Pest Megyei Hirlap, 1962. augusztus (6. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-14 / 189. szám

VI. ÉVFOLYAM, 189. SZÁM 1962- AUGUSZTUS 11, KEDD TANULNI SOHASEM KÉSŐ! A kultúrforradalom szer­ves része a dolgozók álta­lános iskolája esti és leve­lező tagozatának megszer­vezése, az ott folyó tovább­tanulás. Irtunk már erről, de nem lehet róla eleget írni, beszélni. Arról van szó, hogy a termelőmunkába egyre na­gyobb számban kapcsolódnak be a középiskolát végzett fiatalok, akik mellett az alacsonyabb iskolai végzett­ségű idősebb munkások — ha nem akarnak fejlődni, ta­nulni'— lemaradnak. Sítóst a felnőttoktatással foglalkozó iskolák igazgatói s az itt érdekelt tanárok. Ha valaki viszont külföl­dön szerzett bizonyítvány alapján kíván tovább­tanulni, azt a hallgatót az értelemszerűen következő magasabb osztályba kell felvenni, különbözeti vizsga nélkül. EGY NAPIG SZEREPEL VÁROSUNKBAN AZ EURÓPA NAGYCIRKUSZ Augusztus 11-én (pénteken) este 8 órakor az Európa Nagy­cirkusz tart előadást váro­sunkban. Magyarország legnagyobb utazó cirkusza nemzetközi mű­sorával csak egy napig szóra­koztatja városunk lakosságát. Az előadást <j strand mellet­ti téren tartják, meg. ARATAS IDEJÉN TÖRTÉNT Ezt a napjaink igen fontos kérdését azért vettem isimét toliam hegyére, hogy egy­részt tanulási kedvet éb­resszek azokban, akik erre még nem gondoltak, más­részt a korábbi iskolavégzést igazoló pótbizonyítvány be­szerzését illetően adjak út­mutatást. A dolgozó magasabb osz­tályba történő jelentkezését abban az esetben lehet elfo­gadni, ha hitelt érdemlő mó­don tudja tanúsítani, hogy eredményesen végezte el az alsóbb osztályt. y Itt ugyanis sokan úgy gon­dolkodnak — mivel elvesz­tették bizonyítványaikat, ta­lán már azt is tudják, hogy volt iskolájukban a háborús évek alatt az anyakönyvek is elvesztek vagy megsemmisül­tek —, hogy tovább egy lé­pést sem tesznek. Pedig egy kis fáradsággal könv- nyen beszerezhető a pót­bizonyítvány, amelyet az az iskola. vagy annak jogutódja adhat ki, ahol a dolgozó tanulmányait végezte. Két volt osz­tálytársnak s a volt taní­tónak írásbeli nyilatko­zatára van ebben az eset­ben szükség. Ha azonban az iskolában meg­vannak az anyakönyvek, ak­kor bizonyítványmásolat ki­állítását kell kérni, amely középiskolába való felvétel esetén illetékmentes. Azzal kapcsolatban, hogy a régi nyolcosztályos gimná­zium és a polgári iskola mely osztályai egyenérté­kűek az általános iskola egyes osztályaival — készsé­gesen nyújtanák felvilágo­ÉJJeli látogatás — egy őrnél Délután öt órakor befejező­dik a munka a gépállomás iro­dájában. Ekkor elcsendesedik az üzem, a dolgozók hazafelé indulnak. Egy ember azonban ott ma­rad: délután kettőtől reggel fiaiig van szolgálatban Szé­kely Márk éjjeliőr. Már tizenegyre ugrott az óramutató, amikor elhatá­roztam, meglátogatom. Messziről láttam, hogy kint áll a portásfülke előtt. Nem lepődött meg a kissé késői találkozástól, hiszen elég gyakran kap ellenőrzést a rendőrségtől is. Az ellenőr­ző könyvben lapozgatva, lát­szik, hogy semmi különös hiányosság nem merült fel nála az eddigiek során. — Mivel űzi el az álmos­ságot ? — Ha álmos vagyok, locso­lom a virágokat, jólesik ne­kik a nagy szárazságban. Hogy ne unja magát, újsá­got olvas és rádiózhat is. Három éve dolgozik a gép­állomáson ebben, a beosztás­ban Székely Márk. Szinte megszokta már az éjszaká­zást és a nappali alvást. — Kerüljünk egyet — mon­dom. s máris hívja hűséges kutyáját, Csöpit. A gépállomás határát hosszú drótkerítés jel­zi. Emellett haladunk. Köz­ben elmondja, hogy nem sok gép van bent, hiszen a határ­ban most van a munka zöme. — Mit csinálna tűz esetén? — teszem fel a kérdést. Magyarázza. Gyorsan telik az idő, nem­soká itt a reggel, s letelik a szolgálat. így ismétlődik ez minden éjjel, ilyen az ö fog­lalkozásuk. Szentpéteri Zoltán A szegezők ke­zében szaporán csattogtak a kala­pácsok. Az arató­gép zúgását csak a ritkán arra kö­röző helikopter zakatolása nyom­ta el. A forrón tűző nap szinte égette az emberek bőrét. Az őrku­tyák is lihegve forgolódtak az ár­nyékban. Hirtelen abba­maradt a kopogás. A munkások fi­gyelő tekintete a Szurdok felé für­készett. Olyan ki­lométer forma tá­volságra füst csa­pott fel. A lángok is jól láthatók voltak. A tűz fel­feléledt, mindig mást irányt vett. Körülötte futkosó emberek alakjai rajzolódtak ki. A szegezők egyike odakiáltott a rakodó brigád tagjainak. — Eg a gabona a Szur­dokban! — Azok is megálltak. Bri­gádvezetőjük sie­tős léptekkel in­dult be az iroda felé. Telefonálni megy — jegyezte meg valaki. A tűz szemmel láthatóan terjedt. A távoli emberek futkosása gyor­sult. A gönyöleg- telepiek idegesen néztek össze, majd a „hiSkashíd” felé figyeltek. Jön­nek -e a tűzoltók? Már indultak vol­na segíteni, ami­kor az egyik mág­lya mögül előbuk­kant a brigádve­zető. — Mi van, Béla bácsi? — fordult felé a csoport. Ar­cán halvány mo­soly húzódott át. — Dolgozha­tunk, emberek. ■— A tűz felé intett. — Bejelentették. Tud róla a tűzol­tóság, arankát égetnek ki a here közül. Különös érzés futott végig az embereken. Ar­cukról eltűnt az aggodalom, és he­lyéibe a megköny- nyebbülés feloldó­dott vonása ült. Újra kopogni kezdtek a kalapá­csok. TOLLHEGYRE SZÚRVA: Mikor lesz kész a rács? A strandfürdő kisvendéglő­jének rácsozatlan ablakán ke­resztül hetekkel ezelőtt ellop­tak egy kávéfőzőt és egy ven­tillátort. Az esetet jelentették a rendőrségnek, a tettes nem került még elő. Felhívták azonban a rendőrségről a fi­gyelmet arra, hogy a vendég­lővel kapcsolatos három ab­lakra védőrácsot kell szerel­tetni. Július 4-én Harmath László a földművesszövetkezettől kérte, hogy intézkedjenek. Nem sokkal később a Község­gazdálkodási Vállalatnak írt át. Hamarosan vége a fürdési szezonnak, s be kell zárni a kisvendéglőt is. Mielőtt azon­ban ez bekövetkezne, újabb esetet megakadályozna a vál­lalat a védőrács mielőbbi fel­szerelésével. Vagy a Községgazdálkodási Vállalatnak ez nem érdeke? — B — MICSODA HŐSÉG! Micsoda meleg van A gyermekek kedvét ez sem veszi el, jólesik a golyózás Mit ír az újság? Egy pillanatra a vásárlás is félbeszakad (Tamasovszky felvételei) • ■ Vasárnap estig három termelőszövetkezetben: az Arany János, a Petőfi és a Rákóczi termelőszövetkezetekben befejez­ték a cséplést. A Dózsa Termelőszövetkezetben a múlt héten vontatottan haladt a cséplés, de a hét végén rákapcsoltak és a héten sze­retnék befejezni. Lemaradás van a cséplésnél a Szabadság Termelőszövetkezetben, ahol fokozottabb munkatempó szük­séges, hogy a lemaradást behozzák. Három termelőszövetkezetben befejeződött a cséplés ÉRTÉKES NÁSZ AJÁNDÉK Szombaton délelőtt tartotta esküvőjét a konzervgyár KISZ-titkára, Gimes Tibor, a városi tanács házasságkötő termében. Az ünnepélyes aktuson meg­jelentek a gyár vezetői és fia­taljai. A boldog „igen” ki­mondása után átadták a gyár ajándékát az ifjú párnak: egy mosógépet, két paplant, egy villanyvasalót, és számta­lan apró-cseprő használati tárgyat. Az esküvő érdekessége volt, hogy elsőnek a városban az esküvői lakomát a földműves­szövetkezeti vendéglőben bo­nyolították le, ahol kiváló szervezéssel, jó zenével tették emlékezetessé a szép esküvőt. SPORT Birkózás A Nagykőrösön vasárnap megrendezett országos ifjúsági egyéni kötöttfogású birkózó- bajnokságon 10 egyesület mintegy 60 főnyi versenyzője vett részt. Az egész nap tartó verseny nagy hőségben zaj­lott le közepes érdeklődés mel­lett. A nagy meleg miatt iga­zán nívós mérkőzést keveset láthattunk. A mezőnyből kiemelkedő teljesítményt nyújtott a cse­peli Bajkó, a nagykőrösi Gu­lyás, a kiskunfélegyházi Pau- licska és a szolnoki Balogh. Eredmények. Lepkesúly: 1. Ócsai Sándor (Ceglédi VSE), 2. Komáromi (Abonyi TSZSK), 3. Fodor (Szegedi VSE). Légsúly: 1. Darány Sándor (CVSE), 2. Hegyi (SZVSE), 3. Márton (Szolnoki MÁV). Pehelysúly: 1. Balogh István (Szolnok), 2. Bende (Kalocsai Kinizsi), 3. Végh (SZVSE). Könnyűsúly: 1. Halász Sán­dor (Abony), 2. Prohászka (Dunakeszi 201. ITSK), 3. Sán­ta (Nagykőrös). Kisváltósúly: 1. Vida Gábor (Kalocsa), 2. Vrabely (Szeged), 3. Vörös (Szeged). Nagyváltósúly: 1. Kiss An­tal (Szeged), 2. Futó (Szeged), 3. Homoki (Lajosmizsei KSK). Kisközépsúly: 1. Paulicska Béla (Kiskunfélegyházi Vasas), 2. Paletta (Kalocsa), 3. Né­meth (Csepel Autó). Nagyközépsúly: 1. Bajkó Károly (Csepel Autó), 2. Ta­más (Kalocsa), 3. Kerekes (Föl- desi Rákóczi SK). Félnehézsúly: 1. Gulyás Já­nos (Nagykőrösi Kinizsi), 2. Mucsi (Duríaújvárosi Kohász), 3. Peták (Szeged). Nehézsúly: 1. Kovács József (Abony), 2. Paál (Szolnoki) MÁV), 3. Murányi (Szolnok). Isméi baIpséiéi okozoii a kerékpáros Hétfőn kora reggel az Álla­mi Biztosító irodája előtt ha­ladt a konzervgyár EA 33—95 rendszámú motorkerékpárjá­val B. Hajagos gyári dolgozó, aki előzte Bessenyei István (Alsójárás dűlő 52.) kerékpá­rost. A kerékpáros meggondolat­lanul és szabálytalanul balra akart bekanyarodni, de ebben a pillanatban az egyébként nem nagy sebességgel haladó motorkerékpárnak ütközött. Súlyosabb sérülés ugyan nem történt, de az eset szol­gáljon ismét figyelmeztetőül a kerékpárosok számára, akik már nagyon sok balesetnek voltak okozói. NOTESZLAP KukacoSó könyvtárosok Az egyik köl­csönzési nap erő­sen napbarnított arcú férfi lépett a kölcsönző pult elé a városi könyvtárban. Bi­zony egy kicsit meghökkent a könyvtárosnő, aki éppen ott dol­gozott, mivel nem könyvtárba illő dolgot nyújtott a tenyerén a férfi. Gyorsan kide­rült, hogy egy még életben levő kukacról kell pontos személy­leírást megálla­pítani. Kiderült, hogy a látogató, aki ezzel a különös kérdéssel bejött, az egyik terme­lőszövetkezet ker­tészetében dol­gozik. Ott a pap­rikán talált ilyen élősködőket. Azért jött be a könyvtárba, ta­nácsért; mond­ják meg neki, hogy hívják ezt a kártevőt, s le­hetőleg adjanak neki olyan szak­könyvet, amely­ben megvan az ellene való vé­dekezés módja. összedugta a fe­jét az egész könyvtári kol­lektíva, s a lel­kiismeretes tanul­mánynak meg is lett az eredmé­nye. Végre pon­tosan megállapí­tották a tenyér­ben mozgolódó kukac személy- azonosságát. Ekkor már köny- nyű volt a dol­ga a könyvtáros­nak. A szakpolc­ról a mezőgazda- sági könyvek kö­zül leemelte a megfelelőt, amely ezeknek a kárte­vőknek a pusztí­tásával foglalko­zik. Megelégedet­ten távozott az olvasó. Az illető hosszú évek óta rendsze­res látogatója, ol­vasója a könyv­tárnak. Innen volt a bizalom. TU — A nyár folyamán a har­madik önkéntes KISZ-cso- port dolgozott a Bagi Ilona leány táborban. Az utolsó tur­nusban dolgozó kétszázhúsz lány Heves megyéből jött, s 24 brigádban végezték a na­pi munkát, — A ládagyárban az elmúlt évben egy 500 kV teljesítmé­nyű, korszerű transzformátort építettek 300 000 forintos be­ruházási költséggel. — Hat süldők átadására kö­tött szerződést az Állatfor­galmival Farkas József, a Petőfi Termelőszövetkezet tagja, amelyet az elmúlt hé­ten teljesített is. — 103 százalékra teljesítette első féléves tervét az Épü­let- és Lakáskarbantartó Ktsz. — Hatezer naposcsibe ér­kezett a napokban a Hunya­di Termelőszövetkezetbe, ame­lyet felnevelés után szerződés­re adnak. ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Lakatos József és Zámborl Irén fia: Attila, Balogh Balázs és Ondó Julianna fia: Ba­lázs, Bársony János és Halmi Margit fia: János, Bozsik Ferenc és Palotai Ilona leánya: Ilona. Varga Károly és Szekecs Kriszti­na fia: Károly. Házasságot kötöttek: Frigyesi Károly Antal és Velkei Klára Franciska, Gulyás-Nagy Ferenc és Kovács Terézia, Gimes Tibor és Gábor Márta. Meghaltak: Halasi József 52 éves, Fityó György 63 éves, dr. Kovács László 73 éves. Nagy Sándorné Kiss Lidia 72 éves. __ ötven holdon termel u borkát a Petőfi Termelőszö­vetkezet, amelyről holdanként 25—30 mázsa termést várnak. — Napi 40—55 teherautó vesz fel üzemanyagot az Ás­ványolaj forgalmi Vállalat benzinkút jánál. — öt cséplőgép végzi a cséplést a Dózsa Termelőszö­vetkezetben. MIT LÁTUNK AZ ARANY JÁNOS MOZIBAN... Rákóczi hadnagya. Magyar film. Kísérőműsor: Két szüret Markazon. Előadás kezdete: 6 órakor. • ...ÉS A KERTMOZIBAN? Őserdő urai. Látványos sze­nes belga film. 10 éven alul nem ajánlott! (Szélesvásznú.) Kísérőműsor: Vigyázat, ördög. Előadás kezdete: negyed 9 óra­kor. Háziipari Szövetkezet javítószolgálata Kossuth Lajos u. 32. vállal harisnyaszemfelszedést, zokni újragumizást, harisnyaátkötést rövid határidővel 0

Next

/
Thumbnails
Contents