Pest Megyei Hirlap, 1963. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-02 / 27. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESOLJ€TGK( r « VII. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1963. FEBRUÁR 2, SZOMBAT MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVHŐNAP Hruscsov találkozása Novotnyval Eszmecsere a választókkal Irta: Dr. Hadnagy László művelődésügyi miniszterhelyettes Pártunk VIII. kongresszusa, annak határozatai népünk egész életére, munkájára, jövőjére meghatározó jellegűek. A kongresszus megállapította, hogy a szocialista forradalom hazánkban nagyszerű győzelmet aratott, befejeztük a szocializmus alapjainak lerakását, és megkezdődött a szocialista társadalom felépítésének szakasza. Az elmúlt időben lényegében befejeztük a termelési viszonyok átalakításának nagy munkáját. Egész gazdasági életünkben — így a mezőgazdaságban is — a szocialista termelési viszonyok uralkodnak. Az idei mezőgazdasági könyvhónapot éppen ezért lényegesen kedvezőbb körülmények között rendezhetjük meg, mint az elmúlt években. A szocialista termelési viszonyok megteremtése mellett jelentős előrelépést tettünk a másik két feladat végrehajtásában is, nevezetesen a gazdasági építő- és a kulturális nevelőmunkában. Mit jelent e két feladat ösz- ezefüggése a mezőgazdaságban? Az üzemszervezési munkában, a termelés és a termelékenység növelésében, a mező- gazdasági műszaki fejlesztésben, a legkorszerűbb agrotechnika bevezetésében egyre nagyobb mértékben kell kihasználnunk, terjesztenünk a tudomány eredményeit. A tudományt a szó legszorosabb értelmében itt is termelőerővé kell formálnunk. Ehhez a mezőgazdasági szakirodalom jelentős tényező; De igen szoros összefüggés van a termelés növekedése és a dolgozók általános, kulturális, ideológiai színvonala között. Nem kétséges, hogy a művelt emberek, a szélesebb látókörű, szocialista meggyőződésükben szilárd munkások és parasztok nagyobb termelési feladatokat tudnák megoldani és lényegesen jobban. Itt is jó segítőtárs a könyv. A gazdasági építőmunka és a kulturális ideológiai nevelőmunka összefüggéseit azért is hangsúlyoznunk kell, mert a kulturális nevelőmunka területén jelentkező, a termelést elősegítő feladataink alapvető jellege csak az utóbbi években kezd tudatosulni, és sok helyen még ma sem kapta meg az összefüggésből adódó elsőrendű helyet. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy gazdasági életünkben egyre inkább előtérbe kerülnek azok a feladatok, amelyek már nem egyszerűen a múlt maradványainak leküzdését jelentik, hanem egyes gazdasági ágakban a világszínvonal közeli időben való elérését. Ez azonban csak szakmailag alaposan felkészült, széles körű műveltséggel rendelkező szakemberekkel, általánosan és szakmailag korszerűen művelt dolgozókkal érhető el. A mezőgazdasági termelésben világméretekben nagy átalakulás megy végbe. Az átalakulás iránya a nagyüzemi munkaszervezés, a specializálódás, a gépesítés, a kemizálás és maholnap talán már az automatizálás. E feladatok megvalósításában, a szakember- képzésben, a szakműveltség emelésében nagy szerepet játszik a szakkönyv. Mezőgazda- sági könyvkiadásunk az utóbbi években a színvonal és választék szempontjából nagy eredményeket ért el. A mező- gazdasági termelésnek ma már talán egyetlen olyan ága sincs, amely nélkülözhetné a szak- irodalmat. Ha nem is mondhatjuk, hogy könyvkiadásunk minden igényt ki tud elégíteni, azt már bátran megállapíthatjuk, hogy napról napra erősödve, általánosságban már el is érte a nemzetközi színvonalat. Az elmúlt évben megrendezett mezőgazdasági könyvhónap óta a jól megírt szakkönyvek iránt jelentősen megnövekedett a mezőgazdasági dolgozók érdeklődése. Ezt bizonyítja többek között a harmadik kiadásban megjelent Állattenyésztési enciklopédia, Erdei Ferenc szerkesztésében már két kiadásban az olvasókhoz került A termelőszövetkezeti üzemszervezés gyakorlati kézikönyve, a népszerű stílusban megírt ún. „Vidám, rajzos’“ állattenyésztési sorozat. Hasonló példákat sorolhatnánk fel a növénytermesztés, a kertészet, földműveléstan köréből is. A szaktudás széles körű elterjesztése azonban nemcsak a jő mezőgazdasági szakkönyvön múlik. Ezeket a könyveket el is kell juttatni az olvasókhoz. Ebből a nehéz feladatból részt vállalnak a könyv- terjesztő vállalatok és az országos könyvtárhálózat. A mezőgazdasági kultúra nem nélkülözheti az új típusú közművelődési könyvtár kialakulását, amelynek feladata a korszerű, általános műveltség fejlesztése mellett a szakmai ismeretek növelése is. A könyvterjesztő vállalatoknak és a közművelődési könyvtáraknak közös erőfeszítéssel, összehangolt munkával még nagyobb feladatokat kell megoldaniuk. Lényegesen szélesebb körbe kell eljuttatni a mezőgazdasági könyveket falun, újabb és újabb híveket kell megnyerni az olvasásnak, a könyv megbecsülésének, a mezőgazdasági szákkönyveknek. Az idei mezőgazdasági könyvhónap jó alkalom lesz arra, hogy könyvkiadásunk mérleget készítsen eddigi tevékenységéről, a bírálatok és észrevételek summázásával tovább javítson munkáján. A terjesztő vállalatok és könyvtárak pedig az eddig jól bevált terjesztési és propagandamódszereket fejlesszék tovább, ugyanakkor új eljárásokat vezessenek be a mezőgazdasági könyvek hatékonyabb terjesztése érdekében. Jusson minél több jó könyv mezőgazdasági dolgozóink, termelőszövetkezeti parasztságunk kezébe, szolgáljuk ezzel is a mezőgazdaság fejlődését, a több, gazdaságosabb termelést, szövetkezeti parasztságunk jobb életét.------------------------------ • Ed dig ismeretlen Lenin-fénykép A Pravda pénteki számában eddig ismeretlen fényképet közölt Leninről. A felvételt Szerpej Merkúron szovjet szobrászművész készítette 1919. május 1-én, amikor Lenin beszédet mondott a Vörös téren. A fénykép alapján számos Le- nin-szobor készült, a többi között az is, amely a Kreml-pa- lotában, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa üléstermében áll. Szilágyi László vezérőrnagy, Pest megyei képviselőjelölt látogatása a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben Nyikita Hruscsov pénteken a Kremlben találkozott Antonin Novotnyval. A csehszlovák elnök Déüke- let-Ázsáából hazatérve, átutazóban tartózkodik a Szovjetunióban. ____________ Ü lést tartott a KGST gazdasági állandó bizottsága Moszkvában 1963. január 29 —31-én ülést tartott a KGST gazdasági állandó bizottsága. Az ülés részvevői megvitatták a tudományos kutatómunka összehangolásának kérdéseit, és megfelelő határozatokat fogadtak el. A Művelődésügyi Minisztérium érettségizett dolgozó fiatalok, valamint felsőfokú technikumi, továbbá első és másodéves egyetemi, főiskolai hallgatók részére nyilvános pályázatot hirdet külföldi ösztöndíjra. Az. ösztöndíjban részesülők a Szovjetunió mellett a Bolgár- Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Román Népköztársaság egyetemein, illetve főiskoláin tanulhatnak a teljes képzési időben. Azokat a dolgozó fiatalokat és felsőfokú technikumi hallgatókat, akiknek pályázatát az üzem (vállalat, hivatal, intézmény), illetőleg a felsőfokú technikum a főhatóságnak továbbítja és a főhatóság a Művelődésügyi Minisztériumnak március 2-ig felterjeszti — az illetékes hazai egyetem (főiskola) március második felében felvételi vizsgára \ hívja be. Társadalmi (vállalati) ösztöndíjban részesülő hallgatók csiak az esetben pályázhatnak, ha külföldi ösztöndíjra jelentkezésükkel munkahelyük egyetért, s az erről szóló igazolást pályázatukhoz csatolják. Az egyetemi, főiskolai hallgatók pályázatát felsőoktatási intézményük március 10-ig továbbítja a Művelődésügyi Minisztériumhoz. A Művelődésügyi Minisz— MÉSZÖV? Villányi Lászlóné művelődési előadót kérem. A mezőgazdasági könyvhónap megyei eseményei iránt érdeklődöm. — Február másodlkán, Al- bertirsán tartjuk meg az ünnepélyes megyei megnyitót. Ebből az alkalomból könyvan- kétot, könyvkiállítást és kultúrműsort is rendezünk az ünnepség színhelyén, a helyi pártházban. — Ki tart előadást az ünnepélyes megnyitón? — A megyei könyvhónap bizottság, amely a TIT, az SZMT, a MÉSZÖV és a Hazafias Népfront megyei képviselőiből alakult, Erdei Ferenc akadémikust, a Magyar TudóKedves vendége volt tegnap Cegléd városának, még inkább a Vörös Csillag Termelő- szövetkezet tagságának. Szilágyi László vezérőrnagy, országos légvédelmi parancsnok, Pest megye képviselőjelöltje látogatott a városba, hogy ismerkedjék választóival, megismerkedjék azoknak a szövetkezeti gazdáknak életével, akik képviselőjüknek jelölték. A városi pártbizottságon Joó Gusztáv, a városi pártbizottság titkára és Bódis Antal, a városi tanács elnökhélyettetériurn az ösztöndíjon kívül térítés ellenében menzát, kollégiumi elhelyezést, útlevelet, valamint évenként egyszer oda-visszautazásra vasúti költséget biztosít. Az ösztöndíj a tanulmányok elvégzéséhez szükséges időtartamra szól. Az érdeklődők részletes tájékoztatást kaphatnak az érdekelt szaktárcák, illetve főhatóságok személyzeti főosztályán (osztályán) valamint az egyetemeken és a főiskolákon. Illetékesek elmondották, hogy az idén tovább bővült azoknak az országoknak köre, ahol magyar fiatalok ösztöndíjjal egyetemi, főiskolai tanulmányokat végezhetnek teljes képzési időben, s az eddigihez képest több mint kétszeresére növekszik azoknak á száma, akik külföldi ösztöndíjat kaphatnak. A kanadai belpolitikai életben nagy vihart váltott ki az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozata a kanadai haderő atomtöltetű amerikai rakétákkal történő esetleges ellátásáról folyó titkos tárgyalások nem kielégítő mányos Akadémia főtitkárát kérte fel előadásra. Az ünnepség társelőadója dr. Varga János, mezőgazdasági főiskolai rektor lesz. — Milyen eseményekre kerül sor még a mezőgazdasági könyvhónap során? — A megyei könyvhónap bizottság összesen tizenhét községben szervez olvasóankéto- kat, amelyeken neves mező- gazdasági szakemberek tartanak előadásokat. Így a többi közt Tápiószelén a helybeli állami gazdaság igazgatója. Antalfia Jenő méltatja a régi és a modem mezőgazdasági szakirodalmat. (n. 1.) se fogadta Szilágyi László vezérőrnagyot, valamint a kíséretében érkező Baráth Károlyt, a megyei pártbizottság agit-prop. osztályának vezetőjét, majd együttesen a Vörös Csillag Termelőszövetkezetbe látogattak. Itt a termelőszövetkezet vezetősége és tagjai fogadták a látogatókat. A szívélyes fogadást követően hamarosan a szövetkezet gazdálkodására, a szövetkezeti gazdák életére terelődött a szó. Szabó Ferenc tszelnek, Dani Mátyás főmezőgazdász, Bolya Gyula főállattenyésztő, Pásztor László párttitkár. továbbá a beszélgetésnél jelenlevő szövetkezeti gazdák ismertették a szövetkezet megalakulásának körülményeit, a közös gazdaság fejlődését és a jelenlegi helyzetet. A 14 esztendeje gazdálkodó szövetkezet tagsága megteremtette a korszerű nagyüzemi gazdálkodás alapjait. Olyan eredményeket mutattak fel a növénytermesztésben, a kertészetben és az állattenyésztésben, amelyek országosan is jelentősek. A szövetkezet gazdálkodásában • elért eredmények jól kamatoznak: a január 29-én tartott közgyűlésen arról számolhatott be a vezetőség, hogy a munkaegység értéke a tervezett 38 forint helyett elérte az 50 forintot. A szövetkezet tagsága ezekben a napokban veszi fel évi munkája ellenértékét. Szilágyi László elvtárs nagy figyelemmel hallgatta a szövetkezeti gazdák tájékoztatóját. Noha a szövetkezet eredalakulásáról. A kanadai parlament ülésén Diefenbaker miniszterelnök beszédében azzal vádolta az amerikai külügyminisztériumot. hogy megengedhetetlenül beavatkozott a kanadai belügyekbe. A miniszterelnök az amerikaiak eljárását „példa nélkül állónak” minősítette. Diefenbaker közölte, hogy Kanada washingtoni nagykövetét hazarendelték, mert „első kézből szeretnének felvilágosítást kapni az ügyről”. Az amerikai külügyminisztérium eljárását bírálva Diefenbaker kijelentette: „A kanadai kormány úgy véli, hogy nyilvánosan alkalmazott nyomás nem megfelelő módszer egyenlő szuverén nemzetek nézeteinek kicserélésére”. Budapesten január 31-én aláírták a Magyar Népköz- társaság és a Román Népköz- társaság 1963. évre szóló árucsereforgalmi és fizetési jegyzőkönyvét. A jegyzőkönyv szerint a két ország árueseményei a legszebb reményekre jogosítják a tagságot a jövőt illetően, gond is akad. 1 Ezek azonban a fejlődés ne- i hézségeiből adódnak. Ilyen például, hogy ma még nem ! tudják a föld talajerejét olyan mértékben növelni, ahogyan azt a „türelmetlen” termelőszövetkezeti 1 tagság szeretné. Az állatállomány fejlesztésének egyelőre gátat vet a ma még fellelhető takarmányhiány, de ezeken a nehézségeken, úgy érzik, hamarosan túlesnek a szövetkezet gazdái. A szövetkezeti gazdák is érdeklődéssel hallgatták képviselőjelöltjük közvetlen szavait. Elmondta, hogy tizenhét esztendeje katona, jelenleg országos légvédelmi parancsnok. Jelenlegi beosztásában közel van a néphez, mert a katonák, akik országunk békés építőmunkáján őrködnek, a nép gyermekei. „A katonák gondja, a szülők gondja. A párt azt kéri tőlem, hogy beosztásomban legyek lelkiismeretes, s ennek igyekszem eleget tenni. Most az a megtiszteltetés ért, hogy Pest megyében képviselőnek jelöltek. Nagy öröm és megtiszteltetés ez számomra, de csak azt mondhatom, hogy magukkal együttesen a meglevő nehézségeken úrrá lehetünk. Szerintem az a legfontosabb, hogy igyekezzünk az emberekben, a szövetkezeti parasztságban levő lelkesedést, tudást kibontakoztatni, hogy mindenki a lehető legtöbbet nyújtsa nagy célunk, a szocialista társadalom eléré- séhez.“’ A szövetkezet vezetői végigkísérték a vendégeket a tanyaközpontban. A város képviselőjelöltje nagy elismeréssel nyilatkozott a látottakról, és úgy búcsúzott a szövetkezet vezetőitől és tagjaitól, hogy rövidesen viszontlátják egymást — a munkás hétköznapokon. (m. s.) Szovjet—francia kereskedelmi egyezményt írtak alá Moszkvában Pénteken Moszkvában aláírták az 1963—65. évre szóló szovjet—francia kereskedelmi egyezményt. Az előző hároméves időszakkal szemben az új egyezmény alapján tovább növekszik a két ország árucseréje. Franciaország vegyipari, papír-, elektronikus és élelmi- szeripari vállalatokhoz szükséges felszereléseket, gépeket, acélcsöveket, nikkelt, műros- tot és más árukat szállít a Szovjetuniónak antracit, kőolaj, mangán és krómérc. gépi felszerelések, órák és egyéb áruk ellenében. reforgalma az 1962. évi megállapodáshoz mérten tiz százalékkal növekszik és meghaladja a hosszúlejáratú megállapodás 1963. évi előirányzatát is. (MTI) Többen tanulhatnak állami ösztöndíjjal külföldi egyetemeken A Művelődésügyi Minisztérium pályázati felhívása Ünnepélyes megnyitó: Albertirsán A kanadai miniszterelnök az ország belügyeibe történő beavatkozással vádolja az Egyesült Államokat Aláírták az ez évi magyar-román árucsereforgalmi és fizetési jegyzőkönyvet 4