Pest Megyei Hirlap, 1963. május (7. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-12 / 109. szám
* 1963. MÁJUS 12, VASÄRNAP A magyar szakszervezetek XX. kongresszusának harmadik napja (Folytatás az 1. oldalról) ni. hof'” amikor egy hónappal ezelőtt végre beköszöntött a tavasz — ez az első hónap egyébként nem volt rossz időjárás szempontjából — a mezőgazdaság siralmasan el volt maradva, de a parasztok megfogták a munka boldogabbik végét. A minap alkalmam volt egv kicsit körülnézni az országban. Szépen megy a munka. Meg nem művelt földet csak egy helyen láttam. A múlt héten tapasztalt kép biztató, nyomják a gombot, igyekeznek. Az iparban nem kevesebb a feladat. Az 1963-as terv első negyedévének feladatait nem teljesítettük. Január és február rossz volt, márciusban már szinte ugrásszerű volt a fejlődés, de ez nem tudta pótolni a januári és februári lemaradást. A lényeg az, hogy bár az j ipari termelés a múlt évihez képest 5.3 százalékkal növekedett, a terv teljesítésében nem értük el a tervezett szintet. Tudomásul kell venni, hogy első negyedéves tervünket nem tudtuk teljesíteni, kivéve egy pontját, a munkabér kifizetését. Be kell pótolni az elmaradást, s a legtöbb vonatkozásban be is lehet pótolni. Rátérek az életszínvonal kérdésére. A kongresszus egyik okmányában azt olvastam, hogy: feladatunk az élet- színvonal állandó emelése, illetve annak elősegítése. Ez hibás tétel. Az életszínvonalat nem lehet állandóan emelni. Mindenki megérti azt, hogy csak akkor lehet életszínvonalemelést elhatározni, ha megtermeltük és megszilárdítottuk annak. anyagi fedezetét. Azután megint termelni kell és akkor megint lehet az élet- színvonalat egy kissé emelni. Ezt nevezik az életszínvonal rendszeres emelésének. Brutyó elvtárs beszámolójában is szó- esett arról, hogy az életszínvonal megítélésénél nagyon fontos a meglevőt biztosítani, erősíteni és becsülni. Nem akarok részletekbe menni, de meg kell mondanom, hogy a mi országunkban a dolgozó emberek élet- színvonala általában nem rossz. Ezzel az életszínvonallal arányban kell dolgozni is. Az átlagsúlyban, meg a napi átlagkalóriában körülbelül a világszínvonalon állunk, ha a termelékenységgel is legalább ott leszünk, akkor nem lesz semmi hiba. (Derültség, nagy taps.) Sok konkrét igény hangzott itt el, pedagógusok, a paciensekkel közvetlen érintkezésben nem levő orvosok, betegápolók és más dolgozó kategóriák bér- j problémáját említették. Való-j ságos, létező problémák ezek. j Engedjék meg, hogy emlékez-; tessek arra, hogy a pártkong- ] resszuson elhatározott és ja-] nuár 1-i hatállyal bevezetett] intézkedések — az alacsony] nyugdíjak emelése, a bizto-i sítás, a kórházi kezelés kitér-i jesztése és mások — évi ösz-j szegben 584 millió forintot je— i lentenek. A pártkongresszuson más intézkedésekről is határozat született. így arról, hogy a kétgyermekes családok családi pótlékán is javítani kell és azonkívül vannak különböző fizetésben elmaradt dolgozó kategóriák, amelyeknél 1957. óta nem volt béremelés. De arra is kimondtuk a szentenciát, hogy csak az első fél év tervteljesítésének ismeretében határozunk el bármit is. Nem térhetünk el az utóbbi évek gyakorlatától, a népgazdaság szilárdságát és biztonságát nem veszélyeztethetjük, még akkor sem, ha egyébként jogos és figyelembe veendő igényekről van szó. Más helyes elvek is elhangzottak ezen a kongresszuson. Brutyó elvtárs beszámolójában mondotta, az a helyes, hogy aki többet dolgozik, többet ad a közösségnek, az az anyagi javakból is nagyobb mértékben részesüljön. Szeretnék' itt egy erkölcsi jellegű kérdést felvetni. A mi közösségünkért, a mi osztályunkért, a mi népünkért, ha kell dolgozunk, ha kell harcolunk. Ez a mi erkölcsünk első parancsa. A másik fjedig, hogy vállalt kötelezettségének mindenki tegyen eleget és a munkában, a kommunista