Pest Megyei Hirlap, 1962. február (6. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-17 / 40. szám

Igen szépszámú aktíva je­lenlétében — bár az áb-tagok is mind megjelentek volna — ülésezett kedden este a váro­si művelődési állandó bizott­ság. Ez alkalommal a kultúr- otthonban működő szakkörök vezetői számoltak be a körök munkájáról. Komoly munkáról tett bi­zonyságot elsősorban a képző­művészeti, bélyeggyűjtő, régé­szeti, néprajzi szakkör. Ered­ményeik mellett elsősorban helyiséghiányra panaszkodtak, ami — remélhetőleg egészen hamarosan — a művelődési otthon felújítási munkálatai­nak befejezése után megoldó­dik. — Az irodalmi szakkör küsz­ködik inkább nehézségek­kel, mert a kör tagjainak érdeklő­dése — a tapasztalatok alap­ján — kétféle. Egyik részük — a helyi szerzők — szíve­sebben veszik, ha több alka­lommal foglalkoznak velük és olyankor megjelennek a köri foglalkozásokon, másik alkal­makkor, amikor nem közvet­len a saját szerzeményeiket érintő problémákat tárgyal­nak, akkor bizony elmaradoz­nak. Másik nehézségük a he­lyiség problémájából adódott. A fentiekben vázolt felújítás ezt is meg fogja oldani, így remény van arra, hogy a szakkör vezetője a követ­kező alkalommal nem fog keserű hangú beszámolót tartani. Igen helyesen, a régészeti szakkör baráti kapcsolatot épített ki a csepeli régészeti szakkörrel és a jövőben ezt a kapcsolatot kívánja kiépíteni a váciakkal is. Egyik legaktívabb csoport­nak látszik a bábszakkör, amelyik mindeddig — ugyan­csak hélyiséghiány miatt — nem tudott beindulni. Fiatal, lelkes vezetője van, aki lelke­sedéssel dolgozik és ez biztatás arra, hogy az eredmények is olyanok lesznek, mint amilyen lelkes a tervezés. A szakköri munkákról hal­lott tájékoztatások után az állandó bizottság meg­tárgyalta és elfogadta a fél éves munkatervet majd megtekintette a műve­lődési otthon felújítási mun­kálatait. A fiúiskola az élretört Szellemi öttusaverseny szín­helye volt a napokban a vá­rosi tanács nagyterme, me­lyet a város iskoláinak úttörő- csapatai szerveztek a leány, a fiú és az izbégi iskola diák­jai között. A Magyar Rádió munkatársa, Vajek Róbert, szellemesen, sok ötlettel ve­zette az élvezetes összecsa­pást, Az első három helye­zett a fiúiskola tanulói kö­zül került ki. Első helyen végzett Rácz Sándor VH/a osztályos tanuló, második és harmadik helyre Parniczki Ferenc Vll/a, és Szőcs Osz­kár VIII/b osztályú tanuló ke­rült. ^ Gratulálunk a kezdeménye­zéshez, és várjuk a szellemi vetélkedés folytatását. Szentendrei festők galériája Szoba.sarok (Miháltz Pai Munkácsy-díjas festőművész műve) A törzskönyvezés eredménye Közel három éve szarvas- marha törzstenyésztő termelő- szövetkezetként tartják nyil­ván országosan is a pomázi Petőfi Termelőszövetkezetet. A fokozatos, türelmes és nem utolsósorban a szaksze­rű tenyészkiváiasztás eredmé­nye azonban máris jelentke­zik. Nemrégiben két darab, alig 17 hónapos tenyészbikát adtak át, amiért 46 100 forint bevételt könyvelhettek el. Az egyik bikáért például 29 040 forintot kaptak. Erre a hírre, a hozzáértő állattenyésztők csak úgy válaszolhatnak: ér­demes volt! Feltétele: szak­mai felkészültség, becsületes állatgondozás és türelmes