Pest Megyei Hirlap, 1961. október (5. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-22 / 250. szám
KST ueew HÍRLAP / külön ff KIADÁSA ff A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGLÉD VÁROS V. ÉVFOLYAM, 250. SZÁM 1961. OKTOBER 22, VASÁRNAP Jobb felvásárlással és a kenyérgabona-terv teljesítésével biztosítjuk a lakosság jobb ellátását ÜLÉST TARTOTT A JÁRÁSI TANÁCS Péntek délelőtt fontos napirendeket tárgyalt a járási tanács ülése. Elsőként a fel- vásárlási tervek II. félévi teljesítésének állása került napirendre, Varga Lászióné elnökhelyettes előadásában. A felvásárlási tervek teljesítése fontos népgazdasági feladat. A jelenlegi tervteljesítést vizsgálva, megállapították. hogy a kenyérgabona 600 vago- nos felvásárlási tervét 726 vagon teljesítésével, 121 százalékra teljesítették a szövetkezetek. A túlteljesítésben a jobb kenyérgabona-termésen kívül, nagy része volt a felvásárlási versenynek is. A kenyérgabona teljesítésében élenjártak az abonyi Űj Világ és Lenin, a törteli Aranykalász és Rákóczi termelőszövetkezetek. tek által leadott, mintegy 125 ezer darab tojás felvásárlása is. Elősegítette a felvásárlást a tojásszerződésekre biztosított takarniányjutta- tás-akció is. A 140 vagonos burgonyafelvásárlási terv időarányos teljesítése 80 százalékos. A jövő évi felvásárlási terv biztosítása érdekében a vetőgumót feltétlen tartalékolni kell, mert kevés lehetőség lesz máshonnan a beszerzésre. A napirenddel kapcsolatban, határozatot hozott a tanácsülés a felvásárlási tervek további fokozásának érdekében, majd a második napirendi pontban az őszi mezőgazdasági munkák állásának megtárgyalására és az egyes termelőszövetkezetek egyesítésére vonatkozó tervek ismertetésére, a járás őszi vetésterve teljesítve legyen, de ugyanakkor megállapítja, hogy a gépkihasználás és gépjavítás terén néhol szervezetlenség mutatkozik. A járási mezőgazdasági állandó bizottság 1961. évi tevékenységéről dr. Kocsis Ferenc, az állandó bizottság titkára számolt be. Az 1962. évi költségvetési terveket Halmi József vb-elnökhelyettes ismertette. Befejezésül Rév János vb- titkár az állandó bizottságok közötti versenyt értékelte. Fercsztegi Dicséretre méltók A járási tanács mezőgazda- sági állandó bizottságának legszorgalmasabb tagjai Földi Imre és Nagy János tanácstagok, akik az év folyamán minden alkalommal részt vettek az á. b. ülésein. Az állandó bizottság az idén az 1960. évi termelőszövetkezeti zárszámadásokkal, a takarmányhelyzettel, a tavaszi vetőmagellátottsággal foglalkozott Megtárgyalta a termelőszövetkezet 1961. évi pénzügyi terveit, az aratásra-csópiésre való fölkészülést, a növény- ápolás, a betakarítás és az ál-, lategészsegügy kérdését Az állandó bizottság az utolsó negyedévre tervbe vette, hogy a helyszínen vizsgálja a termelőszövetkezetek takarmányozási és istállóhelyzetét, valamint az átteleltetési' problémákat. Biztosítjuk jövő évi kenyerünket A tsz-ek versenyfelhívása az őszi szántás-vetés időben való befejezésére A sertésterv teljesítésében problémát okoz az alapanyag hiánya, ezért a teljesítés érdekében a termelőszövetkezetek saját felvásárlásból és az Állatforgalmi Vállalaton keresztül, még ez évi elkészülései süldőket fogadjanak és azokat szerződjék le. Ezenkívül helyesli a tanácsülés és szükségesnek tartja, hogy a háztáji gazdaságok az eladásra szánt hízómennyiségeket is kössék le szerződéssel. A járásban hagyományai vannak, s' a* idén döntően; megjavult a baromfitenyésztés. ezért a baromfifelvásár- lási terv teljesítése megfelelő ütemben halad. Az éves tojásfelvásár’ási tervet teljesítették, amit elősegített a termel őszövetkezere került sor. A tanácsülés megállapította, hogy a termelőszövetkezetek erőfeszítéseket tesznek, hogy a szárazság ellesiéA kocséri Üj Élet Termelőszövetkezet versenyre hívta az őszi kenyérgabona-vetés október 31-ig való befejezésére a jászkarajenői Előre a békéért Termelőszövetkezetet. Az abonyi Kinizsi Termelőszövetkezet a ceglédberceli Petőfi és Rákóczi I termelőszövetkezetet hívta ki versenyre. Több mint sserőgép . éjjel*nuppn S dolgozik a város határában és a járásban áxőszi munkák elvégzésére Fontosan egy hete annak, hegy a járási tanácsnál a termelőszövetkezetek elnökei, a gépállomások vezetői értekezleten vettek részt, ahol a számok tükrében tisztázták az Befejeződött az almaszüret a dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezetben. A 100 holdas almásban szeptember eleje óta tartott az almaszedés s ez alatt mintegy 80 vagon szép gyümölcsöt szedtek le, a tervezett SÍ vagon helyett. Képeink az almaszüret ufgLsó napján készültek. Kovács Magdi a létra tetején őszi szántás-vetés október 31- ig történő befejezéséhez sürgősen elvégzendő feladatokat. Mit. hozott az egy hét? Erőteljes intézkedéseket; még szigorúbb fegyelmet, felelősségteljesen teljesített kettős műszakot a gépállomások portáján és minden ember becsületes részvételét a termelő- szövetkezetek betakarítási munkáiban. Egymásután érkeznek az adatok, amelyekből kitűnik, hogy minden objektív nehézség ellenére a munka megnyugtatóan halad és a város, a járás dolgozó parasztsága és a gépállomások dolgozói győzelmesen fejezik be a jövő évi kenyerünkért folyó nagy csatát. A ceglédi gépállomás október hó második dekádjában 7100 normálhold értékű munkát teljesített, amiből 2998 hold jutott az albertirsai üzemegységre. Ezekben a számokban benne van a szántás- vetés. gyűrűshengerezés, tárcsázás, disztillerezés. Két műszakban 49 erőgép dolgozik és a még hátralevő 7000 hold elvégzése biztosított. A járásban 15 357 hold őszi vetőszántást végeztek el a héten és 12 834 holdon vetettek kenyérgabonát, őszi árpát és ta karmánykeveréket. Október 31-ig a járásban még 700 hold árpa, 7800 hold búza és 3200 rózs vár elvetésre. Igen jól áll az őszi szántásvetés az abonyi Kossuth Tsz- ben, mert csak 400 holdat kell elvégezni október 31-ig, az abonyi Új Világban 280 hold vár befejezésre. Kitűnő a helyzet az aibertirsai Dimit- rovban, ahol 300 hold eiye- tése után büszkén jelentheti a tsz vezetősége a munka sikeres befejezését. A helytelen szervezést bizonyítja az abonyi Kinizsi Tsz „eredménye.” A mélyszántást alaposan túlteljesítették, ezzel szemben a vetőszáníással csak 40 százalékra állnak. A Cegléd-Csemői állami gazdaságban 10 erőgép éjjelnappal dolgozik. Heti szántási tervüket 92 százalékra, vetési tervüket 64 százalékra teljesítették. a talajmunkát a kukoricabetakarítás késleltette, de a munkát október 31-ig feltétlenül be tudják fejezni ★ A két ceglédberceli tsz, a Petőfi és Rákóczi példátlan lemaradás után a héten erőteljesen rákapcsolt. 670 holdon a kukoricát teljesen betakarították. Búzavetési tervük 645 hold. ebből egyetlen holdat nem vetettek el, rozsvetésükből a 175 hold helyet eddig 80 holdat teljesítettek. Hogyan gondolják a ceg- lédberceliek a jövő évi kenyerük biztosítását TVevák Mária selyempapirba csomagolja a külföldre szánt almát (Foto, Opau&akyl ; jr Álljunk meg egy szóra... A Ceglédi Járásbíróság hivatalból üldözendő becsület- sértés bűntette miatt H. J.-t kétszáz forint pénzbírsággal sújtotta, a perköltségek megtérítésének kötelezettsége mellett. A sértett a város egyik körzeti orvosa volt. Aki az orvosi pályát választja, az mindenkor számol azzal, hogy a beteg ember türelmetlen. A türelmetlen ember nem tárgyilagos és nehezebb őt meggyőzni az igazságról. Az orvos ezzel számol, de számolnia kell azzal is, hogy az utóbbi években. a betegellátásban egeszea rendkívüli feladatokat kell megoldani. A rendelőben sokféle ember megfordul. Nem ritka a szimuláns, a betegség címén dologíkerülő. Ha az ortest megkérdezem, neki az igazi beteggel soha sincsen baja, az igazi betegnek nincsen baja az orvossal. Hol tehát a hiba? A felelet módfelett egyszerű, maradjunk minden helyzetben emberségesek és a hivatalból eljáró orvost, akinek segítő szándéka mindig ké+ségtelen, részesítsük megfelelő tiszteletben és megbecsülésben. Fényképezőgéppel az NDK-han Nagyon kellemes, egésznapos kiránduláson vett részt csoportunk Góthában. Megtekintettük a több mint háromszáz éves várat s az abban elhelyezett múzeumokat. A várnak külön érdekessége, hogy 12 évig építették, s 3000 munkanélkülit tudtak alkalmazni. A várban 365 szoba, 250 kémény és 12 lépcsőház van. Színháztermében Voltaire is járt s ma is tartanak benne ünnepi előadásokat a legnevesebb művészek , felléptével. Állandóan folyik a vár restaurálása. Az NDK kormánya nagy gondot fordít az építészeti és egyéb műremekek megóvására. Hans Reiner kőfaragó az egyik díszes kapuoszlopot restaurálja A pályaudvar — A TÖRTELI Aranykalász Termelőszövetkezetben a kukoricatermelésben kitűnően bevált a vállalásé« rendszer. Kamocsai Pál tsz-tag például 3,5 hold vállait területen 137 mázsa kukoricát termelt. 21 munkaegységet és természetbeni juttatás címén 22 mázsa kukoricát kapott. Ez mintegy ötezer forintot tesz ki. Háztájiban 26 mázsa termett, aminek a piaci értéke 4 ezer forint. Ilyenformán Kamocsai Pál mintegy 35 napos munkájáért 9 ezer forintot kapott. — A CEGLÉDI Terményforgalmi Vállalat takarmánykeverő üzeméből a napokban az abonyi Kossuth Tsz 40 mázsa baromfitápot, a törteli Rákóczi Tsz 20 mázsa baromfitápot, a ceglédi Petőfi Tsz 34 mázsa baromfitápot, a ceglédi Vörös Csillag Tsz 36 mázsa tojótápot és a ceglédi Lenin Tsz 32 mázsa sertéstápot szállított el. A keverék Rocsira- rakását pillanatok alatt elvégzik az üzem dolgozói egy csúszda segítségével, amely a második emeletről rögtön a kocsira csúsztatja a zsákokat. ÉRTÉKELTÉK a járási tanács állandó bizottságainak 1961. III. negyedévi munkáját. A legjobb állandó bizottságot megillető vándorzászló ismét az első helyen levő művelődési állandó bizottság birtokában maradt. Utána a pénzügyi és gyermek-ifjúságvédelmi állandó bizottság következik. A múlt negyedévhez viszonyítya az ipar-mii szak-kereskedelmi állandó bizottság az utolsó helyről a negyedik helyre kerüli. Utána a községfejlesztés il egészségügyi és mezőgazdasági állandó bizottságok következnek.-gi — A CSEMÖI Szabad Föld Tsz 447 holdas szőlőtelepén két hete folyik a szüret. 285 mázsa szőlőt, oportót, Csabagyöngyét, muszkátát étkezési szőlőnek szállítottak a felvásárlásnak. Az állami bor- pincével 2500 hektoliter must szállítására van szerződésük, ebből közel 2 ezret már leszállították. — A CEGLÉDBERCELI Rákóczi Termelőszövetkezetben 365 holdon október i2-ie befejezték a kukoricatörést. — MÉG MINDIG lehet jelentkezni az ipari szakmunkásvizsga-előkészítő tanfolyamra a városi tanács 1. emelet 21-es számú szobájában. — A 11. KÖRZET választóinak csütörtökön este tartotta meg beszámolóját Pe- resztegi Ferenc tanácstag a Csengcttyűs iskolában. A tanácstagi beszámolón Kiss András elvtárs, a Hazafias Népfront városi titkára is megjelent.