Pest Megyei Hirlap, 1963. június (7. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-15 / 138. szám
Szentendre VH ÉVFOLYAM, 45. SZÁM 1963. JÜN1US 15, SZOMBAT 1 A PESTMEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA r Évről évre eredményesebben dolgozik nz építőipari kisipari szövetkezet Alig két éve, 1961; január havában egyesült ismét a szentendrei járási építőipari és lakáskarbantartó kisipari szövetkezet. Előtte pár évig külön tevékenykedtek. Az újraegyesülés minden zökkenő nélkül történt meg, s így megnagyobbodva, megerősödve hathatósabb munkát is tudtak végezni már az első esztendőben. A szövetkezetek munkájának értékelésénél megállapítást nyert, hogy ennek a kisipari szövetkezetnek vezetői és tagjai komoly munkát végeztek, s ennek alapján elnyerték a „kiváló szövetkezet” címet. Nézzünk csak egy-két adatot a szövetkezet életéből, ami aláhúzza, hogy nem hiába kap. ták ezt a címet. 1962-es évi tervük 4 270 000 forint volt, ezt ők 4 440 000 forintra teljesítették, azaz 104 százalékra De amiért elsősorban megkapták a kiváló szövetkezet címet, az azért történt, mert az elmúlt évekhez viszonyítva tetemesen emelkedett értékben a lakosságnak végzett szolgáltató munka. Ez a múlt esztendőben 131 százalék, ami 1961-hez viszonyítva 203 százalékot tesz ki. És ez olyan eredmény, ami dicséretére válik a szövetkezetnek. Tudott dolog ugyanis, hogy egyes szövetkezetek viszo- lyognak a lakosságnak végzendő munkától, szívesebben dolgoznak közületeknek, vagyis végeznek olyan munkát,"ami csak igen kis százalékban lehet az ő profiljuk. Ez utóbbi a nagy vállalatok feladatkörébe tartozik. A megfelelő gazdálkodás eredményeként állóeszközeiket és normalizált forgóeszközeiket saját forrásból fedezték. Javult a munkafegyelem — ami a szakmunkásokat illeti; Velük korábban sem volt különösebb probléma, csupán a segédmunkások munkája és munkafegyelme váltott ki a lakosság részéről panaszokat. Nemkülönben a festők munkáját érte még — és jogosan — bírálat. A szövetkezet vezetőinek el kell követniök mindent, hogy egyes emberek ne rontsák a szövetkezet hitelét, annak jó hírét. Természetesen akad még más panasz is a szövetkezet háza táján. Például a jelentősen emelkedő fuvarköltség. Erről azonban nem ők tehetnek, hanem feletteseik, akiktől már évek óta igénylik a gépkocsit. De más gépekben is hiányuk van. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy beton, keverőgép és szállítószalag nélkül építkezzenek, s a szövetkezet mégis kénytelen a század eleji építkezések nríódszerével kézzel keverni betont, szállítani téglát vagy más anyagot. Ez elhúzza a határidőket, kés- . lelteti a munka elvégzését és bosszankodást okoz közületek és magánosok körében is. Mindezek ellenére azonban a szövetkezet igyekszik úgy végezni munkáját, hogy az ellen lehetőleg ne merüljön fel kifogás. Legújabban a Szentendrén beinduló sorház akcióba kapcsolódnak, ami újabb szövetkezeti tagokat szükségei. A jelenlegi létszám kevés ahhoz, hogy ilyen nagy arányú munka elvégzésére vállalkozhasson a szövetkezet. Ha munkájukat továbbra is jól, becsületesen végzik, kevesebb lesz a kifogás, s ha tagjaik közül jó páran a szövetkezetnél megrendelt munkálatoknál éppen olyan lelkiismeretesen dolgoznak, mint ahogy azt „fusizásnál” teszik, keresetük is több lesz és a lakosság bizalommal fordul hozzájuk munkákkal. Az idén az általános iskolák kisdobosai is táboroznak A járási úttörőelnökség döntése folytán az általános iskolák úttörői és kisdobosai Balatonkenesén és Balaton- aliigán táboroznak. Balatonkenesén az ottani általános iskola épületében, míg Ba- latonaligán sátortáborban kerülnek elhelyezésre. A korábbi évek tapasztalatai alapján a diákok várják a táborba vonulás időpontját. Az idén első ízben kerül sor arra, hogy az alsó tagozatos kisdobos őrsök tagjai is táborozzanak, s hogy nem eshet nekik sem bajuk, arról gondoskodik a kicsik által szeretett Viola néni, Szendrődy Ferencné, a járás alsó tagozatos felügyelője, az úttörőelnökség kisdobos felelőse. Június 20-án nyílik a szigeti strand HÍREK A JÁRÁS ÉS A VÁROS ÉLETÉBŐL Az ügyeletes orvos június hó 16-án dr. Katona Gyula körzeti orvos. 5000 forint értékben ajándékkönyveket küldött a járás általános iskoláinak az Országos Pedagógiai Könyvtár vezetősége. A könyvek zöme alsótagozatos diákok és óvodások számára való, azonban sok közöttük a felső tagozatokon tantervben előírt kötelező irodalom is. Holnap a Marx téri gyógyszertár tart ügyeleti szolgálatot. Rendkívüli ülésen tárgyalja meg és hagyja jóvá a városi tanács június 17-én, délelőtt a költségvetési előterjesztéseket, valamint választja meg a járásbírósági ülnököket, szám szerint ötven főt, melyet a társadalmi szervek és intézmények dolgozói jelöltek. Virágbált rendez ma este 8 órai kezdettel a Pomázi Posztógyár kultúrtermében az üzem Vöröskereszt-szervezete. A tánczenét egy budapesti honvédzenekar szolgáltatja társadalmi munkában. Mindenkit, aki kultúrált szórakozásra vágyik, szeretettel Vár a rendezőség. A járás egészségügyi helyzetéről, a járásbíróság munkájáról, valamint a mező- gazdasági munkák állásáról tárgyalt csütörtök délelőtt a járási tanács végrehajtó bizottsága. A fontosabb határozatok ismertetésére visszatérünk. A járás ügyeletes állatorvosa június 16-án dr. Ko- vanián Hárutyun járási főállatorvos, Szentendre, Dimitrov u. 17. Az ügyeleti szolgálat csak a járás területére vonatkozik. Szerdán délelőtt a dunai révkapitányság, a városi tanács vb. építési és közlekedési osztálya, az egészségügyi csoport és a strandfürdőt kezelő Községgazdálkodási Vállalat képviselői megtartották a szokásos ellenőrző szemlét, mely mindig megelőzi a szigeti strandfürdő megnyitását, A strandfürdő helyét a szokásos méretekben határozták meg és előírták azokat a biztonsági és egészségügyi követelményeket. melyeknek biztosításáról a kezelő vállalat gondoskodni tartozik. A dunai révkapitányság ki-' küldöttje, Szabó Antal főtörzsőrmester, a szemle után a következőket mondotta munkatársunknak: A meg nem engedett helyen és körülmények közötti fürdőzés megakadályozására az idén fokozottabb ellenőrzést vezetünk be, és kénytelenek leszünk a szabályok meg nem tartóival szemben a legszigorúbban eljárni, mert igen gyakori és szomorú tapasztalataink vannak a meggondolatlan fürdőzések körül. Az emberek — különösen a gyermekek — felelőtlensége megdöbbentő: minden gátlás nélkül bemennek a Dunába ott, ahol jól látható táblák tilalmazzák a fürdést. így elkerülhetetlen, hogy a Duna minden évben szedi a maga áldozatait, pedig kellő elővi(Tanácstagi fogadóórák Balogh Ferenc, a 10. sorszámú választókerület tanácstagja folyó évi június hó 17- én délután 6 őrsikor Rab Ráby tér 5. szám alatti lakásán, és Kardos László, a 74. sorszámú választókerület tanácstagja folyó évi június hó 20-án, délután 5 órakor a Határcsárda különtermében 'Választókerülete részére ta- tácstagi fogadóórát tart. ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Nagy Katalin. Paule- lyálí Ferenc. Német Erzsébet. Oankovics Gábor. Karsai Mariién. ■Meghalt: Szurőczki János 67 «es szentewSt** !prnr Csökkentsük a takarmányhiányt, takarítsuk be időben a rétek, árokpartok fűtermését A vetések a járás és a város területén általában befejeződtek. Egyedül a szentendrei Április 4 Termelőszövetkezetben vár még elvetésre mintegy 70 kh rövid tenyészidejű kukorica és siló- kukorica. A lemaradás oka, hogy a kérdéses terület talaj- nedvessége a sok esőzés miatt gépi erővel még nem művelhető. Jelenleg megindult és jó eredménnyel halad a növényápolás. Az elvetett kukorica első kapálása közel 3000 holdnyi területen megtörtént. Hasonló jó eredményt mutatnak a többi növényféleségek terén végzett ápolási munkálatok is. A lucerna első kaszálása is 100 százalékban megtörtént. Gyengén halad azonban a bur- gonyatöltögetés. A tervezett 744 hold burgonyából mindössze 180 hold burgonyavetés került feltöltögetésre. Gyengén halad a korai másodvetés is, amely ez ideig csak 40 százalékos. Jelenleg minden erőt össz- kell a rétek és egyéb fűtermések lekaszálására. A rendelkezés szerint a június 10-ig be nem takarított fűtermést annak kell biztosítani, aki a betakarítást vállalja. Minden lehetőséget használjanak ki tehát úgy a közös, mint a háztáji állatállomány takarmányozásának biztosítására, a takarmányalap növelésére. SPORTHÍREK Befejeződött a járási kézilabda- balnoksáe. Eredmények. Férfiak 1. Járási Ped. 5 4 — 1 86:48 8 2. Móricz Zsismond áU. gimn. 5 3 2 — 81:67 8 3. Tahitótf. KSK 5 2 1 2 05:69 5 4. Pomázi KSK 5 1 2 2 77:95 4 5. Visegrádi ESŐ 5 1 1 3 63:58 3 6. Szentendrei Sbartacus 5 — 2 3 77:112 2 Nők 1. Móricz Zslgmond áll. gimnázium 3 2 — 1 25:13 4 2. Pomázi KSK 2 2-------8: 7 4 3 Tahitótf. KSK 3 1 — 2 25:21 2 4. Szentendrei Spartacus 2-------2 10:20 — A Szentendrei Építők—Kistarcsa ifi és felnőtt területi balnoki labdarúgó-mérkőzéseket a Szentendrei Honvéd edzőbályán rendezik meg vasárnap délután 15 és 17.30 órakor. Séf esik gyázatossággal és az előírások megtartásával mindez elkerülhető lenne. Nyomatékosan felhívjuk ezúton is mind a helybeliek, mind a kirándulók figyelmét arra: kerüljék a meg nem engedett helyen való fürdést, vegyék figyelembe a hatósági utasításokat, a veszélyt és tilalmat jelző táblákat — és különösen a szülők: vigyázzanak gyermekeikre, ellenőrizzék, hogy hol tartózkodnak, neveljék őket arra, hogy virtusból, versengésből ne kockáztassák életüket. A szabálysértési eljárás során a hatóságoknak módjában van igen súlyos., „pénzbüntetés kiszabása és ezt minden esetben meg is fogják tenni, részint a szabálysértők megrendsza- bályozására, részint a hősködők és felelőtlenek elriasztására. A révkapitányság gondoskodik arról, hogy a büntetések megfelelő módon nyilvánosságra kerüljenek. A népszerű szigeti strand ebben az évben is felkészülten várja a látogatókat, a pesti csónakosokat és a város fiatalságát. Reméljük, hogy a Duna minden kedvelője megszívleli az életünkre és testi épségünkre éberen vigyázó vízi rendőrség intelmeit, és kellő önuralommal, belátással fogja a fürdőzés nyújtotta felüdülés lehetőségeit használni és ez a nyári szezon nem növeli majd a Duna áldozatainak szomorú statisztikáját. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a város és a járás lakosságát, hogy folyó évi június hő 17., 18., 19., 20., 21., 22-én, reggeli 6 órától 24 óráig az izbégi katonai lőtéren éleslövészetet tartanak. A lőtér veszélyességi határán felállított figyelmeztető táblák mögötti területre a megjelölt napokon és időben belépni szigorúan tilos és életveszélyes. A fenti napokon kívül még június hóban 24., 25., 26., 27„ 28. és 29-én hasonló időpontban tartanak lövészetet, amit időben közölni fogunk külön is. Városi tanács végrehajtó bizottsága Mint minden évben, úgy a napokban is megrendezték az állami zeneiskola növendékeinek évzáró hangversenyét. Kovács Ildi és Győri Karcsi is sikeres szereplésükkel igazolták az iskola jó hírét és az oktatók hozzáértését. További sikereket kívánunk A tanács IV. számú óvodájában is megtörtént a „nagyok” búcsúztatása, melyet kedves műsorral tettek még hangulatosabbá. A „baliagókat” a szigorú Jenei igazgató bácsi is köszöntötte Miért nincs szikvíz az üzletekben ? MEG Állapit As: Közei egy hete a város üzleteiben, vendéglőiben hiába keresi a tik- kadt ajkú vendég az üdítő szikvizet. Szinte minden helyiségből kivétel nélkül száraz ajakkal és az ellátottság hiánya kapcsán keserű szájízzel és kézlegyintéssel távoztak az érdeklődők. Mint megtudtuk, azért nincs szikvíz, mert a Tahi Fmsz gépkocsijai elromlottak, így a szikvíz szállítása szünetel. KOMMENTÁR: Igaz, máshol is előfordul, hogy gépek, gépkocsik meghibásodSzóvá tesszük — hogy a szénahordás nem kedvez a köztisztaságnak. Na persze, arra szükség van, és fontos gazdasági érdek is, de az is népgazdasági érdek, hogy lehetőleg minden szál el is jusson rendeltetési helyére. Sajnos, nem így történt ez június 13-án délelőtt, mert a hanyagul felrakott szénát az egész városon elszórták. A Mathiász Tsz agronómusa egyhangú közönnyel a reklamációra csak azt tudta válaszolni, hogy „azért vannak a köztisztasági alkalmazottak, hogy feltakarítsák az utcát”. Mi viszont úgy is el tudnánk képzelni a szálas takarmány betakarítását és hordását, hogy ag- ronómusi felügyelettel becsületesen rakodnak, de úgy is, hogy a legkevesebb veszteséggel, ponyvát beszerezve szállítanák át a városon. Lehet, hogy ezt követelni is lehetne? nak, így a munkában zökkenők állnak be. Az azonban, hogy ne lenne megoldás a szállító gépkocsik pótlására, nem igaz. Van, csak operatív intézkedést, körültekintést kíván. Megállapításunk szerint az illetékes szerv hanyag közömbösséggel viseltetik az ellátás biztosítása terén. Ezt bizonyítja, hogy a városi tanács vb vezetői és a kereskedelmi felügyelet eredménytelenül kérte mind a Tahi Fmsz-t, mind a járási központ azonnali intézkedését. Hogy vasárnap a vendéglők és «* presszók mégis szódavizet S2»lgáltak fel, az azzal magyarázható, hogy a dolgozók személyesen cipelték a tartályokat a töltőhelytől az üzletig. Tény az, hogy a gazdaságosságra ügyelni kell, azonban mindennél fontosabb az ellátás zavartalansága, így lovaskocsik is felhasználhatók lettek volna az áru elosztására. Ennek felismeréséhez csak józanság és ügyszeretet szükséges. Aki erre nem képes, vagy kényelmes közönnyel szemléli a terület problémáit, még altkor is, ha csak szikvízről van szó, vonja le a szükséges konzekvenciákat és keressen kedvéhez — vagy képességéhez megfelelő munkahelyet;