Pest Megyei Hirlap, 1962. július (6. évfolyam, 152-176. szám)
1962-07-11 / 160. szám
2 1962. JÚLIUS 11, SZERDA HRUSCSOV BESZÉDE A BÉKE-VILÁGKONGRESSZUSON (Folytatás az 1, oldalról) kizárjuk még a lehetőségét is e háború kitörésének és épségben maradjon minden város, akár nagy, akár kicsi, épségben maradjon minden falu, község és tanya. Mérhetetlenül megnőtt a hadviselő eszközök pusztító ereje A továbbiakban Hruscsov rámutatott: a haditecnika gyökeresen, minőségileg megváltozott, mérhetetlenül megnőtt a hadviselő eszközök pusztító ereje. Miben nyilvánul ez meg? 1. Az új fegyvereket még csak összehasonlítani sem lehet a régiekkel. Egy hatalmas hidrogénbomba robbanóereje sokszorosan felülmúlja mindazoknak a harcászati eszközöknek a robbanóerejét, amelyeket a történelem eddigi háborúiban használtak, beleértve az első és a második világháborút. 2. Az atomrakéta-háborúban teljesen megszűnik a határ a front és a mögöttes országrészek között. Sőt, éppen a polgári lakosság esne elsősorban áldozatul a tömegpusztító fegyvereknek. Ilyen háborúban néhány termonukleáris- bombával teljesen meg lehet semmisíteni nemcsak sok millió lakosú hatalmas ipari központokat, hanem egész államokat is. Amerikai szakértőik kiszámították, hogy egy húsz megatonnás hidrogénbombának a levegőben való fel- robbantása huszonnégy kilométeres körzetben a robbanás középpontjától számítva, a földdel egyenlővé tenne minden lakóházat, s a lobogó tűztenger elégetne minden éghetőt, minden élőlényt olyan körzetben, mint például New Yorktól Philadelphiáig. Ma viszont már ötven, száz, sőt ennél is több megatonnás bombák vannak. A tudósok hozzávetőleges számítása szerint a világon felhalmozott atomfegyvereké .ereje már tizenkét és fél millió olyan bombával ér fel, aminőket Hirosimára dobtak le. És végül, tekintetbe véve a mai erőviszonyokat és az új típusú fegyverek létét, a termonukleáris háború, amelyet az amerikai militaristák propagálnak, nem korlátozódna csupán két ország területére, általános jellege lenne, rombolásokat és az embermilliók pusztulását okozná a világ minden részében. Azolk, akik a háborús szakadék szélén balanszíroznak, azt állítják, hogy a béke fenntartásának biztos záloga, úgymond maga az atomrakóta- fegyver. Ez a koncepció — Nyugaton a „félelem egyensúlyának” nevezik — ellentmond a józan észnek, s az emberek égbekiáltó becsapását jeleníti. Az igazság az, hogy az „egyensúly doktrína” alá rejtik a preventív háború kirobbantásának terveit. Egyes felelős amerikai államférfiak nyíltan kijelentik, hogy készek magukra vállalni „a kezdeményezést a I Szovjetunióval való nukleáris I konfliktusban”. Gondolkozzanak el ezeken a szavakon. Ez nemcsak termonukleáris háborúval való fenyegetés, hanem egy olyan baljós versengésre való erőszakos kihívás, hogy ki kezdje meg elsőnek ezt a háborút. Azok, akik ilyen kijelentéseket tesznek, nem gondolnak arra, milyen következményekkel járna a háború az Egyesült Államok és szövetségesei számára. Az amerikai politikusok egyre makacsabfaul hajtogatják népeiknek, hogy a termonukleáris háborúiban az Egyesült Államokat kevesebb veszteség érné, mint a Szovjetuniót. s állítólag az USA kerekedne felül. Mindez alaptalan illúzió. A kérdés ilyenforma értelmezésének erőszakolása azt a célt szolgálja, hogy előkészítsék az Egyesült Államok és szövetségeseinek közvéleményét a háború kirobbantására: úgymond, sietni kell a háború kirobfoantásával most, mert a helyzet megváltozhat. Ez nem más, mint az embereknek a háború elkerülhetetlenségére való előkészítése, az atomháború kirobbantá- sát siettet» agresszív erők igazolása. Mi pedig a leghatározottabban kijelentjük: ha az agresz- szorok kirobbantják az atomháborút, elkerülhetetlenül ők maguk is elégnek annak füzében. Számításba kell venni, hogy a nemzetközi feszültség körülményei között még egy kis hiba is előidézheti az általános háború villámgyors láncreakcióját. Vegyük például Power tábornoknak, az amerikai stratégiai légierők főparancsnokának intézkedéseit, aki 1961 novemberében, egy vaklárma következtében, parancsot adott, hogy az összes amerikai támaszpontokon elhelyezett bombázógépeket indítsák el a Szovjetunió felé. Power még azt sem tartotta szükségesnek, hogy ezt tudomására hozza az Egyesült Államok elnökének, a fegyveres erők főparancsnokának. Tizenkét és fél percig az amerikai stratégiai légierők lényegében hadiállapotban álltak a Szovjetunióval. Hol van annak a biztosítéka, hogy a legközelebbi vaklárma alkalmával a túlbuzgó amerikai tábornokok előbb fújnak takarodót, mint ahogyan a katasztrófa kitört? A továbbiakban Hruscsov rámutatott, hogy nagy a háború véletlen kitörésének veszélye, műszaki számítási hibák miatt is. Majd arról beszélt, hogy addig, amíg az államok fegyvertáraiban őrzik és növelik a halált hozó fegyverek készleteit, a háború veszélye mindjobban növekszik. A valódi békéhez vezető út: az általános és teljes leszerelés. „A kard nem a Hruscsov a következőkben kifejtette: ezen a világfórumon lehetetlen nem beszélni arról, hogy az agresszív erők a Szovjetunió és a többi szocialista állam részéről fenyegető háborús veszélyről való szóbeszéd leple alatt folytatják fegyverkezésüket, az új világháború előkészületeit. Nem mehetünk el szó nélkül e rosszindulatú koholmány mellett. Olyan tényeket említek meg, amelyeket senki sem tud megcáfolni — mondotta. — Az első világháborúban tízmillió ember pusztult el, húszmillió vált nyomorékká. Vajon a kommunistákat, a szocialista államokat terheli a felelősség ezért a háborúért? Hiszen amikor ez a háború kirobbant, szocialista állam még nem létezett a földön, kommunisták egyetlen országban sem voltak hatalmon. A második világháború alatt közel ötvenmillió ember pusztult el. Vajon a kommunisták, a szocialista mi jelvényünk“ államok kezdték ezt a háborút? Ezt a háborút a német, az olasz, a japán fasizmus robbantotta ki. A Szovjetunió volt az az ország, amely a legtöbb áldozatot hozta, hogy megmentse az emberiséget a fasizmus barbárságától. Éppen a Szovjetunió járult hozzá leginkább ahhoz, hogy szétzúzzák a fasizmust, megmentsék a népeket a haláltáboroktól, Majdanek és Auschwitz gázkamráitól, a fasiszta rabságtól. És vajon a Szovjetunió tette korunk Pompeijévé Hirosimát és Nagaszakit? Akik ezt tették — mint ahogyan önök is tudják — a világ másik részén élnek. Nézzük a világ mai arcát. A katonai támaszpontok fekélyei borítják ezt az arcot. Kinek a támaszpontjai ezek! Mindenki tudja, hogy az Egyesült Államok és szövetségeseinek létesítményei. És hol folytatnak háborús propagandát? Hol hangzanak el felhívások arra, hogy atombombázás célpontjává kell tenni az egyik vagy másik országot, „akár egyetlen nap leforgása alatt” el kell pusztítani lakosságának felét és ipari potenciáljának háromnegyedét? A mi szovjet országunk a nevezetes lenini béke-dekrétummal született Lenin határozottan elvetette azt a javaslatot, hogy a szovjet állam címerébe felvegyék a kardot és azt mondotta: „Akard nem a mi jelvényünk.” A szovjet állam jelvénye a sarló és a kalapács lett, a békés alkotómunka jelképe. Mi a békés együttélés lenini elvét váltottuk, most is valljuk és vallani fogjuk. Ez a különböző társadalmi rendszerű államok közötti viszony, illetve az egyetlen olyan doktrína, amely megfelel korunk történelmi feltételeinek, s amelynek alapján még lehet őrizni a békét. Sok ember Nyugaton mind gyakrabban teszi fel a kérdést: „Van-e jövője az emberiségnek?” Szeretnénk válaszolni nekik: „igenis van és ez ragyogó jövő lesz. Mi bízunk benne, hogy az emberiség talál magában annyi erőt, hogy megfékezze az atom- mániákusokat! A nukleáris fegyverek, a rakéták korszakában nem hárítható el a pusztító nukleáris háború veszélye anélkül, hogy meg ne semmisítenék a tömegpusztító fegyvereket, be ne tiltanák az