Pest Megyei Hirlap, 1963. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-20 / 42. szám

1963. FEBRUÁR 20, SZERDA Wíip Bátran alkalmazni az újat Fokozzák az anyagi érdekeltséget a nyársapáti Haladás Tsz-ben A földterület felén, mintegy 1050 holdon folytatnak szán­tóföldi növénytermesztést a nyársapáti Haladás Termelő- szövetkezetben. A közös föld­birtok másik fele szőlő, gyü­mölcsös, rét és erdő. Az el­múlt őszön a mélyszántást nem tudták befejezni, mert kifagytak a földből a trak­torekék. Szűcs József főmezögaz- j dész mondotta bevezetőül j ezeket, amikor a sorrakerü- lő tavaszi munkák előkészü­letei iránt érdeklődtünk, ösz- szesen 427 hold szántanivaló várja a tavaszt, ami sok is, nem is — ahogy vesszük. Ha arra gondolunk, hogy a korszerű agrotechnika köve­telménye szerint őszi mély­szántás kell a tavaszi veté­seknek is, akkor sok, ha fi­gyelembe vesszük, hogy a ko­rábbi években még több szántani való maradt tavasz­ra, akkor nem sok a 427 hold. A tsz-vezetőség véle­ménye szerint ennyi sem maradt volna, ha nem kö­szönt be novemberben a tél. Most mindenesetre az adott helyzetiből kell kiindulnia a vezetőségnek és a tagságnak. A tsz UE—28-as traktorát most javítják a gépállomá­son, hogy mihelyt lehet, teljes erővel szánthasson. Egymaga nem bírna a szán- tatlan földdel ez a traktor, ezért a gépállomási erőgép- parkra is számítanak, mert szeretnék befejezni két-há- rom hét alatt a szántást. Addig sem szünetel a munka, amíg hó borítja a határt. Lovaskocsikkal hord­ják az istállótrágyát a táblák szélére, hogy mihelyt lehet, szétteregethessék a földön. A Haladás Termelőszövetkezet tagjai elismerésre méltóan gondoskodnak a talajerő-visszapótlásról. Évente ezer vágóit istálló- trSgyát' 'hórdának' ki a szán­tóföldekre és a négyszáz hold szőlőbe, ami azt jelen­ti, hogy négyévenként min­den táblára jut kétszáz-há­romszáz mázsa szervesanyag. Mivel az idei év a közös gazdálkodás negyedik eszten­deje, az idén már valameny- nyi táblára kiterjed ily mó­don a közös gondoskodás. — Most hordjuk az istálló- trágyát a melegáigyakhoz is — mondja Szűcs József. Rövidesen befejeződik a ha­súra- (melegágyi takaró) kö­tés is. Befejeztük az előké­születeket a korai újburgo­nya csíráztatáshoz. összesen ötven holdon kiválnunk korai új burgonyát termeszteni, ami azt jelenti, hogy hétszáz mázsa burgonya-vetőgumót kell csíráztatnunk. A munka technikai előké­szítésén kívül a tagság moz­gósítására is szükség van ah­hoz, hogy idejében pótolhas­sák a tél okozta hátrányt. A kapások és más kézi munka igényes növények tábláit ki­osztják családi művelésre, mert így látják biztosítottnak a sikert. A kukoricán, ta­karmányrépán, szőlőn, para­dicsomon, korai burgonyán kívül kiosztják még a kalá­szosok és a szénák egy részét is, betakarításra. a tagok­nak. Erre azért van szükség, mert a rendelkezésre álló gépkapacitás nem elegendő ahhoz, hogy idejében beta­karítsanak minden terményt. A tagok szívesen vállalnak kapálást és kaszálást, amit az is jelez, hogy már az el­ső napokban a kiosztásra ke­rülő terület kilencven száza­lékára akadt jelentkező. A vezetőség és a tagság úgy döntött, hogy a tavalyi­nál jobban érdekeltté teszik a tagokat munkájuk eredmé­nyességében. A kukoricatáb­lákat három kategóriába so­rolták — a föld termőereje szerint — és aszerint álla­pították meg a termésnormá- kat is- Az első kategóriában 23 mázsa, a másodikban 20 mázsa, a harmadikban pedig 16 mázsa a tervezett holdan­ként termésátlag. Mindhárom kategóriában a terven felüli termés negyven százaléka il­leti meg a tagokat. Ez is ösz­tönöz a jó munkára, de a fő ösztönző erő az alapdíjazás. Az első kategóriában