Pest Megyei Hirlap, 1962. november (6. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-30 / 280. szám
VÁC I HAP LÖ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA • VI. ÉVFOLYAM, 92. SZÁM 1962. NOVEMBER 30, PÉNTEK Sok hasznos gondolat, 48 pontban Elkészült a társadalmi munkák jövő évi tervezete A Vili. pártkongresszus tézisei kulcskérdésként vetették fel a szocialista demokratizmus kiszélesítését. Ennek megvalósítása különböző formában és különféle módszerekkel történik az egyes területeken: intézményeknél, hivataloknál, vállalatoknál. A város lakossága életében és a városi tanács, valamint a Hazafias Népfront munkájában is döntő jelentőségű a lakosság felvilágosítása és meggyőzése alapján végzett társadalmi munka, amely döntő fontosságú a tömegkapcsolatok erősítésében. Nagy jelentőségű az a tény, hogy az ország lakossága és így Vác lakossága is egyre fokozódó mértékben kapcsolódik be a társadalmi munka végzésével a tanácsok városfejlesztési tevékenységébe. Az egyre nagyobb arányú és önzetlen erőfeszítések az eddigiek során is jelentős mértékben hozzájárultak ahhoí hogy tanácsaink évről évre nagyobb mértekben tudják kielégíteni a városban lakók gazdasági, kulturális és szociális szükségleteit. A társadalmi munkát a tanácsok a Hazafias Népfront helyi szerveire, továbbá a társadalmi és tömegszervezetekre támaszkodva, s velük együttműködve szervezik. Belevonják ebbe a hasznos tevékenységbe a tanácstagokat, az állandó bizottságokat, a lakóbizottságokat, pártsejteket és a népfrontaktivákat. E munka szervezésének alapvető formája, hogy a tanácstagok választókerületenként kisgyűléseket hívjanak egybe. Hogy a társadalmi munkák szervezése és kivitelezése tervszerűen történhessék, ezért a társadalmi munka szervezésére szerződést kötnek. E szerződésben megnevezik az elvégzendő munka mértékét, idejét, s feltüntetik, hogy abban üzem. intézmény, intézet, termelőszövetkezet, vagy egyén működik-e közre? Mindezekről a várospolitikai állandó bizottság nyilvántartást vezet. A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottságának határozata alapján a városfejlesztési tervek megvalósítása érdekében végzett társadalmi munkában kimagasló eredményt elért állampolgárok erkölcsi elismerése céljából „KÖZSÉGFEJLESZTÉSÉRT ” elnevezésű kitüntető jelvényt alapítottak. E kitüntető jelvényt három fokozatban adományozzák: arany (150 óra), ezüst (100 óra) és bronz (75 óra). A jelvények kiosztására jövő év május elsején kerül sor. A Váci Városi Tanács végrehajtó bizottsága, a Hazafias Népfront helyi titkárságának bevonásával elkészítette a társadalmi munkák helyi tervezetét. A 48 pontos elgondolás sóik hasznos javaslatot, közérdekű gondolatot tartalmaz és egyben indítványt tesz, hogy mely üzem, intézmény, szervezet tudná azt a követelményeknek megfelelően és kellő időben elvégezni. Keddi számunkban ismertetjük majd ezt a széleskörű tervezetet és örülnénk, ha az érdekeltek is elmondanák ezzel kapcsolatos véleményüket, kiegészítő javaslataikat. IFJÚSÁGI AKADÉMIA TÍZ ELŐADÁSSAL A Dunai Cement- és Mészművek KISZ-szervezete tíz előadásból álló ifjúsági akadémiát szervezett. Egy zenés-táncos illemkódex s egy ! divatbemutatóval egybekötött öltözködési tanácsadás után kerül sor a „Mióta karácsony a karácsony?” című előadásra decemberben. Az akadémia munkáját neves előadók segítik, öveges professzor két előadást vállalt „Az atomkorszak születése”, valamint „Technika és társadalom” címmel. Külföld helyett - a tárgyalóterembe A nyugati országok csalóka délibábja megszédít még ma is több fiatalt. Pedig Vácra is számosán tértek haza az utóbbi években Angliából, Svédországból. Ausztriából, akik saját élményeiken keresztül bizonyítják, hogy mennyire más az ábránd és mennyire más a valóság. Zsigmond Gábor Fürdő utcai és Patyi Tibor Április 4 téri lakosok a Duna partján szemlélték a vontatóhajókat. Hogyan, hogy nem, itt fogamzott meg bennük a gondolat, hogy elmennek világot látni. Otthon arra kértek pénzt, hogy a Balaton mellé ruccannak le hét végére. Helyette Mohács felé vették útjukat. Úgy tervezték, hogy a déli határnál hagyják el az országot, és Jugoszlávián keresztül mennek majd tovább. A határzónában természetesen őket is igazoltatták. Pár szavas kérdezgetés után bevallották, hogy milyen szándékkal utazgatnak az ország déli részén. Most vonták őket felelősségre tiltott határátlépés miatt a Váci Járásbíróságon. A büntető tanács elnöke atyai jóindulattal világította meg cselekedetük helytelenségét. Az enyhítő körülményekre való tekintettel négy-négy hónapi javító-ncvelőmunkára ítélték őket, 20 százalékos bércsökkentéssel. Váciak és veszprémiek hangversenye A nagysikerű debreceni dalosverseny óta elsőízben tapsolhattunk itthon a váci Vox Humana kimagasló sikert aratott negyedszázados múltra tekinthető vegyeskarának. Szombat esti hangversenyünkön kisszámú, de lelkes közönséget köszöntött Arany István, a városi tanács vb-tit- kára. Elmondta, hogy Vácott még nagyon sok a tennivalónk a kultúrmunka területén, amit igazol az is, hogy a város lakosságának mindössze egy százaléka jött el erre a szép művészi élményt adó hétvégi hangversenyre. A Vox Humana — Makiári József karnagy megszokott, gondos vezetésével — hatásosan építette fel műsorát. Az első rész kisebb kórusművei után, a szünetet követően hallottuk Kodály hatalmasan ívelő, megrázó Molnár Annáját. Nagy rokonszenvvel fogadta a közönség az ötórás vonatozás után ideérkező veszprémi városi énekkart. Négyéves működésük alatt szerzett gyakorlatuk nem mérhető össze a 25 éves partner rutinjával; de a megújrázott Bárdos-mű és a hangulatos, színes „Mátrai képek” Zámbó István temperamentumos vezénylésével megérdemelte a közönség nagy Egy vendégművész: Németh Judit (oboa) tapsát. A közreműködő vendégművészek számai hangulatosan egészítették ki a k»ét kórus műsorát. Énekkarunk most vasárnap fellép a Zeneakadémián rendezendő Kodály-emlékversenyen, majd egy hét múlva Veszprémben vendégszerepeinek egy, vácihoz hasonló közös hangversenyen. (P. R.) A veszprémiek 60 tagú kórusa (Gyimesi Sándor felv.) A bélyeggyííjtés szerelmese A z 1962. évi prágai bélyegvilágkiállításon Tomecs- kó Mihály, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége váci körének tagja, ezüstözött bronzérmet nyert. Az értesítés előbb megjött; a kiállítás díszoklevelét és az érmet néhány napja kapta kézhez. Felkerestük őt otthonában. Érmek, oklevelek, tiszteletdíjak sokaságából kibontakozik időrendi sorrendben Tomecs- kó bácsi életének bélyeg- gyűjtő korszaka. . 1924 óta foglalkozik rendszeresen bélyeggyűjtéssel. Nagyon sok kiállításon, bemutatón vett részt; értékes gyűjteményei, sorozatai mindig elismerést váltottak ki. 1957-ben az országos kiállítás tiszteletdíiát nyerte el. 1961-ben a Budapesten megrendezett bélyeg-világki ál'ít á- son bronzérmet nyert, ezt követte egy év múlva a prágai ezüstözött bronzérem. — A bélyeggyűjtés egyesíti a kellemest a hasznossal — mondja. — A szépérzék fejlesztésén kívül szórakoztat. Egy-egy sorozat világos képet nyújt az országok politikai, történelmi, művészeti és sportéletéről. T amecskó Mihály bélyegeit nem anyagi érdekből gyűjti, hanem pedagógiai segédeszközként bocsátja sok esetben az ifjúság rendelkezésére. Jelenleg a váci gimnázium, a technikumok, az öntőipariskoda, valamint az úttörőház bélyeg-szakköreinek munkáját irányítja eredményesen. További munkájának célja: a szakgyűjtők nevelése, a mit és hogyan gyűjtsünk fogalmak tisztázása. A bélyeggyűjtemények hadát tárja elénk Tomecskó bácsi. Ö csak a magyar klasszikus bélyegek gyűjtésével foglalkozik. Nagy súlyt fektet a bélyegek minőségére. A prágai világkiállításon az 1850—1860 osztrák sorozattal és az 1871—1898-ig terjedő időszak speciális magyar bélyegeivel érte el — nagyon erős mezőnyben — a harmadik helyet. D. S. STÍLSZERŰEN Közgazdasági technikum tanulói egyik este színházi előadásra utaztak fel együtt Pestre. S mert könyvvitelt, statisztikát tanulnak az iskolában; Gogol híres „Revizor”-át nézték ők meg a Madách-ban. <-ö) ÖNKISZOLGÁLÁS Idényzárás a labdarúgópályán Közel 300 néző jött ki erre az őszi, utolsó mérkőzésre a Kosdi úti Vasas-pályára. A vizes, mély talajú pályán 4:1- re nyert az NB III-as csapatunk az elkeseredetten védekező pestújhelyi Autótaxi ellen. A váci fiúk jól játszottak. Elismerés és köszönet a lelkes szurkolóknak, hogy dacolva a mostoha időjárással, biztatták csapatukat. Dicsérjük meg azokat, akik huszonnégy óra alatt letaikarították a 15 cm-es havat a játéktérről! Az őszi szezon tehát befejeződött; annak értékelésére e helyen még visszatérünk. A mérkőzés után a játékosok, vezetők, baráti uzsonnára jöttek össze. Itt mondta Vogel Gyula, az egyesiüst elnöke, hogy elégedett a csapat őszi szereplésével. Jászberényi edző is örült a „terv” teljesítésének. Farkas „Csűri” aznap három gólt lőtt. Nála érvényesül az a mondás: öreg legény nem vén. legény.. . Fiatal, szerény fiú Kreidl Árpi, a magyar ifjúsági válogatott balhátvédje, ö is örült a váci csapat jó szereplésének. Mi jó téli pihenést, erőgyűjtést kívánunk fiainknak, s azt, hogy jövőre tavasszal folytassák majd a diadalsorozatot. (—1) Vad A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Hagy hús, kispapír Csontraktár a Duna-parton A Kösd és Vidéke Körzeti Földmüvesszövetkezet igazgatósága felkéri a tagságot, hogy 1962. december 3-án délután 5 órakor a pártház (Vác, Csányi út 9.) földszinti termében tartandó taggyűlésen mejelenni szíveskedjék Igazgatóság Húsárut a Széchenyi utcai húsboltban vásárolok. Vettem fél kilót, de vettem már két .kilót is ott Ez súlyban lényeges különbség, azonban a csomagolásnál semmi eltérés nem mutatkozik. Ugyanolyan kis papirosba csomagolják a két kilót, mint a felet. Elképzelhető, hogy a nagyobb darab fele kilóg a csomagból, s így viheti az ember a fél városon keresztül. Kereskedelmünk egyre többet fordít a kulturáltabb csomagolásra; miért nem oldható ez meg a váci húsboltban is? Legalábbis oly mértékben, hogy a húst tényleg be is csomagolják, ne csak betakarják — egyik felét! Horváth Lászlóné, a JTST dolgozója — Már fel is írtam magam, rendőr baitárs ... (Molnár F. rajza) A minap, munka után, a József Attila sétányon pihentem ki napi munkám fáradalmait. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik közeli húsbolt dolgozója nagy, letakart kosarat cipel arrafelé. Tovább figyelve, láttam, hogy vagy 10— 15 kiló csontot, vegyesen húsdarabokkal, kiönt a Duna parti kupola tövébe. Kis idő múlva éreztem is rettenetes bűzét. Amikor megkérdeztem, miért teszi, nyugodtan válaszolta: „Megromlott, nem tűzhetem a kalapom mellé”. A szabálysértés kettős, mert nemcsak a Dunakanyar egyik szép pontját csúfította el. hanem veszélyeztette a közegészséget is. K. M. Csányi út 9. VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Bélyeggyűjteményt vásárolok. Hiánylistára magyart pecsételve, pecsételetlenül szsRlí- tok. Hiányzó sorozatait kiegészítem. Utólag fizetendő. Falus bélyegkereskedés. Szeged, Kelemen utca. Garantáltan hibátlan Trabant sürgősen el- adó. Pr. Kőrös, Vác. Berva motor eladó Csemus, Vác, Petőfi utca 6. Ház, központban (Sztáron, Sándor utca 7.) kétszer egy szoba, konyhás esetleg fele utcai rész külön is, beköltözhetően - eladó. Érdeklődés: Török Sándor, Vác, Kossuth tér 6. „Opemus” kisfilmes nagyítógép, „Fotolux” kétlámpás akkumulátoros örökvilló kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődés: Vác. telefon 648 (egész nap). Házasság céljából megismerkednék becsületes dolgozó nővel Leveleket: „Szeretem a gyermekeket” jeligére, váci hirdetőiro- dába kérek. Ház eladó (postával szemben, Sztáron utca sa rok!), cserelakással beköltözhető. Érdeklődés: Dózsa György út 99. szám. — Most értékelték a gimnázium diákjai által a Büki-szigeti vízműveknél végzett társadalmi munkát. A tanulók 8962 órát teljesítettek; ennek értéke 44 810 forint. — Különvált a városi tanács ipari és műszaki osztálya. Az önálló építési és közlekedési osztály vezetője Dom- bay Sándor; az ipari osztály vezetője Pucher Gyula lett. — Vácra látogat vasárnap a Pest megyei Petőfi Színpad. A művelődési otthonban mutatják be este Goldoni: „Ki az úr a háznál ?’* című háromfel- vonásos vigjátékát. ■— Ma ülést tart a városi tanács végrehajtó bizottsága. A Húsipari Vállalat vezetői számolnak be az üzem munkájáról, majd megvitatják a decemberi tanácsülés anyagát. — A KISZ, a tanács és az OTP munkatársadból újabb küldöttség utazott Váeról Kiskunhalasra, hogy a helyszínen tanulmányozza az ottani nagysikerű szövetkezeti családi ház építési akciót. — A lakók bejelentései alapján héttagú bizottság vizsgálta félül ismét az Április 4. téri új bérházakban az építkezés idejéből visszamaradt hibákat, hiányosságokat. — A Váci Autó- és Gépjavító Vállalat I. és II. számú üzeme szombaton 18 órakor ismerkedési estet rendez a Köztársaság úti iskola felsővárosi kultúrtermében. — A Zalka Máté Könyvesbolt újdonságaiból: A harcban nem szabad megállni. Lewis: Elmer Gantry. Toku- naga: A sötét sikátor. Camus: A pestis. Sipos: Szlovák társalgási zsebkönyv. Major Ottó: Játék a tükörrel. Többen: A fészek. R. Rolland: Jean Christophe. Varga: Móricz Zsigmond és az irodalom. Barát Endre: Bátrak krónikája. Scheer: Utazás arab földön. Kárpáti: Az aranyérem két oldala. — ügyeletes orvosok. December 2-án a Felsővárosban dr. Gosztonyi János; Alsóvárosban és Deákváron dr. Gulyás Zoltán tart ügyeletes orvosi szolgálatot az SZTK-be- tagek részére. ANYAKÖNYVI HÍREK Születések: Bögér József kocsi- rendező és Kiss Mária: Józsei, Sáradi Lajos féimcsiszoló és Horváth Teréz fonó: Lajos. Dredán Gábor segédmunkás és Grezner Mária: Erzsébet, Benyó Mihály gépkocsivezető és Gyuricza Zsuzsanna: Zsuzsanna. Fehér Bc.d kárpitos és Havas Mária: Teréz. Mészáros Kálmán vasbetonszere.6 és Fehér Hona: Kálmán, Molnár József kőműves és Turóczi O' s'* betanított munkás: Zoltán. Bergmann József szerszámkészítő es Müller Eleonóra adminisztrátor: József. Gál Ferenc i egy kezei 6 és Novák Mária betanított munkás: Judit nevű gyermekeik. Házasságkötések: Zengő István üzletvezető és Gergely Ilona cukrászmester. Makrai Mihály gépkezelő és Agócs Anna segédmunkás. Birkás János lakatos és Szabó Erzsébet betanított munkás, Együo Sándor segédmunkás és Mészárai Veronika. Tamás Antal szere!ől?- katos és Kosdi Julianna. Tóth József segédmunkás és Kerekes .Julianna segédmunkás, Szendrői József betanított munkás és Ló eb Jolán. Simák Pál pék és Zárda: Ilona kereskedősegéd Nyiri Tibor honvédtiszthelyettes és Sós Jolán felszolgáló. Meghaltak: Bői József né szül. Toblik Arpadina 76 éves. Munk(Y Rudolf 72 éves. Farkas József 35 éves. Hradacsnyi Józsefné szül Népi Anna 89 éves, dr. Török Gyula 87 éves. Bálint József 89 éves Fekete Józsefné szül. Básti Erzsébet 73 éves. Erőss István 8" éves. Bernhard Káimánné szít Kucsera Mária 77 éves és Márton Attila 1 napos. MIT LÁTUNK A MOZIKBAN? Kultúr: November 30—december 2: Nevessünk! (Amerikai filmbur- leszk-sorozat. Kisérő: Eev haló születése.) — 3—5: A milartv bősz- szúja. (Dumas híres regényének francia filmváltozata.) — Matiné. 25-én: Találkozás az ördöggel. Építők. November 30-án: Tűz a Dunán. (Román film. Kisérő: 45. számú Magyar Híradó.) — Dpopm- ber 1—2: Téves kapcsolás. (Romé’' filmvígiáték. Kisérő: 7. számú Snorthíradó.) — 5—R: -Jó utat. autóbusz. (Magvar film.) — Vasárnap délelőtt 10 órakor: Bábfilm- sorozat.