Pest Megyei Hirlap, 1963. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1963-09-08 / 210. szám
Őszibarack-történet Amikor az edző meg* látta a Győri úti TF pólyára. hogy egyik sportolója a cserepadon, mérkőzés közben őszibarackot majszol, azonnal kipa- rancsolta szájából, hisz Cz őszibarack nem frissítő gyümölcs. No meg azért is, mert az ősziba* rackos kislánynak épp fel kellett váltania egyik társát a játéktéren. A gyümölcs gazdát cserélt. Igaz, először a pádon maradó Váci Forte lányok kérték, de az edző jobbnak látta, ha elkobozza. Kezében a megkezdett gyümölccsel egy pillanatig töprengett: eldobja-e? Aztán döntött, ö maga ■fogyasztotta el a marodé* kot — reitter —< SIKERES VOLT A sportnapok mérlege - 15 473 nyári spartakiádos A moszkvai Himki-tavon ünnepélyes keretek között megkezdődött a tizedik női evezős Rurópa-bajnokság. Az első versenynapon az egy- és a négypárevezös egységek elő- lutamait bonyolították le. A ma- gyarok közül Mózer Erzsébet az egypárevezős számban a tavalyi Európa-bainok csehszlovák Post- lova mögött második helyen végzett és ugyancsak második lett a magyar négypárevezös is a második futamban, a Szovjetunió mögött. A magyar versenyzők reményfutamban küzdenek a továbbjutásért, mivel az előfutamokból csak az első helyezettek kerültek a döntőbe. A Népstadion 10- születésnapján. augusztus 20-án rendezett „Erő, szépség, öröm” tomaünnepély, s a többi fővárosi esemény méltóan szolgálta az idén első ízben kiírt országos sportnapok sikerét. De a megyei műsorral is elégedettek lehetünk, s sportnapok jó „propagandistái” voltak a testnevelésnek, gazdag sportélményt nyújtottak. Igaz, a szervezéssel kicsit késlekedtek a járások, községek, de később pótolták a lemaradást, s így minden városba, s szinte valamennyi faluba jutott az országos sportnapok fényéből. A megye többek között a vízilabda Dunakanyar Kupa tornát rendezte, amelynek különösen az első fordulója aratott szép sikert. Ebben a Csepel Autó kivételével, „idegen” csapatok szerepeltek, s kívülük még sok fővárosi, vidéki egyesület látogatott megyénkbe a sportnapok keretében. Nógrádveröcén és Galgahé- vizen a Ferencváros NB I-es férfi kézilabda-csapata szereAz Universiade utolsó előtti versenynapja Porto Alegrében befejezéshez közeledik a világ legjobb főiskolás sportolóinak hagyományos seregszemléje, az Universiade. A legnagyobb versenyek pillanatnyilag az atlétikában zajlanak és a legtöbb elsőséget a szovjet sportolók szerzik. Az utolsó előtti versenynapon eléggé csapadékos volt az idő, a pályák feláztak, s így rontottak valamit a verseny színvonalán. Az érdeklődés azonban továbbra is igen nagy volt, 20 000-eni ültek a lelátókon. A magyar versenyzők ez alkalommal csak helyezéseket szereztek: Diszkosz, női: 1. T. Press (szovjet) 55,90, 2. Kontsek (magyar) 50,92, 3. Bognár (magyar) 49,73. Gerely, férfi: 1. Luszisz (szovjet) 79,77, 2. Salomon (nyugatnémet) 77,78, 3. Kulcsár (magyar) 77,62. Befejeződtek a kardcsapatverseny küzdelmei is. A döntőben a magyar főiskolás válogatott a Szovjetunióval mérkőzött és 8:8 arányú döntetlen eredményt ért el. Az Aranyérmet jobb találataránnyal a magyarok szerezték meg. Harmadik Olasz, ország. Az Universiade hivatalos értesítője szerint Magyarország kérte az 1965. évi főiskolai világfbajniolkség rendezését, a másik jelentkező Portugália. Kérte felvételét a nemzetközi egyetemi sportszövetségbe Chile, Uruguay, Venezuela és a Dominikai Köztársaság. Hamarosan döntenek kérésükről. Mélyfúró Berendezések Gyára (Budapest, X., Fertő u. 8.) lakatos, portálmaró. esztergályos szakmunkásokat azonnali belépésre felvesz. ______ S ürgősen eladó 309 n- öles gyümölcsös, két helyiségből álló ház és ól. Törökbálint, Já- szay Mari u. 24.______ É pítőipari segédmunkásokat és tetőfedőket azonnali belépésre alkalmaz (Bp-től 30 km-es körzetből). Házkezelési Igazgatóság Újpesten. Jelentkezés: Budapest, IV., Bajcsy Zs. út 14. Tanácsháza. Borfejtőgép gumikkal, boroshordók 5—10 hl, kúptárcsás szőlődaráló eladók. Vasárnap Kispest, Hunyadi utca 47. szám. ____________ J ó állapotban levő 1100-as Skoda olcsón eladó. Érdeklődni 6 után, Cegléd, Somogyi Béla utca 29. Osváth. Moszkvics 407-es, új eladó Megtekinthető vasárnap. Cegléd, Achim András utca 28 alatt.________________ Hálószoba bútor kitűnő állapotban eladó. Bp.. Vm., Baross u. 87/a. Fonyó. frei efon: 141—731 tsz mérlegképes J-.önyvelőnő több éves gyakorlattal elhelyez- redne. Lakás szüksé- |es. ..Lehetőleg termelőszövetkezetbe íi 497” leiigére Bp Felszabadulás téri hirdetőbe. Skoda-Super eladó, Pilisi Dózsa György 31.___________________ Felveszünk 18 éven felüli női és férfi dolgozókat konzervipari szezonmunkára Vidéki dolgozóknál tanácsi igazolás szükséges. Üzemi étkeztetést biztosítunk, munkásszállás nincs. Jelentkezés szerződés céljából: DUNA KONZERVGYÁR, Bp.. X.. Gém u. 4. Hétköznap 8—15 óráig. szombaton 12 óráig. ÉM Szentendrei Betonárugvár azonnali felvételre keres férfi segédmunkásokat és szállítómunkásokat Modern munkás- szállás és üzemi étkezés van. Jelentkezni lehet a vállalat munkaücyl osztályán Szentendre. Dózsa György út 34. SZ. alatt. Feles kaszálásra sar- lúszéna. harmados kr-z-u-ssra lucerna kiadó. Monor. Fö'dváry- tanya, Sertéstelep. Szentendrei Kéziszerszámgyár segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezés: Szentendre- Izbég, Lenin út 144. Telefon: 219.__________ A Gödöllői Agrártudományi Egyetem vezetősége gépészmérnöki, vagy gépésztechnikusi, építészmérnöki és építésztechnikusi, jogi vagy közgazdaságtudományi képesítésű főelőadói állásra hirdet felvételt. Illetmény a 170/1960. /M. K. 19/A. sz. utasításban meghatározott kulcsszám szerint. Budapesti lakosnak autóbuszunkon helyet biztosítunk. Lakást biztosítani nem tudunk. A pályázatot részletes életrajz becsatolása mellett Gödöllőn az egyetem beruházási és műszaki osztálya vezetőjénél kell benyújtani. A Nagykörös! Konzervgyár pályázatot hirdet függetlenített kultúrvezetői állás betöltésére. Előfeltétel középiskolai érettségi és kultúrvonalon szerzett tapasztalat. Jelentkezés a gyár sze- mélvzetl osztályán. Töltőképes boroshordók 700 litertől lefelé, ászokfák eladók. Cegléd. Alkotmány utca 17. Kossuth Tsz pincéje^ ______________________ A Klstarcsai Vegyes Ktsz azonnali felvételre keres szövetkezeti tagnak kozmetikus és üveges szakmunkást. Jelentkezés Kistarcsa. Hunyadi u. 5 Moszkvics 407 kitűnő állaootban eladó. Mcrcckt-tb-tő: dr Fnltihelyi, Nagykáta. Telefon: 76, pelt. Galgahévizen ezenkívül a Fradi labdarúgó tartalék- gárdája is bemutatkozott A szobi járásba a Bp. II. kerület sportolói is kilátogattak- Cegléden nagy sikert aratott a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely az Építőkkel vette fel a küzdelmet. Járások közötti találkozókra is sor került, így az aszódi és monori járás labdarúgói mérkőztek egymással. visszavágós alapon Nagykőrösön megyei kosár- labda-villámtornát rendeztek, Gödöllőn pedig a sportnapok hivatalos megnyitójának napján, augusztus 11-én tartották a vasas-üzemek sikeres sport- találkozóját. Legtöbb helyen labdarúgás és kézilabda szerepelt elsősorban műsoron, de emellett más sportágakat is műsorba iktattak. Jól sikerült Vácott a kispályás labdarúgó-torna, Ócsán most bonyolítottak le először úszóversenyt és még máshe- lyütt is felhasználták a sportnapokat új sportágak meg- kedveltetésére, meghonosítására. Sorolhatnánk még a különböző eseményeket. Az összkép a sportnapok kedvező mérlegét mutatja. Az események egyben sok hasznos tapasztalattal szolgáltak a négy év múlva következő második országos sportnapokra: A sportnapok keretében bonyolították le a fővárosban a 12. falusi spartakiád országos döntőjét, amely mint ismeretes, megyénk hatalmas sikerét hozta, húsz szám közül tízben az élen végeztek sportolóink. Saiga Lajos, a PTST főelőadója, a PTST legutóbbi elnökségi ülésén röviden visszapillantott a spartakiád eseményeire. A hagyományos verseny- sorozat 1962/63. évi kiírása sok újítást tartalmazott az előző évekkel szemben. A részvevők Indulásánál sok könnyítést alkalmaztak. így szerepelhettek a nem iskolájuk székhelyén lakó diákok, valamint a szakszervezeti sportolók is. Fő követelmény volt, hogy csak községi lalkceok indulhattak. Az újítás a színvonal-emelkedést szolgálta, ez megmutatkozott az eredményekben, elsősorban atlétikában. A téli spartakiád a késői kiírás miatt csak késve kezdődhetett el, ezenkívül a nagy hideg s a fűtőanyaghiány akadályozta a versenyek lebonyolítását. A községi viadalokon összesen 11 741 soar- takiádos — köztük 9923 férfi, s 1818 nő — vetélkedett. A nyári versenysorozat rajtját is gátolta a hosszú, szigorú tél. Ennek ellenére késve is, de nagy sikerrel rendezték meg a községi versenyeket, 11 878 férfi, 3595 nő, ösz- szesen tehát 15 473-an vettek részt a különböző sportágak versenyein. Az új kiírás alapján a versenyzőknek a helyi alapfokú viadal után több alkalommal részt kellett venniük a körzeti versenyeken, s így a spartakiád a korábbival ellentétben, többszöri folyamatos sportolást biztosított. A járási döntök után először a tekézőknél avattak megyei győztest, majd Dunakeszin tartották az atlétika, kerékpár, kézilabda, röplabda és torna döntőit. Később került sor a kísér- letképppen nálunk bevezetett kispályás labdarúgás döntőjére. Ez a kezdeményezés nem hozta meg a várt eredményt, zavarta a járási és területi labdarúgó-bajnokságot úgyhogy ennek kiírását a megye a jövőben nem javasolja. A spartakiád további állomása volt a kézilabda és röplabda országos selejtező, amelynek egyik csoportjának küzdelmeit megyénk rendezte meg. A kézilabdázók Vácott, a röplabdázók Gödöllőn mérkőztek. A viadal lebonyolításával az MTST és a részvevő hat vendégmegye egyaránt elégedett volt: Az országos döntőn megyénket 56 sportoló képviselte, s a tíz aranyérem mellett fegyelmezettségükkel, kitűnő kollektív szellemükkel is jelesre vizsgáztak spartakiádosaink. Mindent egybevéve, a 12. falusi spartakiád tömegességben és eredményekben egyaránt rendkívül sikeres voJt. A PTST véleménye az, hogy bár a jelen kiírás igen kedvező a színvonal-emelkedés szempontjából, de a verseny- sorozat falusi” spartakiád megjelölése, a kevés, igazán falusi induló miatt vitatható, ezt túlhaladta az idő. R. L. Vezetőségválasztó közgyűlések a gödöllői járásban A gödöllői járásban ma három helyen tartanak sportköri vezetőség- és küldöttvé- lasztó közgyűlést. Mogyoródon és Isaszegen reggel 9 órakor kezdődik az összejövetel, Vács zen tlászlón pedig 11 órakor. Reitő nyerte a női tör. Geuter (nyugatnémet) pedig a férfi tőr Balaton bajnokságot Siófokon. Szélmalom a vitrinben Hc árom évvel ezelőtt irtunk először Keszthelyi Gáborról, a Bp. Dózsa lovasversenyzőjéről, aki édesanyjáról és bátyjával ma is Gödöllőn lakik, az egyetemi lakótelepen. Keszthelyi Gábort, a rákosligeti gimnázium tanulóját nemcsak a gödöllőiek ismerik. neve már bejárta a világsajtót is. Járt Lennvelország- ban. Angimban, s legutóbb Rotterdamban az Eu- rópa-hajnot-sáaon a tartat éklrnytk V(yr'i'''r''"”b<?v ifi•»'- sáftj hőínoV Te+t. Künnc vamrpt fiainak vetélkedéséből került ki győztesen. A gödöllői Keszthelyi lakás vitrinjében már több mint száz díjszalag, s egyéb tárgyjutalom hirdeti Gábor sikereit. Most ezek közé a rotterdami győzelemért kavott kis ezüst szélmalom került, lay már senki sem mondhatja, hogy Gödöllőn nincsen szélmalom ... Keszthelyi Gábor híres arról, hogy a rajtnál mindig pontosan menjelenik, most azonban az őszi tanév rajtjánál nem jelent meg a rákosligeti gimnáziumban. No nem feledékeny- ségböl, hanem engedéllyel, mivel tanulmányi szabadságot kavott, hogy részt vehessen a nwnyar lo- vasbainnkságon. Tanárai nyugodt szívvel. enged ”- Ivezték az év eleji hiánurást”. migípj tiirJójJc bonrt ^óbor fláál?' TTlin* ■™>*vc1Sá mr>ft is hebn-re a lemaradást. Csiba József Labdarúgó szombat délután MEGYEI BAJNOKSÁG Albertirsa—Váci Vasutas 2:1 (1:1) Vác, 200 néző. V: Bende. Változatos támadásokkal indult a játék s az 5. percben a váci Liphardt 25 méterről hatalmas gólt lőtt. Nem sokáig örülhettek a vezetésnek a hazaiak, kezdés után a vendégek jobbszélsője elfutott és kiegyenlített. Ezután mérséklődött az iram, a játék színvonala is igen alacsony lett. különösen a váci támadósor játszott igen gyengén. A vendégek az utolsó félórában átvették a játék irányítását és végül is megérdemelten győztek. G: Lehoczki, Kukucska, ill. Liphardt. Jó: Barcza, Kukucska, Szuda, ill. Liphardt, Mód. Pál János NB I Két mérkőzést játszottak le szombaton délután. Az egyikre a Hungária úton, a másikra pedig az Üllői úton került sor. MTK—Tatabánya 4:0 (1:0). Hungária út, 5000 néző, V: Müncz. Az első esemény egy jólsikerült MTK támadás volt, de Laczkó lövését a tatabányai kapus védte. A 3. percben Készéi gyomron rúgta Csernait, aki 2 perces ápolásra szorult. A 7. perc meghozta az MTK vezető gólját: Nagy beadását Sándor visszafejelte Laczkó elé, a csatár lekezelte a labdát és 18 méterről a jobb felső sarokba vágta (1:0). Félóra elteltével esett az iram és a játék színvonala is sok kívánnivalót hagyott maga után. A második félidő 54. perce meghozta az MTK második gólját: Kovács III az üresen hagyott Bödör elé tálalt, aki 18 méterről félmagasan a hálóba bombázott (2:0). A gól után Lahos és Menczel helyet cserélt, de a Tatabányán ez sem segített, továbbra is az MTK volt a többet kezdeményező. A 62. percben jobboldali támadás végén Sándor remek labdával ugratta ki Laczkót, aki éles szögből: mintegy hét méterről a kifutó kapus mellett volt eredményes (3:0). A tatabányai támadásokat könnyen rombolta a hazai védelem. A 88. percben az MTK beállította a végeredményt: Készéi vitte fel a labdát, a tatabányai védők nem támadták és a jobbhátvéd 20 méterről nagy gólt lőtt a bal felső sarokba (4:0). Mindkét félidőben a lendületesen játszó és sok helyzetet teremtő MTK még ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet. A Tatabánya végig széteső volt. Jók: Jenei, Nagyi Bánkúti, Laczkó, HL Juhos, Menczel, Csernai.. Ferencváros—Csepel 4:0 (1:0) Üllői út, 30 000 néző, Vj Emsberger. Meglehetősen gyenge játékkal kezdődött a mérkőzés. Többet támadott a Ferencváros. Elég alacsony színvonalú volt a küzdelem, egészen a 28. percig, amikor megszületet a zöldfehérek vezető gólja; Szünet után a Ferencváros fokozta az iramot. Az eddig hátravonultan játsszó Galambos előrehúzódott és ez óriási fölényt eredményezett a zöldfehéreknek. Az 58. percben Rákosi szögletét Fenyvesi dr. fejjel értékesítette (2:0). Egy perccel később mintaszerű támadás végén Albert lefejelte a labdát Rákosi elé, aki nem hibázott (3:0). A Ferencváros mérsékelte az iramot, de még így is fölényben volt. A 70. percben érte el utolsó gólját a Ferencváros 4:0. G: Fenyvesi dr., Rákosi (2-2). November 24-én: Váci Kötött—Ceglédi VSE Az asztalitenisz férfi NB // Cárdos- csoportjának őszi sorsolása I. forduló, szeptember 8: Lőrinci Hengermű—Magyar Posztó, Váci Kötött—Debreceni Vörös Meteor. Ceglédi Vasutas—Magyar Adócső, Bp. Művész—Bd. Aknamélyítő Bányász. Diósgyőri Vasas—Kőbányai Textil. Bd. Lakkfestékgyár—Ózdi Koihász. II. forduló, szeptember 15: Művész—M. Posztó. Diósgyőr—Cegléd. Lakkfesték—Vác, Ózd—L. Hengermű, K. Textil—Debrecen, Aknamélyítő—Adócső. III. forduló, szeptember 22: Ózd—Diósgyőr. K. Textil—Művész. Aknamélyítő—Cegléd. Adócső— Vác. Debrecen—L. Hengermű. M. Posztó—Lakkfesték. IV. forduló, szeptember 29: L. Hengermű—Adócső, Vác—Akna- mélyítő. Cegléd—K. Textil, Művész—Ózd. Diósgyőr—Lakkfesték, M. Posztó—Debrecen. V. forduló, október 13: Diósgyőr—M. Posztó. Lakkfesték—Művész. Ózd—Cegléd. K. Textil—Vác, Aknamélyítő—L. Hengermű. Adócső—Debrecen. VI. forduló, október 20: L. Hengermű—K. Textil. Vác—Ózd, Cegléd—Lakkfesték. Művész—Diósgyőr. Debrecen—Aknamélyítő. M. Posztó—Adócső. VH. forduló, október 27: Cegléd—M. Posztó. Művész—Vác. Diósgyőr—L. Hengermű, Lakkfesték—Debrecen. Ózd—Adócső. K. Textil—Akn a mély í t ő. VIII. forduló, november 3: Vác— M. Posztó, Cegléd—L. Hengermű, Művész—Debrecen. Diósgyőr— Adócső. Lakkfesték—Aknamélyítő. Ózd—K. Textil. IX. forduló, november 17: L. Hengermű—Lakkfesték. Vác—Diósgyőr. Cegléd—Művész, Adócső— K. Textil. Debrecen—Ózd. M. Posztó—Akn amélyítő. X. forduló, november 24: T, Hengermű—Művész, Vác—Cegléd, Aknamélyítő—Ózd. Adócső—LakkM. festék. Debrecen—Diósgyőr. Posztó—K. Textil. XI. forduló, december 15: L. Hengermű—Vác, K. Textü—Lakkfesték. Aknamélyítő—Diósgyőr,; Adócső—Művész, Debrecen—Cegr léd. M. Posztó—ózd. Ez lesz ma a labdarúgó NB l-ben Komló—U. Dózsa (Komló, 15.30) . Dorog—Vasas (Dorog, 15.30) , Győr—Debrecen (Győr, 15.30) , Szeged—Diósgyőr (Szeged, 15.30), Bp. Honvéd-« Pécs (Kispest, 15.30). PEST MEGYEI HÍRLAP A Macvar Szocialista Munkásoárt Pest meevei Bizottsága és a meevei tanács la Dia. Főszerkesztő Bácskai László Kiadla a HírlaDkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollánv Ferenc Szerkesztőséé és kiadóhivatal: BudaDest. vrn.. Blaha Lulza tér S. Eeész naD hívható kőzoonti telefon: 343—100. 142—22# GéDirószoba /hívható 20 óráié): 140—447 — BelDolitikai és soort* rovat: 140—449 — iDari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—250 Előállítja Szikra LaDnyomda BudaDest Index: 25 064 Terleszti a Maevar Posta. Előfizethető a helvi oosta- hlvataioknál és kézbesítőknél Előfizetést dí1 i hőnaDra 11 fortrti CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Boroshordók nagyobb mennyiségben, szőlőprések eladók Cegléd. Iskola utca 4. alnlt. Bontásból ajtó. gerenda, szarufa, léc. plafon. és padlódeszka eladó. Vécsei utca 20 alatt. __________________ K ifogástalan állapotban levő fekete Pannónia eladó. Cegléd. Knlcő őt 55 Eladó 1200 n-öl szőlő épülettel, magánterületen. közel a városhoz, öregszőlőben, terméssel együtt is lehet Érdeklődni lehet Cegléd. Bocskay Út 5. Neo-Perpétum-kályhát vennék. Zentai, Cegléd. Sarló utca 2. Eladó 1200 n-öl szőlő épülettel magánterületen. közel a városhoz, öregszőlőben, terméssel együtt is lehet. Érdeklődni lehet Cegléd. Bocskay út 5 Építőipari szakmunkásokat és segédmunkásokat azonnal felveszünk a dolgozó kívánsága szerint állandó munkára. vagv meghatározott időre Szállást és ebédet térítés ellenében biztosítunk Tanácsi igazolás szükséges ÉM Bács- mppvfi Állami Építőipari Vállalat. Kecskeméti Klapka u. 34. Jó állapotban levő 320 literes hordó eladó. IX. kér., Lajos utca 8. szám. Hordó 647 literes eladó. Wesselényi köz 4 szám alatt. Kálmáni erdő mellett Németh Sándor-féle tanya beköltözhetően eladó. Érdeklődni ugvonott. Eladó 4(0 n-öl szőll fi—„ Tö’ö'-on. Erdek> lődés Széchenyi út I, szám. 250-c' Simeon motor* kerékpár igényesnél eladó. Cpglrd Nagj cnt,-.» =; c7árn. n ház e'J adó. VII.. Béla utci 4. szám alatt.