egy mázsa kukorica megtermelé­séért és betakarításáért egy munkaegységet írnak jóvá a dolgozónak, a második kate­góriában 1,05 munkaegysé­get, a harmadikban pedig 1,25 munkaegységet. A vezetőség és a tagság közös megegye­zésével harminc forintos fix munkaegység-értéket állapí­tott meg a kukoricatermesz­tésben. A zárszámadásnál valószínűleg több lesz en­nél a munkaegységérték, mégis jól járnak a mun­kaegységérték rögzítéssel a tagok. A megállapodás sze­rint ugyanis a teljesített mun­kaegységek ellenértékéből ál­lami felvásárlási áron (120 forint) vásárolhatnak csöves kukoricát a tagok a tsz-től. így aztán nem kell megvár- 1 niuk a zárszámadást, hanem a termés betakarításakor megvásárolhatják a háztáji hizlaláshoz szükséges kukori­cát. A tavalyi tapasztalatok alap­ján, arra a belátásra jutottak a tsz-ben. hogy nemcsak a gazdálkodás egyik vagy másik ágában, hanem valamennyi­ben alkalmazni kell az anya­gi érdekeltség elvét. Ezért az állattenyésztésiben is úgy álla­pították meg a munkadíjazást, hogy a munka eredményessé­gétől függjön a dolgozók jö­vedelme. Helyesen tették, hogy valamennyi munkamozzanat sikerességét díjazzák, de bát­rabban kellene áttérniük a ter­mészetbeni díjazásra, mert az még ösztönzőbb lenne. Szólni kell még a szőlőmű­velésben alkalmazott munika- díjazásról is. A tsz-nek nagy összterületű, de kisparcellás szőlője van, amelyet nem le­het nagyüzemi módon művel­ni. Helyesen tették, hogy csa­ládi művelésre osztották ki a szőlőt, de a jelenlegi munka- javadalmazás nem a legsze­rencsésebb, Most ugyanis min­den 'szőlőművelő e<gy munka­egységet kap 100 forintnyi sző- lötermelési érték után. Ez ugyan ösztönzőbb a több ter­mésre, de arra nem. hogy hosszú éveken át jó termőerő' ben tartsák a szőlőt Mivel csak az a személyes érdekük a tagoknak, hogy minél több százforintos termelési értéket érjenek el, igyekeznek kizsa­rolni a szőlőt amelynek ter­mőereje évről évre romlik. Ha ehelyett ötéves szerződést köt­nének a tagokkal és a másutt jól bevált 70:30 százalékos jö­vedelemelosztási arányt alkal­maznák, akkor a tagok mun­kakedvét is növelnék és a sző­lő termőerejének fokozására is ösztönöznének. Egészében véve jól készülnek az új gazdasági évre a nyárs­apáti Haladás Termelőszövet­kezetben. A vezetőség figye­lembe veszi a tagság általános kívánságait és a tagok is bíz­nak a vezetésben. A két rend­kívül aszályos esztendő után ez igazán bizalomkeltő, de nem lehetnek teljesen elége­dettek. Ne torpanjanak meg az ésszerű és helyes kezdemé­nyezések után, hanem azok továbbfejlesztésén gondolkod­janak. Nagymiklós István Készül hat film szinkronja­A tavaszra készülnek . , ’ í A Kertészeti és Szőlészeti Főiskola taksonyi üzemének ker­termeiben^ ezekben a napok- | tészetében megkezdték a tavaszi előkészületeket. Az üvegház- ot, *.i ' ban 76 ezer salátapalántát nevelnek és a hollandi ágyakat a palánta kiültetéséhez készítik. ban egyidejűleg hat filmet \ \ szinkronizálnak. Dolgoznak az . ..És a te szerelmed is című DEFA-film, továbbá A kék öböl kapitányai, Az élet újra kezdődik, a Huszárkisasszony, a Jó emberek című szovjet filmek, valamint a Válás olasz módra című olasz film rha- gyarul beszélő változatán. A Válás olasz módra című világ­sikert aratott alkotás szinkron­szerepeit Gábor Miklós, Vára- di Hédi, Makay Margit, Ko­vács Károly, Egri István, Gre- guss Zoltán. Zenthe Ferenc, Békés Itala, Garas Dezső, Po­lcnyi Gyöngyi, Simor Erzsi és még csaknem ötvenen alakít­ják. (MTI) Az idén több mint hetven műemléket szépít meg az Országos Műemléki Felügyelőség Az Országos Műemléki Fel­ügyelőség az idén mintegy 30 millió forintot költ — a tanácsok hozzájárulásával