Pest Megyei Hirlap, 1961. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-18 / 246. szám

1961. OKTÓBER 18. SZERDA mar ■ton Kezdetben kell javítani a hibán - Ne a puszta termelési számokat - Helytálltak a tsz megszilárdításánál Tapasztalatok a vezetóségválasztó taggyűlésekről A TÁPIÓGYÖRGYEI ZÖLD -MEZŐ Termelőszövetkezetben megválasztották már az új pártvezetőséget. A termelőszö­vetkezet az elmúlt télen ala­kult, így pártszervezete sem tekinthet nagy múltra vissza, mindössze fél éve működik. A vezetőségválasztó taggyű­lést jól készítették elő. a be­számoló is a fontos feladatok­kal foglalkozott. A meghívott pártonkívüliek közül az egyik brigádvezető felszólalt és a társadalmi, a közös tulajdon megvédéséről beszélt. Elmondotta, hogy múltkorá­ban látta az egyik asszonyt, ahogy burgonyaszedés után egy kötényre való krumplit hazavitt. A másik asszony már kosárral, a harmadik még nagyobb kosárral gyarapította a burgonyakészletét. Látszólag nem nagy dolog ez, de ha kezdetben nem fékezik meg a lopást, egy fél esztendő múlva már nehezebb dolguk lesz. A felszólalók bírálták a párt- és a tsz-vezet őséset. amiért szemethunynak az ilyen jelenségek felett. Mások arról szólották, hogy a tsz-nek több mint ezer tagja van, s ahhoz képest kevés a párttag. Pedig sok rátermett, a párttagságra megérett jó munkásuk van, akiknek ott a helyük a kommunisták között. Különösen javítani kell a nők között végzett politikai mun­kán, mert eddig elhanyagolták ezt a területet. A DUNAI HAJÓGYÁRBAN a beszámoló elsősorban terme­lési problémákkal foglalkozott. S bár a pártszervezeteknek legfőbb gondjuk a termelés kell legyen, ez esetben a párt­vezetőség mégis hibát követett el. INern elemezte a kommu­nistákra háruló tennivalókat, nem a kommunisták helytállá­sát, a termelés pártellenőrzé- sét. értékelte!- csupán -á-fernSe**- lési tennivalókat taglalta. Mindemellett elismerésre mél­tó, ahogyan bírálta a selejt- gyártókat, valamint a gazda­ságvezetőket, amiért megtűrik a magas selejtet. Számokat mutattak ki, hogy két eszten­dő alatt a termelés növekedé­sét is figyelembe véve, növe­kedett a selejt. Emiatt a szor­galmas, a minőségi munkát végzők is károsodnak a nyere­ségrészesedésnél. Ezen a taggyűlésen keveset beszéltek a pártépítési munká­ról. a párttagság megbízatá­sokkal való ellátásáról, arról, hogyan állják meg a helyüket a kommunisták a tömegszer­vezetekben. A határozati ja- j vaslat azonban éppen ezekre a feladatokra irányította a tag­ság figyelmét. Három fő ten­nivalót határozott meg: javí- taniok kell a párttagok közötti eszmei, politikai tevékenységet. A gyárnak majd kilencszáz dolgozója közül mindössze 72 párttaguk van, ami meghatá­rozza a feladatot is: a tömeg- szervezetekben kell aktívab­ban tevékenykedni. Az eddigi­nél többet kell törődni a ter­melési s a tervfeladatokkal. Hangsúlyozták: a Dunai Hajó­gyár termékei a szocialista Magyarország agitátorai, mert mind az öt világrészbe eljut­nak a gyár konstrukciói. AZ ÜRÖMI CSERVENKOV Termelőszövetkezet pártvezető- ségválasztó taggyűlésén meg­vizsgálták: eleget segítettek-e a kommunisták a termelőszö­vetkezet megszilárdításában? Megállapították, hogy a kom­munisták többsége jó munkát végzett. A pártvezetőség rend­szeresen beszámoltatta a tsz vezetőségét a munkájáról. A párttagok zöme példamutatóan dolgozott. Sokat segítettek az aratás, a cséplés gyors és si­keres elvégzésében. Feladat­ként is első helyen az őszi be­takarítási, szántási, vetési, munkák időbeni elvégzését je­lölték meg. Arról is szólották, hogy a termelőszövetkezetet hús- és gyümölcstermelő gazdasággá akarják fejleszteni. Ennek alapjait már most, le kell rak- niok. Éppen ezért bírálták az állattenyésztőket, akik jobb hozamot is elérhettek volna a jószágoknál. Felhívták a ' kommunisták figyelmét arra, hogy ne csak taggyűlésen, de mindennapi munkájuk közben is lépjenek fel a fecsegők, a rágalmazók és a pletykálkodók ellen. ítéljék el azokat, akik politikai to­vábbképzésük helyett suttogás­sal, hátamögötti beszédekkel töltik idejüket. Hogyan lehel gyorsan, sikeresen leszokni a dohányzásról ? Az alkoholizmus és a do­hányzás káros hatásairól Pé­csett rendezett kétnapos, or­szágos tudományos ülésszak második napján a dohány­zásról, annak az egészségre káros hatásairól és a dohányzásról való le­szokás újabb, hatásosnak bizonyult módszeréről tartottak előadást. A kétnapos program 16'. és egyben befejező előadása­ként dr. Wiltner Willibard, a Kékestetői Állami Gyógyin­tézet főorvosa „A dohányzás­ról való leszoktatás sikeres módszere” címmel számolt be a gyógyintézetben- vég­zett kísérletekről, melyekhez számszerűségben és alapos­FIGYELEM ■ FIGYELEM! Október 16-tól 28-ig ÜVEG, PORCELÁN, DÍSZMŰ ÉS MŰANYAGÁRU A legszebb üveg- és porcelánáruk, vizes-, boros-, likőrös-, teás-, kávés- és étkészletek. Műanyag háztartási cikkek. Hazai és kül­földi oorcelán dísztár­gyak gazdag válasz­tékban aFÖLDMUVESSZOVETKEZETBEN! Ságban hasonló kísérleteket korábban még a skandináv államokban folytattak. A dohányzásról való le­szoktatás régebbi módszerei, az ezüstnitrát-ecsetelés — öb­lítés —, tabletták, a menthol, eucalyptus, rézszulfát és chi- nintartalmú gyógyszerek azon­ban az akaraterő és elhatá­rozás támogatására is alig voltak elegendők, ezért új' módszer Után kellett nézni és ezek kö­zül az irodalmi adatok­ból és a Kékestetői Ál­lami Gyógyintézet saját tapasztalataiból a Lobe- Un-kezelés bizonyult a leghatásosabbnak. A leszoktatás a következő­ként történik: azoknál, akik reggeli előtt is dohányoztak, ébredéskor egy-egy ampulla lobelin hydrochloridot adtak be, szükség esetén 1—2 hé­ten át. Emellett a leszokás­ra jelentkező kívánsága sze­rint dohányozhat tovább, de neki azt az utasítást adták, hogy ha nem ízlik a dohány­zás, ne erőltesse. Ugyanak­kor ne keressék a dohányo­sok társaságát, ismerőseikkel közöljék elhatározásaikat és ha napi adagjukat fokozato­san akarják csökkenteni, ak­kor ne vásároljanak többet. A megszokás elkerülésé­re pedig a cigarettás do­bozt tegyék a másik zse­bükbe. A -kísérletek lezárása óta eltelt másfél év után végső eredményként az állapítható meg, hogy a kündulás 92 százalékos akut eredménye az idő előrehaladtával foko­zatosan csökkent és 60 szá­zaléknál állandósult. Éppen ezért a jó módszer érdeké­ben javasolják a dohányzás­ról való leszoktatás szé­lesebb körű bevezetését és ennek egyszerűbbé téte­lére pufferozott Lobelin- tabletták hazai gyártását. A tudományos ülés a javasla­tot magáévá tette. (MTI) Ülést tartott a TIT elnöksége A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat országos elnöksége kedden ülést tar­tott a Kossuth-klubban. A tájékoztató és a munkaprog­ram megvitatása után az elnökség elfogadta a német kérdésben a társulat tagsá­gához intézett felhívás szö­vegét, A kilencszázas évek elején számos em­ber indult útnak, hogy világot lásson, majd később, a gaz­dasági válság évei­ben anyagi gondok kergették világgá az embereket. Ki ne emlékeznék a nagy­apák közül Jelki András ég Chrometz András kiskun.ac- házi szabólegény csodálatos utazásai­ra? Az elmúlt napok­ban a fővárosiak találkozhattak egy ilyen világjáróval Budapest utcáin. A névtelen bécsi pol­gár (aki a béke je­A béke kerékpáros követe gyében indult út­nak, a béke eszmé­jét hirdeti, s ezért nem publikáltatja sehol sem a névéi) ez év május 23-án in­dult útnak, hogy sa­ját szemével lássa a világ fejlődését. A bácsi hatvannyolc éves. Kerékpáron járta be Prágát, Berlint, Koppenhá­gát. a skandináv államokat, majd Le­ning rádba, Moszk­vába, Kijevbe ment és innen érkezett Budapestre. Buda­pesten néhány na­pot töltött Köves Lászlóéknál, a Mar­kó utcában vendég­ségben és büszkén mutatta szinte a fél világot képviselő jel­vényeit, amelyek kö­zül valósággal ki­ugrik a Mir fel­iratú (oroszul békét jelentő) jelvény. Ismerőseim köré­ben a véletlen ho­zott össze ezzel a világjáróval. Beszél­getés közben meg­tudtam: nagyon hasznos volt az út­ja, hiszen a saját szemével győződött meg arról, hogy ro­hamléptekkel fejlő­dik a világ, s az emberek mindenütt komolyan veszik, létfontosságúnak tartják a békét. Bíró Gábor tudósító Nagybörzsönyre üzenjük, a Terményforgalmi Vállalat a kultúrterem kiürítésével kapcsolatos érdeklődésünkre közölte 'szerkesztőségiünkkel, hogy a kultúrteremből októ­ber 25-ig elszállítják a ter­ményt. így legkésőbb novem­ber 1-én. újra üzemelhet a Hogyan lehetnék szerelő? A Pest megyei Hírlap több­ször írt már arról, hogy falun milyen kevés (vagy egyáltalán nincs is) a rádió, televízió vagy elektromos háztartási gépek ja­vítását vállaló szakember. Ez nálunk, Vámosmikőla környé­kén is így van, pedig majd minden háznál szól a rádió és elég sok helyen találhatunk elektromos készülékeket. Ha ezek elromlanák, Vácra vagy Balassagyarmatra kell bevinni, hogy megfelelő szakember ke­zébe kerüljön a hibás készülék. A nagy távolság miatt jófor­mán senki sem viszi oda, ha­nem inkább a minden helyi­ségben megtalálható kontár­hoz cipelik a hibás készüléket, s a kontárok inkább rontanak, semmint használnak a készü­lékeknek. Régi rádióamatőr vagyok. Negyvenegy esztendős múltam, már tizenhatéves korom­ban építettem hangszórós rá­diót. Az iskolában is szerettem az elektromossággal és fiziká­val foglalkozó tárgyakat, de sajnos csak nyolc osztályt tud­tam elvégezni. Azóta viszont elektromossági szakkönyveket bújok, rendszeresen előfizetek a Rádiótechnikára és Ezermes­ter című folyóiratra. Műsze- reim is vannak, szabad időm­ben sokat foglalkozok rádióval és elektromos készülékekkel — házi használatra természetesen —, újabban pedig tranziszto­ros rádióval. Másfél éve kerültem Vámos- mikolára. Azóta hiába próbál­kozom a ráddóműszerész szak­mába bejutni, mert mindenütt azzal utasítanak el, hogy csak hároméves szakmai gyakorlat Tizenkilenc éves boltvezető A múlt hetekben