Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-11 / 85. szám
’’T/árlan 1962. Április 12, csütörtök A katonai vezetők elégedetlenek Az argentin kormány gazdasági intézkedésekkel igyekszik megszilárdítani helyzetét Buenos Aires-i jelentés szerint az Argentin Nemzeti Bank kedden bejelentette, megszünteti az argentin peso rögzített árfolyamát, amely szerint egy dollárnak 82,90 peso felelt meg, és beszünteti a hivatalos valutaeladást. A bank döntésének nyilvánosságra hozatalát követően kitört a dollár és más, úgynevezett keményvaluták felvásárlási láza. A dollár árfolyama egy óra alatt 105 pesóra emelkedett. Az AP jelentése szerint az Argentin Nemzeti Bank intézkedését Buenos Airesben az argentin peso gyakorlati devalválásának tekintik. Kedd éjfélkor életbe léptek az argentin kormány más gazdasági intézkedései is: a kormány 10 százalékos külön adót vetett ki mindenfajta importra, ugyanakkor ideiglenesen felfüggesztette a gépkocsik és gépkocsi-alkatrészek behozatalát, 30 százalékkal drágította a benzin árát, és 10—30 százalékkal emelte á forgalmi adót. Pinedo gazdaságügyi miniszter kedd este azt állította: az adóprés meghúzására azért van szükség, hogy megoldják a hét évvel ezelőtt megbukott Peron diktatúrájának idején keletkezett bajokat. A UPI tudósítója szerint Buenos Airesben a politikai válság mélyülésével számolnak, mert a — mint ismeretes: sebtében összehívott — kongresszus többségében Fron- dizi volt elnök pártjához tartozó tagjai vonakodnak a Guido-kormánytól kívánt rendkívüli ülést megtartani, és a Guido-kormány helyzetének megerősítésére szánt törvénymódosításokat megszavazni. Értesülések szerint ugyanakkor a katonai vezetők ; !%I(*iilien Williams amerikai államtitkár | Afrikába indul Csütörtökön hivatalosan bejelentették Washingtonban, hogy G. Mennen Williams, az; amerikai külügyminisztérium afrikai ügyekkel foglalkozó államtitkára április 13-án egyhónapos körútra Afrikába utazik. ' Először Conakryba (Guinea) látogat el, és ezután még nyolc országot keres fel. Washingtonban közölték, hogy „Williams útja a Szovjetunió és más szocialista országok államférfiai legutóbbi időben tett afrikai látogatásainak ellensúlyozását célozza”. \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\WW\W.' Fel, a csillagok közé! Egy esztendeje éppen. A földkerekség szinte valamennyi rádió- és televízió, állomása megszakította adását, hogy helyet adton a leg- kápráztatóbb hímek: EMBER A VILÁGŰRBEN! Kerek egy év telt el azóta, hogy Jurij Gagarin űrhajójával megkerülte a Földet. A fiatal szovjet tiszt nevét még aznap megtanulták a vVág valamennyi országában. Az alig másfélórás repülés az emberi bátorság és a tudomány ragyogó diadala volt. De ez a parányi időegység egy egész korszak győzelméről vallott. Vallott a világ élenjáró társadalmi rendszerének magasabbren- dűségérál, arról, hogy a szovjet ember, a szovjet nép nemcsak a szabadságot és bőséget hódítja meg az emberiség számára, hanem utat tör a világűrben is, fel a csillagok közé. Gagarint azóta ketten is követték nagyszerű vállalkozásában, de az övét csak fényesebbé teszi majd mindaz, amely még hátra van. Es aziránt sincs kétség, hogy Jurij Gagarin honfitársai lesznek ezután is az elsők a csodálatos vetélkedésben, ők teszik mások számára is járhatóvá az ismeretlen bolygók közti utat, miként az emberiség is a szovjet nép nyomán lép majd át a kommunizmus küszöbén. Rövidesen tneynlahul as if/ kormány Zahreddin szíriai hadsereg-főparancsnok újabb sajtóértekezleten adott tájékoztatót a szíriai helyzetről Zahreddin tábornok, a szíriai hadsereg főparancsnoka kedden újabb sajtóértekezletet tartott, hogy a külföldi újságA laoszi lázadók újabb provokációkra készülnek Laoszi jelentések szerint a lázadók nagyarányú támadásra készülnek a kormánycsapatok és a Patet Lao-erők ellen Nam Tha térségében, ahol több mint 50 századot vontak össze, nem számítva a korábban ide átcsoportosított thaiföldi, csangkajsekista és délvietnami egységeket. C—47 mintájú amerikai szál- lítórepülőgépek megszakítás nélkül ellátják a lázadókat újabb fegyverekkel, hadianyaggal, élelmiszerrel. Mint a Patet Lao Hangja rádióállomás közölte, a napokban egy tucat löveget szállítottak ebbe a térségbe. Április 7-én a lázadó erők három zászlóalja tüzérségi tűz és amerikai repülőgépek támogatásával Nam Tha-tól északra támadást indított. Kemény harc után kiinduló állásaikba vetették vissza a lázadókat. Clay tábornokot visszahívják Nyugat-Berlinből Mint az AP amerikai hír- ügynökség szerdán jólértesült amerikai körökre hivatkozva jelenti, Lucius Clay tábornokot, Kennedy elnök nyugat- berlini különmegbizottját meghatározatlan időre visszahívják Washingtonba. Clay egyelőre nem tér vissza Nyugat- Berlinbe, azonban továbbra is az elnök tanácsadójaként sze- | repel a nyugat-berlini kérdés- i sei kapcsolatos ügyekben. Mint ismeretes, Clayt a múlt év szeptemberében küldték Nyugat-Berlinbe, s kiküldetéssé összefüggött a nyugati hatalmaknak a nyugat-berlini kérdés békés megoldására vonatkozó szovjet javaslatokra válaszképpen tett fokozott háborús előkészületeivel. Clay az amerikai elnök különmeg- bizottjaként nyugat-berlini tartózkodása alatt egy sor provokációt szervezett a Német Demokratikus Köztársaság berlini államhatárán. Szovjetunió miniszterIJjra szólnak, a fegyverek V eneznelában A genfi leszerelési értekezlet plenáris ülése (Folytatás az 1. oldalról) helytálló érvvel sem tudja alátámasztani a légköri atomfegyver-kísérletek felújítását és bejelentette, a csütörtök délelőtti plenáris ülésen részletesen foglalkozik majd a közös angol—amerikai felhívással. A szovjet küldött felszólalása után az értekezlet folytatta a vitát a megkötendő leszerelési szerződés belezető cikÉRTES1TJ0K ÜGYFELEINKET, hogy az „ÁFOR” Ásványolajforgalmi Vállalat I. sz. tájegységi telepe Budapest IX., Közraktár utca 30. alól, Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 72. sz. alá költözik Közöljük vevőinkkel, hogy április hó 16-tól új címünkön szíveskedjenek felkeresni ÚJ TELEFONSZÁMUNK: 122—854, 122—866. Távirati cím: „AFOREGYES” kelye szövegtervezetének' még megoldatlan szakaszairól. Dean amerikai küldött bejelentette, hogy a pénteki ülésen részletesebben kíván foglalkozni ezekkel a problémákkal. A DPA genfi tudósítójának értesülései szerint az el nem kötelezett országok képviselői rövidesen — valószínűleg már csütörtökön — közvetítő javaslatot terjesztenek elő a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésének kérdésében. Ezek a küldöttségek szemlátomást azon fáradoznak, hogy javaslatukat benyújtsák még mielőtt az amerikaiak végleg elhatároznák magukat a légköri atomfegyver-kísérletek felújítására. Az el nem kötelezett országok — folytatja a nyugatnémet tudósító — elutasítják az amerikai légköri atomrobbantások felújítását és messzemenően az a meggyőződésük, hogy a légkörben és a víz alatt végzett nukleáris fegyverkísérletek megállapításához ma már nincs szükség nemzetközi ellenőrzési rendszerre. Zorin genfi találkozói Zorin szovjet külügyminiszterhelyettes kedden villásreggelit adott Omar Lutfinak, az ENSZ ügyvezető főtitkára kü- lönképviselőjének tiszteletére. Zorin kedden este vacsorán látta vendégül Jiri Hajek csehszlovák külügyminiszterhelyettest és Padilla Nervo-1, Mexikó állandó ENSZ-képvi- selőjét. „Egységemet partizántámadás érte. Az ismeretlen erejű támadó csoportnak az éj leple alatt nyoma veszett. A felderítést megkezdtem. A helyzet komoly, a lakosság hangulata aggasztó.”A jelentést a venezuelai hadsereg Yaracuy államban levő egységeinek parancsnoka kapta március végén. Az ezredes kellemetlenül érezte magát: — Megint a fegyvereké a szó? Jó, katona vagyok, parancsot teljesítek. De ki tudja, nem lesz-e a mai lázadóból holnap parancsnok? Nem kell-e parancsra nem várva, önállóan állást foglalnia a hadseregnek? Mindenesetre, a helyzet ma bonyolultabb, mint 1957 végén: — Vesszen Jimenez! Szabadságot! Venezuela a miénk, ki a jenkikkel! — ilyen jelszavak rengették meg a venezuelai főváros, Caracas ablakait 1958 januárjának első napjaiban. A tüntető százezrek mögött ott állt az egységes demokratikus front, amelynek fő erejét a munkásosztály adta és amelyhez odatartozott a kommunista párttól a katolikus-nagypolgári COPEI- pártiig a fasiszta diktátor, Jimenez minden ellenzéke. A demokratikus egységfront tömegerejére támaszkodva sikerült a hadsereg hazafias erőinek megdönte- niök a zsarnokságot. Hatalomra a Demokratikus Akciópárt magát baloldalinak valló vezetője, Romuló Betancourt, került, akit 1958 végén nagy többséggel elnökké választottak. Ma Betancourt ellen folyik a partizánok harca. Mit Ígért Betancourt? Az ország amerikai függésének megszüntetését, hatékony földreformot, a demokratikus szabadságjogok biztosítását. És mit tartott meg Ígéreteiből? Az ország óriási, világviszonylatban jelentős olajkincseit ma is majdnem kizárólagosan két amerikai olaj- konszern aknázza ki. Az olaj világpiaci helyzete romlott, Venezuelának pedig az amerikai kézben levő és otthon fel nem dolgozható olajon kívül egy kincse van csak, a vasérc. Ez is az amerikaiaké. Az amerikai tőke kezdi magkaparintani az ország könnyűiparát is. Betancourt mit sem változtatott a Jimenez által külföldi tőkének nyújtott kedvezményeken. A földreform során két év alatt mindössze 35 000 paraszt jutott földhöz. Ha így megy tovább, a földreform húsz évig eltarthat, holott közel háromszázezer paraszt földnélküli és a megművelt földek alig három százalékán a földtulajdonosok háromnegyed része kénytelen osztozni: És amikor a nép kezdte számonkérni Betancourttól ígéreteit, az elnök megmutatta azt is, mit ért a demokrácián. 1960 november óta ostromállapot van, tilosak a gyűlések, tüntetések. A rendőrség bezáratta az ellenzéki Köztársasági-Demokratikus Unió és a kommunista párt helyiségeit, számos lapot betiltott és bebörtönözte az ellenzéki, elsősorban a kommunista vezetőket. A tüntetések mégis egyre hevesebben újulnak ki. 1961 novemberében, amikor Betancourt Rockefeller és Kennedy utasítására megszakította a diplomáciai viszonyt Kubával, tömegmegmozdulások zajlottak le a kormány ellen, Kuba mellett. A rendőrség 15 embert megölt. A februári megmozdulásoknak már nyolcvan halálos és 170 sebesült áldozatuk volt. Márciusban pedig a börtönben sínylődő ötezer hazafi tartott több napos éhségsztrájkot. Betancourt ellen megszületőben van az utcák és falvak népének új egységfrontja. Közben a parlamentben is kicsúszik a talaj a kormány alól. Betancourt pártja már másod ízben szakadt ketté, volt párthívei az ellenzékhez álltak, A parlamentben a kormány kisebbségbe került. A képviselőház ellenzéki elnöke, Ledesma, így fogalmazta meg a demokratikus egységfront álláspontját: A kormány letért a gazdasági felszabadítás útjáról: Az új amerikai kölcsönök csak az ország kiszolgáltatását segítik elő. Igazi földreformra és a demokratikus jogok helyreállítására van szükség. A venezuelai parlament márciusi ülésszakán a szorí- tóba került Betancourt nemhogy az alkotmány helyre- állítását vállalta volna, de a parlament feloszlatásával és a nyílt önkény bevezetésével fenyegetőzött. De kire számíthat? A hadsereg reakciós részére, az amerikai olajmágnásokra és a nagyburzsoázia klerikális képviselőire. A hadsereg jelentős részére alig támaszkodhat, és ellene van a tőkésosztály nemzeti érdekeltségű része is. Míg a parlament ülésezik, épülete körül a rendőrség könnygázzal és fegyverrel próbálja szétzavarni a tüntetőket. „Egyesüljenek a tömegek a nemzeti burzsoáziával a függetlenségért folytatott harcban” — szólította fel a népet az egyik ellenzéki polgári képviselő. És közben híre jön, hogy nemcsak Yaracuyban, hanem Venezuela más államaiban is, Zuliában, Trujillóban, Meri- dában is folyik, már fegyveres partizánharc. A nép csatlakozzék a nemzeti burzsoáziához? Nem, a nép mar ni ni var, nem az urakban keresi vezetőit. Ha a venezuelai nép tanult Betancourt árulásából,- ha a Venezuelai Kommunista Pártnak és a szövetséges baloldali pártoknak elég erejük lesz a harc megszervezéséhez, úgy a. nemzeti burzsoáziának kell csatlakoznia a népmozgalomhoz, különben a vesztesek közt találhatja magát G. Gy. írókat tájékoztassa a Szíriái helyzetről. Bejelentette, hogy a kormány — amelyről már közölte, hogy kizárólag szakemberekből fog állni — két- három napon belül megalakul. Mihelyt az új kormány megkezdi működését — mondotta — a hadsereg visszatér helyére, azaz a laktanyákba. , Az új kormány feladata lesz — folytatta Zahreddin —, hogy kellő időben megvitassa a népszavazás kérdését, amely arra lesz hivatott, hogy döntsön az EAK-val, illetve a felszabadult arab országokkal való kapcsolatról. A sajtóértekezleten Zahreddin újból hangsúlyozta, hogy a Szíriái Arab Köztársaság a pozitív semlegesség politikáját követi továbbra is. Kudzi, volt elnökről a sajtóértekezleten csak annyi hangzott el, hogy jelenleg „elszigetelt helyen” van. Zahreddin nyilatkozata szerint mintegy húsz politikust tartóztattak le, akiknek ügyében vizsgálóbizottság határoz majd. A UPI beiruti híre szerint Szíria és Irak között megállapodás jött létre, amelynek értelmében április 21-től eltörlik a vízumot a két ország között. türelmetlenek, Guido elnök intézkedéseit nem tartják elég erélyeseknek és azt vetik kormánya szemére, hogy egy» helyben topog. Buenos Aires-i megfigyelők szerint a kongresszus tagjai, ha semmibe veszik a kongresszus rendkívüli ülésének megtartására kiadott elnöki felhívást, ezzel kényszerítik Guido elnököt új elnökválasztás kiírására. Ezt azonban mind a Guido-kormány, mind pedig a március közepén tartott országos választásokon kialakult politikai helyzet ellen aknamunkát folytató katonai vezetők mindenáron el akarják kerülni,