Pest Megyei Hirlap, 1963. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-17 / 165. szám

hírlap 1963. JÚLIUS 17, SZERDA Párt- és kormányküldöttségünk Irkutszkban (Folytatás az 1. oldalról) lyet a szocializmus, a de­mokrácia és a béke hatal­mas táborában. — Mi szibériaiak különle­ges rokonszenwel fogadjuk önöket, a magyar nép képvi­selőit, hiszen a két nép barát­sága a polgárháború idején, a szovjet hatalom első éveiben született meg, amikor Szibé­riában a vörösgárdistákkal és partizánokkal, a bányászokkal és az irkutszki vasutasokkal együtt a magyar nép derék fiai hősiesen harcoltak a szov­jet hatalomért. Sohasem felejt­jük el Zalka Mátét, aki szer­vezője s vezetője volt a szi­bériai internacionalista csapa­toknak; nem felejtjük el azt a nagy hőstettét, amikor — más elvtársakkal együtt — meg­mentette az orosz aranykin­cset szállító vonatot — ezt ma­ga Lenin elvtárs is igen nagy­ra értékelte. Emlékszünk Su­gár Andorra, a hős bolsevik­re, aki 1918-ban egy interna­cionalista csapat vezetőjeként harcolt a fehérgárdisták ellen, majd 1920-ban az irkutszki já­rási pártbizottság titkára lett. Nem felejtjük el annak a sok száz magyar hazafinak a nevét sem, aki szibériai földön har­colt az egész emberiség bol­dog jövőjéért, a szovjet hata­lom győzelméért. — Mélységes megyőződé- sünk, hogy az önök szovjet­unióbeli látogatása elősegíti a magyar és a szovjet nép kö­zötti barátság és kölcsönös testvéri megértés fejlődését, a szocialista világrendszer egy­ségének megszilárdulását, a nemzetközi kommunista moz­galom összeforrottságát. Az üdvözlésre Kádár János válaszolt. — Egész küldöttségünk és a magam nevében hálásan kö­szönöm a szíves fogadtatást. Mindnyájan örülünk, hogy el­jöhettünk önökhöz baráti lá­togatásra. A Magyar Népköztársaság valóban igen messze van Szibériától, az itt lplyó ha­talmas építőmunka híre azonban hozzánk, is elju­tott. Tudjuk, hogy ezen a földön új üzemek százai épültek, új vá­rosok, tudományos központok keletkeztek. Egymás után épülnek a folyók energiáját hasznosító vízierőművek. — Többen vagyunk a kül­döttségben olyanok, akik utas­ként rövid ideig már nem egy­szer élveztük irkutszki elvtár­saink szívélyes vendégszerete­tét. Most nyílik azonban elő­ször alkalmunk rá, hogy az önök építőmunkájával kissé közelebbről megismerkedjünk. Bizonyosak vagyunk abban, hogy bár nálunk mások a kö­rülmények és kisebbek a mé­retek, az itt látottak sok hasz­nos tapasztalatot nyújtanak számunkra. — A kommunizmust építő szovjet és a szocializmust építő magyar nép, pártjaink, orszá­gaink testvéri barátsága erős és megbonthatatlan. Magunk­kal hoztuk és átadjuk önöknek a magyar kommunisták, a ma­gyar dolgozó nép testvéri üd­vözletét. — Meggyőződésünk, hogy it­teni látogatásunk, megbeszélé­seink és találkozásaink még tovább szélesítik kapcsolatain­kat, erősítik egységünket és összeforrottságunkat. Kádár Jánosnak ezután be­mutatták az irkutszki párt-, állami- és tömegszervezetek vezetőit, majd a magyar kül­döttség tagjai üdvözölték a fogadtatásukra összesereglett dolgozókat. A repülőtéren hosszú per­cekig hangzott a kiáltás: Zdravsztvujtye! Szeretet­tel köszöntjük magyar ba­rátainkat! Béke—barát­ság! Hruscsov—Kádár! Kedves jelenet játszódott le, amikor Kádár Jánoshoz oda­lépett Nákovits János, egy idős magyar kommunista, aki 1922 óta az SZKP-tagja. Ná­kovits János hadifogolyként került Szibériába. Hősiesen harcolt a Vörös Hadsereg so­raiban és jelenleg is Irkutszk­ban él családjával. Kádár Já­nos barátságosan elbeszélge­tett az idős magyar interna­cionalistával, aki megkérdezte: Hogy van Münnich Ferenc elvtárs? — Kiderült, hogy Ná­kovits a polgárháborúban Münnich Ferenccel együtt har­colt a szovjet hatalom védel­mében a fehérgárdisták ellen. A küldöttség tagjai ezután1 gépkocsiba szálltak, majd a re­pülőtérről a városba vivő 15 kilométeres úton körülbelül százezer dolgozó üdvözölte a magyar nép küldötteit. Az élen haladó gépkocsit, amelyben Kádár János foglalt helyet a helyi párt- és állami szervek vezetőivel együtt, va­lósággal elárasztotta a virág­eső. Az emberek kezében ma­gyar zászlócskák lobogtak. So­kan magasra tartották Kádár János fényképét, magyar be­tűs jelszavakat hoztak transz­parenseiken. A küldöttég a keddi nap hát­ralevő részét pihenéssel és vá­rosnézéssel töltötte. Ma előre­láthatólag látogatást tesznek az alumíniumüzemben, a területi mezőgazdasági kísérleti állo­máson, majd a Bajkál-tóra lá­togatnak, ahol találkoznak a Belvízkutató Intézet tudomá­nyos munkatársaival. Szerdán este a területi párt- és állami szervek díszvacsorát adnak a magyar küldöttség tiszteleté­re. Kádár János né Leningrádba érkezett Kádár Jánosné Nyina Hrus- csovával, Viktorija Brezsnye- vával, valamint Szipka József- nével és Jekatyerina Gyeni- szovával, a Szovjetunió buda­pesti nagykövetének feleségé­vel Leningrádba érkezett. A vendégeket — akik két j napot töltenek a városban — j a leningrádi vezetők és felesé- i geik fogadták. [ Kádár Jánosné és útitársai kirándultak a Leningrádhoz közeli Petrodvorecbe. TITO ELNÖK KÖSZÖNŐ TÁVIRATA Joszip Broz Tito, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnöke táviratban köszönte meg Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének és Kádár Jánosnak, a forradal­mi munkás-paraszt kormány elnökének, a Jugoszláv Szocia­lista Szövetségi Köztársaság elnökévé történt megválasztá­sa alkalmából küldött jókíván. Ságokat. ____________ T ervhivatal létesül Szíriában A szíriai kormány határoza­tott hozott legfelső tervezési tanács létesítéséről. Ez a kor­mányszerv végzi- majd a gaz­dasági tervezést és az ország gazdasági fejlődésének ellen­őrzését. A tanács jelentős fel­hatalmazásokat kapott. A gaz­dasági tanulmányok és tervek kidolgozása mellett hatásköré­be tartozik egyebek között az is, hogy engedélyezze az olyan beruházási tervek végrehajtá­sát, amelyek értéke meghalad­ja az egymillió szíriai fontot, illetve mintegy 250 000 dollárt. A tervezési tanács végzi az összes gazdasági és pénzügyi kérdések egybehangolását is. TIZENÖT ESZTENDŐVEL Két hete tart az ülősztrájk New Yorkban és az Egye­sült Államok sok más városá­ban a négerek tovább folytat­ják harcukat a faji megkü­lönböztetés ellen. New York egyik negyedében, Bronxban egy étterem előtt már második hete ülő­sztrájkot folytatnak a né­gerek, követelve, hogy az étterem tu­lajdonosa a fehérekkel azonos feltételek mellett alkalmaz­zon négereket és puerto ri- coiakat is. A négerek békés tüntetése kiváltotta maga el­len a nemzeti újjászületés pártja neofasiszta mozgalom suhanc-iinak dühét. A huligá­nok támadást intéztek a tün­tető négerek ellen. A rendőr­ség revolvereket,' puskákat, golyószórókat, könnyfakasztó bombákat talált a fasiszták­nál. Néger tüntetők éjjel-nappal, megszakítás nélkül ülősztráj­kot tartanak Wagner polgár- mester és Rockefeller kor­mányzó irodája előtt. Ugyancsak tüntetésekre került sor több olyan épít­kezésnél, ahol a munkál­tatók nem hajlandók né­gereket alkalmazni. A New York-i rendőrség a hétfői nap folyamán 50 néger tüntetőt tartóztatott le, köztük 20 lelkészt. A letartóztatottak ellen „a közrend megsértése” címén indítanak eljárást. A Maryland állambeli Cam- brigde városában, ahol a múlt hét közepén különösen heves összecsapásokra került sor a jogaikért tüntető négerek és szélsőséges fajvédők között, a nemzeti gárda hétfőn 14 né­gert letartóztatott, mert azok ülősztrájkot tartottak egy gyógyszertár előtt, amelynek tulajdonosa nem volt hajlan­dó négereket kiszolgálni. A gyülekezési tilalom ellenére, túlnyomóan négerekből álló hatalmas tömeg verődött ösz- sze. követelve a letartóztatot­tak szabadon bocsátását. A nemzeti gárda feltűzött szuronyokkal, könnyfakasztó gránátokkal felfegyverkezve nézett szembe a tömegekkel. A hatóságok ígéretet tettek a letartóztatottak szabadon bo­csátására. mire a tömeg béké­sen szétoszlott. ‘Az este folya­mán valóban sor került a 14 ‘ letartóztatott, köztük Gloria Az amerikai négerek harca Újahh letartóztatások — Marion Brando nyilatkozata Richardson ismert néger ve­zető szabadon bocsátására. A baltimore-i angolpark tu­lajdonosai úgy döntöttek, hogy július 26-tól megtiltják nége­rek belépését a szórakozó­helyre. A döntést azzal indo­kolták, hogy a város fehér la­kossága nem látogatná az in­tézményt. ha ott négerek is szórakoznának. Július elején a városban ismételt tüntetések­re került sor a négerek részé­iről. annak érdekében, hogy a parkot megnyissák számukra. Marlon Brando ismert ame­rikai filmszínész hétfőn kije­lentette, hogy az Egyesült Ál­lamok déli részébe kíván utazni, ahol részt vesz majd a négerek egyenjogúságáért folyó tüntetésekben. Marion Brando ismételten síkraszállt a négerek egyenjogúsítása mellett. A múlt héten részt vett egy jótékony célú műso­ron. amelyet Medgar Evers, a múlt hónapban meggyilkolt néger vezető árváinak segé­lyezésére rendeztek. Gvűjtsünk (szöszös) ökörfarkkóróvirágot! A virágot csésze nélkül szedjük nyers kg-ként 5,— Ft Az egyöntetű élénksárga színre száradt virág kg-ként 40,— Ft Átveszik a földművesszövetkezetek vagy a HERBARIA Központi Üzeme: Bpest IX., Soroksári út 17. (Duna-parti tpu.) Kuba ENSZ-képviseletének levele a többi tagállam ENSZ-képviseletéhez Kuba állandó ENSZ-képvi- I selete levelet intézett a többi ENSZ-tagállam képviseletéhez és abban felhívja a figyelmet, hogy az Egyesült Államok kor­mánya akadályozza különböző országok képviseleteinek nor­mális tevékenységét. A levél hangsúlyozza: a ku­bai képviselet anyagi eszközei­nek és a képviselet munkatár­sai személyi bankelszámolá­sainak befagyasztására fel kell figyelnie az ENSZ minden tagjának és meg kell akadá­lyozni azoknak az intézkedé­seknek a megvalósítását, ame­lyek a jövőben korlátozhatják más államok jogait. A levél rámutat: meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy az ENSZ alapokmánya által előirányzott eszközökkel biz­tosítsák a tagállamok képvi­selete jogainak védelmét. Rakétakísérlet az Egyesült Arab Köztársaságban Az Egyesült Arab Köztársa­ságban hétfőn sikeres kísérle­tet hajtottak végre két „föld­levegő” (légelhárító) rakétával. A gyakorlatot Nasszer elnök* Amer marsall, a fegyveres erők helyettes főparancsnoka és AH Szabri miniszterelnök is megtekintette. ezelőtt írták alá a magyar— bolgár barátsági, együttmű­ködési és kölcsönös segély- nyújtási egyezményt. Ez a nagy jelentőségű szerződés csak tovább szilárdította a népeink közötti hagyományos jó barátságot. Bulgáriában, csakúgy mint hazánkban, ha­talmas iramban épül a szo­cializmus, növekszik az élet- színvonal. A testvéri Bol­gár Népköztársaságban össz­népi harc bontakozik ki a Bolgár Kommunista Párt VIII. kongresszusán kitűzött történelmi jelentőségű hatá­rozatok teljesítéséért. Nagyszerű távlatok jelzik bolgár barátaink útját. A BKP Vili. kongresszusán el­fogadott irányelvek szerint 1980-ig a társadalmi össz­termék a jelenleginek az öt­szörösére, a nemzeti jöve­delem pedig a négy és fél­szeresére emelkedik. Mind­ez annak köszönhető, hogy a szocialista Bulgária szilár­dan követi, és alkotó mó­don alkalmazza az SZKP XX. és XXII. kongresszusának eszméit, következetesen har­col a békés egymás mellett élés lenini politika alkal­mazásáért és magasra tartja a proletár nemzetköziség, a kommunista pártok egysé­gének magasztos zászlaját. Ez a tizenöt esztendő a népeink közötti felhőtlen ba­rátság időszaka volt, Ez a számunkra nagyon becses évforduló tovább ösztönöz bennünket e jó hagyomá­nyok ápolására. Az SZKP levelének visszhangja (Folytatás az 1. oldalról) nemzetközi munkásosztályt és a szocialista világrendszert, hanem a nemzeti felszabadító mozgalmat helyezi, hibás és antimarxista, mert az afro­ázsiai szolidaritási mozgalom­mal szembe állítja korunk más imperialistaellenes moz­galmait. Az afroázsiai szolidaritás — írja Mirszkij — csupán része a földkerekség elnyomott és kizsákmányolt tömegei és a győztes proletariátus közös szolidaritási mozgalmának az imperializmus elleni harcban. A cikkíró ezután a világtör­ténelem legutóbbi eseményei­ből vett példákon bizonyítja be, hogy a nemzeti felszabadí­tó mozgalom objektív antika­pitalista ereje csakis a világ- proletariátus vezetése alatt és a vele való szoros szövetség­ben jelentkezhet. Az „elkülönített szolidari­tás” koncepciója — hangoztat­ja a cikk — találkozik az ázsiai és afrikai országok bur- zsoá nacionalistáinak nézetei­vel, akik a nemzeti kivételességpt, a* nemzetek elhivatottságát t)iib«yr«JSKT----------­s zembe állítják a fehér és a színes fajt, sovinizmust szíta­nak. és a visszájára fordított fajelméletet hirdetik. A cikk szerzője részletesen elemzi a kínai kommunisták egy másik hibás tézisét, amely szerint a nyugati munkásosz­tály elvesztette forradalmi erejét és egész Európa, bele­értve a szocialista országokat is, fél a háborútól, s ezért képtelen a szocialista világfor­radalom mozgató erejének sze­repére. A Kínai Kommunista Fárt ebből ezt a következte­tést vonja le: az imperializ­must csakis a „fiatal”, a „for­radalmi”, az „elnyomott” kon­tinensek sokkal inkább impe­rialistaellenes beállítottságú népei dönthetik meg, akiknek nincs mit veszteniük. Mirszkij a kínai kommunis­ták eszmei álláspontjainak bí­rálatát a következőkben fog­lalja össze: ők, akik majdnem a legelső marxistáknak hirde­tik magukat, akarva, nem akarva, rákényszerítik e tér­ségek népeire a kiválasztott­ságukról és kivételességükröl, a fehér fajjal szemben fel­sőbbrendűségükről alkotott el­méletet: gyalázatos módon azonosítják a színes népeket elnyomó fehér faj kizsákmá­nyoló felső köreit a Nyugat dolgozó tömegeivel, amelyek mindig szemben álltak ezek­kel a körökkel; a marxista, a proletár, az osztálylogikát a burzsoá-nacionalista logikával cserélik fel, amely bizonyos fajok és nemzetek „egységét” hirdeti a proletár szolidaritás- i sál szemben. A kínai kommunistáknak ez az irányvonala, amely a kom­munista és munkáspártok 1957 és 1960-as moszkvai tanácsko­zásán meghirdetett tézisek re­víziójára, az afroázsia szolida­ritási mozgalom elkülönítésé­re irányul, egyenlő azzal a tö­rekvéssel, hogy gyengítsék az egész nemzetközi imperialista­ellenes felszabadító mozgal­mat. Globke-per Kedden az utolsó tanúk ki­hallgatásával befejeződött a bizonyítási eljárás a milliók haláláért felelős Globke nyu­gatnémet államtitkár perében. A délelőtti tárgyaláson a ta­núk a Globke közreműködésé­vel kidolgozott elnémetesítési és fajvédő náci törvények végrehajtásának Magyarorszá­gon, Jugoszláviában, valamint Hollandiában és Franciaor­szágban alkalmazott módsze­reiről vallottak. Megrendítő tanúvallomásl tett többek között a magyar- országi zsidóüldözésekről a je­lenleg Izraelben élő Kékes Sá­ra. Szerdán és csütörtökön szü­netel a tárgyalás, pénteken i vádbeszédre, szombaton pedig a védő beszédére kerül sor. NYIPNPlPSSBŐL GflERMEKOSZöT Fiú nylon úszó több színben 1—3 nagyságban 20—24 Ft-ig Augusztusban hirdetik ki az idei belföldi aspirantúra pályázat eredményét A Tudományos Minősítő | dályok miatt i— augusztusban Bizottság közli, hogy az! hirdetik ki. Az érdekelte- 1963. évi belföldi aspirantú- | két a Tudományos Minősítő rára beküldött pályázatok j Bizottság folyamatosan érte- eredményét — közbejött aka- 1 siti. ^fjijeívájítcíó... Emyőfény képszűrések adatai bizonyítják, hogy a ser- dülökorúaknál nő a tüdőbetegek száma — olvastam a mi­nap kedvenc délutáni lapomban. Nem vagyok érzéketlen, lassacskán az én gyermekem is serdülőkorba jut, a cikk hasznos mondanivalója tehát nálam jó talajra talált. Most azonban nem erről akarok beszélni, hanem az ernyöfényképröl. Meg az erőltetett —. s főleg reménytelen — nyelvújításról Nem megy, nem megy. Mit szólnának például ehhez? ■.. Vettem a dohányzócikkboltban tíz darab szivarkát és egy doboz biztonsági gyújtót. Aztán távbeszéltem a Szikra mozgóképszínházba és két jegyet kértem az utolsó előadásra. Az mondták, már csak délutánra kapható. Le­gyek nyugodtan —, bíztattak —, a mozgóképszínházban nyitott tető van, előadás közben állandóan jön a friss eleny. Hazafelé bementem az SZTK-ba. ernyőiánvkévszű- resre. A főorvos régi ismerősöm, maga is tollforgató em­ber. Népszerű egészségügyi könyveit, szórakoztató irályát nagyon szeretem. Szűrés után hazaindultam, de a sarkon utolért a zivatar. Bőrig áztam volna, de — szerencsére — nálam volt az ernyőfényképem ... ny. é.

Next

/
Thumbnails
Contents