Pest Megyei Hirlap, 1961. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-22 / 250. szám

Ki tudja tartani a lépést az éllovassal? FIOKRANGADO RÖPLABDÁBAN Ma a hetedik forduló kö­vetkezik a megyei férfi röp­labda-bajnokságban. Az eddig lejátszott hat forduló után ne­héz áttekinteni a „helyzetet”, mivel három csapat négy mérkőzést, három ötöt és négy hatot játszott. A leadott pontok alapján három együttes alkotja a<z élbolyt: az Érdi Trak­tor, a Gödöllői Pedagógus és a Nagykőrösi Kinizsi. Az érdiek nagy meglepetésre veretlenül, sőt játszmaveszte­ség nélkül állnak az élen, le­győzték többek között a két ellenlábast is: a körösieket odahaza, a Pedagógust Gö­döllőn egyaránt 3:0-ra. A Gö­döllői Pedagógusnak és a Nagykőrösnek ez az egyetlen veresége. Most vasárnap egymással küzd e két csapat a fiókrang­adón, s a gödöllői találkozón dől el, hogy melyikük tudja tartani a lépést az Érdi Traktorral. Az érdiek egyébként valószí­UJJÉ, A HEGYEKBEN... A ráckevei já­rás százhatvan mosolygós arcú úttörőjének vi­dám kiáltásaitól visszhangzott va­sárnap a budai hegyek környéke. Nagyszénásról,’ Zsíroshegyről, Csúcshegyről és Kevélynyeregből indultak feszült izgalommal, hogy a Rózsika-forrás- nál találkozza­nak, s megvívják a számcsatát. . . . Már söté­tedéit, mikor még tartotta magát a kékek védelme... A pirosak dicsé­retre méltó el­szántsággal igye­keztek birtokba- venni a hegytetőt s a féltett zász­lót... Majd gyü­lekezőre harsant a kürt... Tábor­tűz lángja lob­bant magasra . . . Végezetül elcsen­desedett a tűz környéke, az út­törők szálláshe­lyeikre mentek... S másnap újból várták őket az ösvények... Szép volt ez a két nap a hegyek­ben. Szép, mert tovább erősödtek a barátság szálai, ismét sokan sze­rették meg a ter­mészetet, még többen vannak, akik ismerked­nek hazánk tájai­val. S szép volt, mivel gyűltek a pontok is. Az út­törők ugyanis nem felejtkeztek meg a Kilián- mozgalomról sem. Bundios Péter Először a Népstadionban Innen — onnan A Magyarország—Hollandia labdarúgó VB selejtező elő- mérkőzését az UEFA II—Haj­dú Bihar megye találkozót Pest megyei bíró, Húszak Já­nos vezeti. A megyei labda­rúgó JT főtitkára, aki 15 éve bíráskodik, ez alkalommal „mutatkozik be” a Népsta­dionban. * A megyei alap- és középfo­kú sportvezetőképző tanfo­lyam, nem hétfőn, hanem ok­tóber 30-án kezdődik. A rácheve—dabasi össze­vont járási labdarúgó-bajnok­ságban ma a november 26- ról előrehozott jardul ót bo­nyolítják le. ­★ Az Érdi Építők—Gödöllői Vasas labdarúgó Szövetségi Kupa mérkőzés elmarad. •k A Ceglédi Vasutas labdarú­gó-csapata nem Szentesen, hanem Szarvason játszik ma barátságos mérkőzést délután jél háromkor., A kecskemétieké a kupa, s a rendezési jog A Pest megyei Ifjúsági Sport- bizottság tavaly első ízben irta ki az Alföldi Kupát, s a viadal az Alföld területén levő megyék — Bács, Békés, Csongrád, Hajdú, Pest, Szolnok — ifjúsági birkózó­it mozgósította. Az elmúlt évben csak egy fogásnemben bonyolítot­ták le a versenyt, akkor az abo- nylak lettek a kupa védői, s egy­ben jogot szereztek arra. hogy az 1961. évi küzdelmeket ők ren­dezhessék. Idén már szabadfogásban, s leg­utóbb kötöttfogásban vetélkedtek a fiatalok. A két verseny alapján a Kecskeméti TE szerepelt a leg­jobban, s elhódította a serleget az abonyiaktól, s iogoj szerzett a jövő évi küzdelmek rendezésére. Akárcsak a legutóbbi abonyi viadalon, az előző versenyeken is színvonalas küzdelmek folytak, több isimert birkózó lépett sző­nyegre. az alföldi megyék birkó­zóinak tudását ékesen bizonyítja, hogy a kupa súlycsoportgyőzte­seiből összeállított válogatott ta­vasszal g,5:3,5 arányban diadal­A Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat felvesz Monor területére KŐMŰVESEKET és SEGÉDMUNKÁSOKAT Azonkívül Pest megye terü­letér'1 KŐMŰVESEKET, TETŐFEE ŐKET és SEGÉDMUNKÁSOKAT Munkáss?