Pest Megyei Hirlap, 1962. július (6. évfolyam, 152-176. szám)
1962-07-04 / 154. szám
SZÁNTÓ VER Sß NY Szombaton tartották a ceglédi Táncsics Tsz területén a járási szántóversenyt. 18 gépállomási, állami gazdasági és termelőszövetkezeti traktoros vetélkedett az első helyért. A versenyen érthetetlen okból nem vett részt a cifrakerti és a dánszentmiklósi állami gazdaság és a ceglédi Vörös Csillag Tsz. Mindhárom gazdaságban szép géppark van, jól képzett szorgalmas traktorosok. A részt vevő tsz-ek és állami gazdaságok vezetői sem voltak ott teljes számban és nem lelkesítették jelenlétükkel a versenyzőket. VI. ÉVFOLYAM, 154. SZÁM 1962. JÜLIUS 4, SZERDA Eleven a munkaverseny - jók az eredmények A ceglédi Lenin Termelőszövetkezet az albertirsai Szabadság Tsz-ben Még emlékszem a Szabadság Termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlésére és különösen az a forró pillanat maradt emlékezetes, amikor Rivó István elnök versenyfelhívására megmozdult az egész tagság. „Versenyre hát!” — ez volt akkor a jelszó. Azóta hat hónap is eltelt már és én arra voltam kiváncsi, vajon hogyan állják szavukat a tsz dolgozói. Hornyik Pál, a tsz párttitkára megnyugtat. — Nem csalódtunk, mindenki igyekszik teljesíteni a vállalt feladatot. — Hogyan állnak most a szervezéssel? — A verseny kiszélesítése érdekében minden brigádban egy népnevelő-felelőst választottak a tagok. Elég aktívak ezek az emberek ismertetik dolgozó társaikkal a verseny állását, segítenek a felmerülő verseny-problémák megoldásában és nem utolsó sorban propagálják a jobb^ versenymunka sokat érő eredményeit. A verseny állását minden hétfőn értékeljük a dolgozókkal. — Milyen eredményeket értek el a most folyó munkákban? — Ezekkel is elégedettek lehetünk. Ami már évek óta nem fordult elő, jelenleg a kukorica második kapálását 70 százalékra elvégeztük. A cukorrépát háromszor bekapáltuk, a burgonyát föltöl- töttük. Ezekben a munkákban ifj. Rakottyai József szocialista brigádja járt az élen. — Most óriási küzdelmet vívunk a növényi kártevők ellen. Égy permetezőgép állandóan dolgozik. 134 holdon hungazin.' 200 holdon dikonirt vegyszerrel irtottuk a gyomokat. — Még csak annyit, a tsz dolgozói lelkesen végzik munkájukat, mindenki a jobb eredmények elérésére törekszik — fejezte be a beszélgetést Hornyik Pál. —yer. fennállása óta első ízben érte el azt a kiváló eredményt, hogy területein a növényvédelmi és növényápolási munkák időben és jó minőségben vannak elvégezve. Ez annak tud- i ható be. hogy a pórt és gaz- j dasági vezetés irányításával a | termelőszövetkezeti tagsag : összeforrott, jó kollektívát al- i kot. A 3 év során megnevelte ! a közösség a kihúzó elemeket. j s azokat az összeférhetetlene- I két. akik állandóan rontották j a munkafegyelmet és kóllek- ! tív szellemet, eltávolították soraikból. A termelőszövetkezet taesága az elért eredmények- í női nem áll meg. hanem tovább küzd a kollektív szellem iavításáért a iobb termelési eredmények elérése érdekéMegkezdték az aratást Vajon eléri-c a kívánt mélységet? — Győré Sándor az abonyi Kossuth Tsz elnöke, a versenybizottság tagja méri a versenyben szántott területet CEGLÉDBERCELRŐL JELENTJÜK hárman mezőgazdasági technikumba, 40-en általános iskolába és 25-en az ezüstkalászos- gazda-tanfolyamra —, de ezeket a számokat a jövőben még emelni akarják. •k Páros versenyben áll az Egyetértés Tsz a kőröstetétle- ni Vörös Csillag Termelőszövetkezettel, s bizony eddig még csak megközelíteni tudták a tetétlenieket, de remélik, hogy az aratás után megfordul a helyzet. Persze kettőn áll a vásár, s nem hisszük, a Vörös Csillag Tsz-beüek olyan könnyen odaadják nehezen megszerzett első helyüket. Andrássy Gyula A toerceli Egyetértés Tsz-ben igén jól haladnak a növény- ápolási munkák. Főleg asszonyok szorgoskodnak, munkájuk mennyiségével és minőségével a termelőszövetkezet vezetői igen megelégedettek. Az uborka piaci értékesítését már megkezdték, de jól fog jövedelmezni — előreláthatólag a dinnye és a paradicsom is. ★ Talán az egész ország mező- gazdasági szakembereinek legnagyobb gondja az idei szárazság. Az Egyetértés Tsz vezetői ezen úgy igyekeznek segíteni, Mirigy a szecskavágó motorját alkalmazzák a szivattyú működtetésére a vizet igen igénylő 4 hold paprikaföldjükön. ★ A hét közepén megkezdődik az aratás. Előbb az őszi árpa betakarítását kezdik meg, majd ser kerül a rozs és a gabona aratására is. Az aratásra váró terület: 900 hold. ★ Emelkedik az életszínvonal, gazdagodik a tsz. A múlt hét folyamán egy UE 28-as és egy Zetor traktort vásárolt a tsz. A gépek kezelői olyan szövetkezeti tagok köziül kerülnek ki, akik már a traktorvezetői tanfolyam elvégzését igazoló oklevéllel rendelkeznek. ★ Nem akarnak, lemaradni a berceliek az állattenyésztésben sem a tervtől, s ezért határozták el, hogy az előirányzott 400 hízott sertés helyett 500-at adnak le az Állatforgal- mi Vállalatnak. ★ A múlt hét folyamán vezetőségi gyűlés volt az MSZMP- alapszervezetben, ahol az oktatási tervet tárgyalták meg. Megállapították, hogy bár tavaly is sekan jártak a tsz-bői is, a községből is iskolába — SXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXVXXXVXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXVXXXXXXXXXXVXXVXXXXXXXXVXXVXXXXXVXXXXXXXXX';; SZÓFIAI ANZIKSZ Nem artisták - utasok! íviem új dolgot említünk. A IN ceglédi Déli út és Petőfi utca sarkán levő vasúti megálló több évtizedes örökség. Évtizedek óta valóságos artistamutatványt jelent a vonatra való felszállás és hasonlóképpen a leszállás. A fiatalság könnyen beszél. Egy kis lendület, egy erőteljes ugrás és már túl vannak árkon-bokron. Igen, mert árok is van a megállónál, a bokrokat pedig pótolják a félméteres gyomok, amiket évente egyszer a MÁV el szokott takarítani. — De mit csinálnak az idősek? — teszi fel egészen joggal a kérdést Semetka Gyu- láné, szücstelepi olvasónk. Bizony, nagyon kínosan szállnak le a vonatról, közben áldják és dicsérik a pályafenntartás munkáját. Reméljük, hogy ez a kis írás felhívja az Illetékesek figyelmét és nem is marad el a panasz sürgős orvoslása. a ceglédi Kossuth Tsz-ben A ceglédi Kossuth Tsz-ben szombaton megkezdődött az aratás, Molnár Sándor, az egyes üzemegység vezetője a következő tájékoztatást adta: — Most fejezte be a gépállomás aratógépünk javítását és ezzel mindjárt meg is kezdtük a 170 holdas őszi árpa aratását. Ezután megkezdjük a 170 hold búza és a 140 hold rozs aratását. Az aratás idejére megszerveztük a tűzőrséget, de reméljük, nem lesz rá szükség, igyekszünk minden óvóintézkedést betartani. — Hogy haladnak a növényápolási munkálatokkal? — Elvégeztük a kukorica második kapálását és hogy jól tudunk haladni a növényápolással ez annak is köszönhető, hogy a tsz-tagok feleségeiből, lányaiból nőbizottság alakult és ők végzik a gyümölcs szedését, a 26 holdas szőlőnk kötözését és így nem kell erre munkaerőt elvonnunk a növényápolástól. (D’EIia) Öntözéses zöldségtermelés a nyársapáti Haladás Tsz-ben Nagyüzemi kertészet Nyársapáton sohasem volt. A néhány évvel ezelőtt megalakult Haladás Termelőszövetkezetnek igen sok nagykőrösi illetőségű tagja van, akik éveken keresztül a háztájiban, a házak körül elterülő kertekben igen jó tapasztalatokat ízereztek a kertészetben. Kár lenne szót vesztegetni az országos hírű nagykőrösi saláta, uborka, paradicsom és káposztatermelésnek és nem csoda, hogy a Nagykőrösről bejáró tagok szorgalmazták a beindítandó nagyüzemi kertészetet. Már az első esztendőben is kiváló eredményt hozott a gazdaság 80 holdas kertészete, amely egyelőre még öt helyen üzemel és dinnyét, paprikát, paradicsomot, káposztaféléket termel. A kertészet igen helyesen átvette és pótolja azt a forint- kiesést, amit a nagyüzemi szőlőtelepítés a beállítottságig természetesen jelent. Az öt helyen levő telepek mind 200—300 perc/literes kutakkal öntöznek s a barázdás öntözésben centrifugás szivattyúk szállítják a vizet. Amint Bíró Zoltán, a gazdaság főagronómusa megjegyezte: — Jövőre már esőztetó berendezések segítik a kertészet munkáját. Szerencsés helyzetben van a gazdaság az értékesítés tekintetében is. A közelben levő nagykőrösi és ceglédi piacok, a MÉK vállalat exportlehetőségei, a konzervgyár, mind-mind megkönnyítik az értékesítést, ami a kertészet dolgozóinak átlagosan havi 2 ezer forintos jövedelmét biztosítja. A Ceglédi Gépállomás szerelői „unatkoztak” a versenyen. A kiválóan előkészített traktorok közül egy sem küzdött üzemzavarral, nem hagyta cserben vezetőjét. (Bár hétköznap is így lenne!) Végre megszületett a verseny- bizottság döntése. Első Bimbó József, a Nagykőrösi Gépállomás dolgozója, a világvevőrádió és a KISZ ajándékozta karóra boldog tulajdonosa. Második Harsányi Sándor, szinten a Nagykőrösi Gépállomásról, jutalma egy fényképezőgép. Petró János, a Ceglédi Gépállomás dolgozója harmadik helyezése jutalmaként egy kerékpárt kapott (Foto, szöveg: Opauszky) Duplán megfizettek üdvözletem küldöm Szófiából a Ceglédi Hírlap szerkesztőségének és olvasóinak Gyigor József a járási KISZ-bizottság titkára ■ — / Mikus Sándor és Czirják Lajos a becsületesen elvégzett munka helyett könnyebbik oldaláról fogta meg a dolgot, besurranó tolvajlásokra vetemedtek. A ceglédi rendőrség nyomozói néhány héttel ezelőtt elfogták a két dologke- rülöt, akik a rendőrségi kihallgatás után elmondották, hogy hol és milyen körülmények között értékesítették a lopott holmikat. A napokban a városi tanács szabálysértő hatósága előtt állt Szabó László és Sági Ká- rőlyné. Szabó László csempét vásárolt a két tolvajtól és azzal védekezett, hogy tudomása szerint Czirják valamikor kőműves volt, amint azt neki elmondotta, a csempéket munkabér fejében kapta. A szabálysértési előadó nem fogadta el védekezését és 300 forintra megbírságolta. Sági Károlyné egy demizson pálinkát és néhány szál kol- ^ bászt vásárolt, ő is 300 forint 3 pénzbírságot kapott. Tapasztalat: igaz, hogy hiánycikk a csempe, de Szabó László megvárhatta volna vásárlásával azt az időpontot, amikor a TÜZÉP-telepen minden következmény nélkül kiszolgálták volna. Sági Károlyné kétségtelenül áron alul vette a pálinkát és a kolbászt, de az olcsó beszerzést alaposan megdrágította a 300 forintos pénzbírság és az, hogy az ellopott holmikat vissza kellett szállítani jogos tulajdonosának. — ANGYAL LÁSZLÓ szakoktató vezetésével a Bem József Iparitanuló-iske- la 25 növendéke gyalogtúrára ment a Mátrába. A fiúk vonaton mentek Gyöngyösig, onnan gyalogszerrel járják be a Mátra festői környékét és egynapos városnézés után Egerből indulnak haza. Az iskola 22 ipari tanulója pedig az MTH siófoki üdülőjében nyaral. — KÉT HÖNAP alatt zajlik le a szabadságolás a Május 1 Ruhagyár ceglédi telepén. A jó időt kihasználva, július 2-án és 3-án igen sok dolgozó vette igénybe éves szabadságát. Többen a vállalat Római-parton levő üdülőjében, néhányan a Balatonon nyaralnak és többen kaptak Sopronba, Mátraházára beutalót. MŰSZAKI BECSLÉST tart júliuc 6-án-d?. 10 órakor a Magyar Hirdető kirendeltségén, Teleki u. 30. sz. alatt, telefon: 258, a MŰSZAKI ANYAG- ÉS GÉPKERESKEDELMI VÁLLALAT. írásbeli bejelentéseket fenti címre kérjük. Budapesti címünk, MŰSZAKI ANYAG- ÉS GÉPKERESKEDELMI VÁLLALAT, Budapest VI., Népköztársaság útja 28. Telefon: 127—731. Foglalkozunk használt mező- gazdasági és egyéb gépek, kompresszorok, műszerek stb. eladásával, vételével és közvetítésével — A CEGLÉDI önkiszolgáló cipőbolt igen sok cipőt kap a baráti országoktól. Újabban luxus kivitelű, körömcipők érkeztek Csehszlovákiából, az NDK cipőipara pedig különböző pántos szandálokat szállított igen változatos formákban. — PÉCSI kirándulásra készül a Cifrakerti Állami Gazdaság KISZ-szcrvezete. A fiatalok július 14-én autóbusszal indulnak Dunántúlra, de természetesen nem maradnak ki a kirándulásból az arra jelentkezett felnőtt szak- szervezeti tagok sem. — 30-AN JELENTKEZTEK eddig a szegedi, kismotor kirándulásra, amelyre a motorosok magyar gyártmányú Panni és Berva, néhányan pedig a csehszlovák gyártmányú Jawa kismotoron indulnak. — A BETAKARÍTÁSI munkák idejére a földművesszövetkezet kihelyezésben biztosít sört, üdítő italt a ceglédbcrceli Egyetértés Termelőszövetkezetben, az aratás és cséplési munkákban részvevők számára. — A TÁNCSICS Termelőszövetkezeit az idén 3000 darab csirkét értékesített a szabadpiacon, 18 ezer darabot az állami felvásárlásnak adott át, rövidesen újabb 4000 darab csirke kerül a szabadpiacra, x