egy cik­ket olvastam egy huszonegy éves lányról, aki boltvezető az egyik községben. Ilyen fia­tal boltvezetőről szeretnék én is írni. Tizenkilenc éves, Ba­gón, a Puskin út 58, szám­ban lakik, Bereczki István­nak hívják és Budapesten, a Baross utca 1. szám alatti Órások Kisipari Szövetkeze­tében boltvezető. Bereczki István a nyolc ál­talános elvégzése után jeles rendű bizonyítványával egy aszódi óráshoz ment, majd a hatvani MŰM 213. számú Ipari Tanuló Intézetben jeles eredménnyel végzett. Szak­munkásvizsgáit 1959 júliusá­ban tette le Gyöngyösön. Egy évig Aszódon segédként dol­gozott, ezután került fel Bu­dapestre az Órások Kisipari Szövetkezetéhez és most egy háromfős üzletben ő az üzlet­vezető. Ebből is látszik, ha va­laki tanul, és komolyan veszi a hivatását, fiatal kora ellené­re is megbecsülik. Rugyai Imre Bag, postahivatal Köszönöm a nyereménykönyvet Úgy gondolom, ha kap va­lamit az ember, illik megkö­szönni. Még akkor is, ha ép­pen nyereményről van szó. Nagyon jólesett, hogy a rejt­vény megfejtéséért épp egy olyan könyvet küldtek jutal­mul, amelyet már régen sze­rettem volna elolvasni, a Hét szál fű országát. Bócz Katalin Csővár után hajlandók alkalmazni. De vajon hol szerezzem meg ezt a szakmai gyakorlatot? Szeretnék legalább villany- szerelő lenni. Feleségem és két gyermekem van, de szívesen eltöltenek néhány évet tanu­lással, mert tudom, hogy elektromos szakképzettségem­mel nemcsak magamon segíte­nék, hanem nyugodtan szerel­hetném és javíthatnám a vá- mosmikolai elektromos készü­lékeket. Zalabai Béla, Vámosmikola, Szabadság u. 42, Köszönöm a közbenjárást Szíves közbenjárásukra a Budapest Környéki Tüzelőszer és Építőanyag Értékesítő Vál­lalat panaszomat kivizsgálta és elintézte. Ezúton is köszönöm, Vejja Jolán, Albertirsa, Dózsa György út 33. Nem mi találtuk fel a fából vaskarikát A Pest megyei Hírlap szeptember 21-i számában meg­jelent „Kerestetik egy vállalat, ahol feltalálták a fából vaskarikát” című cikk fejtegeti az utasok balesetbizto­sításának „önkéntes”, illetve „önkényes" alkalmazását. A cikk­író csupán említi a HÉV-et, a cikk te­hát tartalmilag nem ránk vonatkozik. Mégis kötelességünk­nek érezzük közölni, hogy az Állami Biz­tosítóval kötött szer­ződés alapján válla­latunk kötelezettsé­get vállal az utas­balesetbiztosítás ajánlására és ter­jesztésére. Ezt gya­korlatilag úgy oldjuk meg, hogy az utas előzetes kívánságá­nak és az utazási tá­volságnak megfele­lően pénztárosaink tíz-húszfilléres bizto­sítási bélyeget ra­gasztanak a jegyre. Ez idő szerint ke­vesebb azok száma, akik a biztosítást nem igénylik, ezért pénztárosaink a leg­jobban fogyó jegy­fajtáknál két tömb­ből dolgoznak. Egyik tömb jegyeire előre felragasztják a biz­tosítási bélyeget, míg a másik tömböt üre­sen hagyják. Ez azt a célt szolgálja, hogy a jegykiszolaá- lást gyorssá és zök­kenőmentessé tegyék. Nagyobb utasfor­galom alkalmával előfordulhat, hogy a pénztáros biztosítási bélyeggel ellátott je­gyet szolgáltat ki, de — és erre szigorú utasítást adtunk ki — az utas kívánsá­gára köteles azt biz­tosítás nélküli jegy­re kicserélni. Pászti István, a Budapesti Helyiérdekű Vasút igazgatója ★ A szeptember 21-i cikk elsősorban a MÁVAUT-ot emlí­tette. A HÉV már válaszolt!

Next

/
Thumbnails
Contents