Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-17 / 165. szám

1»63. JÜLIÜS 17, SZERDA ™*M£rUm A Kossuth Könyvkiadó könyvújdonságai A Kossuth Könyvkiadónál megjelent Várkonyi Endre: Szocialista módon című köny­ve. A mű a szocialista brigád- mozgalom problémáit tárgyal­ja. Az eredményeket és a ten­nivalókat három értelmiségi szocialista brigád munkájának és életének bemutatásával szemlélteti. Ugyancsak a mai élet tár­gya Mészáros—Mikes: Hogy mik vannak! című könyvének. Ez a mű azonban karikatura- és szatíragyűjtemény: Mészá­ros András rajzai és Mikes György írásai életünk humo­rát, fonákságait tükrözik. (MTI) Arassanak többet géppel Késik a szalmalchÚKÍs és a tarlólefordítás a váci járásban Az aratásra alkalmas időt kihasználva keményen dolgoz­nak a váci járás termelőszö­vetkezeteiben. A járásban ösz- szesen 9965 hold gabonát arat- nak az idén, amelyből 4196 hold már nem áll lábon. Ez az eredmény jónak tűnik, hiszen a járás nem tartozik a megye déli járásai közé, amelyek már korábban munkához lát­tak. Ha azonban azt is nézzük, hogy mivel aratták le a több mint 4000 holdat, akkor már nem ilyen kedvező a kép. Er­ről beszélgettünk kedden dél­ben Vida Gyula járási tanács­elnökkel és Krima János me­zőgazdasági osztályvezetővel, akik őszintén leitárták, mi a helyzet e téren a járásban. Tiltott helyen fürödtek... A szentendrei járási rendőrkapitányság három értesí­tését hozta tegnap egyidőben a posta szerkesztőségünkbe: mindhárom borítékból szomorú híreket közlő, azonos szö­vegű levelek kerültek elő. íme az egyik: 1963. június 29-én Matyó Sándor dombegyházi lakos, a szentendrei cement­ipari vállalat dolgozója a Dunába fulladt, olyan helyen, ahol a fürdés életveszélyes és tilos. A másik levél arról értesít, hogy ugyanilyen tragikusan halt meg július 7-én Tahiíótfalunál Bíró Gyula, rákoskeresztúri lakos. A har­madik pedig a szentendrei 11 éves Hlatki Karcsi szeren­csétlenségéről szól: a fiú Pista öccsével tiltott helyen für­dőit a Dunában. Mind a kettőjüket elkapta a folyam sodra és a segítségükre sietők már csak a kisebbik gyermeket tudták élve kimenteni. A két meglett férfi és a 11 éves iskolásfiú, csak azért vesztették el életüket, mert nem a fürdésre, strandolásra alkalmas és arra kijelölt partré­szeknél mentek be a vizbe. Tragikus haláluk ezúton is legyen több óvatosságra és lelkiismeretesebb szülői ellenőrzésre intő figyelmeztetés. — be — — Az az egyik lő gondunk — mondották —, hogy a gépi aratás aránya kicsi, mindössze 1000 holdat vágtak le a kombájnok, a több mint 4000 holdból. A rendelkezésre álló géppark kapacitása ennél jóval na­gyobb arányú kombájnara­tást tenne lehetővé. A járás kombájnaratási aránya annál is inkább kiíogá- i solható, mivel nemrégen kap- I talk öt új kombájnt, amelyek 1 most már teljes kapacitással dolgoznak nálunk. Ha figye­lembe vesszük, hogy a kom- j bájnaratás nemcsak gyorsabb, olcsóbb, hanem emberkímélőbb is a kézi, vagy más gépi ara- | tásnál, még indokolatlanabb­nak látszik az a vonakodás, amely a kombájnaratással szemben tapasztalható a vá­ci járásban, A járási tanács vezetői szerint különösen az őrszentmiklósi Béke és a sző- di Haladás termelőszövetkezet vezetősége és tagsága idegen­kedik indokolatlanul a kom- bájnaratástól. Egyes tsz-vezetők azzal ér­velnek a kézi aratás mellett, hogy nem változtathatják meg a kézi aratásokra kötött szer­ződéseket, és a tagság és az aratásra szerződött ipari mun­kások nem hajlandók lemon­dani a természetbeni részese­désről. Ez a védekezés enyhén szólva sántít egy kissé, mert ismeretes a megyei pártbizott­ság és a megyei tanács azon álláspontja, amely szerint az aratási szerződések alapján esedékes gabonát a kombájn­szalma lehúzása és kazalozása címén megkaphatják a dolgo­Összehangolják a munkarendet Százhalombattán Nemrég beszámoltunk ar­ról, hogy a Dunamenti Hő­erőmű és Kőolajfinomító építői Százhalombattán ösz- szehangolt határidők alap­ján vállalták a tél