Pest Megyei Hirlap, 1963. március (7. évfolyam, 51-76. szám)
1963-03-05 / 53. szám
nrar Hf.c.yr I 1963. MÁRCIUS 5, KEDD Portyázás az éjszakában Nem ihat; cfe kiszolgálhat — Akinek az életét mentették meg „Ifjúsági nap" zárórakor Szombat este. Budapestről, az Aradi utcából rendőrautó indul éjszakai portyára. Utasai: életvédelmi, ifjúságvédelmi nyomozók és újságírók. Irány: Nagykáta és környéke. Tehát megyénk egyik „viharsarka”. A jó bortermő vidék, ahol gyorsabban nyílik ki a bicska a részegek kezében, mint másutt. Nagykáta — 4. számú italbolt Ez az első állomás. Azt mondják, modem, szép helyiség, sokat költöttek rá. Lehet. Mindenesetre a kulturált vendéglátásból a belépő nem sokat lát, mert vakítja a csapszékekre emlékeztető pokoli füst. Az ivó különben zsúfolva van. meglett férfiakkal. Nagykabátban, kucsmában, micisapkában áll- dolgának. Minden kézben korsó sör. A fal mellett két asztal. Ott viszont fiatalemberek üldögélnek. Előttük is sör. Sápadtak, nyúzott az arcuk. A nyomozók gyorsan, felmérik a helyzetet. Mérlegelik, a fiúk vajon hány évesek lehetnek? Az újságírónak köziben a csaposon akad meg a szeme. Fiatal gyerek. Mint később kiderül, tizenhét éves. Érdekes: arra van törvény, hogy tizennyolc éven aluliakat ne szolgáljanak ki szeszes itallal. De arra úgy látszik, nincs, hogy tizennyolc éven aluli gyerek ne szolgálhasson ki másokat! A nyomozók éppen igazoltatni akarják a sarokban ücsörgő, tejfeles szájú legénykéket, amikor felpattan az ajtó. Még fiatalabbak özönlenek be rajta. Kiválik közülük egy zöld műbőrkabátos, fehér micisapkás, meg egy apró termetű, nagyon szürke kisfiú, akinek a füstben csak hatalmas, hófehér, hegyes orrú, női bunda- cipői virítanak. Otthonosan állnak a csapos elé. Sört kémek, de a kis csapos lapos pillantással tüstént odasziszegi: — Vigyázz, nyomozók! A fehérei pős megtorpan. Pillanat alatt átnyomja más kezébe a gyűrött, zöld bankót. A tízes pedig ide-oda cikázva egy postásruhás fiatalembernél köt ki. Ö rendelj meg az italt, A portyázók zavarba jönnek. Hol kezdjék a sort? Van itt tíz év körüli kisfiú is. Igaz, ő csak málnát iszik. De neki is jobb lenne, ha ilyenkor este, már a mamája szoknyája mellé bújna. A többi zöldfülű egy nyeleire küldi le a sört. S már osonnának is ki. A fehércipőst künn, az utcán csípik fülön. Igazoltatják. K. Ferinek hívják. Személyi igazolványa vadonatúj. Alig múlt tizenhat éves, most kapta. Nem néz a nyomozók szemébe, úgy tesz, mintha nem is róla lenne szó. A kérdésekre dühösen, fújtatva válaszol. Bent dolgozik Pesten. Most jött haza a vonattal. Kinek mi köze hozzá, hogy mit tesz a pénzével. Megdolgozott érte. S ekkor váratlan fordulat következik. A szomszédos moziból jön ki a nép, köztük a gyerek anyja. Meglátja fiát, megáll és mérgesen ripakodik rá: — Mi van veled, mit keresel itt, hogy a frász essen a fejedbe! A gyerek rá se hederít. A nyomozók próbálnak anya és fia lelkére hatni. De mintha a levegőnek beszélnének. Az asszony és a gyerek között fényévnyi a távolság . .. Végül a gyerek kemény hangú intést kap. A helybeli rendőrség a jövőben figyelemmel lesz majd rá. A Park Étterem a következő állomás. Az egykori híres botrányok színhelye most igazán szolid. Új vezetőt kapott Abonyból. Hatalmas, fényes termében zártkörű földművesszövetkezeti bál van A szépen terített, hófehér abroszok mellett kellemes hangulat. Mindenki jól érzi magát, de senki nem hangoskodik. Ügy látszik, duhajkodni nem lehet akárhol... Nagykáta, vasútállomás A váróteremben négy fiatalember lézeng. A kérdésekre nyeglén válaszolnak: vonatra várnak. Tizennyolc évesek, hetek, hónapok óta egyikük sem dolgozik. Mindegyiknek volt már két-három munkahelye. Igen, ezek a várótermi vagányok mindig valamilyen vonóira várnak. De sohasem tudják, hogy melyikre. S azt még kevésbé, hogy hová tartanak. Pedig a rendőrséget főleg ez utóbbi kérdés érdekli. No, persze nem az, hogy a vasúti, hanem az életpálya melyik irányában halaidnak. A fiúk neve bekerül a noteszba és szigorú felszólításban részesülnek: nyolc napon belül jelentsék a rendőrőrsön, hogy hol álltak munkába ... Tápiőbicske, kiskocsma Vezetője Tóth Lajos, aki mellesleg önkéntes rendőr, s az ivó ajtaja kifelé nyílik. Ez sok mindent megmagyaráz. Azt is, hogy noha itt a sör helyett inkább a fröccs megy, álldogáló férfiak között csendes a hangulat Nem úgy viszont künn, az utcán! Füles sapkás, pufajkás dülöngélő férfi menne be a j kocsmába, de belebotlik a ! kifelé igyekvő nyomozókba. A hamgoskodás miatt elő az iga- j zolvánnyal! Ez áll benne: Gás- j pár István 24 éves páhdi la- , kos, vontatóvezető. Honnan j került ide? Részegen mondja, hogy vontatóval, negyedmagával, a Szer.tmártonkátai Gépállomásról. Azok is „be voltak szívva” és elvesztették egymást valahol. Kik azok név szerint? Azt már nem lehet megtudni tőle. Azt majd megtudja a gépállomás igazgatója, ha kivizsgálja a részegek trak- torozgatását, meg azt, hogy miképpen, kinek a tudtával lehet éjnek idején egyik faluból a másikba pöfögni vontatóval, részegen? A vontatóról sem derül ki, hogy hol állították le, de annyit a nyomozók a traktoristából kiszedtek, hogy a gépet biztonságba helyezték, leeresztettek a vizet, nem fagyhat szét. Az országúton robog a kocsi Tápiőbicske és Tápiószentmárton között. Az utasok arra lesznek figyelmesek, hogy az úttól félszáz méterre, a holdjényben csillogó hómezőn két ember botorkál. Megállás. Lássuk csak, kik ezek? A felszólításra nagyke- servesem kivergődnek az országúira. Termetes, józan férfi kerékpárral és egy nagyon ittas emberrel vesződve jön előre. Mi történt? — Itt leltem rá, csak nem hagyom itt ilyen állapotban — bök fejével a tántorgó részeg felé Kálmán Mihály. — Hiszen ő is a csoportba való, nem hagyhatom, hogy megfagyjon ... Az ittas ember neve: M. Kálmán. Arca véres, a jeges hóban zúzta össze, egész testében remeg. Ha elolvassa e sorokat, keresse meg társát, és köszönje meg neki életét, mert a hosszú úton, a mínusz tizennyolc fokos csikorgó hidegben, a metsző szélben alighanem otthagyta volna a fogát. Hisz’ a falu ide majd hat kilométerre van... A környező falvakban csend, nyugalom van. Csak itt-ott világít még egy ablak. A kocsi visszafordul Pestre. Az utolsó uticél: Gyömrö. Éjféltájt ér a portya NEM ADABASI FÖLDMŰVES ! SZÖVETKEZET VADÁSZTÁRSASÁGÁRÓL VOLT SZÓ Lapunk február 19-i számában „Amit elmulaszt a vadásztársaság — elvégzi a tsz’’ címmel cikket közöltünk, amelyben megírtuk, hogy az inárcsi határt bérlő vadásztársaságok nem gondoskodtak a vadállomány etetéséről. Félreértésre adott okot, hogy a vadásztársaságok nevét pontosan nem jelöltük meg, ezért most közöljük, hogy nem a Dabasi földművesszövetkezet Vadásztársaságáról volt szó, amely a szigorú télben példásan gondoskodott a vadállományról. VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK VADMEGCYESEK AZ ERDEI TISZTÁSOKON Az erdőkben vadontermő meggyfajtákat, így a cseplesz- meggyet, a cigánymeggyet eddig csak a természet ajándékának tekintették. Az erdészek megtűrték a vadontermő meggyeseket, mert ezeket nem támadták meg a rovarkártevők, s a fanyar gyümö'csöt begyűjtötték a környékbeli falvak lakói. A konzervipar növekvő igénye miatt az utóbbi években egyre megbecsültebb erdei növény lett a vadmeggy. A gyümölcslé készítésnél és más célra is keresett ez az erős festékanyagú és magas vitamintartalmú erdei gyümölcs. Most a megtűrt növényből tervszerűen telepített ■ növénnyé lép elő a vadmeggy, bekerül az erdőtelepítési és fásítási programokba. A megfigyelések szerint nemcsak az erdők szélén és a tisztásokon, hanem a vízmosásos helyeken és a kopár sziklákon is jól fejlődnek a meggycsemeték és sarjaik. Ezeken a helyeken a következő években ipari megy- gyeseket alakítanak ki. (MTI) Készülnek a nőnapra Tízmilliárd a gyömrei halászkertbe Egy-két perc híján záróra de ez senkit nem zavar. Kiszolgálás ugyan már nincs, de még áll a hangulat. Az ivóban karjára borulva alszik egy fiatalember. Bent. a nagyteremben katonagyerek veri a zongorát. Akárcsak Kereken ennyi, tízmilliárd forintra emelkedett március elsejével az OTP-ben elhelyezett betétállomány összege. Csábító alkalom egy kis statisztikai számjátékra, aminek során fejből is kiszámítható’ hazánk valamennyi lakosára — a csecsemőiket is beleértve — arányos elosztással ezerforintos részesedés, míg Pest megyében — ,a betétállomány, hasonló elosztással — 425 forint jutna ebből az összegből. Ez látszólag előnytelen összehasonlítás, s első pillanatban azt mutatja, hogy a jövőbe néző takarékosság nem erős oldala pátriánknak. Ám ha a fejlődés ütemét vizsgáljuk, kiderül, hogy éppen fordított a helyzet. Az előttem fekvő hivatalos kimutatás szerint, az országos betétállomány összege 1956. december 31-én nem sokkal haladta meg a félmdlliárd forintot. Ebből Pest megye lakosságának betétkönyveiben valamivel több mint tizenegy millió forint szerepelt. Ez év március 1-én viszont ez az összeg kereken már 340 millió forintra rúg, s ez az ötvenhatos számnak harminc- szorosa. míg az országos növekedés üteme — bár nagyon jelentős — alatta marad a hússzoros aránynak. Joggal mondható tehát, hogy Pest megye lakossága nagyon is tudatában van az ésszerű takarékosság jelentőségének. Két év alatt ugyanis 32 ezer új „ügyfelet” tartanak nyilván a megye OTP-fiökjai. a takarékos emberek száma ezzel megközelíti a kétszázezret. Ennyit mondanak a számok, s ebből életünk alakulását egyéb ismeretek nélkül ítélhetjük meg. A közölt adatok híven tükrözik társadalmi rendünk szilárdságát, szorgalmas népünk szüntelen gazdagodását. Kézenfekvő tehát a következtetés: a betétállomány összegének és a betéttulajdonosok számának ilyen arányú növekedése csak abban a társadalomban lehetséges, ahol az embereknek van miből és van mire gyűjteniök. Erről vall a tízmilliárd és erről a 340 millió forint. —nd— Alakuló tanácsülés Abonyban Abony község megválasztott tanácstagjai a múlt héten tartották ünnepélyes alakuló ülésüket a művelődési otthon dísztermében. Hornyik Ferenc korelnök meleg szavakkal üdvözölte a tanács tagjait, valamint Babinszki Károlyt, az MSZMP járási bizottságának titkárát, dr. Bencsik Mihályt, a járási tanács vb-elnökét és Bodor Zoltánt, a Hazafias Népfront járási titkárát. Az első rendkívüli vb-ülésen a községi tanács vb-elnökévé Somodi Istvánt, helyettesévé Szűcs Lászlót, a vb titkárává Győré Pált választották meg. Az ülésen javaslatot tettek az állandó bizottságok elnökeire, titkárai és tagjaira vonatkozólag is. gCTECTteyiCfggg Zárszámadú közgyűlés az üllői Kossuth Tsz-ben Megtartotta zársaámadó közgyűlését az üllői Kossuth Tsz. Amikor Varga Pál elnök a beszámoló végén bejelentette, hogy a munkaegység értéke 34,24 forint, bizony nem ujjongott a tagság, a múltban ezt a közös gazdaságot a járás legjobb tsz- ének tekintették. Sajnos, az elmúlt évet néhány kisebb- r.agyobb hiba miatt nem zárták a tőlük megszokott sikerrel. Az is hozzájárult a tagság rossz hangulatához, MEGEMLÉKEZÉS JÓZSEF ATTILÁRÓL A manori gimnáziumban március 8-án megemlékezne!: József Attiláról, aki gyermekkorában . Monoron is élt. Az est előadója Czine Mihály lesz, a verseket Jancsó Adrienn előadóművésznő tolmácsolja. Május elsején megnyílik az édességbolt A nagykőrösi édességkedvelők örömére, május elsején megnyílik a város édességboltja. A Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat szakosítási programja keretében a volt illatszerbolt helyén korszerű üzletet nyitnak. Az édességboltban a vásárlókat bőséges választó: várja a különleges édesipar! készítményekből. Az új üzletet vasárnap is nyitva tartják. Húszezer forint sportra A Nagykőrösi Állami Gazdaságban eredményesen működik a futball-, röplabda- és asztalitenisz-szakosztály A pályákat társadalmi munkában maguk készítették a sportoló fiatalok. A múlt évben sportcélokra 15 ezer forintot költött a gazdaság. Az idén megalakítják á sákk-SiZakkört; és felállítják a férfi és női .kosárlabda-csapatot A gazdaság újabb húszezer forinttal tá- mlogatja a sportolókat. AZ ELSŐ TANÁCSÜLÉS Szombaton reggel megtartotta első ülését az újonnan választott gödöllői tanács. Megjelent, s az elnökségben helyet foglalt a járási pártbizottság, a tanács, s a népfront képviselője. A mandátumv'zsgáló bizottság jelentésében megállapította, hogy a választások a törvényes keretek közt zajlottak le. Ki- lencvenkét tanácstagot választottak, s egy körzetben kell megismételni a szavazást. Itt a lakosság a jelölt ellen szavazott. Az új tanácsnak különben a fele új tanácstag. A többiek régi munkásai a lakosság ügyeit intéző testületnek. Megválasztották a végrehajtó bizottságot is. Elnök: Tury Nagy Sándor, helyettese Nádaski Sebő. s a titkár Berze János 'ett. A választást követően ismertették az elkövetkező évek munkaprogramját. Ezek között szerepel a községi vízmű fejlesztése, a lakásépítési program, csatornahálózat és útépítés. Jól sikerült propagandistakonferencia Da hason A napokban tartották meg a dabasi járás KlSZ-propagan- distáinak konferenciáját. A foglalkozáson a szeminárium- vezetők zöme megjelent. A párt VIII. kongresszusáról beszélgettek. Elsősorban a kulturális élet eredményeivel, további feladataival foglalkoztak. A vitában leginkább az ifjúság iskolán kívüli neveléséről volt szó. Valamennyi megjelentnek az volt a véleménye, hogy több segítséget várnak a pedagógusoktól. Ki emelhetné a községek kulturális életének színvonalát magasabbra, ha nem a pedagógusok? Gyónón például ösz- szesen ketten — a Szeredi pedagógus házaspár — igyekszik népszerűsíteni az ismeretterjesztő munkát. A többi oktató csak alkalomszerűen kapcsolódik ehhez a tevékenységhez. A konferencián megemlítették. hogy a fiatalok nevelésének egyik feltétele a szülők megnyerése. Éppen ezért gyermekeik érdekében, vala mennyi szülőhöz meg kell találni az utat. Több pedagógus segítsen El kell hinteni a Sudás iránti vágyat A szülőket is meg kell nyerni | Érdekes eszmecsere folyt akörül: á művelődés lehetőségeiben hogyan érhetik el a községe^ a városi színvonalat. A színházaik tájjellegű előadá- S saikkal majdnem minden köz- j séget felkeresnek. így magától értetődő, hogy a fiatalság érdeklődési körét nem annyira a színjátszó csoportok megalakítására keli irányítani, sokkal inkább a tanulás utáni vágyat kell felébreszteni Azt a neméR célt tűzhetnék maguk elé a községek KISZ- szervezetei, hogy falujuk minden fiatalja végezze el a nyolc általánost. és akinek tehetsége van — tanuljon 1-ovább, Ebben a törekvésben valószínű hű segítőtársakra lelnének a tanítókban. A nevelőmunkának rövid idő alatt megérik gyümö’cse Kakueson például, ahol Kulcsár elvtársnő a KlSZ-propagandista, már elérte, hogy az ifjúság nem csupán a politikai oktatás utáni tánc, szórakozás kedvéért jár a foglalkozásokra. hanem elsősorban az előadások meghallgatásáért. A kéthetenkénti ismeretterjesztő előadásokon is rendszeresen ötven-hatvan fiatal vesz részt. S bár a községben művelődési otthon sincs, mégis megtalálták a módját a népművelésnek. A propagandistakonferencián arra a következtetésre jutottak a részvevők: ezernyi módja van. hogyan tanítsák meg a fiatalokat szocialista emberként élni és dolgozni, s az a fontos, hogy a községek népművelőit, tanítóit is megnyerjék ennek a szép feladatnak. Miseta János, a KISZ megyei bizottságának agitációs és propagandafelelőse. \ valami ifjúsági napon volnánk. A terem tele táncoló fiatal fiúkkal és lányokkal. A záróra miatt a nyomozók csak néhány fiatalembert igazoltatnak. A szépségflast- romos, medvefognyakékes fiatalember hámyavetien nyújtja igazolványát. Nincs mitől tartania, két hónappal elmúlt már tizennyolc éves. ö itt a nagyfiú. A rövidszoknyás lányok viszont aligha töltötték be a tizen- j nyolcadikat. A nyomozók | szólnak is emiatt az üzletvezetőnek. Az biazírtan vá- j laszol: — Kérem, joguk van a szülőkkel! Csak alkoholt nem j ihatnak. Igaz. Csakhogy az asz- I tálukon a sörösüvegek üte- [ gei s a lányok arca is szesztől heviilt. Ámbár, ki tudná j bizonyítani, hogy azokból az üvegekből tényleg ők ittak? Legfeljebb az üzletvezető. Annak viszont esze ágában sincs. S a feltűnően öltözött, spiccesen viháncoló lányok mellett valóban fejkendős mamák ülnék... A portya véget ért. Egy éjszakán és néhány községben meggátolta, hogy emberéletben és fiatalokban kár essék. De — a rendőrség nem lehet mindig mindenütt ott. Nem lehetne vendéglátó- iparunkban elérni végre, hogy minden étteremben, kocsmában, nyilvános szórakozóhelyen betartsák a belkereskedelmi miniszter utasításait? Arra gondolunk: nem lehetne végre rendet teremteni ezekben a nyilvános helyiségekben, hogy ott ittas embereket ki ne szolgáljanak, s oda részegeket be ne engedjenek? Azaz: nem lehetne az üzleti érdekeket egy kissé a fiatalok érdekei mögé szorítaná? Firon András J hogy a vezetőség nem tájé- ] koztatta őket következetesen ! a gazdaság helyzetéről. ' Bár I a választott vezetőség rend- j szeresen megtartotta üléseit, I határozataik csak holt betűk | maradtak. Nem akadt, aki | végrehajtsa, vagy végreha’- [ tassa azokat és az eredmí- ! nyékről sem szerzett tudo- | mást a tagság. A felszólalók Őszintén, kendőzetlenül • elmondták véleményüket és remélhetőleg az idei esztendőben kiküszöbölik a hibákat, egymásra talál végre a vezetőség és tagság. A jászkarajenői Lenin Tsz pártszervezete meglepetéseket tartogat az idei nőnap méltó megünneplésére. Természetesen ez évben is sor kerül a szokásos előadásra és utána találkoznak majd fehér asztal mellett a lányokkal, asszonyokkal. A KlSZ-szer- vezet is részt vállalt az ünneplésből.