Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-06 / 234. szám

1963. OKTÓBER 6, VASÁRNAP "yfiWan Nagy sikerrel játssza a Filmmúzeum Antonioni: Az éj­szaka című filmjét. (Jeanne Moreau és Monica Vitti) fc\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\w\\\\\\\\\v«a BRITANNICUS Bemutató a Thália Színházban Hegedűs László: EMLÉKEZÉS EGY ŐSZRE Hervadó fényben fürödtek a rétek, szállingóztak a levelek, A sárguló, nagy füzek árnyékában 1 legelésztek a tehenek. A Kapos parton álltam, nézegetve néhány futó felhőt, babot. Egy lányba voltam álmodon szerelmes, ki a többi közt kacagott. Tizenötéves voltam és szerelmes, furcsa, magányos nagygyerek. Egy szép mosolyú, szőke lányt szerettem, ki dalolva terelgetett. Csak hallgattam a hangja muzsikáját, minit egy különös-szép zenét és bánatosan hordoztam magamban nefelejcsszínű két szemét. Csak végül, egyik szeles délutánéul, meghúzódva a gát mögött, oroztunk együtt. Mellé heveredve, olvastam buzgón, míg kötött. De a többiek közé sose mentem, csak néztem a felhők után, míg el nem maradt bűvös mosolyával egyszer a gerlehangú lány. Majd lehullt a hó és telkembe égett hangja csengése, mosolya. Cjra sárgult a lomb. Még vártam olykor s nem jött már a rétre soha... Myléne Demongeot jelenleg Az orvos nyomora című új film forgatásában vesz részt Jelenet a Bevezetés az életbe című új szovjet filmből 9^\\\\\\\\\\\\VSS\\\Y^ KÖNYVESPOLC Vasxiljev: A hétfő bajjal jár Kitűnő szatíra ez a könyv. Egy szovjet kisváros életét eleveníti meg. Az események középpontjában egy szélhámos társaság áll, mélynek tagjai gazdasági „ügyeskedésekkel”, vesztegetéssel, zsarolással szereznek óriási összegeket, s élik életüket, de örökösen ret­tegve, leleplezéstől félve. A társaság ügyeinek „kiterege­tése” mellett azonban az író nem egyszer tesz csípős meg­jegyzéseket a kisvárosban uralkodó közállapotokra, a hi­vatalok szellemére, a hajbó­kolok. karriervadászok mód­szereire, egyes vezetők maga­tartására. A kötet rendkívül szórakoz­tató, s izgalmas. Humora mér­téktartó, finom, élvezetes. Cse­lekménybonyolítása egyszerű, úgy bomlik ki az olvasó előtt a kisváros fonák képe, mint egy legyező. Ezt az elevenbe vágó szatírát minden bizony- nyál nagy érdeklődéssel fo­gadja az olvasóközönség. (Európa Könyvkiadó. Rad- ványi Ervin fordítása.) (tro) végzek, s íme, véletlenül ezért vagyok ebben a nevetséges helyzetben. Ez a helyzet, ame­lyet a véletlen varrt a nya­kamba, amint már említet­tem, roppant hasonlított ama helyzetre, amelyben ízléstelen szükségletét szokta végezni az ember. Persze, az embernek minden mozdulatát funkcio­nálisan és meggondoltan kell végrehajtania. Ha azonban megtörténik vele, hogy értel­metlen mozdulatot tett, akkor ennek következményeként je­lentkezik a funkció, amely egyébként a dolgok normális rendje folytán, ezt a mozdu­latot kiváltotta volna. S én így, anélkül, hogy észrevettem volna, a természet nagy tör­vényeit kezdtem végrehajtani. Mert a világegyetemben min­den egyes guggolásnak meg­okolnak és céltudatosnak kell lennie! Később megértettem, hogy nagy apostoli félelmem csak meggyorsította ezt a fo­nák folyamatot. Ma már sehogy sem tudom megmagyarázni, hogyan tör­ténhetett, hogy ezt a kétség­esett cselekvést miként tud­tam lassanként igazi aposto­li hivatásomként és abban a nehéz órában legmegfelelőbb vállalkozásomként felfogni. Csak annyit tudok, hogy foko­zatosan kezdtem magam jói érezni. Mikor már megköny- nyefobültem és félelmem alábbhagyott, már azt is hinni kezdtem, hogy amit cselek­szem, bizonyos módon igazi segítséget jelent azoknak, akik segítségért kiáltoznak, s hogy ez az egyetlen és legjobb módja megsegítésüknek. S lassanként csendes büszkeség fogott el, hogy