Pest Megyei Hirlap, 1962. november (6. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-30 / 280. szám

VI. ÉVFOLYAM. 280. SZÁM 1962. NOVEMBER 30. PÉNTEK segít a társadalom Az ügyészség készséggel támogatja elhelyezkedésükben a börtönből szabadultakat Dr. Szabó Gézának, a vá­rosi ügyészség vezető ügyé­szének tettük fel a kérdést: — Mit tesz az ügyészség a bör­tönből szabadult emberek el­helyezkedése érdekében? — Kormányrendelet kötele­zi a városi tanácsot, a rendőr­séget és az ügyészséget arra — mondotta dr. Szabó Géza —. hogy kövessenek el mindent a megtévedt és büntetésüket kitöltött emberek érdeké­ben, hogy azok minél könnyebben megtalálják a becsületes élethez ve­zető utat. _ A legtöbb szabaduló leg­súlyosabb problémája az el­helyezkedés, amit a hatóság is igen fontosnak tart. hiszen a nélkülözés, a csavargás könnyen új bűncselekmények forrása lehet. Az intézetek már úgy engedik el a szaba- dulókat, hogy felhívják figyel­müket: a hatóság támogatását feltétlenül vegyék igénybe. Az a szabadult, aki ismeretségi körén belül néhány napon be­lül nem tud állást szerezni, néha egy kicsit megilletőüve bekopogtat hozzánk. Emberi szavakkal fogadjuk őket, múltjukat egy szóval sem említjük, szemrehányást nem teszünk botlásukért. Az egyedüli probléma az, hogy minél gyorsabban intézkedjünk. Igen sok esetben már egy te­lefon is segít. Persze a hiva­tali tekintélyünket, meggyő­ző szavainkat is latba vetjük és az eredmény sohasem ké­sik. — Szívesen szemléltetek azonban példával. Két fiatal megtévedt. Az egyik négy hó­napot, a másik egy év és két hónapot kapott. A szabadulás után az első azzal keresett fel. hogy tanulószerződését fel­bontották és munkahelyére nem akarják visszavenni. Azonnal eljártam a vállalat­nál és az iparitanuló-iskola igazgatójánál, még aznap elin­téztem, hogy a fiatalember állásába visszamehessen. A másik nyolc hónap után kere­sett fel. Munkakönyvé ugyan még mindig a vállalatnál van. mondotta, de nem hajlandók állásába visszavenni büntetett előéletére való tekintettel. Közbeléptem és mindent el­követtem a visszavétel érde­ben. Sikerült, de az orvosi vizsgálaton kiderült, hogy a fiatalember időközben valami - fertőző betegséget szerzett, ilyenformán az élelmiszer szakmában nem dolgozhat. Újra közbeléptem. A körzeti orvos és a rendelőintézet út­ján szanatóriumba küldtük a fiatalembert, aki a hathónapos kezelésre azzal ment el. hogy gyógyulása után visszatér­het állásába. — Tízéves börtönbüntetés súlyos terhével jött hozzám az egyik szabadult. Szabadulása óta teljesen egyedül, támasz nélkül csavarog — mondotta — kétségbeesése határtalan. Ma az állami gazdaságban dolgozik. — A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy amit ezen a vonalon teszünk, azt társadalmi segítség nélkül nem tudnánk meg­tenni. Jó dolog az, hogy a problé­mák jelentkezésénél már sejt­jük. hogy hová kell fordulni az elhelyezés érdekékben és nyugodtan állíthatom, hogy eddig még nem ért bennünket csalódás. Akár a konzerv­gyárról, akár más üzemről, vagy éppenséggel a mezőgaz­daságról van szó, mindenün­nen megkaptuk a nélkülözhe­tetlen segítséget. És ha már azt mondom. hogy minket nem ért csalódás az elhelye­zés tekintetében, hozzáteszem azt is. hogy a vállalatok sem csalódtak azokban az embe­rekben. akiken segítettek. Munkájukon. egész emberi magatartásukon meglátszik a büntetés nevelő hatása és az a körülmény, hogy a büntetés kitöltése során megtanulták a becsülettel elvégzett munka örömét és értelmét. — si — A DIÁKOK GYAKORLATI FOGLALKOZÁSAI A gimnázium 1/a és I/c osz­tályának fiútanulói minden hét péntekén megjelennek a konzervgyár gépüzemében. A diákok itt végzik gyakor­lati foglalkozásukat. Nagy László irányításával, komoly igyekezettel végzik a rájuk bízott munkát. Az egyik csoport a vasön­tőknél dolgozik, a másik cso­port műhelymunkát végez. Laci bácsi az elméleti órákat az üzem területén levő ebéd­lőben tartja. A gyakorlati fog­lalkozást egészséges, meleg, tiszta műhelyben végzik a diákok. Szívesen végzik a rájuk bí­zott munkát, mert megfelelő kézben van az irányítás. Lakos János Korszerű biztosítási formák Szakmai, politikai továbbképzés a postahivatalban Versenyben a fiatalok is Mint mindenütt, a postánál is folynak a szakmai tovább­képzések, politikai oktatások. Az alsófokú postai tanfolyam állandóan, évről évre folyik. Négy fő jár erre a tanfolyam­ra. Magánúton a gimnázium esti tagozatára egy, levelező tagozatára három postás irat­kozott be, az általános isko­lába pedig kettő. A politikai oktatás terén a pártszervezet vezetésével mű­ködik qgy szeminárium a marxizmus—leninizmus első évfolyama tananyaggal. A hallgatók létszáma húsz. Egy másik szemináriumot a szak- szervezet indított az időszerű kérdések tananyagával, amely­re huszonnégy hallgató jelent­kezett. Fehér Katalintól, a KISZ- titkártól tudtuk meg, hogy a KISZ-alapszervezetnek mind a tizenhat tagja a felnőtt bri-; gádokban dolgozik, és jó i munkával segíti elő a szocia-i lista brigád cím elnyerését, i A szakma ifjú mestere cí-i mért négy postás vette fel a j küzdelmet. A nyáron, július j 1-én indult ez az állandó ver-: seny és január 1-én újabb i KISZ-'isták kapcsolódnak be a \ vetélkedésbe. — fehér — MOZART: SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL című vígoperáját három fel­vonásban a szegedi Nemzeti Színház adja elő december 2- án (vasárnap), este 7 órai kez­dettel, az Arany János műve­lődési házban. Jegyek kaphatók a művelő­dési ház előcsarnokában. A mezőgazdaság szocialista átszervezése szükségessé tette olyan új típusú biztosítási formák kialakítását, amelyek a mezőgazdaság dolgozóinak elengedhetetlenek. Mindenekelőtt a háztáji ál­talános biztosítás, amely évi 180 forintos díjért, tehát napi ötven fillérért, tűz, villámcsapás, robbanás, földrengés, betöréses lo­pás, rablás, jégverés és baleset ellen biztosít, de ezenkívül biztosítja a biz­tosító fél és felesége ' ne­vén álló minden számos állatot — még a hízókat is —, balesetből, vagy be­tegségből eredő elhullás, vagy kényszervágás ese­tére is. A termelőszövetkezeti tagok biztosítási és önsegélyző cso­portja havi 10 forintos bizto­sítási díjért rendes segély cí­men temetkezési segélyt, bal­esetből származó halál esetén a temetkezési segély kétszere­sét biztosítja, balesetből eredő rokkantság esetén a rokkant­ságnak megfelelő segélyössze­get téríti. Rendkívüli segély címén üdültetési, házassági, szülési és tanulmányi segély áll a biz­tosított rendelkezésére. A városban jelenleg 820 tagja van a csoportnak és hogy egészen közeli kifizeté­seket említsünk, feljegyeztük a következő adatokat: Han- póla Aladár, a Rákóczi Ter­melőszövetkezet tagja a na­pokban kapott 210 forint ta­nulmányi segélyt. Október hónapban tizen­négy termelőszövetkezeti tag volt Tokajban üdülé­sen, novemberben újabb négy f termelőszövetkezeti tag utazott Hévízre és Görömböly-Tapolcára. Évi ötforintos díjtételért jú­lius 1-től a következő év jú­nius 30-ig teljes balesetbizto­sításban részesül minden is­kolás tanuló és óvodás. A biz­tosítás hatálya kiterjed az is­kolában, családban, utcán, po­litechnikai oktatásban, nyara­lás közben bekövetkezett min­den balesetre. Nagykőrösön ennek a nép­szerű biztosítási formá­nak 4500 tagja van, az ál­talános iskolások és óvo­dások 90 százaléka. Érdemes megjegyezni, hogy a háromnál több gyermekes családok számára egészen kü­lönleges kedvezmény az, hogy csak három gyerek után kell a díjat megfizetni, a többi óvodába. általános vagy kö­zépiskolába járó gyermek in­gyen vesz részt a biztosítás­ban. Balesetből származó teljes rokkantság esetén 25 ezer, részleges rokkantság esetén a rokkantság mérve szerint 15 ezer forintnak megfelelő kár­térítésben részesül a biztosí­tott. Két esetet is sikerült gyor­san feljegyezni: Egyedi Fe­renc általános iskolai tanuló a szünidőben autóbaleset kö­vetkeztében megrokkant, s balkar bénulása következté­ben 17 300 forint kártérítést kapott. Bakos Kálmán játék közben a balszemét vesztette, a rokkantsági fok megállapí­tása folyamatban van és an­nak megérkezése után azonnal folvósítja a biztosító a kárté­rítést. Hatalmas árukészlet varfa a vásárlókat az árukázbcisi Hazai és külföldi látogatók egyaránt felkeresik tapaszta­latcsere céljából a Pest me­gyében egyedülálló korszerű áruházat Nagykőrösön. Nemcsak kívülről szép. ha­nem tetszetős az a hatalmas árukészlet is, amelyet benn találunk. Héjjas Pál, az áru­ház helyettes vezetője tájé­koztatott arról, hogyan készül­tek fel az őszi és téli hóna­pokra, a lakosság ellátására. Az őszi és téli hónapokban nagy forgalomra számítanak. Különösem a kH*nt*önik- han nagy a választék: a 600 forintos gyapjú hol­miktól kezdve a 60 forin­tos műanyagszálas puló­verekig a legkülönbözőbb méretű és a legvá’tozato- sa,bb színű kötött holmik­ból választhatja ki az igé­nyének megfelelőt a vá­sárló. A téli hónapokban nagy ke­resletnek örvendő melegítők is megérkeztek. A perionszá­las melegítőket még június­ban igyekeztek beszerezni, de nem tudtak kellő mennyiséget összeszedni, így ez a fajta már kifogyóban van. Divatos télikabátok, ruhák várják a vevőket. A gyermek­ruhák méretükben és színük­ben is rendkívül változato­sak. A cipőosztályon több mint 700 fajta lábbeli kapha­tó. A bundacipők sorozatban jöttek meg 123 forintos árban. A polcokon 1200 pár cipő van. Ezek között találhatók női és férfj félcipők, bundacipők, kö­römcipők és gyermekcipők. A cipőraktár zsúfolásig megtelt. A raktárban kiiga­zodni csak az tud, aki már legalább néhány hónapja a cipőosztályon dolgozik. A ci­pők kivétel nélkül divatosak, s ez az oka, hogy sok elkel naponta. Szendrődi Telefonálni szeretnék Korunkat a technika száza­dának szokták ne­vezni. Nem alap nélkül. Szemünk előtt bontakoznak ki az újabb és újabb, jobbnál jobb technikai megoldások, őszinte elisme­réssel adózom mindig az Em­bernek, aki eze­ket megalkotja, szükség esetén javítja, eligazodik működésükön. Mindezek pe­dig azért jutot­tak eszembe, mert olvastam Nánási Sándor, a posta- hivatal vezetőjé­nek nyilatkoza­tát a hivatal munkájáról, kü­lönösen a telefon- szolgálat fejlő­déséről. Valóban, milyen kényelem az, hogy nem kell rövidebb vagy hosszabb utat megtenni az embernek, hogy barátjával rövid beszélgetést foly- ' tasson. Még kül­földi ismerőseit is elérheti élőszó­val. A fejlődés ezen a területen is szinte belátha­tatlan. Az űrku­tatás eredményei is biztosan előre viszik a jobb és biztonságosabb te­lefonálás lehető­ségét a földet kísérő műboly- ’ gók segítségével. Biztos vagyok benne, hogy a posta műszaki dolgozói is azon fáradoznak, hogy minél inkább elő­segítsék ezt a kényelmet. Mindössze egy pici rossz mel­lékíz maradt bennem a cikk elolvasása után. Egy hónap óta nem Indonéziával, hanem a har­madik szomszéd­ban levő iskolám­mal szeretnék te­lefonon beszélni, de nem tudok, mert rossz a te­lefonom. A hibát háromszor je­lentettem és kér­tem a kijavítá­sát. Legutóbb azt a felvilágosítást kaptam, hogy legjobb, ha a Vi­déki Postaigazga­tóság Műszaki Fenntartási Üze­mének írok Bu­dapestre, a ja­vítás ügyében. Ma, a techni­ka korszakában! Nagykőrösi tele­fon javítását Bu­dapestről kérni! Nem túlzás ez, kedves illetéke­sek? Becser Ernő — „Ki mit tud” úttörőve­télkedőt rendezett az elmúit vasárnap a városi KISZ-bi- zottség, amelyen nagy volt az érdeklődés. Harmincán indul­tak a vetélkedőn és' négy első helyezett bekerült a városi döntőbe. A vetélkedőket több mint háromszáz gyerek kisér­te figyelemmel. — Egy tanulóra eső taka­rékbetét összege 54,56 forint a Csongrádi úti általános isko­lában. — A nyár folyamán elha­nyagolta háza táján az ameri­kai szövőlepke irtását Csató József, Hosszúháit-dülő 14. sz. alatti lakos. 200 forint bírsá­got kapott a szabálysértési hatóságtól. — önnek késik az órája!... — Kizárt dolog, hiszen a ta­nácsháza órájához igazítot­tam ... (Igler Ferenc karikatúrája) EHESEK MARADTUNK... Köztudomású, hogy az Aranykalász Étterem nagy forgalmat bonyolít le. Ez főleg abból adódik, hogy sokan vesznek heti ebéd­jegyet és a dolgozók mun­ka közben, a tanulók taní­tás után ott ebédelnek. A hetijegy ára 35,40 forint. Azt hiszem, hogy az éhes dolgozók és tanulók megér­demelnék, hogy megfelelő adagot kapjanak az elég ízletes ételből. Kifizefő- dik-e vajon, hogy a bent étkezők ebéd után a hazai száraz koszttal próbálják éhségüket eloszlatni? Min­denki tudja, hogy a fiatal korban levő fiúknak és lá­nyoknak sokkal több ételre van szükségük. Nem gondol arra az Aranykalász vezetősége, hogy előbb-utóbb elmara­doznak a vendégei? Kérem, gondolkozzanak ezen és próbálják a lehe­tőség keretein belül növel­ni az adagot! Irházi Zsuzsa Miért tanúinak ? — Rendkívüli segélyben ki­; lene dolgozót részesített a J földművesszövetkezet ez év- í ben. í — Három év alatt egymillió ! forintot gyűjtöttek össze a !DÁV dolgozói a Kölcsönös Se- í gítő Takarékpénztárban. ; — Kisbaji Árpád, a nyárs­apáti pincegazdaság dolgozója. ! balesetéért 400 forint kártérí- J test kapott az Állami Biztosí- í tó helvi fiókiától, í — Ötezer darab pecsenve- j csirkét adott át szerződésre a 1 BABNEVÁL-nak a Dózsa Ter- - melőszövetkezet az elmúlt nn- ; pókban. ; — Elvonta baromfiját a kö­!telező védőoltás alól Bálint ! István. Fekete-dűlő 87. szám • alatti lakos. 100 forintra b'r- iságolta a szabálysértési ható- 'ság. fiák mögött — mondja moso­lyogva Auer Éva. KÖHAZI FERENCNÉ, a DÄV dolgozója. Ő miért ta­nul? — Huszonöt évvel ezelőtt jártam utoljára iskolába Haj­dúszoboszlón, ott végeztem el a hat elemit. A múltban nem tanulhattam, mert az elemi el­végzése után mindjárt dolgoz­nom kellett. Régi vágyam, hogy továbbtanuljak, de eddig nem jutott rá idő, mert fér­jemmel egy kis családi házat építettünk és minden erőnket lekötötte ez a nagy vállalko­zás. Két gyermekem van, az egyik 12, a másik meg ötéves. Mire ők elérik azt a kort, hogy szükség lesz rám, segíthetek nekik^ mert én már hetedi­kes vagyok, de tervem az, hogy leérettségizzek. Haladni akarok a korral. Nagykovács Istvánná a kon­zervgyárban dolgozik, a fél­kész áruknál. Érdekes, neki is az a célja, hogy majd annak idején kisfiának, a jelenleg még csak négyéves Pityuké­nak segíteni tudjon a tanulás­ban. No, meg azért is képezi magát, mert nagyon szereti az irodalmat. Bődi N. László Sokat kell éjszakázni, de leg­alább már tudok segíteni a fiamnak a házidolgozatok el­készítésében. Azért is tanu­lok, hogy nagyobb tudással szolgálhassam a kulturáltabb kereskedelmet — nyilatkozik. AUER ÉVA második osztá­lyos szintén technikumi ta­nuló. — Családi körülményeim olyanok voltak, hogy már 13 éves koromban dolgoznom kellett, 15 éves korom óta dol­goztam a konzervgyárban. Az általános iskola befejezése után nem tanulhattam to­vább, pedig kitűnő tanuló vol­tam. Most családi körülmé­nyeim megengedik, hogy to­vább tanulhassak, de ezenkí­vül könnyebb is ma tanulni, mint régen. Szocialista állam- rendszerünk sok segítséget ad a tanuláshoz. Jövőre már tan­díjat sem kell fizetni, csak ta­nulni kell. Tanulok hát szorgalmasan, mert a női egyenjogúság megtartásánál is szükséges, hogy műveltség­ben ne maradjunk el a fér­A MÚLTBAN is kereske­delmi iskola volt Kecskemé­ten a Közgazdasági Techni­kum egyemeletes épülete, amelyet újabban Berkes Fe­rencről, a szövetkezeti moz­galom 1919-ben mártírhalált halt élharcosáról neveztek el. Ide járnak a nappali tagoza­ton kívüli SZÖVOSZ és bel­kereskedelmi levelező „öreg diákok” is, akik egésznapi gazdasági munkájuk után fá­radtságot nem ismerve tanul­nak. Sokan Pest, Szolnok és Bács-Kiskun megyék területé­ről utazgatnak ide a konzultá­ciókra. A negyedévi beszá­molók most folynak. Nagy te­hát az izgalom. Lassan deresedő fejjel mi­ért vágták ilyen kemény fá­ba a fejszét? — kérdem Ba­logh Sándort, a nagykőrösi földművesszövetkezeti bútor­bolt dolgozóját. — Gyermekkoromban nem volt rá lehetőség, mert szü­leim nem bírták az iskoláz­tatás költségeit. Három évvel ezelőtt azonnal jelentkeztem.

Next

/
Thumbnails
Contents