Pest Megyei Hirlap, 1961. november (5. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-07 / 263. szám
19®!. NOVEMBER 7. KEDD mat mcere# xMh A Dömörkapuban erdőt építenek sövénygátat építenek. Kapájukkal barázdát vonnak lett. Immár egy éve elhalt a csákányozás koppantása, a robbantás döreje, a csillekerekeik; nyikorgása, a kötélpálya halk sustorgása, a motorok zúgása. Vagy negyven esztendeig bányászták a követ, tavaly beszüntették a bányát. Sok méternyit kivájtak már a hegyoldalból, az alsóbb rétegekben értéktelen, hasznavehetetlen kőzetet találtak. Nem volt érdemes tovább bajlódni vele, megr- szűnt az üzem. Felszedték a sineket, a kötélpálya sodronyait, leszerelték a gépeket, mindent elvittek és el- széledtek a kőbányászok. De itt maradt a bánya, azaz csak a helye, mert a bányaudvarra, a meddőhányóra naponta sok-sok köbméter apró kőhulladékot és málladozó szikladarabot öntöttek ki évtizedeken át összesen húsz hektár a terület A bányavállalattól az erdészet örökölte. És az erdészek szeme sehol sem viseli el a ko- párságot Noha, amit az ember elhagy, a természet menten visszahódítja, hamarosan még a köveken is kizöldeli a moha, közöttük meg nagy lassan megül a por, pár morzsa valódi föld az odatévedt mag számára már termőtalaj, előbb néhány szál fű, aztán valami cserje, idővel még terebélyes fa is megnő a köveken. Egy vagy két évszázad, és az erdő kiterjesztené uralmát az elhagyott bányaudvarra. A modem erdész azonban nem vár, türelmetlen alkotó, ahol kell, átalakítja a természetet, erdőt varázsol a szikes földekre, vagy a sívó homokra, itt, ezeken az emberi kéz emelte kőhegyeken pedig segít a természetnek, meggyorsítja munkáját, bár nem könnyű. ősz mester, a nagy piktor mar megint csodás színeket a kőhegyein az asszonyok. Igaz, most a tűz mellett ülnek a kőhegy tetejének széles platóján. Délre jár. Kenyeret pirítanak, szalonnát sütnek a parázson hegyi pásztor, favágó, szénégető őseik időtlen idők óta megszokott szép, szertartásos mozdulataival. Amint elköltik illatos és zamatos ebédjüket, mind a húszán felkerekednek, az erdőépítő brigád szaporán folytatja munkáját, öt-hat asszony a sík tetőn kapával barázdákat von a kövek között, pár nap múlva sorjába facsemeték kerülnek ezekbe a barázdákba. Túl a hajlaton, az erdő szélén más asszonyok lombos gallyat metszenek, három-négy férfi baltát csattogtat, keskeny ágat vág, kihegyezi a végét, aztán az asszonyok a gallyakat, a férfiak a karókat ölrekap- ják és a meredek szélére Saktáblaszerűen helyezik egymás mellé és alá a gát egy méter magas, öt méter hosz- szú részeit, teraszokat képeznek ki a meredek kőhegyen, tetejétől a lábáig. Ezzel akadályozzák meg az omlást. Hogy az eső vagy a szél le ne sodorja a köveket Négyszáz méter a kerülete ennek a meddőhányónak, amin most dolgoznak. Tíz sor gátat vonnak, négyezer méter hosszú sövényt fonnak rajta. Fent kezdik, úgy kerülnek mindig lejjebb, egészen a szűk hegyszoros aljáig. így építik az erdőt. Ez idén el sem készülnek a munkával. De ahogy elké- I szül egy-egy teraszsor, nyom- I ban, még az ősszel facsemetéket ültetnek bele. Tölgyet, csert, hársat, erdei fenyőt, rezgő, meg fehér nyárfát, kevés akácot — vegyesen. Minden fajta fából magot is szórnak széjjel, ahol a kőhalmon nem ered meg a csemete, talán ki kel a mag. S a fák közé talajjavítás céljából mindenféle cserje, sajmeggy. madárcseresznye, som, galagonya, berkenye magja kerül. Amikorra elkorhad a sövény, a cserje- meg fagyökerek már megkötötték á talajt. Öt év alatt fejezik csak be a munkát a Dömörkapuban. Összesen tizenöt hektárt erdősítenek. És a többi öt hektár vajon kopár marad? — Nem — nyugtat meg Fejér István erdőmémök és a túlpartra mutat, ahol a kő- bányászást valaha elkezdték, de talán már húsz esztendőnél is régebben felhagytak vele. A hegy régi sebe sárgállik ott. — Ilyen túl meredek, úgyszólván függőleges hegyfalakon ezzel a módszerrel nem fásíthatunk. Esetleg más módon megkíséreljük, de meglehet, rábízzuk a természetre. Lám, egy részét már befutotta a rep- kény. Lassan esetleg az egészet befutja. Egy-egy fa is kinőhet még rajta valahoA gátfonáshoz gallyat gyűjtő asszonyok. (Gábor Viktor felv.) így készül a csuszamlós meredeken a sövénygát, így fonják be a meddőhányó lejtőjét. Nem elírás, sem tévedés, valóban építik. A művelet, amelyet a hegyszoros mentén végeznek, semmiképpen sem szokványos erdősítés, egyszerű telepítés vagy faültetés. Igaza volt Biró Lászlónak, a szentendrei erdészet vezetőjének, aki odalent a városban, hivatali szobájában azt mondta nekem: — Menjen, a felhagyott kőbányához, ha valami érdekeset akar látni. Most kezdtünk hozzá, befásítjuk a meddőhányót, a kőhulladékból rakott hegyet. Csend ül Dömörkapu fekevert a palettáján és felrakta a tájra a zöld, a sárga, meg a bíbor minden árnyalatát, de a szorost kivájó Bükkös-patak két partján bányászok vetítették ebbe a képbe a szürkét: az egymáshoz lazán tapadó kövekből összehordott mesterséges hegyeket. Ám, erdőmérnökök tervei nyomán a szédítő meredeken is biztosan járó mumkásemberek már a szürke folt eltüntetésén szorgoskodnak. viszik azoknak, akik a kőhegy oldalán legalább negyvenöt fokos meredeken, öt- ven-hatvan méteres mélység felett járnak. Talpuk alatt inog a hegy, kicsusszan egy- egy kő, legurul, vagy lezuhan a mélybe. Mi lenne, ha valamelyikük lezuhanna? De biztos a léptük, meg sem rezzen az arcuk. Nyugodt mozdulatokkal tesznek-vesz- nek az ingatag talajon. Nem szédülések, megszokták a meredeket. Amióta felcseperedtek, mindig az erdőn dolgoztak, hegyi emberek. Valamennyien Pilisszentlászlóról járnak munkába, öt-hat kilométert gyalogolnak reggel-este és napközben meg befonják a hegyoldalt. öt-hat méternyire egymástól balta fokával beverik a karókat, közéjük galy- lyat fonnak, Ebédszünet a tűz dofc róla, más helyen végeznek-e hasonló munkát. A bányaudvarok fásítása azonban nagy problémája az erdészetnek. Sokféleképpen próbálkoznak vele. Pár éve magam is részt vettem Pi- lisvörösvárot-t és Pilisszent- ivánon a szénhányó fásításában, de nem az itt allialparazsa mellett. Erdő nő a szétmál’ó, porrá váló kövek fölött. Félszázad múltán, aki erre jár, már el sem hiszi, emberek milyen életveszedelmek közepette, mennyi leleményességgel és fáradtsággal építették ezt az erdőt. Csak olyan lesz az, mintha vadon nőtt volna. Szokoly Endre kapható: HANGLEMEZBOLT VÁC, Széchenyi utca 12. Óriási választékban A „KIS ZAKAR" Bizserget a várakozás. Az igazgató irodájában ugyanis azzal biztatnak, hogy hamarosan egy olyan ifjúmunkással találkozom, „akire a legnehezebb helyzetben is lehet számítani”. — Hol találom? — Egy ugrás ide. A forgácsolóműhelyben — mondja Gyenei György igazgató. Fürgén lépdelek a ceglédi Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat gyárudvarán. Nemcsak a friss, a csípős, novemberi levegő siettet, hanem a kíváncsiság is. Milyen a fiatalember, akiről a vállalat vezetői azt beszélik, hogy a műhely oszlopai közé tartozik. A „kis Zatear”. Egyelőre ez minden, amit tudok róla. Nem sejtem, szikár vagy testes, kövér ember? Szőke vagy barna? Még valamit mondtak róla. Karima nélküli kalapban jár. Mind a négy évszakban. — Hol a „kis Zakar?” — kérdem a forgácsolóműhelyben. — Ott zöldell a kalapja — mondják egyszerre többen is. És már ott is ülünk a diszpécserirodában a „kis Zakarral”. Középtermetű fiatalember. Diábama szemű, nyílt arcú. Már a kezében gyűrögeti a kalapmaradványt. — Ismertetójel — magyarázza a fiatalember. — Itt, a műhelyben az egyik olajos ember olyan, mint a másik. Azért viselem a kalapot, hogy ha sürgősen keresnek, azonnal megtaláljanak. Amikor leszereltem, egyszerre vásároltam három .kalapot. Hamar meguntam az új szerzeményeket, szétvagdostam a zöldet. — Hány esztendős? — 1935-ben születtem. — Mióta dolgozik itt? — 1952 óta. Mielőtt idejöttem, pályamunfcás voltam. Úgy éreztem, se előre, se hátra. Cserélgettük a sineket. Semmi több. Ez kevés volt. Mondogattam magamban: .,legalább egy ' lépést' előre, Imre.” így kerültem éhhez a vállalathoz. Kezdetben söpörgettem, takarítottam. Segédmunkás voltam. — És gyerekkori vágya? — Lakatos szerettem volna lenni,... De másként alakult, 1953-foan átképzés tanfolyamot hirdettek a vállalatnál. Jelentkeztem. Nem bántam meg. Megtanultam esztergálni és a forgácsolóműhelybe kerültem. Vágyam nem teljesült, nem. lakatos, hanem esztergályos lettem, mégis elégedett vagyok. — Milyen gépe van? — Üj, modern. A legjobbat mondhatom róla. Csehszlovák gyártmány. Tavaly jött. Hóh, de ez már negyedik a kezem alatt. Mutatja ez is, hogyan változik az üzem — Amikor ide került, milyen volt a forgácsolóműhely? — Kicsi. Negyede a mostaninak. — És a munka? — Alkatrészeket készítünk. Traktorokhoz, dömperhez, betonkeverőhöz. A műhelyben a precíz munka a miénk. Némán figyeli a beszélgetést Pintér Gyula diszpécser. Mindeddig. Most azonban közbeszól: — Ha sürgős a munka és valamelyik alkatrészből csak egy-két darab kell, akkor tudom, hogy hová forduljak. A Jakab—Zakar „cégre” mindig számíthatunk. — Cég? — Így is mondhatjuk. Ketten esztergálnak egy gépen: Jakab Bertalan és Zakar Imre. Váltják egymást. Isimét a fiatal esztergályoshoz fordulok. — Ügy érzi tehát, hogy elégedettek a munkájával? — Ügy. Otthon őrzöm a jelvényeket, az okleveleket. Nyolc biztosan van. Éppen tegnap kaptam meg a törzs- gárdajelvényt. A kalapomra tűztem. Ma otthon hagytam. Betettem a gyűjteménybe. — Szeretik a műhelyben? — Ezt éppen tőlem kérdi? Brigádvezető és pártcsoportbizalmi vagyok. Nemrég a szakszervezet megkérdezte az embereket, tudják-e, ki a brigádvezetőjük. Akit ismertek, az maradt, a többit leváltották. Én maradtam, — Milyen a brigádélet? —■ Tizenöten vagyunk. Olyan korúak, mint. én. Amit csinálunk, az mind a munkával kapcsolatos. — Pedig a brigádmozgalom többet kíván! — Tudjuk. De nehéz egyeztetni. Én nős vagyok, ők legények. Valami fejlődik, alakul, de a jelenlegi brigádélet még zsenge. Megkönnyebbülten felsóhajtok. Végre valami gyengéje is van. Ez azt bizonyítja, őszinte, igaz ember. Húsból és vérből. Sárból és aranyból. Achillest a monda szerint anyja a Styx vizébe mártotta, hogy sebezhetetlenné tegye. A gondos anya a fia sarkát fogta, itt nem érte a víz és így a sarka sebezhető maradt. Az ógörögök hőse sem volt sebezhetetlen, miért lennének hibátlanok a ma ifjú hősei? — Hogyan áll a tanulással? — Jó a kérdés. Mert állok. Kellene tanulni, érzem. Mostanában nincs időm. Lefoglal a család. Nemrég nősültem. Négyhónapos lányom van. Annak viszont nincs értelmei hogy én ott ülök az iskolában, a fejem pedig másutt van. Pedig jó lenne elvégezni a technikumot. Talán jövőre. Egyelőre sok időmet lefoglalja a ház körüli munka. Mindig akad valami. Kertásás, vagy galambdúcépítés. Este ülök csak le. A televízió elé, vagy olvasnivalót veszek kezembe. — Olvasta a híradásokat azt SZKP XXII. kongresszusáról? — Olvastam. A beszámolót, a programot, a húsz esztendős tervet is. Jó lenne, ha mi is ott járnánk már, ahol a szovjet nép. # Nagy terv, még átgondolni, felbecsülni is nehéz... De lehet, hogy idő előtt megvalósítják. Már erre is volt példa... — És a saját életét hogyan látja? Hogyan válik valaki olyan emberré, akire a legnehezebb helyzetben is számítani lehet? — Nincs titok. Dolgozunk, fejlődünk, néha akaratlanul is és keressük a pénzt. Ennyi az egész. Nem több és nem kevesebb — mondja Zakar Imre és ismét a fejebúbjára tolja a karima nélküli kis zöld kalapot. Hogy ha majd visszamegy a forgácsolóműhelybe, köny- nyebben megtalálják. Siet. Mert a ceglédi Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat forgácsolóműhélyében bármikor kereshetik azokat az embereket, akikre a legnehezebb helyzetben is számíthatnak. Molnár Károly ÁRLESZÁLLÍTÁS DARABJA FORINT gyám. Századok, ezredek múltán, ki tudja, az eső meg a szél marja, lejtőssé válhat, még meghódíthatja az erdő. — Ez az első kőhányó, amin az országban, vagy talán a' világon, fásítás folyik — mondja még a mérnök. — Szakfolyóiratokban . nem olvastam ilyesmiről, nem tumazott módszerrel. Munkánk sikerrel járt, a salak- és szénporhegyeken most már megerősödtek az akkor elültetett csemeték. Dömörkapuban is a meddőhányó szürkéje néhány rövid év múlva zöldre vált.
