Pest Megyei Hirlap, 1961. augusztus (5. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-11 / 188. szám
Huszonnégy községen, 230 kilométeren, három napon át Ma rajtol a Pest megyei kerékpáros körverseny Az idén első ízben sorra kerülő Pest megyei kerékpáros körverseny részvevői számára ma reggel félkilenckor technikai eligazítást tartanak a szentendrei JTST helyisége előtt. A sportolók innen négyes sorokban vonulnak a rajt színhelyére a mozi elé, ahol Barna Józseí, a PTST elnöke nyitja meg a nagyszabású eseményt. A részvevők névsora Kilenc órakor szállnak nyeregbe a vaskerekes.sk. 19 csapat 71 versenyzője. Bár több együttes nevezett, néhány sportkör viszont serdülőket akart indítani, ezt viszont a versenyszabályok nem engedik, s nem fogadták el jelentkezésüket. A dabasi járás, Pest megyei válogatott, BVSC, Debreceni Postás, Kaposvári Hunyadi, Bp. Postás, Tipográfia, FTC, budai járás, monori járás, nagykátai járás, Ganz —MÁVAG, Üjpesti Dózsa egy-egy csapattal szerepel, míg az aszódi, gödöllői és a ráckevei járás két együttest indít. A menetrend A háromnapos viadal menetrendje a következő. Mint már említettük, 9 órakor indul a mezőny Szentendréről, 9,50- kor ér a váci Pokol-csárdához Vácról, 11,10-kor egyenkénti indítással haladnak tovább. Az első nap további állomásai: Vácrátót 11,30, Örszent- miklós 11,40, Veresegyháza 12, Szada 12,20, Gödöllő 12,50. Gödöllőm a díjkiosztó ünnepséget 13,30-kor tartják, ekkor kapja meg az első napi győztes a sárga trikót Szombaton, ugyancsak reggel 9 órakor folytatják a küzdelmet a kerékpárosok a gödöllői benzinkúttól. Valkó 9.20 Vácszentlászló 9,30, Zsám- bok 9,40, Tóalmás 9,50, Szent- mártonkáta 10, Nagykáta 10,20, Farmos 10,40, Tápió- szele 11, Tápiószöllős 11,20, Cegléd 12. Cegléden az ünnepélye* díjkiosztó félegykor kerül sorra. Itt is a járási tanács vb-elnöke jutalmazza mes a legjobbakat, adja át a többi között a sárga trikót Az utolsó napon a leghosszabb a táv Vasárnap reggel a ceglédi benzinkúttól 9 órakor vág neki az utolsó napi távnak a mezőny. A további állomások: Cegiédbercel 9,20, Albertir- sa 9,30, öhkény 10,10, Gyón 10,25, Dabas 10,35, Sári 10,40, Bugyi 10,50, Kiskunlacháza 11,10, Ráckeve 11,40. Ráckevén is félegykor lesz a díjkiosztó ünnepség. KAVICS folyami, agyagmentes Nagy-Budapest és környékére helyszínre szállítva valamint vagonbarakva azonnali szállításra is rendelhető. Anyagár 17.30/m3 szállítási költség 11. AKÖV. Budapest XIII., Forgács u. 19. Tel.: 206—442, 205—058 Egyébként ezek az időpontok csak tájékoztató jellegűek, hiszen elképzelhető, hogy az itt feltüntetett időpontnál néhány perccel korábban, illetve későbben haladnak át a községeken a kerékpárosok. Az első napon hatvanegy, a másodikon hetvenkilenc, a harmadikon pedig nyolcvankilenc kilométer a táv, Kik kapnak dijakat? Mint már tegnap megemlítettük, huszonhét díj várja gazdáját. Az első napon Gödöllőn az egyik viadal első három helyezettje kap tiszteletdíjat. Az első szakaszon nem lesz részhajrá Cegléden ugyancsak a verseny első három helyezettje kap tiszt'.!et- díjat, valamint a nagykátai részhajrá győztese is. Természetesen a szombati győztes szintén megkapja a sárga trikót. Ráckevén „díjhullás” lesz. Megjutalmazzák a vasárnapi szakasz első három helyezettjét, valamint az Örkényi és dabasi részhajrá győztesét. Ezenkívül az összetett egyéni verseny első hat helyezettje is tiszteletdíjban részesül, a győztes csapat pedig a megyei KISZ-bizottság díszes vándorserlegét védi. Az összetett csapatverseny három legjobbja is tiszteletdíjat kap. összetett egyéniben és csapatban az első három-három éremdíjazásban is részesül. Az esemény külsőségeiben is méltó jelentőségéhez. A községekben szeretettel várják az áthaladó kerékpárosokat, s a díjkiosztók helyeit is szépen feldíszítik. Kezdődik tehát a nagy verseny, amely többek között a kerékpársport fejlesztését, népszerűsítését, valamint megyénk községeinek, tájainak megismertetését szolgálja. Stilszerű ajándék Most érkezett a hír, gyarapodott a tiszteletdíj ak száma. A Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat egy kerékpárt ajánlott fel az összetett egyéni verseny győztesének. R. L. Minden eddiginél nagyobb szabású víziparádé Augusztus 20-ának, az alkotmány ünnepének egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye az MHS honvédelmi sportnapja lesz, amelynek keretében minden eddiginél nagyobb szabású víziparádét rendeznek a Parlament előtti Duna-szakaszon. A műsor tíz órakor kezdődik a Margithíd és a Lánchíd között. A Himnusz hangjai mellett a levegőben jelszó- és zászlóvivő repülőgépek húznak el, majd tízezer galambot repítenek a magasba. A megnyitó beszéd után nemzetközi motorcsónakversenyre kerül sor. A siklóhajók ötkörös bólyakörüli versenyét összevonva, a 175 és 250, valamint a 350 és 500 kernes kategóriákban bonyolítják le — valószínűleg csehszlovák, osztrák, nyugatnémet, NDK-beli, bolgár, lengyel és magyar motorcsónak-versenyzők részvételével; VÁLLALJUK a lakosság részére BÚTOSICK KÉSZÍTÉSÉT, JAViTASAT, ALAKITASÄT és MÁZOLÁSÁT, valamint mindenféle kárpitos bútorok készítését és javítását • CEGLÉDI FAIPARI KTSZ DÉLI O. <7, Szilvalekvár-, paradicsombefőzéshez MOST VEGYE MEG Kb. 40 literes CSISZOLT ÜST, füllel kb. 105 Ft Kb. 50 literes CSISZOLT ÜST, füllel kb. 120 Ft Kapható: vaskereskedelmi szaküzletekben és áruházakban, szövetkezeti boltokban Ezt követi a látványos vízisí-bemutató, miközben motoros repülőgépkötelék ballonvadászata zajlik le a Duna felett. Megállás nélkül peregnek majd a számok. A vízisí-felvonuláson motorcsónakok, kajakok, kenuk, vízibuszok és nagyhajók vesznek részt s közben egyéni és kötelék-műrepülésben gyönyörködhetnek majd a nézők. A csoportos ejtőernyős célugrásban a legbátrabbak sportjának 33 kiváló képviselője vesz részt; Délben kerül sor a flottilla manőverezési gyakorlatára, mégpedig 14 kishajó és 3 nagyhajó részvételével. Közben két-háromszáz méteres magasságban a légierő lök- hajtásos gépeinek díszelgése zajlik le. A hadihajók nappali tűzijátékkal szórakoztatják a nézőket és színes zászlókat is fellőnek a magasba. A mintegy két és félórás műsor utolsó száma a részvevő repülőgépek elvonulása, hármas „Tréner” típusú gépek köteléke piros-fehér-zöld füstcsíkot húz, majd a vízikarnevált „Viszontlátásra 1962-ben” feliratos repülőgép zárja be; Férfi és női segédmunkásokat azonnali belépéssel szerződéssel felveszünk Vidékiektől tanácsi Igazolást kérünk; munkásszállás nincs; Cím: DUNA KONZERVGYÁR Budapest X., Gém o. 4. A 6. NEMZETKÖZ! DUNA-TURA részvevői vasárnap este Kisorosziban táboroznak, s hétfő délután érkeznek Budapestre, ahol két napot töltenek. Félidő a vidéki vízilabda-bajnokságban A vidéki I. osztályú vízilabda- bajnokságban megyénket a Ceglédi Vasutas képviseli. Az első forduló után a CVSE a II. helyen áll. A második forduló küzdelmei vasárnap kezdődnek. s a hátralevő öt mérkőzés igen nehéznek ígérkezik a ceglédiek számára, ugyanis háromszor idegenben — Székesfehérvár, Szeged, Pécs — szállnak vízbe. 1. Szegedi EAC 5 5--------19: 8 10 2. Cégi. VSE 5 3 1 1 20:18 7 3. Pécsi Dózsa s 2 I 2 12:14 5 4. Szeg. Kin. 5 2—3 16:18 4 5. Esztergom 5 113 13:15 3 6. Sz.-fehérvár 5—1 4 16:20 1 NEGYVEN ÚJ IGAZOLÁS Negyven úgy- ^ ^ nevezett szűz igazolást adtak le hétfőn a megyei labdarúgó-szövetségben. S kikből adódnak a sportág újoncai? Zömmel olyanokból, akik a különböző alapfokú viadalok révén kapcsolódtak be a sportolásba. A Kilián testnevelési mozgalom keretében kezdték el a kerek labda ker- getését, s most már nem is válnak meg ettől. A nagytarcsaiak például a „kiliánosokból” alakult csapatot szeretnék a bajnokságba benevezni. Ez a példa is igazolja: a sportkörök nagy gondot fordítsanak a Kilián testnevelési mozgalom szervezésére, versenyek kiírására. Ezáltal biztosított a dolgozók rendszeres, sokoldalú testedzése, s egyben az egyesületek utánpótlása. Természetesen nemcsak a labdarúgás, hanem a többi sportág aranytartalékát is jelentik a mozgalom részvevői. S az igazolt versenyzők is hasznát látják a jelentkezésnek, hiszen több sportágban kell indulni a követelmények teljesítése, a jelvény megszerzése érdekében. Ez pedig fejleszti sokoldalúságukat. Évadnyitó díjkiosztóval A megyei labdarúgó szövetség idényzáró és egyben évadnyitó szerdai összejövetelén harminc intéző jelent meg. Drat- say Dezső dr, a szövetség elnöke mondott bevezetőt, majd Komjáti Zoltán dr, a szövetség főtitkára ismertette az 1961— 62. évi bajnokság versenykiírását. Ezután Dratsay Dezső osztotta ki az elmúlt évi felnőtt és ifjúsági megyebajnokság, valamint a sportszerűségi verseny dijait. A Jubileumi Kupa hat csoportgyőztese — Tököl, Albertfalva, Kartal, Pécel, Du- naharaszti, Ecser — emlékzászlót kapott. A megyebajnok felnőtt csapat játékosai arany-, a további két helyezett, Vecsés és a Ceglédi Építők labdarúgói ezüst-, illetve bronzérmet kaptak. Övék az aranyérem. A kartali MEDOSZ megyebajnok cs • - pata. Álló sor, balról-jobbra: Seres Gyula edző, Rózsavölgyi Sándor, Nagy Jenő, Angyal János, Bagyin János, Szabó Imre, Karáesondi László. Elöl: Demetrovits István, Gábor Antal, Tasnádi Géza, Podlavicki János, Varga Ferenc, Braun János, Mócsa József. Valamennyi mérkőzésen szerepelt Varga, a legeredményesebb góllövők: Nagy 26, Angyal 20, Szabó 18. Egyébként ez volt az együttes leggyakoribb összeállítása: Podlavicki — Braun, Gábor, Mócsa — Tasnádi, Bagyin — Rózsavölgyi, Nagy, Angyal, Varga, Szabó. Az 1961. évi kézilabda NB II őszi sorsolása Férfiak, nyugati csoport ELMARAD A VASÁRNAPI ASZTALITENISZ-VERSENY A vasárnapra Gödöllőre tervezett asztalitenisz Alkotmány Kupa verseny technikai okok miatt elmarad. Lehetséges» hogy a viadal később kerül sorra. I. forduló, augusztus 13: Szegedi EAC—Kaposvári Honvéd, Székesfehérvári Vasas—Híradótechnika, Pécsi Dózsa—Győri Fonó, Telefongyár—Testvériség, Tatabányai Bányász—Csömöri KSK, Komlói Bányász—Váci Fonó. II. forduló, augusztus 20: Híradótechnika—Tatabánya, Kaposvár—Székesfehérvár, Testvériség- Komló, Győr—Telefongyár, Csömör—Pécs. Váci Fonó—Szeged. UI. forduló, augusztus 27: Szeged—Székesfehérvár, Tatabánya— Kaposvár, Pécs—Hírádótechnika, Komló—Győr, Telefongyár—Csömör, Váci Fonó—Testvériség. IV. forduló, szeptember 3: Kaposvár—Pécs. Székesfehérvár— Tatabánya, Híradótechnika—Telefongyár, Testvériség—Szeged, Győr—Váci Fonó, Csömör—Komló. V. forduló, szeptember 10: Szeged—Tatabánya, Pécs—Székesfehérvár, Telefongyár—Kaposvár, Komló—Híradótechnika, Testvériség—Győr, Váci Fonó—Csömör. VI. forduló, szeptember 17: Tatabánya—Pécs, Kaposvár—Komló, Székesfehérvár—Telefongyár, Győr—Szeged, Híradótechnika— Váci Fonó, Csömör—Testvériség. VII. forduló, szeptember 24: Szeged—Pécs. Telefongyár—Tatabánya, Komló—Székesfehérvár. Testvériség—Híradótechnika, Győr— Csömör, Váci Fonó—Kaposvár. Vili. forduló, október 1. Híradótechnika—Győr, Kaposvár—Testvériség, Tatabánya—Komló. Pécs— Telefongyár, Székesfehérvár—Váci Fonó, Csömör—Szeged. IX. forduló, október 8: Komló— Pécs, Testvériség—Székesfehérvár, Győr—Kaposvár, Telefongyár—Szeged, Csömör—Híradótechnika. Váci Fonó—Tatabánya. X. forduló, október i5: Szeged— Híradótechnika, Székesfehérvár— Győr, Tatabánya—Testvériség Telefongyár—Komló, Kaposvár— Csömör, Pécs—Váci Fonó. XI. forduló, október 22: Testvériség—Pécs, Győr—Tatabánya, Híradótechnika—Kaposvár, Komló—Szeged. Csömör—Székesfehérvár, Váci Fonó—Telefongyár. Járási honvédelmi nap Kiskunlacházán Kiskunlacházán 6300 néző előtt került sorra a ráckevei járás honvédelmi napja. A műsort délután két órakor Szóka László JTST- elnök nyitotta meg, majd Diósi György, a járási tanács vb-elnöke tartotta az ünnepi beszédet. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Felelős szerkesztő Bácskai László Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VUL. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343—100. 142—220 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij i hónapra ll forint A másfél órás lovasversenyen a Kiskunsági Állami Gazdaság lovasai és a Budapesti MEDOSZ versenyzői szerepeltek. Érdekesség, hogy az első két helyezett nő volt. A lovasverseny uán motorkerékpáros akrobata-csoport tartott nagysikerű bemutatót. Közben megjelent a Honvédelmi Sportszövetség három motoros repülőgépe, műrepülést hajtottak végre a pálya felett. Színpompás látvány volt ezután az ejtőernyősök bemutató-ugrása. A Kiskunlacháza—Tököl labdarúgó bemutató mérkőzés igazságos, 2:2-es döntetlen eredménnyel végződött, B. P. ^Cesfyfuifvik.1 PEST MEGYEI lm CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Magános asszony vállalna házvezetést, beteggondozást v. gyermek felügyeletét, vidéken is. „Csendes*' jeligére Nagykőrös, Hunyadi u. 24. Pest megyei Hírlap megbízott ____________ D r. Kulin Sándor orvos rendelését Nagykőrös, IV. kér. Patai u. 8. sz. alatt megkezdte. Rendel: szombat kivételével munkanapokon du. 5_ß-ig. V ennék 1000 darab nagyméretű téglát. _ Pásztor utca 15/a. — Nagykőrös. Cipészipari tanulókat keres felvételre a Váci Cipész Ktsz. Jelentkezni lehet: Vác, Mártírok útja 5. szám alatt. (Telefon 221.) Eladó sötét hálószobabútor. — Nagykőrös, vn„ Brassói út 1. Beköltözhető ingatlanok a nagykátai járás területén: Nagykáta: 2 szoba, konyha, 2 kamra, nyárikonyha, 180 n.-öl telekkel. Ára 50 000 Ft. 2 szoba, konyha, kamra, ISO n.-öl telekkel. Ára 70 000 Ft, 2 szoba, konyha, 164 n.-öl telekkel. Ára 50 ezer forint. 250 n.-öl telek, házhelynek alkalmas. Ara 10 000 Ft. Tápiószentmárton: 2 szoba, konyha, kamra, előszoba, fürdőszoba, 380 n.-öl telekkel. Villany van. Ára: 95 ezer forint. Tápiószele: 2 szoba, konyha, kamra, nyáríkonyha, 134 n.-öl telekkel. Kút, villany van. Ara 50 000 forint. Érdeklődni lehet: PIK, Nagykáta, Bajcsy-Zs. u. 22. Ház eladó. Cegléd, H„ Vécsey u. 45. Danuvia Csepel 125-ös motorkerékpár eladó. Gyep utca 16/a alatt. Eladó Felház utca 61. számú ház részletre is, azonnal beköltözhető. Érdeklődni ugyanott.. 2000 db vályog eladó. Ujvárosszél 44. szám alatt. Azonnal beköltözhető ház eladó. Thököly út 20. szám alatt. Érdeklődni lehet: Thököly út 18. alatt. Beköltözhető ház eladó. n„ Nyárfa utca 3. szám alatt. Jó háromszárnyas ablak üvegezve eladó. Deák tér 4. szám. Bontásból eredő, töltésnek alkalmas törmelék ingyen elvihető. Szövetség u. 1. Eladó in. kér. Vak Bottyán u. 19. számú ház, beköltözhető. Veszek napraforgószárat. Cgeléd, Széchenyi út 91. szám. Nagyobb mennyiségű trágya eladó, ősz utca 3. szám alatt. Nagyobb mennyiségű morzsolt kukorica eladó. X., Felhúz utca 8. alatt. Eladó egy Pfaff varrógép. Cegléd, Dobó utca 17. alatt. Világos hálószobabútor eladó. VI. kér. Tö- rök Ignác u. 17. alatt. U.i villanyberendezést, tetőtartó szerelés, tűzhely-, rezsószerelést vállal, Szakter villanyszerelő, Szolnoki út 6. Eladó Ságvári Endre utca 21. számú ház (volt Kút utca). Házingatlanáért elvállalnék idős házaspárt, vagy magánost havi életjáradékkal. Cím: „Hűséges gondviselő” jeligére leveleket a Ceglédi Nyomdába kérek_________ A zonnal beköltözhető három szoba, fürdőszoba, szikvízüzem, autógarázs és több mellékhelyiségből álló ház eladó. Vécsey utca 43. szám. Életjáradékkal átadó új ház. Cegléd, II., Mező utca 2. Vásárolnék beköltözhető szoba, konyha, mellékhelyiséges házat vagy megosztható fél házat város belterületén, 40 000-ig. _ Ajánlatokat: Teleki u. 20. kérjük._____________ B eköltözhető ház eladó. X.. Nyúl u. 15. szám alatt. >