okozta elmaradások behozását an­nak érdekében, hogy az erő­mű első 50 megawattos tur­bináját augusztus 20-án pró­bajáratásra elindíthassák és november 7-én ez a Oép megkezdhesse az áramter­melést, Az építkezés üte­mére jellemző, hogy azóta csaknem teljesen befejezték az olajfino­mító lefejtő állomásának építését és próbanyomás alá helyezték a távveze­téket, amely az olajfinomítótól a hőerőműhöz szállítja majd a fűtőolajat. Ezenkívül át­adás előtt áll az olajfino­mító új vasúti pályaudva­ra is. Uj látványosság a ha­talmas építkezés területén az egyre magasodó, csúszó­zsaluzással készülő víztorony- tartóoszlop. Már e rövid tájékoztatás­ból is látható, hogy az épí­tők és a szerelők munkájá az utóbbi időben meggyor­sult. Mégis azért, hogy mi­nél jobban kihasználhassák a kedvező időjárást az idei terv maradéktalan teljesítése érdekében, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának kez­deményezésére fontos érte­kezletet tartottak tegnap dél­után az építő- és szerelő­vállalatok képviselői. Az ér­tekezleten az illetékes mi­nisztériumok képviselői is részt vettek. A megbeszélésen Bencsik István, az SZMT titkára tartott vitaindítót. Elmondta, hogy az SZMT határozata értelmében azért hívták ösz- sze az értekezletet, hogy összehangolják a két fontos beruházáson dol­gozó valamennyi válla­lat munkarendjét. Előzőleg tanácskoztak az illetékes szakszervezetek ve­zetőségeivel és a miniszté­riumok vezetőivel és ezeken a megbeszéléseken egységes álláspont alakult ki a té­mával kapcsolatban. A munkarendek összehan­golását az tette szükségessé, hogy jelenleg szinte válla­latonként más és más a mun­Kipróbálták az olajvezetéket Elkészült az új pályaudvar augusztus 20-án megforgatják az első turbinát kakezdés és a munkavégzés időpontja, a szabad szomba­tok előtti munkanapokon is rendszertelenül dolgoznak az építkezésen, sőt a szabadna­pok kiadása sem egységes. Mindez lazítja a munkafe­gyelmet és hátráltatja az építkezést, valamint a szere­lési munkálatokat. Az egy­séges munkarend kialakítá­sával mindennek még idő­ben elejét lehet venni. Az Építésügyi Minisztérium képviselője ezt követően is­mertette az építőkre vonatko­zó munkarendi tervezetet, me­lyet a vállalatok képviselői helyesnek tartottak. A vita ^ során egy-két kiegészítő ja- ^ vaslat is született. Ezeket í majd az a bizottság veszi ii-4 gyelembe, amely a tegnapi ta- j nácskozáson megalakult és £ amely kidolgozza az egy hét £ múlva életbe lépő új munka-^ rendet. Ebben a KGM képVise- ^ lője is részt vesz, aki a szerelő ^ vállalatok munkarendjét ha- ^ tározza majd meg, a szerelőd vállalatok képviselőinek ja- í vaslatai alapján. A megbeszélésen jó néhány,^ a vasúti utazással kapcsolatos^ kérdés js felmerült. Ezekre a ^ MÁV képviselője válaszolt. ^ Megnyugtatta a résztvevőket, i hogy | minden vonalon biztosít- ^ va van a dolgozók haza- ^ és visszautazása és a meg- £ oldatlan problémákra a ; MÄV a lehetőségekhez ké- $ pest megteszi a szükséges ^ intézkedéseket. Részt vett a megbeszélésen \ Petró József, a megyei párt- $ bizottság munkatársa és Né-\ meth Gyula, a százhalombat-! tai építkezés pártbizottsága- í nak titkára. Mindketten fel-; szólaltak és hangsúlyozták an- ; nak fontosságát, hogv az érte-; kéziét részvevői a fő kérdé-; sekben egyetértettek. Kérték ; a résztvevőket, hogy tájékoz-1 tassák a dolgozókat a meqbe-1 szélesről magyarázzák meg j mindenkinek, miért helyes a j munkaidő jó összehangolása,' a munkafegyelem növelése. Hangsúlyozták, hogy a mun­kaidő egységesítésével együtt azt is el kell érni, hogy az emberek a teljes munkaidőt lelkiismeretesen végigdolgoz­zák. A dolgozók hazaszállítá­sával kapcsolatban ismertet­ték azt a felmérést, amely azt bizonyítja, hogy az emberek 80 százaléka még este 9 óra előtt, a többi pedig legkésőbb éjjel egv óráig hazaér a csa­ládjához a hét végén. Egyéb­ként az utazással kapcsolat­ban minden teljesíthető ké­résnek eleget tesznek az ille­tékes