Pest Megyei Hirlap, 1962. február (6. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-28 / 49. szám

« Kapunyitás előtt Még néhány nap és megkez­dődnek az 1961—62. évi me­gyei labdarúgó-bajnokság ta­vaszi küzdelmei. A csapatok március 4-én vizsgáznak elő­ször a felkészülés alaposságá­ról, és ekkor majd feleletet kapunk arra a kérdésre, ki ho­gyan használta fel a holt­idényt. A hétfő esti összejöve­telt érthetően ez a ..kiváncsi” hangulat jellemezte. Az edzők, intézők kevés ki­vétellel, arról panaszkodtak, hogy különösen az utóbbi két hét programját, 'keresztülhúz­ta a sok influenzás megbete­gedés, amely nem kímélte a labdarúgókat sem. s bizony számos sportoló került a be­teglistára. Természetesen szó esett az utolsó szabad vasárnap ese­ményeiről is. Figyelmetlen házigazda Paulovics Sándor a Gödöl­lői Vasas intézője, arról pa­naszkodott. hogy "Kistarcsán hideg öltöző várta a csapatot és a mérkőzés után hideg víz­ben kellett tisztálkodni. — Ez érthetően nem volt kellemes a didergő labdarú­góknak, annál inkább nem. mert a mosdó távol esett az öltözőtől és a csípős hideg nem tett jót a sportolóknak. Ugyanok kor a hazaiak öltöző­je kellemes meleg volt, náluk nem hiányzott a meleg víz sem. Az eset mindenképpen el­itélendő. s ezt még az sem menti, hogy a félidőben forró teát kaptak a gödöllőiek. Az intéző hozzáfűzte még, hogy Katona és Bátori beteglistára került így vasárnapi szerep­lésük bizonytalan. Nem hamarkodják el — Bár több játékost igazol­tunk, ennek ellenére az ősz­szel szerepelt csapattal rajto­lunk — szögezte le Fazekas Sándor, a Dunaharaszti MTK intézője. — Vezetőségünk sze­rint ugyanis helyesebb, ha az új labdarúgókat fokozatosan szerepeltetjük. Az NB Il-es Budafok elleni edzőmérkőzésen különösen Babos középhátvéd játéka volt élményszerű, s kitűnő for­mát árult el Aradi is. A DMTK 2:l-re nyert, de fordí­tott is lehetett volna az ered­mény, hiszen a budafoki csa­tárok négyszer találták el a kapufát. Kérték, de hiába Már hírt adtunk arról, hógy a Váci Vasutas labdarúgó-pá­lyáját több vagon salakkal igyekeznek javítani. Ez a kö­rülmény késztette arra a Vas­utas sportkört, hogy kérelem­mel forduljon a Váci Petőfi vezetőihez: néhány mérkőzés­re engedjék át pályájukat. — Sajnos érthetetlen okok miatt ezt a kívánságunkat a | szomszéd egyesület elutasítot­ta — mondotta Barna Béla a Vasutas intézője. — Kényte­lenek vagyunk első hazai mérkőzésünket átvinni a Po­kol-szigetre, s ez érezteti ha­tását majd a néző számon is. Csak a szív segíthet Kiss József fóti edző arról panaszkodott, hogy kevés csa­pat néz olyan nehéz idény elé, mint ők. — öt labdarúgónk bevonult és a rendelkezésre álló játé­kosgárda csak akkor érhet el sikert, csak akkor maradhat benn a megyebajnokságban, ha valamennyi találkozón tel­jes odaadással küzdenek — vélekedett. — Kérem a szurkolókat, sportszerű buzdítással segít­senek, hogy a bennmaradást reményünk füstbe ne menjen. Kényelmes ötösfogat Becz András, az SZTK inté­zője elmondotta, hogy a va­sárnap délelőtt lejátszott elő­készületi mérkőzésen a csatá­rok sokat pepecseltek, kényel- meskedtok, ezért kaptak ki 2:l-re a Vörös Csillag Traktor­gyártól. — örvendetes viszont, hogy Földi, Majoros és Pető nagy kedvvel, nagy akarással ját­szott. Ellenfelünknek tetszett a kitűnő talajú pálya, mint mondották, szépen lehet guri- gázni rajta. Szóvátette még, az együtte­sen belül kialakult jó szelle­met és ez elsősorban Nagy II. edző érdeme. Füstbe ment terv — A számításba vett labda­rúgók átigazolása nem sike­rült. Füstbe ment a tervünk, s hogy a baj ne járjon egye­dül, két játékosunk betegség miatt nem játszhat vasárnap, — beszélte Kunsági Kálmán a Ceglédi Építők intézője. — Természetesen ennek ellenére mindent elkövetünk, hogy si­keresen megálljuk helyünket Vecsésen és sportszerű keretek között megcáfoljuk a papír­formát. Nem számít a vereség Ceglédbercel első mérkőzé­sét a Ceglédi VSE II ellen vívja, s így nem számít a csa­pat esetleges veresége. — De a második találkozó annál inkább fontos — mon­dotta Jener Ferenc ceglédber- celi intéző. — Ez presztízskér­désnek számít, hiszen Duna- harasztin ősszel 2:0-ról vesz­tettünk 5:2-re és ezt a csor­bát otthon szeretnénk kikü­szöbölni. Négy játékos beteg, rájuk legfeljebb csak a tava­szi második fordulóban szá­míthatunk. A vasárnapi eredményt, a jó benyomást keltő vecsési csapat győzelmét megérde­meltnek tartotta. Ha rosszul sikerül a főpróba A bagi labdarúgók Hatvan­ban a Vasutas ellen mérkőz­tek és 3:0 arányban alulma­radtak. A Pest megyei együt­tes gyengén mozgott, rosszul működött a csatársor. A he­lyiek abban reménykednek, hegy ha rosszul sikerül a fő­próba, jó lesz az előadás, je­len esetben a Szigetújfalu el­leni találkozó, amelyet nagy érdeklődés előz meg a község­ben. Persze, addig sem tétlen­kednek a játékosok, ma a Gödöllői ASC-t fogadják dél­után 4 órakor, pénteken pedig könnyű mozgás kerül sorra. ★ Későre járt az óramutató, amikor kiürültek hétfőn este a szobák. Egy-két intéző, edző forgolódott még a játékvezető küldők közelében, de sikerte­lenül, nem tudták meg a bí­rók nevét. Az majd csak szombaton kerül nyilvános­ságra, akkor tudhatják meg, kik vezetik a tavaszi forduló első mérkőzéseit, kik bírás­kodnak a sok érdekességet ígérő bajnokság tavaszi rajtja alkalmából. Reitter—Fekete Ekét tflsó hvltj A Szegedi Vasutas országos ifjúsági szabadfogású birkózó­versenyén 140 résztvevő volt. összesen 235 mérkőzést vív­tak. A Csepel Autó birkózói jól szerepeltek. Nagyközépsúly­ban (22 induló): 1 Máinyoki, ... 3. Németh. Nagy váltósúly­ban (12 induló): 1. Bajkó. Az egyéni-csapatversenyben is dobogóra kerültek a Pest megyeiék: 1. BVSC 17 ponttal. 2. Orosházi Spartacus 13. 3. Csepel Autó 12. ülői asztaliteniszezőink megnyerték a romén nemzetközi csapat­bajnokságot Constantában hétfőn folytatták a román nemzetközi asztalitenisz­bajnokság csapatmérkőzéseit. A magyar női együttes jól kez­dett, s 3:1-re verte Románia B- csapatát, s a lengyeleket is. így mint csoportelsők jutottak be a döntőbe, ahol a másik csoport győztese, a Szovjetunió volt az ellenfelük. Döntő: Magyarország—Szovjet­unió 3:1. A férfi csa.patmérkőzések során Magyarország csapata 5:3-ra nyert Lengyelország ellen, s 5:l-re ver­te Románia B-válogatottját. Döntő: Románia—Magyarország 5:4. ___________ S ZERDAI SPORTMŰSOR LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzések: Vasas—Ceglédi VSE (Fáy utca. 14.30), MTK—Kartali Kinizsi (Hungária körút, 14.30). Budapest ökölvívó-válogatottja hétfőn este Szófiában mérkőzött Bulgária B-válogatottjával. A ta­lálkozó a budapesti együttes 12:8 arányú győzelmével végződött. Szíván vezet A megyei egyéni sakkbajnokság IV. és V. fordulójában Szíván a fekete, Illetve a fehér bábuikkal játszva Is győzött, és így másfél ponttal megugrott a mezőnytől. A IV. forduló eredményei: Fo­dor—Horváth Iá), Lúgost—Kerkay 1:0, Török—Rácz 0U, Kun—Selme- czi Iá), wetzeü—Schäffer 1:0, Gasz- ner—Szíván 0:1. S. Szabó—Peller függő. A Gáborházi—Dózsa dr. ta­lálkozó elmaradt. Az V. forduló eredményei: Szí­ván—Fodor 1:0, Peller—Wetzel 1:0, Seímeczi—S. Szabó 1:0. A Dózsa dr.—Gaszner. Schäffer—Gáborházi és a Rácz—Kún találkozó függő­ben maradt. A Kerkay—'Török és a Horváth—Lugosi játszmát, Ker­kay és Lugosi elfoglaltsága miatt elhalasztották. A verseny állása: 1. Szíván 4 fi elmaradt). 2. Horváth 2,5 a füg­gő), i. Lúgost 2.5 (1 függő), 4. Rácz 2.5 (1 függő), 5. Gáborházi 2 (2 elmaradt. í függő), 6. Selme- czi 2 (1 függő), 7. Dózsa dr. 2 fi elmaradt, 1 függő), 8. Wetzel 2. 9. Peller 1.5 fi elmaradt. 1 függő), 10. Török t,5 fi elmaradt, 1 füg­gő), 11. Kún 1 f2 elmaradt, 1 füg­gő), 12. S. Szabó 1 (2 függő). 13. Kerkay 1 fi elmaradt), 14. Gasz­ner i (1 fttv<*ő) IS. Fodor 1. 16. Schäffer 0 5 fi elmaradt, 2 függő). Csütörtökön függőnap lesz, szombaton a VII. fordulót bonyo­lítják le. a következő párosítás­ban: Dózsa dr.—Fodor, Schäffer— Szíván, Pellet^-Gaszner, Selme- czi—Gáborházi, Rácz—Wetzei, Ker­kay—S. Szabó. Horváth—Kún, Lu­gosi—Török. A megyei ifjúsági labdarúgó­bajnokság őszi végeredménye A Pest megyei Labdarúgó Szö­vetség tévesen állította össze a megyei Ifjúsági bajnokság őszi végeredményét. A helyes sorrend a következő: 1. Monor IC 13 1 2 54:20 27 2. Cégi. Ép. 16 12 2 2 56:19 26 3. Ve esés 16 12 2 2 34:14 26 4. Cégi. VSE 16 8 6 2 48:18 22 5. SZTK 16 10 1 5 29:32 21 6. Nagykőrös 16 8 3 5 43:22 19 7. Ceglédberc. 16 8 3 5 32:31 19 8. Gödöllő 16 7 3 6 39:27 17 9. Bag 16 6 4 6 31:22 16 10. Üllő 16 6 2 8 30:52 14 11. Pécel 16 5 3 8 18:29 13 12. Fót 16 5 1 10 22:39 11 13. Dunahar. 