Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-06 / 234. szám

”^frfap 1963. OKTOBER 6, VASÁRNAP Fórum Százezer bejáró dolgozó ügyében Martin Held és Christine Kaufmann a 90 perccel éjfí. után című nyugatnémet filmben V\\\\\V\XV\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^^ Falu Tamás: SZAPPANBUBORÉKOK Szép volt a sok-sok szappanbuborék, Bennük ragyogott, tündöklőit az ég. Sorban eltűntek nyári alkonyon. De, hogy megvárnak valahol, tudom. Várják a halkan, csendben érkezőt Es ha meglátnak, hozzám szállnak ok. Én pedig majd örvendve meglelem Beléjük fúvóit régi életem. Baranyi Ferenc: EGY PERC A füstös étterem pecsétes tarkaszőttes: itt kék el lágyulás takar lilás dühöt és fakó téglaszín bú élénk frakk-sötétbe, amott halk zöld lapul hangos piros mögött. Hármasban — jókomák — hessentünk szürke gondot, pezseg a társaság, mint szóda-járta bor, száz téma gyöngyözik, mint szénsav-buborékok: űrkutatás, foci, atomcsend, ifjúkor. Csöpp üveg-hamutál billeg piszkos térítőn miként kristályhajó szennyes habok fölött, s egy szerre hirtelen halk koppanás a tálban: senki hozzá nem ért s íme, kettétörött. S beáll a hangulat rövid hajótörése: ütődik résnyi lék, becsurran csöppnyi csend, percig emlékezünk nagyanyáink hitére: magától széttörő üveg halált jelent. Nos, hármunkból melyik? — töprengünk mind a hárman és hallgat percre most az atom-értelem, én? Te? Vagy ő? — s a csend mint vétkek súlya, gömyeszt: nehéz három miatt egy halálfélelem. Egy nerc csak az egész... És máris felnevetve érvel a rádió: hőmérséklet, nyomás ... Fölényes fizikát nyakalunk nyugtatóul, zuhog, zuhog az ok, akár a vízfolyás. Egyetlen perc csupán... Sötét évezredekből e percnyi döbbenet maradt s kedvet szeg itt, nekünk még kell idő — egy perc csupán — kitépni kiszáradt babonák elhalt gyökereit. Catherine Diamant és Jcan-Pierre Honoré A című francia film egyik jelenetében Nekünk még kell idő a múlttal bíbelődni akárcsak percig is. Majd meghalunk, ha kell, halálunk lesz határ, hol a levert sötétség utolsó foltjait velünk veszíti el. I APOSTOLOK KOZOTT í hiszem, az volt, hogy elegen­dő erőt éreztem magamban arra, hogy segítséget nyújt­sak nekik. Tudniillik azért volt különös, mert kimond­hatatlan sokan voltak, akiknek segítséget kellett volna nyúj­tani, viszont nekem nincs ele­gendő erőm, sem lélekjelen­létem a segélynyújtásra. A legkülönösebb azonban mégis csak az volt. hogy én minda­mellett — egy bokorba búj­tam. Tudom, hogy nem volt ben­nem erő a segítségre. Sőt ezt még akkor is igen jól tudtam. Ma azonban azt hiszem, hogy az időtájt holmi apostolnak tekintettem magam. Kissé ne­vetséges, ha komolyan aka­runk beszélni a megszabadí­tásról és apostolságról, de ha már rendkívüli és különös véletlenségekről van szó, ak­kor, legalább is ideiglenesen, mindent úgy kell vennünk, mint ahogy ez előttünk tet­szik. Mert akkor az úgy tet­szett nekem: nemcsak hogy apostol vagyok, hanem hogy még vannak apostolok, akik meg vannak győződve arról, hogy apostolok vagyunk. Le­het. hogy a hitük, meg az, hogy engem is maguk közé soroztak, megtévesztett s ezért én is ilyennek tekintettem magamat. Ezt ma már nem lehet teljes biztonsággal mon­dani. sőt esetleg úgy tűnnék, mintha csak mentegetőzném. Mindenesetre akkor, amikor annyi sok ember kiáltozott és fohászkodott állhatatosan, mi, apostolok, többen voltunk ti­zenkettőnél, habár közöttünk nem akadt Judás. Sőt jóné- hányszor többen voltunk. Kö­zöttük én akkor egyike vol­tam a leggyengébbeknek, s azon az éjszakán a bokorban megbújva azt gondoltam, mi­lyen üdvösséges lenne, ha ők valamennyien itt lennének most velem ezen a parton. Ha ők ma éjszaka mindany- nyian hallanák ezt a jajveszé­kelést és segítségül hívást, minden bizonnyal nem kellene gyáván bujkálnom a földön­kúszó bozótban, hanem kimen­nénk a tenger síkjára és segí­tenénk az embereken, ök va­lamennyien erőteljesebbek ná­lam, biztosabb úszók és job­ban látnak a sötétben. Jól fel­találják magukat. Erős szí­vük van. S apostolok voltak már akkor is. amikor én csu­pán közönséges halász vol­tam, akinek segítségére van szüksége, s aki éjjel esetleg szintén segítségért kiáltana, ha valahogy meg nem erősöd­tem és szilárd talajra jutottam volna. Valójában azért bújtam el a bokorban, mert még soha­sem próbáltam ki erőmet. Ha­bár tudtam, hogy egy kis se­gítséget biztosan tudnék nyúj­tani, nem tudhattam biztosan, hogy járnék. Aggódtam ma­gamért. Hogy jobban megérthessük e rendkívüli körülményeket, meg kell mondanom, miként van az, hogy elrejtőztem. El­bújtam azért — mert féltem. S ha becsületemre szolgálhat, őszintén megmondhatom, hogy rettenetesen szégyelltem magam. A szégyen, mert nem válaszoltam a segélykiáltá­sokra, habár apostol vagyok. Hát persze, igen ostoba dolog, hogy éppen a bokorba búj­tam. Közvetlenül a part mel­lett álló bokorba. Ez közönsé­ges is és holmi ízléstelen szükségletekre emlékeztet. Ezenkívül pedig, hogy úgy mondjam, nagy volt a sötét­ség és igen sűrű a homály. Ha például én is csak úgy bukdácsolni kezdtem volna, a sekély vízben, mint egyesek szokták, senki sem veszi ész­re, hogy apostol vagyok. S persze, most egyáltalán ret­tentő sokáig kéne magyaráz- gatni, hogy néha, főleg az apostolok között, az volt a fontos, hogy ne lássák, ami nyilvánvaló volt és ne hall­ják. ami pedig hallatszott, s nagy volt az ijedtség, hogy valaki észreveheti, hogy lát­tuk azt, amit látnunk, és hal­lottuk, amit mindenképp hal­lanunk kellett volna. És így tovább. Ezért hát rendkívül nem helyes, ha az ember néha nem látható, így hát akkor én is kétszeresen elrejtőztem. Egyébként ez most azért lát­szik ennyire furcsának, mert nem teljesen világos előttem s ebből az éjszakából csupán néhány jelentéktelen részletre emlékszem. így például emlékszem, hogy miközben a bokor mö­gött megbújva guggoltam, igyekeztem meggyőzni maga­mat, hogy tulaidonképoen egy egészen természetes funkciót Slobodan Novak: Eleinte ^ hittem hogy az egész ügy valahol a tenger mellett s meglehetősen rég történt, s nem éppen úgy, mint ahogy nekem tetszett. S íme, most viszont, amikor beszélni akarok róla, úgy rémlik, hogy az efféle őrült­séget csak betegségében kép­zelheti az ember, s hogy tu­lajdonképpen el sem kell mondani, mert kiagyalt dolog. Végeredményben úgy döntöt­tem, hogy az egész ügy nem a tengeren történt, habár az emberek segítségért kiáltoz­tak. Jól tudom, hogy hallottam a segélykiáltásokat, s ha megpróbálnám elmondani, mi minden történt, s hegy ál­modtam. legalább is feltételez­nem kellene, hogy annyi sok ember mégiscsak súlyosan kínlódott, miközben valami­féle tengeren evezett. Csak akkor ezt nem lenne szabad álomnak nevezni, mert ebben az esetben az egésznek nem volna komoly értelme s rend­kívül rejtélyes lenne, mivel hogy valóban hallottam is a segélykiáltásokat. Igen jól hallottam, hogy az emberek segélyért kiáltoznak. Nem mondhatnám, hogy ép­penséggel az utolsó perc volt, amikor még segítségül lehe­tett volna menni. De kétség- beesetten segítségért kiáltoz­tak. A roppant különös, azt kor is és ma is, az-e a megol­dás módja, hogy mi rende­zünk kulturális eseményeket a faluban? Úgy gondoljuk, hogy az egyik mód igen. Az ilyen gyakori rendezéseket több községben azonban az üzem kulturális alapja sem bírná el. Ebben az esetben az üzemen belüli front szenved­ne gyengülést. Mit lehet ten­ni ezenkívül? Mert annyi bi­zonyos, hogy a népművelő munka többségének a lakóhe­lyen kell zajlani, hiszen a be­járó dolgozóknak itt marad némi kis idejük, és ez is többnyire a hét végére korlát tozódik. Sok községben azon­ban alig vannak ilyenkor kul­turális rendezvények, nincs is mit igénybe venni. Ami van, az is többnyire kezdetleges, módszereiben hibás. Ezen vál­toztatni kellene. Szükség vol­na tehát arra is, hogy a vá­ros kultúrmunkásai átadják tapasztalataikat, megmutas­sák, hogyan kell a kultúrott­hon vezetőségét működésbe hozni, a munkát irányítani, különbséget tenni az igazi és álkultúra között. Node lehet­séges-e ez? Tudunk-e elég ta­pintatosak lenni, hogy ezt az „agressziót” elfogadják tő­lünk? Valamiféle felső vagy középszervi megbízólevél so­kat segíthetne. A tanácsi, tsz és más társadalmi szervek megértése és egysége feltétle­nül fontos. Központi koordi-; Hálásra is szükség volna, mert? mi például jól tudjuk, hogy J a DCM-be bejáró 515 dolgozó J közül, csak a vác—ősagárdi J vonalon 205-en utaznak. Azt J viszont már nem tudjuk, hogy; ugyanezen a vonalon, ugyan-; ezekből a községekből meny-; nyien járnak Vác más üze-; meibe. Pedig sokan járnak és; közös munkával komolyabbJ eredményeket lehetne elérni. J A közlekedés sokat tehet először azzal, hogy gyors és; pontos legyen. Az üzemi; könyvtárak adjanak minél} több könyvet az emberek ke-J zébe, a kocsiban legyen táld-J gos, hogy olvasni lehessen. AJ fővárost villamosok példájára, J az útvonalakon fekvő közsé-J gek kulturális programját} nagyszerűen lehetne propa-} gálni plakátokkal, esetleg kis^ füzetek kiadásával is, ame-J lyek a tények közlésén túl,J néhány szellemes sorban ági-J táblának is a program mel-J lett J A lakáshiány miatt én ma-} gam is voltam egy évig bejá-J ró. Emlékszem, hogy egyszerJ este 8 órától, éjjel 2 óráig áll-J tunk az országúton, mert J elénk vontattak egy kotrógép pet, amely ottragadt. Egyszer} másfél órát vesztegeltünk Ka- talin-pusztán, mert» defektet* kapott a hátsó kerék, pótke-J rék pedig nem volt A gépko- J csivezető ekkor begyalogolt aj faluba és telefonon kért má-J sik kocsit Vácról. Máskor meg; azért álltunk 2 órát egy emel-} kedő előtt, mert a csúszós, J fagyos út nem volt lesalakoz- J va, az autóbusz nem tudott} felmenni rá. Még szerencse,^ hogy megeredt az eső és így J fellazult a fagy. Ilyen viszon-J tagságos hazaérkezés után ki-} nek van kedve és ideje, mégj a napi sajtót is elolvasni. í ' ^ ' DCIW-ben 244 bejáró dolgozó j nem végezte még el a 8 általá- J nos iskolát. Ezért a községek-J ben segítjük az esti általános} iskola szervezését. a dolgozó- j kát bátorítjuk ennek elvégzé- J sére. J / Mivel a munka bonyolult és J sok időt vesz igénybe, még az; idén meg kell találnunk ezek- j ben a falvakban dolgozóink J közül azokat, akik segíteni ^ tudnak. Kulturális megbízott} működése ezeken a területeken J feltétlenül fontos, de gondol-^ kodásra késztet bennünket, \ hogy nem volna-e helyesebb, J néhány tagú kulturális bízott-J ság szervezése, akik még aj gondolkodásban, tervezgetés-; ben is segítenének? Vannak J más terveink is. amelyeknek J megvalósítása felől még nem; vagyunk bizonyosak. Az J egyik az volna, hogy kialaikí-J tunk olyan művészeti csopor-J tokát, amelyek a környéket j járva, részben önálló műso- '■ Szeretnék egy ölem gondjai­nak tükrén keresztül hozzá­szólni ahhoz a vitához, amely a Pest megyei Hírlapban fo­lyik. A DCM építkezésén már 1960 óta foglalkozunk ezzel a kérdéssel, kisebb, nagyobb eredményekkel. Eleinte a kivitelező válla­latok bejáró dolgozóinak ügye volt napirenden, most a kialakuló új üzem, a Mész- és Camentmű dolgo­zóinak gondjai várnak meg­oldásra. Mondhatom, hogy a távolabbról bejáróik ügye, azoké. akik egész héten a munkásszállón maradtak, aránylag sokkal könnyebben megoldható. Azt tapasztalom, hogy a bejáró dolgozók világnézeti nevelésének, általános és po­litikai műveltségének fej­lesztése nem kizárólag a népművelők ügye, és egye­dül képtelenek is jelentős eredményt elérni. Tökélete­sen igazuk van a cikkek íróinak, akik az egység ki­alakításának elvét vallják. A bejáró dolgozók zöme a Vác—-ösagárd, Vác—Balassa­gyarmat útvonalról jár na­ponta, ezek közül is leg­többen Szendehely, Nőtincs, Ösagárd községekből, de nyu­godtan említhetem a más vonalon fekvő Pest megyei Szokolya, Rád, Csővár, Penc községeket is. Az építkezés fő időszakában is ezek a köz­ségek adták a legtöbb be­járó munkást. Különösen azokból a községekből jár­nak be sokan, ahol koráb­ban, a közlekedés hiányá­ban körülményesebb volt az ipari központok megközelí­tése. Ezek pedig a Pest megyével többnyire határos Nógrád megyei községek. A megfelelő közlekedés hiánya, az ipari vidékektől való el­szigeteltség nagyban hozzá­járult, hogy az emberek gondolkodásának alakulása, műveltségi színvonalának emelkedése lassúbb ütemű, mint a fővároshoz közelebb eső területeken. Természete­sen ez nem azt jelenti, hogy ezeken a területeken nem indult meg egészséges fejlő­dés, de tény, hogy az esz­közök, amelyekkel harcolni lehet, kezdetlegesebbek, ha­tásuk kisebb, a folyamat las­súbb. Ezt vettük mi is fi­gyelembe, amikor próbálko­zásokat kezdtünk Szende­hely és Nőtincs községek­ben, sajnos, nem sok pozi­tív eredménnyel. Megpróbáltunk kihelyezeti munkásakadémiákat szervez­ni, s arra gondoltunk, ha közel tudunk férkőzni az em­berekhez, később elmélyít­hetjük ezt a munkát. Felme­rült egy kihelyezett üzemi klubnak a gondolata is ahol előadásokat, vitákat le­hetett volna rendezni, az üzem vezetői néha elláto­gattak volna ide, hogy e dolgozókkal pihenőidejükber találkozhassanak. Sajnos, a tervek már a munkásaka­démia megrendezésénél el­buktak. Ennek sokféle oka van. Például a helyi ta­náccsal elvileg mindenber egyetértettünk, abban is hogy a falura hatással le­het ez a munka, csak ép pen gyakorlati segítségei nem adtak, még úgy sem hogy a hangosbemondót fel­használták volna a propa­gálásra. 2—3 előadásnál ígj többre nem is jutottunk. Megkérdezhetnék tőlem miért foglalkozom Nógrác megye bejáró dolgozóinál ügyével, Nógrád megyei köz­ségek kulturális életével amikor Pest megye bejárt dolgozóinak ügyéről van szó' Ha a probléma megoldásaim: akarunk közeledni, akkor k kell jutnunk a vállalati, megyei szervezeti és egyéb határo kon, az adott körülményekbe kell igazodnunk. Ezek az em berek idejük java részét, . társadalom számára legfonto Sabb tevékenységüket, a tér melést Pest megyében vég Zik. Magatartásuk, gondolko dásmódjuk országos szinte] sem közömbös. Felmerült ak ww | rókát adnának, részben az ott} folyó ismeretterjesztés színesí- 4 tését, élőbbé tételét segítenék. $ Az első, jól ismert akadály eb- 4 ben már jelentkezik, ez pedig 4 a szereplők utaztatása. Mivel? 4 Hogyan? Segíthetne a megyei^ művelődési autó? A terv má-} sík részét az üzemi kultúrház- j ban rendelkezésre kerülő mű-J veszeti események képezik.} Színház, hangverseny. Az ed-^ ddgi tapasztalatok azt mutat-1 ják, hogy a szendehelyiek és 4 nötdncsiek egy része szívesen} ittmarad. Szeretnénk az üzemi } kultúrházat a környék színhá-1 zi, és hangverseny központja- 4 vá tenni. Erre minden lehető- } ség megvan, csak a várostól} esik kissé távol, amit alkalmi 4 járatokkal kellene ellensúlyoz- J; nunk. A bejárók számára vi- } szont ez az előny. A tervnek ebből a részéből azonban va- 4 lószínű semmi sem lesz, mert 4 próbálkozásainkban a Déryné } Színház nem akar velünk tar- 4 tani. Nálunk a bejáró dolgo- 4 zók problémája egy a sok kö-4 zuL Üzemünk ilyen irányú ^ gondjain, tervein keresztül 4 kívántam hozzászólni a témá- } hoz, a segítés szándékával. ^ Kovács István ^ a DCM kultúrfelelöse^ I TARKABARKA I I 4 Befejezetlen szimfónia ^ > í Az amerikai alabamai rá*! 4 dióállomás nemrégiben Schu- 4 bért Befejezetlen szimfóniáját } közvetítette. Néhány nap múl- 4 va tiltakozó levél érkezett a 4 rádió igazgatóságához. A föl" í háborodott rádióhallgató ezt 4 írta: 4 „Szégyen és gyalázat, hogy 4 egy ilyen gazdag ország egyik 4 nagy állomása befejezetlen jj szimfóniákat közvetít. Ha í nincs pénzünk rá, hogy teljes } zeneszámokat sugározzanak, 4 rendezzenek gyűjtést, szívesen Jí áldozunk ilyen célra”. Chevalier humora I Maurice Chevalier, a világ- 4 hírű francia filmszínész és 4 énekes az Egyesült Államok- í ban vendégszerepeit és föl- 4 lépte után tévedésből a gör- 4 lök öltözőjébe nyitott be. A 4 csupa évakösztümös leány 4 nagy sikengva takargatta mez- 4 teíenségét, Chevalier viszont 4 nyugodtan így szólt hozzájuk: 4 — Mire való ez a nagy lár­JÍ ma, lányok? Inkább hwityjá- 4 tok be a szemeteket, hogy ne 4 lássatok. í * í A népszerű művész 73. szü- 4 letésnapjára rengeteg levelet, j táviratot kapott. Valamennyi 4 gratulálónak az alábbi nyom- 4 tatott szöveggel válaszolt: 4 „A rengeteg gratuláció kö- 4 zül, amit kaptam, az önének ' örültem meg legjobban.p’

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents