Pest Megyei Hirlap, 1962. május (6. évfolyam, 101-125. szám)

1962-05-25 / 120. szám

1962. MÁJUS 25, PÉNTEK rrrr Mccref sJCívítm 3 JBBäW-tol M egyénk második legnagyobb községét a XIII. századbeli pápai tizedlajstro- mok Aban néven jegyezték. Abony azon­ban régibb, múltjának kutatói szerint nép- vándorlás kori település. A beavatottak úgy tudják, a község 1238-ig Szolnok kül­ső várához tartozott s első földesura — a XV. században— tiszaversenyi Verzsenyi László volt. A hübérúr különösebb neveze­tességre nem tett szert, jogutódja érdeke­sebb alaík. ha másért nem. hát azért, mert leányát, Magyar Benignát a híres török- verő Kinizsi Pál vette nőül. De ha már a történelmi személyeknél tartunk, az abo- nyiak jogosan lehetnek büszkék arra. hogy II. Rákóczi Ferenc Tokajból kelte­zett oltalom levéllel óvta c községet a nem szűnő császári sarcoktól. Az is tény, hogy Kossuth toborzó úton járt Abonyban, s hogy nem eredménytelenül, azt a hon védelmére kelt kétszáz honvéd önkéntes jelentkezése bizonyítja. Ahhoz sem fér kétség, hogy az abonyiak jó hazafiak vol­tak 1919-ben, a Magyar Tanácsköztársaság idején, megannyi vöröskatonát adva az élet-halál harcot vívó fiatal proletárhata­lomnak. Nem véletlen, hogy a győztes fe- hérterror Orgovány és Siófok mellett itt tombolta ki dühét leginkább a feudális kastélyok és kúriák birodalmában. Nagy falu — mondják a községről a tá­jékozatlan. felületesen ítélő idegenek. Nagy falu— mondják szűkebb pátriáinkra az it­teniek, nem szégyenkezve, de kissé rezig- náltan. A két megjelölés azonban nem ugyanaz. A valamikor járási székhely ma csupán szimpla közösséa a járás községei­nek rendjében, lakóinak száma hiába 16 ezer. Az érvényben levő közigazgatási ha­tárok megvonásával korábbi rangját el­vesztette, de nem róható fel a község ala­pítóinak.. hogy a későbbi két város, Szol­nok és Cegléd között verték le első sátor­fáikat. (Talán még a MAV-nak is megbo­csátható, hogy a gyorsvonat a két város fel útján nem szakíthatja meg rohanását az alig harminckilométeres pályaszaka­szon.) De j bony tehát falu. Vagy a hétköznapi értelmezés szerint mégsem az? Senki sem kért fel rá, hogy idegen lé­temre magukkal az abonyiaklkal is vitába szálljak, pontosabban védelmükre keljek. Abonyt nem tekintem falunak. Nem te­kinthető annak, noha nem város. Ehhez mindenekelőtt iparra volna szüksége, a jelenleginél sokszorta jelentősebbre. Mert amit magáénak mondhat, édeskevés, tör­pe kisebbség a földműveléssel szemben. Ka a gépállomást annak számítjuk, há­rom üzeme van. Az elöbbin kívül csekély számú munkást foglalkoztató téglagyári telepe, valamint a szőnyegszövő részlege. Fájlalják is a 'községbeliek ezt az állapotot! Gondjuk, sajnos, belátható időn belül nem szüntethető meg. Elsősorban megfelelő épületek hiánya miatt. Pedig falai közé szívesen települt volna bőröndgyár. s fon­tolgatja a nagykörösi konzervüzem is: új részlege számára találhatna-e szállást? S bizonyára más remények útját is ez a szükség vágja el. Abony, a „nagy falu” tehát túlzsúfolt. A község vezetői szerint naponta kétezer ember utazgat oda-vissza, s legalább eny- nvire tehető az országban szétszóródott abonyiak száma. Azt is mondják, az ipa­rosodás nem okozna munkaerőhiányt a lendületesen fejlődő, dicséretes eredménye­ket felmutató szocialista mezőgazdaságá­nak, hiszen a több, mint hatezer holdas József Attila Tsz-nek nem kis gondot je­lent szorgalmas tagságának rendszeres foglalkoztatása... \e félre a kishitűséggel! Abony pers­pektívája nem szűkíthető le adott vi­szonyaira, nehézségeire. Sokra jogosító, eleven része az ország egészének. Az új élet árama egyetlen talpalatnyi darabká­ját sem hagyja érintetlenül. A valamikor „kubikos- illetve dzsentri-fészek” sikerrel vívta meg a nagyüzemi átalakulásért foly­tatott forradalmi csatát s nem kevesebb reménnyel küzd — mert jól készült fel — a kultúrforradalom teljes diadaláért. ZSÚFOLTSÁG A „BERG KÚRIÁBAN" Zsúfoltság — de már nem sokáig. Erről tájékoztat a szociális járási ott- 'KöffT' fcözelmű 1 tbán' kinevezett vezető­je, Várad! Ilona. Az 1786-ban copf stílusban emelt kastély negyven idős gondozott bi­rodalma, immár 1953 óta. Huszon­hét nő, tizenhá­rom férfi él e szűk, de barátsá­gos falak között, élvezi a megérde­melt pihenőt, a duruzsoló kályha vagy a napfény melegét és azt a nagy-nagy sze re­tetet, amelyet az otthon vezetője és mihden 'egyes dól- gozója irántuk la- ■ ifÜSfÜ'" -r-.y - — A múltról sokat nem tudok mondani, új va­gyok — kezdi Vá­rad! Ilona —, de az már bizonyos, hogy nem sokáig szorongunk. A já­rás hatszázezer forintos hozzájá­rulásálból, új épü­lettel gyarapítjuk az intézményt. S ha felemelik is a létszámot hetven­re, mégsem lesz zsúfoltság. Ka­punk; megfelelő raktár- és iroda­helyiséget is. Árról pedig, hogy elegendő-e az ellátmány. ezt mondja: — Semmiben sem szenvedünk hiányt. Konylia- kertészetünik van, sertéseket hizla­lunk, terem gyü­mölcsünk is... — Szóval elége­dettek? Bólint. 6+1 Sem rádióról, sem valami különleges iskolatípusokról nincs szó az alábbi cikkben. Iskoláról írunk ugyan, méghozzá az abonyi zeneiskoláról. A címben szereplő 6-os szám azt jelen­ti, hogy az intézménynek hat, úgynevezett tagiskolája van. a megye különböző területén, amely felügyeletileg és irányítás szempontjából az abonyihoz tartozik. A mostanában lezajló vizsgaelőadások egyikének főpróbáján alkalmam volt részt venni. Négy tehetséges növendéket hallgattam, meg a művelő­dési ház színpadán: Csáki Józsefnét, Csányi Évát, Váradi Ilo­nát és Nagy Imrét. Valamennyien énekesek. Az abonyi zeneisikola 1953 óta működik. Szellemi atyja és igazgatója Szabó László, akinek gyermekei — természetes is — szintén növendékei az intézménynek. S azt hiszem sokan irigyelhetik az abonyi diákokat, hogy lakóhelyüktől nem kell elutazniok, ha hódolni akarnak az egyik legnemesebb művészi szenvedélynek. Az igazi öröm azonban az, hogy a községbeliek közül 250-en éreznek vonzalmat a legegyenesebb nyelv iránt. Ebben a számban még nincs is benn a zenét, tanuló 30 óvodás. VÁLLÁN A A SZÜLŐFÖLD... pó), a lóvontatású szőlőprés, hogy csak a legjellemzőbbe­ket említsem. Birtokunkban van a neves abonyi csizma­dia céh rézpecsétje, ezerhét- százhetvenháromból, jól szol­gálná a történelmi ismeretek bővítését azoknak az obsitos­leveleknek bemutatása, ame­lyeket dédapáink hoztak a komáromi várból. Valóban, jogos a panasz. Az „Aban”-iak kései leszárma- zottainak — egyebek mellett — ismernie kellene a saját szülőföldjükön talált rézkar- pereceket, a szarmata-korabeli halotti urnákat, az apáról fiú­ra hagyományozott faragott ládákat, az értékes lámpa- gyűjteményt, a Kinizsi kora­beli sisakrostélyokat. A helyi tanács mindehhez feltételt nem tud teremteni. Dehát végtére is, ez nem­csak helyi érdek. Amikor a múzeumot emlí­tem, Győré Pál vb-titkár ne­vet. Nem szívből persze, ke­serűn, hiszen amikor Abony kulturális problémáira fordul a szó, a múzeum témája újból és újból napirendre kerül. _ Igen, megoldhatatlan h elyhiány. Ez az oka, hogy múzeumunk csak eszmei lehe­tőség maradt mindmáig. Köz­ségünknek ezért nincs szá­mottevőbb ipara, ezért nincs még mezőgazdasági isko­lánk .. De maradjunk a té­mánál. Volna mit elhelyez­nünk a múzeumban. Körülbe­lül négyszáz lajstromozott ásatási, néprajzi és levéltári emléket őrzünk. Fáj arra gon­dolni, hogy a mi gyerekeink számára lassan ismeretlenek lesznek olyan munkaeszközök, mint a nagyapáik, dédapáik életében használatos sóörlő, vatyogó (marókszedö fakam­Boszorkányos ügyességgel jár a kezük. Nem szerepelnek a kvalifikált mű­vésziek listáién, jövedelmük kisebb, (hírnevük is szerényebb. Szőnyegszövők. Munkahelyük a Pest megyei Vegyi- és Kéz­műipari Vállalat abonyi sző­nyegszövő részlege, de munka­adójuk fél Európa. Exportra készítik a világhírű magyar perzsát, amelyből soha egyet­len egyet eem küldtek vissza ■minősési kifogás miatt. Harminchét asszony és lány ül naponta — (két műszakban — a mennyezetig érő szövőszé­kek előtt s ha egy műszak vé­gez a káprázatos színcsodákkal, valahol a központban 180—200 ezer forint értékgyarapodást jegyezhet fel a könyvelés. Ám itt csak a nagy méretű szőnyegek készülnek. Négy­száz nem kevésbé rátermett „művész-’ odahaza kötözi a szí­nes csomókat saját szövőszé­kén. Termékeik szovjet, oszt­rák és luxemburgi otthonokba kerülnek. Jó érzés ennyi családnak örömet szerezni! A KINIZSI ÉTTEREMBEN — Kérek egy menüt! Két perc múlva asztalomon az ízletes zöldségleves, a hús a körítéssel, s az illatos túrós szelet. A kedves arcú felszol­gálónő, mintha gyorsított fil­men látnám, szinte cikázik az asztalok között. Siet, de nem kapkod. Végül egészségemre kívánja az ebédet. Pedig ez a menüben nem is szerepelt. Abony a toronyból nézve AZ ELNÖK MOSOL YOG Tizennégy éve már, hogy a Kossuth nevet viseli. Egyéb „személyi” adatait annak ide­jén így jegyezték be a föld­művelők anyakönyvébe: Terü­lete — 137 kát. hold. Tagjai­nak száma — 11. Elnöke — Győré Sándor. Ma pedig? Területe — 3914 kát. hold (az 59-es átszerve­zésig 650). Taglétszám — 605, (ebből 162 nyugdíjas tsz-tag). Elnöke — Győré Sándor. Ezekért az adatokért per­sze nem kellett volna Abony­ba utazni, vagy aíkár a ta­nácsházáról kirándulni a szö­vetkezetbe. Szűcs László vb- elnökhelyettes tízszer többet is elmondana róla minden feljegyzés nélkül, csakúgy, mint a másik három, hason­lóképpen életképes mezőgaz­dasági nagyüzemről. Ám a valóság tapintható adatszol­gáltatása ezerszer izgalma­sabb, mint a leevi lógósab­ban megszerkesztett beszá­moló. Déli etetés a sertésszálláson ELBORÁBÓ avagy a bizalmas torták Tulajdonképpen már akkor gyanússá váltam, amikor gyermeki magambafeledkezés- sel percek alatt befaltam a három szelet tortát. Úgymint: a diósat, a csokoládésat és a dobosat. A számla kiegyenlí­tése előtt magam kerestem fel kiszolgálómat, Szirokman Er- nőnét, a cukrászda helyettes vezetőjét, aki a kritikus idő­pontban a pultnál foglalatos­kodott. — Kérem, valóban olyan jó a süteményük, amilyen a hí­re — kezdtem bele a válasz­tékos dicséretbe. A szerény mosoly további vallomásra ingerelt, sőt vettem a bátor­ságot, hogy a forgalomról is érdeklődjem. Talán simán megy a dolog, ha óvatosabb vagyok. Minden további nél­kül megtudhattam volna pél­dául, hogy azon a pénteki na­pon a fmsz-bolt két cukrásza és egyetlen kézilánya 18 féle remekebbnél remekebb tortát, hasonlóan nagyszámú mi- nyont, zserbót s más ínyenc­séget alkotott, s hogy a nagy­VILLÁMINTERJÚ A H. ANYAKÖNYVVEZETŐVEL A szoba, ahol beszélgetünk, a reprezentatív tanácsháza még reprezentatívabb házasságkötő terme. Az interjú alany. Juhász Terézia helyettes anyakönyvvezető. ÉN: Gyakoriak a szocialista házasságkötések? J. T.: Igen. Itt csak ünnepélyes házasság köthető. ÉN: Ez természetesen fényárban úszó termet és orgona- kíséretet jelent... J. T.: Természetesen. ÉN: Sokan kötnek mostanában házasságot? J. T.: Inkább ősszel. Ez már hagyomány. De holnapra is (az akkor 19-ét jelentett) három párt várunk. ÉN: Elárulná a nevüket? J. T.: Szívesen. Bereczki József gépkocsivezető és Dánok Piroska óvodai dolgozó, Csizmadia András MÉH-alkalmazott és Buczkó Margit szőnyegcsomózó. Csiga Géza villanyszerelő és Palcsó Ilona ugyancsak szőnyegcsomózó. ÉN: Ezúton gratulálok az ifjú pároknak. mennyiségű áruhalmaznak már csak csonkjait találtam látogatásomkor. Ám tudásszomjam csak a későbbiekben elégülhetett ki. Még az első kérdésnél sem tartottam, amikor valahonnét előtermett egy szőke férfi, a cukrászbolt vezetője. Gondo­lom, merő előzékenységből ő maga kívánt informálni, de — ami biztos, az biztos —• kilé­tem felfedésére szólított fel. Mondom neki, ez és ez va- gyok, ő meg bizonyára arra gondolt, ezt akárki mondhat­ja, és igazolást kért tőlem. — Talán csak nem államti­tok — próbáltam ellenállni erőtlenül. Nem — felelte határozot­tan —, de ez adatszolgálta­tás! ... Megadtam magam sorsom­nak. Aztán annyira összeba- ratkoztunk, hogy betekintés­re még a panaszkönyvet is ideadta. Ami igaz, az igaz, csupa dicséret az egész füze- tecske. A nyájas cukrászdalá­togatók nem fukarkodtak kel­lemes eldorádójuk elismerésé­vel Egyetlen vendég méltat­lankodott benne csupán, de a következő lapon valaki nyomban megcáfolta, megálla­pítva békétlenkedő „minyon- tarsaról”. hogy a bejegyzés al­kalmával, enyhén szólva, ka­patos volt. Bejegyzés helyett én ezt a ! cikkecskét kanyarítottam má­sokénál nem kevésbé őszinte elismeréssel és nem is kapato­sán. Kérem ezért Végvári Ist­vánt, az abonyi cukrászbolt vezetőjét, nézze el nekem, ha a „bizalmasan kezelendő” ter­melési és fogyasztási adatokat kedves olvasóink előzetes iga­zoltatása nélkül könnyelműen kifecsegtem. A SZOLNOKRA vezető or­szágúiról enyhe ívben kanya­rodik a bekötő út a Kossuth gazdasági udvarába. Első be­nyomásom olyan, mintha autónk egy mintagazdaság sokszázszorosan felnagyított makettjén suhanna. Jobbról sudár fák. hófehérre meszelt pirostetős istállók, gazdasági épületek, katonásan sorakozó géppark. Az irodaház kör­nyékét, a nemrég képzett gruppokat frissen meszelt de­koratív téglasor, ökölnyi ka- vicsgyöngysor szegélyezi. Dél van, s a hatalmas udvaron sehol egy szalmaszál, egy eldobott cigarettavég. Hátul a, sertéstelep mögött találok rá az elnökre. Szabó József építési brigádvezető­vel tanácskozik éppen. A bri­gád most ássa ki az alapját az itt felépítendő 300 férőhelyes új sertésszállásnak. Csupán ez a beruházás negyedmilliót képvisel, de mert házilagosan készük a szövetkezet száz­ezer forintot takarít meg ez­által. Győré Sándor sebtében be­mutatja a gazdaságot. Én is csak sebtében jegyzem, amit látok. Ami már van. Tehát látok: két, egyenként kétszáz férőhelyes, szép tehénistállót, egy 80 férőhelyes hízómarha­istállót, egy 200 férőhelyes szabadtartásos borjúnevelőt, takaros szállást a lovaknak, a sertések részére 400 férő­helyes hizlaldát, továbbá 750 férőhelyes süldőszállást. És épül jelenleg egy 100 férőhe­lyes tehénistálló, egy 96 fé­rőhelyes itatásos borjúistál­ló. AZ ELNÖK szavai és a lá­tottak alapján hiánytalan kép­pé áll össze szemem előtt a gazdag tsz-birtok jövőbeni arculata. S már szinte hal­lom, hogy zúgatja az állan­dó alföldi szél az idén tele­pitett erdősávok sok ezer akác- és nyárfacsemetéjét. — A sertéstelepet védjük vele. Nálunk az uralkodó széljárás északnyugati — fűzi hozzá magyarázatképpen. Bent az istállókban és az előttük ácsolt karámokban bé­késen pihennek a jól gondo­zott, nagyrészt törzskönyve­zett tehenek. A kettő híjám, százhúszas tehénállomány múlt havi istállóátlagja majd­nem tizennégy liter volt na­ponta. — Nem éppen rossz ered­mény — jegyzi meg kísé­rőm —, de ezt feljebb fogjuk vinni! — Bírják majd takarmány­nyal? — Hogyne — s már sorolja a jelenlegi mér’eget. — Lucerna, régi vetés, há­romszáz hold, tavaszi vetés kétszáznyolcvan, őszi takar­mánykeverék száz hold, ta­vaszi tízzel több. Silókukori­cát kilencvenhat holdon vetet­tünk, őszi árpát háromszáz- negyven holdon, kukoricát öt­száznegyvenen, napraforgót és borsót egyenként százötön, cukorrépát pedig százötven holdon. BŰCSŰZÖUL azt mondja Győré Sándor: — Tudia, szeretnénk elérni az állami gazdaságok színvo­nalát. — De hiszen az átlagét elér­ték már — próbálom kiigazí­tani a szerénykedő szándékot. — Az igaz. Csakhogy az él­vonalbeliekre gondolok... Ezt mondja és derűsen mo­solyog. Szöveg és foto: András Endre ABCMIG

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents