Pest Megyei Hirlap, 1963. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-22 / 222. szám

1963. SZEPTEMBER 22, VASA RN AP BENNY GOODMAN: BÉKÉS EGYÜTTÉLÉS ÉS A SWING .Trió Bartók Bélával és Szigeti Józseffel— Toscanini szólistája —A dzsessz követe SZÁRNYASHAJÓK a Dunától az óceánig Száguld a Sirály szárnyas- hajó a Dunán, az emberek cso­dálkozva nézik: mintha lába­kon rohanna a hullámos víz felszínén. Talán éppen azért olyan különös a látvány, mert a közlekedés gyorsasági versenyében a vízijárművek erősen lemaradtak; az utolsó 100 év leggyorsabb járatú ha­jójának sebessége alig haladta meg az óránkénti 60 kilomé­tert. A szárnyashajó elgondolása nem új. Forlanini olasz mér­nök a század elején kezdte kí­sérleteit. Graham Bell, a tele­fon feltalálója a kanadai Ca­sey Baldwinnal egjáitt foglal­kozott a szárnyashajó problé­májával. Az első használható járművet a harmincas évek­ben a német dr. Tietjens és von Schertel készítette. A má­sodik világháború alatt szüne­teltek a kísérletek. Az úgyne­vezett Supramar hajókat mintegy 10 évvel ezelőtt kezd­ték előállítani a német Scher- tel-Sachsenburg rendszere alapján. A különböző nyugati országokban már számos Sup­ramar hajót alkalmaznak. A hordozó szárnyak tekin­tetében a kiemelkedő V- formájú és a teljes merü­lésű szárnyrendszert kü­lönböztetjük meg. Az előbbi stabilitása igen nagy, alapkonstrukciója egy­szerű, az utóbbi rendszer meg­oldása viszont drága és komp­likált, hidraulikus vagy elekt­ronikus vezérlésű irányító be­rendezése könnyen meghibáso­dik, s a teljesítménye sem ki­elégítő. A szárnyak segítségével már kisebb sebesség esetén is ki­emelkedik a hajótest a vízből és így a szilárd anyag ellen­állása körülbelül a felére csök­ken. így érthető, hogy azonos motorteljesítménnyel a szár­nyashajóval 40—50 százalékkal nagyobb sebességet lehet elér­ni, mint a hagyományos rend­szerű hajókkal. A szárnyas- hajó könnyebben siklik a hul­lámos tengereken, sokkal jobb manőverezési lehetőségeket biztosít, fékezési távolsága rendkívül kevés (a hajóhossz négy-ötszöröse). A szárnyashajók építésé­hez szükséges anyagoknak súly és szilárdság tekinte­tében különleges követel­ményeknek kell megfelel­niök. Maga a hajótest teljes egészé­ben tengervízálló könnyűfém­ből készül, míg a hordszár- nyakat acélból állítják elő. A trópusi vizeken alkalmazott hajókat különleges bevonattal kell megvédeni a gyors korró­zió ellen. A szárnyashajók leg­nagyobb elérhető sebessége ma sem haladja meg a 120 km/órát. Ennél nagyobb se­besség esetén ellennyomás ke­letkezik, ami a gyorsaság csökkenését idézi elő. Egyelőre még nem megoldott probléma a gazdaságosan működő turbi­na alkalmazása, a könnyűfém­lemezek megfelelő hegesztő­technikája, a hajótest új pro­filjának kialakítása az ellen­nyomás leküzdése céljából 120 km/óránál nagyobb sebesség esetén, továbbá az önálló irá­nyítással mozgatható hordozó- szárnyak célszerű megoldása. Ma már mindenhol építenek folyó vagy parti vizeken hasz­nált személyszállító szárnyas- hajókat, amelyeket előrelátha­tólag néhány éven belül ki­egészítenek új konstrukciók­kal. Különösen a szovjet szár­nyashajókkal értek el kiváló eredményeket nyílt tengeri hajózásban. A Szovjetunióban ma már 300—500 tonnás nagyság­ban is gyártják e típuso­kat. A kapitalista kereskedelmi szakemberek egyelőre kétel­kednek a hajók gazdaságos ki­használásának lehetőségeiben, bár pontosan tudják, hogy a szárnyashajók magasabb elő­állítási költségét kiegyenlíti a nagy sebességnek köszönhető gyors amortizáció. Mint gazdasági járművet, áz első szárnyashajót 1953-ban helyezték üzembe. Az itt szer­zett tapasztalatok alapján ké­szítették az első Supramar tí­pusokat, 27—60 tonnáig, 60— 145 személy szállítására. Ilyen hajókkal szabályszerű forgal­mat bonyolítanak le Olaszor­szágban, Norvégiában, Svéd­országban, Venezuelában, Ja­pánban és Jugoszláviában. A szovjet újságok jelentése sze­rint a közeljövőben új típusú szárnyashajók százait fogják beállítani a belvízi és tenger­parti forgalomba. A szárnyas- hajók rendőri és más felada­tok végrehajtására igen alkal­masak, a személyjáratokat többszörösen meghaladó sebes­ségük miatt. Nyugat-Németor- szágban a Rajnán, Egyiptom­ban a Szuezi-csatomán 3—4 tonnás szárnyashajókat alkal­maz a partvédelmi rendőrség. A hajózási és biztosítási társaságok igen szigorú biztonsági rendszabályokat rendeltek el a szárnyasha­jókon. A Supramar típusú hajók 1961- ben több mint 1 400 000 kilo­méter utat tettek, körülbelül egymillió utassal, azonban ed­dig még balesetről nem érke­zett jelentés. Sényi Imre Csatorna polietilénből A közép-ázsiai köztársasá­gok földjeit sűrűn behálózzák az öntözőcsatornák. Hogy a víz el ne szivárogjon,a csator­nák medrét olykor kibetonoz­zák. Dé ez nagyon drága, úgyhogy gyakorlatilag lehetet­len minden csatornát kibeto­nozni. Nemrég a Szovjet Or­szágos Hidrotechnikai és Ta­laj javítási Tudományos Kuta­tóintézet munkatársai azt ja­vasolták, hogy a csatornák medrét borítsák be műanyag­hártyával. Számos műanyagot máris kipróbáltak. A hártyá­nak vízhatlannak és tartós­nak kell lennie, amellett pedig erős hőmérsékleti ingadozá­sok esetén is meg kell tarta­nia rugalmasságát. így az­után a polietilénre, a poliklór- vinilre és a poliamidra esett a választás. Üzbegisztánban, az Éhség Sztyeppén már épült egy csatorna, amelynek alját vékony műanyag hártyával burkolták. Nincs messze az idő, amikor a Szovjetunió aszályos vidékein csupa ilyen csatorna fogja szállítani az él­tető vizet. Nyomtatott tekercselésű villanymotorok A rádiótechnikában a nyom­tatott sémák már régen nem mennek újdonságszámba. E sémák elemeit nem huzalok­kal, hanem a szigetelt szerelő­SZIVARZSEBRADIO Csak azért szivarzsebrádió, mert manapság általában az emberek nem hordanak mellényt, de beszélhetnénk golyóstoll- rádióról is, amit az emberek úgynevezett klipsszel szoktak a zsebhez erősíteni. A szóbanlevő „csúcstörpe” készülék 15x16x63 milliméter mérétű, tehát kisebb, mint egy férfi kisujja. A készülékhez még egy fülbedugható hallgató csatlakozik. így együttesen is kisebb az egész felszerelés, mint a nagyothallók számára való ismert hallásjavító készülék. A csűcstörpét egyelőre csak egy barkácsoló rádióamatőr készítette el. Kipróbálásakor kiderült, hogy az adóállomás 20 kilométeres körzetben antenna nélkül is jól vehető vele. míg beépített ferrit-antennával 100 kilométeres körzetben hallható az adó. A készülék kis mérete miatt még a legkisebb forgókonden­zátor sem volt beleépíthető, így csak egyetlenegy adó vételére alkalmas. A „csúcstörpe” természetesen tranzisztorokkal műkö­dik. Megalkotója — egy német rádióamatőr — még jobban miniatürizálni akarja. Ennek az a feltétele, hogy az ipar az eddiginél is kisebb tranzisztorokat gyártson. lapra nyomtatott áramvezető festéksávokkal kötik össze. Az utóbbi időben a nyom­tatott sémák további érdekes alkalmazására találtak. Kide­rült, hogy nyomtatott sémák módszerével a villanymotor tekercselése is elkészíthető. Ebben az esetben a forgó­résznek nem henger alakú­nak, hanem lapos korong for­májúnak kell lennie. A lapos korong mindkét oldalára rá­nyomtatják a tekercselést. Az áramot a korong szélén csúszó szénkefék továbbítják. A nyomtatott tekercselésű villanymotoroknak sok elő­nyük van. Gyártásuk egyszerű, tartósak és olcsóak. A legfon­tosabb azonban, hogy csekély a tehetetlenségi nyomatékük. Jelentéktelen tömege folytán a forgórész úgyszólván nyom­ban a bekapcsolás után eléri a teljes fordulatszámot és az áramot kikapcsolva ugyan­ilyen gyorsan megáll. Az ilyen villanymotorokat főleg az automatikus berendezések­ben használják fel. hány lemezt kért a szovjet művelődésügjd minisztérium részére. Küldtem neki jó né­hányat, és mellékeltem hoz­zájuk egy levélkét, amelyben megírtam, jobb lenne el­menni oda és a lemezeiket le­játszani — a szovjet publi­kumnak. Azután néhány szovjet ze­neszerző látogatott el az Egye­sült Államokba: Sosztako- vics, Kabalovszkij. Hacsatur-. ján. Együtt ültünk az asztal­nál és kitűnően szórakoztunk. Meghallgatták zenekaromat és azt hiszem, tetszett nékik a dzsessz, mert mindnyájan fáradhatatlanul szorongatták kezüniket. Később két hiva­talos zenei emberük eljött a klubunkba egy tolmáccsal és azonnal megállapodtunk Szovjetunióbeli turnénk főbb vonalaiban. Aztán az USA külügyminisztériuma értesí­tett, hogy ilyen még se jó lekötni miniket — amerikaiakat és szovjeteket — ahhoz, hogy közeledjünk egymáshoz, rá­találjunk egymásra. Végered­ményben a turnékon forró ovációkban volt részünk a szovjet nép részéről, minde­nütt nagy szeretettel fogad­tak. Tudom, vannak problé- ripsz-ropsz mák. De milyen jól is esik egy turnét, arra gondolni, hogy amíg az várjunk. Három hét múlva egyik oldalon legyőzik a han- közöltélk, induljunk azonnal, got, mások közülünk kiter- Hogy mi változtatta meg a jesztik a muzsika birodalmá- véleményüket, máig se tu- nafc határait. ^om‘ Olaszból fordította A muzsika talán hozzásegít Gyapay Dénes minden a legnagyobb rendben ment Elérkezett a nagy nap. A zenészek elfoglalták helyü­ket, a Mester ott állt a kis karmesteri emelvényen és jelt j adott nekem. Minden simán 1 ment a szólómban, egészen ; addig, amíg nem kellett < volna- egy magas hangot ' fújnom. Azt a magasságot 1 egyébként könnyűszerrel ki- 1 hoztam a klarinétból — más- * kor. Ám akkor a tiszta, magas ' hang helyett — iszonyú mér- , gernre — nem hallottam mást, 1 mint valami satnya, gyenge, 1 ám mégis hallható kis nye- ' kergést. A mesternek egy arcizma se rándult, de az én komoly csalódom nem hagyta elfelednem a kudarcot. Egyszer Bartók Bélánál rendeltem egy zongorára, ' klarinétra és hegedűre írt ! triót. Bartók valóban lenyű­göző ember volt: tele tűzzel, ötlettel és — azonkívül, hogy kiváló szerző — magával ra­gadó zongorista. Visszaem- lékszem a próbák egyikére. Bariók ült a zongoránál, Szigeti József hegedült, én játszottam a klarinéton. Azaz, hogy csak játszottam vol­na... Nem is állhattam meg szó nélkül: „Mélységesen saj­nálom, Bartók úr, de a klarinétra írt dallamot le­hetetlen játszani, hacsak nem úgy, hogy beszerzek egy harmadik kezet is.” Bartók nem tett ellenvetést. Felemel­te fejét a zongora billentyűi­ről és így szólt: „Hát akkor játssza hozzávetőlegesen.” Az utóbbi tizenöt évben a dzsessz kifinomult. Különbö­ző válfajai keletkeztek, mint például a „bop”, a progresz- szív dzsessz, a modem, az in­tellektuális d’zsessz és ta­núi lehettünk bizonyos visz- szaikanyarodásnak a dixie- land-hez. A jó dzsessz alapja azonban — bármilyen irányza­tok váltakoznak egymással .— az improvizáció. Akármeny- nyire ismeri valaki a hang­szerét, bármennyire kitűnően is játszik rajta a kottáikból (vagy így kellene legalábbis), amikor improvizálásra kerül sor, teljesen megváltozik a hatás. Ismerek néhány kitű­nő klasszikus zenészt, akik tökéletes mesterei hangsze- . rüknek, de mégsem lenné- : nek képesek improvizálni,- még ha az életük is függne ; tőle. Az egyik legkülönösebb dolog az improvizációban az, ■ hogy bár hallja az ember, amit játszik, mégsem figyel­het oda igazán, mert túlsá­gosan lefoglalja az a gondo­lat, hogy mi lesz a következő ■ dallamrész. Amikor a külügymindsztéri­- umnak rám esett a válasz- : tása, hogy legyek én i „a dzsessz követe a Szovjetunióban " azonnal számot vetettem, mi- '> lyen hatalmas is a felelőssé- 1 gém. A legjobb zenészekkel kezdtem tárgyalni. Mindent a " véletlennek köszönhetek. Cliff- Daniels, Margaret Truman n férje írt Moszkvából és né­- napjaink jeles zenékritiku- a — a többi fiatallal egy éleményen, azt tartotta, hogy dzsessz igenis méltó a ennmaradásra. Egyszer be- egen feküdt. Édesanyja eré­lyes könyvekből olvasott fel i-eki fejezeteket, amelyektől ízt remélte, hogy kisfia er- xlcseinek javára válnak, 'ohrmy átszellemült arccal lallgatta a kenetteljes mon- iatokat, anyja titkon jól- iső érzéssel szemlélte, mi­yen szilárd erkölcsű az ő tacskója. Ha tudta volna, logy a haszontalannak pa­rányi rádió rejtőzik a ván- tosa alatt és a kettőzött fi­gyelem az abból halkan ki- ;zűrődő dzsesszműsornak szól! Szerencsésnek mondhatom nagam, mert sikerült meg- smemi az első nagy dzsessz- :enészeket. Néhányan közü- ük New Orleansból jöttek Chicagóba, mások Keletről Síyugatra vándoroltak. Gyer­ekkoromban együtt játszot­tam Bix Beiderbecke-kel, a \íichigan-tő partján. Hallott­am olyan mestereket, mint i „New Orleans-i ritmuski- fályok”, például King di­ner vagy Jelly Roll Morton, Frank Teschemacher és Frank Trumbauer. A húszas éveik régén, a harmincas évek ele­jén Jimmy és Tommy Dor­sey-vei játszottam egy ze­nekarban, majd Glenn Mil- íer-rel, Gene Dru pávai, az­tán Jack és Charlie Teagar- den-nel. A harmincas évek elejéi már siker sikert követett lemezfelvételek. hangverse­nyek, rádióadások. Weber és Brahmsot szólaltatta« meg klarinéton. Elhatároz tam: még tovább képezem magamat a klasszikus zenében. És aho gyám megismerkedtem a szá zad legnagyobb dzsesszzené szeivel, úgy válit lehetőv — persze már felnőtt korom ban. — barátságot kötni klasszikus zene legkiválób művelőivel. Toscaninit éve en át mintaképemnek tartót trm. Roppant boldog voltán a'likőr a Kék Rapszódiába f 'ajánlotta nekem a klar r;‘szólót. Az NBC szlmfom kus zenekara kísért, Toscam ni vezényelt. A próbáké Rachel lányom a szó leg!- J jobb értelmében vérbeli zom- ^ gorisita. Egyszer azt mondta í nekem: „Apa, remélem, í nem bosszantlak, vele, de a $ dzsessz nekem cseppet sem í, tetszik.” Z Szerencsémre úgy látszik, az / ó ízlése nem tipikusan, jel- ; liemző az amerikai publikum í többségére. És ugyanabban ; az időben egy barátom így { panaszkodott a gyerekeire: ; „Nem hallgatnak mást, csak ; a rock and rollt. Nem mint- ; ha különösebb kifogásom í lenne a rock and roll ellen, í de azt szeretném, ha más ! muzsika iránt is érdeklődné- ! nek, beleértve a klasszikus : zenét. Azit hiszem, nem tévedek, • ha azt mondom lett légyen \ valaki fiatal vagy idősebb, ! ha zenei pályán mozog, és csak hizcnyos fajta muzsika ' iránt érdeklődik, megfosztja í magiát az igazi élvezet nagy ' részétői. Ezért biztattam ‘ mindig Rachel lányomat, hogy 1 igyekezzék minden területen a legjobbat nyújtani: akár 1 dixieland-ről vagy kamara- ] zenéről, akár szimfonikus ‘ műről vagy swingről van szó. Magam se értettem meg ’ eleinte, miért fontos ottho- : nosan mozogni a zene külön- 1 böző műfajaiban. Később az- 1 tán nem tudtam elég hí’és ; szívvel gondolni első taná- : romra, Franz Schoeppre, aki bevezetett a klasszikus zene rejtelmeibe, és ezzel megala­pozta technikai tudásomat. Tíz esztendős voltam, ami­kor Schoepp professzor 12 éves Harry bátyámat és 11 éves Freddy fivéremet fúvós hangszerre oktatta. A trom­bita jóformán nagyobb volt, mint a két szorgalmas nebu­ló. Nekem, aki a legkisebb voltam közöttük, egy klariné­tot nyomott a kezembe, azon gyakoroltam naphosszat. Zenekarban játszani, any- nyit jelentett, mint magunk­ra ölteni a lángvörös egyen­ruhát. Se ez, se a zene, amit játszottunk, nemigen vonzott minket. Annál inkább azok a melódiák, amelyeket Isham Jones és Tedd Lewis együt­tesei szólaltattak meg. Az a stílus akkoriban kezdett divatba jönni. Eiső öt dolláromat úgy ke­restem, hogy utánoztam Le­wist. Testvéreimmel egye­temiben sok fárasztó próbán temetkeztünk bele az új stílusba, a dixieland-be. Ami­kor a húszas évek elején mint hivatásos zenész el­kezdtem dolgozni Chicagó­ban — nem voltam több, mint 14 éves és az Amerikai Zené­szek Szövetségének tagsági könyve lapult a zsebemben — a dzsessz még újdonság volt és nem is örvendett valami széleskörű népszerűségnek. Akadtak olyanok is, szép számban, akik egyenesen megvetették ezt a fajta mu­zsikát. Sógorom, John Hzmmond Cikkünk szerzője az; egyik legnevesebb ameri-; kai dzsessz-zanész. Világ-: szerte — így idehaza is —: ismertek felvételei, zene-; karával bejárta az egész; világot, többször Európát.; Az ő zenekara volt az el-; ső, amely nemrégiben '■ nagy sikerrel vendégszere-: pelt a Szovjetunióban. Pá-i lyafutásának külön érdé-: kessége, hogy Bartók Bé-: iának, a magyar zeneóriás-: nak egyik kedvence volt, s; külön az ő számára is kom-; ponált klarinétszólót. Élet- \ pályájáról szóló figyelem- \ re méltó cikkét a Vie Nouve című olasz kom-: munista folyóirat közölte.: • í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents