Pest Megyei Hirlap, 1961. november (5. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-12 / 267. szám

Wit

MfcCV

’zfCtrltm

1961. NOVEMBER 12, VASÁRNAP

MEGYEI TÜKÖR

Nem hiába éltem

j A szia- és Imnghmmmk szerelmese f

Meghitt beszélgetés a 81 éves Kugler Edével

Baranyi Ferenc:

ELÜL A HARC

Vajon a harc elül majd. ha felserdül a béke s komoly nagykorúságát gyorsan-növőn elérve nemzi s neveli sorra szép csoda-csemetéit?

Gyűl ostoba harag még, mit bölcs erő kibékít? Örömök, nagy dühök és törpe bosszúságok tüzelik akkor is a révbeért világot?

Még bizsereg a létünk, meginog egynéhányszor, ledönt a félsz időnkint, mint részegest a mámor: lesz háború? Az észeii úr lesz az esztelcnség?

S a fegyvertelen harcok győzelméhez mi kell még? Szem-izzító vitákban hogy vívnak majd az érvek, az agy anyaméhében születő ió legények?

Bennünk és körülöttünk áramlik a világ, megadván gyors korunknak gyors dinamizmusát.

Célt-szabni-egybegyültek, erős tanácskozók, vajúdó korszakunkkal egyszerre vajúdók kezetekben az eszköz: a nyílt, őszinte szó, a jelenkort is féltő szívekből buggyanó;

Ez már a tisztulás és erő őszintesége, s az erő sose bukhat ön-tisztázó beszédbe, mert rettentő erő az, amikor már lehet kitárni önmagunknak a féltett vétkeket.

Még bizsereg a létünk, meginog egynéhányszor, és földre dönt a félsz még, mint részegest pohár bor. mámor a gyöngeségünk, kemény, részeg-konokság mert mámorosán hisszük akkor is: minden ország örökéletre-szabva véglegesíti sorsát.

És minden ncp kibékül létezésével egyszer, és lábhoz kerül végre kézből, szívből a fegyver, s elül a harc! Örökre! E törvényt majd kimondják akkori nemzedékek, a végső béke gondját nekik kell vállravenni, addig nem hull a had szét!

Övék a béke gondja — mienk a harc, a harc még.

ISKOLATARSAK VOLTUNK

Salamon László:

Higgadt szemmel

Magammal jöttem, de sohasem magamban, az ég is velem jött s az út is alattam, vonat-kerékben, ha tájról tájra szálltam, csillagok jöttek velem az éjszakában.

Ha éveim tüntén lassan öregedtem, velem öregedett az idő is egyben, ha a sorsom résén kelő napfény tört át, múló mosolyomba fűztem mosolygását.

Ha keserű percek mérge betegített, megmaradni mégis merész remény intett, kádáverek halmát mikor messzehagytam, jövőt nyitó szókra forrósodott ajkam.

Akár hátranézek, akár csak előre, mintha az életem heayorommá nőne: völgy nyílik alattam, felettem mély kékség, halandó voltommal roppant végtelenség.

Hűlő véreremben a napfényt feloldva, lombot hajt az emlék, a tünékeny óra, alkonyat aranya bíztat visszanéznem: higgadt szemmel látom az Egészben részem.

: Szemlér Ferenc:

Síkvidéki tájkép

A távol ég kéklő. anyagtalan háttérből csak négy-öt nyárfa nő ki.

Ily tájat írt meg Puskin, Fet, Petőfi

Eminescu, Arghezi, Biok, Arany.

A hegylakó szívében ily lapály olykor izgalmat ébreszt. Mintha oldott fékkel rohannák meg vad, néma dolgok a végtelen térből. Ez szinte fáj.

i

De aki itt él, boldog, hogy a tág látóhatárt még egy sövény se metszi.

Röpíti roppant távlatokba messzi

3 vágyait a kollektív rónaság.

:

J Jövőbe néz ő is. mint ama hét

költő. Derűvel tölti el a holnap.

Mert minden földek s lelkek egybefolynak.

4 Aggódásának nincs már nyoma rég.

X\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\X\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V,.,V,x\\\\\\\\V.

Keringő, csókkal

Volt is forgalom, a zenekarnál gyűltek az apró papírok, kinek ki mit küld, s nemegyszer harsogott a nevetés, amikor elmondták az üzemint te”, vagy azon, hogy Barna Vincének, az állattenyésztési brigadérosnak, aki azelőtt kanász volt, a „Megismerni a kanászt" küldik a tréfáskedvű beosztottak.

BABOS JANCSIRA 15 ráragadt--------------------a vidámság,

b

ár kezdetben elég savanyú képpel lődörgött a többiek között. Seholsem látta Erdős Jucót, pedig megígérte, itt lesz a bálon. Kereste, kutatta, háromszor is átfésülte a nagytermet, bekukkantott még a kártyázok szobájába is, de sehol nem lelte. Pedig ez lett volna az első igazi báljuk, legalábbis Jancsinak, mert most engedték el először egyedül, eddig mindig volt vele valaki, aki ügyelt rá. nehogy beigyon, vagy egyéb kalamajkát csináljon. Most itt van egyedül, Jucó meg sehol.

Erdős nénit _ látta ugyan, de nem merte tőle megkérdezni, hogy Jucóval mi van. Talán még le is pirítaná, amiért nyaggatja, hiszen pár hónapja csak, hogy Jucóval összemelegedtek, de mersze elmenni Erdősekhez eddig még nem volt.

Hallgatta csak a muzsikát, felhajtott egy nagyfröccsöt* de többet a söntés tájára se

Beniutatták filmszínházaink az Iskolatársak voltunk című magyarul beszélő nyugatnémet filmdrámát

netet. Mert ki ne nevetne azon, hogy az Uj Erő a Szabadság Tsz-t azzal köszönti, »Vagyok olyan legény,

I A SZÜRETI BAL mindif a bal°*

! ----------------- zas korszakát

\ nyitja meg. Van ugyan bál : nyáron is. egyszer, az arató- ! bál, de utána igencsak vár- J ni kell a folytatásra. Ám a ! szüreti bál után jönnek se- 3 regestől a többiek, az ember J csak győzze lábbal, vidám- ; Sággal, ruhával, mindazzal,

3 ami csak a bálhoz kell. Az 5 idei szüreti bált az Uj Erő 3 Termelőszövetkezet rendezte, 3 ők voltak a házigazdák, ne- 3 kik kellett gondoskodni ar- 3 ról, hogy aki azon az estén 3 a kultúrba megy, jól éfezze 3 magát.

3 Igyekeztek is, s nem volt 3 semmi hiba. Volt bor is. en- 3 nivaló is, vidámság is, a zene- 3 kart se szidta senki, mert 3 hol magyar nótákat, hol csa- 3 csacsát játszottak. A rossz- 3 nyelvek szerint egyik sem 3 különbözött a másiktól, de- 3 hát ezt csak azok mondták, 3 akik az Uj Erőtől irigyell- 3 ték a házigazdaságot.

3 Tizenegy után elkezdődött 3 a szív küldi, három io- 3 rintért mindenki olyan nó- 3 tát rendelhetett, amilyet 3 akart, illetve olyat azért, ' amit a zenekar is tudott.

z

Eperjesre nevezték ki rajz- 3 tanárnak, onnan került Buda- 3 pestre 1912-ben és előbb az 3 Üllői úti, majd a Telepi utcai 3 polgáristákat tanítgatta égé-3 szén 1947-ig, nyugalomba vo- 3 nulásáig a festés és a rajzó- 3 lás fogásaira. í

y

Művész maradt hosszú tanári £ pályáján is, főleg akvarellben 3 dolgozott, ecsetje alól száza- ^ val kerültek ki a szép, han-1 gulatos tájképek. Nyugalomba^ vonulása óta kizárólag művé- 3 szelének él. 3

y

— Azaz hogy — helyes- %

biti önmagát — Pécel kultú- 3 rájának is. A felszabadulás £ utáni években nagyon sok 3 volt ezen a téren a tennivaló, 4, de a lehetőség is. Élt Péce- 3 len, a szomszédságomban egy 3 kiváló művészbarátom, a % nemrég elhunyt Táray Ferenc, 3 a Nemzeti Színház tagja, aki- 3 vei vállvetve dolgoztunk, £ hogy közelebb hozzuk kedves % falunkhoz az igazi művésze- 3 tét. Nem volt kulturális ak- £ dó, amelyben szerepet ne £ vállaltunk volna. Boldogan, j szívesen tettük. Én gordon- 3 káztam a rendezvényeken, 3 Táray pedig szavalt vagy a 3 színjátszókat rendezte, tanít- 3 gáttá. ^

Az elmaradhatatlan kér- 3 désre, hogy kielégítette-e művészi pályája, elkomolyod-3 va mondja:

— Minden tekintetben. 3 Széppé varázsolta az életemet.; Megtanított arra, hogy har-; mániát keressek és találjak 3 mindenütt. Tudom, hogy az 3 én stílusom már nem nevez- ; hetö modernnek, de ez sem 3 bánt, mégpedig azért nem, '> mert megértem és elfogadom í a moderneket. Tudom, hogy j minden fejlődik, változik. A \ művészet is. És minden új í irányzatból kikristályosodik; valami maradandó érték.

Az öreg művész „kétlaki” \ ember”. A múltban és a je- > lenben él, és napjait is föl-; osztja, Pécel és Badacsony \ között. Badacsonyban, ahol ; Ede fia az állami gazdaság j agronómusa, szintén van kis \ műterme.

— Szerelmese vagyok a Ba- l dacsonynak is — vallja lelke- l sen —, a Balaton vidék szí- i neiben mindig találok újat, \ izgalmasat. Ha ott vagyok, 1 azt festegetem.

L

egnagyobb büszkesége ti-; zenhárom éves uno!:ája. a „lemenők” közül — úgy látszik — egyedüli örököse a család művészi hajlamának. Kis zongoraművész. Mesterei vagyon sokat várnak tőle, főleg persze a nagyapja, aki rajongással beszél róla.

Ha feltűnik az öreg művész jellegzetes alakja a pácéit utcákon, mindenki barátságosan és őszinte tisztelettel köszönti. Látszik, hogy igazán szeretik.

Magyar László

j péceli Ráday-hastély köri zelében, az Árpád utca 15. szám alatt tágas, de szerény lakóház áll, szépen gondozott gyümölcsöskert közepén. Kastélynak nevezik a péceliek, mégpedig „francia kastély”-nak, aminek van is történelmi alapja. A Ráday grófok meghívására költözött Pécelre a nagy forradalom idején egy emigráns arisztokrata család, a Saint-Marsain- család és telepedett meg itt végleg. A gavallér Rádayak- tól kapott telken építették föl hajlékukat és laktak benne egészen a család jkihalásáig. Sírboltjuk ma is megtalálható a péceli temetőben, de a házban hosszú évtizedek óta már mások élnek, vagy ötven esztendő óta a Sopronból szár- ; mazó Kugler-család. Hazai ; viszonylatban a Kuglerek sokkal nevezetesebbek voltak a Saint-Marsainéknál. Kugler Ferenc neves szobrász volt, néhány becses munkáját a Nemzeti Galéria őrzi, Kugler Henrik pedig a magyar cukrászipar világhírű mestere, akinek különlegességei még a diák József Attila képzeletét is meg csiklandozták.

Az öreg ház jelenlegi gazdája a nyolcvanegy esztendős Kugler Ede, Pécel egyik legnépszerűbb polgára, akinek nevét igen jól ismerik képzőművész-körökben és a művészeteket kedvelő közönség liörében is. Önarcképét a Pest megyei festők tavalyi kiállításán a megyei tanács vásárolta meg és a kép most a megyeháza egyik hivatalszobájának falát ékesíti.

A galambősz művésznek műterme van a péceli öreg házban, itt festeget még mindig lankadatlan buzgalommal, fiatalos hittel és biztos ecsetkezeléssel. Ha festés közben pihenni akar, akkor előveszi gordonkáját és abból varázsol elő csodálatos harmóniálcat.

Mosolyogva, ragyogó szemmel mesél életéről.

— Ügy látszik — mondja —, családomban öröklődő hagyomány a művészi hajlandóság. Nemcsak szobrász nagy-: bátyám volt művész, de mű-; vész volt a cukrász, sőt Mi- j hály nagybátyám is, a vasúti : mérnök és föltaláló. Művészi \ fantázia nélkül nem gondol- \ hatott volna arra, hogy a bu-\ dapesti Bajza utcában épített j házába a Hűvösvölgyből ve- < zesse a friss levegőt. Talán, \ ha közbe nem szól az első \ világháború, meg is valósítja \ \fantasztikus elképzelését.

: ry ugler Ede művészi ha jla-: IV mai már soproni diák- ; korában kiütköztek. Az érettségi után a Képzőművészeti, i Akadémiára iratkozott be es \ ott szerezte meg rajztanárt ■ diplomáját.

! — Nagy mesterek tanítvá\ nya voltam — emlékezik —, la többi között Székely Berta- l lané is, valamint Edvy-lllés l Aladáré, aki az akvarellezés ltitkaiba avatott be. Kegyelet- I tel őrzöm sok régi emlékeim ! között azt az akadémián ké- 3szített munkámat, amelybe \Székely Bertalan Is beleraj- \ zolt.

3 A fiatal Kugler Ede lelké- 3 ben sokáig két múzsa vetélke- ídelt egymással, a festészet és 3 a zene múzsája. A Zeneaka- 3 démíára is beiratkozott, ahol 3 Schiffer Adolf volt a mes- 3 tere. Végül mégis az ecset

3 diadalmaskodott. Amikor meg4 kapta tanári diplomáját,

>

tam. — Rámutatott a Magdira, 4 s az már sorolta is a hegye- 3 két, folyókat, városokat, s / beszélt róluk, míg a többi í gyerek, akinek a megfelelő 3 feliratú tábla a kezében volt, 3 odaszúrta a hegy, a város he- 4 lyére. A tanfelügyelő elké- 3 pedve nézte mindezt, s aztán 3 azt mondta: föl teszem a kala-< pom, hogy a tanító úr előtt: levehessem, mert a hatvani iskolában, amelyet végigjárok,; ilyet még nem láttam. 3

Minden évben játszottak j színdarabot is, emlékeiket 4 megfakult fényképek sokasa-í ga őrzi. Nemcsak a díszle-3 taket készítette ezekhez, de; még a színdarabokat is ő; maga írta, úgy, hogy abból a; szórakozás mellett tanulhas-3 sanak is a nézők. A siker 3 mindig óriási, volt. A bévé-4 télből felvitte a gyerekeket ä Pestre, s ezek közül nagyon! sokan akkor látták először í és utoljára a fővárost.

— Kapott is sok kitünte-3 test, oklevelet a férjem —3 kapcsolódik a beszélgetésbe a 3 feleség —, még a nagyságos 3 címet is megkapta, de in-3 kább adtak volna helyette 3 pár száz pengőt, mert a hat 3 gyerekkel bizony nehezen él-3 tünk a fizetésből. Aratást 3 vállaltunk nyaranként és dől-3 goztunk mindnyájan.

/

Hívták városi iskolába is, 4 de ő azt felelte: az ő embe-; reit nem hagyhatja el. J Nyugdíjba is csak azért: ment, nehogy a fiatalok ma-j radjanak állás nélkül. Hanem: az egykori tanítványoknak: továbbra is tanítójuk és se-j gítőjük maradt. Tanácsokkal j és tettekkel egyformán támo-j gáttá őket.

De szerették is, még tán: az apjuknál is jobban. A leg-: nagyobb megtiszteltetésnek j

vették, ha esküvőjükön elvál-; lalía a násznagyi tisztséget' vagy elfogadta a meghívást a| keresztelőre vagy disznótorra. ■ Nincs is Nagykőrösön em-: bér, aki annyiszor násznagy; lett volna, mint ő.

Amióta nyugdíjba vonult,1 idejét kint a földön, vagy bent, a műhelyében tölti. Nem tud meglenni munka nélkül. A műhelyben mutatja: ez a kovács, ez az asztalos, ez a lakatos részleg, s a rendbe rakott különféle szerszámok tömege tanúsítja sokoldalúságát a munkában.

— Én azt hiszem, elmondhatom, hogy nem hiába éltem — mondja és szava ellágyul.

Tizenhat unokája van

már, s azok minden héten meglátogatják. Vasárnap az ebédnél összegyűl a nagy család, s a sok-sok embert az egymás iránti szeretet és megbecsülés fűzi össze. Boldog, nagyon boldog ember az idős tanító.

Most, hogy a lombja vesztett kertben áll feleségével, s talán, hogy eltitkolja a feltolu-i ló emlékek okozta megható-1 dottsáigot, hamiskás mosollyal! mondja búcsúzóul:

— Eddig ötvenhét évet ér-: tünk meg együtt a felesé- i gemmel, jóban, rosszban ki-i tartottunk egymás mellett,! hűséggel* és szeretettel, s a1 hátralevő negyven-ötven évet is majd csak kibírjuk vala-;

'■ Cseri Sándor i

Nagykoros határának keleti részén, ott, ahol a Zsírosnak nevezett szőlőhegy kezdődik, a sudár jegenyefák szomszédságában szinte rejtőzködve húzódik egy magas, és két, vele párhuzamosan épített alacsony épület. Itt lakik élete párjával Bartha László, a nagykőrösi emberek egyik legismertebb, s legnépszerűbb nyugdíjas tanítója.

A házat ő építette, de még a belső berendezés is mindmind az ő keze munkája. A szobák belül nem is annyira lakásra, mint inkább valami csodálatos álomba varázsolt tündérkastélyra emlékeztetnek. A faragás művészetének színesre festett remekei — virág- és edénytartók, szél- és vízimalom, a szellemesen megépített szerkezetével és tüneményes díszítő elemeivel szinte a rokokót idéző könyv- szekrény, csipkefinomságúvá cizellált képkeretek, tengerjáró vitorlás pompásan megfaragott miniatűr modellje, s a többi, művészien faragott tárgy — mellett a falakon köröskörül festmények. S még a bútorokon is a dús fantáziáról és páratlan kézügyességről tanúskodó díszítő mintáit sokasága gyönyörködteti a vendég szemét.

S aki mindezt ritka tehetséggel és pihenést kerülő szorgalommal megalkotta, a 78 éves Bartha László, most meghatóan szép tartalmú életpályájára vet néhány pillantást.

1903-ban szerezte meg a tanítói képesítést, de már egy évvel korábban Hangácsra, a nagykőrösi határ egyik részébe került segédtanítónak, s aztán itt is tanított harminchat évig.

— Amikor a tanítás első évét kezdtem, 122 tanítványom volt — pontosan emlékszik a számra, s ez mutatja, milyen bevésődő élményt jelenthet a tudás átadásának első éve. 1— Nem voltak rossz tanítványaim, szerettem őket, nem tettem kivételt soha, s ők is szerettek. Legfőbb fegyelmezési eszközöm a dicséret volt. Amíg az egyik osztállyal foglalkoztam, a többi írásbeli feladatot oldott meg. A legjobban sikerült dolgozatokat kifüggesztettük az osztály falára, készítőiket megdicsértem, s ha mindnyájan nagyon szépen dolgoztak, kirándulni vittem őket — mondja, s a megsárgult dolgozatokból most is fellapoz egy köteget.

A tanításban a magyarázatot maga készítette modellekkel és szemléltető eszközökkel tette könnyebben érthetővé.

— Egyszer eljött a tanfelügyelő — még most is felderül az emléktől — s kérdi, miért van a sok homok a munkaasztalon? Mondom neki, hogy ezen tanuljuk a földrajzot. „Szeretné azt látni!” Melyik osztállyal? — kérdeztem. „A negyedikkel.” No, jó! Odagyűltelk a gyerekek az asztal köré, mindnek öt-hat táblácska a kezében. A homokból éppen Észak-Magyarország domborzata rajzolódott ki. Kérdezzen a felügyelő úr! — mond-