Pest Megyei Hirlap, 1962. február (6. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-11 / 35. szám

19«2. FEBRUÁR 11, VASÁRNAP

nsr

mterei

3

Ha meg akarnak felelni

Egy gyár, ahol mindenki tanul

— Néha bizony én is a pokolba kívánom az iskolát, amikor fáradtan veszem kezembe a könyvem — mondja Milus István, a Ceglédi Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat párttitkára. Azután nevet egyet, nehogy komolyan vegyem a panaszt

— Azért akik iskolába járunk, hálásak vagyunk Gyenei elvtársnak, az igazgatónak, amiért kérlelhetetlen, ha tanulásról van sző.

— A gyár dolgozóinak egynegyede szervezett tanfolyamokon tanul. Sokan pedig már az előző esztendőkben elvégezték az egyetemet, a gimnáziumot vagy a technikumot

— mondja a gyár igazgatója.

— Ha egy fiatal kéri az özembe való felvételét, már a munkaügyi osztályon kifaggatják, milyen iskolai végzettsége van. És ha hiányzik a hetedik vagy a nyolcadik általános. figyelmeztetik: csak akkor lépjen munkába, ha vállalja munkája mellett a tanulást is Itt egyetlen olyan dolgozó sem lehet, aki ne végezte volna el legalább az általános iskolát — magyarázza Kerepesi Ernő, a kultúrotthon igazgatója.

— 1962 végére nem lesz olyan munkavállalónk, akinek ne lenne meg a beosztásához szükséges képesítése — kapcsolódik a beszélgetésbe Fülöp Lajos, az agitációs- és propagandafelelős.

Tanulnak. Jelenleg négy mérnökhallgató jár egyetemre. Ketten idén nyertek felvételt a Műegyetemen. Ketten levelező tanfolyamon képezik magukat. Érdekes, valameny- nyi egyetemista bejelentette: Itt maradnak, nem mennek el a gyárból a diploma megszerzése után sem!

Technikumra ötven dolgozó jelentkezett-. Mások munkás- akadémiára jelentkeztek, sokan pedig pártoktatásra. Pri- delko Rezső 45 éves. Külön engedélyt kellett kiverekedni számára, hogy felvegyék a technikumra, hiszen túl van a korhatáron. Pintér Miklós is elhagyta már a negyvenet. Fehér Mihály bácsi az ötvenötödik évét tapossa, mégis az általános iskola nyolcadik osztályát végzi most.

A gyár vezetői megbecsülik azokat, akik szabad idejüket; feláldozva, esténként vagy a! második műszak után tan- j könyveik fölött görnyednek. j Itt azonban nem egyszerű \ megbecsülésről, elismerés-! ről, hanem sokkal

többről van szó.

Segítségről, mindennapi támo- ; gátasról, ösztönzésről. Vegyük; például az ötven technikumi; hallgatót. Szolnokra kellene; járniok, de Gyenei György, a; gyár igazgatója elintézte,; hogy hetente háromszor Cég-; lédre jönnek a tanárok, így is; könnyítve a tanulók terhén.'' A költséget természetesen a; „diákok” viselik, de így is ^ megéri. ;

Igaz, nem mindig kényelmes; és nem mindenki számára J kellemes, hogy a gyár és azj; iskola igazgatója szoros kap-; csol'atot tart. Minden hónap-; ban levél érkezik a gyárba aj technikum igazgatójától,;

amelyben megírja, kik azok,; akik hiányoztak a foglalkozó-; sokról. Ilyenkor Gyenei; György, a pártszervezet veze-J tőivel együtt „raportra” hí-; vatja a bliccelőket és meg-; mossa a fejüket. Az elmúlt ; oktatási év vége felé például J tízen ültek az öreg diákok kö-! zül szemlesütve az igazgatói í irodában. A fejmosás azon-! ban használt, mert mind a ti- J zen végül is sikeresen levizs-! Ráztak. A visszaeső bűnös rit-j ka. hiszen senki nem örül, haj ilyesmi miatt az irodára hi- j vatják. ;

A megértés, a segítés mel- j lett azért is érdemes tanulni:

— vélekednek a munkások —,j mert aki tanul, jobban dolgozik és többet kereshet. Két- három esztendővel ezelőtt havonta r.volc-tizenkét igazolatlan hiányzás is előfordult. Ma? Legfeljebb egy-kettő. 1959-ben

negyvenhat fegyelmi határozatot kellett hozmok, az elmúlt esztendőben mindössze hármat. A gyár év végére a termelékenységi, valamint teljes termelési tervét jóval száz százalék felett teljesítette. Kilencszeres élüzemek. Senki nem vitathatja, hogy a szaktudásnak, a magasabb képzettségnek is szerepe van ebben.

Akad azonban olyan érdekesség is ebben a gyárban, amit érdemes világgá kürtölni: a vezetőgárda nagy része ebben

az üzemben nőtt fel.

Milus István például valaha villanyszerelő volt. Azután MEO-s lett, majd lakatos, utána művezető, majd párt- titkár. Csizmár Lajos forgácsolóból, Csuti Béla dömperszerelőből, Huszár László betanított gépszerelőből, Verba József esztergályosból fejlődött művezetővé. Molnár Károly marósként kezdte. És a sorolást itt nem kellene megszakítani. De hogy betanított vagy szakmunkásból vezetők legyenek, előbb tanulniuk kellett, azaz legtöbbjük ma is továbbképzésre jár. Sokan vélték például, hogy Somodi Géza, áki most végzi a technikumot, túl fiatalon lett művezető. Az eltelt idő azonban bizonyítja, hogy jó] állja a sarat.

Az ipari tanulók többsége arra pályázik, hogy itt kapjon munkahelyet, a gépjavítóban. Nyáron, a szünidőben is kérték: hadd dolgozhassanak! Tavasszal harminc esztergályos szabadul ebben az üzemben. Közülük már sokan, jelenleg is délutánonként ott segédkeznek a munkásoknak. Pedig nincsenek elkényeztetve! Tőlük is, csakúgy, mint a régi szakemberektől megkívánják a fegyelmet-.

A dolgozók fejlődésének nem egyedüli módja a szakmai vagy a politikai továbbtanulás. A gyárban nagyon jól dolgozik a könyvterjesztő, Rátkai Jánosné is. Könyvterjesztéséért országosan a második helyezést érte el. Ez így, önmagában azonban keveset mond. Még az sem sokat, hogy októberben, novemberben tízezer forint érA csobánkai cigánybáborű

tékű könyvet adott el. Beszédesebb tény az, hogy

a dolgozók

nyolcvan százaléka olvas.

Rátkainé egy betűrendes könyvecskében lapozgatott, pedig kívülről is fújja az adatokat.

— A könyvvásárlók 85 százaléka fizikai munkás! Az Arany könyvtárra 30, az Én könyvtáramra 43, a Milliók könyvére 21-en fizettek elő. Az új lexikont 29-en, a műszaki kézikönyveket 12-en rendelték meg. A lexikonvásárlók között lakatos, dömpe- res, takarítónő is akad. A Shakespeare-sorozatot heten vitték haza. Csendes István marós. Fehér Mihály motor- szerelő havonta száz-kétszáz, olykor háromszáz forintot is itthagy könyvekért.

Múlt év augusztusában ünnepelték a gyár fennállásának tizedik évfordulóját. Akkor vették számba: milyen sokan kerültek tíz, illetve kilenc éve a gyárba és nyerték el az arany vagy az ezüst törzsgár- da-érmet. 370 olyan munkásuk van, akik

öt évnél régebben

léptek be először a gyár kapuján.

Az ötéves terv első esztendejében annyi forintot ruháznak be, amennyivel tíz esztendeje megindult a gyár. 1951-ben a gépszerelde két SZT—80-as gépet gyártott, 1960-ban 130-at! Csak a 6,6 milliméteres, hengerelt anyagból annyit állítottak elő, amennyi kifeszítve körül érné a földet. Annyi árut szállítottak ki és be a gyárból, hogy 9637 teli vagont sorakoztathatnának fel Cegléd és Vác között. A technika fejlődésére pedig egy példát: azelőtt harminchárom ember készített 25 dömpert, ma pedig 25 ember 35 dömpert gyárt.

A munkások szeretik üzemüket, ott keresik jövőjüket, és tudják, azért, hogy megfeleljenek. azért, hogy lépést tarthassanak a gyár technikai fejlődésével tanulnak. szünet nélkül képezik magukat, művelődnek.

Sági Ágnes

Az Oszolytető alatt Cso_ bánkán, úgyszólván ember- emlékezet óta élnek cigányok.

— Öslakón.pk számítanak nálunk — mondja róluk in- I formátorom. — Legtöbbjének j már a dédapja is itt született, j az egykori cigánysoron, a falu ! végén. Megfértünk egymással. De ha eddig nem is volt nálunk, most van cigánykérdés — teszi hozzá elkeseredetten.

Mi van Csobábkán? Talán bizony háborúság?

— Tetszik tudni, még a nyáron nagyon megvertek egy rácot — magyarázza informátorom. akinek nem írom ki a nevét, megkért rá, fél, hogy emiatt ő is bajba kerül- let.

— Szilveszterkor meg — folytatja — egy svábot vertek véresre a cigányok. Két hétig ápolták a kórházban. Amikor aztán hazajött, megvert a barátaival egy cigányt, azaz „félvért”, mert hogy annak az apja fehér ember volt. Az bújtogatta a többit ellene.

Azt mondja : a cigányok, mintha bizony valamennyien együttesen estek volna szilveszterkor annak az egy embernek. Holott a támadók hárman voltak, három részeg garázda vett elégtételt talán valami vélt, vagy talán valódi sértésért. De azok is hárman voltak, akik azután bosz- szúból meglestek és megvertek egy cigányt, azaz „félvért".

— Lopnak is, a baromfit az udvarokból — vádaskodik egy asszony.

—- Piszkosak, rongyos ruhában járnak — ezt meg egy másik mondja az utcán. Abban a percben éppen egy igen rendes öltözékű, tiszta, fiatal cigány megy el mellettünk.

Érdeklődöm később a tol- vajságok felől. Igen, Cso- bánkán, ahogy mindenütt a világon, szintén eltévelyedik néha egy-egy tyúk a más fazekába. Csakhogy, már ha rátalálnak arra, aki elvitte, nem mindig derül ki, hogy cigány tekerte ki a nyakát.

— Nem volt itt komoly baj — hangsúlyozza Turcsányi Imre községi tanácselnök — csak ezek a verekedések élezték ki a helyzetet. Mintegy harmincöt cigánycsalád él

ebben az 1800 lakosú községben. Egy részük a falu végefelé lakik, ott is azonban elvegyülve a többi lakosokkal. Nincs már cigánynegyed. Oda- kinn van még néhány régi putri, de rendesen megépült házak is. Beljebb, a községben, állami háziakban laknak a cigányok. Éppen most tárgyalunk róla, módot akarunk adni arra, hogy ezeket a házakat kedvező részletfizetési feltételekkel megvehessék. A tanács mindenképpen hozzá akar járulni az itt lakó cigányok felemelkedéséhez.

A csobánkai cigány — ez pedig valamennyi felnőtt férfire vonatkozik — dolgozik. Jóformáin mind egy szálig tagja az évtizedes múltú Pomázi Szegkovács Kisipari Termelőszövetkezetnek. Részlege van annak Csobánkán, ott szorgoskodnak és havi átlagkeresetük 1500 forint. Akad. aki havonta 2000 forintnál is többet szerez munkájával.

— Csakhogy nagyon bohémek — jegyzi meg a tanácselnök. — Amikor megkapják a fizetésüket, utána pár napig hejehuja, dinom- dánom, aztán meg járják a szomszédságolt. ismerősöket, egy kis krumplit, babot, vagy pár forintot kérnek kölcsön. Meg kell hagyni, a kölcsönt mindig pontosan visszafizették. Most azonban a verekedések, meg fenyegetőzések óla bezárultak előttük az ajtók. Haragszanak rájuk az emberek.

— Azelőtt?

— A legjobb, úgy mondhatom, baráti volt a viszony. Persze sok cigány valóban nagyon piszkos, semmit sem ad magára, lakására. Ezekre még a többi cigány is haragszik. És* nem mind könnyelmű természetű. Például Farkas János, az egész csalódja csupa kitűnő, ember. Három lánya gyárba jár Pestre, a fia jó'eredménnyel végezte a nyolc általánost, most szegkovács-tanuló a szövetkezetben. Tisztán laknak, rendesen öltözködnek. Vagy itt van Toldi Árpád. Keresményéből félrerakott annyit, hogy már motorkerékpárt is vett. Egy maiik cigány meg éppen most vesz motort. Az-'

tá,n a szövetkezeti részleg vezetője, Horváth József II is milyen rendes ember. Tanácstagunk, közelről ismerem. Sok tisz'esen élő cigány is van községünkben. Nem % lenne itt Csobán- kán semmi baj velük, csak ezek a verekedések ne fajultak volna ellenségeskedéssé. Most a pártbizotisággal, a Hazafias Népfronttal és minden más társadalmi szervvel összefog a tanács, nagyszabású békéltető akcióba kezdünk. Először is behivatjuk a verekedőket, lelkűkre beszélünk, aztán, ha keM, egyenként sorra veszünk mindenkit. Helyre akarjuk és helyre is állítjuk a békét a község lakói között.

Nagyon helyénvaló törekvés, ezt megállapíthatjuk. Valamint az is az, hogy még ebben a hónapban cigánytanfolyam indul a ti- zennégy-harmincöt éves írás- tudatlan cigányférfiak részére. Megtanítják írásra, olvasásra, számolásra őket. Később talán az asszonyokat is.

— Ez az első lépés a cigánykérdés megoldására. Meg kell nevelni a cigányokat — egy kalap alá véve mindannyit, így mondja a tanácselnök.

Igen; a cigányokat meg keli nevelni — ezt a sort meg én írtam le. Ée ezen elgondolkozom. Azt hiszem, nemcsak a cigányokat. Ebben a kérdésben magamat is beleértve, reánk, nem cigányokra is ráfér a nevelés. Amiért annyiszor azt mondjuk, hogy a cigányok ilyenek, amolyanok, korhélyek, garázdáik, munkakerülők, piszkosak, meg még minden egyebek. Holott lám, Csobánkán is vannak Farkas Jánosok, Toldi Árpádok, Horváth Józsefek. Neveljük meg magunkat, szokjunk le az általánosításiról, mindenkivel és mindennel szemben. A cigánykérdés megoldásához ezzel is közelebb jutnánk.

Vonja le ezt a tanulságot a csobánkai cigányháborúról szóló riportból, aki elolvassa;

Szokoly Endre

lapjának, a nyilvánosság erejét képviselő pártlapnak írta meg mindazt, amit tapasztalt. Nyilván azért teíte, mert bízik abban — és teljes joggal! —, hogy igazságos vizsgálat lesz, s kiderül az igazság.

Az az ezernyi ezer levél, amely a pártbizottságokhoz, a lapokhoz, a tanácsokhoz, s más szervekhez érkezik, annak bizonyítéka, hogy mind több ember érti meg: ha helyben esetleg akad is egy basáskodó, elvakult, bírálatot nem tűrő ember, fentebb, azoknál a szerveknél, ahol az ő bizalmából ülnek emberek, azért ülnek ott, hogy igazságot tegyenek, hogy ne tűrjenek meg önkényeskedést, ne hagyják megtorlatlanul a párt politikájának megsértését, minél rövidebbre fogják egy-egy kiskirály „uralkodásának” idejét.

Nem véletlenül tesznek így. Azért cselekszenek így, mert tudják, hogy ebben az országban mindenkinek igazságot kell kapnia, akinek igaza van, hogy ebben az országban ernbért nem érhet bántódás azért, mert — hűen politikánkhoz, törvényeinkhez — hibákat, hiányosságokat tett szóvá.

De: vajon csak így találhatja meg igazát a mi emberünk? Akadhat olyan eset, amikor csak így. De ez kivétel. Az esetek többségében ott, helyben is igazságot kaphat, ha bátran, mindenki előtt elmondja véleményét, ha minden üzém, hivatal, mezőgazdasági egység legjobbjaihoz, a kommunistákhoz fordul.

Az emberek manapság nem tesznek lakatot a szájukra; ami a szívükön, az a szájukon is. Különösen nem tesznek lakatot at szájukra a kommunisták, akiknek nem mondják — mint azelőtt —, hogy mindenért felelősek ebben az országban, hanem akik érzik ezt a felelősséget, s aszerint cselekszenek. De a kommunisták mellett ott vannak azok a becsületes, öntudatos dolgozók is, akik ugyan nem tagjai a pártnak, de szívvel-lélekkel egyetértenek a kommunistákkal, s nemcsak egyetértenek, hanem együtt is dolgoznak, harcolnak a párt politikájának érvényesítéséért.

E közösséggel izemben

mit tehet a bármekkorára is felfuvalkodott kiskirály? Mit mondhat azoknak, akik konkrétan megmondják hibáit, fejére olvassák tévedéseit, önkényeskedését?

Levélírónk szavaival élve „törleszt” valamennyiünknek? Aligha hihető.

Csak sokszor a kezdet bátorsága hiányzik. Ahogy ezt olykor értekezleteken az ember fülébe súgják: „az első felszólaló”. Aki elkezdi. Mert altkor megindul a lavina, az emberekben megszűnnek a gátlások, egymás után állnak fel, s mondják el véleményüket. Csak kezdeni kezdje el valaki...

A bátortalanság, a bizalmatlanság komoly károkat okozhat. Komoly kárt okozhat az, ha valaki, vagy valakik azt hiszik, csak ők húzhatják a rö- videbbet ha szólnak, s ezért inkább hallgatnak, szemet- hunynak a hibák fölött. Kárt okoz maguknak is, hiszen

akarva — vagy akaratlan, de cinkosaivá válnak a hibák elkövetőinek, de kórt okoz a ,;nagy családnak”, az egész közösségnek is.

Nem kevés ember vélekedik úgy, mint levélírónk. „Inkább ... mint...”

Nem akarják, nem tudják észrevenni, hogy nagyot fordult a világ, hogy mindaz, arai volt, s amil valóban a bírálat elfojtása jellemzett, soha többé nem térhet vissza, soha, egy pillanatra sem lehet megengedett vagy akárcsak megtűrt módszer?

Miért nem akarják, tudják észrevenni? Körülöttük minden erről beszél, ezt bizonyítja. A szavak és a tettek is. A párt egész politikája ennek ékesszólá hirdetője.

Megtanultuk, hogy felemelt fővel járhatunk, nyugodtan egymás szemébe nézhetünk. Meg kell tanulnunk azt is, hogy bátran szóra nyithatjuk a szánkat, s bírálatunk eléri azt, akit illet, bármennyire is elérhetetlennek véli magát. Meg kell tanulnunk, hogy ha kell, bátran lehetünk „elsők”, akik megkezdik... Mert ott ülnek mellettünk társaink, akik folytatják; akik tudják, hiszik, hogy minden ő érettük és általuk van ebben az országban.

It1* ha valaki ezt kétségbe vonja, akkor mi vagyunk azok, akik megtanítjuk rá.

A döglött oroszlán a múlté. És az engedelmes kutya is. S hogy a hasonlatok birodalmából visszatérjünk: a bírálat megtorlatlan elfojtása is a múlté.

Ha nem suttogunk, hanem bátran beszélünk, az is meghallja hangunk, aki nem akarja.

Mészáros Ottó

nyei, s különösen a XXII. pártkongresszus hatása olyan légkört teremtett hazánkban, hogy elvakult emberek megkísérelhetik a bírálat elfojtását, de az bizonyos, hogy nem ússzák meg büntetlenül.

A párt nem tűri a bírálat elfojtását, a hibák elkenését, a valóság szépítgetését, nem tűri mindazt, ami egy időben jellemzője volt egyes pártvezetők munkamódszerének, s ennek alapján bizonyos vezetési stílus lett.

És ezt a párt nemcsak szavakban hangoztatja, hanem tettekkel is bizonyítja.

Védelmet és igazságot talál minden olyan ember, aki bírált, aki igazat szólt, s ezért megkülönböztetésben, vagy hátrányos elbánásban részesült. Védelmet és igazságot ő, kellő felelősségre vonást, büntetést azok, akik vele szemben így cselekedtek.

Mégis: ideig-óráig helyi

kiskirályok, olyanok, akik azt hiszik, hogy nekik mindent lehet, megvalósíthatnak olyan elképzeléseket, amelyek. gátat emelnek a nyílt és őszinte véleménynyilvánításnak, létrehozhatnak olyan körülményeket, ahol ez lehetetlenné válik. De vajon az ilyen kiskirálynál befejeződik az igazság keresésének lehetősége? Vajon nincs feljebb, aki igazságot adjon, aki eldöntse, hogy kinek van igaza, és ki a hibás?

Éppen említett levélírónk cáfol rá erre, hiszen bátran és köntörfalazás nélkül megírt mindent levelében. A párt

VASÁRNAPI POSTA

A DÖGLÖTT

; A levélíró terjedelmes le- >vele végén Heinét idézi: „in- Ikább legyek eleven kutya-, jmint döglött oroszlán ...’’ S ; teszi ezt azért, mert a levelé- > ben részletesen leírt visszás- j Ságokat nem meri feltárni, hi- ; szén egy-két ember már

• „megégette” magát, amiért a I hibákat szóvá merte tenni.

I Maga az, amit a levélíró i munkahelyének helyzetéről I megírt, nem ide tartozik, az ; arra illetékes szervek rövid | időn belül pontot tesznek az : ügy végére. De az a magatar- i tás, amit a levélíró képvisel, |s amit valóban hűen fejez ki iaz idézett heinei mondat, i megítélésem szerint nagyon is i a nyilvánosság elé kívánko- : zik, lévén nem elszórt jelen- i ség, egyedi eset.

; „Hiába írják az újságok —

• így tovább a levélíró —, hogy í a bírálatot nem lehet elfoj- ■ tani, megvédik azt, aki bírál,

\ ha az én igazgatóm nem így \gondolja, s ott törleszt atí- ; nak, aki bírált, ahol csak lúd,

\ míg az meg nem unja a dol- ; got, s tovább nem áll.”

; Igaza van? Első pillanatra ; igen. Hiszen valóban mit ér ; az újságok legszebb cikke is, ; a legszebb beszéd is, ha ő ott ; helyben, a saját viszonyai kö- ; zött éppen ennek az ellenkezőjét érzi?

J De ez az igazság csak lát- {szólagos.

; A pari töretlen vonalú, té- J védésektől mentes politikája, $ az elmúlt esztendők eredmé-