szervek. ELEKTROMOS KÉZISZERSZÁMGÉPEK AZ IPARNAK A ceglédi Villamosipari Gépgyárban különböző elektromos kéziszerszámgépeket gyártanak. A munkaigé nyes gyártmányok közül különösen közismertek a fúrók és a. vibrációs csiszológé­pek, amelyekből külföldre is szállítanak. Az év második felé­ben megkezdik a 42 voltos biztonsági transzformátorok gyár­tását is. . . .. Dcrfi Károly végszereléshez készíti elő az F 15 típusú elektromos fúrógépeket Bálint Sándor minőségi ellenőr szállítás előtt gondosan megvizsgálja az elektromos fúrógépeket (MTI Foto — Bereth Ferenc felv.) Egy vagon — egymillió forint Az ország homokos vidékein és a hűvösebb éghajlatú du­nántúli tájakon 6500 hold rozs- vetést fertőztek meg tavasszal az anyarozs spóráival, az el­múlt napokban pedig meg­kezdték az érett anyarozs ösz- szegyűjtését. Az értékes gyógy­szeralapanyagot adó anyarozs termése bőségesebb a szokott­nál is. Az idén állították mun­kába először a nemrég konst­ruált speciális gyűjtőgépeket, s ezzel lehetőséget teremtettek XX».XXXXXXXXXVXXXXXXXVvXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXX'CVXXXWXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXX\XX\XXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXYXXXXXXXXXXXXXX' Körúton a miniszterrel Tausz János belkereskedel­mi miniszter, Pest megye or­szággyűlési képviselője teg­nap délelőtt látogatást tett a Prés- és Kovácsológyárban, ezt követően pedig megtekin­tette Budakeszi élelmiszer- és iparcikk üzleteit, valamint a vendéglátóipari egységeket. Az országgyűlési képviselőt útjára elkísérte Komor Béla, a Pest megyei Tanács kereske­delmi osztályának vezetője, dr. Lapusnyik András, a Budai Járási Tanács vb-elnöke és Ipacs László, a Pest megyei kereskedelmi állandó bizottság elnöke. Tausz elvtárs megérkezése után elmondotta, hogy a mos­tani látogatás célja a válasz­tásokat megelőző jelölő gyű­lések során elhangzott kérések és panaszok vizsgálata. A gyárban először a munkásellátás kérdéseivel foglalkozott. Megtekintette a kapun kívül levő üzlethelyi­séget és eszmecserét folytatott a bolt vezetőjével. A kereske­Tausz János belkereskedelmi miniszter látogatása a PRÉKO-ban és Budakeszin delmi osztály vezetőjével egyetértésben megállapították, hogy ideje lenne a bolt be­rendezését korszerűsíteni. En­nek első lépése a múlt héten megtörtént és beállítottak egy 1600 literes hűtőszekrényt. A teljes korszerűsítéshez azon­ban szükség lenne az üzlethe­lyiség bővítésére. Mivel a mi­nisztérium és a tanács keres­kedelmi osztálya biztosítják az új berendezést, szükséges len­ne. hogy a PRÉKO is kivegye részét saját munkásai ellátásá­nak javításából. Elhangzott a kérés: az üzlethelyiség bővíté­séről gondoskodjék az üzem. A bolt megtekintése után a belkereskedelmi miniszter ha­sonló kérdésekről beszélgetett a gyár főmérnökével és a tár­sadalmi szervek vezetőivel. Budakeszi felé menet — út­közben — a járás mezőgazda- sági eredményeiről, az aratás és a cséplés várható hozamá­ról tett fel kérdéseket a járási tanács elnökének. Budakeszin a helyi tanács vezetőivel felkereste a 10- sz. zöldségboltot, amelynek pa­rányi helyisége szinte teljesen alkalmatlan a korszerű keres- [ kedelem lebonyolítására. Az, országgyűlési képviselő fel- í hívta a helyi tanács vezetői- I nek figyelmét arra, hogy a község érdekében biztosítsa­nak megfelelő raktárt a zöldségüzlet számára. Ezután a Budakeszin levő 112. sz. élelmiszerboltot és a PIV 10. sz. vasboltját kereste fel a miniszter, ahol — mint a többi üzletben is — elsősor­ban az áruellátás iránt érdek­lődött, amellyel nagyjából elé­gedettek voltak az üzlet veze­tői. A helybeliek ezután felve­tették a község már négy esz­tendeje vajúdó problémáját. Ahhoz ugyanis, hogy valaki a község korszerűen berendezett éttermébe jusson, át kell ha­ladnia egy nem túlzottan kul­turált söntésen. A belkereske­delmi miniszter elmondta, hogy szükség van italboltra söntésre. de helytelen, hogv négy esztendeje nem Hzmcfta- nak más helyiséget a söntés számára. Most már megszüle­tett a javaslat is: az egyik, fel­számolt húsüzlet helyére tele­pítsék a söntést. Az illetéke­sek a közeljövőben megvizs­gálják a kérdést és megteszik a kellő intézkedéseket. Végül a Budakömyéki Ven­déglátóipari Vállalat 18. sz. egységét, a Budakeszi eszpresz- szót keresték fel. A festői kör­nyezetben levő, szépen beren­dezett eszpresszó első pillan­tásra problémamentes, jó üzlet benyomását keltette. A való­ság is az első benyomást iga­zolta. A helyi tanács vezetői­nek azonban akad itt is fel­adata. A régebben táncterem­ként használt és a ielenle" lakott helyiség üzembehelve- zése jelentős mértékben meg­növelné az eszpresszó forgal­mát, A lakók elhelverésére'»1 viszont a tanácsnak kellene gondoskodnia. tausz János belkereskedel­mi miniszter, országgyűlés' képviselő látogatása során fel­jegyzéseket készített a pana­szokról. az áruellátás olykor előforduló nehézségeiről és a Pest megyei Tanács kereske­delmi osztályának vezetőiével közösen ígéretet tettek Tra. hogv a lebető«égekbo7 mérten minden segítséget megadnak a gondok enyhítésére. (t. t.) zók. Ezt hangsúlyozták a járá­si tanács vezetői is. Gondot okoz a járási veze­tőknek az is, hogy az aratás után nem halad kívánt ütemben a kom­bájn-szalma lehúzása és a tarlólefordítás. Az 1000 hold kombájn aratta területből 240 holdon végez­ték el a kombájn-szalma lehú­zást, bár a lehetőségek alap­ján előbbre kellene tartaniuk. Ezt a munkát éppen az akadá­lyozza, hogy túlságon nagy ké­zi munkaerőt köt le a korsze­rűtlen aratás. Jól látják ezt a problémát a járás és a gépál­lomás vezetői, akik a hét vé­gére várnak végleges változást e téren. összesen 144 traktor van a váci járásban, amelynek fele a tsz-eké, fele pedig a Váchartyá- ni Gépállomásé. A gépállomá­si gépparknak mintegy 65 szá­zaléka alkalmas szántásra, de csak 5 gép szánt belőlük. Rosszabb a helyzet a termelő­szövetkezeti gépeknél, ame­lyek közül 30 alkalmas szán­tásra. de egyetlenegyről sem tudják, hogy szántana. Ezek után nem véletlen, hogy mindössze 80 hold olyan területet szántottak fel eddig a járásban, amelyről az idén aratták le a gabonát. Mindez szöges ellentétben van azzal a párt- és állami előirányzattal, hogy aratás után mielőbb le­fordításra kerüljön a tarló. A járási tanács vezetői el­mondották, hogy sürgős intéz­kedéseket kívánnak tenni a kombájnaratás arányának nö­velésére, valamint a szalmale­húzás és a tarlófordítás meg­gyorsítására. Ezek az intézkedések fő­ként a gépállomások és termelőszövetkezeti veze­tők segítségével és közre­működésével vezetnek cél­hoz, de nem nélkülözhetik a dol­gozók támogatását sem. Itt arról van szó, hogy maximáli­san kettős műszakban dolgoz­zanak a traktorok. Erre azáltal is lehetőség nyílik, hogy ép­pen a közeli napokban kapta kézhez bizonyítványát egy 23 tagú tanfolyam hallgatósága. Ezek a traktorosok a tavaly ősszel végzett 52 új traktoros­sal együtt szilárd alapját ké­pezhetik a kettős műszak be­vezetésének. Van több olyan község is a váci járásban, ahol az aratást még csak a hét közepén kez­dik meg. A járás aratási sta­tisztikája is azt mutatja, hogy az aratási munka legnagyobb része még hátra van. Lehet ta­nulni tehát a kezdeti hibákból, van bőven javítani való a munkaszervezeten. A járási tanács, a gépállomás, a terme­lőszövetkezetek vezetői köves­senek el mindent a jobb együttműködés megteremtésé­re, a munka irányításában és végrehajtásában egyaránt, Nagymiklós István a vagononként több mint egy­millió forintot érő anyarozs nagyüzemi termesztésére. Egy- egy gyűjtőgép több száz mun­kást helyettesít: naponta 10— 12 hold rozsból fésüli ki az anyarozsot. A kalászokban maradó, mintegy 20 százalék- ; nyi anyarozsot a gabona el- cséplésekor, illetve a magtisz­tításkor gyűjtik össze. Az anyarozstermő táblák rozster­mését takarmányozásra hasz­nálják fel. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents