Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-04 / 154. szám
1963. JCLIUS 4, CSÜTÖRTÖK flST MEGY kMívIod Évente ötmillió látogató a szentendrei járásban A járási pártbizottság határozata az idegenforgalomról A Szentendrei Járási Párt- bizottság a minap a járás és Szentendre város idegenforgalmi helyzetével foglalkozott. A járás területe a Dunakanyar legjelentősebb szakaszával esik egybe. Adottságai következtében az idegenforgalom egyik, igen fontos góca, a Balaton után az ország leglátogatottabb idegenforgalmi tájegysége. Á járás községeit a Duna mintegy harminc kilométeres szakaszon érinti, a járáshoz tartozó Szentendrei-sziget pedig több mint harminc kilométer hosszú. A táj szépségét emeli a huszonhétezer holdas erdős hegyvonulat. A sok helyen kavicsos, homokos folyópart nagyszerű fürdőzési lehetőséget biztosít, a Duna a vízisporlok, a magas hegyek és az erdők a turisztika számára nyújtanak kiváló terepet. A járásban rengeteg a történelmi romemlék, de legnagyobb részük még feltárásra vár. A sok bővizű forrás, a hegyek tiszta levegője a területet igen alkalmassá teszi az üdülésre. Változatos adottságainak köszönhető, hogy a Dunakanyar, főleg a szentendrei járás látogatottsága egész évre kiterjed. A statisztika tanúsága szerint a járás területén évente csaknem ötmillió látogató fordul meg, és számuk rohamosan emelkedik. Foglalkozott a pártbizottság a közlekedés nehézségeivel. Megállapította, hogy a főútvonalak l«n szerű síté- se nagy erővel folyik, de a rossz mellékutak miatt a forgalom eléggé nehézkes. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium a szükségesnek mutatkozó útépítéseket felvette már munkatervébe, de a kivitelezés idejét még nem határozta meg. Jogos a járásban megforduló autósok panasza a kocsiszervíz hiánya miatt. A hiány pótlására már történtek lépések. A látogatók elszállásolása és kereskedelmi ellátása sürgős megoldásra váró feladat. A járásban jelenleg egyetlen szálloda van, a 38 ágyas visegrádi, és ezenkívül nyolc turistaszálló fogadja be a vendégeket Sürgősségi sorrendben feltétlenül szükség van egy-egy turistaszálló létesítésére Leányfalun, Ta- hitótfalun és Csobán- kán. A vendéglátó egységek további bővítésre és korszerűsítésre szorulnak, mert a folyton növekvő forgalommal már alig tudnak megbirkózni. A forgalom növekedését érzékelteti az a statisztikai adat, amely szerint például a Buda környéki Vendéglátóipari Vállalat 1959-ben 22 millió, 1961-ben 36 millió forintos forgalmat bonyolított le. Különösen a Dunakanyar két kiemelt területén, Visegrá- don és Szentendrén szükséges leginkább a fejlesztés. A pártbizottság sürgeti a veszélymentes, ízléses, korszerű berendezéssel és felszereléssel rendelkező Duna- parti strandfürdők létesítését. Sok a kívánnivaló a kulturális ellátottságban is. A mozik korszerűtlenek, kevés a könyvtár, nincs olvasóterem. Fontos követelmény a járás szépítése, parkok, séj tányok létesítése, a közvilágítás fejlesztése. — Meg kell említenünk — mondta ki a pártbizottság —, ! hogy a Dunakanyar Intéző ] Bizottsággal való kapcsola- I tunk nem kielégítő. Tervez- j nek, intézkednek. üléseket í tartanak járásunkat érintő ügyekben, amelyeket előzőleg sem a járási pártbizottsággal. sem a járási ta- , náccsal nem beszélnek meg. | Bár az utóbbi időben van némi javulás, de a jövőben | a teljes összhangot igényeljük. A pártbizottság határozatá- I ban végül megállapította an- ! nak a szükségességét, hogy a Dunakanyar üdülési és I idegenforgalmi jelentőségét az erre illetékesek is elismerjék. Tudatosítani kell — { mondja a határozat —. hogy { nem csupán a fővárosi la- ! kosság legolcsóbb és leg- j kedvezőbb üdülési lehetőségének biztosításáról van szó, : hanem egy olyan egyedülálló | természeti kincsről és látványosságról. amely a fővárost felkereső idegenek. az ide látogató külföldi delegációk természetes pihenőhelye. i Ez a táj természeti szépségei- ! vei, műemlékeivel, sportlehetőségeivel felveheti a versenyt a világ leglátogatottabb tájaival is. Magyar László rtmnap — Gazdag programú, egész napos juliálist rendez j július 7-én, vasárnap a bényei MHS-szervezet. Ez alkalommal tartják az ősz- i szetett honvédelmi versenyt is. A verseny után színes műsor és tánczene szóra- : koztatja a résztvevőket. 1963. július 4, csütörtök, XJlrik napja. A nap kél 3.52 órakor, -nyugszik 19.45 órakor. A hold kél 17.32 órakor, nyugszik 2.02 órakor. Várható időjárás csütörtök estig: Felhőátvonulások, több helyen záporeső, zivatar, mérsékelt északkeleti szél. Várható legmagasabb hőmérséklet 25—28 fok között. — Tanácstagi fogadóóra: Guba Pál megyei tanácstag július 8-án, délelőtt 9—12 óra között Tápióságon, délután 13—16 között Tápió- sülyön tart tanácstagi fogadóórát. — Vácott és környékén forgatják a legújabb magyar filmet, az Egy ember, aki 1— nincs című izgalmas kémtörténetet. Főszereplői: Gábor Miklós, Ajtay Andor és Kiss Manyi. — Háromezer TIT-előadáson 180 000 hallgató vett részt az elmúlt évben megyénkben. A tanácsi szervek által rendezett előadások száma 4400 volt, a résztvevőké pedig 295 000. — Szocialista címért versenyző női munkabrigádok alakulnak a ceglédi járás termelőszövetkezeteiben. A törteli Aranykalász Tsz- ben Zrínyi Ilona, az al- bertirsai Dimitrov ban Va- léntyina Tyereskova, az abonyi Kossuth Tsz-ben Zó ja nevét vette fel a napokban megalakult női brigád. — Harmadszor kaszálják a lucernát a Csemői Állami Gazdaság I. számú üzemegységében. A két első kaszálással országosan is nagyszerű eredményt, holdanként 30 mázsás termést értek ei. — Egész napos kirándulást rendezett a szentendrei járási Vöröskereszt a váci járásban. Hatvan vöröskeresztes aktivista látogatta meg a fóti Gyermekvárost — ahol megtekintették a Magyar Vöröskereszt által adományozott kórházat — és a vácrátóti botanikuskertet. — Lakberendezési és lakástextil kiállítást rendez július 6—13-ig Nagymaroson a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat és a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat. — 140 000 forintot biztosított a megyei tanács a cso- bánkai cigány lakónegyed legelhanyagoltabb lakóházainak renoválására. Az összegből hét lakóházat tataroznak, nádfedelüket cserép tetővel cserélik fel. A munkálatok már folynak. — Az újítómozgalom eredményeit nemrégiben értékelték a Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalatnál. E szerint az 1962-es év II. felében az újításokból eredő megtakarítás félmillió forint volt, az idei év első hat hónapjában pedig elérte a 750 000 forintot. — 25 000 darab pipát készített az idén jugoszláviai exportra a Nagykőrösi Faáru- és Dohányzócikkeket Gyártó Vállalat. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH-RADIÓ 8.10: Reszeli hangverseny. 8.55: Édes anyanyelvűnk. .9.00: Az ifjúsági rádió Petőfi útján című műsorának III. része. 9.41: A gyermekrádió műsora. 10.10: Magyar népi zene. 10.50: Napirenden. 10.55: Operarészletek. 11.32: Rádió szabadegyetem. Az éghajlat és az állatok beszélgetése. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Rövidzár . . . Riportműsor. 13.10: Zenés országjárás a *■ Falurádió mikrofonjával. 14.10: Kamarazene. 13.05: Halhatatlanok s-zerelmes leveleiből. 15.30: Operetthang verseny. 16.10: Zenekari muzsika. 17.05: A hidegháború történetéből. 17.20: Színes népi muzsika. 18.15: A berlini rádió esztrádzenekara játszik. 18.40: Ifjú figyelő. 19.00: Verdi: Az álarcosbál. Háromfelvonás os opera. 20.52: A közlekedési balesetekről. 21.09: Az operaközvetítés folytatása. 22.15: Tánczene. 23.20: Anakreon és Sappho versei. 23.30: Zenekari muzsika. 0.10: Híres prímások muzsikálnak. PETÖFI-RADIÖ 14.00: Tánczene. 14.25: Virágénekek. 14.40: Nem boszorkányság. technika! 15.05: Fúvósátiratok. 15.20: Az elmaradt kirándulás. Jelenet. Irta: Bácski Anna. 13.40: A gyermekrádió műsora. 16.00: Könnyűzenei híradó. 16.45: A külföldi sajtó hasábjairól. 17.05: Rá- űióegyetem. Zenei tagozat. 17.55: Operettrészletek. 18.15: Magyar történelmi anekdoták. 18.35: Zenekari muzsika. 19.05: Zenés est Ráday Imrével. 20.02: Edwin Fischer zongorázik. 20.20: Élőszóval — muzsikával. URH 18.30: Hírek. 18.40: Könnyűzene. 19.30: A próféta harangjai. Rádiódráma. 20.42: Debussy-est. 22.30: Hírek. TELEVÍZIÓ 18.20: Hírek. 18.30: Paletta. (Kisdobosok és úttörők műsora.) 19.05: Telesport. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: Mai vendégünk. .. 20.20: Mici néni két élete. (Magyar film.) 14 éven felülieknek! 21.45: 1. Első a tér. Magyar kisfilm. 2. A fekete gyep kincsei. Lengyel rajzfilm. 22.05:: Hírek. Tv-híradó. >\\^\\\\\\V\\\\\\v. i v\\\V\\\\\\\\\\\V.vV\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\VV\V\^^^^ í HÉTFŐ, JÜLJUS 8. Kossuth rádió: 8.10: Nyitott borítékban. — 8.lr>: Tánczene. — 9.00: Lányok, asszonyok ... — 9.20: Zenekari muzsika. — 10.10: Mát- raszöllősi óvodások énekelnek. — 10.30: Népi zenekarok műsorából. — 11.00: Lánc, lánc. eszterlánc. Rádiójáték. — 11.30: Schummn: Esz-dúr zongoraötös — 12.10: Mindenki kedvére! — 14.10: Heti zenés kalendárium. — 15.03: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.19: Fúvószene. — 15.40: A piroskendős lány. Regény folytatásokban. — 16.10: Üttörőhíradó. — 16.30: Román fiatalok muzsikálnak. — 16.50: Mai emberek. — 17.00: ötórai tea. —■ 18.15: Zenekari muzsika. — 19.25: Népdalcsokor. — 20.25: Halló, itt Moszkva! — 22.30: Klasszikus operettrészletek. — 23.15: Szép magyar novella. — 23.30: Zenekari muzsika. Petőfi rádió: 14.25: Operettrészletek. — 15.05: Wagner müveiből. — 15.20: A bolond Roberto. Elbeszélés. — 15.40: Délutáni frissítő. — 16.50: Az angol munkásmozgalom dalaiból. — 17.05: A világ minden tájáról. — 17.15: Jakuts Éva és Lajos Attila hangversenye a stúdióban. — 17.43: Arak és árnyékok. — 17.55: Szórakoztató muzsika. — 18.40: A zárak mestere. — 19.05: Régi híres énekesek műsorából. — 19.40: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. — 19.53: Édes anyanyelvűnk. — 20.00: Népi muzsika. — 20.40: Macbeth. Shakespeare drámájának rádió- változata. KEDD, JÚLIUS 9. Kossuth rádió: 8.10: Köny- nyüzene. — 8.50: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 9.32: Mezei csokor. — 10.10: Nagymosoda. Rádiódráma. — 11.00: Operarészletek. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Törvénykönyv. — 13.15: Zenekari muzsika. — 14.10: Részletek Kemény— Ambrózy Hatvani diákjai című daljátékából. — 14.35: Kanalas Gusztáv. Elbeszélés. — 15.00; Balettzenék operákból. — 15.30: Köny- nyűzene nyugdíjasoknak. — 16.13: A kis Műk története. Mesejáték. — 16.56: Ravel: Daphnis és Chloe. Balett. — 18.15: Népi muzsika. — 18.45: Falusi klub. — 19.00: Bolgár tenoristák: műsorából. — 19.25: A Szabó család. — 20.25: Operettest. — 20.06: Orosz asszony. Rádiójáték. — 22.15: Mai szemmel. — 32.25: Kamarazene. — 23.30: Könnyűzene éjfél előtt, éjfél után. Petőfi rádió: 14.25: Zene» kari muzsika. — 15.05: Népi muzsika. — 15.30: Orvosok önidsérletei. — 15.45: Kamarazene. — 16.50: Tíz perc világgazdaság. — 17.05: Könnyűzene. — 17.35: Városnézőben... — 17.50: Hódolat Debussy emlékének... — 18.20: A legyek ura. — 18.45: A dzsessz kedvelőinek. — 19.05: Magyarországi útiképek. — 19.20: Cifra szűrömmel betakarva. Ady Endre verse. — 19.22: Közvetítés Torin óból. — 21.05: Tánczene. — 22.10: A Magyar Rádió és Televízió Énekkarának új felvételeiből. — 22.25: Mesterek. — 22.40: Vers. SZERDA, JÚLIUS 10. Kossuth rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: A hosszú éjszaka. Regényismertetés. — 9.30: Köny- nyűzene. — 10.10: Szín és való. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 11.00: Kamarazene. — 11.27: A Szabó család. — 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.15: Operarészletek. — 14.10: Szórakoztató fúvószene. — 14.33: Lányok, asszonyok ... — 15.00: Színes népi muzsika. — 15.35: A piroskendős lány. Regény folytatásokban. — 16.10: Zenekari muzsika. — 17.05: Horizont. Gazdasági híradó. — 17.25: Operettrészletek. — 18.10: Moszkvai tudósítónk jelenti. — 18.19: Muzsikáló képeslapok. — 18.39: Nyomorultak. Rádiójáték. — 20.25: Könnyűzenei híradó. — 21.15: Új versek. — 21.33: Népi muzsika. — 22.35: Szimfonikus hangverseny. FÜST MtGYtt hírlap EÖ332ÖE UtU'ITW 1963. július 8-tól 14-ig ALLANDÖ MCSORSZAMOK Hírek, idöjárásjelentés. — 4.35-'/ . V J Kossuth-rádió: 4.26: Rákóczi induló. — 4.30 tői 7.59-ig: Vidáman — frissen! Zenés műsor. — Közben: 5.30: Hírek, időjárás-í jelentés. — 6.00: Falurádió. 6.35: Sport- és totóhírek. — 6.59: Pontos időjelzés. £ — 7.00: Hírek, időjárásjelentés. — 7.10: Új könyvek. — Kb. 7.30: Színházak éss 4 mozik műsora. — Kb. 7.45: Hirdetőoszlop. — 7.59: Pontos időjelzés. — 8.00: Mű-^ sorismertetés, idöjárásjelentés. — 8.08: Technikai szünet. — 8.59: Időjelzés. —2 10.00: Hírek, lapszemle, időjárásjelentés. — 11.59: Időjelzés. 12.00: Déli harangszó, ^ hírek, idöjárásjelentés. — 16.59: Időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Jó éjszakát,^ gyerekek! —- 19.59: időjelzés. — 20.00: Esti krónika, időjárásjelentés. — 21.59:^ Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika, időjárásjelentés. — 24.00: Hí- ^ rek, időjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. — Utána: Vizjelzőszolgálat. $ Petőfi-rádió. 