Pest Megyei Hirlap, 1962. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-15 / 88. szám
VI. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM 1962. ÁPRILIS 15, VASÄRNAP Jelentés a földekről„ Befejezte a zabvetést a Petőfi Termelőszövetkezet, a napraforgóvetést a Rákóczi Termelőszövetkezet Jó ütemben halad a szántás a Rákóczi Termelőszövetkezetben. összes felszántandó területe a termelőszövetkezetnek 720 kataszteri hold volt, melynek szántása a jövő héten befejeződik. Befejezték a borsó és a napraforgó vetését. 50 kataszteri holdon vetettek borsót, 30 kataszteri holdon pedig napraforgót. Folyik a lucerna vetése. Befejezték a korai fejtrágyázást is. Az őszi kalászosok alá folyamatban van a második fejtrágyázás, melyet a jövő héten be is fejeznek. Még nem tudtak hozzákezdeni a cukorrépa, illetve a takarmányrépa vetéséhez, mert a talaj olyan nedves, hogy nem tudtak rajta dolgozni. Amennyiben az idő engedi, a jövő héten sor kerül a cukorrépa és a takarmányrépa vetésére. A rossz idő ellenére is szépen haladnak a melegágyazással. A melegágyakban szépen kikelve várja a kiültetés idejét a dinnye, korai tök és a hantos uborka. Befejezték a korai burgonya elültetését. A Petőfi Termelőszövetkezetben már a múlt héten befejeződött a borsóvetés. A cukorrépa és a takarmányrépa vetése e hét végén befejeződik, az I. számú üzemegységben. A II. és III. számú üzemegységben a jövő héten fejezik be. A zab vetésével az I. üzemegységben szintén a napokban végeznek. A II. és III. üzemegységben a zab vetését a jövő hét elején fejezik be. Folyik a tavaszi takarmánykeverék vetése. A burgonya ültetése is folyamatban van. A termelőszövetkezet befejezte a 10 hold szőlőiskola és 33 hold őszibarackos telepítését. 60 hold almának a második permetezése most folyik és folynak a fák alakító metszései is. Paste restante — a tsa-tagoknak A feketevasúti megállónál öt bádoglevélszekrény van a falra erősítve, rajta lakat. Ajtaján mindnek kivágott postakört. Felül névvel ellátva. Vajon mik ezek? — érdeklődtünk Hrovola József postástól. — öt termelőszövetkezeti tag ládája ez, akik itt a környéken laknak. A leveleket ide dobom be nekik a nevükkel ellátott ládába. Estefelé jönnék és elviszik a postájukat. Kényelmes nekem is, nekik is és gyorsabb. A posta ötlete nem rossz, minden őrháznál meg kellene valósítani ezt a szellemes, jó megoldást. Papp László és felesége tervei... Az Arany János Termelőszövetkezet határában A VETÉSSEL VÉGEZTEK Zabodat Dénes brigádvezető büszkén közli, hogy minden tavaszi munkája kész. — Az árpa 30, a zab 15 és a somkóró 180 holdon el van vetve. A kukoricának 140 hold földet előkészítettünk. A vetés április iS^éh'-kezdődik.''^ " Egyéni vállalása: 2 hold kukorica, 1 hold burgonya. : AZ ERFURTI ARANYÉREM Törőcsik József kertész az Erfurtban aranyérmet nyert paprikáiról szívesen beszél. Éppen paprikapalántáit „szellőzteti”. — A tavalyi terv hogy sikerült? — Kétezer négyszögöl területről 70 000 forint jövedelmet szereztem. Az idei évben jobb munkamódszerrel túl akarom 'teljesíteni a tayalyi eredményeket. 250 ABLAK PALÄNTA Árvái Balázs kertész és felesége is kint szorgalmaskodnak a melegagyait körül. Árvainé locsolgat. 250 ablak alatt 25 holdra való palántát nevelnek. — A tavalyi eredmények milyenek voltaik? — A múlt évi anyagiakkal meg voltunk elégedve. Bár így sikerülne az idei év is! Minden vállalást teljesítettünk, ezenfelül még 400 munkaegységet is szereztünk. — A múlt évi 30 000 forint jövedelem helyett 60 000 forintot - szeretnénk., elérni az idén. v AZ ASSZONYBRIGÁD Az ötös kilométerkő irányában találtam az országúton egy hatalmas höáetáblán az asszonybrigádot. Vedrekben hordták magukkal a műtrágyát és kézzel végezték a here fejtrágyázását. Egy sokány, idős férfi Rideg István is az asszonyokkal volt. — Mit keres ez az ember az asszony brigádban? — kérdezem Sebők Istvánnét, aki ismerős volt. Helyette az idős, sovány bácsi sietett felelni: — Hogy legyen, aki a műtrágyával rakott papírzsákokat leemelje a kocsiról. Sebőkné és társai erre nagyot nevettek, mert mind a négy asszony markosabb volt az öregnél. — f. sz. — SPORT A pesti országút mellett, közel a Rákóczi Termelőszövetkezethez, lakik Papp László kertész, aki mellékesen még önkéntes rendőr is. Éppen reggelizés közben találom a családot. Munkájuk felöl érdeklődöm. — Két holdon kertészkedünk feleségemmel és nagyobbik fiammal. Emellett még 1200 négyszögöl szőlőt is művelünk. Az elmúlt évben csak egy holdon gazdálkodtunk, de az is 73 000 forintot forgalmazott. A folyó évben két holdra készítettünk tervet, 120 000 forint bevétellel. — Sokat dolgozunk, az igaz, de számításaink várakozáson felül beváltak. Reméljük, az idén sem lesz panaszuk. A kertészet mellett még sertéshizlalással is foglalkozunk — toldja meg. — Az idén már öt darab hízót adtunk szerződésre az állatforgalminak. Jelenleg egy négyéves fekete, nagy kocánk van. 12 malacot szokott fiadzani. Ha jó szokását betartja, sok szerződésre lesz kilátás. A rövid beszélgetés alatt az is kiderült, hogy Pappné a sóik munkája mellett még a termelőszövetkezet nőtanácsának is tagja. F. Sz. Akiknek szívesén tapsoltunk A Belügyminisztérium Duna művészegyüttese városunkban A magyar dalnak, táncnak szerte a nagyvilágban híre, rangja van. Népi együtteseink szerezték azt. Pénteken este a világjárók közül a Belügyminisztérium Duna művész- együttese mutatkozott be Nagykőrösön. A Bál a tanyán című táncképpel kezdték műsorukat. Förgeteges ritmussal, bravúros ügyességgel, remek össze- tanultsággal járták a táncot, s ez a könnyed vidámság, szédületes tánctudás adta meg az est alaphangulatát. Népünk ízes humorát a farsangi tánckép képviselte. Sok tapsot kapott — méltán — Rácz Ferenc cimbalomszólója. Mátlié Jolán székely népdalokat énekelt. A cigánytánc sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy ismételni kellett. Nagyszerű teljesítmény volt a Gulyás László szerzetté kettős verseny hegedűre, klarinétra és zenekarra. A sok taps Mészáros Tivadar zenekarvezetőt és Zsákai László szólistát dicsérte. Puskás Sándor szívvel, szépen énekelt népdalokkal lopta be magát a közönség szívébe. Vastaps jutalmazta a „Barátok” című szatirikus táncképet, és a ritkán hallható Liszt IV. rapszódiát. A műsor utolsó száma, és talán a siker tetőpontja volta „Randevú sok szem közt?’ című táncjelenet, amely a mai katonaélet egy kedves epizódját elevenítette meg. Szép volt. Szívesen tapsoltunk a Duna-együttes művészeinek. — erpál — LABDARÚGÁS Nagykőrösi Kinizsi—Pécel Ma a Kinizsi labdarúgó-csapata a bajnokj elölt Pécel csapatával játszik, hazai pályán. A péceli csapat második helye és tavaszi eredményei összehasonlítva a Kinizsi ' eredményeivel, teljesen a vendégek javára billentik á mérleget. A Kinizsi két hazai, és két idegenbeli mérkőzéséből mindösz- sze három pontot szerzett, és közben elvesztette a bajnokságban eddigi hazai veretlenségét. Tehát eddig sokkal gyengébben szerepelt, mint az őszi fordulóban, és mint ahogy azt a lejkes szurkolók várták. A körösi csapat tavaszi gólaránya 4:5. A Pécelé 7:6, ez sem valami hízelgő, bár ebből négyet az első mérkőzésen, Vácott kapott. Három hazai és két vidéki mérkőzésből hat pontot szereztek. A körösi csapat tavaszi felkészülése, és az eddig lejátszott mérkőzéseken mutatott játéka nem mondható kielégítőnek. Az sem biztató, hogy a támadósor még minden alkalommal más-más összetételben és felállításban játszott. A Ceglédi Építők ellen az első félidőben mutatott játék azt mutatta, hogy van a csapatban tudás és tehetség, de ezek-érvényesítésére nincs meg sem a kellő akarat és összhang, sem a 90 perc lejátszásához szükséges fizikai erő. Mindaddig, míg ezekkel az erényekkel a csapat nem rendelkezik, nem is várható jobb szereplés. A mai mérkőzésen a legjobb esetben döntetlen eredményre lehet számítani, a győzelem .— sajnos — meglepetésnek számítana. A csapat a következő összeállításban játszik: Gömöri — Vass, Bélteki, Tancsik — Far- kasinszki, Csikós II — Tomyi, Bakonyi, Kornyik, Toricska, Szojka. Az ifjúsági csapat az alábbi összeállításban játszik: Demeter — Kecskés I, Baranyai, Bartha — Szomolányi, Járó — Bujdosó, Pécsi. Lányi, Koltai, Tolnai. Csere: Horváth, Kecskés II. Ha az ifjúságiak megemberelik magukat, jó játékra lehet számítani. A csapat tagjai negyed 3 órakor gyülekezzenek a pályán. A mérkőzések 3, illetve fél 5 órakor kezdődnek. P. S. AZ ÚJ SZOMSZÉDOK Jó néhány hónapja már, hogy a Farkas utcai elárvult ház űj gazdí/ura talált. Az új gazdákkal új köntöst is öltött a porta. Piros cserepet kapott a zsúpos tető. A rozoga kapu is befejezte szolgálatát. A ki- vénhedt deszkák helyett erős utód szolgálja a ház lakóit. Azt hinné az ember, hogy fiatal házasok kerültek ide. Bizony, tanulhatna mindenki Hegedűs Paláktól, akik életük alkonyán váltak meg a sok munkát igénylő tanyai élettől, hogy a Szabadság Termelőszövetkezet nyugdíjasaiként pihenjék ki egy élet fáradságos munkáját. Pihenni?! Aki a munka szerelmesé és egészséges, az másként pihen, mint azt a szó szoros értelmében elképzelni szoktuk. Hegedűs bácsit a télen sem találtam munka nélkül. Szorgalmasan fonta a kosarakat. Vesz- szőt a termelő- szövetkezettől kapott. A munka feles. Kisebb-na- gyobb kosarak sorakoznak a ház végén. A napokban elfogyott a vessző, de a termelőszövetkezet újabb szállít- mányf küldött, így a kertben a salátát Hegedűs néni kapálgatja. A háztáji szőlőben is akad munka. Ebben segít a család. Hegedűsöknek kilenc élő gyerekük közül csak kettő vált meg a paraszti éleitől. Az egyik cukorgyári munkás, a másik gépkocsi- vezető. A többi hét termelőszövetkezeti tag. Az unokák száma öt. Este nyolckor még ég a villany a leánykában. Ilyenkor újságot olvasnak, vagy el- kártyázgatnak az új szomszédok. Szeretettel figyeljük dolgos életüket és szívből Kívánunk számukra megérdemelt, nyugodj pihenést. Biró Ilona Tavaszi munkák Parädi emlékek Vajon mivel érdemeltük ki? Javítják a kocséri utat a tiszakécskei űtőrök. Varga József munkavezető csapatával munka közben Szénen fejlődnek a karalábépalánták az Arany János Termelőszövetkezetben. Torma Pál gyönyörködik a növényekben Hengerelik a zöldborsót az Arany János Termelőszövetkezetben. Kisprumik Imre íogatos munka közben (Foto: Fehér Szilárd) — Jaj, nagyon szép volt! — kezdte Lökös Ambrusné, a Hunyadi Termelőszövetkezet kertésze. — Már a Nyugati-pályaudvaron várt bennünket az Állami Biztosító egyik, munkatársa. Nagykörösről ketten voltunk. Megvártuk azokat is, akik másfelől jöttek, és közösen mentünk át a Keletibe. Én még Pesten ritkán jártam, nagyon izgatott voltam. Beszálltunk a Kálkápolna felé induló vonatba. Ott újra átszálltunk, majd autóbuszra ültünk. — Ezen az úton nem győztem a fejemet forgatni, még ilyen hullámos, hegyes, erdős vidéket soha nem láttam. Nem is hittem volna. hogy ilyen is létezik. — Mikor aztán az autóbusz kanyargóit jobbra-balra, fejel ... rosszul lettem. A tíz nap alatt több kirándulást is tettünk autóbusszal, Egerbe, a Kékesre és más helyekre. Az ellátás kitűnő volt. Olyan szeretettel bántak velünk, hogy sokséor mondogattuk magunkban: mivel érdemeltük ezt ki? Mi ketten körösiek: Irhást Erzsébet meg én, egy szobában voltunk. Nagyon gyorsan teltek a napok. Mire észbekaptunk, már el is múlt a tíz nap. Sok ismerős, barát búcsúzott egymástól az utolsó estén, aszal a reménnyel, hogy még találkozunk. Fehér Szilárd — SUBICZ ERNŐ, a Dózsa Termelőszövetkezet tagja szép vállalást tett erre a gazdasági évre. Vállalt két hold kukoricát, 400 négyszögöl burgonyát, 400 négyszögöl cukorrépát. 400 négyszögöl takarmányrépát. 200 négyszögöl mákot, 800 négyszögöl paradicsomot, és még 10 hold kézi aratást, 2 hold fűkaszálást és egy hold zöldborsó-betakarítást. — IPARENGEDÉLY nélkül foglalkozott seprűk ütéssel Sebőik Ferenc Bástya utca 11. szám alatti lakos. A szabálysértési hatóság 200 forintra bírságolta. — A DÖZSA Termelőszövetkezetben két erőgéppel 100 kataszteri holdon vetnek burgonyát. — A HÉT VÉGÉN befejeződik a Hunyadi Termelőszövetkezetben 10 kataszteri holdon a szőlőiskola telepítése. — A KER AVILL-üzlet megkapta legújabb csillárkülönlegességeit, melyek között szívesen válogatnak a vásárlók. — A GYALOGJÁRÓN kerékpárral közlekedett Szuha- nyiik János Tompa uica 12. szám alatti lakos. 80 forint bírságot rótt rá a szabálysértési hatóság. Mit látunk ma az Arany János... A lelkiismeret lázadása. HL rész. NT>K-film. Magyar híradó. Előadások kezdete: délután S. 5 és negyed 8 órakor. Pénzt árnyl tás az első előadás előtt egy órával. ... és a Petőfi moziban ? Nem nősülok. Román filmvígjáték. Előadások: 3, 5 és 7 órakor. Pénztámyitás az első edőadás előtt fél órával.