Pest Megyei Hirlap, 1963. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-12 / 213. szám

1963. SZEPTEMBER 13, CSÜTÖRTÖK UEcrtt '&CMm Vita a gépipar helyzetéről Vácott Nagyaktíva-értekezlet a Híradástechnikai Anyagok Gyárában A múlt év júniusában a párt Központi Bizottsága foglalkozott a gépipar hely­zetével és a vizsgálatok alapján határozatokat ho­zott. Megyénkben elsők kö­zött a váci Híradástechni­kai Anyagok Gyárában vizsgálták meg, hogy a ha­tározatból mit tudtak meg­valósítani. Negyvenoldalas jelentés készült e témakörről, amelyet az érdekeltek előtt ismertettek. Nyilas Sándor igazgató be­számolójából ezt tudtuk meg: féléves tervüket a hosszú tél okozta nehézsé­gek ellenére 105,6 száza­lékra teljesítették. Az ön­költséget fél százalékkal csökkentették, kevesebb volt a selejt is. 1957 ója óriási a fejlődés, most azonban megtorpanásra lehet számí­tani. A vállalat nemhogy egy évre, de hónapokra sem látja előre termelési jel­adatait. Ez a bizonytalanság részben a vállalaton kívül álló Oltókból ered. Az élet- rehívott Készletező Vállalat nem oldja meg elég jól feladatát. A határozat megjelenése óta tizenöt esetben tár­gyaltak termelési, vagy az­zal szorosan összefüggő problémákról. A pártszervezet fontos feladata a következő időszakban is a terme­lés irányítása és ellen­őrzése, amelyben szá­mítanak minden dol­gozó segítségére. Tizennégy hozzászólás hang­zott el az igazgató beszá­molója után. Szabó Miklós, a ferritosztály vezetője el­mondta, hogy a tervbe vett százezer pár fazékmag le­gyártását megkezdik, s ezen­! Októberben mutatja be a televízió a Honfoglalást Október 15-én, 17-én és 20- án mutatja be a Magyar Te­levízió első folytatásos nagy játékfilmjét, a Honfoglalást. A televíziós film forgatóköny­vét Illés Béla azonos cimű re­gényéből Thurzó Gábor írta. A 180 perces film megtör­tént eseményeket mutat be. Az 1944. októberében játszó­dó történet „főszereplőiét”, Dálnoki Miklós Béla vezérez­redest Páger Antal alakítja. A film belső felvételei a Bu­dapest Filmstúdió műter­meiben készültek. (MTI) 3 Szüleit is meglopta — lakat alá került Szira Ferenc 27 éves vác- szentlászlói segédmunkás az évek hosszú során át semmibe vette apai kötelességeit. Esze ágában sem volt gyermekei­nek felnevelését anyagilag tá­mogatni. Hiába ítélte meg a bíróság az elhagyott anyának a gyermektartásdíjat, a fele­lőtlen apa inkább önkényesen otthagyta munkahelyét, csak­hogy a pénzt le ne vonhassák tőle. De nemcsak gyermekeivel, hanem a szüleivel szemben is erkölcstelenül viselkedett. A múlt héten álkulccsal be­hatolt szülei lakásába, s on­nan — azok távollétében — több mint kétezer forint ér­tékű ruhaneműt ellopott. Szü­lei úgy gondolták, hogy még ha a saját fiúkról van is szó, ezt nem hagyhatják ennyiben. Feljelentést tettek a rendőrsé­gen. A rendőrség a szülői és gyermeki kötelességeiről eny- nyire megfeledkező ember el­len országos körözést adott ki. Szira rövidesen kézre került, s kiderült, hogy más bűncse­lekmény is szárad a lelkén. Nevezetesen: meghamisította személyi igazolványát, nyilván azért, hogy eltűnhessen az is­meretlenség homályában. Szirát előzetes letartóztatás­ba helyezték. mm nap 1963. szeptember 12., csü­törtök, Guidó napja. A nap kél: 5.16 órakor, nyugszik: 18.04 órakor. A hold kél: —, nyugszik: 15.15 órakor. Várható időjárás: Kevés felhő, eső nem valószínű. Kissé megélénkülő délkeleti, déli szél. A nappali felmele­gedés kissé fokozódik. — Nyolcvanéves fennállá­sát ünnepli az ősszel az Or­szágos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ. Ez alatt száz kötetről kétszáz­ezer kötetre nőtt a könyvtár könyvállománya. A rádió és a televízió mai műsora KPSSUTH-KADIÖ 8.10: Operarészletek. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: A gyermekrá­dió műsora. 10.10: Albert István népi zenekara játszik. 10.30: Na­pirenden. 10.35: Zenekari muzsika. 11.32: Látogatás a keszthelyi Ba- laton-múzeumban (isni.l 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Félek — nem félek. 13.10: Zenés országjá­rás a falurádió mikrofonjával. 14.10: Könnyű dallamok. 14.35: Fiatalok stúdiója, őszi meditáció. 15.00: Liszt-művek. 16.10: Ope­rettrészletek. 16.50: Bolgár zenei hét. 17.05: Tudományos híradó. 17.20: Fred Frohberg énekel. 18.15: Kégi magyar dalok és táncok. 18.39: Hangszerszólók. 18.49: Giu­seppe Verdi, 1813—1963. Don Car­los. Négyfelvonásos opera. 22.15: Mai szemmel. 22.25: Az operaköz­vetítés folytatása. 22-50: Ady End­re versei. 23.00: Tánczene. 0.10: Éji zene. PETÖFI-RADIÖ 14.00: Tánczene. 14.25: Operarész- letek. 15.05: Két Miirk-i rapszódia. 15.20: Könnyűzenei híradó. 16.10: A gyermekrádió műsora. 16.25: Az ifjúsági rádió műsora. 16.50: A külföldi sajtó hasábjairól. 17.05: Szabó Ferenc: Concerto. 17.30: A vadkörte. Gennagyij Bircsenko el­beszélése. 17.50: Schubert: A szép molnárlány című dalciklusát is­merteti Szöllősy András, ül. rész. 18.36: Könnyűzene. 19.05: Járóka Sándor népi zenekara játszik. 19.35: Sirgyalázók. William Faulk­ner regényének ismertetése. 19.55: Hangverseny a stúdióban. 20.25: A sejt láthatatlan gyomra. 20.37: Előszóval — muzsikjával. URH 18.30: Hírek. 18.40: Kamarazene. 19.20: Aporliget. 1963. 19.40: Tánc­zene. 20.25: A 79-es sofőr. Rádió­dráma. 21.24: Zenekari muzsika. 22.30: Hírek. TELEVÍZIÓ 17.45: Hírek. 17.55: A nagyhatal­mú sündisznócska. Bábjáték (ism.). 18.35: Budapest — 1999. 19.05: Te­lesport. 19.30: Tv-hiradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: Mai vendegünk: Hont János föld­művelésügyi miniszterhelyettes. 20.10: A jövő hét műsora. 20.20: Férjem, a csodálatos. Magyartü beszélő francia filmvígjáték. 21.50: Szülők, nevelők egymásközt. Ho­gyan segítsünk a tanulásban? Ir­ta: dr. Tímár István pedagógus. 22.10: Hírek. Tv-híradó (ism.). 22.35: Súlyemelő világ- és Európa- bajnokság. Félnehézsúly. Közvetí­tés Stockholmból. Riporter: Sző- nyl János. — Pest megye vezet az or­szág valamennyi megyéje előtt a népesség tényleges szaporodásában. A Statiszti­kai Hivatal jelentése szerint 1949. és 1963. között össze­sen 132 ezer főve] nőtt a la­kosság száma. A nagyarányú szaporodást azonban nem a születések szántának emel­kedése okozta, hanem első­sorban a főváros vonzási öve­zetében levő községekbe tör­tént bevándorlás az ország minden részéből. — Férfiből így lesz, — menyasszony. Gibraltárban házasságot kötött April Ashley kisasszony és Arthur Corbett, egy angol lord fia és örököse. A házasság szenzá­ciója, hogy a hölgyet három évvel ezelőtt Georges Jame- sonnak hívták és a tengeré­szeinél teljesített szolgálatot. Egy casablancai klinikán 1960-ban végrehajtott mű­tétsorozat varázsolta nővé. Ekkor vette fel új nevét, s foglalkozást is változtatott: divatmodellnak csapott fel Londonban. — Másodszor borult vi­rágba egy orgonabokor a vá­ci posta kertjében. Az idő­sebbek tapasztalata szerint ez a hosszú és enyhe ősz elő­jele: — Harminc eleven kis kí­gyót hozott világra az Állat- kertben a vízi csörgőkígyó. Szeptember közepén egyéb­ként biológiai könyv- és képkiállítás nyílik az Állat­kertben. — A Nagykőrösi Konzerv­gyárban tett látogatást az albertirsai Dimitrov Tsz ker­tészetének harmincöt dolgo­zója. A látogatók beszélge­tést folytattak a konzervipa­ri zöldségtermesztésről és megtekintették az üzemré­szek munkáját. — Lakásában érte a vil­lámcsapás és halálra sújtotta Füle László ötvenhárom éves nyársapáti lakost. A villám a vasárnap esti vihar alatt, a rádióantenna drót­ján keresztül jutott be a la­kóházba. — Újító kiállítást rendez a Városligetben a nemzetkö­zi vásár nehézipari kiállító­csarnokában szeptember 16- tól 26-iig a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezete. A kiállítás reggel 9 árától este 20 óráig tekinthető meg. — Móricz Zsigmond: Forró mezők című regényét díszes köntösben, gazdagon illuszt­rálva jelentették meg Moszk­vában. A kötetet Kun Agnes fordította. — Félmilliárd állatfajt tart számon jelenleg a tudo­mány. A halak osztályához mintegy huszonötezer faj, a kétéltűekhez több mint ezer- hétszáz, a hüllőkhöz ötezer, a madarakhoz tízezer, az em­lősök osztályához hatezer ál­latfaj tartozik. A rovarok változatossága még nagyobb: összesen 750 ezer fajt tarta­nak nyilván. — A Pest megyei Petőfi Színpad szeptember 12-én, csütörtökön este 8 órakor Érden a Gül Baba című ope­rettet adja elő. — A jászkarajenői Lenin Tsz 150 mázsa fehér papri­kát szállít a konzervgyárak­nak. Ez a mennyiség a szer­ződésben lekötött zöldpapri­kán felül kerül átadásra. — Másfél percenként el­lopnak egy autót az USA- ban. A rendőrség egyik ve­zetője azt is kijelentette, hogy óránként történik egy gyilkosság, félóránként nemi bűntény, hatpercenként fegy­veres gengsztertámadás és minden percre egy lopás esik. HÉTFŐ, SZEPTEMBER 1«. Kossuth rádió: 8.10: Tánc­zene. 9.00: Lányok, asszo­nyok .. . 