együtt — a magyar építé­szet régi emlékeinek gon­dozására. A sok vihart lá­tott erősségekben dolgoz­nak a legtöbbet, s 14 váriban dolgoznak az omladozó fa­lak, épületek helyreállításán. Többek között folytatják a Sálamon-torony, valamint az egri, az esztergomi, a diós­győri és a sárospataki Rá- kóczi-vár újjáépítését. Az idén már befejezik a sümegi és a kőszegi Juri- sich-vár rendbehozásának több éves munkáját. A meg­szépített vár már nemcsak nevezetes műemléke Kő­szegnek, hanem fontos kul­turális központja is, amely­ben hatszáz személyes szín­háztermet, 350—400 szemé­lyes éttermet, múzeumot, nagy előadótermet, klubszo­bákat rendeztek be. Ebben az évben már rend­kívül meggyorsul a műem­lékvédelmi munka Sopron­ban. A városi tanács maga is végzett jelentős tatarozá­sokat és tízmillió forinttal járul hozzá a műemléképüle­tek restaurálási költségeihez. A Műemléki Felügyelőség ezenkívül tizenhat kastély­ban, tíz templomban végez helyreállítási munkákat és tizenöt régi épületromot véd meg a további pusztulástól. Nincs az országban egyet­len megye sem, ahol ne dolgoznának a restaurátorok, s így az idén több mint het­ven értékes építészeti emlék helyreállításáról gondosko­CSEPEL KEREKPAR- ÉS MOTORKERÉKPÁR NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT értesíti azokat, akik személygépkocsit szándékoznak vásárolná, hogy gi __ M oszkvics 407 es Skoda típusú személygépkocsikra, rövid szál­lítási határidőre megrendeléseket fogad el. Kérjük a megrendeléseket a vállalat címére: Budapest Bajcsy-Zsílirszky út 53. szám alá küldeni. I dák I súg. a műemléki (MTI) felügyelő­mMsím Varga Ica és Márkus Eta gyomtalanítják a salátapalánták földjét (MTI Foto, Fehérvári Ferenc felv.) .^.XXX.X^.XXXXXXXXXXVXXX^XXXX\XXXXXXXXXXXXX^XX.XXXXXXXXVX^vXXXXXXXNXX\XXXXXXXNXNN.\XVvXXXV Éhínség mellett kóbor kutyák is fenyegetik az erdők vadjait Megnövelték a vadetetők számát — Méreg a kóbor kutyáknak — Négy muflon tetem Szó esett már többször ar­ról, hogy nem is annyira a hi­deg időjárás, inkább a sűrű ha­vazás, milyen nagy veszélyt je­lent a vadállományra. A ma­gas hótakaró mindent befed, alóla nem képes az állat kiko­torni az ennivalót. Az erdésze* tek minden télen felállítanak vadetetőket, ezek számát ez idén megnövelték, hogy még több takarmányt juttathassa­nak az erdők vadjainak. Még­is, nem tudni, mi az oka, de sok nyúl. őz, szarvas vaddisz­nó éhen pusztul ezen a hosz- szú, hideg télen. A pilisi erdőgazdaság kör­nyékének lakói, akik máskor sokat panaszkodnak a vadká­rok miatt, most sajnálkozással beszélnek a vadak éhségéről. Mindenki tud valami megható történetet az éhes állatokról. Különösen az őzikéket saj­nálják, nem egynek tete­mére találtak már az el­múlt napokban az erdő­széleken. Ezek a kecses jószágok túl gyöngék, a legnehezebben bír­ják az éhezést, amelynek idén még vaddisznók is áldozatul esnek. Dunabogdányban a múlt hét egyik reggelén az egyik ud­varban szép szarvastehenet találtak a gyerekek. Szelíden álldogált, meg sem szaladt elő­lük. A jószívű gyerekek mind­járt rájöttek, az éhség hajtot­ta a szarvast az udvarba és bevezették az istállóba, szénát raktak eléje. Másnap reggelre a szarvastehén mégis kimúlt. Egy nappal utóbb egy másik dunabogdányi ház gazdája, amikor jókor reggel kijött a lakásból, udvarán a hóban mozdulatlanul fekvő gyönyörű szarvasibikát talált. Azt hitte alszik, csettintett az ujjával, mire a szarvas feltápászkodott, fejét feléje fordította, ráné­zett egy pillanatra, majd el­cammogott. Nem száguldott el, nyilvánvaló tehát, az éhség le­gyöngítette. Az éhségtől legyöngült va­dakat az élelem hiánya mellett még a rókák és a kóbor kutyák is veszélyez­tetik. Találtak már szétmarcangolt őzet. A duvadakkal szemben védekezésül minden tél végén sztriehnines húsdarabokat he­lyez el az erdészet, ez idén a mérgezést már a múlt héten megkezdték. Remélik, hogy ez­zel a nemes vadállomány és a háziszámyasok alattomos el­lenségeinek számát alaposan megtizedelik. A mérgezésihez elsősorban el­hullott vadak húsát használják fel. Ebben pedig sajnos, nin­csen hiány. Kedden például a visegrádi Szentgyörgypusztán, az erdőszélen egymás mellett négy muflon tetemére leltek. Mind a négyet még aznap sze­kéren szállították be a vadá­szati felügyelőségre. Említésié méltó, hogy a fácánok és foglyok is lakott helyek közelébe merészked­nek. Fáradt, lomha repülésük mutatja, mennyire legyöngül­tek. amióta nem találnak a vastag hótakaró alatt táplálé­kot. Az idén már ezer D4K-traktor dolgozik a mezőgazdaságban bevált UE—28-as univerzális traktorból különösen nagy mennyiség, 12 000 érkezik eb­ben az esztendőben a mező­gazdasági üzemekbe. Jelentős mértékben élőréhaladt a talaj- javítások és tereprendezések gépesítése is, amelyhez lánc­talpas traktorokat és más gé­peket állítanak munkába. Többek között bulldózerből százat, szkréperből 120-at kapnak a talajjavító vállala­tok, illetve az egyes üzemek. (MTI) A kfiatalabb jelölt A budai járás legfiatalabb ta­nácstagjelöltje a tárnokligeti Ma­kai Margit. Olyan fiatal, hogy a múlt rendszerben vagy ma a ka­pitalista orszá­gokban még sza­vazati jogot sem kapna, nemhogy jelöltként szere­peljen! Mindösz- sze tizenkilenc esztendős. Vajon mivel ér­demelte ki, hogy a budai járás „parlamentje be”, a járási tanácsba őt jelölték? És vajon helyt tud-e állni a sok ten­nivaló közepette? Jól képviseli-e majd választóit? Aki nem isme­ri, valószínűleg kételkedik Makai Margit alkalmas­ságában, abban, hogy járási „szin­ten” tud gon­dolkodni. Akad, aki azt mondja: egy tizenkilenc éves leány leg­főbb gondja a tánc, a mozi vagy az egyéb szórakozás. Igaz, ő is sze­ret szórakozni, szívesen táncol, de az élettől nem csak ezt várja. A támokligetiek tudják, azért je­lölték. hogy Ma­kai Margit, ez a fekete szemű, élénk kislány, fiatalsága mellett érett gondolkodá­sú. 1960 óta a li­geti KlSZ-szerve- zet titkára. A je­lölő gyűlésen nem kellett bemutat­koznia, elmonda­nia életrajzát. Időshöz, fiatal­hoz egyaránt kedves. Az utcán gyakran megál­lítják egy szó­ra. Háta mögött is mindenki di­cséri: a párttit­kár, a tanácsel­nök. a szülők, a fiatalok. Elsősor­ban lelkesedését, felelősségérzetét, szilárd jellemét ismerik el. Oly­kor bírálják is, mert túlságosan sokat vállal ma­gára. Nem jó az — mondják, ha a KISZ-titkár túl­terhelt. ossza meg inkább a mun­kát a többi fia­tallal! Tőle tudtam meg, hogy a Zrí­nyi Nyomdában dolgozik, mint leszámoló. Sze­reti munkahelyéit s eddig még sen­kinek nem is volt rá panasza. Az oda-visszauta- zás naponta két órát vesz el tőle. Pihenésre marad tehát hat óra. Ezt azonban ne­héz beosztani. Ugyanis ebben a hat órában tanul — munkája, tár­sadalmi munltá- ja mellett végzi a gimnáziumot. Most másodikos. S nem akar le­maradni a szóra­kozásról, a szín­házról, a moziról sem. Elmondja: ál­modni sem mert arról, hogy a já­rási tanácsba je­lölik. Nagy do­lognak tartja a je­lölést. Hiszen — mint vallja —. nagyon jó érzés, amikor látja az ember: bíznak benne. Ha feb­ruár 24-én meg­választanak, én igyekszem, hogy megfeleljek a bi­zalomnak — mon­dotta beszélgeté­sünk befejezéséül. Szávai Ferenc, a KISZ Budai Járási Bizottsá­gának titkára ynek tete- mar 800 érkezik a me­iár • z el tógazdasági üzemekbe, íar az e - Az általánosan ismert, jól az erdő- —

Next

/
Thumbnails
Contents