atomfegyvert. Mi a hadviselés minden anyagi lehetőségének teljes megsemmisítése mellett foglalunk állást. A leszerelt világban az államközi kapcsolatokban lehetetlenné válik az erőpolitika, a háborús szakadék szélén való táncolás politikája, az atommegfélemlítés politikája. Az általános és teljes leszerelés jelszava egyenlő ezzel a jelszóval: „Le az országok közötti háborúval, éljen a béke!” Ezért az általános és teljes leszerelésért vívott harc a béke fenntartásáért és megszilárdításáéért síkra szálló összes békeszeretö erő, valamennyi nemzeti és nemzetközi szervezet és mozgalom legfontosabb kötelességévé válik. A leszerelés: korunk parancsoló követelése. A szovjet leszerelési program — A szovjet kormány szilárdan és következetesen folytatja a béke megerősítésének és a békés együttélésnek a politikáját. A szovjet kormány, midőn beterjesztette az általános és teljes leszerelés programját, abból indult ki, hogy radikálisan meg kell oldani valamennyi állam biztonságának problémáját és ki kell küszöbölni a háború kitörésének a lehetőségét is. Mi a legfontosabb a mi programunkban? A leszerelés fő tengelyét, magvát az atomfegyverek betiltása és teljes megsemmisítése alkotja. A szovjet kormány javasolja; hogy már kezdetben, az első szakaszban az atomfegyvereket legalább „fagyasszák be” és bénítsák meg azzal, hogy megsemmisítik a célbajuttatásukra szolgáló eszközöket. Az a javaslatunk, hogy egyszerre semmisítsék meg az atomfegyverek szállítására alkalmas rakétákat, repülőgépeket, hadihajókat* és tengeralattjárókat, az atomágyúkat, szüntessék meg az idegen területen levő katonai támaszpontokat és vonják ki az ott állomásozó külföldi csapatokat. Ha nem lesznek rakéták, repülőgépek, hadihajók és tengeralattjárók, akkor az atomfegyver nem lesz veszedelmes, abban az esetben sem, ha valamely lelkiismeretlen kormány megkísérli elrejteni e fegyverek egy részét. Ezt a javaslatot annak idején De Gaulle, Franciaország elnöke vetette fel és mi teljesen egyetértünk vele. Sajnos, a francia kormány nem tett hatékony lépéseket e javaslat megvalósítása érdekében. Ml több. nem akar részt venni a genfi leszerelési tárgyalásokon. Azt mondják, hogy az atomfegyvereket a TU—114, a Boeing—707 és más polgári repülőgépeken is lehet szállítani. Azonban, ha valóban fennáll az óhaj a leszerelés végrehajtására, akkor egy ideig meg lehet tartani az országokban bizonyos védelmi eszközöket: légvédelmi tüzérséget, légelhárító rakétákat és vadászrepülőgépeket. A modern technika lehetővé teszi bármely repülőgép megsemmisítését attól függetlenül, hogy milyen magasságban repül. A Szovjetunió, amely a világ leghatalmasabb globális és interkontinentális rakétáival rendelkezik, önként lemond igen lényeges katonai előnyéről, amikor azt javasolja, hogy kezdjük meg a leszerelést valamennyi célbajuttató eszköz megsemmisítésével. Mégis ingadozás nélkül megtesszük ezt a lépést, mert úgy véljük, hogy az elősegíti a leszerelési probléma leggyorsabb megoldását. Azt követeljük viszont a nyugati hatalmaktól, hogy járuljanak hozzá az összes idegen területen levő katonai támaszpontjaik felszámolásához és e területen tartózkodó csapataik kivonásához. Ezeket a támaszpontokat nem a védelem érdekében, hanem agieaz- szív célból hozták létre. Igen jellemző ebben a tekintetben Douglas úrnak, az Egyesült Államok legfelső bírósága tagjának a beismerése. Uj könyvében ezt írja: „Oroszországot repülőterek gyűrűjével vettük körül. Ezeken a repülőtereken bombázó és vadászgépeink éjjel-nappal teljes harci készenlétben állnak. Támaszpontjaink Marokkó területén is voltak. Ottani bombázó gépeink atomfegyverrel a fedélzetükön, éveken át huszonnégy órás őrséget tartottak a levegőben, és készek voltak a rejt- jelzett jeladásra a megadott célpontok felé indulni...” Ez ismételten bizonyítja, hogy amíg ezek a támaszpontok léteznek, fennmarad az új világháború veszélye is. A Szovjetunió, hogy jelentős mértékben enyhítse az államok közti háborús összeütközés veszélyét, a fegyveres erők és ennek megfelelő hagyományos fegyverzet jelerr Mi leszerelést akarunk, nem pedig leszerelésről való szófe- csérlést. Nem lehet többé megtűrni azt a helyzetet, hogy amíg a leszerelési tárgyalás folyik a maga rendjén, a fegyverkezési hajsza egyre fokozódik. A U. S. News and World Report című amerikai folyóirat számításai szerint 16 év alatt 1946-tól 62-ág a leszereléssel kapcsolatos kérdésekben 86 3 nemzetközi ülést tartottak, ami 17 0C0 órát vett igénybe. Ez idő alatt 18 millió szó hangzott el. Mialatt a leszerelésről szóló szavak milliói a történelem holt salakjává válnak egyre nagyobb mértékben gyártanak fegyvereket.. Bizonyos nyugati körök a leszerelésről folytatott vitákat szócséplésre használják fel abból a célból, hogy a leszerelési szóáradat leple mögött magas szinten tartsák a háborús üzleti konjunktúrát, újabb fegyverkészleteket halmozzanak fel. A nyugati hatalmak genfi magatartása arról tanúskodik, hogy nem kívánják a leszerelést. Az Egyesült Államok és szövetségesei képviselőinek Genfiben tartott beszédei tisztán deklaratív jellegűek, pu- fogóak. Negatív állásfoglalásukat elfogadhatónak próbálják feltüntetni, bennünket viszont a megegyezés ellenségeiként igyekeznek beállítani. Nos, nézzük csak meg az amerikai javaslatok lényegét. Mint ismeretes, az Egyesült Államok hosszas huzavona után végül is előterjesztette a leszerelésről szóló egyezmény „alapvető tételeinek vázlatát”. Ez a vázlat azt mutatja, hogy az Egyesült Államok álláspontja az általános és teljes leszerelést illetően alapjában véve negativ maradt, habár a másodrendű kérdésekben és formailag ez az álláspont már simulékcmyabb és sok szót tartalmaz a leszerelésről. A valóságban „az alapvető tételek” éppen a fő dolgot nem tartalmazzák: az atomfegyver teljesmértékű eltiltását, az államok által felhatalmazott összes készletek megsemmisítős csökkentését is javasolja mindjárt a leszerelés kezdetén. Lehetségesnek tartjuk, hogy a leszerelés egész folyamatát négy év alatt fejezzük be. Ez az időszak rövid, de teljesen elegendő. Készek vagyunk arra, hogy keressük és megtaláljuk a kölcsönösen elfogadható megfogalmazását mindazoknak a rendelkezéseknek, amelyeket a szerződéstervezetünk tartalmaz. Ott, ahol szükséges, kompromisszumot köthetünk, ha az természetesen nem okoz kárt az általános és teljes leszerelés ügyének. Csak egyetlenegy dolgot ellenezünk: az általános és teljes leszerelésről való lemondást, szerződéstervezetünk lényegének elsikkasztását, a benne előirányzott reális leszerelési intézkedések kihagyását. Ebbe sohasem egyezünk bele. tését, az idegen területeken levő katonai támaszpontok felszámolását. Egy ilyen „leszereléssel” egyetérteni azt jelentené, hogy becsapjuk a népeket, ártunk a béke megszilárdításának. Akárcsak a múltban, ez alkalommal is alighogy megkezdődtek a tárgyalások, az Egyesült Államok és partnerei megkísérelték, hogy a leszerelés kérdéseiről az egész figyelmet a nemzetközi ellenőrzés hírhedt problémájára tereljék miközben azt próbálják bizonygatni, hogy a leszerelés problémájának egész lényege az ellenőrzés. Ami pedig az ellenőrzésre vonatkozó amerikai javaslat lényegét illeti, az csupán kissé felfrissített, de ugyanazokat a leszerelés nélküli ellenőrzés megteremtésére vonatkozó régi követeléseket tartalmazza. Igaz ugyan, hogy ezt most az előbbinél finomabban tálalják fel, de a lényeg a régi maradt: törvényesített nemzetközi kémrendszer létrehozása a potenciális agresszor érdekében. Az orosz nép az ilyesféle „újdonságokra” azt mondja: ,.Ugyanaz a leves, csak kissé hígabb". A mi álláspontunk egyszerű és érthető: egymás után, teljes mértékben fel kell számolni a fegyverek különböző fajtáit. Emellett a mi szerződéstervezetünkben az általános és teljes leszerelésre vonatkozólag tett minden