16 3 3 10 19:32 9 14. Pilisi KSK 16 2 5 9 13:32 9 15. Szigetújfalu 16 4 1 11 18:46 9 16. Albertirsa 16 3 2 11 20:38 8 17. Váci VSE 16 2 2 12 17:50 6 A kiadványban a Ceglédi VSE csapatáról a fenti kép je­lent meg (az álló sor halszélén Túrái András edző látható). E mellett a Pest megyei NB Il-es játékvezetőkről is esik szó a füzetben: Huszák Jánosról, Soós Gáborról és Virágh Ferencről Eladó. Ingatlanok az érdi kirendeltség területén. Diósd: Szoba, konyha, elő­szoba, speiz, 49 n.-öl telekkel. Beköltözhető. Ara 45 000 Ft. Érd: 2 szoba, konyha, für­dőszoba, speiz, zárt veranda, 200 n.-öl te­lekkel. Kerített kert- teL Kút, villany van. Beköltözhető. Ara 130 ezer forint. 1 szoba, konyha, speiz, előtér, fáskamra, disz­nóól. 153 n.-öl telekkel. Kút, villany van. Be­költözhető. Ára 40 000 forint. 239 n.-öl üres házhely­nek alkalmas telek. Ára 4000 Ft. 335 n.-öl kerítetlen gyümölcsös telek. Ára 10 000 Ft. Erdparkváros: Szoba, konyha, 585 n.- öl telekkeL Beköltöz­hető. Ara 15 000 Ft. 344 n.-öl üres kerítet­len telek. Ára 10 000 forint. Erd-öfalu: 571 n.-öl üres kerítet­len telek. Ara 15 000 forint. Érdeklődni lehet: PIK, V., Érd, Diósdi u. 34. Erdőkertesen kétszo­bás, konyhás, veran- dás ház beköltözhe­tően eladó. Erdőker­tes, Huba út 1. _______ U riszobabútor, rózsa­fakülönlegesség eladó. Kulcsár, Bp. Dohány u. 3. másodikon. Épületlakatos, szoba- festő-mázoló, parket­tázó, épületburkoló és épületüvegező szak­munkásokat azonnal felveszünk. Tanácsi igazolás szükséges. _ Szállást és étkezést térítés ellenében biz­tosítunk. Útiköltséget alkalmaztatás esetén kifizetjük. ÉM Báes megyei Állami Építő­ipari Vállalat, Kecske­mét, Rákóczi város 23. Bérletrendszer a Népstadionban Az Országos Sportpropa- gamda- és Jegyiroda, amely nemrég alakult újjá, első nagyszabású intézkedéseként bérleteket bocsát ki a Nép­stadion tavaszi jelentős sporteseményeire, ötféle bér­let kerül kibocsátásra pén­tektől. Ezek közül kettő hét-hét, három pedig hat­hat eseményre szól és az áruk 135, 105, 91, 70 és 55 forint. A bérletrendszer a követ­kező rendezvényekre érvé­nyes: Ferencváros—MTK NB I-es örökrangadó (március 11), Bp. Honvéd-Vasas NB I-es mérkőzés (március 11), MTK—Vasas NB I-es mérkő­zés (április 4), Ferencvá­ros—Komló NB I-es mérkő­zés (április 4), MTK—Győr NB I-es mérkőzés (április 8), Vasas—Újpesti Dózsa NB I-es mérkőzés (április 8), FTC—Bp. Honvéd I. osztá­lyú férfi kézilabda-mérkő­zés (április 14), Kisstadion. Újpesti Dózsa—-Győr I. osz­tályú kézilabdamérkőzés (áp­rilis 14), Kis-stadion. Rug­gyanta-gyár—Bp. Spartacus I. osztályú női kézilabda­mérkőzés (április 14). Bp. Honvéd—Ferencváros NB I- es labdarúgó-mérkőzés (áp­rilis 15). Magyarország— Uruguay nemzetek közötti labdarúgó-mérkőzés (április 18). Ezenkívül az MTK ápri­lisban a Vásár Városok Ku­pája ' keretében elődöntő mérkőzést játszik a Barce­lona—Sheffield United, vagy az Intemazionale—Valencia, illetve a Belgrád—Esparol mérkőzés győztesei egyiké­vel. A bérletekre már felvesz­nek előjegyzéseket, s az igény­léseket az Országos Sport- propaganda- és Jegyiroda VI. kerület, Népköztársaság útja 4. szám alatti (telefon: 124—234, 123—974) helyiségé­ben, továbbá az üzemek, in­tézmények és hivatalok- kö­zönségszervezőinél lehet le­adni. Az 1. számú bérlet (ára 135 forint) érvényes a Magyar- ország—Uruguay labdarúgó­mérkőzésre és azonkívül négy bajnoki labdarúgó-találkozó­ra és az MTK kupamérkő­zésére. A 2. számú bérlet (ára 115 forint) ugyanezekre az ese­ményekre szól, olcsóbb hely- árakkal. A 3. számú bérlet (ára 91 forint) a fentebb említett eseményekre, valamint az áp­rilis 14-i kézilabda-mérkő­zésekre érvényes, még ol­csóbb helyárakkal. A 4. számú bérlet (ára 70 forint) azonos a hármas szá­múéval. de olcsóbb helyárak­kal. Az 5. számú bérlet (ára 55 forint) azonos az 1-es szá­múval, olcsóbb helyárakkal. Az Országos Sportpropa­ganda- és Jegyiroda hasonló bérleteket kíván kiadni az őszi nagyobb sportesemé­nyekre is. Szovjet sportolók kitüntetése A Szovjetunió Sportegyesü­letei és Szervezetei Szövetsé­gének Központi Tanácsa em­lékéremmel tüntette ki Pjotr Bolotnyikovot a sport terén elért kiváló eredményeiért. Az indok: Bolotnyikov 1960 októ­berében 28:18.8 perccel új vi­lágcsúcsot ért el a 10 000 mé­teres síkfutásban. A szovjet labdarúgó-váloga­tott 20 sikeres nemzetközi mérkőzésén való részvételért emlékverettel tüntették ki az alábbi játékosokat: Igor Netto, Lev Jasin, Va- lenyíin Ivanov, Anatolij Iljin, Jurij Vcjnov, Borisz Kuznye- cov, Nyikita Szimonyjan, Szer- gej Szalnyikov, Anatolij Maszljonkin, Anatolij Rasas- kin. Totótippjeink 1. Vasas—Ferencváros 1x8 2. MTK—Csepel i 3. Salgótarján—Tatabánya 1 x 4. Pécs—Dorog i x 5. Győr—Komló i 6. Szeged—özd i 1. KISTEXT—Diósgyőr 2 x 8. Debr. E \C—Ganz-M. \ x S. Pénzügyőrök—Budafok 1x3 10. Budai Spart.—BVSC x 2 11. Milan—Fiorentina i x 12. Palermo—Intemazionale x 1 Pótmérkőzések: 13. Miskolc—Kecskemét 1 14. Cégi. VSE—Borsodi B. l 13. Kaposvár—Traktorgyár 1 16. Székesfehérvár—Szállítók l MA LESZ 17,30-kor a megyei labdarúgó JT játékvezető-taggyűlése (Bp. XI. Karinthy Frigyes út 3.) 29 ooo néző előtt kerültt sor a [ nehézsúlyú Euró;}:,-bajnoki pro­fi ökölvívó mérkőzésre a német Hildenberger és az angol Richard­son között, az angol versenyző a 3. percben kiütötte ellenfelét. Vasárnap délután Gerában ját­szották le a Motor Jena—I.eixoes Porto visszavágó mérkőzést. Mint ismeretes, mindkét találkozót az NDK-ban játszották le. mert a portugál hatóságok nem adtak be­utazási engedélyt a jénai labdarú­góknak. A csütörtöki l:l-es dön­tetlen után. a második találkozón a Motor Jena 3:1 (1:0) arányban győzött. A jénai csapat győzelmé­vel bekerült a Kupagyőztesek Kupájának elődöntőjébe. A Sportfogadási és Lottóigazga­tóság kedden délelőtt tartotta meg a totó február havi rendkí­vüli jutalomsorsolását, melyen a 6. heti szelvények közül az V 954 410 és az Y 055 891 számú szel­vény Panni robogót, az U 615 926 a BD 149 313 számú szelvény Ber- va Mopedet nyert. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csol'.ánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIH. Blaha Luiza tér J Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 A felelős szerkesztő telefonja: 131—248 — Gépirószoba (hívható 20 óráig): 140—447 - Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 140—448 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar posta. Elő­fizethető a helyi Dostahivatalokná’ és kézbesítőknél Előfizetési dii 1 hónapra 11 forint Az angol labdarugó-válogatott a chilei VB-vel kapcsolatban ta­vasszal több előkészületi mérkő­zést játszik: így április 4-én Ausztria eUen, április 10-én Skó­cia ellen, május 2-án a Notts Co­unty ellen, május 4-én az angol „csikó” válogatott ellen, május 9-én Svájc ellen és május 20-án Peru ellen lép pályára az angol válogatott. A dán Christensen elleni ítiró- pa-bainokj döntőre készülő há­romszoros olimpiai bajnok Papp László március 21-én a bécsi Stadthalléban vívja 19. hivatásos mérkőzését, ellenfele az amerikai Ralph Tiger Jones lesz. Mar hármán az elődöntőben A labdarúgó bajnokcsapatok Európa Kupa küzdelmei so­rán hétfőn este játszották le Londonban a Tottenham Hot­spur—Dukla Prága visszavágó mérkőzést. A találkozón az otthonában játszó Tottenham Hotspur mintegy 60 000 főnyi közönség előtt biztosan nyert 4:1 (2:0) arányban. Mivel a két csapat első, prágai mérkő­zése a csehszlovák együttes 1:0-ás győzelmével végződött, a Tottenham 4:2-es összgól- aránnyal jutott az elődöntőbe; ★ Az Európa Kupa elődöntő­jébe eddig a védő Benfica, a Standard Liege és a Totten­ham Hotspur jutott. A negye­dik részvevő a ma esti párizsi harmadik Juventus—Reál Madrid találkozón dől el. DEBRECENTŐL - ZALÁIG Nem véletlen, hogy a legutóbbi években de különösen az idei bajnokságban nagyon megnőtt a szurkolók érdeklődése az NB Il-es labdarúgó mérkőzések iránt. Hiszen hová megy szívesen a labdarúgásért rajongó szurkoló? Oda, ahol jó mécs­esét, izgalmas küzdelmet, színvonalas játékot láthat. Nos az NB II mérkőzéseire szívesen mennek ki a szurkolók, hiszen általában minden mérkőzés rendkívül heves iramú, izgalmas, színvonalas. Nagyszerű egyéni és csapatteljesítményeket lát­hatnak a nézők hétről hétre az NB II-ben. A közönség érdeklődésére jellemző, hogy minden fordu­lóban akadtak mérkőzések, amelyeken hat-nyolcezer főnyi szurkológárda bíztatta kedvenceit. A fővárosi és vidéki játé­kosok igyekeztek meghálálni a bizalmat, a bíztatást. Nyugod­tan elmondhatjuk, hogy nagyon sok NB Il-es mérkőzés szín­vonala, nemcsak elérte, hanem felül is múlta számos NB I-es meccs színvonalát. A közönség fokozott érdeklődését elégíti ki a Sport Lap­kiadó és Propaganda Vállalat legújabb kiadványa: az „NB II. — 1962” című. A kis füzet tartalmazza a Keleti és Nyugati csoport NB Il-es csapatainak összeállítását, tavaszi sorsolását, játékosainak adatait és fényképeit, valamint a szurkolókat érdeklő egyéb cikkeket.

Next

/
Thumbnails
Contents