Pest Megyei Hirlap, 1961. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-17 / 220. szám

4

“‘TJCmrltm

1961. SZEPTEMBER 17, VASÄRNAP

MEGYEI TÜKÖR

Mit rejt a föld Boldogkátán?

Képes filmvilág

^JJatuan eáztenclő

Boldogkata. Furcsa, sokat sejtető név. Honnan származhat? Ki mondta ki először? Ki volt itt boldog?

A szó egyértelmű, mégis így érzem, csöppnyi keserű öngúny lapul mögötte. Mert kis tanyacsoportról van szó, tanyai parasztok a lakosai, s én még nem találkoztam paraszttal, aki ország-világ előtt így kitárta volna, hogy ő boldog. Ez ellenkezik a sok évszázados paraszti életfelfogással. Az elnevezés régi keletű. Régebbi, mint ameny- nyi időre a legöregebbek visz- szatekinthetnek. Az apáról fiúra szálló történelemből is kihullt az emlékezés rostáján.

Nagykátán B. Tóth László nyugdíjas községi hivatalsegédtől kértem útbaigazítást. Ö egy emberöltőn keresztül tanyai kézbesítő volt, alapos ismerője az egész vidéknek.

— Boldogkata? — gondolkozott. — Valahol Mártonká- ta környékén van.

Szentmártonkátán a templom előtti közkútnál álldogáló emberek az állami gazdaság központi majorjába irányítottak.

— Ez bizony nem Boldogkata, hanem Ferenc tanya — fogadtak a gazdaságban. Bol- dogkáta valamerre visszafelé van, a köves úttól balra.

Az eddigiekből arra kellett következtetnem, hogy Bol- dogkáta, amelyet én térkép szerint keresek, nem lehet a világ közepén, de még csak a közérdeklődés középpontjában sem, ha három kilométerrel arrébb már csak sejtik létezését azok is, akik környékbeli születésűek, s hivataluk is ezekhez a földekhez köti őket.

A lőrinckátai köves út mentén idős, fehér hajú paraszt- ember legeltet. Eldiskurálga- tunk. A gépkocsit látva, úgy gondolja, illetékesek előtt beszél, és nyugdíjsérelmét pa- ] naszolja. Majd _ a vidékre te- i relődik a szó.

— Boldogkáta? Ez már az! j bök a szikkadt földre. — Itt j kezdődik, aztán arra, beljebb I húzódik — int a távoli, ligetes 1 tanyavilág felé, amely a j köves út túloldalán húzódik. I

Mit gondol, honnan kap- j háttá ezt a nevet?

— Nem tudom. Már a régi | öregek is így emlegették, j Volt, aki puszta-Boldogkátá- j nak mondta..; Gyerekko- j romban hallottam, hogy va- j lamikor falu volt ott, a törő- \ kök rombolták le..;

A lőrinckátai és a tóalmási köves út találkozásától Lőrinc- : káta felé egy kilométernyire bokrokkal benőtt domb magasodik a táj fölé. S mögöt- í te, messze húzódva, lekopott j dombhát látszik. Itt magasabb j a vidék.

rülték elő. Sokáig nem is mertünk inni a vizéből, mintát vittünk a mártonkátai gyógyszertárba.

— Szántás közben fordított már ki valamit az eke?

— Hogyne!... Majdnem minden évben találunk arrább is edénydarabokat, csontokat.

— Mutatna belőlük valamit?

— Nem szoktuk mi eltenni, kérem..;

Ellátogatunk a köves út túloldalán fekvő tanyákba is. Ez a voltaképpeni Boldogká- ta. Fás, ligetes, szép fekvésű tanyák, tágas, erős házak, izmos, napbarnított, vidám gyerek. Nem a legjobbkor jöttünk várni kell, mert sokan oda vannak Nagykátán, a vásárban. A délutáni busz- szal aztán megérkezik néhány idősebb ember, s végigjárva a tanyai portákat, összegyűjtjük az emlékmorzsákat.

Sárközi Árpádné úgy tudja, török templom volt a dombon. Visnyei Károly fiatal szövetkezeti gazda a télen egy szekér homokot szedett, s közben ülő helyzetben levő csontvázra bukkant.

— Mi lett a csontvázzal?

— A gyerekek széthordták...

Gergi Elek szántás közben

már a dombtól távolabb is talált faragott köveket, cserépdarabokat, használati tárgyakat. A kőkeresztről azt mondja, hogy az a húszas évek elején dőlt le egy vihar alkalmával.

