Pest Megyei Hirlap, 1962. november (6. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-30 / 280. szám
VI. Évfolyam. 280. szäm 1962. NOVEMBER 30. PÉNTEK Zárszámadási közgyűlésen az abonyi Kenyérmező Ifjúsági Termelőszövetkezetben Szűnni nem akaró taps fogad bennünket, amikor belépünk abba a terembe, ahol közel száz ifjúsági tsz- tag várja a zárszámadási közgyűlés kezdetét. A taps nem is annyira nekünk, mint inkább Terék elvtársnőnek szól, aki a kiborítékolx eredményeket hozza magával. Jóleső érzés itt ülni, ennyi csillogó szemű fiatal között, akik középiskolás létükre eredményesen zárták az 1962-es gazdasági évet. Addig, amíg 1961-ben az összbevétel 34 ezer forint volt, 1962-ben 83 000 forintra emelkedett. Ebben nagy szerepe van annak a soha nem látott lelkesedésnek, mely e gazdasági évben minden tsz-ta- got egyaránt áthatott. Mosolygó arccal, de némi büszkeséggel hallgatják Túri Béla vezető tanár beszámolóját az ifjúsági termelőszövetkezet gazdálkodási eredményeiről. Ä tervismertető közgyűlés határozata alapján nagyot lépett előre a tsz a belterjesség felé. A hollandi ágyak létrehozása, öntözéses kertészetre való áttérés komoly beruházást jelentett, amely az ez évi jövedelmet csökkentette ugyan, de ugyanakkor lerakta a jövő alapjait. Egykét gazdasági eredményt: Két katasztrális hold öntözött paprika jövedelme 41063 forintot tett ki. 1,5 katasztrális hold főzőtök jövedelme a tervezett 4500 forinttal szemben 15 300 forintra emelkedett. Ezenkívül kprai zöldség (retek, saláta) terven felüli káposzta növelte még a ' jövedelmet. Igaz, hogy a gazdálkodás a tagság nagy szorgalma ellenére sem vflt zökkenőmentes, s ennek tudható be, hogy a tervezett össz-bevételből, mintegy 21 ezer forintos lemaradás mutatkozik. Problémák voltak esetenként a vízellátással is, ugyanis a villanymotor több esetben elromlott. A palánták nevelése szépen sikerült, de a kiültetés körül már voltak nehézségek. Ez különösen a dinnyénél jelentkezett, amelynek mintegy kétharmad részét a szél elverte. A bajokat növelte a nagyfokú szárazság, hiszen a szokásos 600 milliméter helyett alig esett az egész nyáron 300 milliméter. A nagyobb fokú termelési kiesést csak a tagság szorgalma akadályozta meg. Növeli az eredményt az a tény is, hogy a kertészkedés sok munkává' jár, melynek jó része akkprra esik, amikor nyári szünet van az iskolákban. A tagság nagy része azonban ekkor is tevékenyen kivette részét a munkából, mélyet legjobban igazolnak a zárszámadási eredmények. Elég szép azoknak a száma, akik év végén a munkájuk alapján 500 forinton felül kaptak. Csak egypárat említsek a sok közül: Sz. Kiss István 2284,10 forint Kovács András 1004 50 •» Muhari Éva 712,50 •* Muhari Mária 710,— «« Mucsányi Teréz 691,— •» Tarkó Sándor 685,-r»» Bene László 675,— tt Sánta László 650,— it A zárszámadó köagyűlés elfogadta az 1963. évi termelési tervet, mely az öntököszönetét mondott azért az önzetlen segítségért, melyet a Lenin és József Attila termelőszövetkezetek nyújtottak az ifjúsági termelőszövetkezet megszilárdítása érdekében. Igaz, hogy az egy munkaegység értéke az idén csak 25 forintot tesz ki, de ismerve a fiatalság nagyfokú munkakedvét és szorgalmát, hiszem, hogy 1963-ban a szakismeret növelésével még szebb eredményeket fognak elérni. Szűcs László, az Abonyi Községi Tanács elnökhelyettese SOK A VEREB A keskenyvágányú vasút szomszédságában van a Terményforgalmi Vállalat raktára. Folyik a kukorica beszállítása, csattognak a morzsolok, zúgnak a rosták és az udvaron hatalmas kupacokban a frissen beszállított kukorica. Behúnyt szemmel is könnyű odatalálni, mert odavezeti az embert már a városkert sarkáról is az éktelen verébcsipogás. Több millióra tehető a kukoricában garázdálkodó verebek száma. Vajon hány szem kukoricát fogyaszt egyetlen veréb egy nap alatt? Ha milliókról van szó, akkor biztos, hogy tetemes népgazdasági kárt okoznak a hívatlan vendégek. Javasoljuk a sürgős intézkedést, amely akár raktározással, akár betakarással megvédi az értékes terményt. Kezdődik a traktorostanfolyam Angyal Károly, a Ceglédi Gépállomás igazgatója adott tájékoztatót lapunk munkatársa részére a traktorosok téli tanulási lehetőségeiről: — Igen fontosnak tartjuk, hogy a munka- és erőgépeinket jól képzett emberek kezeljék és természetesen nagyobb szaktudással, a gépek hozzáértőbb kezelésével nagyobb eredményeket érjenek el. Nem feledkezünk meg az idén sem a traktorosok továbbképzéséről. A technika állandóan fejlődik és mindenkinek lépést kell tartani ezzel. December tizedikén háromhónapos tanfolyam indul a traktorosok részére. Itt elméletben és gyakorlatban sajátítják el a legújabb gépek kezelését a gépállomás és más vállalatok legjobb szakembereinek irányítása mellett. Nemcsak a gépállomás, hanem a termelőszövetkezetek traktorosai is részt vesznek ezen a tanfolyamon. Ugyancsak tizedikén indul kezdők részére egy alapfokú tanfolyam. Ide természetesen először termelőszövetkezeti tagok jelentkezhetnek, de örömmel üdvözöljük kívülállók jelentkezését is. A tanfolyamnak két osztálya lesz, egy Cegléden. egy pedig Albertirsán. Korhatár 18—40 év. Az érdeklődés nagy a tanfolyam iránt, a tervek szerint mintegy 100 új traktorost képezünk ki a két alapfokú tanfolyamon. December 5-ig lehet jelentkezni, vagy a termelőszövetkezetekben, vagy a gépállomáson — fejezte be tájékoztatóját Angyal Károly, a gépállomás igazgatója. zött paprika katasztrális hol- dankénti átlagtermését 90 mázsában, az uborkáét 60 mázsában, a főzőtökét 130 mázsában, a paradicsomét 100 mázsában, a kukoricáét pedig 25 mázsában állapította meg. A jövő gazdasági évben a kertészetben szőrófejes öntözést vezetnek be. Az elért eredmények tovább fokozhatok, ha 1963-bgp megvalósítást nyernek mindazon felvetések, melyeket Gyarmati elvtárs tsz-tag az alábbiakban foglalt össze: Munkaverseny bevezetése, előlegfizetések rendszeresítése, szakmai ismeretek bővítése, főleg a kertészet vonalán. Túri élvtárs zárószavában IFJÚSÁGI LAKÁSÉPÍTŐ SZÖVETKEZET ALAKUL A hatalmas arányú építkezések ellenére még mindig igen sok a lakásprobléma. Az építőipar egyelőre még nem tudja olyan mértékben felépíteni a házakat, amilyen mértékben szükség lenne a lakásokra. A lakásgondok elhárításában igen nagy szerepük van a kisebb-nagyobb szövetkezeteknek. Számtalan példa bizonyítja, hogy a házépítőszövetkezet bevált, a lakásgondokkal küzdők hatalmas állami támogatással olcsó és megfelelő hajlékhoz jutottak aránylag rövid idő alatt. A városi KISZ végrehajtó bizottsága elhatározta a hónap elején tartott ülésén, hogy segítséget nyújt a lakásigénylő SPORT Ceglédiek a megyei válogatottban Cegléd—Kecskemét városok között serdülő leányverseny- nyel kezdődött vasárnap a Pest megye Bács megye női és férfi tomászviadal. A serdülőknél 5 tized pontos vendéggyőzelem született, de az átlag két évvel fiatalabb ceglédiektől ez nagyon szép és váratlan eredmény. Különösen nagy meglepetés Kratochwill Erzsébet 3. helyezése. % A felnőttek versenyét nagy várakozás előzte meg. Hamar kiderült, hogy a kiskunfélegyházi és kecskeméti tornászokból álló vendégek komoly erőt képviselnek. Az első szeren a férfiaknál a vendégek, a nőknél a házigazdák, a Pest megyeiek szereztek némi előnyt, s ezt mindvégig tartani tudták. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy az építési munkákon kívül szakipari részlegeink vizvezetékszerelő, asztalos. lakatos, bádogos, üveges, tetőfedő, famegmunkáló, szobafestő- mázoló szakmákban mindenféle javítási és új munkákat soron kívül elvégeznek Kérjük megrendelésüket Ceglédi Járási Építőipari KTSZ Cegléd, Achjm András u. 26 szám alá leadni szíveskedjenek VEZETŐSÉG Az egyéni versenyben a nőknél a kecskeméti Sinkó- testvérek szerezték meg az első két helyet. Az Ivicz- testvérpár ezúttal halványabb volt a megszokottnál. Jó kezdés után Kátalin a gerendáról, majd Izabella a korlátról esett le, ezért az egyéni elsőségbe nem szólhattak bele. A csapatgyőzelemnek azonban így is fő részesei lettek. Kellemes meglepetés már nem először ebben a szezonban Sárik Gyöngyi szereplése. Ezúttal is a csapat legjobbjának bizonyult. Farkas Éva jól helyettesítette a sérült Lakatos Jutkát. Végeredményben a női csapatgyőzelmet a kiegyensúlyozott csapatmunkának tulajdoníthatjuk. A férfiaknál nagyon hiányzott a ceglédiek legjobbja, Csiszár Ottó. Nagy erőpróba előtt állnak ismét a Ceglédi Építők női tornászai. December 8-án a Sportcsarnokban a Magyar Bajnokságon vesznek részt, a következő csapattal: Ivicz /., It’icz K., Sárik Gy., Farkas E., Jakab K., Somogyi J. Az egész város szeme rajtuk mindenki bízik bennük! A tét nagy: a ceglédi tornászok hírnevét kell megvédeni! Sikerül-e? Majd elválik! Fehérvári János Ez úton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett .16 férjem, édesapám: Nagy Lajos nyug. rendőr temetésién . megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. özv. Nagy Lajosné és a gyászoló család Ez úton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett jó feleségem, édesanyánk, nagyanyánk és testvérünk: Vojtek Mi hályné szül.: Orosz Teréz temetésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Vojtek Mihály és a gyászoló család fiataloknak és ifjúsági lakás- építő-szövetkezetet szervez. A kezdeményezést a tanács és az OTP is örömmel fogadta, s ígéretet kaptunk a legnagyobb mértékű támogatásra. A város belterületén jelölnek ki telket az építendő 24 lakásos ház részére és a tavasz folyamán az építkezést is megkezdik. Az építés feltételei rendkívül kedvezőek. Fizetni csak a kétszobás lakás kulcsának az átadásakor kell —, akkor is csak a kb 120—130 ezer forintnak a húsz százalékát. A lakás árának többi részét az OTP 30 évre hitelezi a lakások tulajdonosainak. Külön érdekessége még a szervezés alatt álló szövetkezetnek, hogy a lakás ára annyival lesz kevesebb, amennyi értékű társadalmi munkát végez a leendő tulajdonos. A vb határozatot hozott arra vonatkozóan is, hogy az építkezés megkezdése után megszervezi a tulajdonosok segítését és társadalmi munkásokat toboroz a munkákhoz. A fiatalság körében nagy az érdeklődés a szövetkezet iránt és a 24 háztulajdonos közül már csak alig cgy-két fő hiányzik. A beérkezés sorrendjében még elfogad jelentkezőket a városi KISZ-bizottság. Bízunk abban, hogy a jelentkezők záros határidő alatt új modern lakáshoz jutnak és ezt az építkezést majd több fogja követni. Molnár József városi KISZ vb-titkár — A mai napon megnyílt a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat újonnan átalakított gázcseretelepe a vasbolt udvarán. — A Magyar Könyvkereskedelmi Vállalat szervezői szorgalmasan látogatják a ceglédi könyvvásárlókat és méltányos részletfizetési feltételek mellett a legfrissebb könyveket ajánlják megvásárlásra. A vállalattól kapott tájékoztatás szerint ebben az évben Cegléden több mint 200 ezer forint értékű könyvet értékesítettek. — A napokban beszámoltunk arról, hogy Szép László, csemői lakos ellen eljárás indult, mert levizsgázat- lan motorkerékpárral, jogosítvány nélkül közlekedett és a rendőr elől igyekezett elszökni. A szabálysértési hatóság ezért a tettéért 400 forint pénzbírsággal sújtotta. — A tél folyamán a járás iskoláiban Szülők iskolája címen világnézeti és pedagógiai témákkal foglalkozó előadássorozatok indulnak be. — Albertirsán december 9-én országos vásár lesz, melyre vészmentes helyről, szabályszerű járlattal mindennemű állat felhajtható. — Kiss Lászlóné, Cegléd, Alkotmány utca 22. szám alatti lakos áruit termelői igazolvány nélkül vitte piacra és árusította, ezért a városi tanács szabálysértési hatósága 150 forint pénzbírsággal sújtotta. — A .Széchenyi téri iskolában az úttörőfoglalkozási napok kedden és csütörtökön vannak. Rajösszejövetelt havonta egyszer, őrsi összejövetelt havonta kétszer, őrsvezetői megbeszélést havonta egyszer tartanak. Csapatvezetőségi értekezlet megrendezésére negyedévenként egy alkalommal kerül sor. Veszélyben a beigli Panaszos levelet kapott a napokban a szerkesztőség. A levél írója igen „komoly’ kérdést vetett fel a levelében. Mákot vásárolt és sehol sem tudta megdarálni. Megírta, hogy háztartásában nem rendelkezik mákdarálóval, nem is igyekezett eddig beszerezni, mert évente egy, esetleg két esetben van rá szükség. Volt idő — írja —, amikor a boltban azonnal meg lehetett darálni a mákot. Üjabban azonban a boltokból eltűntek a mákdarálók és a háziasszonyok nagy része komoly gondban van a mákőrlést illetően. Közeledik a karácsony, amikor a hagyományok szerint szinte minden asztalra bejglinek keli kerülni. Ha nem tudják a háziasszonyok megdarálni a máikot, vajon hogyan sütik meg a beiglit? Ital vagy gondatlanság? Gál Ferenc budapesti lakos lakodalomba volt hivatalos a Táncsics Termelőszövetkezet területén élő rokonokhoz. Annak rendje-módja szerint köszönettel vette a meghívást és gépkocsiján elindult a lakodalmas házhoz. Délután egy óra táján haladt- végig a Budai úton, a gödrös, kátyús út elég sok bosszúságot okozott neki, de az igazi bosszúság csak az út derekán érte. A Budai úti vasúti megálló irányából vontató közeledett, az úton szeszélyes Uacskaringókat rajzolva. Gál Ferenc biztos volt abban, hogy a vontatás abbahagyja a felelőtlen játékot, amikor a közelébe ér. de azért letért az út szélére, mert nem szívesen kockáztatott. Óvatossága hasztalan volt. mert a traktoros ahogyan közeledett felé. egyre inkább az út szélére szorította, végül belenyomta az árokba. miközben súlyosan megrongálta a génkoesi hátsó részét. Mire Gál Fereme kibújt a gépkocsi ajtaján, a felelőtlen traktoros továbbrobogott. Cselekménye súlyos, mert nemcsak szabálytalanul közlekedett. nemcsak súlyos közlekedési balesetet okozott, hanem anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a balesetet szenvedettnek szüksége van-e segítségre, elhajtott. A közlekedési csoport erélyes nyomozást indított a felelőtlen traktoros kézrekeríté- sére. — A háziipari szövetkezet harisnyafelszedő részleget indít be a Május 1 Ruhaüzemben mind a két műszakban. Ugyanitt javítások felvételét is vállalják és vagy még azon a napon, vagy másnap el is készül a javított ruhadarab. A munka december elsejével megkezdődik. — Cegléd bereden tervbevették a hősök szobra mögötti terület rendbehozását. A parkosítás során díszfák ültetésére és padok elhelyezésére kerül sor a tavasz- szal. — Dánszentmiklóson a felnőttoktatásra ebben a tanévben 17 hetedik osztályos dolgozó iratkozott be. Tagozatvezető: Nagy István. A tanítási napok hétfőn, szerdán és pénteken vannak. — A nőtanács szervezésében Jászkarajenőn az elmúlt évben működött kötéstanfolyam. A tanfolyam az idén is folytatja munkáját. A résztvevők a Ceglédi Háziipari Ktsz bedolgozói lehetnek, a tanfolyam sikeres elvégzése után. — December I5-én, este hat órakor az 1958-ban megválasztott községi tanács utolsó ülését tartja Jászkaraje- nőn, amelyen Sziics István vb-elnök az év® munkájáról számol be. — Tizenöt fős létszámmal megkezdődött a fiatalok részére „A világ térképe előtt” tanfolyam a Kertimag Termelő Állami Gazdaságban. — Kettőszáz forint bírságot kapott Bíró György, Cegléd, Sugár utca 14. szám alatti lakos azért, mert motorkerékpárral vezetői igazolvány nélkül járdán közlekedett. Gulácsi Sárika és Német Dénes december l-én tartják esküvőjüket a nagykőrösi református templomban. Nyíri Etelka és Kónya Mihály december 2-án déli fél 12 órakoi tartják esküvőjüket a református nagytemplomban. MŰSZAKI BECSLEST TART december 6-án délelőtt 10 órakor a Magyar Hirdető Kirendeltségén, Cegléd, Teleki utca 30. szám alatt, telefon: 258, a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat. Írásbeli bejelentéseket fenti címre kérjük. Budapesti címünk: Műszaki Anyag- cs Gépkereskedelmi Vállalat. Budapest VI., Népköztársaság útja 28. Telefon: 127—731. Foglalkozunk használt mező- gazdasági és egyéb gépek, kompresszorok, műszerek stb. eladásával, vételével és közvetítésével.