5.30: Hírek, időjárásjelentés. —- 6.00-tól 8.00-ig: Reggeli zene. ^ — Közben kb. 6.25: Színházak és hangversenyek műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: ^ Hírek, idő járásjelentés. — 8.10: Műsorzárás. 13.50: idegen nyelvű vízjelzősaolgá- ^ lat. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. —16.00: Hírek, idöjárásjelentés. —18.00: £ Hírek, időjárásjelentés. — 21.00: Hírek, időjárásjelentés. — 23.00: Hírek, időjárás- J jelentés. -- 23.15. Műsorzárás. 4 , > AV\VÁ\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\VW^ rer Beethoven-szimfóoiákat vezényel. — 20.09: Nevessünk! — 20.30: Muzsikál a bécsi Práter. — 21.26: Nagy monológok. — 22.28: Zenés műsor. — 23.00: Kamarazene. -- 23.42: Operettrészletek. Petőfi rádió: 7.30: Az unitárius egyház félórája. — 8.00: Mit hallunk a jövő héten?—8.30: Magyar tájak: A Karancsalja. — 9.00: Operakalauz. — 10.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. — 10.15: Nóta- csokor. — 10.35: Szeptemberi szélben. — 10.45: Prágai tavasz, 1963. — 12.30: Gondolatok filmekről. — 12.45: Tánczenekarok parádéja. — 13.04: Tíz kiló szilva. Rádiójáték gyermekeknek. — 13.40; Fúvószene. — 14.25: Brahms: Szerelmi dalke- ringők. — 14.48: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 15.33: Mikrofonnal a föld körül. — 16.00: Ránki: Két bors ökröcske. Mese zenével. — 16.27: Radnóti Miklós verse: Sem emlék, sem varázslat. — 16.30: Nyáridő. Könnyűzene. — 17.05: Lőtte Weimarban. Rádiójáték. — 18.01: Haydn: G-dúr vonósnégyes. — 18.26: Séta a természetben. A tavak élete. — 18.46: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból, — 30.10: Horváth Zsigmond jegyzete. — 20.20: Erkel: Hunyadi László. Háromfel- vonásos opera. A TELEVÍZIÓ műsora Petőfi rádió: 14.00: Tánczene. — 14.25: Operettrészletek. — 15.05: Madrigálok. — 15.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.40: Könnyűze. ne. — 16.44; Váratlan látogatás. Elbeszélés. — 17.05: Liszt-zongoraművek. — 17.40: Orvosi tanácsok. — 18.00: Dalok a békéről. — 18.15: Rádió-szabadegyetem. — 18.40: Eartha Kitt énekel. — 19.05: Verbunkosok, népdalok. — 19.33: Mozart: Cosi fan lutte. KétfeJ voná- scs opera. — 22.16: Tánczene. CSÜTÖRTÖK, JÚLIUS 11. Kossuth rádió: 8.10: Operettrészletek. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Anyám, az álmok nem hazudnak ... Az Ifjúsági Rádió műsora. — 9.45: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 10.10: Előfordul, hogy ... — 10.15: Zenekari muzsika. — 11.32: Rádiószabadegyetem. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Árak és árnyékok. — 13.10: Hétfőtől szombatig. — 14.10: Opefettrészletek. — 15.05: Mit olvassunk? Heti könyvszemle. — 15.25: Operarészletek. — 16.10: Mongólia nemzeti ünnepén. — 16.40: Két szvit. — 17.05: A jólét forradalma. — 17.20: Ponyvára került szívszerelem. —* 18 15: Simor András és Freymann Magda hangversenye a stúdióban. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Bemutatjuk az Amiga Hang- lemezgyár új tánczenei felvételeit. — 20.25: Magyar Pantheon. — 21.02: Szimfonikus zene. — 22.15: Gyermeknevelés. — 22.30: Népi muzsika. — 23.10: Ruszalka. Operarészletek. — 23.45: A Djalma Ferreira-együttes játszik. Petőfi rádió: 14.25: Szabó Ferenc: II. szonáta. — 14.45: Látogatás a KGST-titkár- ságon. — 15.35: Népi muzsika. — 15.20: A Gyermekrádió műsora. — 15.40: Könnyűzenei híradó. — 16.30: A Bartók Béla Zene- művészeti Szakiskola Ifjúsági Zenekara játszik. — 16.50: A külföldi sajtó hasábjairól. — 17.05: Zenekari muzsika. — 18.00: A Melach- rino-zenekar játszik. — 18.15: Két olasz elbeszélés. — 18.40: Fúvósátiratok. — 19.05: Hol tart a mai plasztikai sebészet? — 19.15: Schubert. Kroó György előadása. — 20.15: Szimfonikus könnyűzene. — 21.05: Fele próza. — 22.43: Magyar szerzők kórusművei. PÉNTEK, JÚLIUS 12. Kossuth rádió: 8.10: Operarészletek. — 9.00: Megtudtuk — elmondjuk. — 9.15: Tánczene. — 10.10: Szi- rákl óvodások énekelnek. — 10.33: Chopin-zongoraművek. — 11.00: Okos Benő története. — 11.20: Pygmalion. Részletek Loewe színjátékéból. — 12.15: Mindenki kedvére. — 13.45: Gazda- szemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 14.10: A három narancs szerelme. Részletek Prokofjev operájából. — 14.30: Vihar a Mato Grosso felett. — 15.00: Dallal, tánccal a világ körül. — 13.43: A piroskendős lány. — 16.10: Geszty Szilvia és Svéd Sándor énekel. — 16.42: Kibernetika. — 17.00: ötórai tea. — 18.15: Liszt: Haláltánc. — 18.34: Szóljon hozzá. — 18.54: Susmus. Vígjáték két részben. — 21.20: Nagy énekesek életregénye. — 22.20: Könnyűzene. — 23.15: Zenekari muzsika. Petőfi rádió: 14.25: Tánczene. — 15.05: Zenekari muzsika. — 16.10: Váratlan esküvő. Elbeszélés. 16.30: Könnyű dallamok. — 17.05: Sürgős szállítmány. Rádiójáték. — 17.26: Hangverseny Az opera útja című műsor hallgatóinak. — 18.15: A nyugatnémet tőke Afrikában. Komor Imre írása. — 18.30: Népi muzsika. — 19.33: Edwin Fischer zongorázik. — 19.27: Operettrészletek. — 19.40: Láttuk, hallottuk... — 20.00: Zenekari muzsika. — 21.20: Szép esti dallam. — 22.13: Debussy Oroszországban. SZOMBAT, JÚLIUS 13. Kossuth rádió: 8.10: Lányok, asszonyok ... — 8.30: Katönadalok, cigánydalok, csárdások. 9.00: Miért szép? Előadás. — 9.45: Bach — Busoni: d-moll chaconne. — 10.10: Halló, itt Moszkva! — 11.45: A barátság hullámhosszán ... — 13.00: Legkedvesebb verseim. — 13.15: Bizet operáiból. — 14.10: Zenekari muzsika. — 15.05: Ifjúsági Magazin. — 15.30: Zengjen dalunk. — 16.10: Hét nap a külpolitikában. — 16.23: Élőszóval — muzsikával. — 18.10: Magyar nóták. — 18.35: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. — 20.20: Nem az én színpadom. A fővárosi színházak vetélkedése. Hl. forduló. — 22.33: Táncoljunk. Petőfi rádió: 14.00: Mozart: G-dúr fuvolanégyes. — 14.25: Fotoamatőrök ötperce. — 14.30: Operetthangverseny. — 13.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.45: Orvosi tanácsok. — 15.50: Könnyűzene. — 16.08: Füredi szép napok. — 17.45: Szép magyar novella. — 18.00: Fucsik: Marinarella. Nyitány. — 18.10: Nemes Katalin zongorahangversenye a stúdióban. — 18.35: Psota Irén és a Latinosegyüttes énekel. — 19.35: Atomnyitány a tengeren. Előadás. — 19.50: Zenekari muzsika. — 21.45: Tárlatlátogatáson. — 22.00: Verbunkosok, népdalok, csárdások. — 22.35: Vers és muzsika. VASÁRNAP, JÚLIUS 14. Kossuth rádió: 8.10: Zenekari