Visnyei Károly 50 éve lakik itt, a régi öregek meséjéből úgy emlékszik, hogy cseh falut emlegettek, amely a magyarok bejövetelekor pusztult ei. Mivel a legtöbb csontvázat a templom körül találják, s más-más elhelyezkedésben, arra gondolnak, odamenekülhetett a falu lakossága, és ott

halhattak meg, harc közben. 1925-ben, amikor a köves utat építették, sok használati tárgy és csontváz került napvilágra, de szétszóródott, nem törődött vele senki.

Mit mond a Nemzeti Mú zeum régészeti osztálya? Bejelentésünket megköszönve, közölték, hogy a harmincas évek elején kaptak először jelzést erről a vidékről. Több alkalommal volt már terepbejárás is Nagykáta környékén, Ásatásra eddig még nem került sor, de szerepel a jövő terveiben.

Nem sikerült tehát megtudnom Boldogkáta nevének eredetét és a település múltját, de úgy érzem, nem alaptalan az a szubjektív megérzés, ami odahúzott. S az érzéseimet támasztja alá a köves út mentén emelkedő, csontokat őrző magaslat, amely minden bizonnyal ennek a földnek véres történelméből rejt egy fejezetet. Lehet, hogy ez a fejezet nem fontos, nem nemzeti kincs, s kár a fáradságért és költségért. Lehet, hogy a kutatók itt sem találnak mást, mint akárhol, ahol lenyomják az ásót.;; Mert ~a magyar történelem bővelkedik háborúkban, csatákban, szétszórt csontokban és felperzselt falvakban. De a valót meg kellene állapítani — ha másként nem, akkor következtetéssel — addig, míg nem késő.

A mindennapi szükséglet nem ismer sem kegyeletet, sem múzeális értéket. Ha homok kell a templomdomb oldalából, viszik. Ha eljön a szántás ideje, szántanak. S néhány év múlva, talán már azt sem tudják majd megállapítani a régészek, hogy mi volt az, ami elpusztult, szétszóródott, odaveszett...

Tenkely Miklós

Dany Carrel-lel legutóbb a Tisztes úriház című francia filmben találkoztunk. Képünk készülő új filmjének egyik jelenetében mutatja be. A filmet a magyar származású Czukor György rendezi.

műve. És nyomdában van már Vladah Desnica: Ivan Galeb tavaszai című regénye; valamint Szlovák népballada

kötete is.

Valóban gazdag írói életút. És a folytatása is szépnek, eredményesnek ígérkezik. Csupán egy kis ízelítő az elkövetkező hónapok, évek terveiből. Jelenleg a jugoszláv irodalom antológiáján dolgozik. Utána bulgáriai utiélmé- nyeit gyűjti majd kötetbe. Készül már Találkozás a Mecsek alatt című verses önéletrajza és néhány gyöngyszeme elkészült Érdi ■ dombok alatt című új versesköteténék is. Mi mást is kívánhatnánk a hatvan esztendős költőnek: jó egészséget, jó munkát még néhány évtizedig.

Sengelaja játssza a Szeret- : lek élet című szélesvásznú j szovjet játékfilm főszerepét, i

A héten mutatják be filmszínházaink a Puskák és galambok című új magyar filmet, Bessenyei Ferenccel a főszerepben

Jean Renoir újra megfil- j mesíti a Koldusoperát. Női I főszereplője a népszerű francia színésznő. Pascal Petit.

Versenyző vonatok

A műszak elmúlt és az állomásról Egyszerre indul két munkásvonat.

Irány: az otthon. S pergő ütem füti Vidámpirosra mind az arcokat.

A két zaj egybecsap s a két vonat,

Két fürge eb. egymás mellett lohol.

A messzi int s a két sín-párhuzam Akár csak összeérne valahol.

Mert összeér, ha szét is válik útja:

A pihentető célban összeér.

Ezernyi házban szerte a vidéken Már egyként vár az illatos kenyér.

S vidám futással amíg jó sokáig A két vonat egymással versenyez,

Oly eggyé válik sok vidám tekintet,

S gyermekként izgul az utassereg.

A sűrű zajban nincs más, csak dübörgés. De két szemeddel tisztán láthatod:

A kerék agyán suhanó rugókon A gyorsaság, akár a szív, dobog.

S tenyérben, agyban, mintha újra gyúlna A végzett munka drága melege És mindnyájunkat mintha átölelne Az alkony lassan húnyó, kék ege.

\XXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXX>XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\>X';XXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXX>XXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXX>XXXXXXXXXVXXXXXXXXXNXXXXXXNXXXXXXXXX

A bokrok között sok a kőtörmelék, pedig erre mindenütt homokos különben a föld. Néhány jókora terméskövet találunk. Formájáról ítélve kereszt lehetett. A valamikori kereszt alapköve mély gödörben fekszik. Itt már valaki turkálhatott. Az alap- kövön dombormű látszik. Forrásnál térdeplő, és tenyeréből ivó férfialakot ábrázol. Eetűk és számok is rajzolódnak a mohos kövön: Balás János 1435. (Vagy 1935? Bajos lenne pontosan megá1 lapítani. A betűk latin betűk, folyóírással.)

A romok mögött háromnégyszáz méternyire tanya áll. Birgés József tanyája.

— Templom volt ott valamikor ... — mondja Birgés Józsefné. Annak emlékére állt ott a kőkereszt, de amióta én ismerem, pedig luísz éve lakunk itt, mindig le volt dőlve.

— Mit mondanak az öregek? Milyen templom volt?

— Erről nem hallottam, de azt mondják, hogy itt, ezen az emelkedőn, ahol a tanyánk is van, valamikor falu állt. Ez csakugyan így lehet, mert mi is sok mindent találtunk...

— Mit találtak?

— Húsz éve, amikor a tanyát építettük,- ott akartunk vályogot vetni — int az udvar végébe — de annyi volt a csont, hogy abbahagytuk, lementünk a gyepre. Amikor a kutat ástuk, akkor is csontok, edénydarabok, cserepek kei z első fal kis része még cl látszik. Talán egy méternyi áll ki a földből. Ek- liora lehettem, amikor beköltöztünk a szürke falak közé. Gyerekkíváncsisággal méregettem a szobákat. Százszor is kipróbáltam az üres termek visszhangját. Futkostam a nyitott szárnyas ajtókon át. Alig teltem be az új otthonnal!

— Itt lesz a rendelő — mutatta anyu.

— Ott az ebédlő és legbe- lül a háló.

És ahogy telerakták a szobákat bútorokkal, elveszett a visszhang. De nyomban helyette új élményben volt részem. A kamrában óriási lépcsők voltak. Anyu nem szívesen engedett oda, hogy a nyitott ajtón be ne repüljenek utánam a legyek. Ebben a titkos barlangban ugráltam le-fel.

A hosszú folyosó akkor még nyitott volt. Csak később üvegezték be. Csak később került oda a szép. priz- más üveg. Megtört síkú ablakán át rózsaszínben, a szi- várvány minden színében láthattam a világot.

Szerettem a nagy spalettá- kat is. Ha becsuktuk, sötétség borította be a nagy konyhaszekrényt, nem látszott a könyvállvány, sem a tálaló. Csak kis l<erek lyukon lopakodott be egy keskeny sárga fénysugár. Nyáron különöA HÁZAT LEBONTOTTÁK

sen jó volt, mert ott valami kellemes, meghitt, langyme- leg bújt meg. A nagy zöld faajtó is segített kívülrekesz- teni a forró, poros nyarat. Anyu jól értette, hogyan lehet olyan üdítővé varázsolni az otthont. És a sötétben, a rádió mellett órákig révedeztem a zenén. Olyan merészen tervezgettem, ahogy csak fiatalon tervezhet valaki. Ott álmodtam végig a gyermekálmokait. Semmi nem szabott gátat messzire kalandozó gondolataimnak.

Leginkább fehér köpenyben jártam és képzeletemben száz beteg vett körül. Mind meggyógyítottam. És nem is a híresség dicsfénye övezett, hanem szinte éreztem a gyógyítás örömét. Máskor írtam, írtam. Álmaim világában bekötött könyveket láttam. Rajtuk a nevem. Miltet írhattam a könyvekbe, nem tudom. De a munka láza. az alkotás, a valamit tenni vágya — mint azóta is — sokszor elfogott. A valóságban is firkáltam verseket. Nagy albumban őriztem őket. Tudom, rosszak voltak. Ma már nem bánom, hogy az album elveszett.

E falak között tanultam betűt vetni. Itt számoltam az ujjaimon. Itt haragudott

apám, ha rossz bizonyítványnyal állítottam haza. És itt hallgattam ki a nagyok beszédét, vágytam a felnőttek közé, féltékenyen lestem apám lépteit.

M

a is hallom Dolfi bácsi veszekedését, mert veszített a kártyán. Mérges volt azért is, mert apámat sokszor magzavarták, beteghez hívták. Minden este fenyegetőzött: többet be sem teszi hozzánk a lábát. És másnap újból kezdte elölről.

Hiába, a betegek éjjel-nappal jöttek. Igaz, kinn függött a ház falán a fehér tábla, rajta, mikor van rendelés. De ki törődött vele? ügy sem lehetett róla semmit elolvasni. A gyerekek rég leverték csúzlijukkal a zománcát. Azért mégsem vettük le. Anélkül puszta lett volna a fal.

Ebből a házból vitték el apát a nyilasok. Ide vágytam én vissza az auschwitzi barakkokból. Azt hittem, ha egyszer hazakerülök, itt biztosan találkozunk apámmal.

A lebontott téglák most a „kis” füvön hevernek. Én neveztem el „kisfü”-nek. A vaskerítés mellett volt, a konyhaablak alatt. Közepén lab- darózm-bokrok. De én nem a labdarózsát szerettem, hanem a fű szélén a piros ja- pánbirst. Az alatt gyűjtöttem a legszebb lapos kavicsokat és odadugtam a csigákat is. Most a téglarakás eltakarja. Vagy már nincs is meg talán. A házra felfutó vadrózsa is eltűnt. Lehet, kiszáradt.

Odébb, a teraszon, vagyis ahol a terasz állt, vadburgo- nya-bokor zöldellt és közüle kandikált ki a sok-sok muskátli, asparagus, kaktusz. A terasz köve, emlékszem, megrepedt, a padlásfeljárónál egy kis darab kő ki is törött. Ott vágta apu a fát. Az apró faszilánkok sohase tűntek el onnan.

A sarokban főzőcskét játszottunk a gyerekekkel. Ma is érzem a kis bádogedény különös izét, szagát. Később itt szereltem az elromlott biciklit és itt táncoltunk a fiúkkal a rádió zenéjére ...

Tizenhét éve vittek el onnan. A háború után sem oda tértünk vissza. Azóta néha el-elsétáltam a ház tövében. Felnéztem a csukott ablakokra és tovább mentem.

4 mai otthonom szebb a Si réginél. Mégis néha álmomban a régi folyosón kopog a léptem, vagy épp a pincette viszem a felforrott tejet. Vigyázok, mint régen,

hogy meg ne botoljak. Tudom, a harmadik és a tizenegyedik lépcső kikopott. Anyu hiába emlegette apunak, meg kéne csinálni, úgy maradt. Mint ahogy a pinceablak egyik keskeny üvegét sem pótoltuk soha .

Azt mondják, városrendezés van. Azért bontották le a régi házat. Mondják, csodaszép lesz. Mindenki alig várja, hogy kész legyen.

Értem. Hogyne érteném! Várost rendeznek. Én is szeretem az újat. Hogy örültem, amikor az ósdi, kopott busz helyébe kéJcet kapott a község. Hogy a régi kis falut Budapesthez csatolták. Hogy örültem, amikor megláttam a régi szeles rét helyén a sok új házat, örültem az új játszótérnek. Azelőtt itt ilyen nem volt. Körzeti rendelőt kapott a falu és gépállomást. Vj cukrászdát és piacot. Minden, ami elavult, eltűnt.

Értem. Mégin sajnálom a lebontott falakat. Keresem köztük a mesebeli herceget, hátha ott bújik. Vagy a fehér köoenyes oncost, a regényírót, vagy mást. mindegy már mit, a gyerekálmok közül egyet. De csak a méter magas falat lelem, akkorát, amekkora én lehettem akkor, amikor beköltöztünk a. szürke falak közé. Ma két. fiam van. És a kisebbik is nagyobb már, mint akkor én voltam.

Sági Ágnes

í Az érdligeti dombok között £ szerényen húzódik meg a ki- j csinyke ház. ahol Csuka Zol- J tán költő és műfordító él, £ dolgozik. Ott találhatjuk ezek- í ben a napokban is — hatva- í nádik születése napján.

| Hatvan esztendő. Csuka j Zoltán életében gazdag életút. \ Negyvenegy évvel ezelőtt Kró- f nifca címmel szerkesztette e}- Í ső folyóiratát, Pécsett, ame- i lyet több más folyóirat követ. J Többek között ő alakította $ 1933-ban a Látóhatár című ki- ^ sebbségi szemlét, amely 1944- í ig rendszeresen megjelent Bu- | dapesten. A felszabadulás ^ után a pécsi Űjdunémtúl című | napilap felelős szerkesztője \ volt.

^ Mégis, többet s nagyobbat ^ mint költő és műfordító alko- ^ tott. Első verseskötete 1920- ^ ban jelent meg Pécsett, ame- í lyet az eltelt két évtized alatt í még tizenegy másik követett. J Életíy című kötetéhez (1936) « Juhász Gyula, Buzgó kiáltás 9 című versgyűjteményéhez | (1958) pedig Benedek Marcel j írt bevezetőt.

'/f Több, mint húsz műfordítá- £ sa közül a legjelentősebbek: Ivan Goran Kovacsics: Tö- megsír: Ilja Erenburg: A te- \ ramtés harmadik napja, Ma- \ rin Drzsics: Dundo Maroje, \ Miroszlav Krlezse: Éjtszaká- £ nak virrasztója. Andrej Gul- Jjaski: Aranygyapjú s a na- pókban megjelent Prezihov \ Voranc: Földindulás című