Pest Megyei Hirlap, 1963. október (7. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-05 / 233. szám
MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 233. SZÁM 1933. OKTOBER 5, SZOMBAT POLITIKAI ELŐADÁS A LEÁNYKOLLÉGIUMBAN Nagyszabású politikai anké- tot szervezett a gimnázium leánykollégiuma a fiúkollégiummal karöltve. Az előadó Harsányt István volt, aki széles skálájú előadásában foglalkozott az utóbbi évek főbb politikai eseményeivel, különös súlyt fektetve a mai politikai helyzetre. A színes^ érdekes előadás nemcsak a politikai eseményeket tartalmazta, hanem az ezek között levő összefüggésekre is felhivta a figyelmet. A diákok kérdéseket tettek fel, amelyek által áttekinthetőbbé váltak a vitás politikai problémák. A kérdések igen változatosak voltak, mutatva a diákok politikai tájékozottságát. A közvetlen légkörű vita jó módot adott politikai tájékozottságunk felismerésére, bővítésére. Ilyen és ehhez hasonló pp- litikai ankétokon, vitákon keresztül próbáljuk tartalmában gazdagítaná, színvonalában emelni a kollégiumi politikai nevelőmunkát. — balogh — Nyolcszázezer forint értékű könyv a könyvesboltban Az idén is megrendezi a könyvesbolt az őszi megyei könyvheteket Közel negyedmillió forint értékű könyvet értékesített a földművesszövetkezet könyvesboltja a városban és a járásban a tavaly első ízben megrendezésre került őszi megyei könyvhetek alkalmával. Nyolcszázezer forintos készlettel bonyolították le a nagyméretű kampányt, amelyben részt vett a ceglédi járás 44 bizományosa és a földműves- szövetkezetek egész apparátusa. — A tavalyi egészen rendkívüli sikeren felbuzdulva az idén is sor kerül az őszi megyei könyvhetek megrendezésére — mondotta Kopa Eszter, a könyvesbolt vezetője. — Lényegbevágó különbség az, hogy az idén két hónapon át tart a kampány, október 1- től november végéig és bekapcsolódtak az értékesítésbe, SPORT Osztályozok előtt így még akikor is lehetőség feljebb jutásra, ha történetesen egyik vagy mindkét csapat a második helyen végezne. Ebben az esetben.,a második helyezettek újabb körmérkőzéséből kikerülő eilső és második helyezett jut tovább. Az elmúlt vasárnap látottak alapján bizakodással tekintünk mindkét csapat szereplése elé. Különösen a jó küzdőszellem ad okot bizakodásra. Nem ismerjük az osztályozom részt vevő csapatok erényeit, de ha a csapatok kellő erőbedobással, lelkesedéssel lépnek majd pályára minden alkalommal, akkor bízhatunk a sikerben, abban, hogy 1964-ben már nemcsak egy NB Il-es csapata lesz Nagykörösne k. a rendezésbe a városi és járási könyvbarátmozgalmak, valamint az összes hazafias népfrontbizottságok. — A múlt évi könyvheteket még szerény keretek között bonyolítottuk le, de azért alkalmat találtunk néhány író-olvasó ta’álkozó- ra, rendeztünk könyvbálokat és nagy sikere volt a városban és a járásban a gondosan előkészített irodalmi vetélkedőnek. Áz idei őszi megyei könyvhetek megrendezése még színesebb és változatosabb lesz. A soronlevő újdonságok frissen érkeznek a kampányra. Minden kínálkozó eszközt felhasználunk a könyv népszerűsítése érdekében. — Városunkban hat irodalmi előadás lesz országos hírű írók közreműködésével, akik közül Várnai Zseni és Móricz Virág értesítése már meg is érkezett. A járás három községében tervezünk író-olvasó találkozót. — Az ipari vállalatok, termelőszövetkezet, állami gazdaságok bizományosai a kampány idején könyvkiállításokkal egybekötött értékesítést tartanak. — Nem tagadom, hogy erre a két hónapra bizony elég magas tervet kaptunk. Háromszázezer forint értékű könyvet kell a tervezés szerint értékesíteni és ha tekintetbe vesszük a tíz forintos átlagot, akkor körülbelül harmincezer darab könyvet adunk az olvasók kezébe. Ez hozzávetőleg annyit jelent, hogy a bolti készlet körülbelül egyharmad részét értékesítjük. — Néhány címet is kérhetnénk az őszi könyvhetek újdonságaiból. — Radnóti Miklós összes versei puplinkötésben és egészbőr-kötésben jelennek meg és Vörösmarty Mihály összes műveiből a IV. kötetet kapja meg az olvasó. Balzac: Emberi szín játékának V. kötetét is luxuskiadásban kapjuk. Bováryné, Flaubert klasszikus regénye, Martyn Ferenc illusztrációival lát napvilágot. Üj kiadásban kapható Illés Béla: Honfoglalás című nagy regénye. Ruffy Péter: Csavargások című kötetét nagy várakozás előzi meg, Dürrenmatt két drámáját is nagy érdeklődés előzi meg. — Az ifjúság is gazdag anyagot talál. Tamás bátya kunyhója régen keresett ifjúsági regény. Bret Harte vadnyugati romantikája ragyog az* Aranyásók című kötetben és nagy örömmel fogadják a legfiatalabb olvasók Móra Ferenc Kincskereső kisköd- mönét és Móricz Zsigmond 17. kiadásban megjelent remekművét: a Légy jó mindhalálig- ot. Épül as új társasház 36 havi részletre lehet autót vásárolni — A részletes autóvásárlás iránt igen nagy az érdeklődés. Az elmúlt napokban húszán, huszonötén keresték fel a helyi takarék- pénztárt, a feltételek iránt érdeklődve — mondotta Magyar László, az OTP vezetője. Ezenkívül négy komoly vevő is van, akiknek kölcsön iránti kérvényüket már fel is terjesztették a megyei OTP-hez és mindennap várható az engedély megérkezése. A kölcsönkérelmeket a helyi fióknál kell beadni, ahol azt javaslattal ellátva a megyéhez továbbítják. Az autóvásárlási kölcsönöket a megyei OTP intézi, illetve folyósítja. Az autóvásárlásná.1 a vételár 50 százalékát ki kell fizetni, a másik 50 százalékot 36 havi részletben lehet kiegyenlíteni. A legkisebb részlet legalább havi 1000 forint és az autó biztosítási összege — fejezte be tájékoztatóját Magyar László. 'ri&ß. ' é ff- ~ A tormási új városrészben a Wbm vegyesipari javító-szolgáltató vállalat megkezdte egy új emeletes szövetkezeti ház építését (Godány felv.) Változatos előadássorozatok szerepelnek a TIT téli tervében Elkészült az idén is a TIT városi, elnökségének téli programja. A tavalyi tapasztalatokat figyelembe vették a tervezés során. Jól beváltak a munkás- akadémiák az üzemekben. A filmvetítéssel összekötött előadássorozat meghozta a várt eredményt. Az idén Is megszervezik a konzervgyárban a munkásakadémiát. 12 előadásból hangzik el, filmvetítés kíséretében. Az előadások témája a konzervgyártással függ ösz- sze. A faárugyárban 10 előadást tartanak a TIT szakelőadói szakmai, esztétikai és művészeti témákból. A községgazdálkodási vállalatnál tervbe vett 10 előadás, az emberiség történetével kívánja népszerű formában megismertetni a hallgatókat. De nemcsak önálló előadásokat szervez a TIT. A tömegszervezetekkel, más intézmények kulturális tervével összehangolva készült a program. A nőtanáccsal karöltve irodalmi és egészségügyi témával kapcsolatos előadásokat tartanak a TIT emberei. Népszerűek voltak a termelőszövetkezeti klubokban megtartott jogi viták. Az idei sem maradt ki a tervből, a jogi előadások megtartása. Ehhez kapcsolódik az ülnökakadémia megszervezése is. Nyolc előadást tartanak majd a télen a népi ülnökök szakmai fejlesztésére. A mezőgazdasági szakemberek továbbképzésére is gondoltak és az Agrártudományi Egyesület helyi csoportjával közösen megrendezik a már hagyományos téli szakmai oktatást. Eddig is a gödöllői Agrártudományi Egyetem, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola docensei, egyetemi tanárai tartották az előadásokat. A megkedvelt előadássorozatot az idén továbbfejlesztik. Még a vadászokra is gondolt a TIT téli terve. Tervezik, hogy vadászok, erdészek számára a MAVOSZ-szal egyetértésben szakelőadásokat szerveznek. A terv elkészült — a tárgyalások már megkezdődtek, az üzemek, vállalatok, tömegszervezetek képviselői között. A tavalyi sikerek nyomán bízhat a TIT városi elnöksége abban, hogy az idén is meghozza a várt eredményt a gazdag program. a „Nagyanyáink kézi- zM munkái és ládabelijei” című kiállítás vasárnap délután megnyílt. A kiállítás a nagykőrösi nők kezemunkája nyomán keletkezett számos munkadarabot tár a néző elé. A kézimunkatanítás emlékeiből származó minta-kendők sorakoznak az első táblákon. Ezek a mintakendők a kötött, a horgolt, a vert csipkék sok változatát őrizték meg. Vannak mintakendők, melyek a színes fonállal történő hímzés mintáiként szolgáltak, a képalkotástól a betűhímzésig. A forma szépsége, ízlés és finomság jellemző a legkisebb csipkedarabra is. A szép párnavég-díszítések, szegélycsipkék, melyet a leány eladó-korában, vagy menyasszonysága idején hímzett, horgolgatott. Beleszőtte azt a szép reményt, melyet az élettől várt. Vannak a csipkék, a horgolások között olyan darabok. melyeket a várandós anya horgolgatott, vagy kötött. hogy az érkező kis emberke testét takarja és védje a hidegtől. Vannak olyan munkák, melyek a lakást, az ablakot, az ágyat díszítették. Horgolt, kötött ágy- terítök, függönyök, hímzett faliképek, falvédők ilyen készítmények. Vannak olyan horgolt, kötött, hímzett kéziNagyanyáink kézimunkái... munkák, melyek az asztalt díszítették. Olyan is, melyek az étkezéssel vannak kapcsolatban, tálcakendők, tortakendők. A ruhák díszítésére szolgáló darabokból is látunk többet. Hímzett, horgolt gallérok, ruha szélére való csipkék. csipkebetétek, csipkekesztyű tartoznak ebbe a tárgykörbe. A kézimunka ott volt a ravatalon is. Az utolsó táblán a halotti lepedő vert csipkéjéből láthatunk. S zépek a tüllre alkalmazott rátétes, vagy hím- zéses kendők. A Kocsi Judit, a Czirják Lászlóné féle és egy tüllre alkalmazott hímzéssel ellátott sálkendő a legszebb e nemből. A kézimunkázásnak távoli múltja van Nagykőrösön. A református egyház által, a kiállításra kölcsön adott, aranyhímzéses úrasztala terítő, melyen 1727. év szerepel készítési idő gyanánt, azt bizonyítja, hogy két évszázaddal előbb is voltak itt szépet alkotó fürge ujjak. A ládabeli holmik közül az arany betűkkel díszített, fémszálbeszövéses. és a nagy piros, a csaknem 6 négyzet- méter nagyságú törökkendő, a sok szép takácsmunka a figyelmet érdemlő darabok közé tartoznak. A törökkendők messze keletről kerültek a kereskedelem útján a vásárainkra. Drága dolog volt ez a fajta ládabeli. A körösi ember azonban nem sajnálta érte egy tehén árát feláldozni. Jobb években, a XVIIII. században egy tehén ára 8—10 forint volt. de egy szép kendőért elkértek 10— 12 forintot is. A takácsmunkák fonalát zí is kenderből, vagy lenből a körösi nők fonták, takácsok vásznat, vagy gyolcsot szőttek belőle. A kiállításon a kender és a len megmunkálására szolgáló eszközöket is láthatjuk. A tilolő, a gerebenek, a guzsalyok, az orsók, a rokkák, a szövőszék és tartozékai ott állnak. Láthatunk ott a kelengyésládák- ból, a sublótokból is. mint a nagykőrösi nők szépségét emelő ruhadarabok egykori tárolóeszközeit. A takácsok szőtte vásznak törülköző, asztalterítő formába!) a falakon, a tárlóban láthatók. Szép mintákat szövettek a vászon térítőkbe. Kőrösön a ■rózsás minták voltak a kedvesek. A takácsok szőtte asztalterítőket tartalmazó tárA kiállítás egy része (Godány felv.) KÜLÖNJÁRAT az osztrák-magyar meccsre — A konzervgyártól lopott 1 kilogramm marónátront eladta Gerecze Sándor (Hangácsi u. 34.) Hegedűs Mihálynak (Balaton u. 3.). A tolvajt és az orgazdát fejenként 200 forintra bírságolta a szabálysértési hatóság. — Teljesítette III. negyedéves tervét a bútorüzlet. i Másfél millió forint volt a ; bútorüzlet III. negyedéves ; terve, amelyet könnyedén i teljesített, sőt túlteljesített. ; — Balesetet szenvedett ; Pékár Sándor tanuló, aki- ; nek 100 forint kártérítést < utalt ki az Állami Bizto- ! sító fiókja. ; — Négy tanteremmel bőj vül az általános iskolák t férőhelye az év végére. Az ; elmúlt iskolai évben 83 tan- g terem állt az általános is- g kólák rendelkezésére, 1963. g év végére a tantermek száma í 87 lesz, városunkban. — 75 vagon paradicsomot vásárolt fel a MÉK helyi kirendeltsége ebben az évben. Ebből 60 vagont küldtek exportra, különböző külföldi országokba. — 76 hold spárgatelepítése van a Szabadság Termelő- szövetkezetnek. Október 27-én külőnautó- busz indul Budapestre az osztrák—magyar válogatott labdarúgó-mérkőzésre. Program: délelőtt városnézés, szakvezetéssel. Ebéd, majd délután az osztrák— magyar válogatott mérkőzést tekintik meg a kirándulók. Részvételi díj 117 forint. Jelentkezni lehet a művelődési ház irodájában október 7-ig. lóban azokból az edényekbőlg is láthatunk, melyekből azg egy évszázaddal előbb éltg körösi ember ette az ünnepig ebédjét, vagy fogyasztotta 4 italát. g m tárgyak önmagukban is'g ti beszédes emlékei a 4 múltnak. ízlés, szépérzés jel-g lemzi azokat, ha. korunk $ művészetétől időben és for-g mában távolesnek is. A fi-g gyelmes néző fejlődést lát ag szemléletük nyomán. Dr. Balanyi Béla A nagykőrösi kosárlabda- csapatok közül a Kinizsi férfi és a gimnázium női csapata nyert bajnokságot a megyében.. Mindkét csapat jogosult az NB II-be jutásért osztályozón való részvételre. Az osztályozót kétfordulós, körmérkőzéses rendszerben bonyolítják le. Vasárnap már mindkét csapatunk az NB II-be jutásért küzd. A Kinizsi a Debreceni EAC, a Szolnoki Olajbányász és a Budapesti Egyesült Gyógyszer csapatával, a Gimnázium pedig a Debreceni AS E, a Budapesti Pedagógus és a Kisújszállási Gimnázium csapatával kerül össze. A Kinizsi is, a Gimnázium is Debrecenibe utazik, s első alkalommal a DEAC, illetőleg a DASE ellen mérkőznek. A csapatelsők mellett még két csapat kerül felsőbb oszA HÉTVÉGÉ SPORTJA II. fordulóján Cegléden mérkőzik. LABDARÚGÁS: A Kinizsi NB III-as csapata vasárnap Csongrádon g lép pályára. /. A Kinizsi II. csapata ugyan- g csak vidéken lép pályára, g Dánszentmiklós ellen. 4 A Kinizsi III. csapata szom- g baton, ma 15 órakor Elektromos csapatával mér- g kőziifc. 'g g Az Építők vasárnap Kis- ^ kunlacházán lép pályára. Ag Nagykőrösi MEDOSZ sporto- 'g Jói vasárnap Cegléden, a cég- í íédl mezőgazdasági technikum^ csapatával mérkőznek. KÉZILABDA: « A Spartacus vasárnap dél- í előtt tíz órakor fogadja at Csepel Autó csapatát a sport-; telepen. í KOSÁRLABDA: A Kinizsi NB Il-es nőij csapat délelőtt tíz órakor a í sportkör udvarán mérkőzik: a Szolnoki V. M. csapatával.; A Kinizsi férficsapata va-; sárnap Debrecenben lép pá-j lyára az NB Il-es osztályozó: mérkőzésen. BIRKÓZÁS: A Kinizsi ifi-csapata vasár-; nap a Miskey emlékverseny