Pest Megyei Hirlap, 1963. május (7. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-12 / 109. szám
rlap 1963. MÄJXJS 12, VASÁRNAP IX. MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS Szentendrén kiállítani felelősség és elkötelezettség. Lett légyen a kiállttó művész budapesti, Pest megyei, avagy szervte-ndrei lakos, ha Szentendrén állítja ki müveit, felelősséget vállal: méltó-e ahhoz a képhez, amelyet immár Szentendre neve jelent a magyar művészetben, gazdagítja-e továbbfejleszti-e a. szentendrei pik- tura értékeit. Mert a „szentendrei művészet” fogalma rang és minőség, etika és némiképp stílushovatartozás is.” így ír a kiállítás prospektusának bevezetőjében Németh Lajos művészettörténész a közelmúltban megnyílt IX. megyei képzőművészeti kiállítással kapcsolatban a művészek felelősségéről. Nyomban hozzá kell tennem: nagyon igaza van abban, amit megfogalmazott. Miért mondom ezt? Egyszerűen fogalmazva: nem tetszett az idei kiállítás. Igaz, hogy ez szubjektív véleményként hangzik, de sokak véleményével egyezik. Bizonyság erre a vendégkönyv sok, ezt célzó bejegyzése és nem egy látogatóval folytatott beszélgetésem. A tavalyi jobb volt, tartalmasabb, elgandolkoztatóbb, meggyőző erejűbb, annak ellenére, hogy akkor hiányoztak a „nagy nevek”. Frissebb, lendületesebb, sokszínűbb volt a tavalyi kiA föld is munkahely hirdetett pályázatot a képzőművészeik számára. A pályázatra és a kiállításra beérkezett művek zsűrizése egyidőben történt — nagyon helyesen. A tizenötezer forintos pályázatnak (7000, 5000, 3000 forint) egyetlen feltétele volt: napjaink életének ábrázolása. Érthető módon, nagyon sóikat vártunk ettől a pályázattól. A megye képző- művészeti életének fokozottabb pezsgését, több, színvonalasabb művek „beéré- sét”. A számszerű előretörés feltétlenül bekövetkezett. Több, mint kétszázhúsz mű érkezett be zsűrizésre. Már november végén — hiszen a kiállításnak decemberben kellett volna megnyílnia. A zsűri azonban akkor — ki tudja miért, s milyen gondolatoktól vezettetve — szinte minimális számú képet mm Plrk János — Kukoricafosztás Az április közepén lezajlott zsűrizés már — bizonyos értelemben — jobban sikerült. A kiállításra harminchat művész hatvanhét művét javasolták. A beküldött képek nem egész egy- harmadát. Helyesen tették? A látott százötven kép nem ütötte meg a JdáMíthatóság színvonalát? Jómagam az ősszel sok, a megyében élő festőművész műtermét végiglátogattam, azzal a céllal, hogy beszámoljak lapunk olvasóinak: hogyan s mivel készülnek művészeink a kiállításra, a pályázatra. Nyugodt szívvel elmondhatom: az akkor látottak és a zsűri ítélkezése nincs arányban egymással. A megyében élő művészeik többsége becsületes szándékú, tehetséges ember. Nem egy közülük új megfogal- mazá&i, kifejezési formákkal kísérletesük — ezek a becsületes kísérletek azonban szinte egyáltalán nem kaptak helyet ezen a kiállításon. Vajon miért? A kiállított képek alapján általában egyetérthetünk a zsűrinek a pályázat odaítélésével kapcsolatos véleményével. Még azzal is, hogy az első díjat ezúttal nem adták ki, a kitűzött témából kiválasztott kevés számú kép miatt. Pirk János: Kukoricafosztás című alkotása megérdemelten kapott második díjat, s a harmadik helyet sem vitatja el senkj Kocsis László: Kovácsok című képétől. De ha már nem adták ki az első díjat, ezt az összeget megosztva odaítélhették volna is tartottak munkahelyük vl- ^ szonyairól, kereseti lehetőségeiről. A most végző gyerekek, tehát több segítséget kapnak élethivatásuk, szakmájuk kiválasztásához, elhelyezkedésükhöz. A korábbiaknál jóval nagyobb elhelyezkedési és szakmatanulási lehetőséget nyújt községük is. Az ipari, keres* kedelmi tanulókon kívül aa állami gazdaságok és termelő- szövetkezetek is szerződtetnek tanulókat, még többet, mint az elmúlt években. Húszféle szakmából választhatják ki a fiatalok az őket leginkább érdeklő szakmát, a nekik legjobban megfelelő foglalkozási ágat. A legnagyobb kereslet a szántóföldi növénytermelő gépész szakmában van, mert a mezőgazdaság rohamos gépesítése a tehetséges, géphez értő és a gépet szerető fiatalok ezreit igényli. De éppen ilyen nagy szükség van most, a hatalmas méretű szőlő- és gyümölcstelepítés idején a jól képzett gyümölcstermelő faiskola kezelő szakembereikre is. Több hozzáértő kertészt és gépészt igényelnek a növekvő öntözéses kertészetek is. A mezőgazdasági szakma értékben, megbecsülésben, kereseti lehetőségben egy szinten áll az ipari szakmákkal. Azonos módon, de még jobb kereseti lehetőségekkel történik a tanulóképzés is. A heti 48 óra elfoglaltság mellett aa elsőévesek a termelőszövetkezetekben 400, a másodévesek 500, a harmadévesek 600 forintig kapnak munkadíjat. De dolgozhatnak teljesítménybérben is már a harmadik évben, amikor teljesítményük teljes értékét jóváírják munkaegységkönyvükben. Évenként három hónapot bentlakásos iskolában töltenek a fiatalok, s ez idő alatt teljes ellátást és ösztöndíjat kapnak. Tehát előnyös körülmények között tanulhatnak jó szakmát, amely tisztességes megélhetést ad anélkült hogy el kellene hagyni a falut, anélkül, hagy naponta több órát kellene utazni a munkahelyig. Mert ma már megbecsült szakmát adó munkahely a föld is. (tm) A kis Az urasag azt sem tudta, hová legyen az örömtől, amikor egy íehér-fékete-sárga foltos macskát sikerült szereznie. Megfeledkezett a hőségről meg a fáradtságáról, szívest föláldozta még a pihenőidejét is, hogy a ketrecet körülkeringve belémerüljön a ritka állat boldogító nézésébe, mint ahogyan a szerelmes nézi szépséges imádottját. Mikor aztán meg kellett válnia szenvedélyétől, hogy az irodájába siessen, az állatot Dó-ra, a kis cselédre bízta: — Ö is olyan, mint te, értetted? Te is kicsi vagy még, csak enni és aludni tudsz. Ö is kicsi, nem tud még egeret fogni. De nem sok időbe telik, hogy megtanulja és akkor vége az egereknek ebben a házban, biztosíthatlak! Rád bízom tehát ezt a csodálatos jószágot. Adj neki rizst meg levest, és vigyázz, hogy bele ne harapjon valami veszedelmes, túl kemény csontba! Azután újra lehajolt, hogy még egyszer elbúcsúzzék a kedvencétől, bedugta kezét a ketrecbe, és gyöngéden msg- símogatta a bársonyos bun- ; dácskájú, hajlékony kis testet. A macska felgörbítette ? hátát, a gazdájára nézett, és |--------í * A modem vietnami irodalom I t ma élő legnagyobb íróiának most II megielent A tiszteletreméltó me. ...„ , V. gyefőnök papucsa című novellás\egh Dezső — Epulo gyár 15 kötetéből. «Európa Kiadó) gyenge hangon nyivákolni kezdett. A kis Do ott ült a ketrec előtt, és a ház ifjú csemetéjét tartotta az ölében. A gyermek a macska nyivákolására majdhogy ki nem bújt a bőréből. Alighogy az apja elment, előrehajolt, és rózsás kicsi ujjacs- káját az állathoz érintette. — Miau! A gyermek összerezzent, ijedtében sikkantott egy kicsit, visszakapta kezét, és a csengő hangon nevető cselédkére nézett. Majd mindenáron le akart szállni a földre. A kis Do, hogy megakadályozza ebben, gyorsan fölkelt, és így szólt: — Urficskám! Bepiszkítja a lábát, és úrnőm engem szid majd össze. De a gyermek tovább kapálózott a lábával, és egyre csak kiabált: — Nem! Nem! Hadd játsz- szak a macskával! S miután a kis szolgáló másfelé akarta vinni, a nekikeseredett gyermek mind a hét kezével pofozni kezdte. A kislány lesunyta a fejét, hogy minél jobban kivédje az ütéseket, a gyermeket pedig erősen magához szorította. Az meg csak dühödten csépelte a lány két orcáját. Do, mikor nem bírta már tovább, kiáltozni kezdett: — Asszonyom!... Azt akarja, hogy visszavigyem a mamához? A kölyök, látva, hogy a kislány, testi ereje mellett, szellemi érveket is alkalmaz, az elkényeztetett gyerekek szokása szerint, hirtelen hátravetette magát az ölében. Ha Do nem vigyáz eléggé, mind a ketten a kockakövei kirakott földre zuhannak, mégpedig fejjel előre. A gyermek teli torokból ordítani kezdett. Ordítása behallatszott a szalonba is, ahol az úrnő éppen néhány, látogatóba érkezett barátnőjét igyekezett modorával elbájolni. S most, a bájolgásból fölriasztva, fölfigyelt a lármára. Aztán haragosan kikiáltott: — Do! Mit művelsz ott az úrfival? Miután az üvöltés egyre hangosabb lett, és a hölgyek már egymás hangját sem hallhatták tőle, az úrnő is üvölteni kezdett: x — Hallgattasd el. Do! Nem hallod, mit mondok, Do?! Do, félve a hölgy haragjától, hagyta, hogy a földre csúszszék, az meg apró lépteivel azonnal a ketrec felé futott, eltökélten leült a földre, aztán meg négykézlábra állt, hogy jobban szemügyre vehesse a macskát. — Miau! ■?— nyávogta a macska, és előrenyújtotta a nyakát. A gyermek rendkívül mulatságosnak találta, és egy pálcával piszkálgatni kezdte a kis állatot. S most egy fájdalmas „miau’1 hallatszott. Dónak megint közbe kellett lépnie, és elhajította a pál-/ cát. Ám ezalatt a gyermek tevékeny ujjacskái már a ketrec kinyitásával bíbelődtek. Do azonban ebben is tüstént megakadályozta, és így szólt: •— Urficskám, de hisz így kiszökik a macska! — Nekem így tetszik — felelte makacsul a gyerek. Újra kinyújtotta a karját, úgyhogy Dónak kellett visz- szatartania. A gyermek egészen nekibőszült, de Do biztosan tartotta. A kicsi arca kivörösödött, és dühödten ütni-verni kezdte a pesztrá- ját. Do derékon akarta ragadni, hogy eltávolítsa a ketrectől, de a gyermek villámsebesen a földre vetette magát, mind a két lábával, mint valami dugattyúval, gyors működésbe kezdett, üvöltött és szitkozódott. Tapasztalatból tudta, hogy valahányszor erre a dühöngő rúgkapáiózásra vetemedik, mindig eléri a célját. És az úrnő dühödten ki is rontott hozzájuk. Szemét forgatva, kapta föl a toliseprűt, és annak nyelével fenyegetően hadonászott. De nem a gyermeket, hanem a kis cselédet vonta felelősségre: — Miért teszed le a földre? Lusta vagy hordozni? Abban leled a kedved, ha sír? Mi? Do két kezével oltalmazta a fejét, és kétségbeesetten védekezett: — Nem, asszonyom! Az úrfi mindenáron azt szeretné, hogy letegyem, mert a macskát akarja piszkálni. Aztán meg a ketrecet kinyitni. Azért sír, mert nem engedtem meg neki. — Miért hagyod, hogy ekkora zsivajt csapjon, amikor éppen vendégeket fogadok? Az űríicska, látva, hogy az ő malAára hajtják a vizet, támadásba ment át: — Mama! Do nem engedi, hogy a macskával játsszam! — Igen, mert ki akarja nyitni a ketrecet! — felelte Do. Az asszony ingerülten szólt rá: — Hát miért nem hagyod, hogy végre csendben legyen? — De asszonyom, hisz akkor elszökik a macska. — Ostoba. Hogy szökne el? — De bizony, elszökik! — Úgy? Még feleselni is mersz? Okosabbnak tartod magadat nálamnál, mi? Az úrnő nem bírta to_ vább türtőztetni magát. Semmi sem hozta ki annyira a sodrából, mintha ostoba módon ellentmondanak neki. És a kis Do öt vagy hat, erős ütést kapott a hátára a toll- seprűvel, úgyhogy testébe hasított tőle a fájdalom. Ami a gyermeket illeti, az már nem akart a macskával játszadozni, lehet, hogy í megrettent a toliseprűtől. Egy Nguyen Cong Hoan: javasolt csupán kiállításra. Érthető tehát, ha akkor, a kitűzött időben a kiállítás — elmaradt. Balogh László — Este állítás az ideinél. Pedig - ha őszinte akarok lenni - ezúttal sokkal többet, mars dandöbb műveket váirtun művészeinktől, mert a kiál litás megrendezéséinek adott ságai jelentősen változtak, e idő alatt. A megváltozott helyz< egyik jele a már említe ..nagy nevek” szerepeltetés« Barcsay Jenő, Czóbel Béli Szánthó Piroska, Végh D< zső — hogy csak néhány« említsek közülük. | Az részvételük feltétlenül an hivatott, hogy nívósebb tartalmasabbá váljon a m< gyei képzőművészek kiáll tása. Színvonalban ez a tén kétségkívül jelentett is eme kedést, de... Az említe művészek kiállításon láthi tó képei nem tartoznak legfrissebb alkotások köz A megváltozott körűim' nyékét bizonyítja az is, hog a megyei tanács végrehaj; bizottsága ezúttal eloszt több más, igen sikerült kép ■ alkotójának. Ezek közé tar-; tozik Lipovniczky László: j Rakpart című akvarellje,; Kántor Andor: Művésztelep \ kertje, Végh Dezső: Épülői gyár című tusrajza. Nagyon! sokat jelenthetett volna egy j ilyen megoldás a megye! képzőművészeti életének to-! vábbi féllendítése érdekében. 1 Azt hiszem, nem mondok; valótlant, ha azit állítom:; nincs még egy olyan me- j gyéje az országnak, amely', annyi kiváló képzőművészt' tudna felsorakoztatni, mint/i éppen Pest megye. A két; kiváló Kossuth-dí jas mű- < vész Barcsay Jenő és Czó-; bel Béla művészetét mész-; sze az országhatárokon túl! is jól ismerik. És ahogy a! már idézett Németh Lajos! művészettörténész megálla-! pítja: „Mellettük mennyi te- í hetség a sajátos világot te- i remtő Szántó Piroskától! kezdve, a természetelvűsé-! get és a konstrukciót párosító ! Főnyi Gézán, Miháltz Pálon, i Göllner Miklóson, az expresz- í szív realista Pirk Jánoson; át, a „szentendrei stílust” i egyénien módoló Balogh; Lászlóig!... Bornemisza Gé-1 sa örökifjú pikturája vagy; az ifjabb generáció képyise- í löi, mint Kocsis László, \ Gaál Imre, Dániel Kornél,; mind bizonyítják ezt.” És mégis: ez a kiállítás; nem tükrözi híven mindazt \ a rangot és erőt, amelyet a % megyében élő vagy alkotó; képzőművészek eddig kivív- % tóik maguknak. Érdemes len- í ne kutatni okát, biztos, hogy ^ tanulságul szolgálna a jö- ^ vöt illetően. Prukner Pál '■ Minden nyár elején megismétlődik a falusi fiatalok nép- vándorlása. Az általános iskolák nyolcadik osztályának elvégzését igazoló bizonyítvány- nyal a kezükben útnak indulnak. Néhány ezren a középiskolák, elsősorban a fővárosi középiskolák ajtaján kopogtatnak, ami önmagában véve jó. A másik néhány ezer gyárba, üzembe, ipari szövetkezetbe igyekszik, szakmát tanulni. Akinek nem sikerül sem egyik, sem másik, az marad otthon, s vár. Vár egy évet, vár két évet, jobbik esetben segédmunkásnak) megy, $ reméli, majd csak bejut egy jobb helyre. Az idő azonban szalad, évről évre újabb ezrek jönnek utánuk, újabb ezrek keresnek helyei, és nagyon sokan nem találják meg számításukat, nem teljesednek be vágyaik, elképzeléseik. Az elmúlt évben, az őszi hónapokban tartott felmérés szerint, csak a tavaly tavasz- szal végzett tizenegyezer fiatalból több mint háromezren jártak így. Az okok között szerepelnek) az irreális vágyak, a makacs ragaszkodás az elképzeléseké hez, sokszor a megalapozatlan elképzelésekhez, s nem utolsósorban az éhet ismeretének, a lehetőségek ismeretének hiánya. Azt tudni kellene, hogy nem lehet mindenkiből rádió- szerelő, kozmetikus, látszerész, esztergályos, mert ezekből a divatos szakmákból is csalo annyi ember kell, amennyinek munkát adhat az ország. És a fiatalok nagy része ismerősök révén, vagy hallomásból jórészt csak az ilyen felkapott, divatossá lett szakmákról tud, a talán magasabb kereseti lehetőségeket tartja szem előtt, pedig van még sok száz más szakma, ahol a jó munkás, a. lelkiismeretes munkás ugyancsak megtalálja számítását, mert nálunk minden szakmának becsülete van, s a kereset egyetlen alapja a végzett munka minősége és mennyisége. Az elmúlt hónapokban az iskolák igyekeztek részletes tájékoztatást adni a felsőbb szervek által kiadott pálya- választási tájékoztató alapján. A nagyobb iskolákban üzemi szakemberek előadást
