Pest Megyei Hirlap, 1962. december (6. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-12 / 290. szám

rear MECVE» 'zllírkm 1962. DECEMBER 12, SZERDA Hruscsov megbeszélése Carlos Rodriguezzel Nyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, kedden fogadta Carlos Rafael Rodriguezt, a Kubai Egyesített Forra­dalmi Szervezetek országos vezetőségének tagját, az országos földreform intézet elnökét, a kubai kereskedelmi kormány­küldöttség vezetőjét. A beszélgetésen Anasztasz Mikojan, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának első elnökhelyettese is részt vett. illést ttiriott a nukleáris albi&ottsáy Kedden Genf ben újabb ülést tartott a Szovjetunió, az Egye­sült Államok és Nagy-Britan- nia képviselőiből álló nukleá­ris-albizottság. Hírügynökségi jelentések szerint az ülésen Stelle, ame­rikai delegátus örömmel üdvö­zölte Carapkinnak, a szovjet küldöttség vezetőjének a le­szerelési értekezlet hétfői ple­náris ülésén tartott bejelenté­sét. amely szerbit a Szovjet­unió kész hozzájáru'ni ah­hoz, hogy területén automati­kus szeizmikus állomásokat létesítsenek a föld alatti atom­fegyver-kísérletek megszünte­tésének ellenőrzésére. A to­vábbiakban azonban azt pró­bálta. bizonygatni. hosv a szovjet javaslat „nem elégíti ki a feltétlenül megbízható szerződésre vonatkozó nyugati igényeket”. (Nyugati szóvivők szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia háromnál jóval több automatikus szeiz­mikus állomás létesítését sze­retné a Szovjetunióban és eze­ket az állomásokat csak a kö­telező helyszíni nemzetközi el­lenőrzés kiegészítésének te­kinti.)’ Stelle megismételte azt a nyugati javaslatot, hogy hív­janak össze nemzetközi tudós értekezletet a föld alatti rob­bantások észlelése kérdésének részletes tanulmányozása vé­gett. Befejezésül ismét han­goztatta. hogy kormánya nem hajlandó ellenőrzés nélküli moratóriumot elfogadni a föld alatti robbantások megszünte­tésére. Carapkin nagykövet, a szov­jet küldöttség vezetője, rövid válaszában felszólította a nyu­gati hatalmakat, hogy fogad­ják el az újabb szovjet javas­lat elvét. Ezután arról beszélt, hogy az atomfegyver-kísérle­tek felújításáért a nyugati ha­talmakat terheli a felelősség. Helytelenítette, hogy Francia- ország nem vesz részt az atom­fegyver-kísérletek megszünte­téséről folyó tárgyalásokon, de ugyanakkor atomfegyver-kí­sérleteket végez. KENNEDY TÁRGYALÁSAI Kennedy elnök hétfőn az j északatlanti problémákat vi-1 tatta meg Rusk külügymi­niszterrel és McNamara had­ügyminiszterrel. A két mi- ; niszter hétfő este indult Párizsba, hogy részt vegyen a NATO csütörtökön megkez­dődő miniszteri értekezle­tén. A Fehér Ház hétfő este be- ■ jelentette, hogy „a szabad vi­lág biztonságának megerősí- j tésére” bizottságot állítottak fel, amely haladéktalanul fe­lülvizsgálja az Egyesült Ál­lamok külföldi gazdasági és katonai segélyprogramját. A bizottság élén Clay tábor­nok, Kennedy elnök volt I berlini személyes képviselője ; áll. i Jugoszláv jegyzék a Német Szövetségi Köztársaság kormányához Jelentés a Mars—1 bolygóközi állomás átjáró! A .november elsején felbo­csátott Mars—1 bolygóközi ál­lomás folytatja útját a Mars felé. December 10-én összekötte­tést teremtettek az állomás­sal. A kapott tájékoztatások azt bizonyítják, hogy az állo­más készülékei és berendezé­sei normálisan működnek, napelemek biztosítják a vegyi áramforrások szükséges után­töltését. Az állomás december 12-én moszkvai idő szerint nyolc órakor 14 206 000 kilométernyi távolságra lasz a Földtől a Fu­varos csillagképben, csillagá­szati koordinátái a követke­zők lesznek: rektaszcenzió — 6 óra 51 perc, deklináció —43 fok 38 perc. A földtől való távolodási sebesség eb­ben az időben másodpercen­ként 4830 méter lesz. A jugoszláv külügyi ál- ! laantitkárság a svéd külügy- | minisztériumon keresztül i jegyzéket intézett a Német | Szövetségi Köztársaság kor- i mányához. A jugoszláv kormány a legerélyesebben tiltakozik amiatt a bűncselekmény miatt, amelyet 1962. no­vember 29-én követtek el Bad Godesbergben a svéd nagykövetség mel­lett működő jugoszláv ér­dekvédelmi osztály alkal­mazottai ellen. A jugoszláv jegyzék hang­súlyozza, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban igen gyakoriakká váltak a Jugoszlávia szuverenitása és integritása elleni provokációk és támadások az ott élő ju­goszláv állampolgárok testi épsége és vagyona ellen. A Bad Godesberg-i bűn- cselekmény pedig a Né­met Szövetségi Köztár­saságban eddig elköve­tettek között is a legdur­vább jugoszlávellenes provokációt, s egyben a nemzetközi jog flagráns megsértését jelenti. Végezetül a jugoszláv jegy­zék felújítja azt a már ko­rábbi jugoszláv követelést, hogy az NSZK kormánya adja ki Jugoszláviának mindazokat a személyeket, akik mint jugoszláv állam­polgárok, jugoszláv területen háborús bűncselekményeket követtek el. módjára fogják közre a vá­rost, s legutóbbi értesülések szerint ellenállás nélkül kezd­tek behatolni Seriáiba. A fel­kelőik a város középpontjában levő üzleti negyedben voflták össze erőiket. Seria repülőte­re hétfő óta a brit csapatok kezén van. Az angolok katonai meg­erősítései folyamatosan érkez­nek légi úton és tengeren. A brunei folyó torkolatánál hor­gonyoz a „Vgvalier” torpedó- romboló, amely egy skót ez­red egységeit szállította a szi­getre. Egy másik hajót ejtő­ernyősökkel szerdára várnak. A Seriától hét mérföld- nyire délnyugatra fekvő Kuala Bealait városa szintén a felkelők kezén van, de az angol csapa­tokat már útnak indítot­ták ellene. Észaik-Bomeóból érkezett hí­rek szerint rendőri egységek hétfőn késő este több mint nyolcvan felkelőt ejtettek fog­lyul a brunei határ közelében. Az AP egyik ismertetése szerint az angolok előbb ka­tonai létszámmal és utánpót­lással készülnek fel, mielőtt széles körű támadást intézné­nek a felkelők kezén levő területek ellen. A harcok kitörése óta el­szenvedett veszteségekről pon­tos adatok még nem állnak rendelkezésre, becslések sze­rint a halottak száma több mint negyven, ezek közül 26 felkelő. Madeira Keita nyilatkozata Magyarország és az afrikai népek kapcsolatáról Novotny fogadta az SZKP küldöttségét Antonin Novotny, a Cseh­szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Csehszlovákia köz­táirsasáigi eLnöike, fogadta a Szovjetunió Kommunista Párt­jának küldöttségét, amely Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága1 elnökségi tagjának, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnökének vezeté­sével részt vett a Csehszlovák Kommunista Párt XII. kong, resszusán. Novotny és Brezs- nyev között szívélyes megbe­szélés folyt le. Az SZKP küldöttsége ked­den haza indult Prágából. Kalmár György, az MTI tu­dósítója jelenti: A magyar kormányküldött­ség Kállai Gyula