erkölcs követelményeinek megfelelően álljon helyt. Dolgozó népünkön belül nagyon kevés a haszontalan ember. Ezt mi sohasem felejtjük el. Kevés, de van. Ezért van dolgozó munkás, és van nem dolgozó munkás. Nem azért, mert munkanélküli, munkája volna, de nem dolgozik. (Nagy derültség.) Azután van dolgozó alkalmazott és van nem dolgozó alkalmazott. Az utóbbi is állásban van, de nem dolgozik. És így van ez más területen is. Ha mi meg tudnánk oldani, hogy a nem dolgozó ne jusson hozzá ahhoz, ami neki úgy sem jár, akkor lehet, hogy hamarabb tudnánk, például a pedagógusoknak is valamit nyújtani. Hadd mondjak egy példát. Néhány héttel ezelőtt valamilyen ügyben Kanadában járt valaki, s ott összekerült annak idején útlevél nélkül kiment honfitársainkkal. A kanadaiak panaszkodtak az életkörülményekre, a helyzetükre, s általában az életükre. Az itthoni magyar azt mondta: nem értem magukat. Annak idején kiszaladtak, mert sok mindennel nem voltak elégedettek, most itt vannak és mást se hallok maguktól, csak panaszt. Tulajdonképpen hol, vagy hogyan szeretnének élni? Erre azt mondja az egyikük: úgy szeretnénk, ha lehetne, hogy otthon dolgozzunk és itt, Kanadában kapjuk a fizetést. (Derültség.) Miért? Azt hiszem azért, mert ott sokkal többet kell dolgozni, mint idehaza, aztán nincs ingyen betegbiztosítás, nincs sok más, ami Magyarországon megvan a dolgozó embernek: de a névleges bér valamivel magasabb. Elvtársaim! Azt szeretném kérni önöktől, tegyenek meg mindent, hogy a dolgozók vegyék nagyon komolyan a munkát. A pénz nálunk stabil, a takarókban több mint tíz- milliárd forint van. Van fedezet, van áru a forgalomban. Tartjuk tehát a régi álláspontot: Iha megvan a lehetőség, nem fogunk késlekedni az életszínvonal emelésével. De ha nincs meg a lehetőség, nem fogjuk megszavazni. Ez nálunk törvény, a lelkiismeret és a becsület kötelez minket erre. A párt politikája, milliók politikája Kádár elvtárs a továbbiakban belpolitikánk néhány kérdésével foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy nem liberális politikát, nem dogmatikus és nem revizionista politikát folytatunk, hanem marxista— leninista politikát. Ezzel összefüggésben emlékeztetett néhány dologra, amiben bizonyos vita is kialakult. Emlékeznek ezekre: pártonkívüli is betölt- hessen közfunkciót. Azután legutóbb, hogy az egyetemen, főiskolán ne a szülők 1938-as foglalkozását nézzék, ha elbírálják, hogy felveszik-e a jelentkezőt vagy nem. Töibb ilyen intézkedés volt. Mindnek az a rendeltetése, hogy a szocializmus erőit növelje, és — meggyőződésünk szerint — feltétlenül növeli is — mondotta Kádár elvtárs. Ilyen intézkedés volt legutóbb a közkegyelem, az amnesztia is. Az emberek általában megértették, mi ennek a célja, rendeltetése. De az emberek egy része nem értette, vagy félreértette. Voltak becsületes elvtársak, akik osztályharcos céljainkat féltették. Nem sokan, de voltak. Ezeknek az elvtársaknak is meg kell érteniük, miről van szó. A közkegyelem a mi rendszerünk erejét növeli. A Magyar Népköztársaságot ezután sem lehet bántani, ösz- szeesküdni sem lehet a Magyar Népköztársaság ellen, mert megvannak ugyanazok a j szervek, amelyek a közkegye- ! lem előtt megvoltak, a zár- ' kák is megvannak, férőhely is j van, és aki akar, aki oda igyek- i szik, az oda fog jutni. Mi hi- ; szünk elveinkben, eszméink- i ben, meggyőződésünkben, és i biztosak vagyunk abban, hogy a kegyelemben részesültek nagy része nem fog többé az állammal összeütközésbe kerülni. Vannak, akik az amnesztiát jobbról értették félre. Nos, a Magyar Népköztársaság szocialista állam, népünk a szocialista társadalmat építi, és itt törvény a szocialista demokrácia továbbfejlesztése, törvényrendszerünk humanizmusa, de semmiféle kapitalista restaurációról nincs, és nem is lesz szó. Rendszerünk, társadalmunk ebben az irányban halad tovább: a szocializmus építése, a szocialista demokrácia irányába. Meg szeretném említeni azt is, hogy mind kisebb mértékben, de néha felbukkan olyas- fajta bizonytalanság is a rendszerért aggódó emberekben, hogy nyugodalmuk bizonyos személyhez fűződik. Nos, ez a politikai vonal — ezt mindenki tudja most már — nem egy ember, vagy nyolc ember politikája, mégcsak nem is nyolcvané. A mi politikánk, a milliók politikája Magyarországon. És ezt nem változtathatja meg senki, sem az országon belül, sem az országon kívül. Szakszervezetünk dicső történelmi célra tekinthet vissza. Minden tiszteletet megérdemelnek azok az emberek, akik a magyar szakszervezeteket valamikor megalapozták és elindították útján. Őrizzük meg és erősítsük tovább elődeink hagyományait Nekünk, akik most itt vagyunk, az a kötelességünk, hogy elődeink jó hagyományait megőrizzük, tovább erősítsük, hogy még erősebb legyen a magyar szakszervezeti mozgalom. Van tehát jó politikánk, van harcedzett forradalmi pártunk, amely vezet minket, van harcedzett, öntudatos, internacionalista munkásosztályunk, van becsületes, jól dolgozó, öntudatos, a szocializmus útjára lépett parasztságunk, van értelmiségünk, amely magáévá teszi céljainkat és dolgozik értük. Elvtársak! A Párt Központi Bizottsága szilárdan meg van győződve arról, hogy a szocializmus új győzelmei felé megyünk, s a párt ebben a harcban nyugodtan, biztosan támaszkodik a szakszervezetekre, mert tudja, hogy a szakszervezetek akarják is és tudják is segíteni a szocializmus építését. A szakszervezet, munkás- osztályunk, dolgozó népünk számítson a pártra, annak Központi Bizottságára, a kormányra, bízzon benne úgy, ahogyan az utóbbi esztendőkben bízott. Ki-ki a maga helyén helyt fog állni és a két erő: a vezetés és a tömegek ereje együtt éri el nagy célunkat, a szocialista Magyarország teljes felépítését. Minden jót, elvtársak! — fejezte be hosszantartó, lelkes, nagy tapssal fogadott beszédét Kádár János elvtárs. Budakeszi orvosa Néhány hónappal ezelőtt, amikor a járási tanács alakuló ülésén meghatottan átvette a magas kormánykitüntetést, keresetlen köszönőszavait így fejezte be: „előlegnek tekintem e bizalmat, amelyet további munkával kell kiérdemelni. Én mindenesetre megpróbálom .. Most mint riportalany ül szemben velem dr. Csák József, Budakeszi köztiszteletben álló orvosa. Nem mindennapi alkalom késztetett rá, hogy otthonában felkeressem. Negyven éve, 1923. május 12- én kapta kézhez a diplomáját, s ebből az időből harminc- nyolc esztendőt a szépfekvésű Pest környéki községben töltött el. Nagy idő. Odakerü- lése óta generációk nőttek fel, az őslakosság nagy része kicserélődött. Budakeszi sokat változott, fejlődött, s ennek Csák doktor nemcsak tanúja, hanem cselekvő részese is. Pályája kezdetén egyetlen orvos volt, ma harmadmagával ; szolgálja a falu egészségügyét. : Kevés olyan ember van, akit ] nem ismer, de olyan nincs, ] aki őt ne ismerné. S hogy ; mennyire szeretik, tisztelik, i arról előzőleg alkalmam volt : meggyőződni. Az autóbuszról leszállva, egy idős bácsikától tudakoltam a címét. Hárman is segítségemre siettek az utasok közül, az öreg pedig egész a kapuig kisért, hogy el ne tévesszem a házat. S mert a doktor nem volt odahaza — később megtudtam, hogy már reggel fél hatkor munkába állt —, elvetődtem a tanácsházba. Beszéltem többek között egy fiatalasz- szonnyal. Amint kiderült, vöröskeresztes aktivista. — Ne engem kérdezzen — mondta lelkesen —, menjen a rendelőbe, kérdezze meg a betegeit! Annyit azonban elmondhatok. hogy amikor 5 tart előadást a kultúrotthon- ban, zsúfolásig megtelik a terem. A falu másik végéről is eljönnek az emberek, hogy hallhassák. Amikor ezt az epizódot megemlítem. Csák doktor igyekszik elhárítani a személyét ért dicséretet. Nagyon közvetlen, csupasziv ember, de nem a legideálisabb riportalany: magáról nem szívesen beszél. Még szerencse, hogy felesége, az ő szavaival: ..hűséges munkatársa” is jelen van, s ha lassan is. összeáll a kép a négy évtizedes életpályáról. — Édesanyáim szerette volna. ha mérnök leszek. Én azonban már második gimnazista koromban tudtam, hogy az orvosi pályát választom. Aztán elmondja, miért lett vidéki orvos. — Medikus koromban két évre bevonultam a katonasághoz. Erdélyben szolgáltam az időt Azon a környéken az alakulat orvosán kívül nem volt más orvos. Én nagyon örültem, hogy részt vehetek a munkában. Sokat segítettem orvos-parancsnokomnak. Akkor láttam meg. hogy a lakosság milyen elhanyagolt egészségügyi viszonyok között, él... — A magánpraxis itt kezdődött Budakeszin? — Itt... Azaz tulajdonképpen nem is folytattam soha a szó teljes értelmében vett magánrendelést. Amikor végeztem, a Rókusbán dolgoztam hosszú ideig Két évig a szülészeten, hat éven át a beleyóPvászaton. gyermekgyógyászaton. bőrgyógyászaton. sebészeten:.« Megszereztem a tisztiorvosi [képesítést is. Élettársa mondja el. hogy amikor a községbe került, mint Pestre bejáró, naponta gyalog tette meg az utat a zugligeti Szarvas megállóig, illetve onnan vissza. Beszélgetésünk úgy zajlik le. hogy Csák doktor rendelés közben egy-egy percre visszatér a lakásba. A esecse- mőrendelés vége felé jár, következnek a terhes mamák. Dr. Csákné invitálására rövid időre bekukkantok a rendelőbe. A váró tele ápolt kisbabákkal. — Nézze meg, hogy milyen szépek! — figyelmeztet kísérőm. — Az uram roppant büszke a „gyerekeire“’... Nagyon sokat dolgozik, napi betegeinek száma nyolcvanszáz körül van. Mondtam egyszer neki, adja lé a gyermekeket, ő hallani sem akar róla. Pont azokat?! — felelte rögtön. Persze, mondhattam volna bármelyiket is, mindegy lett volna .;. Este 7 óra, amikor ismét hármasban beszélgethetünk. Csák doktor friss, pedig ma betegein kívül már az érdi szociális otthont is meglátogatta. Gondja nemcsak Budakeszi egészségügye. A járási tanács egészségügyi állandó bizottsága elnökeként épp oly fáradhatatlan a társadalmi munkában, mint körzeti vezető orvos gyógyító hivatásának betöltésében. Tudom róla már régről, hogy mennyit csatázott hivatalos helyeken a jó ivóvízellátásért, községe, járása egészségügyi létesítményeiért, mennyi energiát fejt ki ma is, hogy az embereket megtanítsa a higiénia szeretetére. Mint tanácstag tizenharmadik éve, mint orvos immár negyven. — Persze, nekem könnyű a helyzetem — hárítja el szerényen az elismerést. Kitűnő ember a tanácselnök, kitűnő segítő a párttitkárunk. (így mondja el, első személy többes számban, noha ő pártonkívüli.) Ugyanezt mondhatom el kollégáimról, jó szakemberek, összhangban dolgozunk. Mielőtt autóbuszra szállók, bemutatja a központi rendelőt. Egy kollégám, aki már előzőleg látta ezt a szép, modem létesítményt, azt mondja, Svájcban is büszkék volnának rá. Budakeszin mindenki tudja, hogy mit küzdött érte szeretett doktoruk. Az is igaz, hogy a sok száz társadalmi munkás közül, akik az alapot ásták annak idején, Csák József doktor sem hiányzott. András Endre Tervetuloa! ezen a télen sítalpon járta be a Lappföldet. Ám tévedés volna azt hinni, hogy a köz- társasági elnök talán a sízéssel szerezte volna meg nagy népszerűségét. Mással emelkedett köztiszteletben álló államférfivá. De ha már a sízésről, a finnek nemzeti sportjáról esett szó. hadd folytassam a gondolatot ezzel. A télen történt, hogy Kekkonen elnök napi postájában kapott egy meglehetősen góbé ízű levelet, A feladó, valami közép-finnországi parasztember — alighanem az elnök politikai ellenzékének híve — csipkelődésből síversevyre hívta ki az elnököt. De nem akármilyenre! Feltételül szabta, hogy háttal a síléceken. Az újságok, kiváltképp a jobboldali lapoik. nyomban felkapták a sztorit. , A közvélemény kíváncsian várta, hogyan reagál a kihívásra a köztársaság elnöke? S Kekkonen elnök megküldte válaszát. Ez állt benne: „Ebben a versenyben máris öné a babér. Mert én soha nem szoktam hátrafelé haladni .. Valóban, Kekkonen elnök életpályája mindenkor a haladás egyenes útja volt. Mint erdőmunkás gyermeke, két kezével kereste meg a kenyerét hogy az eevetemre járhasson. Jogi diplomát és azzal együtt gyorsan széles körű megbecsülést szerzett: a jogtalanok védelmezője lett. A harmincas években már figyelmeztette kis népét a körülöttük ólálkodó fasiszta veszélyre. Programjával parlamenti képviselővé, majd később igazságügyi és belügyminiszterré lépett elő. Ebben a minőségében radikális intézkedéseket hozott a finn fasiszta párt felszámolására. A néhai Paasikivi elnök oldalán tevékenykedett a szomszédaival, elsősorban a Szovjetunióval való baráti, jó viszonyt folytató, semleges finn külpolitika megalapozásán. 1956-ban és , tavaly, népe bizalmából a köztársaság elnöki székébe került. Hitvallását ma sem tagadja meg. Ma közénk érkezik a nagy finn államférfiú, Magyarország barátja, Kekkonen elnök. Biztos lehet benne: épp oly szívesen látott, kedves vendégünk, akit örömmel köszöntünk magunk között, mint amilyen szei-etettel fogadnak bennünket, magyarokat Suomí- ban. Kívánjuk, érezze jól magát nálunk, nézzen körül a magyar tavaszban, vegye szemügyre azt, amiben szintén büszkén tartjuk velük a rokonságot: mire képes egy kis nép, ha ily nagy akarattal küzd szent eszményeiért, a nép boldogságáért... SydämelHsesti tervetuloa! — szívből köszöntjük őt! Firon András Ősszel, amikor hazajöttem Finnországból, barátaim, ismerőseim rengeteg kérdéssel halmoztak el. Főleg arra voltak kiváncsiak: igaz-e az annyiszor emlegetett rokonság a távoli, kis finn néppel? Tartják-e velünk ezt a rokonságot ott a messzi északon, kék szemű, szőke testvéreink? Igaz-e, hogy hasonlít a nyelvük a miénkhez? Szívesen és szorgalmasan válaszolgattam mindenkinek. Sokat meséltem az egyszerű finn emberek életéről. Nem kevesebbet szorgalmukról, s a földjük iránti legendás sze- retetükröl. No, és persze azokról az elragadó esetekről, amikor finn földön, a végtelen fenyvesek ölén, a Helsinkitől is távoli tanyavilágban kis iskolásoktól hallottam felzengeni a rokonnyelv oly ismerős lejtésű és zamaté szavaival a „Talpra magyar!” és a mi Himnuszunk gyönyörű strófáit. Aztán nagy szeretettel idéztem nyelvi példákat. Nem volt nehéz, hisz’ sok száz olyan közös szavunk van, amely két évezred távolában és az idegen elnyomás alatt végignyögött évszázadok során, hirdetvén maroknyi népeink élethez való jogát, itt is, ott is megmaradt. Elmondtam, hogy ha a finnek azt kérdik: milyen?, az így hangzik: millainen? Ez a kérdés: mit? — finnül: rnita? Ha valakit felszólítanak, hogy „menj, vidd, add!”, ez a finnek ajkán: „mene, vie, anna!” Most, midőn hírét vettük, hogy kedves vendégünk érkezik a messzi rokonországból, Urho Kaleva Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke, ismét körülvettek kérdésekkel: mesélj, milyenek a finnek, igaz-e, hogy úgy beszélnek, ahogyan mi? Erre szedetnék válaszolni. A sok száz egyforma és az ezrekre tehető hasonló szón kívül tízezernyi szavunk természetesen már eltér az ősi, közös nyelvtől. Ez a szó például, hogy béke, finnül így hangzik — r a u h a. De higy- gyék el, a finn haza hű fiai és lányai ugyanazt értik alatta, mint mi. Ebben a szóban is benne van a gyermekek szemének önfeledt csillogása, a szerelmesek édes símulása, az anyák mosolya, a kemény és nyakas finn férfiak nyugodt büszkesége. Nyelv és gondolat — édestestvérek. Finnországban például éppen olyan kultusza van a sportnak, mint minálunk.- így azután senki nem lepődik meg. amikor olvassa, hogy a 63 éves államfő, a rendkívül népszerű Kekkonen elnök, több bajnoki érem tulajdonosa, hivatalos látogatása során.
