Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-05 / 233. szám
MOMOB'VDmI A P"í ST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA v. Évfolyam, 233. szám 1963. október 5, szombat Élénkebb ütemben folyik a monori sütőüzem építése Válasz hét cikkünkre A Manor és Vidékében két cikk jelenít meg, amely vállalatunk munkájával foglalkozott. A megjelent két cikkre az alábbiakban, adjuk meg a válaszunkat: Az első cikk foglalkozik a kávai haladás Tsz darálójának bekapcsolásával. A kávai Haladás Tsz jelenlegi települése a községi hálózatunk végpontjánál van, ahol motorikus üzemet legfeljebb 6 LE teljesítmóny- nyel tudunk bekapcsolni. Ha a tsz-nek nagyabb az igénye, abban az esetben csak akkor tudjuk a darálójukat bekapcsolni, ha a település helyétől a községi transzformátorállomásig a vezetéket nagyobb keresztmetszetűre cseréljük. Ennek költségeit természetesen a tsz-nek kell viselni. A tsz vezetősége a fentebb leírt lehetőségekről tud, azonban, részükről még eddig határozott állásfoglalás nem történt. Üzletigazgatóságunk tsz-ü gyekkel foglalkozó dolgozója fel fogja keresni a kávai tsz vezetőségét a fenti üggyel kapcsolatban és segítséget fog adni problémájuk megoldásában. A második cikk Úri községben augusztus 18-án teherautó által kitört oszlop helyreállításával foglalkozik. A kárt okozó gépkocsi vezetője a vállalatunknak okozott 534 forint kárt megtérítette, szeptember 4-én az összeg vállalatunkhoz megérkezett. Mivel az oszlop kitörésénél baleset nem következett be, csak tisztán anyagi kár keletkezett és a feCe- lősséget a gépkocsivezető elvállalja, nem feltétlen szükséges rendőrség közreműködése. Ez az eset fordult elő Úri községben is, amit a cikkíró kifogásolt. Északmagyarországi Áramszolgáltató V. Üzletigazgatósága, Salgótarján MAI MŰSOR MOZIK Ecser: Aki szelet vet. Gomba: Szórakozott professzor: Gyömrő: Valahol Európában. Maglód: Párizsi kaland (szél-es). Mende: Fel a fellel. Monor: A púpos. Nyáregyháza: Senki nem tud semmit, pilis: E^y nyár története. Tápzósáp: Csak ketten látszhatják. Tápió- süly: Rendőrfelücvelő. Úri: Francia kandalló mellett. Üllő: Ro- binson-család (széles). Vasad: Pillantás a hídról. Vecsés: Kopaszok bandája. — Pár napig ha mérgesen süti a nap ezt a nagy darab földet, akkor az erre kószáló szél akkora port kavar, hogy ember legyen az, aki 100 méterre ellát, nincs is olyan területünk, ahová búzát tudnánk vetni — kezdi a beszélgetést az ősz ba- júszú Fejes bácsi, a kostelep mindentudó raktárosa —, mégis ennek az 1300 holdnak kell megteremni ÍWO tenyészkos ellátásához szükséges szálas és szemes takarmányt. A fiatal, sűrű erdőn túl a traktorok egyhangú zúgása, pöíögése hallik, arra tekintek, Fejes bácsi feje is arra fordul, kicsit fülel mielőtt újból megszólal: — Három gépünk szánt ott, három lófogat pedig a gépek mögött veti a rozsot, egy pár meg a takarót húzza. Hatszáz hold a vetésterv — 400 rozs és 200 árpa — négyszáz holdon már földbe tettük a magot, jó részén zöldell már a sűrűn kelt vetés. Megtoldják még néhány holddal, csak azért, hogyha esetleg kárt okoznak a téli fagyok, akkor se szenvedjen hiányt a jószág. De így is befejezzük október 15-re a vetést és 16-án már az őszi mélyszántáshoz fognak traktoraink. Azt akarjuk, hogy jövőre is bőven teremjen a kukorica és a zab is. Négy hosszú góré sorakozik egymás mellett, egy már telistele sárga szemű csövekkel. Amíg odaérünk, megtudjuk, hogy a törés is megkezdődött, s azok a traktorok hordják éjszaka, amelyek nappal szántanak. FölCsaknem három hónappal ezelőtt a dolgozók feszült hangulatban építették a Gödöllői Sütőipari Vállalat Monor, Ady úti sütőüzemét. Hogy miért, azzal lapunk egyik munkatársa abban az időben részletesen foglalkozott. Az akkori állapotokat most nem akarjuk újra felidézni, célunk jelen pillanatban az, hogy számotvessünk a sütőüzem építési munkáinak állásáról, választ kapni arra, hogy mégis mikor készül már el a lakosság szükségleteinek kielégítése szempontjából annyira fontos „kenyérgyár”. Az építkezésen három hónappal ezelőtt mindössze kilencen dolgoztak, most első pillantásra többet látunk: néhány kőműves külső vakolást végzett, három ember földet termelt ki az udvarból, munkában voltak a csatornázok is; láttunk festőket és üvegezőket is az építkezésnél, de a majdani sütőüzem belsejéből több kopácsolás hallatszott. Megtudtuk, hogy az építkezéshez mint alvállalkozó, betársult a Járási Épületkarban- tartó Ktsz több részlege is, ezért megnő veket! ett a dolgozók létszáma, s ezért ennyire előrehaladott az építkezés, a korábbiakhoz képest. Részleteiben vizsgálva az építkezés menetét, megállapítottuk, hogy a nyolc fős kőművesbrigád — mint azt Ferencz János csoportvezető elmondotta —. az összes kőművesmunkával november 15- re végez. Két ember: Budai István és Gál Antal dolgozik a derítőmedence süllyesztésénél, pillanatnyilag az áramszünet miatt állnak; villanymotorral nem tudnak vizet szivattyúzni. Az áramszünet miatt főként azért bosszankodnak, mert azt nekik nem jelezték előre. A jövőben jelentsék be az Illetékesek az áramszünetet — kérték valamennyiek nevében —, ugyanis ez nagyon dob egy karvastagságú csövet, s amikor az leesik, úgy pattognak szét a fényes, kemény szemek, mint a csillagok nyári éjszakákon. — 150 holdon az átlagtermés eléri a 25 mázsát. Jó termés ez ezen a homokon! Igaz, nem sajnáltuk a birkatrágyát, aztán foszfort is kapott eleget a föld. A góré mellett üresen ásí- toznak a hodályok — a kosok most a megye termelő- szövetkezeteiben vannak, a juhászok meg — akik éjjelnappal a nyáj mellett tanyáznak, szabadságukat töltik. Telein tetem a szérűskert felé fut s a lucernakazlakon pihen meg. Mennyi? — kérdem. Az öreg ringatja fehér fejét, hosszú idő után aztán kiböki: — Hatvan vagon, teli a magtár és a raktár is árpával, zabbal, de kell is, mert november végén visz- szaérkeznek a kosok, s a tsz- koszton nem gyűjt faggyút a jószág. — A jövő év tavaszán hozzáfogunk a lakóházak korszerűsítéséhez — veszi át a szót Földházi János, a gazdaság vezetője. Amint látjuk, körülbelül 30 család lakik ezen a területen, s ahogy bepillantunk a nyitott ajtón, bizony a régi cselédházak szomorú emlékét ébresztik. A szúette, öreg gerendákon ugyan már cserép cifrálkodik, de a szigetelés nélküli, penészes falakon derékmagasságig szívódik fel a víz, a padló pedig — még ma is döngölt föld ... Kiss Sándor fontos ahhoz, hogy november 20-ra be tudják fejezni a fertőtlenítő medencét, a három- vagonos széntárolót, egy fúróit kút aknafejét, valamint az udvar 70 centiméteres süllyesztését, annak lebetonozását, Az utóbbi munkát nagyon elősegítené egy földgyalu, aminek hiányában Göllei László, Sza- decki Antal, László Jenő, Hercz Kálmán és Kiss Miklós megfeszített munkát végeznek. A derítőmedencéből kikerülő iszapot is ők hordják el teherautóval. A csatornázok, a lakatosok, a festők és az üvegesek-asz- talosok munkája már csak egy-két hetes, valamennyien vállalták, hogy ennyi idő alatt készen is lesznek. De, amellett, hogy egy kis munkaerőhiánnyal küzdenek az építkezésnél, van még egykét olyan dolog, ami csökkenti a munkakedvet és bizonyos fokig feszültté teszi a hangulaA közelmúltban megtartott nagyaktívaülésen elhangzott, hogy az őszi vetési és betakarítási munkák időben való elvégzése szükségessé teszi a KISZ-fiataloknak a részvételét is. A KISZ-titkárok belátva az őszi munkák fontosságát, Ígéretet tettek legutóbbi ülésükön — a többi fiatal nevében is — arra, hogy erejükhöz mérten segítenek a termelőszövetkezeteknek. Valóban járásunk KISZ-esei, sőt úttörői is kitesznek magukért. A járási KlSZ-bizott- ságra naponta érkeznek a jelentések arról, hogy hol, milyen és mennyi társadalmi munkát végeztek. A jelentéseket tallózva megállapíthatjuk. hogy valameny- nyien a legnagyobb elismerést, dicséretet érdemelnek. Mert az a tény. hogy járásunk 627 KISZ-es és úttürőfiatalja szeptember 23-tól 29-ig 2850 társadalmi munkaórát teljesített — az önmagért beszél. De ha tételeiben vizsgáljuk az eddig végzett munkát, világosan láthatjuk azt, hogy a termelőUgy látszik, a MÁV szerint nem, mert az új menetrend megjelenése óta a vezetőfülkével ellátott — s általunk „lökös”-nek, „tolós”-nak becézett — üllői, monori, irsai és ceglédi helyi munkásvonatoknál elvették az első osztályú kocsikat. Állítólag azzal az okkal, hogy Üllő és Irsa között nincs „kihasználva". Ha ezalatt azt értik a MÁV illetékesei, hogy ezen az útszakaszon már nem állnak hegyén- hátán a dolgozók, úgy igazuk van, mert többé-kevésbé már mindenki kap ülőhelyet. Viszont a kulturált utazáshoz hozzátartozna az is, hogy Pest —Üllő között is ülhessen az ember. Persze a nehézségeket belátjuk mi is. De nem látjuk be, hogy miért csak a váltó- műszakban dolgozók utazási időszakában nincs elsőosztály? így: befelé a három déli vonat közül egyiken sincs, úgyszintén este sincs befelé, sem a monorin, sem a ceglé- din. Miért nincs reggel az első monori helyin és miért van a másodikon? Mert az már a váltómúszakosoknak későn van? Hazafelé: reggel, délután és éjjel ugyanaz a helyzet: a váltómúszakosoknak alkalmas időpontban közlekedő vonatokon nincs első osztály. Legalább 100 embert — köztük olyanokat, akik évtizedek óta első osztályon utaztak — fosztottak meg e lehetőségtől Ilyenek: külszolgálatot, vagy kiküldetést fizetnek-e munkájukért, ezt a bíróság dönti el most 9-én. Úgy vélik, hogy megnyerik a pert, de azért aggódnak. Az üvegesasztalosoknak az a problémájuk, hogy kevesebbet akar fizetni az épületkarbantartó vállalat, mint amennyi járna nekik. Mindenesetre, ha ezek a problémák nem nehezítenék a sütőüzem építőinek munkáját, akikor a november 30-i átadási határidő előbbre jöhetett volna. Még így is, ilyen körülmények között november végére elkészül a pótköltségvetéssel együtt körülbelül 3 millió forintos sütőüzem, amely naponta — két duplagőzös kemencéjével — egy vagon fehér kenyérrel, péksüteménnyel látja majd el a fogyasztókat. Hrutka János szövetkezeteknek a munkák további haladásában óriási segítséget jelentett az 1430 láda paradicsom, a 40 mázsa paprika, a 6 mázsa dió és a 10 holdnyi burgonya