vezetésével — mint ismeretes — hétfőn reggel folytatta útját Daho­mey felé. Vasárnap este Gyá­ros László bamakói nagykö­vet fogadást adott a delegáció tiszteletére a bamakói Grand Hotelben, amelyen megjelent Madeira Keita, az elnök távol­létében kormányelnöki fel­adattal megbízott igazságügy- miniszter, s a kormány több tagja, valamint a teljes diplo­máciai testület. Madeira Keita nyilatkoza­tot adott az MTI és a rá­dió tudósítójának, s kije­lentette: a közős nyilatko­zatban leszögeztük, hogy a fejlődés szocialista útja fe­lel meg legjobban a gyen­gén fejlett népek számára. A mi saját tapasztalataink és a világ sok más országának tapasztalatai alapján hamaro­san meggyőződhettünk arról, a függetlenség nem elég ah­hoz, hogy népünk számára boldog életet teremtsünk. A politikai függetlenséget önálló gazdasági élettel kell megerő­sítenünk. Mi gyarmati rend­szerből szabadultunk fel, s látva annak tanulságait, hogy néhány nemrég függetlenné vált nép a kapitalista úton fejlődött tovább, úgy vél­jük: az afrikai népek számá­ra függetlenségük megszilár­dítása és független nemzet- gazdaságuk felépítése szem­pontjából nem az, hanem a szocializmus útja a legjobb. Meggyőződésünk, hogy lehet­séges a gyarmati sorból a szo­cialista építés rendszerébe való átmenet anélkül, hogy ke­resztülmennénk a nemzeti ka­pitalizmus szakaszán. f Madeira Keita meleg sza­vakkal emlékezett magyar- országi látogatására és üdvöz­letét küldte magyar barátai­nak. A Kémet Szövetségi Köztársaság: a pornográfia, a vesztegetés, a rothadás világa A Sunday Citizen ,.A rothadt Reich’’ című má­sodik vezércikkében rá­világít arra a bűzös er­kölcsi posványra, amely­nek mélyébe Nyugat- Németország süllyedt. — A prostituáltak és felhajtóik. akik zsírosra híznak Nyugat-N émetor­szág úgynevezett csodá­latos gazdasági talpraál- lásan, ezrével hemzseg­nek a nyugatnémet nagy­városokban és az egész országban. Bizalmas össze­köttetésben állnak a tár­sadalom színe-javával — írja. — A nyugatnémet közéletet alig lehet jel­lemezni a pornográfia ha­tárának átlépése nélkül. Itt volt például Rose­marie Nitribitt prosti­tuált nő meggyilkolása. — A nyugatnémet poli­tikai és közélettel elvá- laszthatalanul összeszövőd­nek a nemi rendellenes­ségek szálai. így: Oswald Heuchort-ről, a bonni po­litikai rendőrség főbiz­tosáról kiderült, hogy vi­szonya volt a hivatalában alkalmazott egyik fiatal titkárral. A náci rémura­lom borzalmas öröksége burjánzik fel Nyugat-Né­nié tország ban. E. Groth például csi­nos nők segítségével gaz­dag embereket csábított lakásába, ott kirabolta őket és pincéjében — amelyet kínzókamrának rendezett be — halálra kínozta áldozatait. A bí­róság előtt bevallotta, hogy a háború utolsó évét a mauthauseni koncent­rációs táborban töltötte, ahol a rohamosztagosok a nemi perverzitások és a szadizmus minden faj­táját űzték. Egy nyugat­német hetilap megírta, hogy Párizsban, Zürich­ben, vagy másutt elköve­tett nagy ékszerrablások zsákmányai mindig Frank­furtba vándorolnak, mert ott van az európai orgaz­dák központja és talál­kozóhelye. mint ahogyan az 1920-as években Chi­cago volt az amerikai alvilág fő fészke. — Az általános erkölcsi züllés, a frankfurti alvi­lág felvirágzása, a min­denüvé kiterjedő kémhá­lózat, a bonni megveszte­getések és a magas állá­sokba beépített nácik az útmutatók a politikai ve­szély, a süllyedés és a rothadás felé — írja be­fejezésül a Sunday Ci­tizen. Az ENSZ jogügyi tanácsá­ban nyolc ország képviselője aláírta a közgyűlés által már korábban jóváhagyott „házassági konvenció”-t. A házasságok jogi és egyéb körülményeit szabályozó egyezmény kimondja, hogy a házassághoz mindkét fél teljes és szabad beleegyezé­se szükséges. Egyben meg­állapítja. hogy az egyez­ményt aláíró országoknak szabályozniok kell a há­zasságkötő felek alsó korha­tárát. Befejeződött a második egyetemes vatikáni zsinat első része. Képünk a résztvevő fő­papok egy csoportját mutatja be ÉRTESÍTJÜK ÜGYFELEINKET, HOGY 1963. január 2-től 16-ig leltározunk BUDAPESTI RÖVID- ÉS KÖTÖTTÁRU NAGYKERESKEDELMI VÄLLALAT Ellentmondó jelentések Anglia és a „hatok ' hétfői brüsszeli tanácskozásáról Brüsszelben folytatódott a i tárgyalóasztalnál az ellentétes álláspontok összeegyeztetésére | tett erőfeszítés Anglia és az Európai Gazdasági Közösség; tervezett közös jövője kérdé-; sében. Először egy javaslatot is-'í mertettek, amely indítványoz- 1 ta, mondja ki az értekezlet, ] hogy Anglia csatlakozása ese-; tén Máltának és a megalakí- í tandó Malajsia államszövet- j ségnek ugyanolyan elbánást \ biztosítanak külkereskedelmi 1 kérdésékben, mint Indiának és j Pakisztánnak. Az Angliát kép- ; viselő Heath közölte, korma- j nva ebben a kérdésben érint- i kezesbe lép az érdekelt kor-j mányokital. Az értekezlet ezután bizal- j más tanácskozást tartott. Az j AP kiszivárgott hírek nyo- jj mán készü'.t jelentése szerint; Heath elfogadta a közösség < egységes mezőgazdasági poli- j irkájának alapelveit és tudó- ; másul vette, hogy 1970-ben vé­get ér az úgynevezett átme­neti időszak, amelyen belül fokozatosan valóeítjáik meg a 3 tervezett, intézkedéseket. Is- 3 mételten kiemelte azonban j hogy az angol kormánynak | súlyos belpolitikai nehézségek- j kel kell szembenéznie, ha azt j kívánják tőle. hogv szüntes- j se meg a mezőgazdasági szub- j V enció-rendszert. Később az AFP csupán any- i lyit jelentett, hogy a délutáni ülésen egy lé­péssel sem jutottak előbb­re Anglia csatlakozásának megvalósításában, oert mind Anglia, mind a Kö­zös Piac tagjainak képviselői, továbbra is eredeti álláspont­jukhoz ragaszkodnak. Negyven ország Portugália gyarmati politikája ellen ! Az ENSZ gyámsági bizott- l ságában negyven ország kép- ! viselői határozati javaslatot \ terjesztettek elő, amely fel- ! kéri a világszervezet tagál- ! lámáit, ne adjanak a portu- ; gál kormánynak semmiféle j olyan támogatást, amely le- ! hetövé tenné, hogy Portugá- ! lia továbbra is elnyomja í gyarmati népeit. A határozati ! javaslat indítványozza, te­li gyenek meg minden szüksé- í ges intézkedést annak ér- ! dekében, hogy a portugál kor- \ mány ne kapjon fegyvereket ! és katonai felszerelést. j < _____________________________ TANÁCSKOZÁS A VATIKÁNBAN Nagy-Britannia folyamatosan küldi a katonai megerősítést Bruneibe A helyzet továbbra is za­varos Bruneiben. Ellentétben a hétfő esti, meg nem* erősí- j tett hírekkel Seria város még j mindig a felkelőik kezén van. A singapore-i brit pa­rancsnokság szóvivője be- l jelentette, hogy a város elfoglalására indított ka­tonai műveletek kedd reggel kezdődtek meg. Ezeket a műveleteket mintegy hétszáz-nyolcszáz brit katona hajtja végre, akiket Seria két olda­lán tettek partra hét­főn. A brit katonáik harapófogó i

Next

/
Thumbnails
Contents