apostoli test­véreim közül én vagyok az egyedüli, aki az igazi órában és igazi és sorsdöntő helyen leledzem. S már nem voltam hajlandó ezt csupán a vélet­lennek tulajdonítani. Az emberek pedig borzal­masan kiáltoztak és hívták a segítséget Egyre erőseb­ben s ez már hátborzongató volt. Egyébként valami #iég ma is teljesen homályos előt­tem; tulajdonképpen mi is történt velük. Mert ha a víz­be fulladtak volna, nem let­tek volna egyre • hangosab­bak és makacsabbak. Való­színűleg egymás után el­tűntek, én pedig kimehettem volna a bokorból, amelyben egyre fullasztóbb volt a le­vegő. így tehát valószínűleg csupán nehezen bírták az evezést. S az is lehet, hogy mindez nem a tengeren tör­tént. Talán csak a sűrű sötét­ség miatt kiáltoztak. Félel­mükben. Vagy kétségbeesé­sükben. Vagy egész egysze­rűen azért, mert szükségük volt iá. Nehéz ezt tudni. De ez most nem is annyira je­lentős. Akárhogy is, de kiál­toztak és nem hagyták ab­ba, s ez lassanként már fül­sértő volt. A bokorban pe­dig, amint ezt el lehet kép­zelni, egyre elviselhetetle­nebb volt a helyzet. Semmi­képp sem mehettem ki, ezért más helyet kerestem s egy még sűrűbb bozótban búj­tam el. A teljesen sűrű bozótban még főj több volt a levegő, ezt őszintén meg kell monda­nom. S ott, a sötétségen át, hirtelen megpillantottam egyik apostolomat. Ez rop­pant csodálkozásba ejtett, de ő finoman és jelentősen mo­solygott rám. Amikor jobban körülnéztem a környező sű­rű bozótosban, még sok apostolt vettem észre, s vala­mennyien ugyanolyan módon segítettek azoknak, akik odakünn a tenger síkján jajveszéfceltek, mint ahogy kevéssel előbb én cseleked­tem. Semmiképp sem lehet leírni, mennyire valóban cso­dálatos volt mindez. Eleinte mindannyian el voltunk bű­völve egymástól. Aztán kis-, sé magunkhoz tértünk és csodálkozva összenéztünk. Végül pedig valamennyien rettentő mód elröstelltük ma­gunkat. így rémlett. látnivaló volt, hogy illetlen, ostoba és indo­kolatlan mindaz, amit cse­lekszünk. A sötétségből hoz­zánk érő hívogató segély­kiáltások, amelyek közeled­tek és erősebbé váltak, vé- gigborzongtak rajtunk, sér­tették a fülünket s hajunkat égnek meresztették. Félteni kezdtük apostoli hivatásun­kat és szent küldetésünket. Hallgattunk, mint az elítél­tek, s miközben arra vár­tunk, hogy valami szörnyű dolog történik, ártatlan gyer­mekkorunkról álmodoztunk. Ügy éreztük, ki kell rohan­nunk a tenger síkjára és a vízbe fulladni, vagy a sö­tétbe rontanunk, amely elnyel bennünket. Mert már nem voltunk erősek. Teljesen ki­merített bennünket a rossz levegő. De egy igen hétköznapi vé­letlen történt, amely meg­szabadított szörnyű lidérc­nyomásunktól: az emberek talán megérezték, hogy a tengerfenék egészen közel van hozzájuk és a tulajdon lábukra álltak, vagy a hullá­mok kisodorták hajóikat a sekély vízre; mindenesetre ujjongásbán törtek ki, mint azok, akik szerencsésen haza­tértek, mint győztesek, akik felülkerekedtek az elemi erő­kön, mint vidám fürdőzők, s mi hirtelen észbekaptunk és viharosan megtapsoltuk őket. Vagy nekik, vagy ki­nek? Rózsaszín tenyerek csattantak fel a bokrokból, mint éjjeli lepkék, s mikor az élénk taps zajéra szét­rebbent a súlyos és ijesztő lidércnyomás, tisztulni kez­dett látásom és a dohány­füst nehéz függönyén át tisz­tán és felöltözötten megpil­lantottam az apostolokat. Im­már nem csücsültek a bo­zótok közt sem voltak mocskosak a földtől. Lágy fotelekben üldögéltek és füs­töltünk. A szomszédom még mindig jelentősen mosoly­gott, mint előbb a bokorból és így szólt: — Maguk, kartárs, nem vol­tak figyelmesek, mi pedig idő­közben kimerítettük az égető kérdéseket. Csuka Zoltán fordítása ^\\\VAVX\\\\\\\\\\\\\\\\\W* Fekete Lajos: NEM HOZ FELŐLED ... Nem hoz felőled hírt a posta pedig útra kelt levelek őszi csapatát a magosba fel-felragadják a szeleik. Szeptember van. A szív megbiivik s didereg míg társára lel; benned én már a testentúlit hiányolom s nem érem el. Lényed felitta szelíd fények ellobbant tüze s a vizek könnyű párája: lám, mivé lett a vágy, ha közöny öli meg... Németh Emil: A PARTI CSÖNDBEN Mi bölcs vagy bárgyú csábítás hív egyre többször el a csöndbe, a késő őszi ködesöpögtető, lombtalan parti fák közé? És mért érzem azt oly nekem valónak, mikor oly sok más szép is int felém? Emlékszem, régen, mikor már beláttam, hogy baj és kín, mint árnyék ott lapul minden mosolyt nyitó félperc tövén a kint. ha nem volt, hát keresni kezdtem, hogy tűrni szokjam nesztelen: s mikor szakadt rám sziklás omladékkai, bírták, mint polyvát vállaim... Most meg a fagyos tundra-némaságot kell, hogy keresse már fülem s agyam, hogy megszokhassam élve, jó előre a kormos csöndet, mely sok millió évszázadon át ólálkodni fog majd porló koporsóm hézagai közt s a szűkös végtelent betölti semmivel: Egyetlen társam majd csak ő lesz, a befelé sistergő némaság. S hogy örök jövőm ízlelhessem már most, és hogy szeretni kezdje lassan tudatom, hív, hajt kiváncsi szomjam ki a csöndbe, a késő őszi ködesöpögtető megdermedt ujjú parti fák közé. VN\WV\\VV\\W\\>ÄJ^^ Nadja Tiller, Jana Breichova a Gripsholm kastély című nyugatnémet film két főszereplője (S annak koráról, amely azon- £ ban jellemző márnáén pa-1 rancsuralomira, minden, erő- szakosságra. y A császár zsarnok hatalma í teliében fél mindenkitől, amy-£ jától, testvéreitől, barátaitól &s,% azt hiszi, nincsen, semmilyen^ erkölcsi hatalom, amely vé-j rés tetteinek határt szab- ^ hatna. Nincs más törvény, 5! csak az ő törvénye, nincs | más akarat, csak az ő aka-1 rata. Elraboltatja fivérének í; szerelmét, s ráporancsol, hogy 3 őt szeresse. Szeretni azonban | parancsszóra nem lehet A császár ezt nem látja, mert ^ elvakítja a hatalom és e vak- ^ Ságban mindent elfelejt Ez| a zsarnok is, mint utána még sok más, abban a kór- íj ban szenved, amelyet úgy | lehet megfogalmazni: a ha- ^ talomm jutattak butasága, ^ , vaksága. Ezért aktuális ez a ^ ! darab, ezért érezzük három- 3 ! száz év távlatából is hoz-J < zánk szólónak Racine drámá- ^ Ííát I ! A fordító, Kálnóky László, $ ‘ hűen tolmácsolta Rációé na- ^ r gytMf szép,"zeneiséggel' %SF szö-^ ! vegét A rendező, Kazimir £ í Károly és Gosztcn\yi János, ^ J kitűnő munkáit végzett A £ J színészek nagyon jól játsza-1 £ nak. Közülük is káemélke- ^ ^ dik fafce László t Néró sze- ^ £ repében. A fiatal Mécs Ká- ^ ^ roiy jól személyesítd meg a ^ ^ szerencsétlen sorsú Britannd- ^ ^ cust. Dayka Margit és Ke-^ ^ rés Emil ezúttal is kitűnő, | |Sütő Irén élethűen állítja^ felénk a szerelőn ereje és ^ józan ész lehetőségei között ^ ^ vergődő nő figuráját \ í Herczeg György 4 A naipokban mutatta be a Thália Színház (volt Jókai Színház) Racine: Britannicus című drámáját A darab cselekménye közel kétezer éves, s majd háromszáz éve, hogy Racine megírta, pon­tosan 1669-ben, mégis a hangja mai, modem, aktuá­lis. Racine egyike volt a leg­nagyobb francia tragédiaköl- tőtknek. Munkássága egybe­esett a királyság virágzásával Bár drámáinak tárgyát az el­múlt korokból vette, mégis saját társadalmának bírája volt Elítélte a zsarnokokat s az elnyomottak győzelmé­ért küzdött most bemutatott darabjában is, amely nem Britannácusiól, a címszerep­lőről, hanem a véres kezű római császárról, Néróról szól, \\\\\\\\\\\\^^^ B j j ■* i i i i | A napokban mutatta be az Ál­lami Déryné Színház Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című darabját. Weisz szerepét Ró- naszéky András játssza

Next

/
Thumbnails
Contents