Lúdláb ki­rályné. — 21.35: Albert István népi zenekara ját­szik. — ^.SO: Tánczene. Szombat, október 19. Kossuth-rádió: 8.10: Lá­nyok, asszonyok... — 8.30: Operettrészletek. r— 9.20: Előfordul, hogy ... — 9.25: Kamarazene. — 10.10: Vértes Éva útijegy- zete. — 10.20: Verbunko­sok, cigánydalok, katona­dalok. — 10.52: Gyilkosság gyilkos nélkül. Rádió­játék. — 12.15: Tánc­zenei koktél. — 13.00: Her­vad már ligetünk . . . Ver­sek. — 13.15: Operarészle­tek. — 14.10: Zenekari muzsika. — 14.25: Közvetí­tés az NDK—Magyaror­szág válogatott labdarúgó­mérkőzésről. — 16.20: Hét nap a külpolitikában. — 16.40: Hét vége ... — 18.10: Szép ez is! Lement a Nap a maga járásán. — 18.21: Gondolat. A Rádió irodal­mi hetilapja. — 19.00: Ze­nekari muzsika. — 20.25: Irma, te édes. — 23.15: Táncoljunk. Petőfi-rádió: 14.00: A Mojszejev együttes zene­kara játszik. — 14.25: Dél­utáni frissítő. — 15.35: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 15.50: Orosz Júlia és Szabó Miklós operettda- íokat énekel. 16.18: Or­vosi tanácsok. — 16.23: A harmadik éjszaka. Rádió­játék. — 17.05: Előadómű­vészek aranykönyve. — 17.50: Könnyűzene nvug­díj ásóknak. — 19.05: Népi muzsika. — 19.35: Tudó­saink arcképcsarnoka. — 19.50: Delibes: Lakmé. Há­rom fel vonásos opera. — 20.43: Alkotóműhelyben. — 22.30: A budapesti nem­zetközi zenei versenyről je­lentjük ... Tánczene. — 18.45: Va­sárnapesti publicisztika. — 18.55: Közvetítés a Ma­dách Színházból. Egerek és emberek. Színmű há­rom felvonásban. — 22.25: A budapesti nemzetközi zenei versenyről jelent­jük.. . — 23.10: Operett­muzsika. Petőfi-rádió: 7.30: A ró­mai katolikus egyház fél­órája. — 8.00: Mit hallunk a jövő héten? —■ 8.30: A Gyermekrádió műsora. — 9.05: Operakalauz. — 10.05: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 10.20: Magyar szerzők népdal- feldolgozásaiból. — 10.50: Prokofjev: IX. szonáta. — tő postájából. — 16.05: Mese sovány tanulsággal. — 16.20: Verbunkosok, magyar nóták, csárdások. 17.00: A fagylaltszínű öltöny. — 17.50: Dávid Gyula—Benedek András: Egy éj az Aranybogárban — részletek. — 18.03: Szá­zadunk zeneszerzői — századunk muzsikájáról. — 18.53: A hét könnyű- és tánczenei műsorából. — 20.40: Istenek és hősök: a mítosz „szabadító” há roszai. — 21.00: Zenekari muzsika. — 22.05: Két ke­ringő — könnyűzene. — 22.25: Török Bálint. Arany János balladája. — 22.38: Buzsáki KISZ lakodalmas. A TELEVÍZIÓ műsora Október 15. kedd: 17.35: Hírek. — 17.55: Be­lépés csak Tv-nézőknec Látogatás a Budapesti Fő­kapitányság Központi ügyeletén. — 18.55: A z „összekevert” falu — a Magyar Tv kisfáim je. — 19.05: Iskolások műsori — 19.15: EÖK — Kisfilm. — 19.30: Tv Híradó. — 19.45! Szép álmokat, gyerekek! — 19.55: Honfoglalás I. Tv film. — 20.55: Szülők, ne­velők, egymásközt. — 21.15: Belépés csak Tv nézők­nek (folytatás). — 21.35: Hírek. Tv Híradó (ism.) Október 16, szerda: 10.00: Tv Híradó (ism.) — 10.15: Honfoglalás I. Te­filin (ism.) — 11.15: Gyer­mekek és könyvek, Ma­gyar kisfilm (ism.) — 11.30: Fekete Jack kincsei, Len gyei rajzfilm (ism.) — 11.40: Az „összekevert” falu — a Magyar Tv ki > filmje (ism.) — 17.45: Hírek. — 17.55: A Magyar Hirdető műsora — 18.05: Beszéljünk ró­la.. . — 18.10: Nagy pil­lanatok — nagy felfedezé­sek. A fényképezés hős­kora. — 18.40: Tv Híradó. — 18.55: Szép álmokat, gyerekek! — 19.05: Közve­títés a Pécsi Nemzeti Szín házból: Victor Hugo: A ki­rálynő kegyence, 14 éven felülieknek. — kb. 22.09: Hírek. Tv Híradó. Október 17. csütörtök: 17.35: Hírek - 17.45: Be­szélgessünk oroszul. — 18.05: Kicsinyek műsor.i — 18.35: Házunk tája . .. — 18.40: A jövő hét műso­ra. — 18.50: Telesport. — 19.15: Tv Híradó. — 19.39: Szép álmokat, gyerekek; — 19.40: Budapesti zen**» hetek 1963. — 21.00: Hon­foglalás II. Tv-film. — 22.55: Hírek. Tv-Híradó. Október 18. péntek: 10.00: Tv Híradó (ism.) - 10.15: Telesport (ism.) — 10.30: Honfoglalás II. Tv- film. (ism.) — 11.50: A lö­vő hét műsora. Október 19. szombat: 14.20: NDK—Magyaror szág Nemzetek Kupája labdarúgó-mérkőzés. — 18.30: Hírek. — 18.40: Af­rika. Afrika! — 19.05: Fran­cia balettfilm. — 19.30: tv Híradó. — 19.45: Szép álmo­kat. gyerekek! — 19.55: Hét- ről-hétre ... — 20.05: A T" olvasóterme. I. Tolsztoj: Karenina Anna. — 21.33: Jazz. — 22.20: Hírek. Tv Híradó (ism.) Október 20. vasárnap: 9.30: Budapesti zenei hn- tek. 1963. — kb. 11.49; Országos Mesterfokú egyé­ni tornászbajnokság. — 17.55: A Magyar Hirdető műsora. — 18.10: Bábjá­ték. — 18.50: Utazás a Föld körül. — 19.20: Esti beszélgetés. — 19.30: T* Híradó. — 19.50: Szé^ ál­mokat, gyerekek! — 20.90 Vasárnapi vers. — 20.05, Honfoglalás III. Tv-film. — 21.05: Dallamról-dallamr NDK kisfilm. — 21.3P Tpiesnort. — 21.55: Tv Hí- adó. (ism.)

Next

/
Thumbnails
Contents