Pest Megyei Hirlap, 1961. december (5. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-22 / 301. szám

VÁCI NAPLŰ • A P E S T MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA • V. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM. 1961. DECEMBER 22, PÉNTEK Kétezer részvevő, háromszázhuszonhat felszólaló A tanácstagok beszámolói után A szerdai tanácsülésen első napirendi pontként Arany István titkár tett jelentést, a második félévi tanácstagi be­számolókról. A tanácstagok közül mindössze hárman nem tartottak beszámolót. Az előző éviekhez képest úgy az előkészítő munka, mint a kisgyűlések megtartása lé­nyegesen eredményesebb volt. A város lakossága a beszámo­lók során széles körben meg­ismerte azokat a feladatokat, amelyeket a tanácsnak és a tanács alá rendelt szerveiknek el kell végezniük. A megtar­tott tanácstagi beszámolókon mintegy kétezren vettek részt, 326-an szólaltak fel. Az észrevételek tükrözik a la­kosság javaslatait, kezdemé­nyezését, de egyben bírála­tot is tartalmaztak. Jól sikerült tanácstagi be­számolót tartott Urbán Gyu­la. Czinege Vincéné, Csízek LOfjos, Brandt János, Vogel Gyula, Bajner Ferencné. To­ri Kálmán, Simonyi Ottó, Szintai Márton, Kiszel Já­nos, Pelyhes István, Zbo- rovszki Lajos, Borbély Já­nos, Szeder István, Aczél Ferencné. Szomodi János és még többen, olyanok, akik 1960-ban meg sem tartották a tanácstagi beszámolókat. Új gazda - jó gazda A Klein Károly utcai, ez- í előtt földművesszövetkezeti J kezelésben lévő vegyesboltot | az Élelmiszer Kiskereskedel- j mi Vállalat vette át. Az új I irányítószerv jó gazdának bi­zonyult, mert a mindig zsú­folt, szűk kis üzletből tágas, nagy raktárhelyiséggel bőví­tett modem, önkiszolgáló üz­letet „varázsolt”. A boltot méltán sorolhatjuk városunk szép üzletei közé. Vezetője az agilis Schváb Kálmán maradt. W KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK lapunk valamennyi olvasójá­nak, előfizetőjének, munkatár­sainknak és tudósítóinknak. A Váci Napló legközelebbi száma jövő pénteken, decem­ber 29-én jelenik meg, szil­veszteri rejtvénnyel és a ha­gyományos verses krónikával. Pcíd I kon Haffner Erzsébet orszá­gos viszonylatban a második helyen végzett és hibátlansá­gi jelvényt nyert. Sikeresen versenyzett még a 200 szóta­gos csoportban a felsorolta­kon kívü] Eberhardt Zoltán­ná, Hirlamann Lajosné, Ba­logh Valéria, Kurdi Katalin és Horchy Mária. A vállala­tok közötti csapatversenyben a Dunai Hajógyár a negyedik helyre került. Gépírásban a bajnoki cí­met Székely Éva (Egyesült Izzó) szerezte meg, 2. Kurdi Katalin (31. számú Építőipari Vállalat), 3. Balogh Valéria (Tüzérlaktanya). TÍZ NAP A SZOVJETUNIÓBAN Barcs Lajos, a Váci Járási Tanács munkatársa is tagja volt annak a 28 tagú csoport­nak, amely tíznapos utazást tett a Szovjetunióban. Ta­pasztalatairól a zsúfolásig megtelt kúltúrotthonban szá­molt be a minap, Rád köz­ségben. Elragadtatással beszélt a baráti fogadtatásról, az óriási méretű mezőgazdasági kiállí­tásról, amely megerősítette valamennyiükben a szocialis­ta mezőgazdaság fejlődésé­be vetett hitüket. Megkapó volt számukra, hogy a kiállítás bejáratánál a környez» országokat, így Magyarországot is jellemző népviseletet bemutató szob­rokat találtak. Figyelemmel szemlélték a palán tűzőgépet, burgonya- és zöldborsószedő- gépeket. Barcs elvtárs elmondta, hogy a látottakat itthon hasz­nosítják. A váci járás sem szégyenkezhet: a fótiak pap­rikával. petrezselyemmel arany-, ezüst- és bronzér­met; az alsógödiek pedig kel­káposztával oklevelet nyer­tek az erfurti mezőgazdasági kiállításon. Ha a tíznapos utazás és a díjnyertes köz­ségek tapasztalatait kamatoz­tatják, járásunkban is biz­tosítva lesz a jövő évi me­zőgazdasági termelés túltelje­sítése. (P. E.) SZÜNETELŐ SZAKRENDELÉS A járási tanács főorvosi hivatala közli az érde­keit SZTK-tagokkal, hogy a Szarvas-közben az eddigi bőr­és nemi beteg-gondozó, szak­orvosi rendelő — az épület­átalakítási munkálatok miatt — megszűnt. Űj helyén, a Klein Károly utcában az épü­let átépítése miatt még nem kezdhette meg munkáját. Mindazok, akik a szakorvosi rendelést igénybe akarják venni, a körzeti orvosoknál jelentkezzenek. Az újpesti rendelőintézetbe kapnak be­utalót. ORVOSI ÜGYELET 24, 25 ÉS 26-ÁN Vasárnap: dr. Ruzicska Béla az alsóvárosban, dr. Gosztonyi Já­nos a felsővárosban. Hétfő: dr. Gulyás Zoltán az alsóvárosban, dr. Gosztonyi János a felsőváros­ban. Kedd: dr. Szemes Péter az alsóvárosban és dr. Papp Miklós a felsővárosiban. Váciak a világkongressznson Az eszperantó nyelvről és mozgalomról tartott előadást csütörtök délután a vasútállo­más oktatói termében Anka Béla, a Magyar Eszperantó Szövetség vasutas szakcso­portjának vezetője. Ez az előadás beindítása volt a tanfolyamnak, melyen érdek­lődőket a jövőben is szívesen látnak. Az előadásnak az adott érdekességet, hogy 1962- ben hazánkban lesz az esz- perantista vasutasok világ- kongresszusa. melyen előre­láthatólag több váci vasutas is részt vesz. Beleg sertés húsát mérte ki A Váci Járási Tanács sza­bálysértési előadója Gref Al- bertné, szül. Sándor Erzsébet sződligeti lakost, engedély­nélküli húskimérés miatt 1000 forintra bírságolta. Grefné betea sertését vánta le és annak kimérésével veszélyez­tette a közegészséget. Hasonló szabálytalanságért büntették meg 400 forintra Pikács Már­ton erdőkertesi lakost, aki háromhónapos süldőjét vágta le és annak húsát 15 forintos árban — engedély és állator­vosi vizsgálat nélkül — ki­mérte. A Petőfi-brigád hét hónapja — A NAGY SIKERRE való tekintettel a Pest megyei Pe­tőfi Színpad december 26-án, este fél 8 órai kezdettel meg­ismételi a Déryné című dal­játék előadását, a művelődési otthon színpadán. — KEDD DÉLUTÁN az óvodában ünnepélyesen bú­csúztatták Bubla nénit, aki alapítása óta szakácsnőként dolgozott az Eötvös utcai nap­közi otthon konyháján. — VÁCOTT is fokozódik az érdeklődés a mélyhűtött áruk iránt. Az elmúlt évhez képest idén háromszor több Mirelite- terméket adott el az Élelmi­szer Kiskereskedelmi Válla­lat. — EGYEDÜLÁLLÓ kezde­ményezés városunkban: ön­állóan működik a munkás- akadémia a Híradástechnikai Anyagok Gyárában. A kéthe­tenként tartott előadások nagy népszerűségnek örvendenek. — A SZÉCHENYI UTCAI I lottó-totó iroda december I 26-án reggel 8-tól este fél 6-ig nyitva tart és már kedden megkezdi az előző heti nye­remények kifizetését, — BÖBÉK Sándor, Kosdi Pál, Csontos Sándor, Gál Fe­renc, Szoboszlai László és Mézner Mihály elmulasztották a kötelező baromfioltást; ezért I 50—100 forintig terjedő pénz­bírságot fizettek. — A FORTE-GYÁR új víz­vezetéke a Váci Húsipari Vál­lalat udvarán halad keresztül. A városi tanács végrehajtó bi­zottsága pénzügyi fedezetet biztosított, hogy a húsiparo­sok három tűzcsapot szerelje­nek fel. — A VÁROSI TANÁCS szerdai ülésén odaadó munká­jukért dicséretben részesítet­ték Szúcs Gyula, Nogula Ist­ván, Prétor János, Bajna Ist­ván, Haja Márton, Kriston Kálmán, Laiuja József, Stibel László, D. Tóth Ferenc és Tó­völgyi Sándor népi ellenőrö­ket — A VÁROSI népfront­bizottság az idén is felállítja hagyományos karácsonyfáját a Csányi út és Széchenyi utca kereszteződésénél. Ne vedd el a másét! Solti Dávidné, szül. Mes- tyán Anna (Árpád utca 43.) a Budapest felől érkező sze­mélyvonat egyik kocsijának csomagtartójáról — mivel senki nem volt a kocsiban — leemelt két csomagot, s azt magával vitte. Már el is távozott az állomás épületéből, amikor az őrszemes rendőr utolérte. A rendőrségre való bekísérése után megállapítot­ták, hogy Soltiné másnak a csomagját vitte el. A cso­magok értéke 160 forint volt. Jogos tulajdonosuk vissza­kapta; ezzel szemben az elkövetőt 300 forint pénzbír­sággal sújtották. Szklenkay Csabáné szül. Halmai Éva (Ilona utca) a Fővárosi Autóbuszüzem ga­rázsügyeletén egyik munka­társának táskájából 150 fo­rintot ellopott. Az elemeit pénzt a rendőrség megtalál­ta nála és visszaadta jogos tulajdonosának. Szklenkaynét 200 forint pénzbírsággal súj­tották. HÁZ A FENYŐFÁK ALATT| A Forte-gyár természetjáró szakosztálya Maga« Taxon 45 férőhelyes menedékházal rendezett be. Az erdöszéli, pom­pás környezetű épület 830 méterre fekszik a tenger színe felett Az elmúlt vasárnap tíztagú turistacsoport szállt meg a barátságos szobákban és élvezte a verőfényes, ha­vas téli nap szépségeit, örömeit. (Csemy G, felvétele.) MÁJUS óta a Pintér-blok­kot csak így emlegetik a Vá­ci Kötöttárugyárban: a Pe­tőfi-brigád. Hét hónappal ez­előtt húsz asszony és lány elhatározta, hogy versenybe lép a „Szocialista brigád” címért és felveszi halhatat­lan költőnk nevét. Felajánlásaikon, ténykedé­sükön látszik ez a nemes igyekezet. Leyer Lászióné ve­zetésével mind a húszán ki­emelkedő egyéni felajánlást tettek. A brigádvezető pél­dául vállalta, hogy gimná­ziumi tanulmányait jelesre végezi. Kajtár Gyuláné 105 százalékos termelési ered­ményre, Gál Vendelné a tússzá vetés csökkentésére. Kurdi Lajosné a fiatalok szakmai nevelésére, Molnár- né, Tömöriné, Kuzelkáné, Pintérné, Galambosné, Ba- loghné, Botlikné. Eayüdné. Málnámé, Fábiánná, Kiss Ju­lia, Solti Lenke, Szolcol Má­ria, Polmüller Mária, Győ­ri Mária, Kajári Zoltánná mind-mind a brigád sikerét célzó, értékes felajánlásokat tettek. NAPLÓJUKBAN pontosan vezetnek mindent, ami egy szocialista brigádot érdekel­het. A vállalat igazgatójá­nak meleg szavú, biztató sorai sem hiányoznak a kis kötetből. Életüket, sokrétű érdeklődési körüket hűen tükrözi ügyes faliújságjuk. Valóságos kis krónika ez a gyűjtemény, ahol a bel- és külpolitikai hírek mellett ki­rándulásról. színházlátogatás­ról, munkásakadémiára való jelentkezésről is olvashatunk. Névnapi köszöntők, divatro­vat, süteményes receptek sem hiányoznak a faliújság­ról, amit a gyárban min­denki érdeklődéssel olvas. Hét hónap alatt értékes megbecsülést szerzett magá­nak a szövőgyári Petőfi-bri­gád. Szeptemberben öt ju­talomjegyet kaptak a sop­roni IBU SZ-kirándulásra, ké­sőbb mind a húszán aján­dékként tekinthették meg a „Leány vásár” -t. KARÁCSONYI ajándékuk legyen ez a pár soros, meg­érdemelt méltatás. Szomba­ton bensőséges, családi ün­nepség keretében búcsúztat­ják el a megérdemelt nyug­díjba vonuló Fábiánnét, a népszerű Mariska nénit, aki harmincöt éve dolgozik a Sallai utcai üzemben El­megy a brigádból Balogh néni is. A két nyugdíjasnak bol­dog. örömteli pihenést; a Pe- tőfi-brigádnak új munkasi­kereket kívánunk a jövő esz­tendőben! — ai — A Váci Autó- és Gépjavító Vállalat felvesz szerszámkészítő, villanyszerelő és bádogos szakmunkásokat Jelentkezés: Vác. Dózsa Gy. út 53. ANYAKÖNYVI HÍREK Születeti: Drobnl Nándor segéd­munkás és Andrej kovies Erzsébet jegykiadó: István, Lehóczky Fe­renc hegesztő ós Paulovics Piros­ka adminisztrátor: Marianna, Dem- lan Imre anyagbeszerző és Lehot- ka Teréz: Ödön, Szilovák István géplakatos és Moravcsik Julianna: Mária, Verőcei Béla adminisztrá­tor és Józsa Katalin porcelánöntő: Zoltán Kiss Sándor géplakatos és Kabarcz Mária: Mária.. Scheili Jó­zsef villanyszerelő és Nyalka Ve­ronika betanított munkás: Zoltán, Adorján Bálint villanyheeesztő ée Homok Aima cérnázó: Zsuzsan­na. Grezner Péter lakatos és Hon- vári Erzsébet: Mária. Bögér József kocsirendező és Kiss Mária: Má­ria, Csemák András esz­tergályos és Balázs Mar­git: András- Vig.h Ferenc ze­nész és Halmai Edit: Zsuzsanna, Helisz István csiszoló és Gulyás Magdolna: Maria, Kollár Pál he­gesztő és Kiss Erzsébet segéd­munkás: Zsuzsanna, Réthelyi Ká­roly lakatos és Bergmann Mária: Katalin Sima János gépkezelő és Fodor Margit: Margit nevű gyer­mekeik. Házasságot kötött: Zomborka Já­nos Dortás és Péter Anna gyári munkás. Proszka Imre lakatos és Magyar Hona meós. Fehér Rafael kelmefestő és Dombi Hona fénye­ző. Fási András kőműves és Ist­ván Rozália varrónő. Meghalt: Sztrhárszki János éves. Klábl József tő éves. Iázony Ede 51 éves. Nagy István 7S és Gyarmati Sándor 8.1 éves. VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Disznóperzselő, pász- toreszköz, csapdaké­szítés: Kulcsár kisipa­rosnál, Bp. Rákóczi út hat. Orajavítás. 45 éves szakmai gyakorlattal, lelkiismeretes minősé­gi szakmunkát ad. egyéves jótállással: Gánti Vilmos órás, Vác. Petőfi u, 11. sz. MIT LÁTUNK A MOZIKBAN? Kultúr. 22—24: Egy katona meg egy fél. (Szélesvásznú francia- olasz filmvígjáték.) — 25—27: Or­kán. (Magyarul beszélő román film.) — 25-én délelőtt, matiné: Szökés a szigetről. Építők: 22-én: Jövő tavaszig. (Szovjet film.) —23—24: Szurkolók lesen. (Csehszlovák film.) — 25— 26: A csinos férj. (Olasz film.) — 27-én: Kölyök. (Magyar film.) — 24-én. matiné: Varázs emberke. Idősebb házaspárt el­tartanék vagy életjá- I ratíékot adnék, meg- i egyezés szerint, lakha- ! tási lehetőség ellené­j ben. __ ..Megbecsülés” i jeligére váci hirde- i tőbe. 1 Azonnal beköltözhető ; (75 ezer téglából épült) : ház, modem, sok nagy helyiséggel. termő, í nagy gyümölcsös kert- | tel. Pesttől 40 kilomé­terre, Váctól 8 kilomé­terre, Rá dón (autó- buszmegállónál) áron alul, 100 ezerért, eladó. Érdeklődni: Komáro­mi József, Rád, Iskola. Beköltözhető családi ház (kétszobás, kertes) eladó: Deákvá- Somo­gyi Imre u. 26. Autóvillamossági sze­relőt és egy fő segéd­munkást azonnal fel­vesz a li-es számú Te- herfuvar váci főnöksé­ge. Jelentkezés: TEFU. Vác, Törökhegyi út 5. Képesített villanysze­relőt karbantartó munkára felvesz a Pest megyei Tanács I. számú Sütőipari V. Jelentkezni lehet a vállalat központjában: Vác. Március 15-e tér öt. ___________ K is ház Vácon. Sztá­ron Sándor (volt Zichv) utca 7. számú, beköltözhetően eladó. Megvehető: Török Sándortól. Kossuth tér 6. (Vác.) __ _ N e utazzék Pestre, a Váci utcába, mert ugyanezt megtalálja Vácott. Modellházunk- ban, a Széchenyi utcá­ban. Készítünk nőj modelleket _ párizsi divatlapok szerint úgy raktáron levő ex­klusiv szöveteinkből, valamint hozott anvae- ból. Tekintse meg kész modelljeinket. minden kötelezettség nélkül! Vám szabó KTSZ. Vác, Széchenyi u. 26. Felhívás! A Tüzép Vállalat felhívja a fa­tüzelésre jogosultakat: I. oszt. külföldi fában kiadja az 1982-re ese­dékes nyolc mázsa tűzifát. Befizethető az értékesítési irodában: Vác, Köztársaság út 32. (Telefon: 527.) Szövetkezetünk a kö­zönség szolgálatában' Javító, szolgáltató munkát, úi megrende­léseket felvesz Szé­chenyi utca 4. szárr alatti részlegünk. Javí­tás. vasalás, alakítás rö^id idő alatt elké­szül. _ Váci Szab»* KTSZ. Férfiaknak is van igé­nyük! Keresse fel át­alakított és berende­zett férfi méteres sza­bóságunkat. ahol min­den igényt kielégíti férfiruházatot, vala­mint női kosztümöké és kabátokat kész* tünk modern kivitel ben. Hozott anyagbó is vállalunk. Váci Sza bő KTSZ. Széch u. 31. vállalat nenn válaszolja meg [ időben a bejelentéseket, szá- j mos helyen rossz az eresz­csatorna. Jobb ellátást sür- jet a lakosság burgonyából és hagymából. Nem kielégítő nyáron az utcák öntözése, a háztáblák elmosódottak, ol­vashatatlanok. A tanácstagnak és a hiva­tali apparátusnak elsőrendű kötelessége' lesz szorgalmaz­ni ezeknek a panaszoknak [ mielőbbi megvalósítását. A lakosság mozgósítása te­rén jelentős segítséget nyúj­tott a Hazafias Népfront he­lyi bizottsága. A népfront- bizottság részéről Nagy Mik­lós országgyűlési képviselő irányította a szervezést. A bi­zottság tagjai közül Oláh Mik­lós, Jurányi István, dr. Soós József és dr. Kávai Géza segítették a tanácstagokat si­keresen. A választó bizott­ságok tagjai, a választási el­nökségek, a szavazatszedő bi­zottság, a házmegbízottakj la­kónyilvántartókönyv-vezetők és a tanács hivatali appará­tusának tagjai is részt vet­tek az előkészítésben. Néhány javaslat az elhang­zottakból: az alsóvárosi meg­állónál építsenek fedett vá­rócsarnokot, a Mártírok út­jai papírboltot állítsák visz- sza, a Galamb utcát csator­názzák, az Alsó utcát és a Kosdi utcát kövezzék ki, a Deákváron létesítsenek pia­cot és rövidáru-üzletet, a Dó­zsa György utat világítsák meg jobban; építsenek nyil­vános WC-t az alsó- és fel­sővárosban, a kisváci autóbu­szokhoz kapcsoljanak pótko­csit. Mindezeken felül álta­lános panasz, hogy a vasút­állomáson akadályozzák a gyors felszállást, a VKG­Csütörtök délután ünnepé­lyes külsőségek között osztot­ta ki Milnár Mihály, a Köz- gazdasági Technikum igazga-. tója a helybeli gépíróiskola feldíszített termében az őszi gépíró és gyorsíró verseny díjait. Vác 1961. évi gyorsíró baj­noka Haffner Erzsébet (Dunai Hajógyár). Második Büki Er­zsébet (Híradástechnikai Anyagok Gyára), harmadik Tóth Ilona (Dunai Hajógyár); mindhárman 200 szótagos eredménnyel. 200 szótagos fokon sikeresen versenyzett még Arany Mária. Philipp Gyv.láné és Tóth Éva. A 150 szótagos vensenyfo­A gép- és gyorsíróverseny győztesei

Next

/
Thumbnails
Contents