muzsika. — 9.30: Édes anyanyelvűnk. — 9.05: Csi- licsala csodái. Rádiójáték. — 10.00: Szivárvány. — 11.55: Hallgatóink figyelmébe! — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Művészlemezek. — 13.40: Van új a nap alatt. — 14.00: Lapozgatás a Király Színház emlékkönyvében. — 14.40: A ciripelő múlt. — 13.30: Vasárnap délután. Könnyűzene. — 16.20: Operarészletek. — 16.50: Mátyás Szabácson. Regény- részlet. — 17.05: Szórakoztató magyar muzsika. — 17.30: Új Zenei Újság. — 18.05: Szabad egy táncra? — 18.45: Országúton, dűlő- útón.—18.55: Otto KlempeKedd, július 9. 18.10: Hírek. 18.20: Műsor 10—14 éveseknek: 1. Kukkantó. 2. Törvényen kívüli lovagok. A Tábortűz és a TV rejtvényműsora. 19.10: Csatornák. gátak, zsilipek. Riportfilm. 19.30: TV Híradó. 19.45: Szép álmokat, gyerekek! 19.55: Beutaló. Üdülőknek üdülőkről című vidám műsor rejtvénye a Balatonról. 23.05: Törzsasztal a/ Újságíró Klubban. 20.35: Kés a vízben. Magyarul beszélő lengyel film. 22.10: Hírek. TV Híradó. Szerda, július 10. 10.00: TV Híradó. 10.15: Mindenért fizetek. Magyarul beszélő szovjet film. 11.25: Csatornák . . . 11.45: Beutaló. Üdülőknek üdülőkről című vidám műsor rejtvénye a Balatonról. 18.20: Hírek. 18.30: Mongólia nemzeti ünnepén. Zsambalín Pauzar rendkívüli meghatalmazott követ beszéde. 18.40: Nagyítóval 9 ország térképe előtt. 19.00: Egri képeslap. A Magyar TV kis filmje. 19.15: TV Világhíradó. 19.30: Szép álmokat, gyerekek! 19.43: Nicodémi: Hajnalban, délben, este. A Vígszínház előadása a TV stúdiójából. (14 éven felülieknek!). A közvetítés szünetében: Hírek. 22.00: TV Híradó. Csütörtök, július ti. 17.45: Hírek. 17.55: Az ember barátja. Az Intervizió műsora. 18.50: A Magyar Hirdető műsora. 19.03: Az öreg Szegi. Kékesdi Gyula falusi jegyzete. 19.03: Telesport 19.30: TV Híradó. 19.43: Szép álmokat, gyerekek! 19.35: Mai vendégünk . . . 20.10: A jövő hét műsora. 20.20: Amikor a megbocsájtás bűn. Magyarul beszélő francia film. (16 éven felülieknek!). 21.50: Pallas. Tudományos figyelő. 22.20: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Péntek, július 12. lO.OOi TV Híradó. 10.15: Telesport. 10.30: Mindenki ártatlan? Magyar film. 11.40: Hogyan tanult az ember repülni. Csehszlovák kisfilm. 11.55« A jövő hét műsora. Szombat, július 13. 18.25: Hírek. 18.35: Zöldvendéglő, tarka abrosz. Vendéglátóipari tanulók vetélkedője. 19.20: Hétről hétre . .. 19.30: TV Híradó. 19.45: Szép álmokat gyerekek! 19.55: Slágerfesztivál a keleti-tengeri hetek alkalmából. Közvetítés az NDK-ból. 21.20: Diszkréció mellett. .. Galambos Szilveszter vidám órája. 22.20: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Vasárnap, július iá. 10.00: Gyermekmatiné; 1. Póruljárt haramiák. Bábjáték. 2. Mesekastély. Magyarul beszélő NDK-film. 16.00: A Magyar Hirdető műsora. 16.10: Többet, jobbat, korszerűbben. Mezőgazdasági filmösszeállítás. 17.00: Hűsítő jégkockák. 17.30: Vízilabda-bajnoki mérkőzés közvetítése. 19.20: Esti beszélgetés. 19.30: TV Híradó. 19.50: Szép álmokat, gyerekek! 20.00: Vasárnapi vers. 20.10: Nagy siker volt... Martinique. Magyarul beszélő amerikai film. 21.45: Telespori. 22.35: Beutaló rejtvényműsor sorsolása. 22.10: Hírek. (A Magyar Rádió és Televízió a műsor változtatás jogát fenntartja.) I