9.30: Zenekari mu­zsika. 10.10: Itthon vagy-e, hidas mester? Az óvodások műsora. 10.30: Operettdalok és kettősök. 11.05: Magá­nyos aranyműves. Versek. 11.20: Mozart: g-moll zongo­ranégyes. 11.52: Nyitott bo­rítékban. Jegyzet. 12.10: Mindenki kedvére! 14.10: Heti zenés kalendárium. 15.05: Válaszolunk hallga­tóinknak. 15.20: Fúvószene. 15.40: Rozsdatemető. Folyta­tásos regény. I. 16.10: Vi­valdi: Fuvola verseny. 16.30: Üttörőhíradó. 16.50: Tánc­zene. 18.15: Carmen. Rész­letek Bizet operájából. 19.05: A házasság ábécéje. 19.25: Az Állami Népi Együttes műsorából. 20.25: Az éjszakai portás. Dráma. 21.30: Könnyű dalok, híres énekesek előadásában. 22.15: Sporthíradó. 22.30: Zenekari muzsika. 23.40: Magyar nó­ták, csárdások. Petőfi rádió: 14.00: Ko­dály: Mátrai képek. 14.25: Népdalok, csárdások. 15.05: Zenekari muzsika. 16.10: A kutya. Elbeszélés. 16.30: •Könnyűzene. 16.50: A világ minden tájáról. 17.05: Hän­del Itáliában. Előadás. 17.50: Régi gondolkodás — új vi­lággazdaság. 18.00: Könnyű­zene. 18.40: Hollandiai le­vét. 19.05; Felhők felett. Sze’ptemberi változatok. 19.41: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 19.55; Édes anyanyelvűnk. 20.00: Sólymos Péter hangverse­nye. 20.25: Részletek Kün- necke Dadv Hamilton cimű operettjéből. 21.05: Szovjet népek zenéjéből. 21.30: Des­cartes istene. 21.50: Rose Bampton és Fernando Co- rena énekel. 22.27: Vörös­marty Mihály verseiből. 22.30: Óta Cermák orgonái. KEDD, SZEPTEMBER 17. Kossuth rádió: 8.10: Napi­renden. 8.15: Operettrészle- tek. 9.00: Üttörőhíradó. 9.40: Mezei csokor. 10.10: Opera­részletek. 10.53: Köszönöm, élek! Riportdráma. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Tör­vénykönyv. 13.15: Zeneka­ri muzsika. 14.40: üj mű­vével jelentkezik Áprily Lajos. 15.00: Könnyűzene magyar szerzők műveiből. 16.10: Vass Lajos: Az esz­tendő. Kantáta. 16.36: Ré- musz bácsi meséje. 16.50: Dalok. 17.16: Zenés séta Békéscsabán. 18.15: Mozart: A-dúr hegedűverseny. 18.45: Munkásklub. 19.00: A Man- tovani-zenekar . játszik. 19.25; A Szabó család. 20.25: Fjodor Saljapin énekel. 20.45: Könnyűzenei híradó. 21.35: A csavargókirály. Filmoperett. 22.15: Mai szemmel . . . 22.25: Kamara­zene. 23.15: Miért szép? Tóth Árpád Körúti hajnal című verséről. 23.30: Ope­rettrészletek. Petőfi rádió: 14.00: A nem­zetközi munkásmozgalom dalaiból. 14.25: Népi zene. 15.05: Két variáció zongorá­ra. 15.43: Az ókor szak­emberei. Előadás. 15.58: Táncmelódiák. 17.05: Idősze­rű nemzetközi kérdések. 17.15: Ránki György: Pomú- dé király új ruhája. 17.45: A riporter jegyzetfüzetéből. 17.55: Fúvószene. 18.15: Is­ten cimborája. Elbeszélés- 18.42: A dzsessz kedvelői­nek. 19.05; Közvetítés a pé­csi Nemzeti Színházból. 20.10: Népi zene. 20.45: A Magyar Rádió és Televízió Énekkarának műsorából. 21.05: A kőszívű ember fiai. Rádiójáték. 22.13. Szórakoz­tató szimfonikus zene. SZERDA, SZEPTEMBER 18. Kossuth rádió: 8.10: Könnyűzene nyugdíjasok­nak. 8.59: Reggelre szól a harang. Regényismertetés. 9.30: Schubert: B-dúr vo­nósnégyes. 10.10; A szél. Magyar költők gyermekver­sei. 10.20: Jindrich: 5 cho- dák dal. 10.30: Lukács Jó­zsef népi zenekara játszik. 11.00: Napirenden. 11.05: Szá­zadunk kórusműveiből. 11.25: A Szabó család. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15: Hovanscsina. Részle­tek Musszorgszkij operájá­ból. 14.10: Délutáni frissí­tő. 15.05: Zenekari muzsika. 15.40; Rozsdatemető. Foly­tatásos regény. II. rész. 16.10: Tánczene. 17.05: Hori­zont. Gazdasági híradó. 17-25: Az álarcosbál. Rész­letek Verdi operájából. 18.13: Rácz Aladár cimbal- mozik. 18.35: Százados szen­zációk. 19.05: Gül Baba. Részletek Huszka Jenő dal­játékából. 20.25: Népdalest. 21.05: Üj versek. Dutka Ákos: Miska, vén kutyám. 21.20: Szimfonikus zene. 23.03: Könnyűzene. 0.10: Éji zene. Petőfi rádió: 14.00: Köny- nyűzene. 14.25: Wagner: Lohengrin. Ortrud és Telra- mund kettőse. 14.40: Nem boszorkányság, technika! 15.05: Nótacsokor. 15.40: Ka­marazene. 16.25: Lírai ön­életrajz. Versek. 16.35: Saint-Saens: g-moll zongo­raverseny. 17.05: Fúvószene táncritmusban. 17.25: Orvosi tanácsok. 17.30: Verbunko­sok, csárdások. 17.45: Ma­gyarországi útiképek. Ri­portsorozat. 18.00: A Román Rádió Esztrádzenekara ját­szik. 18.25: Hirdetőoszlop. 18.40: Libero de Luca éne­kel. 19.03: Szép magyar no­vella. Török Gyula: A ró­PE5? MFC vet mmma TfLfVIZiC '%Mírlap 1963. szeptember 16-tól 22-ig wmvm Állandó müsorszamok í y Kossuth-rádió: 4.26: Rákóczi induló. — 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. — 4.35-ó ■■■■ ^ tői 7.59-ig: Vidáman — frissen! Zenés műsor. — Közben: 5.30: Hírek, időjárás-^ í Jelentés. — 6.00: Falurádió. 6.35: Sport- és totóhirek* — 6.59: Pontos időjelzés. 2 V. — 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 7.10: Üj könyvek. — Kb. 7.30: Színházak és f y mozik műsora. — Kb. 7.45: Hirdetőoszlop. —- 7.59; Pontos időjelzés. — 8.00: Mü-í ^ sorismertetés, időjárásjelentés. — 8.08: Technikai szünet. — 8.59: Időjelzés. — > tM /IÁ* HipoL- 1anc7»mla iflói^rícioinrilóc fi *Q. Tdfiipl7&c fi Ali hATAnCI Hatosok és intermezzóK operákból. 22.32: Stephen Leacock humoreszkjeiből. VASÁRNAP, SZEPTEMBER 22. Kossuth rádió: 8.10: Hang­! zsaszál. 19.15: Kubinyi At­tila és Comensoli Mária hangversenye. 19.35: Rádió­szabadegyetem. A hamis tu­dat. 20.00: Mozart: c-moll mise. 21.35: Tánczene. 21.45: Sporthíradó. 22.00: Részle­tek daljátékokból. CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 19. Kossuth rádió: 8.10: Elő­fordul, hogy ... Jegyzet. 8.15: Reggeli hangverseny. 8.55; Édes anyanyelvűnk. 9.00: Tűzszerszám. Mesejá, ték. 9.40: Kamarakórusok. 10.10: Színes népi muzsika. 10.45: Új kórházak épülnek. Riport. 11.00: Kettősök víg­operákból. 11.32: Rádió-sza­badegyetem. 12.15: Táncze­nei koktél. 13.00: Még min­dig új .. . Riport. 13.10: Hét­főtől szombatig. Zenés or­szágjárás. 14.10: Lányok, asszonyok . . . 14.32: Haydn: D-dúr szimfónia. 14.55: Részletek Scserbacsov: Do­hányon vett kapitány című operettjéből. 15.20: Mit ol­vassunk? Heti könyvszem­le. 15.40: Ritkán hallott kó­rusművek. 16.10: Ritmikus percek. 17.05: Van új a nap alatt! 17.20: Beethoven: Esz- dúr szeptett. 18.15: Muzsi­káló képeslapok. 18.35: Ifjú Figyelő. 18.55: Könnyűze­ne. 20.25: Köszöntjük a 75 éves Tersánszky Józsi Je­nőt. 21.15: Előadóművészek aranykönyve. Rudolf Ser­kin zongorázik. 22.15: Taní­tók, tanárok fóruma. Az osztályfőnök naplójából. 22.30: Verbunkosok, népda­lok. 23.10: Operarészletek. 0.10: A Romero-zenekar ját­szik, Petőfi rádió: 14.CM): Bemu­tatjuk új fúvósfelvételein­ket. 14.25: Burka Sándor tá­rogatózik. 14.40: Síratódal. Elbeszélés. 15.05: Mosonyi Mihály zeneszerzői arcképe. Előadás. 15.40; A hemsőiek. Regényismertetés. 16.00: Ka­marazene. 16.50: A külföldi sajtó hasábjairól. 17.05: Dunsztosüvegek Európának. 17.50: Csapdaállító állatok. 18.00: Bányászdalok. 18.15: A Gyermekrádió műsora. 18.35: Kard és szerelem. 19.05: A kőszívű ember fiai. Rádiójáték. 20.05: Szkrjabin: Poeme d’extase. 20.25: Élő­szóval — muzsikával. PÉNTEK, SZEPTEMBER 20. Kossuth rádió: 8.10: Ope­rarészletek. 9.00: Holakovsz- ky István riportja. .9.15: Tánczene. 10.10: Keringet a róka. 10.30: Máthé János or­gonái. 11.00: Vörösberkenye. Elbeszélés. 11.20: Dallal, tánccal a világ körül. 12.15: Mindenki kedvére! 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.10: Sándor Judit énekel. 14.35: Regélő hegyek: Bakony. 15.00: Népi zenekar. 15.40: Rozsdatemető. Folytatásos regény. III. rész. 16.10: Ka­marazene. 16.45: Kétszáz- nyolcvanan — ötszáz he­lyett. 17.00: Tánczene. 18.12: Schumann: a-moll gordon­kaverseny. 18.40: A mikro­fon előtt. 19.00: Tombola. 20,25: Családi körben. 22.20: Népszerű melódiák. 23.00: Orff: Carmina Burna. 0.10: Részletek Bródy Tamás filmzenéjéből. Petőfi rádió: 14.00: Hilda Gueden énekel. 14.25: Köny- nyűzene. 15.05: Zenekari muzsika. 16.10: Könnyűzenei híradó. 17,05: A bukaresti ifjúsági rádió műsorából. 17.25: Világvárosok: Tokió. 17.55: Régi beszélgetés Jan Kubelikkel. 18.15: Ismeret- terjesztő előadás. 18.30: Ma­gyar nóták. 19.05: Tardos Béla: Keserű esztendő. 19.30: Láttuk, hallottuk . .. 19.50: Csajkovszkij: Anye­gin. HáromfeJvonásos ope­ra. 21.43; Sporthíradó. SZOMBAT, SZEPTEMBER 2L Kossuth rádió: 8.10: Lá­nyok, asszonyok. 8.30: Népi zene. 9.00: Szállási Rómeó. Elbeszélés. 9.20: Zenekari muzsika. 10.10: Tombola, ll.oo: Üj vonások a gazda­sági életben. 11.10: Együtte­sek Puccini operáiból. 11.42: Alkotó. műhelyekben. Ri- port. 12.15: Tánczenei kok­tél. 13.00: Bemutatjuk Mi­chael Gutenbrunner osztrák költőt. 13.16: Szórakoztató magyar muzsika. 13.45: Hir­detőoszlop. 14.10: Liszt-mű­vek. 15.05: Ifjúsági maga zin. 15.35: Tánczene. 15.50: Hét nap a külpolitikában. 16.10: Élőszóval — muzsiká­val. 18.10: Gondolat. A Rá­dió irodalmi hetilapja. 18.50: Két szimfónia. 20.25: Be- hár: Az úszómester. 21.30: Gyerekszáj. Vidám félóra. 22.15: Sporthíradó. 22.30: Tánczene. Petőfi rádió: 14.00: Ci­gánydalok. 14.25: Eszperan- tisták ötperce. 14.30: Ke- ringők Fúvószene. 14.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. 15.05: Heti hangver­senykalauz. 16.10: Orvosi tanácsok. 16.15: A világszép lány. Mese. 16.35: Részletek operettekből. 17.05: Szőnyi Olga és Hambalkó Edit hangversenye. 17.40: Tarló­virág. Elbeszélés. 17.55: Könnyűzene. 19.05: Magyar nóták, csárdások. 19.40: Elő­adás. 19.55: A Századunk zenéje c. műsor. 21.45: Arc­képek rivaldafényben. 22.00: marazene. 23.00: Tánczene. 0.10: Virágénekek. Petőfi rádió: 7.30: Az evangélikus egyház félórá­ja. 8.00: Mit hallunk a jövő héten? 8.30: Miska bácsi Je- 0,*v. _ mezesládája. 9.00: Opera­verseny Strauss műveiből, kalauz. Wagner: A walkür, 9.05; Édes any any elvünk- Ismertetés. 10.00: Gazda- 9.10: Tiszai staféta. Gyér- sze1*1111?1 a nagyvilág mezó- mekvetélkedő Tiszalökön. gazdaságáról. 10.15: Népdal 10.0«: Beszélgetés a zené- ^C,™en‘ * ről. 10.50: Tánczene. 11.56: ho.ldv Rád]óJátek. 12.00: Bé- Hallgatóink figyelmébe. Ünnepi Hetek 1963.13.04: 12.15: A tánczene folytatá- Nyugdíjasok a klubban. Ri- sa. 12.50: Hétvési ieevzetek port- 13-20: Az operaszer- 13.00: NépV zene 13!Í5: Közi kfszte Postájából. 14.25: Re- vetítés a Szovjetunió-Ma- gúny - vers — muzsika, gyarország válogatott láb- _ ' Verbunkosok, ma­darúgó-mérkőzésről. 14.15: Gyár nóták. 16.05: Barlan- Pergő ritmusban. 14.30: II. ®ok barlangászok. Ri- félidő közvetítése. 15.20: porí.\ 16-25; A Mazowsza Hanglemez. 15.25: Üj Zenei joősorábó]. 16.40: ÜJság. 16.07: Tánczene SzInház. Rádiójáték. 18.00: 16.45: Vasárnapi publicisz-’ Regf eitől estig Balassagyar- tika. 16.55: Operarészletek. S“ato,?' összeállítás. 18.30: 17.15: Könnyűzene. 18.05: A Rí° Rádió lemezalbuma. 20.10: míivotrÓ»i1«ía'^0'35:.?!i1Ch* Pesti dzsungel könyve. Eg- letek. 22.45: Maszek^nyara- zotikus kabaré. 22.10: Ka- lás. Alfonzó magánszáma. A TELEVÍZIÓ MŰSORA Kedd, szeptember 17. 17.50: Hírek. 18.00: Iskolások mű­sora: 1. 100 kérdés — 100 fe­lelet. 2. Kuruzslók és cso­dadoktorok. Ráth-Végh Ist­ván könyve nyomán. 19.00: ______ ____________ M esztegnyő két esztendeje, a jövő hét”műsora.* A Magyar TV kisfilmje. 19.20: Fegyverbarátság. Ma­hangversenye. 22.00: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Péntek, szeptember 20. 10.00: TV Híradó. 10.15: Te­lesport. 10.30: Legenda a vo­naton. Magyar fűm. 11.55: Szombat, szeptember 21. gyár kisfilm. 19.30: TV Hír- 16.55: Országos felnőtt úszó­adó. 19.45: Szép álmokat, bajnokság. 18.10: Hírek. Zj gyerekek! 19.55: Parabola, 18.50: őszi körkép a földek- Z 20.15: Éjszaka az ország- ről. 19.00: TV Magazin. « úton. Magyarul beszélő 19.30: TV Híradó. 19.45: Szép y NDK-film. 22.05: Farnadi álmokat, gyerekek! 19.55: ^ Edit zongorázik. 22.25: Hí- Hétről hétre. 30.05: Halló, 4 rek. A —,x J—-*•................................ ........ ' l ése. Szerda, 9.45: TV Híradó. 10.00: Éj- francia film!'714 éven felü­szaka az országúton. Ma- lieknek. 21.30: Táncverseny. beszélő NDK-film. Az Euróvízió műsora Nürn­rek. A TV Híradó ismét- itt túlvilág! Vidám, zené« szellemidézés. 21.05: Mau­szentembpr 18 Passant novellái. A családi szeptember 18. gyás2> Magyarul beszélő 11.40: Mesztegnyő két esz­tendeje. A Magyar TV kis­filmje. 18.20: Hírek. 18.30 Prágai séta. NDK-kisfüm. bergből. 22.45: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Vasárnap, szeptember 22. Mí®: 1#’20: KoDár szbfet. Janán TV Világluradó. 19.15; Ze- film. 12.50: Szovjetunió— nélő órák, 1963. 19.25: Szép Magyarország álmokat, gyerekekl 19.35: mérkőzés. labdarúgó­Közvetltés Puccini; Bohémélet. Opera Moszkvából. 14.45: A Ma- 4 felvonásban. 21.50: Négy- gyár Hirdető műsora. 18.45: ven mondat. A Magyar TV Te és én Európából. Ketten kisfilmje. 22.10: Hírek. A TV Világhíradó ismétlése. Hollandiából. Nyugatnémet klsfllm. 19.15: Az agárdi Csütörtök szeptember 19 KRESZ-vetélkedő nyeremé- i-sutortoK. szeptember 19. nyelnek sorsoiása. 19,20! 16.25: Séta Harkovban. A Esti beszélgetés. 19.30- TV szovjet tv műsora. 17.45: Híradó 19.50: Szép álmokat. Hírek. 17.55: Sündisznóeska gyerekek. 20.00: Vasárnapi zenekara. Tv-bábjáték. 18.30: vers ^ „5. MezteIen dlpIO, N* piHanatok^1'— nagy felfedezések. 19.05: Tele- ^ éven felülieknek. 21.30. sport. 19.30: TV Híradó. Felhívás táncra. Pieolo és í 19.45: Szép álmokat, gyere- mandolin. Francia kisfilm. g kék. 19.55: Mai vendégünk. Telesport. 22.15: Hírek. £ 20.10: A jövő hét műsora. A TV mradő ismétlése. 30.20: Amíg az utolsó ven- (A Magyar Rádió és Tele- í dég elmegy. Angol film. vízió a műsorváltoztatás } 21.30: Fiatal zeneművészek jogát fenntartja.) túl a ferritosztály mérnö­kei három , műszakban dol­goznak, hogy megakadá­lyozzák a technológiai el­téréseket. Búzás Istvánná, a városi pártbizottság titkára elismerően szólt a beszámoló készítőiről, akik alapos, jó munkát végeztek. Petényi Gábor a szakemberhiányról beszélt. A nagyaktíva-értekezlet 8 pontos határozati javaslat el­fogadásával zárult. (P. R.)

Next

/
Thumbnails
Contents