munka. A termelőszövetkezet ve­zetősége nagy gondot for­dít a szakszerű takarmányo­zásra is. A bőségesebb fe­hérje biztosítása érdekében tervbe vették, hogy 47 ka­taszteri holdon meghonosítják az ágasszénaszárítást. Az eh­hez szükséges faanyagot máris megrendelték a központi készletekből. A korszerű ta­karmányozás eddig is jó ered­ményeket hozott a közös konyhájára, mert a termelő- szövetkezet 46 darab törzs­könyvezett tehenének fejési át­laga eléri az évi 3700 litert. Úgy gondoljuk, hogy a já­rás termelőszövetkezetei ta­nulhatnak ezekből a példák­ból, és magas színvonalra emelhetik az állattenyészté­sük színvonalát. fennállására visszatekintve azonban kétségtelenül megál­lapítható, hogy erre a szak­üzletre szükség van és nagy­szerűen bevált. A kedves bolt­vezető, aki egy éve vezeti az üzletet büszkén mondja el, hogy a múlt év januárját 20 000 forint bruttó forgalommal zár­ta, s ugyanakkor ez év ja­nuárját 42 000 forinttal. Pedig cukorka és csokoládé árukon kívül csak citromot, narancsot s valami kevés pálinka}élét tart. Édességboltunk azonban, csakúgy, mint kultúrcikkbol- tunk, illatszer, vagy KERA­VILL üzletünk és a többi, bi­zonyítja, hogy vásárló közön­ségünk messze túl van a kis falusi vegyesbolt igényeken és szívesen támogatja szaküzle­teinket, melyeknek gyö­nyörűen ívelő forgalmi adatai is bizonyítják Szentendre fej­lődését. —h—e— Fölhívás A Szentendrei Városi Tanács végrehajtó bizottsága nö­vényvédelmi brigádot kíván­na létrehozni a városban, olyan szőlő- és gyümölcster­melők növényvédelmi mun­káinak elvégzésére, akik ezt szakértelem hiánya vagy egyéb okok miatt nem tud­ják elvégezni. A brigád létrehozásához szükséges számba venni, hogy a városban növényvédelmi munkára milyen igény jelent­kezik. A brigád feladata lenne a szőlők és gyümölcsösök ese­dékes növényvédelmi munkái­nak elvégzése, melyért a ter­melők a termőfa-egységenként megállapított összeget fizet­nék be. Ezen munkák megszervezé­se, illetve a brigád létrehozá­sa érdekében az ilyen irá­nyú igényeket kérjük a váro­si tanács mezőgazdasági osz­tályán bejelenteni. Ez a fel­mérés tájékoztató lesz arra nézve, hogy kellő jelentke­zés esetén a brigád megszer­vezése és beindítása megold- ható-e. Mezőgazdasági osztály HÖLGYEK, figyelem! Szent­endrén is kapható a „Vénus” Kozmetikai Gyár új készít­ménye, a Creola nap nélküli barnítószer. hírek a járás és a város életéből A VÁROS ügyeletes orvosa február 18-án dr. Katona Gyu­la körzeti orvos. A FILMSZÍNHÁZ műsorán február 17-én és 18-án Májusi fagy, február 19-től 21-i§ Énekesnő hazatér, az ifjúsági matiné műsorán február 18- ári Miska kalandjai című film szerepel. A JÁRÁS ügyeletes állat- i orvosa február 18-án dr. fiass Ferenc körállatorvos, Tahitótfalu. TÁNCOS klubdélutánt tart vasárnaponként 18 órától 23 óra 30 percig, az ifjúság ré­szére a tanácsháza szuterén helyiségében a KISZ városi alapszervezete. A KIOSZ szentendrei he­lyiségében tartja taggyűlését február 20-án 19 órai kez­dettel a bélyeggyűjtő kör tag­sága. Itt kerül megbeszélésre a soron következő kiállítás szervezésének és anyagának sorsa. SZERDÁN tartotta küldött­közgyűlését a Szövetkezetek Járási Központja. A közgyű­lés résztvevői meghallgatták az elnökség beszámolóját a négyéves tevékenységről, majd megválasztották a vezető szerveket, a választmányt, a felügyelő bizottságot és az elnökséget. Az FJK tevékeny­ségének ismertetésére visz- sza térünk. VASÁRNAP a Paprikabiró utcai gyógyszertár áll a* igénylők rendelkezésére. UJ KÖNYVEK: Jókai: Név­telen vár, Thomas Mann: A kiválasztott, Stendhal: Séták Itáliában, Szerb Antal: Fand­ragon legenda. Kaphatók az Állami Könyvesbolt szent­endrei üzletében. EGÉSZSÉGVÉDELMI hetek — elnevezéssel indított moz­galmat a szigetmonostori ál­talános iskola vezetősége és a diákok vöröskeresztes szer­vezete. SAS ANDRÁSNÉT válasz­tották a dunabogdányi Vö­röskereszt-szervezet titkárává az elmúlt napokban. Sok si-. kert kívánunk munkájához. SPORTHÍREK A Gödöllői dombvidékre vezet túrát vasárnap a Szent­endrei Papírgyár természet- járói részére Mikler Sándor- né. Útvonal: Gödöllő—Mária- besnyő—Babatj tavak. Talál­kozás: megbeszélés szerint. Vizsgáznak a labdarúgó- játékvezető tanfolyam hall­gatói holnap. 18-án délelőtt kilenc órai kezdettel a JTST helyiségében. Ha az időjárás kedvez, gyakorlati vizsgára is sor kerül a Sz. Honvéd edző- pályán. tzn Egy hír margójára: „200 tagot számlál a horgászok egyesülete" Ülésezett a művelődési állandó bizottság A FŐTÉRI ÉDESSÉGBOLTUNKRÓL Januárban volt egy éve, hogy üzleteink szakosítása so­rán a Dumtsa Jenő utca ele­jén megnyílt édességboltunk a népbolt üzlethálózatában. Ma már bevallhatom, hogy magam is aggodalmasan hely­telennek találtam ilyen irá­nyú szaküzlet létesítését Szent­endrén akkor, amikor itt a na­pi fogyasztási cikkeket árusító fűszer- és vegyesbolt kevés, s ezek száma lenne szaporítan­dó. Az édességbolt egy éves A szerkesztőség postájából Ácsorgó kisleányok az iskola kapujában Nem tartjuk helyénvalónak, hogy a leányiskola vezetősége a délutáni műszakban tanu­ló gyermekeket az iskola előtt várakoztatja és csak fél kettőkor engedik be az iskola épületébe. Vannak gyerekek, akiknek messziről kell elindul­niuk az iskolába, és többen autóbusszal járnak be, így az időpontot pontban kiszá­mítani, főleg alsó tagozatűak részéről, igen nehéz. Ez az oka annak, hogy egyik-másik kisgyermek már egy órakor az iskola kapujában vagy a plébánia eresze alá húzódva várja bebocsátását. Nem ne­héz elképzelni ezt az állapotot télen, hidegben vagy esős időszakban, amikor átfózva, átázva kerülnek a tanterem­be. Véleményünk szerint egy kis körültekintéssel okvetle­nül meg lehetne oldani ezt a kérdést, és elkerülhetnénk a tömeges meghűlést. Az is meggondolandó — kezdjenek fél nyolckor a felső tagozato­sok, hogy idő legyen az apró­ságok felkészülésére, ugyanis amint beengedik az alsó tago­zatos osztályokat, azonnal be is csengetnek az órákra. Fel­készülési idejük sincs, máris kezdődik a tanítás, a hideg­től elgémberedett gyerekekkel. Reméljük, hogy találnak meg­oldást az illetékesek. A gyermekeikért aggódó szülők XXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXNXXXVXXXXXXXXXV'C' Csodálkozva olvastam a Szentendre február 10-i szá­mában Székely Lajosnak, a Ferenczy Károly Múzeum ki­állításairól tett megjegyzé­seit. Székely Lajos, mint a szentendrei tanács művelő- : áésügyi előadója, a múzeum- j nak nemcsak az utóbbi pár í éves problémáit ismeri, mióta j itt tartózkodik, hanem annak ; a tizenkét évnek a küzdel­meiről is gyakran hallott, : mely idő alatt elődöm. Sop- ; róni Sándor múzeumigazgató ; sok gonddal és áldozatos mun- i kával szinte a semmiből fej- : lesztette fel ezt, a ma már a • városunk határain túl is i megbecsült, kulturális intéz- \ ményt. Hosszú volt az út odáig, hogy — amint Székely ; Lajos is elismeri — az utóbbi : két évben a látogatók száma \ megnégyszereződött és az el- \ múlt évben meghaladta a 16 •ezer főt. Azonban írja, „állit- ; ható, hogy nem 16 ezer, ha­lnem 100 000-nél is több láto- ; gató tekintené meg a kiál- \ litásokat. ha azok vonzóbbak • lennének”. 100 000-nél több Iá­KIÁLLÍTÁSOKRÓL fogató! Legyünk reálisak, hi­szen Budapest nagy múzeu­mait keresik fel körülbelül ennyien egy évben. Ahhoz, hogy a múzeum népszerű­sége tovább fejlődjön, mint Budapest közeli szomszédja, nem egyedül jó kiállítások kellenek, hanem a város to­vábbi propagálása, ami a Du­nakanyar fejlesztésével kap­csolatban jó úton halad. Székely Lajos utal az utób­bi években rendezett, de nem a múzeumba való kiállítások­ra. mint pl. a balesetvédelmi­re, a politechnilzaira stb. Esek valóban nem illenek egy tu­dományos intézmény kere­tébe, de éppen a tanácsi szer­vek iránti előzékenységből nyertek bebocsátást, mivel Szentendrén középületek hiá­nyában nem volt mód azo­kat máshol megrendezni. A folyó év márciusában be­mutatásra kerülő ipariskolai kiállítást is azért láthatjuk a múzeumban, mert a kultúr­otthon átépítése még nincs befejezve, de ha már rend­ben lesz. a hasonló témájú kiállításokat ott rendezik meg. A kiállítások említett „von­zóbbá tétele•’ és „tartalmá­nak megválogatására” vonat­kozólag Székely Lajos jól tudja, hogy a múzeum csak most kapott korszerű vitrine­ket, minek hiányában évekig csak képzőművészeti kiállítá­sokat lehetett rendezni, a lá­togatók más irányú érdeklő­dését nem tudtuk kielégíte­ni. Ismeri továbbá szerény kiállításrendezési keretünket, hiszen tavaly is a kultúrott­hon anyagi támogatását kel­lett igénybe venni a költsé­gesebb kiállításhoz. Végül azt tanácsolja a mú­zeumnak, hogy ..egy kicsit szakítsa szét a lokálpatriotiz­mus hasznos, de sokszor kor­látként jelentkező szálait”. A múzeum 1962. évi népműve­lési munkatervét . ismeri, te­kintve, hogy a városi ta­nácsnak bemutattuk, s eb­ben többek között szerepel egy Afrika népművészete° című kiállítás, ahol a budapesti Néprajzi Múzeum vonatkozó értékes anyagában gyönyör­ködhet a közönség. Továbbá ismét sor kerül a szentendrei festők kiállítására és egy Dunakanyar a festészetben cí­mű kiállításra. Mindhárom túlhaladja a lokális kereteket. Az utóbbit már két év előtt szerettük volna bemutatni, azonban anyagi nehézségek miatt ez ideig nem lehetett. Az újságcikk megjelenése előtti napon a Művelődésügyi Minisztériumban értekezle­tünk volt. melyen a Pest me­gyei múzeumok 1961. évi népművelési munkáját is meg­vitatták a Pest megyei Tanács kiküldötte jelenlétében. Örü­lünk. hogy ekkor a szent­endrei Ferenczy Károly Mú­zeum dicséretet kapott. Ónodi Béláné

Next

/
Thumbnails
Contents