állást biztosítunk Jelentkezni lehet VÁC, Elhurcoltak tere 4. maskodott Budapest ifjúsági vá­logatottja felett. Kézilabda férfi NB II Nyugati csoport 1. Telefongy. 21 15 1 5 364:26131 2. Pécsi D. 21 14 3 4 328:291 31 3. Kaposv. H. 21 10 2 9 322:297 22 4. Híradót. 21 9 4 8 275-274 22 5. Csömör 21 10 2 9 337:340 22 6. Komlói B. 21 8 6 7 343:353 22 7. Győri F. 21 10 1 10 361:320 21 8. Sz. EAC 21 9 2 10 306:325 20 9. Váci Fonó 21 8 2 11 318:329 18 10. Sz.-fehérv. 21 7 4 10 306:327 18 11. Tatabánya 21 8 1 12 313:364 17 12. Testvériség 21 3 2 16 206:387 8 A mai. utolsó fordulóban két sorsdöntő mérkőzés kerül sor­ra: a Váci Fonó—Telefongyár, s a Csömör—Székesfehérvár mérkő­zés. Ha a Telefongyár nyer Vá­cott. bajnok, ha nem elbúcsúz­hat az elsőségtől, a Fonó pedig megmenekül a kieséstől. Persze, a Csömör—Székesfehérvár talál­kozó is sokat nyom a latban, a vá­ciak esetleges pontvesztése ese­tén. Csömör Fehérvár legyőzésé­vel megmentheti a Váci Fonót. nűleg megszerezik hatodik győzelmüket is, mivel Buda­örsön vendégszerepeinek, s a hazai csapat az idén csak az utolsó helyezett Maglód ellen tudott győzni (másik győzel­mét a Ceglédi Honvéd ellen játék nélkül érte el), így nem valószínű, hogy meg tudják szorítani az éllovast. A bajnokság során idáig négy találkozó maradt el ezek közül kettőt későbbi időpontban, kettőt pedig csak tavasszal játszanak le. Három mérkőzés sorsa dőlt el játék nélkül: a Gödöllői Vasas —Ceglédi Honvéd, Ceglédi Honvéd—Budaörs és a Nagy­kőrösi Kinizsi—Dunakeszi Spartacus találkozó. Ezek a Ceglédi Honvéd, illetve a du- nakesziek hibájából nem ke­rültek sorra, ezért a mérkő­zések két pontját a Gödöllői Vasas, Budaörs és a Nagykő­rösi Kinizsi jasvára igazolták 3:0 (45':0) arányban. A három legjobban szereplő csapat mögött említésre mél­tó még a tavalyi bajnok, a Dunakeszi Spartacus szerep­lése, hiszen ők csak a Gödöllői Pedagógustól szenvedtek ve­reséget (a Nagykőrös ellen já­ték nélkül), mi® győztek a Gödöllői Vasas, Budaörs és Maglód ellen. 1. Érdi Traktor 2. Gödöllői Ped. 3. Gödöllői V. 4. Nagyk. Kin. 5. D.-keszi Spart. 6. Göd. ASC 7. Budaörs 8. Tápiógyöngye 9. Cégi. Honv. 10. Maglód 5 6 6 4 5 4 5 a '4 6 —- 15: 0 10 1 15: 5 10 2 12: 9 8 1 9: 6 € 2 10: 7 2 8: 8 3 8:13 5 9:15 3 3:11 6 3:18 Szerencsés győzelem üllő—Ceglédi Építők 1:0 (1:0) Üllő, 1200 néző. V: Soós G. Hatalmas iramban indult a já­ték, percenként adódott helyzet mindkét kapu előtt. A 15. perc­ben Viczkó távoli lövését csak ki­ütni tudta a vendégek kapusa, s a kipattanó labdát a befutó Győ­ri L a hálóba vágta. A gól után a hazai csapat irányította a játé­kot, de több biztos gólhelyzetet hagytak ki a csatárok. Szünet után esett az iram, keményebbé vált a játék. Több csúnya bele- menés tarkította a mérkőzést. Eb­ben a játékrészben a hazai csa­tárok játékába sok hiba csúszott, nem tudták tartani a labdát. Fel­jöttek a vendégek' és a 33.. 35. és 37. percben nagy gólhelyzeteket hagytak ki. A végig izgalmas mérkőzést a tartalékos Üllő sze­rencsével nyerte meg. Jó: a közvetlen védelem, Zubor, Győri I., ill. Labore, Beli, Csen­des. Varga János A megyei labdarúgó-bajnokság élére, győzelmével, az üllői csa­pat került. A bajnokság állása a mai mérkőzés után: 1. üllő 8 5 1 2 13: 9 11 2. Dunahar. 8 4 2 2 20:10 10 3. Monor 8 •1 2 2 13: 8 10 4. Vecsés 8 5 — 3 16:10 10 5. Pécei 8 4 2 2 19:13 10 6. Gödöllő 8 4 2 2 7: 6 10 7. Cégi. Ép. 8 3 3 2 11: 8 9 8. Nagykőrös 8 3 2 3 9: 7 8 9. SZTK 8 3 2 3 15:13 8 10. Bag 8 4 — 4 14:20 8 11. Albertirsa 8 3 1 4 10: 8 7 12. Ceglédberccl 8 2 3 3 9:11 7 13. Váci VSE 9 2 3 4 12:20 7 14. Fót 7 2 2 3 9:13 6 15. Szigetújfalu s 1 3 4 8:16 5 16. Pilisi KSK 8 — 2 6 1:14 2 Cegléd II. 6 3 — 3 14:22 6 Szombaton edzettek a holland labdarúgók Szombaton délelőtt a Népstadion edzőpályáján könnyű átmozgató edzést tartott a magyar csapat vasárnapi ellen­fele. a holland labdarúgó-válogatott, Schwarcz Elek szövetségi kapitány és edző vezetésével Harmincegy esztendő után Harmincegy esztendő után jött ismét a holland labda­rúgó-válogatott Budapestre, hogy világbajnoki selejtező mérkőzést játsszon a magyar válogatottal. A két nemzet legjobbjainak a mai lesz az ötödik hivatalos összecsapása. 1930-ban Budapenten 6:2-re Jobb esélytelennek lenni? Az ifjúsági labdarúgó-válogatot­tak tornájának idei első forduló­jában esélyesként lépett pályára csapatunk Pilisvörösvárott a tol­naiak ellen. Ennek ellenére 1:0 arányú vereséget szenvedett. Sok jó helyzetet kihagytak az ötös- fogat tagjai, no és lelkesedésben ŐSZI TÁRLAT A SZÖVETKEZET RUHÁZATI BOLTJAIBAN rM % 1500 külföldi újságírót várnak a chilei labdarúgó VB-re Az 1962. évi chilei labda­rúgó-világbajnokságra 1500 külföldi sportújságírót vár a szervező bizottság. Ernesto Alverai. a chilei labdarúgó VB sajtóbizottsá­gának vezetője a napokban Frankfurtban kijelentette a sajtó képviselői előtt: kor­mánya minden lehetőt elkö­vet, hogy a sajtó képvise­lői fennakadás nélkül ad­hassák le tudósításaikat^ is alulmaradtak a győztes tolnai­ak mögött. Ma újabb találkozó következik, s ez alkalommal a VI. csoport élén álló Bp. Közép sikerét jósol­ja a papírforma. A labda azon­ban gömbölyű, és meglepetés sem lehetetlen, persze ehhez az szük­séges, hogy végig teljes erőbedo­bással küzdjenek a Pest megyei fiatalok. Tudásukat bizonyára megsokszorozza az a tény. hogy a Fejér megye ellen elmaradt mérkőzés újrajátszását rendelték el, s így ha ma pontot szereznek, jelentősen javíthatnak helyezésü­kön. Vecsésen tavasszal lrl-es dön­tetlent vívott ki ificsapatunk a fővárosiak ellenében, bár a játék képe alapján a mienk lehetett volna a babér. Goda Imre edző röviden így foglalta össze véle­ményét a sport utcában fél tíz­kor kezdődő találkozóról: — Tisztes eredményt várok. Az együttes, a tervek szerint a •következő összeállításban lép pá­lyára: Sztankovits — Libénvi, ub- rankovlcs. Füle — Vass, Kreidü — Kiss Pál. Kovács Gy., Mojs vagy Kiss Imre. Józsa, Molnár. Tartalék: Szabó Attila és Bálint. PEST MEGVEI HlRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadla a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadőhivaial: Budapest, vm.. Blaha Luíza tér S Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 A felelős szerkesztő telefonja: 131—248 — Géplrószoba (hívható 20 óráig): 140—447 - Belpolitikai és SDortrovat: 140—449 — Művelődési rovat: 140—448 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Teri észt! a Magvar Posta. Elő­fizethető a heivi oostahivatalokná! és kézbesítőknél Előfizetési díj i hónapra n forint és 1933-ban Amszterdamban 2:l-re nyéltünk, míg 1939-ben Rotterdamban vereséget szen­vedtünk 2:0-ra. A negyedik találkozó az ez évi rotterdami 3:0-ás volt. A magyar labdarúgó-válo­gatott 376. országok közötti mérkőzését játssza. Az eddigi 375-ből 211 győzelem, 73 dön­tetlen és 91 vereség született. 1070 gólt rúgtunk, 643-at kaptunk. A két csapat összeállítása a mai találkozón előreláthatólag a következő lesz (a magyar játékosok neve után közöljük, hogy hányadik válogatottsá­gukat érték el): Hollandia: Graafland— Wiersma, Pronk, Veldhoen — Kreyermaat, Muiler — Van der Kuil. Groat, Van der Linden, Van. der Gijp. Bosselaar. Magyarország: Grosics (77) — Mátrai (35), Sipos (39), Só­vári (5)— Solymosi (11), Ko- tász (37 — Sándor (58), Gó­ró cs (28), Tichy (47), Monos­tori (5), Fenyvesi dr. (37). Vaszjukov szovjet nagymester nyerte a belgrádi nemzetközi sakkversenyt. A magyar Forintul a hetedik helyen végzet*. Körtefa­rönköt 20 cm-ncl nagyobb átmérő­jűt és körtefa­pallót logarléc gyártására minden mennyiségben átveszünk MONORI KEFEGYÁR Monor, Kölcsey u. 6. Női szövetruhák 280 Ft-tól Női kulik 240 Ft-tól Kosztümök 520 Ft-tól Női ballonkabátok 345 Ft-tól Női átmeneti és télikabátok 650 Ft-tól Bontásból gerenda, léc, szarufa, deszka, ajtó, ablak eladó. Bp. X., Jászberényi út 40 986 (62-es busszal a Köb. Téglagyárig, ital- bolt mellen). Kőműves szakmunká­sokat felvesz az ém 1. számú Mélyépítő Vállalat vád főépítés- vezetősége a DCM munkákhoz. Jelentke­zés az épülő cement­gyárnál a fóépltésve- zetöség munkaügyi csoportjánál. Munkás- szállást és naoi há­romszori étkezést biz- tosttunk, HÍRDESSEN A ’’EST MEGYE! HÍRLAPBAN Az Albertlrsa és Vidé­ke Körzeti Földmű­vesszövetkezet megvé­telre ajánl 2 db 12 ka­lapácsos darálót, könyvszerinti érték­ben. Az egyik ben­zin-, a másik villany- motor meghajtású. Eladó kétszobás, kony- hás ház, pincével, 1454 négyszögöles telekke.1 Érdeklődni lehet: Vir­rasztó Bálint, Nyár­egyháza. Kölcsey Fe­renc vűca 30, Eladó: ä Ke néz-féle szőlő és villa, Szén1 Mihály út 16. sz. alatt. Érdeklődés: Vác, Ke- néz ügyvédnél. Beköltözhető családi ház eladó. Vác, Tabán utca 10. Azonnali belépésre felveszünk autószerelő szakmunkásokat. Je­lentkezés: Budapesti MAVAUT váci főnök­ségén, Vác, Április 4 tér 12. 407-es, 4 sebesség es Moszkvics,. tizenketto- ezret futott, eladó v. új Trabant kiskocsira ráfizetéssel elcserél­hető. A bony, Szelei u. szűcs. ___ B udapesti XVII. kér. 3 szobás, összkomfortos házam beköltözhetően ?ladó. _ ..Napfényes nl 466” jeligére a Fel- g^nbadulás téri hírd. Kispesten részben be­költözhető családi ház eladó. 169_062. C EGLÉDI APROHIR DETESEK Kifogástalan fekete Pannónia eladó. Nagy­körös, Kalocsa óvoda, Kalocsa Balázs utca* Bejáratott 250-es Jáwa motor eladó. Cegléd, ‘sűrolnoki út 24 alatt. Központon fél porta eladó. Érdeklődni: Gu­bád! utca 2. szám* fíuhaszekrénv fehér, vaságy, hegedű, eladó. g7<sr u a» Prima, bejáratott Pan­nónia eladó. Cegléd, Mária utca 4. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents