Pest Megyei Hirlap, 1962. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-31 / 25. szám

Folynak az előkészületek .a , március 4-i, a tavaszi rajira. / Az SZTK, akárcsak január 21-én a Pilisi Bányász, NB I-es csapattal mérkőzött, más­hol egymásközött játszottak az egy sportkörbeliek. Többen vasárnap vívják idegen ellen­fél ellen első idei barátságos meccsüket. Mit is hallottunk ezekről az eseményekről a hétfői szövet­ségi napon? Csepeli talány Szép számú érdeklődő volt kíváncsi a Csepel—Sziget- szentmiklósi találkozóra. Jó- néhányan az első félidőben gondban voltak, nem tudták, hogy a küzdőfelek közül me­lyik az NB I-es együttes. A mintegy 150 szigetszentmikló- si szurkolónak, ennek megálla­pítása nem okozott gondot, hi­szen jól ismerik labdarúgóikat, s örömmel töltötte el őket az, hogy a megyebajnokságban szereplő együttesük csaknem egyenrangú ellenfélnek bizo­nyult. Az első félidőben közvetett szabadrúgásból l:0-ra vezetett Csepel, majd fordulás után mindkét együttes cserélt. Nagy. II. István az SZTK edzője el­mondotta, hogy csupán az utolsó 30 percben kerekedett felül az NB I-es csapat, s három gól az 50 perces félidő utolsó tíz percében esett, így alakult ki az 5:0-ás végered­mény. — A látottak alapján a vé­delmük jó, de a támadósoron vg,n még javítani való — vé­lekedett Becz András az SZTK intézője. Egyébként az SZTK két já­tékost, egy balösszekötőt és egy balfedezetet igazolt, akik már szóhoz is jutottak Cse­pelen. Győztek a nőtlenek Hagyományosnak számít Foton a nősök—nőtlenek ta­lálkozója, amely váltakozva hozza a nősök, illetve a nőt­lenek sikerét. A vasárnapi ta­lálkozó előtt a két fél játéko­sai fogadtak, hogy a vesztesek egy-egy máinát fizetnek az ~ ellenfélnek. Nos, jelen esetben a nősöknek kellett megvendé­gelniük a riválist, hiszen 4:2 arányban kikaptak. A győztes együttesben Szabó II, Bertus, Varga, Kalácska, Fonódi I, míg a nősöknél Pektor, Vass, Szabó III. és Fonódi III tűnt ki. A nőtlenek együttesében Gö­dör volt a legfiatalabb. 17 éves. Ebben nincs semmi külö­nös. Abban már igen, hogy a nősök csapatában játszott Fo­nódi, ugyancsak 17 éves és már férj. A további tervekkel kap­csolatban Kiss József edző el­mondotta, hogy a Kaszner Fe­renc Kupa küzdelmei részvét­lenség miatt elmaradnak, s így a Rákospalotai Növény­olaj. valamint a Darugyár el­len vív majd előkészületi mér­kőzést az együttes. A harma­dik edzőpartner „személye” még tisztázatlan. Kélkapuzás Monoron — Az együttes vasárnap „kétkapuzott” először — újsá­golta Bolla Imre monori inté­ző. — Február 4-én Ceglédber- celt fogadjuk, s a találkozó Vizsgázott heg őszieket, tetőfedőket és bádcgosokat felvesz a PEST MEGYEI TANÁCSI ÉPÍTŐIPARI VÁI LALAT j Vác, Elhurcoltak tere 4. Jelentkezés: Munkaügyi osztály Akik már mérkőztek — s akik még nem után Soós Gábor játékvezető tart szabálymagyarázó elő­adástFebruár 11-én Albert- irsára, 18-án pedig Vecsésre utazik a csapat. Az intéző elpanaszolta, hogy egyesek — tisztelet a kivétel­nek — enyhén, szólva „pon­gyolán” veszik a felkészülést. — Pedig edzőnk, Kubik Fe­renc, mindent elkövet, hogy az edzési időpontokat úgy ha­tározza meg, hogy azon min­denki megjelenhessen. Erősít a Ceglédi Építők... A Ceglédi Építők eddigi fel­készülési műsorán heti három edzés szerepelt, mezei futás­sal, gimnasztikái gyakorlatok­kal összekötve. A játékosok először február 4-én lépnek pályára, amikor is kétkapus mérkőzést vívnak egymással. Február. 14-én Abonyt fogad­ják, 18-án Kecskemétre megy a csapat, s 25-én lesz a kecs­keméti találkozó visszavágója. — Botos Imrét, a Ceglédi Vasutas volt balösszekötőjét leigazoltuk, ő irányítja majd az ötösfogatot — mondotta Kunsági Kálmán, az Építők intézője. ...s a DMTK is — Szombaton jólsikerült sportbált tartottunk, s a ha­raszti szurkolók szép számban jelentek meg az esten — be­szélte Lichtner Béla, a DMTK szakosztályvezetője. — Az első kétkapus mérkőzést valószí­nűleg Ráckevén játsszuk He­tente kétszer, szerdán és va­sárnap gyakorol a csapat. Két játékosunk. Vieland és Mogyo- rossy leszerelt, és mindketten játékra jelentkeztek. Ezenkí­vül három labdarúgót igazol­tunk le a Csepel tartalékcsa­patából. Vj edző, új intéző Mint már beszámoltunk, a Vecsési MTK-nál ideiglenesen Trasszer Lajos játékos vette át az edzői teendőket. De nemcsak ezen a poszton van új ember. Az új intéző, az új edző papája, Trasszer Antal lett, aki így nyilatkozott: — Kitűnő szellem kezd ki­alakulni. A három visszatért sportoló, Varényi, Krész és Majláth, az edzéseken igen jó formát mutatnak. Február 4- én komoly erőpróba vár a csa­patra, hiszen az Esztergomi Vasas látogat hozzánk. 11-én Ceglédbercel. majd 18-án Ma­nor lesz a VMTK edzőtársa Érdekességként megemlít­jük. hogy az esztergomi labda­rúgó-csapatban Trasszer La­jos öccse véd. s így tehát há­rom Trasszer lesz vasárnap a pályán, a két fiú meg a papa, igaz, ő csak a játéktér szélén. Hegyen mm völgyön A Váci Vasutas pályáját ja­vítják, eddig terem sem állt rendelkezésükre, így a játé­kosok szabadban végzik a fel­készülést. Az országúton, il­letve a környező hegyen gim- nasztikáznak. futnak. Jobbágy Béla edző hozzá­fűzte még, hogy talán a jövő héten teremhez jut a csapat. Vasárnap egymás között ját­szanak a Váci Vasutas spor­tolói, még nem dőlt el végle­gesen, hogy kik lesznek a to­vábbi edzőpartnerek. Reitter—Fekete Sportköri téli esték, sportakadémia a ráckevei járásban A NAGYKŐRÖSI SZORÍTÓBAN Mint már beszámoltunk a megyei felnőtt ökölvívó-bajnokság döntőjében nem volt há­rommenetes mérkőzés. A feladások, leléptetések mellett egy kiütéses győzelem is akadt. Középsúlyban a gödöllői Kasuba padlóra küldte a szentendrei Nagyot A ráckevei járási TST agitációs- és p rop agtan daibizo ttsáiga üilést tartott. Értékelte az egyesületek a sportköri téli esték megtartá­sával kapcsolatos munkáját. A Taksonyi KSK elnökségét dicsé­ret bep részesítette, míg a Duna- haraszti MTK-t elmarasztalta, fi­gyelmeztetésben részesítette. A já­rás területén a sportköri téli es­ték megrendezésénél találunk di­csérendő jelenségeket, de épp így sok helyütt hanyagságot. A Kilián testnevelési mozgalom jelvényének megszerzése sporttár­gyú előadás meghallgatását is megköveteli. A résztvevők a sportköri téli estéken teljesíthetik a Szükséges feltételt, s az ágit. prop. bizottság ezért is • szükségesnek tartja a sportköri esték megtartá­sát. A ráckevei járásban megkez­dődtek a sportakadémia előadásai is. Az első január 30-án volt. s a járási agitációs- és propaganda­bizottság felhívja a figyelmet, hogy a sportakadémia előadásain a sportolók, sportkedvelők is részt vegyenek. Az előadássorozaton legtöbb hallgatóval résztvevő sportköröket — az első három he­lyezettet — oklevélben részesítik. Bundies Péter Nyolc nap alatt három edzőmérkőzés A Váci Petőfi NB III-as lab­darúgói szorgalmasan készül­nek a tavaszi rajtra. Vasárnap Vácott az I. és II. csapat mér­kőzött egymással. Az első csa­pat összeállítása a következő volt: Jakus — Pindes, Balogh, Csitári — Kovács, Fábián — Jakab, Pintér, Neugan, Kiss, Steidl. A jóiramú edzőmérkőzésen a tartalékok nagy becsvággyal küzdöttek és végeredményben 2:2 arányú döntetlent értek el. Amint az összeállításiból is lát­hatjuk, a Vasutasból átigazolt Jakab tavasszal már erősíti a csatársort, épp így újra edzés­be állt Neugan, aki vasárnap az ötösfogat tengelyében mu­tatkozott be. Ma a fővárosban lép pályá­PES-I MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség ás kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 A felelős szerkesztő telefonja: 131—243 - Gépirószoba (hívható 20 óráig): 140 —447 - Belpolitikai és sportrovat: 140—440 — Művelődési rovat: 140—448 ElőállfHa Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta Elő­fizethető s f"!vi oo«tphivntalokná) és kézbesítőknél Előfizetési díj i hónapra U forint ra a Váci Petőfi az Ékszeré­szek ellen, vasárnap pedig Vá­cott fogadja a szintén NB III- as Szentendrei Honvédet. így tehát nyolc nap alatt három edzőmérkőzést játszanak a vá­ciak, s remélhető, hogy a baj­nokság kezdetére jó formába lendülnek. Pál János A prágai műkorcsolyázó-világ­bajnokságot március 14—17-ig a Fucik-parkban levő új sportcsar­nokban rendezik, amely 100 méter hosszú és 29 méter magas, s mint ilyen, egyike Európa legnagyobb fedett sportlétesítményének. A félnehézsúlyú döntő egyik jelenete: balról a szentendrei Kirchsneider, és a nagykőrösi Flórián. Ezt az összecsapást Flórián nyerte, mert ellenfelét mélyütés miatt leléptették« Mégis a Szentendrei Honvéd öklözője lett a bajnok, mert a végső sorrendet a körmér­kőzések összesített pontszáma döntötte el. A nagy érdeklődéssel, hatalmas hangorkán­nal kísért nehézsúlyú összecsapáson a nagykőrösi Raffael balegyenese elől elhajol a szentendrei Bánhegyi, aki a harmadik menetben erőfölénnyel nyert » (Gábor Viktor felv.) INNEN—ONNAN A megyei sportakadémián hétfőn este dr. Hajdú Ferenc, a Sportkórház igazgató főor­vosa „A sport hatása az egészség és a fiatalság meg­őrzésében” címmel tartott elő­adást. * Értékelték a teke NB II Őszi átlagteljesítményeit. Eszerint a Keleti csoportban Osgyáni (Ceglédi Bányász) az idegenbeli rangsorban 421 fá­val a hetedik helyen végzett. * A ráckevei járási labdarú- gó-játékvezétői tanfolyam leg­több * résztvevője ráckevei. Harmincán jelentkeztek a já­rási székhelyről. * A megyei teremkézilabda- torna eredményeit csütörtöki számunkban közöljük. Kőműves, ács, épület­burkoló (hideg) és fes- tő-mázoló ipari ta­nulókat felvesz az É. M. 45. sz. Állami Épí­tőipari Vállalat. Je­lentkezhetnek 14—16 éves korig azon fiata­lok, akiknek a 8 álta­lános iskolai végzett­ségük megvan. Jelent­kezés -személyesen v. levélben Bp. VI.. Szív u. 60. sz. alatt. ahol részletes felvilágosí­tást kapnak. Szentedrei , albérleti v. bérleti szobát ven­nék. Cserébe esette* Szentendre belterüle­tén villái-'kást adok Varga, 666. Munkásfelvétel. Az É. M. Szentendrei Ce- mentáruipari Vállalat váci üzemében nagy gyakorlattal rendelke­ző lakatosokat; továb­bá egy fő autogén- és villanyhegesztőt azon­nal felvesznek. Jelent­kezés: Vác, Kisrét dű­lő út l. (Forte-gyár mel|ett.) ______________ N agyképzettségű or- vosegészség.ügyi első­segélynyújtó elhelyez­kedne gyárba, üzem­be, egyéb helyre. _ .Gyakorlott 31 653” jeligére kispesti hird. 18 méter vaskerítés kis kapuval együtt eladó. Érdeklődni l-ehet: Mo- nor, Lenin út 46, Panofixbunda, szil- bunda, sürgősen, ol­csón eladó. Madách Imre tér 5. III. 1. T.: 223—586. Bontásból üvegezett ablakkeretek tok nél­kül eladók. _ Monor, Ady Endre u. 20. Cse- lényi. Értesítjük kedves ve­vőinket, hogy szent­endrei fotoműtermün- ket (Marx tér 2. sz.) 1962. február 1-től min­dennap 9—18 óráig tartjuk nyitva. Előze­tes bejelentésre is ve­vőink rendelkezésére állunk. _ Szentendrei .Járási Szolgáltató ' KTSZ. Előkészületi labdarúgó-mér­kőzés: Törökszentmiklósi Va­sas—Ceglédi VSE 1:1 (1:0). Törökszenitmiklós. Asztalitenisz férfi NB II Ceglédi VSE—Ózdi Kohász 13:5 A ceglédiek az első tavaszi mér­kőzésen elszenvedett váratlan ve­reségüket a második fordulóban szép hazai győzelemmel feledtet­ték. A színvonalas, nagy érdeklő­dés mellett sorrakerült találkozón í 16. Lucchese—Lazio a Vasutas már 9:0-ra vezetett. Gy: Gergye, Dervaderics dr., Ehrlich (3—3). Farkas (2). vala­mint az Ehrlich, Gergye és a Der­vaderics dr.. Farkas pár. TOTO-TIPPJEINK 1. Milan—Intemazionale 2. Torino—Juventus 3. Bologna—Spal 4. Fiorentina—Catania 5. Padova—Mantova 6. Palermo—Sampdoria 7. Róma—Lanerossi 8. Udinese—Venezia 9. Strasbourg—Lens 10. Rennes—Reims 11. Stade Francais—Montpellier l x x 2 x 1 2 1 x 1 1 1x2 1 x 1 1 x x 2 1 x 2 12. Rouen—Racing Paris Pótmérkőzések: 13. Atalanta—Lecco 14. Napoli—Modena 15. Pro Patria—Bari 1 x 2 x 1 2 x 2 A síelők szempontjából kedvező a Meteorológiai intézet előrejelzé­se: a következő napokban kisebb havazás várható, s a hideg idő is tovább tart. így a már leesett csa­padék sem olvad el. A hóvastag- ság mindenütt alkalmas sportolás­ra — kivéve a Szabadsághegyet —, ahol pillanatnyilag csak hófoltok találhatók, a kedd déli hójeJentés a következő: Galyatető 16 cm. Ké­kestető 15 cm, Lillafüred 7 cm. Mátraháza 5 cm. Az oslói Bislet-stadionban febru­ár 3-án és 4-én, szombaton és va­sárnap sorrakerülő 1962. évi férfi gyorskorcsolyázó Európa-bajnok- ságon, 13 ország 36 versenyzője vesz részt. A spanyolországi Torremolinos- ban hétfőn este rendezték a nem zetközi sakkverseny 5. fordulóját. Szabó ezúttal a spanyol Ferezze? játszott, s a találkozó a 30. lépés­nél döntetlennel végződött. A lipcsei Eúrópa-bajnoksáer? készülő NDK mű- és toronyugrók első válogatóversenyén TngrírV Krämer, a kétszeres olimoiai b?í- noknő kitűnően szerepelt. Tororv ugrásban lill.88 ponttal győzött, e az első 116 ponton felüli női ered­mény a világon. A svájci Villars-ban március 6— 12-e között sorrakerülő 2. téli Uni- versiadén magyar sportolók is szerepelnek. A főiskolás verseny­zők legnagyobb téli erőpróbájára tíz főből álló gárda utazik. IPARI T.VM I.OKAT szerződtetünk ács, szobafestő és mázoló szakmákra. Jelentkezhetnek: Budapest, Pest megyei, Nógrád, Heves és Hajdú megyei fiatalok 1962. febr. 28-ig személyesen vagy írásban. Korhatár: 14—16 év, követelmény: 8 általános iskolai végzettség. Tanulóidő 3 év, a képzés 1962. áprilisában kezdődik. A vidékieknek szállást és teljes ellátást biztosítunk. ÉM. 21. SZ. ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Budapest V., Apáczai Csere János u. 7. Munkaügyi osztály

Next

/
Thumbnails
Contents