Pest Megyei Hirlap, 1961. november (5. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-25 / 278. szám

HST ufcrer hírlap / KÜLÖN / KIADÁSA / A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZ V. ÉVFOLYAM, 278. SZÁM IMI. NOVEMBER 25. SZOMBAT I í Ami a termelőszövetkezetek számára ma mindennél fontosabb Termelőszövetkezeteinknek elsőrendű fontosságú felada­tuk az árutermelés fokozása, hogy minél jobb minőségű és minél több mezőgazdasági ter­mékkel lássák el az ország la­kosságát. Ma, miután a mező- gazdaság szocialista átszerve­zése lényegében befejeződött, elsősorban a termelőszövetke­zeteknek kell az egyre inkább növekvő igényeket kielégíteni­ük. Városunk termelőszövetke­zetei az elmúlt gazdasági év folyamán ezen a területen ko­moly lépést tettek előre. A vi­szonylag rossz, az aszályos gazdasági év ellenére gabonából, kuko­ricából a tavalyinál jobb hoklankénti termésátlagot értek el, s ha mennyiségben nem is, de minőségben megjavították a bortermelést. Ahogy előre ha­ladunk a szocializmus építésé­ben, úgy nő a lakosság igénye. Ma már egyre több és több húst esznek az emberek, s a húsfogyasztáson belül eltoló­dik az arány a sertés- és a ba­romfihús javára. Ezért ciós munkával a háztáji gaz­daságban levő felesleges álla­tokból is szerveznek, megvaló­sítható, hogy év végére a ter­vezett mennyiséget teljesíteni tudják. örvendetes eredményeket értünk el a baromfitenyésztés területén. Ennek tulajdonítha­tó, hogy vágóbaromfiban idei ter­vünket előreláthatólag mintegy 108 százalékra tudjuk teljesíteni. Dicséretet érdemelnek azért termelőszövetkezeteink, hiszen ha a tsz-ek tagsága és vezető­sége nem igyekezett volna maximálisan kihasználni a fé­rőhelyeket, csökkenteni az el- hullási százalékot,' nem tud­tunk volna ilyen szép ered­ményt elérni. Ugyancsak biz­tosítottnak látszik a bor és a tojás felvásárlási tervünk tel­jesítése is. Termelőszövetkezeteink ma már a jövő évi terveket is el­készítették. Figyelembe véve kormányzatunk azon irányvo­nalát, hogy gabona szükségle­tünket idehaza termeljük meg, a kenyérgabona vetésterü­letében nemcsak vissza­hozták a tervezett irány­számot, hanem annál töb­bet is vetettek. Ugyancsak ez tapasztalható a takarmánynövényeknél is, mely elsőrendű fontosságú, hogy jövőre is megfelelő mennyiségű vágóállatot tudja­nak szolgáltatni a közfogyasz­tásnak. Hiba viszont, hogy néhány ipari növényből, burgonyából és zöldségfé­léből a tervezettnél kisebb területet vetettek. Arra kell törekedniük, hogy ezen a területen a tervezettnél magasabb termésátlagot érje­nek el, hogy így biztosíthassák a szükséges mennyiség meg­termelését. Összevetve meg kell állapí­tani: mezőgazdasági nagyüze­meink a terméstöbbletet egy­re inkább a termelékenység növelésével biztosítják. —V— KIK A LEGTISZTÁBBAK? A Vöröskereszt aibertirsai szervezete évek óta szervez a községben tisztasági mozgal­mat. Az idén különös lendüle­tet adott a mozgalomnak az, hogy a szervezet a nőtanács nagylelkűségéből öt vándor­zászlót ajánlott fel a legtisz­tább tsz, a legtisztább iskola, napközi otthon és üzlet kitün­tetésére. Az értékelés után a járási Vöröskereszttől vándorzászlót kapott az aibertirsai Dimitrov Tsz, a ceglédi 45-ös számú élelmiszerbolt, a Petőfi Sán­dor általános iákola és a Tán­csics isi cola óvodája. Az Al- bertin levő napközi otthon nyerte el a helyi Vöröske­reszt-szervezet díszes serlegét. A jutalmakat a Vöröskereszt járási titkára ünnepélyesén adta át. A járási Vöröskereszt érté­kelte a járásbeli tsz-ek tiszta­sági mozgalmát. Ennek alap­ján kiadták a járási Vöröske­reszt vándorzászlóját. Egészen kivételes teljesítményéért az ábonyi Kossuth Termelőszö­vetkezet kapta a vándorzászlót. A kitűzött száz pontból 90 pontot ért el. Megjegyezzük, hogy közvetlenül mögötte vég­zett 85 ponttal az ábonyi TJj Világ Termelőszövetkezet. A ceglédi Táncsics Tsz életéből A nyolcholdas takarmányrépa-táblán mintegy kétezer­négyszáz mázsa jó minőségű répa termett. Gór Ferenc munkacsapata a répa vermelését végzi. Molnár Ferenc traktorosnak már kb 700 munkaegysége van az idén. Felvételünk idején éppen vizet szállított a sertéstelepre <• Mennyit fizetnek a tsz-ek egy munkaegységre? igen lényeges, hogy telje­sítsük ez évben mind a sertés, mind a hízómarha, mind a baromfi tenyésztési és felvásárlási tervet. Ezt persze nagymértékben be­folyásolja a takarmányhely­zet, s ezért e téren bizonyos lemaradás mutatkozik. Sertés­hizlalási tervünkben ebben az évben 6500 sertés meghizlalá- sa és leadása szerepelt. ..Igaz ugyan, hogy általában az év utolsó negyedében szoktak a termelőszövetkezetek is, a ház­táji gazdaságok is nagyobb mennyiségű sertést leadni, mégis nyugtalanító, hogy eddig ezt a tervet alig 60 száza­lékban teljesítették. Minden termelőszövetkezetnek elsőrendű kérdésként kell. fog­lalkoznia azzal, hogy az e té­téren még meglévő lehetősége­ket lehasználják. Helyes len­ne, ha az állam által nyújtott kedvezményeket igénybevéve, tovább növelnék a hízóállo­mányt és ezek egy részét még ebben az évben leadnák. Amennyiben ehhez jó agitá­A járási tanács mezőgazda- sági osztályán befejeződött a termelőszövetkezetek pénz­ügyi terveinek felülvizsgálata. Jelenleg az osztály az összesí­tésen dolgozik. Egyre erőteljesebb körvona­lakban bontakoznak ki a termelőszövetkezetek pénz­ügyileg meghatározható ered­ményei és majdnem teljes pontossággal következtetni lehet a termelőszövetkezetek kifizetésre kerülő munka­egységeinek értékére. A járás­ban a jelek szerint a legjobb az ábonyi Kos­suth Termelőszövetkezet, a várható 40 forintos munkaegység-értékkel. Közvetlenül utána következik a kőröstetétleni Dózsa Tsz, amely az elmúlt évben is az elsők között volt, s ahol 17 ezer forintos lesz az átlagos várható jövedelem. Az ábonyi Lenin Tsz-ben — a jelek szerint — egy munka­egység értéke 34 forint, egy rendszeresen dolgozó tsz-tag átlagos jövedelme 17 ezer forint. A dánszentmiklósi Micsu- rin-ban az átlagos munkaegy­ség-érték 34,S0 forint lesz, s egy rendszeresen dolgozó ter­melőszövetkezeti tag 12 400 fo­rintot keres. - 1 Ezekhez az összegekhez ter­mészetesen hozzá ;jön a ház­táji gazdaságokból eredő jöve­delem, ami: , . Petőfi termelőszövetkezetek tagsága közgyűlésen kimondot­ta o két gazdaság egyesítését. A tizenegy éve igen eredmé­nyesen gazdálkodó Lenin a sokkal fiatalabb társgazdaság csatlakozásával hatezer holdra növekedik és az egyesített ter­melőszövetkezetnek hétszáz tagja lesz. — Ez határozza meg további munkánkat, s ez természetesen kifejezésre jut jövő évi terve­zésünkben. A megnövekedett gazdaság adottságai megvál­toznak a növénytermelésben és az állattenyésztésben egyaránt — kezdte tájékoztatóját Mol­nár Mihály, a Lenin Tsz párt­titkára. — Kimarad a kerté­szet terveiből a zöldbab, a mák, a sárgarépa. Ezzel szem­ben természetesen fokozzuk bizonyos munkaigényes, de fel­tétlenül nagyobb hozamú nö­vények termesztését. Tavalyi negyvenöt holdas paradicsom­vetésünk kiválóan bevált és ezért a jövő évben százhúsz hold paradicsom termelésére kötünk szerződést. Kukorica­vetésterületünket is növeljük száz holddal. Az idei gazdasági évben igen jól bevált a zöld-, borsótermesztés. A tervezett százötvenhétezer helyett két­százezer forint volt a gazdaság bevétele zöldborsóból. Érdemes tehát az idei huszonöt holddal szemben jövőre negyven hol­don vetnünk zöldborsót. A napraforgó egyik igen fon­tos és könnyen értékesíthető ipari növényünk. Megragadjuk a kínálkozó alkalmat és a ta­valyi harminc hold helyett jö­vőre ötven holdon lesz napra­forgónk. — A nagyobb állattenyésztés természetesen több takar­mányt igényel. Erre való te­kintettel a teljes szántóterület 14.3 százalékán pillangósokat vetünk; ez kereken négyszáz­húsz hold. Szerény számítás a szántóterületen átlago­san 4—5 ezer forint, a szőlős területen megköze­líti a 8—10 ezer forintot. Még egy hónap, vége az évnek, elkövetik ezik a zár­számadás ideje. Több mint 30 nap áll rendelkezésére azok­nak, akiknek az a szándéka, hogy szorgalmas munkával évi jövedelmüket megszaporítsák. szerint ez holdanként tizenöt mázsa elsőrendű takarmányt jelent, ami bőven biztosítja a közös és háztáji állattenyész­tést. — Állattenyésztésünket fő­leg saját tenyésztésiből gyara- pítjúk. Az egyesítés után a gazdaságban százhuszonhét te­hén és körülbelül, kétszáz nö­vendék szarvasmarha lesz. Az idei hatszázhúsz sertés helyett az egyesített gazdaságban ezer sertés tartását terveztük, illet­ve ennyire szerződünk. HAMARABB UTOLÉRIK... A napokban történt a pénz­ügyi osztályon. Mindenki tudja, hogy a tulajdonában levő eb után ki kell fizetni az évi adót. Ez azonban nem mindenkor jut időben eszébe az adózóna k. Az egyik fiatalasszony is elmaradt az ebadó megfi­zetésével. Nehogy véglege­sen elfeledkezzen kötelessé­géről, a postás egy Szép na­pon kézbesítette a fizetési felszólítást, ö annak rendje és módja szerint meg is je­lent az ügyintéző szobájában. Gondolt egy merészet és magabiztosan kijelentette: — Kérem, minek küldik ki az ilyen felszólító solcat. annak, akinek már évek óta nincs kutyája? Ezt különben már szóban is közöltem önökkel! Vita keletkezett, amelynek folyamán a tanács tisztvise­lője az összeírást ivekkel kí­vánta volna bizonyítani a hivatal igazát. Ám ekkor megszólalt az édesanyával levő öt-hatéves szőke kis­fiú: — Anyu, hát a Bodri nem kutya ? Az édesanya elpirult, ha­bozás nélkül nyúlt a pénz­tárcájáért és szó nélkül ki­fizette ae ebadót. H ol művelődjünk « OL SZÓRAKOZZUNK J A ceglédi Kossuth Művelő­dési Ház kultúrtermében szom­baton este 7 órai kezdettel közkívánatra az irodalmi szín­pad keretében Villon-eslet tar­tanak. Este 8 órakor a táncin­tézetben vizsgabál lesz. Nyitó­tánc: angol valcer. Vasárnap délelőtt 10 órakor a bélyeggyűjtő szakkör tart foglalkozást. A Kossuth Filmszínházban este 5 és 7 órai kezdettel „A mi édesanyánk” című filmet vetítik. A volt MED ŐSZ Művelődési Házban szombaton és vasárnap este 8 órai kezdettel táncest lesz. A Közlekedésépítési Gépja­vító Vállalat kulturális rende­zősége szeretettel vár minden­kit, de különösen a Katalino­kat szombaton este 8 órai kez­dettel, a Dózsa kultúr ház (volt Vigadó) nagytermében megtar­tandó Katalin-bálra. Katalinok belépődíjat nem fizetnek. A zenét Vass Jenő és zenekara szolgáltatja. Büfészolgálat! Jó­kedv, tánc, szórakozás kivilá­gos kivirradtig és még azon túl is! Vasárnap délelőtt 10 órakor Szálkái Miklós tart mesemű­sort a gyermekeknak. Ezenkí­vül klubélet és televízió. A Dózsa Filmszínházban szombat és vasárnap este 5 és 7 órai kezdettel „Leon Gar­rosse keresi a barátját” című szovjet—francra filmvígjáték, főszerepben Tatjána Szamojlo- va. A Vasutas Otthonban szom­baton és vasárnap klubélet és tel evízióközvetítés. A Szabadság Filmszínházban szombaton 5 és 7, vasárnap 3, 5 és 7 órai kezdettel „Két félidő a pokolban” című új magyar film kerül bemutatás­ra. Vasárnap délelőtt 8 órakor a gerjei pályán a Nagykőrösi Lá­dagyár labdarúgó-csapata méri össze erejét a Ceglédi Építők II. csapatával járási bajnoki mérkőzésen. Fél 10-kor a C. Építők I. csapata mérkőzik Pécellel, negyed 12-kor a C. É. —Pécel ifi csapatai mérkőz­nek megyei bajnoki szinten. A Vasutas pályán negyed 11 órakor C. Vasutas II.—Duna- haraszti MTK megyei I. oszt. bajnoki mérkőzés. Háromne­gyed 12-kor a két csapat ifi csaoatai mérkőznek ugyan­csak bajnoki szinten. Fél bóra­kor NB XI. bajnoki mérkőzés, amelven a CVSE—Szolnoki MÁV csapatai mérik össze tu­dásukat. Egy hatezer holdas gazdaság jövője a számokban A jászkarajenői Lenin és — DECEMBER elsejéig be­fejezi éves tervét a ceglédi Háziipari .Szövetkezet. Az ex­porttervét már november 7-re befejezte. Ez évben 4 millió 60Ö ezer forint értékű perzsa- szőnyegét, kesztyűt • és hímzett gyermekruhákat szállítottak külföldre. — A VÁROSI TANÁCS me­zőgazdasági osztálya értesíti a város lakosságát, hogy 1961. november 27-től kezdve járlat- levél átírás, irányítás, vala­mint megújítás csak a hét há­rom napján, kedden, pénte­ken és szombaton lesz. — A MEZŐGAZDASÁGI Felszereléseket Gyártó Ktsz újabban patkó kisipari terme­lésre is berendezkedett. A ko­vács részleg havonta több mint kétezer patkót gyárt és. az egész termelést az Állami Fuvarozási és Kordélyozási Vállalat veszi át. — A VÁROSI TANÁCS tit­kársága értesíti a lakosságot, hogy Jónás József megyei ta­nácstag 1961. november 29-én délután 6 órakor a Bajcsy Zsi­linszky úti iskolában megyei tanácstagi beszámolót tart.. — A CEGLÉDI Kossuth Múzeum régi fatengelyes sze­keret, faekét és egyéb régi gazdasági eszközöket keres. Meg kell találni önmagunkat, nehogy bajba kerüljünk a ta­vasszal! Erre figyelmeztet bennünket az NB II-es lab­darúgó-bajnokság táblázata amelyen a 7. helytől a 14-ik helyig olyan tömörülés van, hogy nehéz lenne megjósolni a kiesőket, de még a kiesőjelöl­teket is! Összesen három pont különbség van a csapa­tok között, de mindössze négy pont választja el az utolsó két helyezettet is a 7. Ganz- MÁVAG-tól. Mondanunk sem kell, hogy — éppen ezért — milyen nagy erőfeszítéseket tesznek majd a csapatok, hogy kikerüljenek ebből a veszélyes zónából és biztosít­sák bentmaradásukat az NB II-ben. A téli pihenő előtti utolsó fordulóban a CVSE a Szolnoki MÁV csapata ellen játszik vasárnap, idehaza. Hogy mennyire sorsdöntő ez a mér­kőzés, mindjárt kitűnik; a fentebb említett nyolcas cso­portban a Ganz-MÁVAG- nak 14. Szolnok, Cegléd, Borsodi B., Kecskemét és a DEAC csapatának 13, a Bp. Spartacusnak 12. Nyíregyhá­zának pedig 11 pontja van. A közel egyenlő csapatok szá­mára természetesen igen jelen­tős előnyt ad a honi pálya, tehát a Ganz-MÁVAG—Mis­kolc, Borsodi B.—DEAC, Kecskemét—KISTEXT, Nyír­egyháza—Szegedi Építők mér­kőzésekből minden valószínű­ség szerint az elöl álló pá­lyaválasztók szerzik meg a pontokat, ami azt jelenti, hogy a most még utánunk kö­vetkező Borsodi B., Kecske­mét elkerül, Nyíregyháza pe­dig befog bennünket a táb­lázaton, sőt, a Borsodi B., Kecskemét és a DEAC csa­patának egy döntetlen is ele­gendő a mi elkerülésünkhöz. Az itt versenyben levő Bp. Spg.rtacusnak nem adhatunk esélyt a DVSC ellen pont­szerzésre. Debrecenben, de ha ez a nem várható, de mégis bekövetkezhető megle­petés megszületik, ők is be­fognak bennünket, ha .. .1 Ha mi idehaza kikapunk a Szolnoktól! Ebben az eset­ben bizony könnyen a 12. helyen■ találhatjuk magunkat, de csak ha aktív marad a gólaránvunk. mert ennek egy esetleg passzívvá létele még mélvebbre vihetne bennünket, amikor már mint kieső-jelöl­tek térnénk téli pihenőre! Még gondolatnak is milyen rossz, hát még .., Minthogy azonban a mi fiaink is gondolkodó és a kellő adottságok mellett har­cos erényeikről is jól ismert sportemberek, nem fogják megengedni azt, hogy ez a balsejtelem valósággá le­hessen! Szolnokról különvonat hoz­za a szurkolókat erre a mérkőzésre. Bízunk csapa­tunkban s a csapatta! együtt bízunk szurkolóink lelkesítő helytállásában 1 Egy szívvelj egy lélekkel a győzelemért!! V.

Next

/
Thumbnails
Contents