Pest Megyei Hirlap, 1963. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-14 / 37. szám

2 ~‘t/£ii*Ííip 1963. FEBRUAR 14, CSÜTÖRTÖK Kémény j avítás repülőgépről A Német Demokratikus Köztársaságban, Cottbus vá­rosában, a zord időjárás le­hetetlenné tette, hogy az egyik kémiai gyár 38 mé­teres kéményére lentről fel­jussanak a szerelők. Heli­koptert hívtak segítségül, és a szerelők a magasból közelí­tették meg és javították meg a megrongálódott ké­ményt. Az Egyesült Államok három Polarisszal felszerelt tengeralattjárót hajlandó küldeni a Földközi-tengerre Gilpatric amerikai had­ügyminiszterhelyettes kedden este befejezte kétnapos tár­gyalásait az olasz kormány vezetőivel, köztük Andreotti hadügyminiszterrel. A meg­beszélésekről közleményt nem ad tak ki . Az AP hírügynökség ame­rikai forrásra hivatkozva ar­ról tudósít, hogy az ameri­kai diplomatának egyelőre nem sikerült kieszközölnie az olasz kormánynál, hogy a le­szerelésre kerülő, elavultnak minősített Jupiter rakétatá- maszpontok helyett Olaszor­szág biztosítson támaszpon­tot a Poláris-típusú raké­tával felszerelt tengeralattjá­róknak. A korábbi tervék szerint Gilpatric európai körútja so­rán Spanyolországba is el­látogatott volna, hogy ott az amerikai támaszpontok bérlemény ének felújításáról tárgyaljon. Ez megoldotta volna a Polarisszal felsze­relt tengeralattjáró-bázisok kihelyezésének kérdését is. Mint ismeretes, ezt a láto­gatást a múlt héten lefúj­ták. Bár a Reuter-iroda egy amerikai forrásra hivatkóz- va azt írja,' hogy Gilpatric és Andreotti között nem volt szó e Polaris tenger­alattjáró-támaszpontok olasz- országi elhelyezéséről, az AP hírügynökség által idézett amerikai hírforrás szerint Gilpatric és Andreotti mégis „megtárgyalták azokat az alternatíváikat is, amelyek előtérbe kerülnek, ha Rota spanyolországi támaszpont Polaris tengeralattjárók ré­szére nem jöhet számítás­ba ...” Mindkét hírügynökség egyet­ért azonban abban, hogy Gilpatric közölte Andrsotii- val: az Egyesült Államok április 1-től kezdve kész három darab Polarisszal fel­szerelt tengeralattjárót külde­ni a földloözi-tengeri vizekre. Az élet olcsóbb, mint a halál Megdöbbentő adatok a fegyverkezési költségekről A Revue des deux mundes i be véve is, mint a pusztítás legutóbbi számában megdöb- j és a halál eszközei. beütő adatokat közöl a fegy­verkezésre forditott összegek fantasztikus nagyságáról. A folyóirat a következő meglepő adatokat közli egy-egy fegy­ver vagy hadieszköz előállítá­si költségeiről. Ezek szerint például egy gépfegyver 160 000 régi frankba kerül. — egy páncélkocsi 45 mil­lió, — egy középnagyságú harc­kocsi 180 millió, — egy helikopter 500 mil­lió, — egy közepes nagyságú bombázó 2,5 milliárd, ~~ egy torpedóromboló 9 milliárd, 4 — egy repül őgépany aha jó 40 milliárd, — egy Polaris-rakéta 55 0 millió, — egy atomhajtású tenger­alattjáró 39 milliárd, — egy atomvillanytelep 350 milliárd. A folyóirat miután felsorol­ta a halál és a pusztítás esz­közéinek előállítási költségeit, megemlíti, hogy mennyibe kerül az élet és az egészség fenntartására felállított békés célú intézmény. — egy 500 ágyas kórház 5 milliárd régi frank, — egy 50 gyermeket befo­gadó gyermekmenhely 50 mil­lió, — egymillió embernek la­kással való ellátása 313 mil­liárd régi frank. Az adatok összehasonlításá­ból nyilvánvalóan kitűnik, hogy a békés, mindennapi élet sokkal kevesebbe kerül, csak az anyagiakat figyblem­Gomulka, Zawadzki és Cyrankiewicz kitüntetése A Lengyel Nemzeti Egység­front Országos Bizottsága ki­tüntette azokat a lengyel köz­életi vezetőket, akik társadal­mi munkájukkal nagyban hozzájárultak a lengyel állam ezeréves fennállásának méltó' megünnepléséhez. A kitünte­tettek között van Wladyslaw Gomulka, a LEMP KB első tit­kára, Aleksander Zawadzki, az államtanács elnöke, Józef Cyrankiewicz miniszterelnök, valamint a párt politikai bi­zottságának több más tagja, a nemzeti egységfront még 50 kiemelkedő személyisége. MAI KOMMENTÁR De Gaulle nem kapott meghívást Kennedytöl A Fehér Ház szóvivője cá­folta az Evening Staarnak egy értesülését, amely szerint múlt év novemberében De Gaulle francia elnököt meg­hívták; egy amerikai látoga­tásra, de ő a meghívást el­utasította. A Feltár Ház cáfo­latát megerősítette a francia nagykövetség egy munkatár­sa is. aki kijelentette, hogy De Gaulle nem kapott ilyen értelmű meghívást. „Becsületes nézeteltérések” — Kennedy amerikai el­nök a diplomácia nyelvén így fogalmazta meg a nyugati szövetségesek közötti vitákat. Az Egyesült Államok és Kanada között már régóta tárgyalásók folytak zárt ajtók mögött, hogy Washington északi szomszédját atomfegyve­rekkel szereljék fel. Kanada azonban ellenállt és katonai szakértői sze­rint az ors/ág védelméhez elegendőek a klasszikus fegyve­rek. Az Egyesült Államok azonban olyan nagy nyomást gyakorolt Kanadára, hogy végül is az északi szomszéd kénytelen volt elfogadni az amerikai, ajánlatot. A tár­gyalások azonban újabb kátyúba kerültek, mert Washing­ton újabb feltételt támasztott: azt követelte, hogy kanadai területen is amerikai vezérkari tisztek irányítása alatt maradjanak a nulkleáris töltetek. Amikor már úgy látszott, hogy az ellentétek a zárt tárgyalásokon nem hidalhatok át, az amerikai külügymi­nisztérium nyilatkozatot tett közzé, és kemény hangon kritizálta Kanadát. Ottawában nagy hullámokat váltott ki Washington bírálata és John Diefenbaker miniszterelnök nyíltan visz- szautasította az amerikai bírálatot és Washington lépését % a Kanada belügyeibe való példátlan, beavatkozásnak mi- nősítette. Washington erre visszalépett és Rusk külügymi- fj niszter nyilvánosan elnézést kért az amerikai hangvételért. £ de a lényegen ez nem változtatott, mert Amerika 'igyan ^ bocsánatot kért, de követelését fenntartotta. Ottawában két irányzat állhat egymással szemben Harkness hadügyminiszter mindenképpen szerette volna £ elfogadtatni kormányával az amerikai nukleáris fegyve- í reket. Diefenbaker miniszterelnököt nemcsak honvédelmi <j minisztere, hanem az egész ellenzéke megtámadta és az aj- sóház 142:111 arányban leszavazta a miniszterelnököt. Új választásokat írtak ki és a kanadai belpolitikai, válság csak hónapok múlva oldódik meg. ugyanis április 8-ín tartanak általános választásolzat. Átmenetileg Diefenbaker vezeti a kormányt, de amíg nincs választás, nem várható újabb tárgyalás az Egyesült Államok és Kanada között, tehát a feszültség fennmarad. Ezt a vitát nevezi Kennedy amerikai elnök ,,becsüle­tes nézeteltérésnek”. Vajon milyen a nyugati szöi'etsége- sek nem éppen becsületes nézeteltérése? M. K. De Gaulle és Adenauer szövetsége I /a\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^ „A Sutra4i «1** meghátrál Síé Gaulle előtt Adenauer: Talán így elérem, az áhított atombombát, ked­ves Charles barátom. I, *00 TELI VASÁR mm2na/ug. Kormányválság Szíriában Halil Kallasz Szíriái pénz- ' lista miniszter, Abdel Halim ügyminiszter benyújtotta le- J Kaddur és Amin Neíuri ja­mondását. Két másik szocia- 29;én lemondott. I Kallasz lemondása kirobban- j tóttá a már egy hete érlelő- ! dő kormányválságot. A kor- I mányban a muzulmán test- ! vér iséget képviselő miniszte- : rek szintén bejelentették, | hogy lemondanak. Köves Tibor, az MTI tu- [ dósítója jelenti: Angol kormánykörök lát- j szólag teljesen belemerültek a I Közös Rác alternatív politi- ! kajának kidolgozásába, de j amint ez elejtett szavakból, bizalmas értesülésekből ki­tűnik, továbbra is árgus! szemmel figyelik Franciaor- j sáág és közös piaci part­nerei minden mozdulatát. A Whitehallból származó hírek szerint, nagy vissza- ] tetszést keltett angol hivata- j los körökben, hogy a fran­cia rádió tengeren túli adásai- \ ban angol—amerikai ellenes propagandát folytat. Nyugtalanságot .és csalódást keltett Londoniban az is, hogy a brüsszeli „baráti öt”, amely a szakítás után Nagv- Britanniával való szolidan- , tása jeléül megtagadta az af­rikai volt francia gyarmatok- j kai kapcsolatos közös piaci egyezmények jóváhagyását,! most változtatott maga'' á- j sán, és De Gaulle kíva...í- j gáv.ak eleget téve, elhatároz- ' ta az afrikai egyezmények aláírását. Politikai megfigyelők em­lékeztetnek rá: a francia elnök megjósolta, hogy a kö­zös piaci „kicsik” saját lét­fontosságú érdekeiket tartják maid szem előtt, és beadják a derekukat. A „baráti öt” azzal magyarázza meghát­rálását. hogy a teljesen bé­na angol diplomácia magára hagyta őket. L^giszerencsétienség az Egyesült Államokban A floridai Miami közelé­ben nem sokkal a felszállás után lezuhant az amerikai Nortwest Orient Airlines egyik Boeing ' típusú lökhaj- tásos utasszállító repülőgépe. A legfrissebb jelentések szerint a gép harmincöt utasa és nyolc főnyi személyzete életét vesztette. A katasztró­fa körülményeinek kivizsgá­lása megindult. Tüntetés Déi-Rhodesiában Salisbury ban, az állítólag „önkormányzattal” rendelke­ző dél-rhodesiai gyarmat fő­városában a parlament épüle­te- előtt tüntetők vonultak fel és tiltakoztak a fajüldöző kormány drákói szigorúsági! törvénytervezete elten, amely sok tekintetben hasonlít a dél- afrikai Verwoerd-kormány fasiszta, fajüldöző törvényei­re. A dél-rhodesiai nemzeti felszabadító mozgalom ellen irányuló törvénytervezet a legszigorúbb büntetéseket irá­nyozza elő azokra az ese­tekre. ha „megsértik a tö­meggyűlések tartásának ti­lalmát’’ és halálbüntetéssel fenyegetik a „robbanóanya­gokkal végrehajtott szabo­tázscselekmények elkövetőit”. SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS A Szövetkezetek Ruházati Boltjaiban k

Next

/
Thumbnails
Contents