lépést a szigorú nemzetközi ellenőrzés intézkedései kisérik. De mi ellenezzük az ellenőrzés létrehozását olyan fegyverzet felett, amely még fennmarad. A megmaradt fegyverzet feletti ellenőrzés feltétlenül kémkedés, annak a felderítése, hogy a fegyverzet csökkentésének eredményeként, nem változ- tak-e meg az erőviszonyok és nem lehet-e ezt a változást támadásra felhasználni. Egyetlen önmagát becsülő állam sem egyezhet bele az ilyen ellenőrzésbej Leszerelést akarunk és nem leszerelésről folyő szófecsérlést! A nyugati hatalmak a mindent átfogó ellenőrzésre törekszenek, ugyanakkor nagyon is korlátozott leszerelési intézkedéseket javasolnak. Az Egyesült Államok azt javasolja, hogy a leszerelést az államok rendelkezésére álló, a nukleáris fegyvereket célibajiuttató eszközök, valamint egyes hagyományos fegyverfajták harminc százalékos csökkentésével kezdjék. De felvetődik a kérdés: csökken-e emellett a háború reális veszélye? Nem csökken, mert megmarad a hatalmas termonukleáris ütőerő. Teljes mértékben igaza van India mélyen tisztelt miniszterelnökének, Nehru úrnak, amikor kijelenti: „A leszerelés megszűnt a fegyverzet csökkentésének kérdése lenni. A nagyhatalmak atomfegyverkészleteinek negyedrésze elég ahhoz, hogy elpusztítsák az egész világot.” Továbbá az Egyesült Államok azt javasolja, hogy az első szakaszban harminc százalékkal csökkentsék az interkontinentális és globális rakéták készletét, de ugyanakkor érintetlenül akarja meghagyni a katonai támaszpontok rendszerét. Az Egyesült Államok a valóságban a leszerelésnek még harmadik szakaszában sem irányozza elő az idegen területeken levő katonai támaszpontok felszámolását és a külföldi csapatok e területekről való kivonását. Hát az Egyesült Államok kormánya valóban azt gondolja, hogy a Szovjetunió beleegyezik leghatalmasabb és legtökéletesebb harci rakétáinak az első szakaszban harminc, a második szakaszban még további harmincöt százalékos csökkentésébe, ha teljes órin- /tetlenségben maradnak az amerikai katonai támaszpontok, amelyeknek célja az, hogy azokról támadást intézzenek területünk ellen? Nem vagyunk saját magunk ellenségei és sohasem egyezünk bele az ilyen — tisztesség ne essék szólván — leszerelésbe. S végül a kérdésnek ilyen kezelése mellett az Egyesült Államok beleegyezése a részleges leszerelésbe, cselfogásnak tűnik, amelyet azért eszeltek ki, hogy feltárják nemzetbiztonságunk valamennyi fegyver-tárát, vagyis kinyissák az ajtót a felderítés és kémkedés rendszere előtt, s ily módon megkönnyítsék a potenciális agresszor feladatát. Az amerikai vázlatiban előirányzott, úgynevezett övezetenként! felügyeleti intézkedések is nyilvánvaló célt követnek: kikutatni a szovjet rakéta-”? és atom- eszközök pontos elhelyezését. Az adott esetben is érvényes az a kifejezés, amellyel maguk az amerikaiak is élnek: „a felderítés farka csóválja a politika' kutyáját.” Az ellenőrzés kérdésében az összes nehézségek abból erednek, hogy a nyugati hatalmak lényegében elválasztják azt a döntő feladat megoldásától: a tényleges leszereléstől. Ismét a nyugati hatalmakhoz fordulunk: fogadják el az általános és teljes leszerelésről szóló javaslatainkat, s mi elfogadjuk az ellenőrzésre vonatkozó bármilyen javaslatukat. Az Egyesült Államok kor- * mánya nagy létszámú nemzetközi fegyveres erő létrehozását javasolja és ragaszkodik ahhoz, hogy ezeket az erőket atomfegyverrel lássák el. Az ilyen erők mintájául többek között a Kongóban működő úgynevezett ENSZ- csapatokat tüntetik fel. Jogos a kérdés — s mi már többször felvetettük —, ki lesz e fegyveres erők parancsnoka, és ki fog rendelkezni velük? Az Egyesült Államok azt mondja, hogy az ENSZ lesz a parancsnokuk. De mit jelent ez a gyakorlatban? Az ENSZ apparátusában, a jelenlegi felépítést tekintve, mint ahogy ezt a kongói események is jól megmutatták, ugyanazok a hatalmak vannak uralkodó (Folytatás a 3. oldalon)
