Pest Megyei Hirlap, 1962. szeptember (6. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-04 / 206. szám
1962. SZEPTEMBER 4, KEDD Szörnyű természeti katasztrófa Tízezerre becsülik az iráni földrengés áldozatait Egésts falvak elpusztultak — Járrángrészé!tf j\ Vöröskereszt világméretű ggüjtést szervez A mentőkülönifcmények és az egészségügyi osztagok még nem tudtak elérni nagyon sok nyugat-iráni íalut, mert a földrengés következtében több hegyiét járhatatlanná vált. A hivatalos becslések szerint a szombati katasztrofális földrengés négy és félezer halálos áldozatot követelt. A nemhivatalos vélemény szerint azonban félő. l?o6y a természeti csapás következtében tízezer ember vesztette életét. A fővárostól mintegy 160 kilométerre fekvő Daresfahan falunak háromezer, Avadzs községnek ezerötszáz lakosa pusztult el. Hírek szerint ezen a vidéken volt a szombat esti földrengés epicentruma. Szemtanúk elmondják, hogy a földrengés-sújtottá vidékeken az emberek már két éjszakát töltöttek a szabad ég alatt, a földlökések megismétlődésétől való félelmükben. Az egészségügyi hatóságok járványveszélytől tartanak, mert a földrengés következtében Irán nyugati részén csaknem minden kút megrongálódott. a vízvezeték-rendszer megsérült, a források kiapadtak. Teljesen megszűnt az összeköttetés hét nyugatiráni községgel Haidara- bad és Aliabad körzetében. Álam iráni miniszterelnök és Fiaho egészségügyi miniszter hétfőn hajnalban az egyik földrengés-sújtottá helységbe, Gazvinba utazott. A Nemzetközi Vöröskereszt genfi hivatalában közölték, hogy az iráni földrengés károsultjai részére világszerte gyűjtést kezdeményeznek. A GENFI LESZERELÉSI ÉRTEKEZLET HÉTFŐI ÜLÉSE Hétfőn délelőtt tartottá Genfben 78. plenáris ülését a tízenhéthatalmi leszerelési értekezlet, Az ülés első részében több el nem kötelezett ország képviselője fejtette ki véleményét a nukleárisfegy- ver-kísérletek megszüntetésének kérdéséről. Berrington burmai delegátus az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által legutóbb előterjesztett két szerződés- tervezettel kapcsolatosan utalt arra. hogy azok megvalósítása nem jelentene megoldást a nukleárisfegyver-kísérletek beszüntetésének problémájára. Nigéria képviselője állást foglalt egy olyan átfogó szerződés megkötése mellett, amely betiltaná az atomfegyítélet a nyugat-berlini kémek és ember- csempészek ügyében A Német Demokratikus Köztársaság legfelsőbb bíróságának első büntető tanácsa hétfőn délelőtt hirdetett ítéletet abban a bűnperben, amelynek két kém, továbbá három nyugat-berlini embercsempész és fegyveres terrorista volt a vádlottja. A bíróság folytatólagosan elkövetett kémkedésért Heinz Finket és Horst Sterziket életfogytiglani fegyházra, a nyugat-berlini fegyveres terroristák közül pedig Dieter Gengel- bachot 12 évi. Wolfdieter Stemheimert hétévi és Har- mut Stachowitzot hatévi fegyházra ítélte. * Tavlor az Egyesült Államok egyik japán támaszpontjára érkezett Taylor tábornok, az amerikai elnök katonai külön- • tanácsadója hétfőn Yokota katonai támaszpontra érkezett, amely jelenleg az amerikaiak használatában van. A tábornok — mint ismeretes — tájékozódó körutat tesz a Távol-Keleten és Dél- kelet-Ázsiában azzal a céllal, hogy — mint maga kijelentette — „megismerkedjék az ebben a térségben kialakult új katonai helyzettel”, Taylor látogatását kommentálva az Akahata című lap azt írja, hogy az amerikai tábornok kőrútjának igazi célja az Egyesült Államok távol-keleti agressziójának fokozása, a japán—amerikai katonai szövetség megerősítése, a japán—dél-koreai tárgyalások befejezésének és az északkelet-ázsiai agresszív tömb (NEATO) megalakításának siettetése. Újabb fajüldöző hullám az Egyesült Államok déli részében A Ku-Klux-Klan-szervezet újabb terrorhadjáratot indított Luisiana államban. A New York Herald Tribune első oldalon hatalmas fénykép- felvételt közöl, amely égő keresztet ábrázol, körülötte fehér kámzsába öltözött Ku- Klux-Klan-istákkal. A lapjelentésekböl kiderül, hogy a Ku-Klux-Klan vasárnap este legalább 14 Luisiana állambeli városban égetett el kereszteket. A lángoló kereszt azt jelzi, hogy a Ku-Klux-Klan fokozott akciót indított a négerek ellen. Luisiana államban^ a fajüldözők azért égetnek kereszteket, hogy megfélemlítsék az ottani néger gyermekeket, és ily módon elérjék, hogy ne járjanak azokba az iskolákba, amelyekben azelőtt csak fehé- hérek tanultak. Ezeknek az iskoláknak a kapui ugyanis megnyíltak a néger gyermekek előtt is, nyolc évvel azután, hogy az Egyesült Államok Legfelső Bírósága elrendelte a faji elkülönítés haladéktalan megszüntetését az iskoláiban. — Tiltakozunk a fehérek és a négerek együttes tanulása ellen — jelentették ki laptudósítóknak a fajüldözők, és hozzátették, hogy Luisiana állam városaiban, főként a néger gyermekek által is látogatott iskolák előtt „égni fognak a keresztek”. „Azt akarjuk, hogy mindenki tudja: a Ku- Klux-Klan újból akcióba lépett”. Singapore és Malájföld egyesül Singapore-ban szombaton népszavazást tartottak annak eldöntésére, hogy milyen formában egyesüljön Singapore és a szomszédos Malájföld az új Malaysia állam keretében. A kormánypárt, az úgynevezett népi akció párt által kezdeményezett népszavazáson a [választók csak azt dönthettek el, hogy az egyesülés milyen formában történjen. A választási eredmények szerint a választójegyzékben szereplő 625 ezer szavazó közül 327 626 azon változat mellett döntött, hogy a két terület 1963. augusztus 31-ig lépjen szövetségre. verkísérletek valamennyi fajtáját. Az Egyesült Arab Köztársaság hangoztatta: továbbra is a legjobb tárgyalási alap az el nem kötelezett országok emlékirata. Az indiai küldöttség nevében Arthur Lall kijelentette, a legutóbbi Pugwash-értekez' et eredményei' azt mutatják, hogy a Kelet és a Nyugat tudósai meg tudnak egyezni a kísérletek megszüntetésének technikai kérdéseiben. Beszéde további részében az indiai küldött több kérdést tett fel a Szovjetunió, és az Egyesült Államok képviselőjének a? általános és teljes leszerelés első szakaszában felmerülő problémákkal kapcsolatban. Ehhez a kérdésihez szólt hozzá a délelőtti ülésen Csehszlovákia és Kanada képviselője is. Sukarno elnök távirata Dobi Istvánnak U Thant Ausztriában U Thant, az ENSZ ügyvezető főtitkára vasárnap este kétnapos hivatalos látogatásra Csehszlovákiából Ausztriába érkezett. Az ENSZ ügyvezető főtitkára ausztriai látogatása során megbeszélést folytat Scharf köztársasági elnökkel, Gorbach kancellárral, Kreisky külügyminiszterrel és más vezetőkkel. U Thant ügyvezető ENSZ- főtitkár hétfőn délelőtt megkezdte bécsi tárgyalásait. Beavatott körökből származó értesülés szerint az U Thant—Kreisky tárgyaláson — a nemzetközi helyzet időszerű kérdésein kívül szóba került a dél-tiroli probléma is, amelynek megoldására előnyösen hat az osztrák—olasz feszültség észrevehető enyhülése. Kreisky bejelentette U Thantnak: Ausztria nem szándékozik ismét az ENSZ elé vinni a dél- tiroli kérdést. Ahmed Sukarno, az Indonéz Köztársaság elnöke meleg hangú táviratban mondott köszönetét Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének az indonéz nemzeti ünnep alkalmából küldött jókivánságaiért. Az Indonéz Köztársaság külügyminisztere ugyancsak táviratban köszönte meg Péter János külügyminiszternek a nemzeti ünnep alkalmából kifejezett üdvözletét. (MTI) fíiatlaíotn as eltűnt ENSZ~alupokmttny miatt Otto Krag lett Dánia új miniszter- elnöke Otto Krag eddigi dán külügyminisztert nevezték ki Dánia új miniszterelnökévé. Az új dán külügyminiszter Per Haekerupp lett, aki eddig a szociáldemokrata parlamenti képviselőcsoport politikai szóvivője volt. Egy amerikai vidéki tanítónő miatt az amerikai külügyminisztérium néhány tisztviselőjének álmatlan éjszakái voltak és az ENSZ-hivatalno- kok ereiben is megfagyott a vér. A tanítónő ugyanis meg akarta mutatni növendékeinek az ENSZ alapokmányát, s panasszal fordult a külügyminisztériumhoz, mondván, hogy diákjainak mindig azt tanította, hogy az alapokmány eredeti példánya a Nemzeti Levéltárban található. Hivatkozott az alapokmány 111. cikkelyére, amely kimondja, hogy az eredeti példányt az amerikai Nemzeti Levéltárban kell megőrizni. „Nos — panaszolta a tanítónő —. elmentünk a Nemzeti Levéltárba, s nem leltük az eredeti példányt, sőt, azt mondták, hogy nem is hallottak felőle”. A külügyminisztérium azonnal felhívta a Nemzeti Levéltárat, ahol megerősítették^ hogy sosem látták az alapokmány eredetijét. „Már 1945-ben kértük az átadását. de kívánságunkat visz- szautasították” — emlékezik vissza R. H. Bahmer főlevéltáros. Megindult tehát a nagy nyomozás. A véletlennek köszönhető. hogy a külügyminisztérium egyik hivatalnoka visszaemlékezett rá. hogy az alapokmányt — más fontos dokumentumokkal együtt — a Virginia állambeli Blue Ridge Mountains egyik atombiztos barlangjában helyezték el. Kongói alakulatok az ENSZ-haderők kötelékében KONGÓI HÍREK Gardiner, az ENSZ kongói főképviselője hétfőn nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a szakadár Katanga-tarA Német Szövetségi Köztársaság és Nyugat-Berlin revansista szervezetei vasárnap tartották meg „seregszemléjüket” a 25 00Ó személy befogadására alkalmas nyugat-berlini Waldbühne- ben. A seregszemlén mintegy 15 000.en vettek részt. A megjelentek egy része Nyugat- Németországból érkezett amerikai, angol és francia repülőgépeken, mégpedig azon a három légifolyosón át, amelyen az érvényben levő négyhatalmi megállapodások értelmében csupán a nyugat- berlini három nyugati helyőrség utánpótlását lehetne lebonyolítani. A dísztribün előtti árbocokon ott lengtek Szilézia, Szudéta-vidék és mindazon területek egykori zászlói, amelyeket Hitler hódított el Lengyelországtól, Csehszlovákiától és más keleti országoktól, s amelyeket a revansisták most újból visszakövetelnek. A revansista szervezetek kétnapos ünnepségein sok beszéd hangzott el. A megnyitó beszédet Thedieck, az NDK elleni propagandát és lélektani hadviselést folytató úgynevezett össznénist- ügyi minisztérium államtitkára tartotta. Kormánya nevében megcáfolta azt a hírt, mintha Bonn ,,a keleti politikát” illetően új irányvonalra akarna rátérni. „Ez csupán utópisztikus speku- láció” — mondotta, hangoztatva, hogy a keleti országokból kitelepített egykori volksbund istáknak „joguk van visszakövetelni az ősi rögöket”. A nyugat-németországi szociáldemokrata párt képviselőjeként Herbert Wehner, a párt alelnöke utalt arra, hogy a revansista szervezetinek fokozniuk kell az NDK és a szocialista tábor többi országa ellen irányuló tevékenységüket, ez azonban csak úgy lehetséges, ha egyesülnek és „össz- német tanács” elnevezéssel létrehoznak egy testületet, amely majd „koordinálja" a revansista törekvéseket. Dr. Gradl, Adenauer pártjának (CDU) képviselője arról beszélt, hogy Nyugat-Berlin révén örökösen izgalomban kell tartani a világot, s hogy „keresztezni kell minden olyan lépést, amelynek célja beletörődni az NDK létébe”. Willy Brandt, Nyugat-Berlin főpolgármestere ez alkalommal csalódást okozott a revansistáknak. Minthogy attól félt, hogy megismétlődhetnek a két hét előtti zavargások, amelyek riadóztatták a világközvéleményt, igyekezett a reálpolitikus álarcában tetszelegni. Hangoztatta: „meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy a jelen pillanatban gyakorlatilag nincs értelme az olyan politikának, amelynek célja eltüntetni a berlini határépítményeket”. Rezignáltan tette hozzá: „bele kell törődnünk, hogy a határfal árnyékában éljünk, és világosan fel kell ismernünk, hogy a nyu- •gáti hatalmak nem akarnak a határfal miatt hadba kelni“. Brandt ezzel tulajdonképpen beismerte eddigi politikájának teljes csődjét, hiszen éppen ő volt az, aki kiadta a jelszót: „a határfalnak el kell tűnnie!“ Nyugat-Berlin azon polgárai, akik a második világháború idején a nácik börtöneiben, illetve koncentrációs táboraiban sínylődtek, továbbá akiknek hozzátartozói a haláltáborokban vesztették életüket, vasárnap a temetőkbe zarándokoltak, hogy a második világháború kitörésének évfordulója alkalmából a fasizmus áldozatainak emlékművére helyezzék a kegyelet és az emlékezés koszorúit. Hans-Vlrich Werner, a nyugat-berlini rendőrparancsnok, volt SS-tiszt utasítására azonban a temetők bejáratai előtt rendőrök álltak sorfalat, és egyszerre csak kisebb csoportokat engedtek be a kapukon. Az Odera menti Frankfurtban a második világháború kirobbantásának évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepséget rendeztek, amelyen Lengyel- országból érkezett polgárok is részt vettek. tomány vezetősége vasárnap tiltakozást juttatott el az ENSZ-hez. Katanga azt állította, hogy kongói csapategységek hatoltak be a közép- katangai Kamina légitámaszpontra amely egyébként az ENSZ-csapatok ellenőrzése alatt áll. Gardiner kijelentette, hogy a kongói csapatok a Kongóban állomásozó ENSZ-haderők kötelékében a más országbeli ENSZ-katonák között teljesítenek szolgálatot, így a „semleges” Kamina támaszponton való tartózkodásuk teljesen indokolt. A Csomba-féle vezetőség azért kavarta fel a „diplomáciai” vihart mert hétfőn járt le a Katangának küldött ENSZ-ultimátum: eddig kapott Csőmbe gondolkodási időt a Kongóval történő újraegyesítés feltételednek elfogadására. Portugália újabb jegyzéket intézett a kongói kormányhoz,- amelyben elpanaszolja, hogy a kongói kormány segítséget nyújt az angolai, felkelőknek. kiképzőtábort biztosít a szabadságharcosok részére, valamint teljes akciószabadságot követel az angolai kérdés megoldására. A kongói kormány egy hasonló portugál tiltakozást már mereven elutasított. A PEST MEGYEI FAIPARI VÁLLALAT értesíti a megye dolgozóit, hogy a lakosság részére közvetlenül elvállal mindennemű faipari javítást és szolgáltatást rövid határidőre. Vállalunk: bérfűrészelést, hajópadló készítését,"' gyalulását, parketta készítését, ajtók, ablakok javítását polirozását, parketta felgyalulását és javítását. A szükséges összes anyagot a vállalat biztosítja. Az igényeket az alábbi címre kérjük bejelenteni: Pest megyei Faipari Vállalat, Solymár Ügyintéző: Szántó Pál. Telefon: 167—842, reggel 8-tól du. 3-ig. A lakosság idényeinek kielégítésére jó minőségű munkát / és gyors kiszolgálást biztosítunk (dg ij éuf^ordudó hátvéde ünnepségei Willy Brandt kénytelen beismerni politikája csődjét