szedése, valamint a 60 mázsa burgonya prizmába rakása. És ha mindehhez még hozzátesszük azt, hogy tegnap negyven gimnazista és kétszáz úttörő paradicsomot és burgonyát szedett a pilisi Üj Élet Tsz-ben; húsz holdon a vetést, valamint az utak javítását segítették elő a napokban a Lenin Tsz-ben a men- dei KISZ-esek; két vetőgépet és egy műtrágyaszórót javítanak a gyömrői Petőfi Tsz-nek a Gyömrői Vas- és Fémipari Ktsz KISZ-esei. a péteri KISZ-fiatalok pedig a Rákóczi Tsz kukoricaszárát fogják betakarítani szombaton este — és meri sorolhatnánk tovább a vállalásokat — öröm. mel állapíthatjuk meg, hogy járásunk KISZ- és úttörőfiataljai elismerésre méltóan segítik jövő évi kenyerünk biztosításának nagy feladatát. tői. Ezeknek az embereknek megérte, hogy 50 százalékkal többet fizettek a jegyért, mert kulturáltabb körülmények között utazhattak. Nem a kényelmes ülésen van a fő súly — hiszen a vezetőfülkés „to- lós” vonatokon is párnázott bőrülés van. Arról van szó, hogy nem mindenki barátja a kártyának és az ezzel járó hangoskodásnak. Van, aki ad a külsejére, van, aki nem! A villamoson, buszon már nerp lehet olajos, piszkos ruhában utazni, sajnos a vonaton még igen! A második osztályon napirenden van a „zsuga" és a kultúrálatlan külső. Nézetünk az, hogy vagy szüntessék meg teljes egészében az első osztályú kocsikat, vagy adjanak módot a váltómúszakosoknak is az azon való utazásra. Semmi szín alatt sem helyes egy dolgozó csoportot kizárni azokból a lehetőségekből, amelyek a többi dolgozóknak megvannak. Ne legyen egy vonaton 3—4, vagy sok esetben még több első osztályú kocsi, hanem a szükséglet szerint 1—2, így minden vonatra jutna belőle. A rendszertelenségből fordul elő az is, nemegyszer, hogy még azon a vonaton sincs, amelyen egyébként menetrend szerint van első osztály. A MÁV illetékeseitől szíves intézkedést várnak a váltó- műszakos dolgozók. Horváth Sándor Zöldellő vetések a kostelepen 1430 láda paradicsom, 6 mázsa dió, 10 hold burgonya Eredményesen segítenek a fiatalok a tsz-ekben A váltóműszakos dolgozóknak nem lehetnek igényeik? MAGGY Ari PILLANATOK Burján Sándor gépmunkás „Viktória" borsó anyamagot szeparáto- roz. Nyolc óra alatt átlag 100— 110 mázsát tisztít. (Kép jobbra) — Bajkai Károly né w* és Oberle Tiborfís né gépmunkások salátamag alap- tisztítását végzik. (Alsó kép, balra) — Aschonbrenner Jánosné egyike a legjobb borsóválogatóknak, a 2074-es numero 87-es fajtájú velőborsóból naponta 200—210 kilogrammot válogat ki. (Alsó kép, jobbra) (Foto: Hrutka) *1 & ft a SZEDIK A CUKORRÉPÁT ÜLLŐN Mélyen jár az eke, a nedves, puha földben hosz- szúra nyúlt a répa, Kiss Imre lovai lépten-nyomon megállnak, hiába húzza, ci- bálja a kantárszárat Vasa- di Tóni bácsi, szinte segít, mégis lassan hc.lad az eke. Három parcellánál nem megy több naponta, ez pedig mindössze 1500 öl — mondja a komótos beszédű fogatos — amíg a lovak az árokszéli füvet legelik, ha- rapdálják. Az ötven holdas táblán Csík József és Dob- ronyovszki Mihály lovai is ezt a munkát végzik — azok sem haladnak gyorsabban. — Eke titán soklcal köny- nyebb a szedés — állapítja meg Laza Lajos, aki á feleségének segít a vállalt területen. — Ásóval karácsonyig eltartana. Nem okoz gondot itt a szedés, hiszen az utolsó sornak is van gazdája, szombat, vasárnap összefog a család, a jövő héten már alig akad itt szedetlen répa. Persze a fogatosoknak igyekezni kell! Habén bácsi 800 ölén elsőnek végzett a szedéssel, igaz még az iskoláskorú unokák is segítettek. Ahogy nézzük a kifordított kilós répákat, az a meggyőződésünk, hogy holdanként meglesz a kétszáz mázsás termés! — Pártbizottsági ülés van ma délelőtt fél kilenckor a járási pártbizottság nagytermében. Napirendre kerülnek az 1963/64-es párt- és KlSZ-okta- tás kérdései. — Gyalog akart Kanadába menni K. L. 16 éves monori ipari tanuló. Szeptember 30- án fél tízkor Hosszúpereszteg községnél kísérelte meg illegálisan átlépni az osztrák és magyar államhatárt, ott fogták el. — Őszi-téli kabát- és ruhavásárt rendez október 7—20-ig a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat a monori ruházati boltban. — Társastánctanfolyan indul október 8-án. este 7 órakor a monori művelődési otthonban. A tanfolyam időtartama hat hét, díja 120 forint. — Naponta mintegy 20 mázsa paradicsomot szednek le a gyömrői Petőfi Tsz-ben. Munkaerőhiány jelenleg nincs, mert a tsz-tagok, családtagjaikat is bevonják a munkába. — Lopás miatt ismét bíróság elé kerül Kovács Pál Vasad, Külterület 40. szám alatti lakos. Nevezett ez év júliusától folyamatosan lopta a csév- haraszti erdészet területén levő állami erdő fáit. A rendőrség Kovács Pál udvarán megtalált közel egy köbméter ipari célra alkalmas fát, és azt bűnjelként lefoglalta. Ferenczy Hanna: ŐSZ AZ ERDŐN Aranyeső pereg a fákról, halkan motoz az őszi szél. Ünnepet ül talán az erdő, táncol, kering a sok levél. Nem hangzik már itt gerlesírás, sehol sötét vagy szürke pont. Bíborban áll őrt minden cserje, míg fellángol a horizont. De néha megrezzen az erdő, mint akit bús sejtés zavar — a távozó nyár lépte nyomán felsír a rőt színű avar. OTTHONRA LELNEK A GOMBAI TÖMEGSZER' VEZETEK Gomba községi tanácsa azzal a gondolattal foglalkozik, hogy székhelyét átteszi a műemlék-jellegű Kenyeres-kastélyba, amelyet a. tsz jelenleg ba- romfinevelésre használ. Velük együtt ott kapna helyet az MSZMP községi szervezete és a rendőrség körzeti megbízottja. A jelenlegi tanácsháza egyik traktusát pedagógus- lakásnak alakítanák át. A többi helyiségeket a tömeg- szervezetek — KISZ, Vöröskereszt. sportkör, stb. — vennék birtokba, amelyek jelenleg nem rendelkeznek saját otthonnal, mondhatni: az „utcán" vannak. — Varrótanfolyamot indít kezdők és haladók részére a monori nőtanács október 7-én 6 órai kezdettel. Jelentkezni lehet a községi tanács 9-es számú szobájában. Dologi hozzájárulás 15 forint. — Tisztítják a monori vízlevezető fedett csatornákat. A tisztítási munkát Molnár Ferenc vezetésével a pomázi magtermelő szövetkezet hattagú csatornázási brigádja végzi. A brigádvezető szerint körülbelül két hónán alatt tisztítják ki a csatornákat. — Közgyűlést tart ma délután 3 órakor a községi tanácsteremben a monori Üj Élet Tsz. Az ülésen a harmadik negyedévi munkáját vitatják meg. — Országos vásár lesz Üllőn hétfőn, amelyre vészmentes helyről mindennemű állat felhajtható. — Az őszi könyvvásárra alaposan felkészült a monori könyvesbolt. 114 000 forintértéket képviselő szépirodalmi, mezőgazdasági, tudományos és politikai kötetekből válogathat a könyvet szerető közönség. — Tüdőszűrés lesz Mono- ron október 7 és november 9 között szombat kivételével mindennap. A szűrés helye: a sportkör székháza (a régi mozi). Mindenki névre szóló értesítést kap majd.